AZ újvidéKi rAZZiA hiTElEs TörTénETE, AvAgy hogyAn lETTEm „háBorús Bűnös”
Emlékezés az 1980-as években, Argentínában
Előszó:
Több, mint negyven év távlatából írom ezeket a sorokat, hogy a szem-tanú hitelességével rögzítsem azokat az eseményeket, melyeknek elbí-rálását a történelem lesz hivatva objektíven kiértékelni.
egy bíróság már ítélkezett a lent leírt események ügyében: a magyar vezérkar Főnökének Különbírósága, amely az 1930: iii. tc. 59. i. tör-vénybe ütköző hűtlenség bűntette alapján működött. Főnöke vitéz szombathelyi Ferenc vezérezredes, a bíróság elnöke: vitéz náday istván vezérezredes, tagjai: vitéz németh József és vitéz Kiss János altáborna-gyok. Tárgyalásvezető: Babós József hadbíró ezredes, ügyész: Gazda imre hadbíró százados volt.
egyben válaszolok Cseres Tibor 1966-ban megjelent Hideg napok című regényére és filmváltozatára, melyben név szerint szerepelek.
Az események:
1941-ben Bácskában erős partizántevékenység folyt, melynek során mindkét részről súlyos veszteségek voltak. A partizánok 1942. január 6-ra nagyobb katonai akciót terveztek, melynek során vissza akarták foglalni Bácskát. súlyos harcok folytak, és Fóthy csendőralezredes, a vezérkari Főnökség 2. nyomozó osztályához beosztott tiszt írásban jelentette a vKF főnökének, hogy a harcok során kb. 1200 ember életét vesztette.
Mivel az állapotok nem nyugodtak meg, a vezérkar főnöke az egész Bácskát hadműveleti területté nyilvánította, és írásban elrendelte a
„tisztogatást és megtorlást” Újvidék térségében, és ezen kívül szemé-lyesen és szóban eligazította Feketehalmy-Czeydner Ferenc altáborna-gyot, a szegedi hadtest parancsnokát.
Az újvidéki razzia két részből állt, az egyik részleg (az igazoltató rész-leg) az igazoltatást végezte. ez a részleg főleg csendőrökből állt, akik közé a létszámhiány miatt szakképzetlen honvédeket osztottak be, mert a rendelkezésre álló csendőr kevés volt. Így a szakképzetlen hon-védeket az elfogottak kísérésére használták, vagy csak a létszám növe-lésére, biztonsági okokból. Az úgynevezett tisztogatást a honvédség alakulatai végezték a Duna-parton.
1942. január 20-ra Újvidékre érkeztek a razziához szükséges katonai és csendőri erők. Újvidékre január 20-én érkeztünk mi is, de nem tud-tuk, hova megyünk. Az egész várost kívülről a katonai erők hermeti-kusan lezárták, a Duna-partot pedig a folyamőrök biztosították. Január 20-án este Gaál őrnagy, az újvidéki csendőriskola parancsnoka tájékoz-tatott a razzia lefolyásáról, és közölte, hogy mi lesz a feladatunk. el-mondta, hogy a razzia három napig tart, és kívülről indul el a város köz pontja felé. Az igazoltatást a csendőr-járőrök végzik, akikhez meg-felelő számú honvédet osztanak be szükséges lökőerőnek. A razzia tar-tamára ostrom-állapotot hirdettek, senki az utcára nem léphetett ki.
Többek között elmondta, hogy a legkisebb ellenállás esetén fegyvert
kell használni. én voltam az egyetlen, aki kértem az őrnagy urat, hogy adja ezt írásba. A katonai szolgálati szabályzat alapján ugyanis ő vállalta volna a felelősséget. erre ezt válaszolta: „nem adom írásba, mert én sem kaptam írásban.” Kiadtak egy hosszú névsort, akiket el kell fogni. ezen kívül le kell tartóztatni minden olyan személyt is, aki kellőképpen nem tudta magát igazolni, vagy egyéb körülmények közt gyanús volt. Az elfogottakat honvéd kísérő-járőrök a levente otthonba kísérik, ahol egy igazoló bizottság működik, újvidéki polgárokból összeállítva.
