Drámai költészet

37. §. Tájékozás.

Azon kísérletek után, melyek a mult század vége felé (1790) megalapult magyar szinészetet részint eredeti, de leginkább fordított darabokkal ellátták, jelen időszaknak jutott a szerencse, hogy benne a drámai irodalom is magasabb szárnyalást vegyen. Mert noha már előbb is szá-mosan voltak, kik erejöket a drámaírás mezején megkisérlék, ezek nem annyira a művészet, mint a színház napi igényeinek és a közönség fejletlen ízlésének kivántak és bírtak eleget tenni. A műízlést e kezdő korban főleg Kazinczy képviselte fordított drámáival; a színpad számára leginkább magok a színészek írtak s fordítottak oly darabokat, melyekkel a sokaság tetszését megnyerni reménylették. Kisfaludy Károly volt az első, ki a drámai irodalomnak magasabb lendületet adott. Az ő példáján kezdett az nemesebb irányban fejlődni, buzdíttatva később a Túdós társaság, majd a Nemzeti színháznak 1837-ben történt megnyitása után, ennek kitűzött jutalmai által is. Azonban ha drámairodalmunkat Kisfaludy Károly fellépésétől a legújabb időkig áttekintjük: kétféle irányt látunk abban képviseltetni. Egyik a régibb klasszikai irány, mely nem annyira színpadi hatás, mint költői belbecs után törekedett, másik az újabb romantikai irány, mely a színpadi hatást mindennek elébe teszi, s nálunk Szigligeti-vel kezdődik. Sem egyik, sem másik irányt nem lehet egészen helyeselni, mert a legköltőibb színmű sem felel meg egészen czéljának, ha míg az olvasót elbűvöli, a nézőt hidegen hagyja;

viszont az oly dráma, mely érdekes helyzeteivel, bonyolult szerkezetével, csattanós jelene-teivel a nézőt csiklandoztatja ugyan, de letűnvén egyszer a színpadról s kimenvén a divatból nem érdemli, hogy tovább is az irodalom kincse maradjon: az oly dráma sem üti meg a kellő becsmértéket. E két irány egyesítése teszi az írót igazi drámai költővé.

64 Az egyik jegyzetben (a Losonczyéban), mely 1860-ból kelt, aligha az Arany fogalmazásában, már így olvassuk: «Ellenben Jókai Mórnak mind régibb, mind főleg újabb regényei és beszélyei a phantasiának bája által, mely rajtuk elömlik, az egész magyar közönséget elvarázsolták. Ő nyelvére nézve is különbözik elődeitől: egyszerű, mégis szívhez szól, nagy szavak nélkül nagy eszméket fejez ki s úgy látszó pongyolasága alatt mindig érezzük a művészi ihletést, mely az egészet alakítja.

Kisebb jelentőségű regény- és beszélyírók: Pálfy, Degré, Bérczy, Szathmáry Károly, Obernyik Károly, Vas Gereben stb., s a művészi tollú Gyulai Pál».

38. §. Kisfaludy Károly.

Kisfaludy Károly első darabja, «A tatárok Magyarországban», 1819-ben adatott elő Pesten, s ettől fogva számítják felléptét a drámaírói téren. És bár e darab mai szempontból tekintve gyenge, roppant hatást idézett elő, mi a költőt páratlan tevékenységre buzdítá. Négy nap alatt elkészült a négy felvonásos «Ilka», jambusokban; még azon év folytán «Stibor vajda», «A kérők», «A pártütők» színpadra kerültek s hírét megalapíták. Következő évben ismét több darabot írt, melyek közül legkitünőbb «Iréne», szomorújáték öt felvonásban, mely a költő haladását újólag tanusítá, bár ebben sem hiányzanak az elsietés nyomai, melyek Kisfaludy korábbi műveit a későbbiektől megkülönböztetik. Eleinte egyforma tűzzel látott mind a komoly, mind a víg színművek írásához, de azután hajlama egy időre a vígjáték felé vonta, s e nemhez tartoznak legsikerültebb darabjai, melyek közül a «Csalódások», «Leányőrző»,

«Hűség próbája» nevezetesebbek. Halála előtt nem sokkal (1829) visszatért a szomorújáték-hoz, s hogy e nemben mily jeleseket várhattunk volna tőle, mutatja be nem végzett legutolsó darabja: «Csák Máté».

