A kérvényezéssel kapcsolatos szokásokat befolyásoló tényezők

A hódoltságnak a fentiekben összefoglalt különleges helyzetéből fakadó közigazgatási, kulturális és politikai okai voltak annak, hogy a kérvényezők társadalmi megoszlása, illetőleg a szultáni tanács által kibocsátott ide vonatkozó rendeletek ügytípusok szerinti összetétele jelentősen eltér a birodalmi átlagtól.

A központi kérvényezés kultúrájában megfigyelhető sajátosságok, amelyeket az alábbiakban kísérlek meg leírni, a hódoltsági berendezkedés és a társadalmi viszonyok következő tulajdonságaival függenek össze: a török hatóságokhoz való folyamodásban jelentős visszatartó erőt jelenthetett a törökkel való együttműködés általános társadalmi elítélése, amelyet elsődlegesen a befolyását féltő magyarországi nemesség politikai törekvései tápláltak.⁷⁰⁶ Pontos meghatározás hiányában a „törökösség” fogalmát időről időre eltérőképpen értelmezték. Viszonylag későn, az 1622. évi országgyűlésen hoztak törvényt a törökkel való kollaboráció büntetéséről. Minthogy a jelenség a Habsburg-ellenes mozgalmak tanulságai kapcsán került terítékre, az erről rendelkező 20.

törvénycikk az együttműködés politikai vonatkozásait emeli ki, ezzel együtt nem határozza meg egyértelműen a törökösség pontos mibenlétét. Ennek értelmében fő- és jószágvesztésre ítélik azokat,

„ akik dölyfösségtől és nyugtalanságtól indíttatva,a mozgalmak és zavargások támasztásától nem tartózkodnának, és a törökökkel vagy bármely másokkal, alattomban

705 Néhány elszigetelt kivétel mutatja, hogy a háborús évek nem teljesen vetettek véget a hódoltság területét érintő kérvényezési ügyvitelnek: az 1690-es évek elején is török kézen maradt települések kádijai és katonai vezetői itt-ott még megjelennek egy-egy panaszbeadványra válaszoló fermán megszólítottjaként. A jenei kádi és a vezíri rangú katonai parancsnok egy, örökségéért küzdő török dolgában 1691 februárjában írt rendelet címzettjeként tűnik fel. SD 15/47:214; Temesvár pedig 1698 elején bukkan fel egy peres ügyben: SD 28/324:1287.

706 A magyar nemesség a hódoltságban élők fölött a kisebb jelentőségű peres ügyekben is törekedett magához ragadni, illetve magánál tartani az ítélkezés jogát, s erőteljesen igyekezett megakadályozni, hogy a hódoltsági lakosság a török szervekhez forduljon jogorvosaltért. Szakály, Magyar intézmények, 111-118. A „törökösség”

fogalmának értelmezéséhez ld. továbbá Uő., Mi számított a XVII. századi hódoltságban törökösségnek? In:

Németh Péter (szerk.), A török orientáció a XVII. századi magyar politikában. Tudományos emlékülés, 1983.

március 25–26. Vaja, 1985, 52–62.

vagy nyíltan veszedelmes egyezkedéseket indítanának, követségeket vállalnának, a törököket, tatárokat vagy bármely más nemzetet és népet az ország és a keresztény tartományok veszedelmére ingerelni, lelkesíteni, buzdítani és behívni s az által a törvényes királynak és az országnak a veszedelmére lázadást, pártoskodás és fölkelést szítani merészelnének, vagy akik a törököknek fegyvert szolgáltatnának és a fő- vagy véghelyi kapitányok elsőleges tudta nélkül török tartományokba utazni merészelnek” az ilyeneket törvénykezési időszakon kívül is beidézhetők és távolmaradásuk esetén hűtlenséggel elítélhetők...”⁷⁰⁷