Csendőr részről a razziában, mint igazoltató, két tanszázad, az újvi-déki és a makói, valamint a szekszárdi iskolától egy szakasz vett részt.
ez rendkívül kevés volt ilyen nagy területre. A csendőr-legénység fel-adata kizárólagosan az igazoltatás volt. A csendőrtisztek felfel-adata pedig az igazoltatás ellenőrzése és a járőrök irányítása volt. Mivel a csendőr-tiszt nem volt hatósági közeg, tehát nem is igazoltathatott a fennálló szabályok szerint.
A razzia 1942. január 21-én kezdődött, és az első két napon nem történt semmi túlkapás. A razzia három napig tartott. A honvéd alakulatok parancsnokai az első két nap eredményével nem voltak megelégedve.
ezért a harmadik napon, január 23-án délelőtt az igazoló bizottság által partizángyanúsnak minősített személyeket Feketehalmy altábornagy és Grassy József vezérőrnagy parancsa alapján honvéd-alakulatok gép-kocsin kivitték a Duna-partra, a foglyokat kivégezték, léket vágtak a Duna jegén és a holttesteket elúsztatták. A kivégzéseket kizárólag hon-véd-alakulatok hajtották végre, és azon egyetlen csendőr sem volt jelen.
Természetesen nem ez lett volna a célja a razziának, hanem a gyanúsa-kat a hadbíróság elé kellett volna állítani. ebből aztán nemzetközi bot-rány lett. ez a puszta igazság.
A részemre kiosztott területen nem volt egyetlen fegyverhasználat sem, miszerint egész újvidéki tartózkodásom alatt egy hullát sem láttam.
ellenben arra, hogy a razzia során kötelességszerűen jártam el, szol-gáljon a következő eset tanúságul, melyre ma, negyven év után is vilá-gosan emlékszem:
Tudomásomra jutott, hogy a rex szállóban, ahol éppen el voltam szállásolva, egy honvéd járőr illegálisan működött. odasiettem és a szál ló tulajdonosának lakásában ott találtam Tanurdžić
szálló-tulajdo-nost, aki családjával együtt bundában, felöltözve, egy kis kézitáskával útra készen álltak. A fosztogatni akaró banda vezére Pozdor zászlós volt, akit rögtön félrehívtam, és megkérdeztem tőle, hogy „Mit jelent-sen ez a helyzet?”, ő erre azt válaszolta: „viszem ki őket a Duna-partra!”
Mivel a Tanurdžić család ellen semmiféle vád nem merült fel, ezért a zász lósnak csak annyit mondtam, hogy „Takarodjanak innen!”, mire bandájával együtt kivonult a szállóból. Bevonulásom után jelentettem az esetet Gaál őrgy.-nak, a Tanurdžić családnak pedig azt mondtam, hogy „nézzék meg, megvan-e mindenük, vetkőzzenek le, és maradja-nak otthon nyugodtan!”
Gondolom, ha a Tanurdžić család bármelyik tagja valahol él (3 gye-rekük volt), ezt a napot nem felejtette el, és emlékezni fognak az ese-ményekre.
ez a válaszom a Hideg napokban megjelent Pozdor zászlóssal kap-csolatban, s még az, hogy Pozdor zászlóssal sem a razzia alatt, sem utó-lag soha semmiféle szolgálati viszonyban nem voltam. ha már a Hideg napoknál tartok, még meg kell említsem, hogy a regény 146. oldalán kitalált mese az, amely szerint jelenlétemben a csendőr-járőr fegyvert használ. ez annyira nem állja meg a helyét, hogy a színdarab 312. ol-dalán ugyanennél a jelenetnél már fegyverhasználatról szó sincs, mert ezt a mesét már a regényíró is soknak találta, vagy talán addigra elfe-lejtette. Úgy látszik, Pozdor zászlós bosszúból szolgáltatta ezeket az adatokat ellenem, mivel nem hagytam a szerencsétlen Tanurdžić csa-ládot kifosztani és legyilkolni.
