Dispositio

A rendelet második szerkezeti egysége az utasítást tartalmazó dispositio (hükm/emr), amely – mint arra már utaltunk – a 16. századi MD-kben még általában két részből áll. Az első, általánosabb szakasz általában a beterjesztett ügy értékelését, minősítését tartalmazza, a hasonló esetekben szokásos eljárásra hivatkozik. A hükm második része a buyurdum ki fordulattal kezdődik, és a konkrét esetre vonatkozó parancsot közli, amely leggyakrabban a hükm yazılmışdur formulával zárul. A hükm kettőssége – ahogyan arról fentebb már szót ejtettünk – azonban csak az első SD-k némely bejegyzéseinél figyelhető meg, a 17. század második felében annak egyszerűsödésével mind az MD-kben, mind az SD-kben az utóbbi formula is fokozatosan eltűnik, s csupán első fele őrződik meg.

Azokban – a sikájet-csoportban a kérvényező kezdeményező szerepe okán többséget kitevő – esetekben, ahol a panaszos kifejezett kérésére állítják ki a fermánt, a hükm

319 A kérdésre egyértelműen negatív választ ad, egyben a bürokráciával vívott eredménytelen küzdelmet is illusztrálja az 1667-ben Edirnéből parancsokat kiszközlő nagykőrösiek esete. Hegyi Klára, Török közigazgatás és jogszolgáltatás – magyar városi autonómia. Történelmi szemle 28 (1985):2, 227–257, különösen 238–240.

részben rövid klisével utalnak arra, hogy a rendeletet a beterjesztésben kérteknek megfelelően adták ki. Ezt vagy teljes mondattal, vagy egy rövid klisével jelzik. Például: ...

babında emr-i şerifüm rica etmeğin vech-i meşruh üzere amel olınmak deyü emrüm olmışdur,³²⁰ azaz: ...minthogy [...] dolgában nemes parancsomat kérte, parancsot adok, hogy eképp járjanak el.

Az SD-k meghatározása során a sikájet-parancsok legfőbb sajátosságaként már megállapítottuk, hogy a díván elé kerülő ügyben az illetékes helyi tisztviselőt, rendesen a kádit általánosságban szólítják fel a beterjesztett ügy kivizsgálására, igazságtételre. Arra utasítanak, hogy saját hatáskörükön belül járjanak el az aktuális ügyekben, de nem határozzák meg az eljárás mikéntjét.

Ennek legtipikusabb formái a rendeletek másolataiban: „...helyben a vallásjog és a törvény szerint vizsgáltassék ki...” (...mahallinde şer ve kanun üzere görilmek içün...)³²¹;

„...a vallásjog és a törvény szerint járj el...” (...şer ve kanun üzere amel olunmak içün...)³²²;

„...hogy megakadályozd és megszüntesd [a jogsértést]...” (...men ve def olınmak içün...)³²³ Amennyiben mégis határozott instrukciót tartalmaznak, vagy a beterjesztésben kifejtett kérés teljesítését rendelik, azt általában csak a helyi vizsgálat eredményének függvényében követelik meg: „...a vallásjog, a törvény és az előírás által meghatározottnál többet ne vegyen el. Ha bebizonyosodott, hogy többet vett el, azonnal fizettesd vissza [a többletet]...” (...şer ve kanun ve defterden ziyade almaya. Alduğı sabit olur ise girü redd alıverilmek [içün]...).³²⁴ A sikájet-parancsokban az Oszmán Birodalomban kettős, azaz közigazgatási és jogi feladatkört betöltő kádik utóbbi funkciója kerül előtérbe. A dekrétumok terminológiájában a vallásjog törvényére, a seriatra és a szultáni „szekuláris”

törvényekre, a kanunra való hivatkozás ekvivalenciája figyelhető meg. Az, hogy a şer és a kanun kifejezések egymás szinonimáiként szerepelnek, leginkább a nem-muszlim havasalföldi vajdákat a seriat szerinti eljárásra utasító parancsokban érhető tetten.³²⁵

A bejegyzések apró hányada a helyben kivizsgálandó ügyek egy további fontos mozzanatáról is tájékoztat. A Porta nem mindig „hagyta magára” közhelyszerű parancsaival a helyi hatóságot, illetve a panaszost. Egyes ügyek felderítésére

320 SD 11/247:1, SD 25/77:299.

321 SD 8/491:2388.

322 SD 8/491:2387.

323 SD 8/15:53.

324 SD 8/19:70.

325 A havasalföldi és moldvai vajdáknak a panasztétel folyamatában játszott szerepe kapcsán erre a kérdésre még visszatérek.