Az 1635-ben rögzített 11. cikkely kiegészítése szerint a magistrátusok mindazokat megbüntethetik, akik „őfelsége előzetes tudta nélkül a szomszéd törökökkel barátságban, beszélgetésben, levelezésben, avagy veszélyes pajtáskodásban találtatnak.”⁷⁰⁸

A törökösség címén emelt vádak megrekednek az általánosságok szintjén. Főbenjáró bűnnek számított az iszlám hitre való áttérés, vagy ha valaki a birtokviszonyokat érintő kérdésben, például határkiigazításban vette igénybe a török segítségét, miközben más megítélés alá esett az adóssági perben a kádihoz forduló panaszos, s a kollaboráció kevésbé szigorúan elítélt válfajának számított például a szökött jobbágy kiadatásában való közreműködés is. A megszállókkal való érintkezés megítélése körüli bizonytalanság leginkább a kisebb jelentőségű, két fél személyes érdekeire korlátozódó ügyek eltérő fogadtatásában jelentkezik.⁷⁰⁹

A katolikusoknak a gyöngyösi református kollégium ellen intézett 1667-es támadása nyomán a hatvani kádi, illetőleg az egri beglerbég elé vitt per, amelyet Szakály Ferenc tárt fel, esszenciálisan jeleníti meg a törökkel való együttműködés kényszerének, illetve az azzal járó minden ódium és kockázat okozta félelemnek együttes létezését.⁷¹⁰ A rendelkezésre álló adatok tükrében úgy tűnik tehát, hogy a hódoltság nem muszlim lakosságának köztudatában ugyan kárhoztatott lépésnek számított az oszmán igazságszolgáltatás igénybevétele, ami ellen a „törökösség” vádját előhozva elsőként a vádlott hivatkozhatott teljes joggal, ám kényszerhelyzetben sokszor belső vitáik eldöntésére sem kínálkozott egyéb alternatíva, mint a hatalom legközvetlenebb

707 Márkus Dezső (szerk.), Magyar Törvénytár III. 1900, 194–195. Vö. Szakály Ferenc, A gyöngyösi ispotály-per 1667–1668-ban. (A törökösség fogalmának értelmezéséhez) Archivum. A Heves Megyei Levéltár közleményei 10 (1981), 14–15.

708 Magyar Törvénytár III. 314–315.

709 Szakály, Mi számított a XVII. századi hódoltságban törökösségnek? 54–60.

710 Szakály, A gyöngyösi ispotály-per, 5–26. A tanulmány egyúttal a kérvényezés folyamatáról is részletes képet ad.

birtokosaitól remélni az igazságtételt s ezt lehetőleg minél kisebb feltűnéssel, ha lehet, rejtett módon kieszközölni.⁷¹¹

Ezek fényében nem meglepő, hogy a kádi vagy a beglerbég elé vitt ügyek között ritkán fordulnak elő, a szultáni tanács elé tárt jogesetek között pedig teljesen hiányoznak a személyes beadványoknak a birodalmi viszonylatban sűrűn regisztrálható azon típusai, amelyek nem muszlim személyek közötti személyes konfrontációra, követelésre utalnak.⁷¹² A nem muszlim egyéni beterjesztőre nincs adat a magyarországi vonatkozású ügyekben. A hódoltság megszállt lakosságának beadványai helyi szinten túlnyomórészt, birodalmi szinten kizárólag kollektív beterjesztések, a lakosság védelmét szolgáló, külső veszély elhárítására, jogtalan adókivetés vagy egyéb jogsérelem miatti tiltakozások, azaz főleg a megszállók felől jelentkező kihívások okán megfogalmazott kérések, amelyek megkülönböztetendők a keresztény lakosság belső konfliktusait a török előtt kiteregető beadványoktól.

