I. BEVEZETÉS
I.2 A disszertáció felépítése
A forrásanyag az utóbbi években kibővült, s ez megteremtette a feltételeket az Erkel-műhely kérdésének újragondolásához. Az Erkel-operák kritikai közreadásának előkészítése (Bátori Mária 1999–2001,39 Hunyadi László 2002–2005), majd jelen témámhoz végzett további kutatásaim során a Bánk bánnal bezárólag feldolgoztam Erkel színpadi műveinek teljes nemzeti színházi és vidéki korabeli előadási anyagát is. E forrásokat a kutatás korábban nem
36 Legánÿ, „Örökségünk Erkel Ferenctől II.”, 17. Hasonlóképp érvel Bónis Ferenc is az MGG-be írt szócikkében Erkel Gyula kompozíciós tevékenységének ismertetésekor: „Wichtiger war allerdings Erkels zunehmende Beteiligung an der Ausarbeitung der späten Werken seines Vaters seit dessen Oper Bánk bán: darunter Teil-Instrumentierungen, die Komposition der Ballett-Einlagen und schliesslich die selbstständige Arbeit anhand der Skizzen des Vaters. Gyula Erkel hat ohne väterliche Aufsicht nie eigene Opern oder andere gröβere Werke geschrieben, und vermutlich hat Ferenc Erkel auch zu Kompositionen Vorlagen geliefert, die nur in Gyulas Handschrift erhalten sind.” Vö. Bónis, „Erkel”, 433–434. hasáb.
37 A Dózsa György kapcsán idézett állásfoglalása mellett jellemző a Sarolta elemzését követő összefoglalása is:
„A kompozíció végső formábaöntése során tehát Erkel Ferenc általában maga írja le az üres partitúra-oldalakra az énekszólamot, – néha a hangszerelésre, a kísérő szólamokra is utal egy-egy »minta-ütem« felvázolásával. Nem tudjuk, hogy a Sarolta esetében voltak-e zongorakivonatos vázlatai Erkelnek, hogy tehát Gyula és Anonim2 maguk komponálták-e a kíséretet, a hangszerelést, vagy csak egyszerűen a meglévő dallamok, harmóniák instrumentációját végezték. – A partitúra apró javításainak, vázlatos jellegének következtében okkal hisszük, hogy összefüggő, számottevő kidolgozott, részletesen kimunkált vázlatok nem állottak előttük – inkább csak magának Erkel Ferencnek állandó jelenléte, szóbeli és írásbeli kritikája, javításai biztosították, hogy fiai »ne csináljanak mást«, mint amit adott esetben maga is tenne.” Vö. Somfai/ Erkel-kéziratok, 127.
38 „Az Erkel Ferenc személyével kapcsolatban elkerülhetetlen bizonyos fokú »bálványrombolást« ellensúlyozza-e a művei hiteles szövegében való tisztábban-látást igérő tudományos munka értéke?” – teszi fel a kérdést a bevezetőben. Vö. Somfai/ Erkel-kéziratok, 82.
39 E munkát 1999-ben Dolinszky Miklóssal közösen kezdtem el, de végül önállóan végeztem el. A források feldolgozása és a munkapartitúra készítése eleve az én feladatom volt.
10.18132/LFZE.2013.2
tárta fel. Nem volt elérhető Erkel Gyula hagyatéka és a gyulai Erkel Múzeum újabban katalogizált állománya sem. Mindkettőből számos, a kompozíciós folyamatot dokumentáló vázlat és fogalmazvány került elő. Az újonnan megismert források más megvilágításba helyezték az autográfokat, de a szerzői kéziratok újbóli elemzése ettől függetlenül sem maradt eredmény nélkül. A Bátori Mária közreadásának munkálatai során csupán a későbbi kiegészítések szerzőségét tettem forráskritikai vizsgálat tárgyává. A legkorábbi befejezett alakot ebből a szempontból nem értékeltem, elfogadtam az Erkel-kutatás Somfai László autográfelemzése által is megerősített álláspontját, miszerint ez az opera teljes egészében Erkel szellemi produktuma. A Hunyadi László szerzősége a La Grange-ária áthangszerelt változata, valamint néhány további kisebb beavatkozás kivételével egyértelműnek mutatkozott az újabb források ismeretében is.
