Micike, az eladósorba serdült hölgyemény fogyókúrájának gyorsan híre ment a környéken. No nem azért, mert nem fogyott, ez amúgy sem várható el semminemû színes pilulától, bordásfaltól, szobakerékpártól, gõzfürdõtõl és masszástól, se attól, hogy Anyu, a született Csécsey-lány stopperórával mérte a hátralévõ idõt, ami alatt Csécsey-lányának koplal-nia vagy izzadkoplal-nia kellett, májhizlaló tápot adva ezzel a környéken élõk kárörömének.
Apu mindeközben a volt könyvelõk szorgalmával osztályozta és ra-kosgatta nagy dobozokból kis dobozokba, kis dobozokból nagy dobo-zokba a kertvégen talált pár tucatnyi üres csigaházat, amikkel megala-pozni szándékozta a környék legnagyobb csigaházgyûjteményét; merény-letét Anyu ellen, aki ki nem állhatta a csúszómászókat, árokugrókat (bé-kákat) és a bogarakkal bogarászó vénembereket.
Ostobaság! véleményezte Anyu, a született Csécsey-lány a volt könyvelõ soros mániáját mind sûrvebben és hangosabban, és már rohan-tak Micikével, az eladósorba serdült hölgyeménnyel, hogy beszerezzék a legmodernebb fogyasztóövet, -pasztát vagy -paplant, meg egy újabb-nál is újabb fürdõszobamérleget, mert a régiek úgymond megbízhatat-lanná váltak.
Ez az! kiáltott fel Apu a Restek untig sorozat ötszázharmincne-gyedik folytatása alatt. Ez kell Micikének!
Anyu a veleszületett fölényességgel csóválta a fejét, és újfent ostobá-nak nevezte Aput, a volt könyvelõt; kelj fel, feküdj le Jancsiostobá-nak, akiben az együttérzés látszata sincs meg.
Tanulhatnál Eleonóra Lujza Annemari Renáta apjától javasolta végül Anyu, a született Csécsey-lány.
Azt teszem bizonygatta Apu. Micikének szerelmi bánat kell, az fogyaszt igazán.
Ostobaság! legyintett Anyu, majd mégis föltette a kérdést:
Honnan vegyünk szerelmi bánatot?
Ezen Micike, az eladósorba serdült hölgyemény is eltöprengett, pedig fogyasztóöv szorította a derekát, fogyasztókrém csípte a bõrét, a fogyasz-tópaplan meg fenemód csiklandozta a talpát, s így már végképp nem tud-ta, hogy most sírjon, vagy nevessen.
Még öt perc biztatta Anyu, a született Csécsey-lány, és már töltötte is le az internetrõl a legfrissebb pornóképet. Hiába. Micike a sírás mellett döntött. Megsiratta a pilulákat, a szobakerékpározást, a gõzfürdõt és iszap-pakolást, hogy végül felhánytorgassa Anyunak, Apunak: neki még egy szerelmi bánatra sem telik.
Élet ez? kérdezte szemrehányóan.
Anyu sírt, Apu a kezét tördelve járt föl és alá, majd éjfél után szerepet cseréltek. Míg a volt könyvelõ a nyitott ablaknál sóhajtozott, a született Csécsey-lány port törölve, pókhálózva és parkettát súrolva hátrált szobáról szobára, s közben átkozta az agyonreklámozott tisztítószereket, mert csíkot hagytak, karcoltak, kifehérítették a legdrágább lakkal bevont méregdrága parkettát.
Mitévõk legyünk? kérdezte Anyu kétségbeesetten, és teátrális mozdulattal a fotelba hanyatlott. Sztárallûr hangoztatta volna Mici-ke, ki tudja hányadszor; megkérve Anyut, a született Csécsey-lányt, hogy próbálja ellesni a Hajdinakása címû sorozat hõsnõjének kecses moz-dulatait, ne a saját magánszámát erõltesse. De Micike, az eladósorba serdült hölgyemény még javában aludt s álmodott: ült a csodaszép, ég-színkék kocsijában, és kísértette a lehetetlent utol kívánta érni a sze-relmi csalódást.
