Valami elmúlt, s Apu, a volt könyvelõ akármennyire szaporán lépte le a villa és a kert közepén álló, zöldre festett finn típusú faházikó közötti távolságot: az a valami csak távolodott, csak távolodott Maradt az õsz-idõ bágyadt napsütése, fogyó holdja, és a volt könyvelõ melankóliája.
Miért? kérdezgette hát Apu, a volt könyvelõ a postást, a gáz és villany-óra-leolvasót, az utcán kószáló kéregetõket, de választ csak Micikétõl kapott:
Tropára mentek anyu idegei.
Tropára sóhajtott Apu, majd szuszogott és nyögött, maradék erejét megfeszítve próbálta belezsúfolni a környék legnagyobb régiséggyûjte-ményét a zöldre festett faházikóba.
A filmekben is így csinálják jegyezte meg Micike, az eladósorba serdült hölgyemény, majd segített a környék legterjedelmesebb és
-sem-mitmondóbb újságját szétteregetni a házikóba beállított nyugágyon, hogy olvastán a volt könyvelõ okkal megállapíthassa:
Nincs igazság a földön!
Esténként mindketten a zöldre festett faházikó bejárati ajtajának kü-szöbére ültek, onnan csodálták a fényárban úszó villa sarkig kitárt ablaka-in kigomolygó színes füstöt.
Odabent, lent és fent: rontást bontottak, szellemet ûztek, és vagy tucat-nyian vicsorogtak estérõl estére a környék valamennyi irigyére, akik Anyu szerint a család elvesztésén mesterkedtek. Szentelteltvíztõl csicsegtek a szõnyegek, szentült vodkától kurjongattak a némberek, s volt még kártya-vetés, asztaltáncoltatás és egyéb abrakadabra, szóval nagyban folyt a pénz-tárca-lappasztás.
Napközben Micike, az eladósorba serdült hölgyemény a környék leg-tágasabb és legjobban felszerelt konyhájába húzódott vissza, míg Apu, a volt könyvelõ a zöldre festett házikóba. Hála a drogelvonókúra vitamin-injekcióinak, Micike szemlátomást gömbölyödött, ellenben Apu fogyott és töpörödött, hozzázsugorodott nyugágynyi vackához, ahol szavai sze-rint hátralévõ napjait kívánta leélni.
Nincs igazság a földön! sóhajtozta minduntalan.
Ehetetlen ennivaló nincs mondta Micike, próbálta megcsillantani az élet kellemetes oldalát a volt könyvelõ elõtt, majd értetlenségének adott hangot, a kérdésnek, ami álmában sem hagyta nyugodni:
A fõzõcske-mûsorokban hogy tudnak száz hriveny ára alapanyagok-ból húsz hriveny értékû ételeket fõzni?
Apu nem válaszolt, hallgatott és sóhajtozott, rezegtetten bajuszán a száraz kenyérmorzsát.
Nyilván ez a dogok rendje adta meg magának a választ Micike, az eladósorba serdült hölgyemény már a konyhaasztalnál, és orjalevest evett csigatésztával, kirántott húst tarhonyával, hogy röpke óra múlva, repetá-zás közben nyilvánvalóvá váljon számára Anyu hiánya.
Anyu, a született Csécsey-lány már nem hajbókolt szobáról szobára; ége-tett füstölõpálcikákat; rajzolt ákombákomokat a levegõbe, és ami a legsajná-latosabb volt Micike számára: fõzni se fõzött. Ez nagyon, de nagyon komo-lyan nyugtalanította, egyébre sem tudott gondolni, csak az üres fazekakra. A tény, hogy Anyu számûzte a környék legnagyobb régiséggyûjteményét a kert közepén álló, zöldre festett faházikóba, keresztülgázolva Apu, a volt könyve-lõ életének értelmén: eltörpült Micike kétségbeesése mellett. Ráadásul egy megveszekedett kolbászvéget sem talált a környék legnagyobb hûtõgépében.