A zeneszerzői műhelymunka kezdetét Somfai László a Salvator Rosa (1855) melodráma és az Erzsébet (1857) alkalmi opera komponálásánál jelölte ki. A kezdetet Legánÿ Dezső később a Két pisztoly (1844) munkálataival kapcsolatban tizenhárom évvel korábbra datálta.
A Bátori Mária és a Hunyadi László kritikai kiadásának lezárását követően célszerűenk tűnt Somfai és Legánÿ hipotézisének felülvizsgálatával folytatnom kutatásaimat. Legánÿ hipotézisét elvetve, Erkel teljes népszínműtermésének forráselemzése alapján arra a következtetésre jutottam, hogy műhelymunkára – melyre a népszínművek egyébként megfelelő terepet biztosíthattak volna – a Két pisztolyban sem Doppler Ferenccel (ahogyan Legánÿ feltételezte), sem mással együttműködve nem került sor. Úgy véltem, erre csak a (valóban) Dopplerrel közösen kidolgozott 1857-es Erzsébet opera második felvonása adott legkorábban alkalmat. A népszínművek szerzőségével kapcsolatos álláspontom azóta sem változott. Ámde mikor Erkel autográf partitúrái és az újabban megismert kompozíciós dokumentumok vizsgálata során szerzett tapasztalatok birtokában visszatértem a Bátori Mária szerzői kéziratának vizsgálatához, fel kellett ismernem, hogy a partitúra – korábban már Somfai által is észrevételezett – többrétegűsége nem kizárólag Erkel többfázisú munkamódszerét tükrözi: a közös munka már a zeneszerző első operájának kidolgozása során szerepet kapott.
A disszertáció Erkel színpadi műveinek szerzőségi kérdéseit a Bánk bán által képzett választóvonalig tekinti át: lényegében a műhelymunka kialakulásának folyamatát kíséri végig az Erzsébet előtti színpadi zenékben (III. fejezet), majd az Erzsébetben (IV. fejezet).
Az Erkel-életmű újabban kiegészült forráskészletének számbavétele után (II. A kompozíciós folyamat főforrásai) a darabok kronológia rendjében haladva külön alfejezetek foglalkoznak a Bátori Mária (III.1) és a Hunyadi László (III.2) forrásértékelésével és változatainak
10.18132/LFZE.2013.2
szerzőségével, egyúttal a közreadás problémáival is. Ezt követi Erkel 1844–1846-ban szerkesztett népszínműveinek forráselemzése (III.3). Kiemelten foglalkozom itt a Két pisztoly vegyes lejegyzésű szerzői kéziratával, melyben Legánÿ Dezső a műhelymunka elindulását vélte felfedezni. A népzenekutatásban elejtett szálat vesz fel Erkel népszínműbetéteinek dallamvizsgálata – a dallamok eredetére vonatkozó adatokat egy incipites jegyzék összegzi. Mindezek alaposan átformáják Erkelnek a népszínművekkel kapcsolatos attitűdjéről alkotott eddigi képünket. A fejezetet a Salvator Rosa rövid tárgyalása zárja (III.4). A melodráma első két számának vegyes lejegyzésű, Erkel és Doppler Ferenc kézírását őrző oldalai láttán Somfai László az Erkel-műhely történetében bekövetkezett fordulópontot akár itt is azonosíthatta volna. Csupán a munka mennyisége miatt tette ezt a két évvel későbbi üdvözlő „díszmű” munkálatainak idejére.40 Magam is úgy gondolom, hogy az Erzsébet határvonalon áll. A cezúra kétségtelenül nem akkora, mint ahogyan ez annak idején Somfai Lászlónak tűnhetett. Ám ő a Két pisztoly vegyes lejegyzésű szerzői kéziratát még nem ismerhette. Ráadásul ez az együttműködés éppúgy illeszkedett a színházi milieu napi rutinjába, mint a Bátori Máriában. Mindkét esetben a szorító határidő által kikikényszerített közös rohammunkáról volt szó, olyan helyzetről, amelyre Erkel nem készülhetett fel. Másfelől kétségtelen, hogy a Doppler Ferenccel folytatott együttműködés pozitív tapasztalata a későbbiekben megkönnyítette Erkel számára a külső segítség igénybevételét. Az Erzsébet után önállóan kidolgozott színpadi mű nem hagyta el alkotói műhelyét.