Nem érdekelsz förmedt Anyu váratlanul Apura, a volt könyvelõre , oldd meg!
Apu lassan becsukta az ablakot, gondosan letörölte az ablaküvegre csapódott párát, majd akkurátusan elrendezte homlokráncait, ahogy az egy volt könyvelõhöz illik és számolt. Harminckét varjút olvasott meg a kert lombhullajtott, terebélyes almafáján, és ez megnyugvással töltötte el.
Karcsi mondta ki a nevet önkéntelenül, nem sejtve, hogy Anyu, a szüle-tett Csécsey-lány karvalyként csap le a létezõ legkézenfekvõbb megoldásra.
Igen, a Karcsi. Akiben csalódott az óvoda, az iskola és a fõiskola egész nevelõi és tanári kara. Aki idejekorán megõszítette apját, anyját, a városi elöljáróságot, mert segédkönyvelõi állásával visszaélve pardon nélkül el-sikkasztotta a megyei nyugdíjalapba átutalandó pénzösszegeket.
Valóban, Karcsikának mibe se kerül egy kis szerelmi csalódás helyeselte Anyu a volt könyvelõ ötletét. Aztán õ is számolt. Harmincegy varjút olvasott meg a kert lombhullajtott almafáján, nagy csalódást okozva ezzel Apunak.
A történteknek azért kellett hajnalban megtörténniük, hogy a napköz-beni telefonbeszélgetéseket, egyeztetéseket követõen estére a virágcsok-rot és a kötelezõ udvariasságot mellõzve megjelenhessen a villában Kar-csi, és a karcsúságához méltatlan, lompos körmondatokban adja tudtára Apunak, Anyunak, hogy az ember életében legtöbbe a csalódás kerül.
A született Csécsey-lány számolt, a volt könyvelõ számolt, s hogy ne múljon semmi azon az egy varjún, Karcsika szabad kezet kapott.
Micike meg ácsoroghatott, sápítozhatott és kutyagolhatott, ezzel a leg-kevésbé sem hatotta meg Anyut, Aput és a környékbelieket. Karcsi követ-kezetesen ottfelejtette, faképnél hagyta az eladósorba serdült hölgyeményt a legválságosabb és -váratlanabb pillanatokban, ráadásul teljesen kisajátí-totta a csodaszép, égszínkék kocsit, tutyimutyinak nevezte Aput, ami na-gyon tudott fájni Micikének, az eladósorba serdült hölgyeménynek.
Gyûlölöm Karcsit! toporzékolt, és nagyot csalódott Anyuban, Apuban: széles mosollyal nyugtázták bejelentését.
Szombat este röpke három órát ácsingózott magára hagyottan és pénz nélkül a diszkó bejárata elõtt, aligság sírt, sápítozott, és csak hat kilométert kutyagolt hazáig, mégis másfél kilót fogyott az eladósorba serdült hölgye-mény. Anyu, a született Csécsey-lány rég volt ilyen boldog, Apu, a volt könyvelõ rég volt ilyen vidám. Kéz a kézben ültek a tévé elõtt, s mindketten arra gondoltak, hálátlanság Eleonóra Lujza Annemari Renáta részérõl, hogy bosszút kíván állni a võlegénye okozta szerelmi csalódásért.
Drágám, ez egy utálatos perszóna hízelkedett Anyu.
Áruló dörmögte negédesen Apu.
Micike nem értette, önérzetét sértette a szirupos idill.
Álmaiban egyre elszántabban üldözte Karcsit csodaszép, égszínkék kocsi-jával. El akarta gázolni, át akart gázolni rajta, de bárhová tekerte a kormányt, minduntalan Anyu és Apu tûnt fel az úton. Álltak egymásra bazsalyogva, és Micike hiába tapodta a féket, az összeütközés elkerülhetetlennek látszott.