különmegbízottat (mübaşir)³²⁶ vagy vizsgálóbiztost (müfettiş vagy mehayif müfettişi) küldött ki. Utóbbiak többnyire vezírek voltak, de a vallási elit tekintélyesebb képviselői közül jelöltek is lehettek,³²⁷ akik az illetékesekkel együtt voltak hivatva lezárni az ügyeket. Különösen visszatérő jogsértések kivizsgálása vagy olyan ügyek elsimítása céjából folyamodtak ehhez a módszerhez, amelyeknél a helyi hatóságok tehetetlensége miatt nem maradt más alternatíva. Úgy tűnik, ez a gyakorlat többé-kevésbé rendszeres és meghatározott időközönként ismétlődő volt. A díván bíráskodási jogkörét a helyszínen gyakorló biztosok a kortárs beszámoló szerint a kelleténél ritkábban, három-négy évente szállnak ki a tartományokban felmerülő jogsértések, perek orvoslására.³²⁸

A bejegyzéseknek a 17. század derekán megfigyelhető leegyszerűsödése során a parancsok befejező része is módosult: az eredeti szöveget idéző optativus: „…járj el”

(amel oluna, …eyleye) helyett többnyire a parancs kibocsátásának tényét konstatáló befe-jezett idejű formula került: „…ebben az értelemben parancs íratott” (…deyü hükm yazılmışdur) stb., amely a parancs eredeti szövegével azonos megszólítást a közvetettebb, narratív formával cseréli fel vagy egészíti ki.³²⁹ A jelek szerint ez a módosulás nem pusztán stiláris megfontolásnak vagy divatnak köszönhető. Ennek az SD-ben általános záró panelnek az MD-kben szokásostól való eltérése alapján İnalcık felveti, hogy a sikájet bejegyzések a parancsok végleges szövegének másolatai lehettek, míg a mühimmékbe az egyes rendeletek piszkozatait másolhatták be.³³⁰ Az SD-kben a fenti záróformula a jellemző, az MD-kben azonban a szerző állításával ellentétben vegyes a kép. E klisék közti különbségek alapján logikus feltételezésnek tűnik, hogy azok a bejegyzés folyamatának eltérő sajátosságait tükrözik, ám ami a defterek tipizálását illeti, arra ez a módszer nem alkalmas.³³¹

A hükmök bejegyzésének a 17. század közepén megváltozó gyakorlatát vizsgálva elgondolkodtató, hogy az MD-k bejegyzéseiben a század derekáig jellemző, fent említett felszólító módot használó záró formula akkortájt kezd háttérbe szorulni, amikor a parancs

326 A számos példa közül néhány: SD 14/4:15; SD 25/10:30; SD 31/22:84: itt a kapudzsi basit, Szejjid Iszmailt emlitik ilyen minőségben. Továbbá SD 31/23:87, stb. A leggyakrabban a csausok közül kijelölt mübaşira jogvita helyi rendezésében működött közre, vagy a dívánhoz beidézendő vádlott kézre kerítése, illetve bekísérése volt a feladata. Parancs címzettjeként is előfordul: SD 8/339:1646.

327 16. századi példákkal szolgál: Uzunçarşılı, İlmiye, 128-129.

328 Mesâlihi’l-muslîmîn, 35.

329 Néhány bejegyzés sajátságos megfogalmazása még inkább megerősíti, hogy ezekben az esetekben a parancs eredeti végződése helyett a megírás tényét közlő formulát alkalmaznak, azaz a 17. századi bejegyzések általában a parancs eredetijének fontosabbnak ítélt tartalmi elemeit kivonatolva tartalmazó közlések. Pl: „ …-t megszólító/…-nak parancs íratott” ( …hitaben hükm yazılmışdur). SD1/185:760.

330 Ld. İnalcık, Şikâyet hakkı, 41.

331 Vö. MD 89/32 kontra 34; és már a sikájetekkel párhuzamos mühimmék közül: MD 100/65, 509; MD 109/20, 24, 27 stb.

szövegezésének és hitelesítésének fázisait jelölő kísérő bejegyzések – a korábban említett buyuruldı és különösen a yazıldı – eltűnnek a defterekből. Erős a gyanú, hogy a korábban a parancsok fölé írt yazıldı terminussal közölt információt ilyen módon emelték be a parancsok iktatott szövegének záró sorába.³³²

Végül szükséges néhány szót ejtenünk arról, hogy a sikájet bejegyzésekben előforduló rendelkezések – noha, mint ismeretes, ezek konkrét instrukciók helyett általánosan irányadó, opcionális vagy megerősítő felhatalmazást adnak a helyi hatóságnak a vitás kérdések rendezésének módjára vonatkozóan – a kérvényekben megfogalmazottakat mindig kedvező elbírálásban részesítették. Erősen valószínű, hogy mivel a Portához való fellebbezés sokszor költséges, megerőltető és kockázatos vállalkozást jelentett, erre csak az ügyük igazában maradéktalanul meggyőződött, elkeseredett alattvalók szánták el magukat. Ám természetesen még így is elképzelhetetlen, hogy ne lettek volna a rostán fennakadó, a tanács által méltányolhatatlan beadványok.

Elutasított ügyekkel e defterekben nem találkozunk, pedig bizonyára voltak ilyenek.

Ennek egyetlen logikus magyarázata az lehet, hogy az ilyen kérvényekről okafogyott volt feljegyzést készíteni.