Az opera különleges státusán túl az Erzsébet önálló tárgyalását kézenfekvővé teszi a forráshelyzet is. Ez a zeneszerző legkorábbi színpadi műve, amelynél egyes részletekhez, számokhoz kompozíciós dokumentumokkal rendelkezünk.41 A szerzőség és a közös komponálás módszerének vizsgálatát itt tehát a források összehasonlító elemzésével végezhetjük. Miután kevéssé ismert operáról van szó – melynek csupán második felvonását jegyzi Erkel – a fejezetet az opera szereplőinek, szerkezetének, cselekményének és számainak rövid ismertetése, valamint az ellentmondásoktól nem mentes recepciótörténet ismertetése vezeti be (IV.1). Ezt követi a forrásanyag: az autográf és korabeli játszópéldányok (IV.2.1), valamint a kompozíciós dokumentumok (IV.2.2) leírása és rövid értékelése, majd magának a kompozíciós folyamatnak az elemzése (IV.3). Utóbbi rész a fennmaradt vázlatok, illetve fogalmazványok mentén tagolódik. A közös munka folyamatát
40 „A Salvator Rosa – és még inkább a két évvel később bemutatott Erzsébet – fordulópontot jelent Erkel Ferenc zeneszerzői „műhelyének” történetében. – írja – Ezúttal ugyan még csak alkalmi, vagy megnevezetten másokkal közösen készült darab kapcsán, de mindenesetre lemond arról az igényről, hogy a kompozíció munkáját teljes egészében maga végezze.” Somfai/ Erkel-kéziratok, 112.
41 A Bátori Mária tervezett Király-áriájához készült vázlata és a végső forma között csak apró egyezések vannak.
A vázlatról lásd 28. oldal.
10.18132/LFZE.2013.2
kizárólag azokban a számokban vizsgálom, amelyekhez valamilyen kompozíciós dokumentummal rendelkezünk. A No. 8-al így csupán érintőlegesen, a No. 10 Finaléval pedig egyáltalán nem foglalkozom. Az első alfejezet (IV.3.1 Koldusok kara) két apró részvázlat és az autográf vegyes odalai alapján a munka átadását, a két közreműködő viszonyát elemzi. Három különálló rész (IV.2–4) foglalkozik az Erzsébet–Lajos duett (No.
7) egyes formaegységeinek komponálásával. Mindhárom egység különböző esetet képvisel:
a scenát Erkel egy személyben jegyzi és ennek előzménye épp a rendelkezésünkre álló első lejegyzésű folyamat dallamvázlat lehetett (IV.3.2); a duett cantabiléját Doppler Ferenc hangszerelte egy alaposan kidolgozott zongora-letét típusú fogalmazványból (IV.3.3); a No.
7 Cabaletta szintén Doppler hangszerelése, ennek viszont mindössze a dallamvázlatát ismerjük, és csak feltételezni tudjuk, hogy Vorlageként ezúttal is Erkel fogalmazványát használhatta Doppler (IV.3.4). A fejezet utolsó egységében (IV.3.5) Gunda és Kuno duettje (No. 8) és Erzsébet áriája (No. 9) kompozíciós folyamatába kapunk betekintést egy rövid részvázlat, egy később elvetett zenei anyag dallamvázlata, valamint az ária utóbbit részben felhasználó zongoraletét típusú fogalmazványa és egy további, töredékként fennmaradt partitúrakezdeménye alapján. A disszertáció főszövegét összegzés (V. fejezet) zárja, melyet a felhasznált források, valamint a primer és szekunder irodalom bibliográfiája (VI. fejezet), illetve az illusztrációk jegyzéke követ. A függelékben dvd-mellékleten csatoltam az Erzsébet opera elemzett számainak autográf oldalait, valamint a Hunyadi László (VII.2) kritikai közreadásának partitúráját és szövegkönyvét.
10.18132/LFZE.2013.2
Saverio Mercadante: Eskü. Erkel és Kirchlehner Ferenc hangszerelése az opera zongorakivonata alapján. Erkel autográf partitúrája a Nemzeti Színház kottatárából. Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára
10.18132/LFZE.2013.2
II. A KOMPOZÍCIÓS FOLYAMAT ELSŐDLEGES DOKUMENTUMAI