Szempontok az egyházak etikai kérdésekben való megnyilvánulásának lehetőségéhez
2. Az egyház belső valósága és külső tényezők – szempontok az egyházi véleményformáláshoz
2.1. Az egyház belső valósága. Amikor az egyház belső valóságáról szólunk, akkor elsősorban nem az egyházat meghatározó ekklézio-lógai megközelítésekre kell összpontosítanunk, hanem az egyház látását meghatározó teologumenákra. Ilyen például a törvény és az evangélium, aminek egyfajta értelmezése megjelenik a szövegben is, vagy a keresztyén szabadság, a bűn és a megbocsátás, az imago Dei, illetve az ezek által a keresztyén gondolkodás határhelyzeteiben meg-mutatkozó értelmezés lehetősége. Miközben e nagy teológiai témák-ra tekintünk, nem szabad megfeledkeznünk az evangélium sürgető erejéről. A bibliai kép tekintetében ugyanis fontos megjegyeznünk, hogy azok a teológiai toposzok, amelyek meghatározzák a gondol-kodásunk, többnyire az ősegyház evangéliumértelmezésének, illetve hitgyakorlatának, valamint az óegyház dogmaalkotó folyamatának eredményeként állnak előttünk. Így az etikai dilemmák értelmezése kapcsán nem lehet megfeledkeznünk arról a tényről, hogy az egyház üzenetének magvát az első keresztyének számára Krisztus kereszt-halálának és feltámadásának üzenete, valamint az ebből következő etikai normák képezték. Mindezt természetesen a kor társadalmi va-lóságát figyelembe véve szemlélhetjük. Az egyház több évszázados etikai érvelését ennek interpretatív értelmezésének eredményeként lehet tekintenünk, amikor az emberi cselekvés gyakorlatának nem a hogyanja, hanem a miértje a döntő tényező. Ezért az egyház megszó-lalásának kérdését nem lehet csupán teológiai és/vagy filozófiai rend-szerek feszültségébe állítva értelmezni, hiszen az evangélium Isten-ről és emberIsten-ről szóló üzenete megszólaltatásának szükségessége is meghatározza azt. Az evangélium üzente konkretizál, s egy-egy etikai döntés meghozatalában ezt nem lehet megkerülni. Ezért alapvetően egy bibliai orientációval van dolgunk.
2.2. Az egyház individualitása és közössége. Az egyház belső valóságá-nak fontos tényezője anvalóságá-nak megvizsgálása, hogy egy-egy etikai
véle-ménynyilvánítás okán individuális vagy közösségi eseménnyel van-e dolgunk. Ez a különbségtétel nem elhanyagolható. Különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük a protestantizmus és a katolicizmus ilyen irányú különbözőségeit. A különbözőség éppen az irány megjelölésé-ből adódik. Míg a protestantizmus inkább az individuum felől halad a közösség felé, addig a katolicizmusban ez inkább fordított rendben történik. A leglényegesebb azonban mégsem e különbségtétel, ha-nem annak a ténye, hogy az etikai véleménynyilvánításnak közösségi vonatkozása van, amint ezt a dokumentum is kidomborítja. A közös-ségi vonatkozás arra késztet bennünket, hogy különbséget tegyünk az etikai véleménynyilvánítás és az etikai véleményformálás között.
A kettő különösen komplementer módon értelmezendő az egyház számára, míg az egyházon kívül többnyire a kettő közül az egyik ér-vényesül. Különösen is igaz mindez, ha nem csupán egy aktualizált cselekedet vonatkozásában állunk meg, hanem magatartásforma- értelmezéshez nyújtunk segítséget. Ez az egyik toposza a keresztyén gondolkodásnak, azaz a bűn-megigazulás-megváltás kérdésének ir-ga lom ori entált megközelítése.
2.3. Mit szólaltat meg az egyház? A központi kérdés azonban most is az, hogy milyen álláspontot szólaltat meg az egyház egy ilyen kérdés-ben – mint például jelen témánk esetén is. Ennek több dimenzióját is szükséges megvizsgálni ahhoz, hogy releváns választ tudjunk adni.