A gyakorlatban az találjuk, hogy a törökösség ódiuma önmagában nem zárta ki az oszmán fórumokhoz való folyamodás lehetőségét, más szóval nem érvényesült egyetemlegesen visszatartó erőként a nem muszlimok számára, ám annál erőteljesebben behatárolta a beterjesztett ügyek fajtáit és ezzel összefüggésben a beterjesztés módját is.

Ezen kívül a másfél évszázados oszmán megszállás hosszú időszaka alatt sem mutat egyenletes képet a megszálló hatóságoknak a helybéliek feletti igazságszolgáltatásból való részesedése. Szakály Ferenc szerint a 16. században még zömmel az oszmán tartományi szervek intézték a hódoltságiak peres ügyeit, ám a 17. században, különösen a határvidéken a magyar jogszolgáltatás került túlsúlyba.⁷¹³

Annak, hogy a sikájet-bejegyzések panasztevői között az oszmán fennhatóság alá kerülő magyarországi lakosság az átlagosnál ritkábban jelenik meg, másik fontos oka a távolsági tényezőben keresendő, azaz a hódoltság területe nem tartozott a szultáni tanács szorosabb vonzáskörzetébe. A helyben való panasztétel mellett és a nagyvezíri dívánhoz vagy a fővárosba való zarándoklat ellen az útiköltség és egyéb viszontagságok elkerülésén kívül szólhatott egy további érv is: a budai és egri pasák jogosultságot kaptak szultáni tugrával ellátott rendeletek kibocsátására, ami elvben a szultáni dekrétummal egyenértékű

711 Természetesen a megszállókkal ápolt kapcsolataikból hasznot húzók is hallatnak magukról. A törökkel való együttműködést illusztráló további különleges adalékok: Őze Sándor, A határ és a határtalan.

Identitáselméletek vizsgálata a 16. századi magyar ütközőzóna népességénél. Budapest, 2006, 192–196.

712 Ugyanezt figyelte meg Ursinus az 1675. évi SD ciprusi parancsaira vonatkozóan. Ursinus, Kıbrıs in the Vienna „Register of Complaints”, 140.

713 Szakály, A gyöngyösi ispotály-per, 14. A 17. században a központi kérelmezés visszaszorulásával és a helyi beadványok dominanciájával kapcsolatban ld.: Hegyi Klára, A török közigazgatás és a magyar városi autonómia, 90–93.

parancs kieszközlésének lehetőségét jelentette e tartományok lakói számára.⁷¹⁴ A hódoltságból a birodalmi tanácshoz befutott kérvények számának megugrása többnyire olyan időszakokhoz köthető, amikor – egy-egy hadjárat alkalmával – a nagyvezír velemelyest megközelítette a térséget (1672), esetleg átvonult a magyar végvidéken (1663, 1683).⁷¹⁵

Továbbá nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a magyarországi oszmán jelenlét fent részletezett felemás sikerességével, illetve az iszlamizáció csekély eredményeivel⁷¹⁶ összefüggésben a katonai közigazgatás és a tímár-rendszer bevezetése mellett a civil közigazgatás intézményrendszerét nem sikerült szilárd alapokra helyezni.

Konkrétan a kádi-hivatalok létrehozásával kapcsolatban szokás kifejezetten a „polgári”

adminisztráció meghonosításának kudarcáról beszélni.⁷¹⁷ A SD-k tanúsága szerint a fellebbezések tekintetében a kádik jelentették a helyi panaszosok és a Porta közötti legfőbb kapcsolatot, ezért a kádi-hivatalok korlátozott magyarországi szerepe⁷¹⁸ is némiképp felelőssé tehető a magyarországi lakosságtól a birodalmi döntéshozatal legfőbb szintjén regisztrált panaszok csekély száma miatt. A magyarországi vonatkozású parancsok egy további jellegzetessége, hogy a beterjesztők körében a megszálló katonaság és tímár-birtokosok vannak többségben a kisszámú muszlim lakosság és a hangját néha-néha hallató keresztény népesség képviselőivel szemben.