A háború kimenetele az 1943. évben egyre tragikusabb irányt vett, vál-ságos lett, és a magyar kormány szerette volna a háborút befejezni.
ezért az angolokhoz fordult, és fegyverszüneti tárgyalást kezdeménye-zett. itt az angolok a fegyverszüneti tárgyalások feltételéül szabták azt, hogy az újvidéki vétkeseket meg kell büntetni. A magyar parlamentben kezdtek az újvidéki razziákkal foglalkozni, majd kifejezetten angol nyo-másra követelték a bűnösök felelősségre vonását.
Így 1943 végén a razzia vétkeseit kikérdezték. Már 1942-ben meg-kezdődtek a kivizsgálások azzal, hogy a razziában részt vettekre per-törlést adjanak. A honvédek kivizsgálása hamarabb megtörtént, és horthy kormányzó meg is adta a pertörlést a honvéd-alakulatoknak.
ezért még folyamatban volt a csendőrök pertörlése, így Babós hadbíró
kitalálta, hogy egyesíteni kell az igazoltatók és a tisztogatók ügyét, és egy eljárásban, egyformán kell tárgyalni. ennek alapján a három leg-magasabb rangú katonát kivettek a pertörlésből, és így 15 vádlott ellen indítottak eljárást. Így lett ebből az ügyből a honvédelmi törvény alap-ján „hűtlenségi” ügy.
A razziát viszont a vezérkari főnök, szombathelyi Ferenc rendelte el, így szombathelyi vezérezredest kellett volna fő felelősnek tekinteni. Azért lett az ügyből „hűtlenség”, mert ennek a bíróságnak a vezérkari főnök volt az elnöke, akit még mint tanút sem lehetett kikérdezni. A vezérkari Főnök Bírósága által hozott ítélet azonnal végrehajtható volt, amint azt a vezérkari főnök aláírja. A holtak ugyanis nem tudnak beszélni.
A csendőröknek a pertörlést a csendőrség felügyelője, Faraghó altábor-nagy, mint illetékes parancsnok készítette elő, de elkésett vele, mert idő-közben nagybaczoni nagy vilmos lett a honvédelmi miniszter, és nála elakadt a csendőrök pertörlése. A következő akadály az volt, hogy a csen-dőrökre a vezérkari főnök nem volt illetékes parancsnok. A csendőrség illetékes parancsnoka a csendőrség felügyelője, Faraghó altábornagy volt.
1943 novemberében idézést kaptam a vKF Különbíróságától előzetes kihallgatásra, szegedre, ahol Gazda százados és Jolsvai főhadnagy had-bírók már mint gonosztevőt kezeltek. A főtárgyalás 1943. december 8-án kezdődött. Csendőrökre az illetékes parancsnok a csendőrség fel-ügyelője volt. ennek dacára a vezérkari főnök teljesen törvényellene-sen, önhatalmúlag a vKF Különbírósága által vont felelősségre.
Tekintettel arra, hogy az egész razziát a honvédség rendezte és ve-zette le, nem merte a vezérkari főnök megtenni azt, hogy csak a csen-dőrökre hárítsa a felelősséget. ezért a Kormányzónál kijárta, hogy a három legfőbb vezetőt kivegyék a pertörlésből, és velünk együtt, mint 1., 2. és 3. sz. fővádlottat felelősségre vonják.