Ennek értelmezésében jár el a szöveg, amikor a törvény és evangélium kettősségét, illetve ezek egymáshoz való viszonyát elemzi. A szöveg e két toposz tekintetében komplementer módon láttatja a problémát.
Törekszik annak felmutatására, hogy miként kerülhető el az etikai re-flexió során annak a zsákutcája, hogy az egyház rere-flexiója csupán egy-fajta önreflexió legyen. Ez ugyanis az egyház megszólalásának komoly kísértése. Nevezetesen, hogy az etikai véleménynyilvánítás olyan ön-reflexív folyamattá válik, ahol az egyház a maga hiányosságaira kíván megoldást találni. Ekkor az egyház a maga keretei közé szorítja ezt a folyamatot, s egyben üzenetét is. Ez lehet akár az evangélium, akár a törvény, akár a bűn, akár a megbocsátás, akár a teremtettség mint meghatározó tényező egyoldalú érvényesítésének érvrendszere, ahol egyik a másik ellen nyer legitimációt. Ennek lehet példája az is, ami-kor a törvény morállá lesz. Az egyház számára tehát elengedhetet-len szükség, hogy az egyes etikai kérdésekben adott útmutatás során
olyan kiegyensúlyozott teológiai látással alkosson véleményt, ami se-gít elkerülni az etikai dilemmák saját keretek közé szorított, önmagá-nak szóló reflexió gyakran dogmatikus leegyszerűsítését. Ezáltal van arra lehetőség, hogy az egyház belső dinamikája, mely etikai kérdé-sekben hordoz pásztori, lelkigondozói jelleget is, és külső dinamikája, mely a polgári közösség életében kíván iránymutatásával jelen lenni, egymást segítő módon kapcsolódjon össze.3 Ebben segítségül lehet az evangéliumi toposzok és témák teológiai, s ezzel együtt etikai értel-mezésének feltárása. Az evangéliumi példák (példázatok, gyógyítási történetek, Jézusnak a különböző helyzetekben megmutatkozó dialó-gusai) a nagy teológiai toposzok fölött instruktív jelentőséggel bírnak a különböző etikai kihívások tekintetében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyház ezzel beburkolózik egy elmúlt kor keretei közé, melyek mára rendkívül megváltoztak. Ám azt szem előtt kell tartani, hogy mindez tekintettel legyen az egyház hitvallási tanítására is.4 2.4. A puszta önreflexió elkerülésének lehetősége abban az igényben tárulkozik fel, hogy az egyház meg van győződve arról, hogy az etikai véleménynyilvánítás relevanciája túlnyúlik a saját keretein.5 Ameny-nyiben ez így van, akkor nem kerülhető el az sem, hogy az egyház ilyen kérdésekben orientációs iránytűként legyen jelen környezeté-ben. Az egyház ebben az esetben nem reaktív, hanem proaktív. Azaz nem reagál, jobb esetben együtt halad az etikai kihívással, hanem előre gondolva formál. Ebben a tekintetben a kidolgozott munka-anyag megítélésem szerint inkább a reaktív álláspontot képviseli. Ez a megközelítés ugyanis a keresztyén etikai látás változásra nyitott bi-zonyosságát jelenti. Ez azzal együtt is igaz, hogy ezzel az egyháznak természetesen egy konfliktushelyzetet is fel kell vállalnia.
3 Vö. GEKE: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben...”, 324‒325.
4 Lehet úgy tekinteni ezekre a hitvallási iratokra, mint amelyek egyfajta korlátot jelentenek az etikai kérdések megválaszolásában. Erre a lehetőséget az adja, hogy a legtöbb esetben valóban olyan iratokkal van dolgunk, melyek már csak keletkezési körülményeik okán sem tartalmaznak a témára vonatkozó útmutatást. Annak igényéről azonban nem lehet lemondani, hogy a Biblia alapján megfogalmazott hitigazságok ebben a vonatkozásban is iránymutatóak legyenek. Erre vonatkozóan megvan a felelőssége a protestáns egyházaknak.