Kisfaludy határozottan nagy drámai tehetség volt. Művei nincsenek ugyan hiány nélkül, nem egy helyen lehet azokban szerkezeti hibát mutatni fel, s a jellemzés néha túlzott, de ép, egész-séges jellemek is bőven találtatnak s a mellett, hogy bennök minden íz költői, a színpadi hatás titkaival is bírnak, habár nem is oly mértékben, mint azt a mai elkényeztetett közönség óhajtaná. Comicai ere kifogyhatatlan s műveit általában eszmegazdagság és tömöttség jellemzi.

39. §. Vörösmarty és mások.

Azon elsőrangú költők közül, kik a felvett időszakot oly fényessé teszik, többen foglalkoztak drámaírással. «Himfy» veterán lantosa, Kisfaludy Sándor még előbb mint öcscse, (1816) fellépett e mezőn «Hunyady János») majd «Kún László» darabjaival, de melyek inkább dramatizált eposzok, mint színművek. Későbbi darabjai közül a «Dárday ház» már inkább megfelelt a színpad igényeinek. Vörösmarty első darabjainak, mint «Salamon király» (1827-28), a «Bujdosók» (1830), hasonlóan ezeknek is az a hiánya, hogy daczára a költői szépsé-geknek, melyek pazar kézzel vannak rajtok elhintve, s daczára a legszebb nyelvnek s legzen-gőbb jambusoknak, nélkülözik a drámai rövidséget, a cselekvény gyors folyamát: azért színpadi hatásra számot nem tarthatnak. Újabb színművei, mint a koszorúzott «Vérnász»

(szomorújáték öt felvonásban), «A fátyol titkai», «Marót bán» (szomorújáték öt felvonásban) az «Áldozat», (szomorújáték öt felvonásban) már a színpadon is inkább hatnak s a közönség értelmesebb osztálya előtt méltó tetszésben részesültek.

Az elszámoltakon kívül bírunk még Vörösmartytól egy dramatizált eposzt: «Hábador», egy regés színművet: «Csongor és Tünde», egy, a Nemzeti színház megnyitására írt allegóriát:

«Árpád ébredése» s egy történeti drámát: «Cilley és a Hunyadiak», mind szép költeményeket;

a «Kincskeresők» czímű szomorújátékot; végre «Julius Cæsart» és «Lear királyt» Shakes-pearetől, remek fordításban.

Itt kell megemlítenünk Fáy Andrást kedélyes vígjátékaival, melyek közül főleg a «Régi pénzek» czímű, tetszéssel fordult meg a színpadokon; a beszélyíró Kovács Pált, ki számos vígjátékkal gazdagítá irodalmunkat; Teleki Lászlót, a «Kegyencz» czímű dráma jeles szerző-jét, s az egy időben közkedvességű vígjáték, a «Falusi lakodalom» íróját, Jakab Istvánt. Csató

Pálnak részint eredeti, részint fordított vígjátékai hasonlóan tetszéssel adattak s Tóth Lőrincz ifjú törekvései a dráma körül magukra vonták a közfigyelmet. Horváth Cyrill drámái (Tyrus, Kuthen stb.) szinte a klasszikai iskolához sorozandók.

40. §. Katona József.

Azon évben, midőn Kisfaludy Károly «Tatárjai»-val legelső babérjait aratta (1819), egy igénytelen ügyvéd, Katona József végezte be másodszor átdolgozott «Bánk bán» czímű szomorújátékát, mely két évvel később (1821) nyomtatásban is megjelent. Mindazáltal a censura nem engedé annak színrehozását s hihetőleg ez a körülmény kedvetleníté el a szerzőt drámaírói pályájától annyira, hogy azon túl egyedül hivatalának élt szülővárosában, Kecske-méten, tiszti ügyészséget viselvén. Már «Bánk bán» előtt (1812-19) is írt ugyan csekélyebb becsű színdarabokat, a melyek közül néhány kézírásban fönmaradt, de ezek amahoz nem is hasonlíthatók. Sok időbe került, míg a már nyomtatva levő «Bánk bán» kivívta magának érdemkoszorúját; sokáig hevert az olvasatlanúl a könyvárusok polczain, a kritika által sem ismerve, sem méltányolva s midőn végre színpadra került (1845) s a fővárosi közönséget át meg át villanyozta, a szerző nem élt immár (1830).

Katona e szomorújátékában oly tehetségnek tünt fel, kitől szerencsésebb körülmények közt méltán várhattuk volna drámai irodalmunk felvirágzását. A színpadi hatás teljes birtoka mellett költészete mély, igaz, alakjai fenségesek, csaknem shakespeareiek, csupán nyelve darabos, mi 1819 előtt nem csoda. Ha van drámaírónk, ki a fentebb említett két irányt szerencsés összhangzásba tudta hozni: Katona az, «Bánk bán»-jával.