A vád kollektív vád volt, amit a magyar BTK nem ismer: „ezek nem-csak gyilkoltak, hanem fosztogattak is.” A fent említett törvénycikk kb. így szól: „Aki a magyar államnak, vagy fegyveres erejének szándé-kosan hátrányt, az ellenségnek előnyt okoz, hűtlenséget követ el és ha-lállal büntetendő.” Természetesen ilyen súlyos vád alapján azonnal el kellett volna fogni bennünket, de hogy semmit se sejtsünk, szabadlábon
hagytak. A vKF Különbírósága által hozott ítélet ellen nem volt fel-lebbezés, és amint azt a vKF megerősítette, azonnal végrehajtották.
A főtárgyalás 1943. december 8-án kezdődött, és éjjel-nappal folyt.
Az eredeti terv az volt, hogy 12-én kivégeznek bennünket. A kivégzést csak ezért kerültük el, mert ugyan zárt tárgyalás volt, de Faraghó altá-bornagy, a csendőrség felügyelője mint illetékes, vette a fáradságot és jelen volt, éjjel-nappal, a gyorsított ütemben folyó főtárgyaláson.
A főtárgyalás tovább folyt, de csak délelőtt. Természetesen Faraghó al-tábornagy értesítette a csendőröket és a honvédeket is, ahol lázadásszerű események kezdtek mutatkozni, amikor vitéz szombathelyi és környe-zete jobbnak látta a dolgot lassítani. A főtárgyaláson ellenem csak kol-lektív vád volt. Kértem a Tanurdžić család megidézését, de itt mentő-tanúra nem volt szükség, csak terhelő mentő-tanúra. Kihallgatásom összesen negyed óráig tartott. A főtárgyaláson sok mindenről volt szó. elsősor-ban mi, csendőrök kértük, hogy minket ne a vKF bírósága vonjon fe-lelősségre, hanem a rendes hadbíróság. Természetesen ezt elutasították.
A főtárgyalásra a vezérkar főnökét nem lehetett megidézni, mert ő volt a legfőbb parancsnok. ennek ellenére kérték a megidézését, de azt is elutasították.
A főtárgyaláson az is kiderült, miszerint Babós ezredes azt állította, hogy a vezérkar Főnöke nem tudott arról, hogy január 6 körül mi történt Csu-rogon és Zsablyán. Feketehalmy-Czeydner altábornagy kérésére megje-lent vasvári vezérkari alezredes, aki jemegje-lentette, hogy ő, mint segédtiszt mutatta be Fóthy csendőralezredes jelentését, miszerint Csurogon és Zsablyán kb. 1200 ember vesztette életét. ehhez a számhoz szombathe-lyi jegyzetként saját kezűleg odaírta, hogy „nem sok”. ennek ellenére Babós ezredes azt mondta, hogy a vKF nem tudott az eseményekről.
Mindezek után kb. január közepén rendelte el szombathelyi az újvidéki razziát ezekkel a szavakkal: „Tisztogatást és megtorlást rendelek el.” A fő -tárgyalás most már lassított ütemben folyt tovább. elérkezett kará-csony, és három napra hazaengedtek családunkhoz. Ahogy hazafelé utaztam, a vonaton véletlenül összetalálkoztam lengyel hadbíró alez-redessel, aki családunk régi ismerőse volt. Kérdezi tőlem ezekkel a sza-vakkal: „Pajtikám, mi járatban vagy?” Mondtam neki, hogy megyek
ha za a szüleimhez. elmeséltem neki, hogy a Margit körúton épp most folyik ellenem az eljárás az újvidéki razzia miatt. erre a fejéhez kapott és azt kérdezte: „Te is benne vagy ebben az ügyben? Mert az eredeti terv tudomásom szerint az volt, hogy 8-án megkezdődik a főtárgyalás, és 12én kivégeznek benneteket, de most már látom, hogy ezen a veszé -lyen túl vagytok.”
Természetesen, amikor visszamentem Budapestre, azonnal elmeséltem bajtársaimnak a hallottakat, akik mind mélyen fel voltak háborodva.