5 Vö. GEKE: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben...”, 211‒212.
2.5. Fontos megemlítenünk a felhatalmazás problematikáját. Azaz an-nak kérdését, hogy milyen alapokra lehet helyezni az egyház megszó-lalásának lehetőségét. Minden etikai reflexió esetében fel kell tenni a kérdést, hogy honnan jön a legitimáció. Ez egy olyan kérdés, ami egy-szerre találja meg az egyházat belülről és kívülről. Ugyanis nem csupán a szükségességről, hanem a legitimációról is szó van az egyház megszóla-lásakor. A legitimációs kérdés belülről vizsgálva az egyház számára igen egyértelműnek tűnik, ugyanis a krisztusi útmutatás szerint az egyház életfunkciójáról van szó. Ez egyben azt is jelenti, hogy az egyház létét s így véleményformálásának legitimálását nem köti a körülötte levő világ legitimációs erejéhez. Különösen is lényeges ennek figyelembevétele a szekularizáció, a szekularizált, a már nem csupán individualizálódó, ha-nem szeparálódó ember (egyén) összefüggésében. A világ, ami az egyház számára nem a legvégső, hanem az „utolsó előtti dolgok” összefüggésébe tartozik, nem jelentheti az etikai véleményformálás lehetőségét megerő-sítő vagy éppen elutasító közeget. Ebben az értelemben szükséges meg-erősíteni egyfajta „protestáns ökumenizmus”-nak a gondolatát. Mindez arra is rávilágít, hogy a legitimáció kérdéséhez minden esetben társul az egyház érvelésének minőségi kérdése. Ez nem lehet sem végletesen leegyszerűsített, sem pedig az értelmezést csak önmaga számára elér-hetővé tevő szándék. Éppen az érvelés minőségi igénye jelenti az egyház falain kívülre történő kilépés képességét, azaz hogy mások számára is értelmezhető legyen a keresztyén gondolkodás álláspontja.
2.6. Az egyháznak szembe kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy állás
pontja egy lesz a sok közül nem csupán az egyházon kívül, hanem mára már a keresztyén egyházak közösségén belül is. Ennek a sokrétűség-nek egyrészt maga a protestáns sokszínűség is adja az alapját. Másrészt maga a társadalom pluralizmusa hozza magával ennek a sajátosságait.
Az egyház megszólalásában ott van a sokrétűségből következő kocká-zat. Ez témánk tekintetében még jobban érzékelhető. Egy olyan témá-val állunk ugyanis szemben, ami önmagában is lehet a megosztó kérdé-sek és megosztó válaszok témája. Ez nem lehet sem a relativizmus, sem a relativizálás forrása. Ezért rendkívül fontos annak az egyértelművé tétele, hogy az az adott álláspont kit kíván megszólítani. Ebben a vonat-kozásban a dokumentum is igen érzékenyen reagál.6
6 Vö. i. m., 209k.
2.7. A megszólalás nyelve. Egy-egy etikai kérdés megválaszolása szá-mos, a válaszadás nyelvezetével összefüggő kérdést vet fel. Különö-sen is igaz mindez akkor, amikor az egyház megszólalásának kereteit vizsgáljuk, hiszen a keresztyén gondolkodás alapvetően egy olyan nyelvezettel dolgozik, amelyik a társadalom számára értelmezhe-tetlen lehet. S amikor ennek a nyelvezetnek értelmezhetővé tételére törekszünk, gyakran szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy miként te-gyük ezt úgy, hogy a keresztyén tanítás ne üresedjen ki. Vajon nyílik-e lehetőség olyan fogalmi eszköztár használatára, amely egyensúlyban képes tartani az protestáns gondolkodás meggyőződését és a meg-szólított közösség értelmezési közegét? Vajon milyen utat kell válasz-tanunk annak érdekében, hogy egy-egy ilyen etikai véleményformálás alkalmával – bár valóban a világ megszólítása, orientálása a cél – a ke-resztyén gondolkodás maga ne deszakralizálja üzenetét, hanem mint egy kontrasztálláspont jelenjen meg? Ez a keresztyén gondolkodás és a szekularizáció párbeszédének a kérdése.7
2.8. Az alkalmazás lehetősége. Mindezek figyelembevételével az egy-ház véleménynyilvánításának van egy igen fontos következménye.