A boszorkák mindent felfaltak állapította meg döbbenten, és gondo-latban igazat adott Apunak, a volt könyvelõnek: nincs igazság a földön!
Ám a keddre szerda jött, a hétre hét, s reggelenként Anyu elment hazul-ról, hogy esténként megjöjjön. Mindeközben Micike, az eladósorba serdült hölgyemény megtanult tojásrántottát sütni, makarónit fõzni, szalonnát pirí-tani; Apu, a volt könyvelõ káromkodni, és tábortüzet rakni, hogy míg a hamvadó parázs alatt sült a burgonya, legyen okuk megállapítani: a dolgok azért vesznek 360º-os fordulatot, hogy végül visszatérjenek önmagukba.
Férjhez kell mennem egy bugyigyároshoz sírta el magát Micike egyik este, hogy felsisteregjen a parázs; könnyezzen a félhold; forogjon Anyu az ágyában bal oldaláról a jobb oldalára: hogy tudja meg a világ, hogy nem Apu kitartása, vagy az õ megnövekedett étvágya késztette a született Csécsey-lányt arra, hogy egyik napról a másikra kirakja a villá-ból a lelkek lelketlen vámszedõit.
A rohadt életbe! sziszegte Apu, a volt könyvelõ.
Abba szipogta Micike, az eladósorba serdült hölgyemény, bár érezte, hogy itt mit sem ér a könny, Apu káromkodása. Ha egyszer a környék Béluskája, a maga negyvenöt évével nõsülésre szánta el magát.
Aminek fejében csak három csipkeverõ gépet kér hozományul, nincs az a született Csécsey-lány, aki elszalasztana egy ilyen partit.
Terjedelmes terjedelmével már másnap megjelent a villában Béluska-anyuka, hogy töredelmesen bevallja Micike-anyukának:
Aranyoskám, a három csipkeverõ gép megvásárlása csak az elsõ lépés Így kezdte, hogy Micike-anyuka bontakozó fogalmait a bugyigyártást illetõen kellõen kitágíthassa, egyszersmind sejtesse: minden következõ lépés súlyos dollárezrekbe kerül.
Ott a vámhivatal, az engedélyeztetés, a gépek beállítása és a munká-sok betanítása; a korrumpálhatók és korrumpálandók köre, konkurensek négyzete, a piaci viszonyok sokszöge hadarta Béluska-anyuka Micike-anyukának sajátos mértani haladványát.
Micike fülelt.
Micike figyelt.
Micike dühöngött, és nem Anyu, a született Csécsey-lány gyámoltalan kérdésfelvetése, a honnan bosszantotta, hanem a miért. Milyen jogon falta fel a debella Béluska-anyuka az összes aprósüteményt, sonkás és sajtos szendvicset, miért kért háromszor a töltött káposztából, evett meg ráadásnak öt darab banánt, ha jottányit sem mozdult elõbbre a környékbe-li bugyiipar fellendítésének ügye.
Anyu a hibás! sziszegte Micike, az eladósorba serdült hölgyemény, majd héjában sült burgonyát evett, hideg vizet ivott, és beteljesítette a beteljesítendõt. Az éj leple alatt, míg Anyu bal oldaláról a jobb oldalára, jobb oldaláról a bal oldalára fordult az ágyában, a környék legnagyobb régiséggyûjteménye apránként visszafoglalta villabeli szobáját.
Anyut nem érdekelte. A született Csécsey-lány másnap fel sem kelt, ágyában feküdt egész nap, s folyvást azt kérdezgette:
Honnan? Honnan vegyek több tízezer dollárt?
A nagynénik, nagybácsik, oldal- és keresztági rokonok nemigen hall-hatták meg az egyedülálló nagynénik, nagybácsik, oldal- és keresztági rokonok támogatójának szívbéli sopántását. Talán azért, mert tele voltak életkedvvel, és agg koruk bölcsessége azt mondatta velük: Az élet az élet, még ha nincs is igazság a földön.