A tárgyalás csak húzódott, és már január közepéhez értünk. Mivel még mindig szabadlábon voltunk, valaki azzal a hírrel jött (újságírók hozták a hírt), hogy aki akar közülünk, az átmehet németországba, mert a né-metek átvesznek rangunkkal együtt. Megmondták a helyet és a pontos időt, mikor mehetünk. én azt mondtam, hogy mivel nekem nincs sem -mi bűnöm, és nálam nem volt fegyverhasználat, én nem megyek, mert engem törvény szerint nem lehet elítélni. Így a három magas rangú ka-tona, és Zöldy hadnagy január 15-én átmentek a németekhez. A tizenkét csendőrtiszt itt maradt. Másnap minket a főtárgyaláson letartóztat -tak, megvonták az egyenruha-viselés jogát és pár napra rá kihirdették az ítéletet. Azok között voltam, akik tízévi fegyházat kaptak, mert ugyan nem volt ellenem semmi vád, de a kollektív vád alapján elítéltek. Aznap bevittek a Margit-körúti fegyházba. Az ítélet soha nem emelkedett jog-erőre, mert a vKF nem merte jogerőre emelni. ezzel szemben a bíróság tagjai helyőrségről helyőrségre jártak, és igyekeztek mindenkit meg-győzni az ítélet helyességéről.
Még javában ültünk, amikor tudomást szereztünk arról, hogy a hon-védeket, akiket utánunk hoztak a főtárgyalásunkra, saját tanúvallomá-suk alapján kivették a pertörlésből, és a vádlottak padjára ültették. Ki-szabadulásunk úgy történt, hogy mikor március 19-én bejöttek a németek, az ss-alakulatok ki akartak hozni a börtönből. ez Csatay ve-zérezredes, honvédelmi miniszter tudomására jutott, és elküldte hoz-zánk oláh istván államtitkárt azzal a kéréssel, hogy ha jönnek a néme-tek, ne menjünk ki velük, mert ő garantálja, hogy az ügyet elintézi, és rangunkkal együtt tovább szolgálhatunk. ezt meg is ígértük oláh ist-vánnak, s valóban március 22-én szabadlábra helyeztek bennünket, majd később horthy kormányzó az ügyre pertörlést rendelt el. Május 25-ig tartott, amíg semmisségi panasz alapján megsemmisítették az ítéle-tet. Míg szombathelyi volt a vezérkari főnök, addig nem szolgálhattunk,
június 1-jén kerültem ismét beosztásra Kolozsvárra, mint kerületi segédtiszt, majd június 15-én kineveztek a miskolci gyalog tanszázad parancsnokának.
Így lettem „háborús bűnös”.
A vKF Különbíróságának tagjai a Délvidéken is működtek, és hoztak több száz halálos ítéletet a vKF nevében. Pontosan tudták, hogy szom-bathelyi volt a felelős, és ennek dacára ártatlanok vérén keresztül akarták tisztára mosni vétkeiket. szombathelyit utolérte a végzete. otthon tíz évre ítélték el, de amikor kiadták a jugoszlávoknak, már nem tudott to-vább hazudni, és – mert ő volt a felelős parancsnok – kivégezték.
sajnos, mivel „háborús bűnös” lettem, életem nagy részét hazámtól távol, száműzetésben kellett leélnem. Büszkén vallom magam csendőr-nek, és hazám iránti szeretetből szolgáltam. Újvidéken még véletlenül sem láttam egy hullát sem, nemhogy részt vettem volna a vérengzésben.
Köztudomású, hogy kivégzések a razzia harmadik napján a Duna-par-ton történtek, amit a honvédség rendezett, és ahol egy csendőr sem volt jelen.
lelkiismeretem nyugodt, mert kötelességemet hazám iránt mindig a Magyar Királyi Csendőrség hagyományainak megfelelően, „híven, Becsülettel és vitézül” teljesítettem.3