Gyakori elvárás az egyház etikai véleménynyilvánításával összefüg-gésben, hogy amennyire csak lehet, alkalmazkodjon ahhoz, ami kö-rülveszi, azaz a körülötte megszólaló társadalmi elvárás igényeihez.
Ezt gyakran „az egyháznak is nyitni kell” igényével magyarázzák. Az egyház azonban ebben az összefüggésben sem választhatja a puszta alkalmazkodás útját, ami azonban nem jelenti a releváns szempontok figyelmen kívül hagyását. Éppen erre figyelve az etikai véleményfor-málás lehetősége felhívás az egyház számára az alkalmazás lehető-ségére. Azaz a határ az alkalmazás és az alkalmazkodás közötti vá-lasztóvonal felismerésénél húzódik. Alkalmazás az alkalmazkodással szemben, mely által az egyház azt is elismeri, hogy a világ és annak valósága, így a felmerülő etikai dilemmák nem az adiaforon kategó-riájába tartoznak.
2.9. A gondviselés eszköze. Etikai dilemmák megválaszolása tekinteté-ben nem mondhatunk le a protestáns tanításnak arról a
lehetőségé-7 Vö. i. m., 215k.
ről, mely az ember számára adott eszközöket Isten gondviselésének eszközeként szemléli.8 Jóllehet a gondviselés kérdése egy igen össze-tett téma, mindazonáltal mégis szükséges, hogy erre ráirányítsuk a figyelmet. A gondviselés lehetősége ugyanis alapvetően összeköt ben-nünket a teremtett világgal, valamint az emberrel való törődés gon-dolatával. A gondviselésről szóló protestáns tanítás ugyanis egyér-telműen elhelyez bennünket. Mindez azt jelenti, hogy bár valóban a teremtett világgal van dolgunk, de nem leszünk a Teremtő. Így ez egy határpontra viszi el az egyház megszólalásának lehetőségét, ugyanis ezáltal minden e témában történő megszólalásnak fel kell tennie a kérdést, hogy meddig mehet el ebben a tekintetben. Azaz hol van az a határ, ahonnan nem léphet tovább? Ezért az egyház megszólalásának lehetősége vonatkozásában egyensúlyban kell tartani a hol és meddig kérdések kihívását.
2.10. Ki nyilvánít véleményt? Súlyos kérdése az etikai véleménynyil-vánítás folyamatának és gyakorlatának, hogy ennek lehetőségével és felelősségével ki él. Egyes felekezetekben, s ez még protestáns egyhá-zakra is igaz, adott egy, az egyház által képviselt álláspont lehetősége.
Azonban a protestáns gondolkodásnak inkább természete a szemé-lyes reflektálás lehetősége, ami azonban nem zárja ki azt, s ezzel nem lesz egyedüli forma, hogy közösségi véleménynyilvánítás történjen.
2.11. A külső tényezők tekintetében is meg kell fontolnunk néhány alapvető szempontot. Míg az egyház megnyilvánulásában inkább a deskriptív vagy még inkább preskriptív jelenlétre hagyatkozna, addig a külső tényezők inkább párbeszédre, mégpedig a protestantizmuson belüli interkonfesszionális, illetve interdiszciplináris folyamatra kész-tetik. Miben áll mindez? Az egyház maga érintett azokban a kérdé-sekben, amelyekben megszólal, így ez témánkra is igaz. Az érintettség annak okán áll fenn, hogy az egyház mint a Krisztusban kiválasztot-tak, elhívottak közössége magában foglalja mindazokat, akik ilyen etikai dilemmákkal néznek szembe. Ezért az egyház megszólítottsága nemcsak belülről tapasztalható, hanem az egyházon kívül is. Különö-sen is érvényes mindez akkor, amikor az egyház társadalmi szerep-vállalása az adott politikai közösséggel történő párbeszéd folyamán