41. §. Szigligeti és az újabbak.

Az úgynevezett romantika-iskola, melyet a franczia költészetben Hugo Viktor alapított meg, mely nemsokára egész Európát elárasztá termékeivel s az utánzók egész seregét hozta moz-gásba, nálunk sem maradhatott követők nélkül. Szigligeti, maga is szinész, korán észrevette:

mily különbség van a hatás között, melyet a hazai, bár klasszikai becsűnek elismert drámák s melyet a franczia színművek, pl. egy «Borgia Lucretia», «Angelo», «Korona és vérpad» stb.

tesznek a közönségre. Midőn tehát mint drámaíró fellépett, főfigyelmét a darab szerkezetére s arra fordítá, hogy művei a színpad igényeit kielégítsék s hatást eszközöljenek. Első sikerült darabja: «Dienes» 1837-ben adatott Pesten, melyet csakhamar nagyszámú, részint komoly, részint víg színművei követtek, mint: «Vazul», «Gyászvitézek», «Pókaiak», «Aba», mind-nyájan történeti drámák, s «Rózsa» pályanyertes vígjáték. Azóta is mind mostanig folytatja e termékeny írónk drámai működését s gazdagítja színműirodalmunkat, habár nem annyira intensiv, mint extensiv irányban. («Gritti», «Mátyás fia», «Zách unokái», «Bákóczy»

jelesbek, komoly történeti drámái közül.)

De nem kevés érdeme Szigligetinek az is, hogy a magyar népi elemet a színpadra vitte, leszo-rítván ez által az előbb divatozott silány német bohózatokat s egyéb fordított férczműveket.

Erre ugyan már ő előtte is történtek lépések az eredeti bohózatokban: Munkácsy «Garaboncziás diák»-ja, Balogh «Ludas Matyi»-ja, de főleg Gaal József országos hírű «Peleskei nótáriusa»

megtörték az utat. Nagy Ignácz híres vígjátéka a «Tisztújítás», szinte sok népelemmel bírt. De mindezekben a nép inkább csak mint nevetség tárgya tűnik fel. Szigligeti az első, ki a népi életből jellemeket rajzol. Első ilyen nemű darabja: a «Szökött katona», roppant tetszést aratott, a «Két pisztoly» hasonlóan, melyeket változó sikerrel nagyszámú népszínművei követtek.

Összes színdarabjai száma ez ideig felül van a hatvanon.

42. §. Czakó, Hugó Károly, stb.

Ugyanazon irányban mint Szigligeti, de magasabb költői szárnyalással kezdé meg s folytatá a drámaírói pályát Czakó Zsigmond. Első műve «Kalmár és tengerész» nagy reményeket csatolt a fiatal író nevéhez. Követé ezt a szinte sok szépséggel bíró «Végrendelet», de a költő minél tovább haladt a drámaírói pályán, annál szembetünőbb lett drámáin ama sötét világnézet, mely utóbb magának is gyászos végét okozta. «Leona» már e sötét befolyás szüleménye;

többi drámái is (János lovag, Könnyelműek, Szent László) kisebb-nagyobb mértékig e nyava-lyában szenvednek. Czakóval egykorúlag Hugó Károlytól (igazi neve dr. Bernstein Hugó Károly) nyertünk állandó becsű s hatályos színműveket («Brutus és Lucretia», «Egy magyar király», «Báró és bankár», «Világ színjátéka», de a kevéssé jutalmazott, a részrehajló kritika által is üldözött költő végre is idegen földön volt kénytelen jobb sorsot keresni magának.

Obernyik Károlyt költői becsű drámája, az «Örökség», majd jutalmazott vígjátéka, a «Nőtlen férj» s egyéb jeles drámái («Főúr és pór», «Chelonio», «Brankovics») a derekabb drámaírók sorába igtaták.

Vahot Imre vígjátékai, főleg a «Farsangi iskola» kedvezően fogadtattak, valamint Gaal József vígjátékai s ezek közt a «Szerelem és champagnei».

Degré is immár kezde fellépni.

Végre ünnepelt regényírónk, Jósika drámái közül megemlítjük, mint legsikerültebbet a «Két Barcsai»-t és báró Eötvös József talpraesett vígjátékát:

«Éljen az egyenlőség.»