8 Ld. II. Helvét Hitvallás, VI. fejezet, Budapest, Kálvin Kiadó, 2004, 126128.127.
fennáll. Gondolnunk kell itt olyan helyzetekre, amelyekben az egyház aktív jelenlétével szembesülünk egészségügyi feladatot ellátó intéz-mények, kórházak esetében. Ezeket az intézményeket természetesen köti a területre vonatkozó jogi szabályozás, amit nem lehet semmi-lyen körülmények között figyelmen kívül hagyni. Ám erősen tudato-sítja és adott esetben akár aktualizálhatja is a protestáns útmutatás szempontjait.
2.12. Az egyház tanításában és tanításával is etikai kérdések meg-válaszolása során dialógusra késztetett. Ez a dialógus a nyitottság igényével kell hogy megszülessen. A teológiai gondolkodás, aminek része az etikai reflexió, szükséges, hogy válaszoljon azokra a kihívá-sokra, melyeket alapvetően a tudományos gondolkodás, azon belül is a társadalomtudományok és a természettudományok, illetve ese-tünkben az orvostudomány kutatásai, tudományos eredményei, ta-pasztalatai, vizsgálódásai nyomán felismerhetővé válnak. Az ezektől történő elhatárolódásban az egyház maga zárja be magát, s veszíti el a dialógusra való nyitottság által teremtett lehetőségeket. Látnunk kell, hogy ez az igény az egyháznak önmagától része (Jn 17,14−19), így az etikai kérdésekben megfogalmazott reflexió ennek az aktualizálása.
Igen erősen megjelenik ez a motívum a dokumentumban a törvény és evangélium alkalmazásának értelmezésekor.9 Ez a szándék az egyház számára pedig azt eredményezi, hogy az etikai dilemma megválaszo-lása tekintetében felmerülő kérdések nem annyira a hogyanra, hanem a miértre keresik a választ, majd a miértből kiindulva vázolnak fel javaslatokat. Ennek figyelembevétele alapvetően határozza meg a ke-resztyén gondolkodás jelenlétét ezekben a társadalmi kérdésekben.
Erre hívja fel a figyelmet a mesterséges megtermékenyítés témájában megszólaló európai egyházak részéről kiadott több különböző állás-foglalás, melyek közül a dokumentum is számosat említ. Ezek a prob-léma általános és részterületeit is ezzel az érzékenységgel törekednek láttatni.
2.13. A találkozási terület, azaz a metszéspont maga az egyház és an-nak élete. Azaz meg kell látnunk, hogy az etikai döntéshozatalok
kö-9 Vö. GEKE: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben...”, 173–176..
rüli útmutatás vonatkozásában nem csupán az egyház megy a világba, hanem a világ is jön az egyházba. Ez nem jelenti az elvilágiasodásának az útját. Ebből következően ennek az etikai kérdésnek a megválaszo-lásában nekünk nem határvonalakról, hanem sokkal inkább met-széspontokról kell beszélnünk. Ezek a metszéspontok azon vonalak mentén alakulnak ki, ahol a mi szempontunkból állandónak mond-ható tényező a protestáns gondolkodás, a másik tényező azonban az egyházat, a keresztyén gondolkodást körülvevő világ sokrétűségének eredménye. Ennek következtében a következő metszéspontokat is szükséges figyelembe venni ezen etikai reflexió megfogalmazása so-rán: egyház és társadalom, egyház és politikai közeg, egyház és tör-vényi szabályozás, egyház és kulturális meghatározottság, egyház és természettudomány, egyház és a különböző egészségügyi fogalmak meghatározása.10
10 Vö. i. m., 327–328.