III. A SOPRON-FERTŐDI KISTÉRSÉG JELLEMZŐI
6. Demográfiai folyamatok
A térség népesedési folyamataiban főként az egyes települések – természet- és közlekedés-földrajzi – adottságai, a gazdaság fejlődése, a háborús pusztítások, az uradalmak betelepítései, az országhatár változása, a II. világháborút követő lakosságcsere, a ki- és betelepítések, valamint a településhierarchia irányított rögzítése játszott szerepet.
A térség, természetföldrajzi adottságai folytán döntően mezőgazdasági terült volt egészen a XX. század második feléig. A II. József idejétől végzett népszámlálások adatai szerint az átlagos népsűrűség az országos átlagértékekhez hasonló nagyságú. Az ipar hiányában azonban a mezőgazdaság produktivitása nem volt képes eltartani ekkora népességet. A térségre jellemző volt a kivándorlás és a belső vándorlás.
A népesség száma és a népesedés tekintetében jelentős területi egyenlőtlenségek alakultak ki. A jó talajadottságokkal és nagy külterülettel rendelkező településeket (pl. Fertőszentmiklós, Pereszteg, Nagylózs), és a nagybirtokos családok uradalmait, majorságait (pl. Süttör, Fertőendréd, Sopronkövesd, Sopronhorpács) fejlett gazdaság és magas népesedési ütem jellemezte. A Cser községeiben (pl. Iván, Pusztacsalád) a jelentős külterületek ellenére szerényebb körülmények között éltek. A helyiek gyakran vállaltak napszámot a környező településeken, általánossá vált az ingázás. A nemesi községekben (pl. Alszopor, Csér, Egyházasfalu, Ebergőc, Gyalóka, Nemeskér) a birtokok elaprózódása miatt elszegényedő köznemesek elküldték jobbágyaikat. Az elvándorlás mellett a családok körében nagy arányban fordult elő az „egyke”, amely hatására jelentősen csökkent a népességszám. (Még az 1930-as években is Ebergőcön és Gyalókán a legalacsonyabb a születések száma.) A demográfiai erodálódást e települések összevonásával (pl. Újkér, Zsira, Csáfordjánosfa kialakulása) igyekeztek megállítani a XX.
század első felében. A lakosság belső vándorlását erősítette a büki cukorgyár leégése, majd a nagycenki gyár bezárása. Ezek hatására a helyben maradó idősebb népesség elszegényedett, a fiatalabbak többsége pedig Petőháza környékére költözött. A századforduló amerikai aranyláza hatására a térség számos szegényebb településéről vándoroltak ki, azonban többségük – a nyelvtudás és a munkalehetőségek hiányában – idővel visszatért. A térség agrártermékeinek legfontosabb felvevőpiaca Bécs volt. Aktív kereskedelmi tevékenység jellemezte főként a horvát nemzetiségi települések lakosságát. A határok módosításai ellenére a II. világháborúig aktív kapcsolatban álltak a határtérség lakói. A rokonság mellett a munkakapcsolatok is meghatározóak voltak. A II. világháborúig a Sopronban létesült vállalatokat és az említett cukorgyárakat leszámítva a kistérség területén nem működött számottevő ipari létesítmény. A lakosság túlnyomó többsége a mezőgazdasághoz kötődött. A vidéki társadalmat nagyrészt törpebirtokosok, földnélküli mezőgazdasági munkások és nincstelenek alkották.
A II. világháborút követően, a politikai és gazdasági irányváltás jelentős hatást gyakorolt a térség népességére és népesedési folyamataira. A népesség számának jelentős ingadozásai mellett a foglalkoztatási szerkezet kiegyensúlyozottabbá vált. Az ipartelepítés és a körzetközpontok fejlesztése
módosította a népesség területi eloszlását. A lakosságszám ugyan fokozatosan emelkedett, a háborús veszteségek és a nagy arányú kitelepítések miatt azonban csak 1980 körül érte el a háború előtti szintet. A népességszám változásában több tényező játszott szerepet. A világháborút követően a német nemzetiségű Balfról, Sopronbánfalváról, Harkáról, Fertőbozról, Fertőrákosról a lakosság 85-95%-át kitelepítették. Ennek megfelelően az 1949. évi népszámlálási adatok jelentős visszaesést mutatnak az 1941-es népszámláláshoz képest. A kitelepítések nyomán üresen maradt házakba megindult a betelepítés. Az új lakók nagyrészt a Rábaközből (pl. Bogyoszló, Beled, Vica) származtak, de érkeztek betelepülők az Alföldről és a Felvidékről is. Az 1956-os események során a határ menti településekről többen külföldre távoztak, 1 főt pedig Kistarcsára internáltak a menekülők segítése miatt.
A disszidálások főként a fiatalabb korosztályt érintették, így a távozók okozta veszteség a következő évtizedben is éreztette hatását. A mezőgazdaság átszervezésekor a jómódú gazdák kuláklistára kerültek, és végül többeket internáltak a Hortobágyra.
Az 1950-es évektől átalakításra került a gazdaság szerkezete. Az extenzív iparfejlesztés a községek viszonylatában belső átrendeződést okozott. Fokozatosan kialakultak az iparosodottabb vidéki települések, amelyek főként a fő közlekedési tengelyek mentén helyezkedtek el. A foglalkoztatási szerkezet megváltozott. A mezőgazdaságban nagyüzemek alakultak, a gépesítés és a növénytermesztés kemikalizálása révén intenzívebbé vált a gazdálkodás. A korábban agrártérség kiemelt településein iparosítás indult. A mezőgazdaság intenzifikálódása révén felszabaduló vidéki rétegek az iparban, majd az 1970-es évektől kezdődően a fejlődő tercier szektorban találtak munkát. A mezőgazdasági területek népességének fokozatos csökkenése a társadalom fejlődésének természetes velejárója volt. (Rétvári L., 1977) Ennek hatására a népesség száma és a népsűrűség Sopronban és a vidéki központokban emelkedett, a környező települések és a főútvonalaktól távolabb fekvő községek rovására. A legfőbb népesség-kibocsátók a Fertő parton (pl. Fertőboz, Hidegség) és a Cserben (pl. Csér, Répcevis, Pusztacsalád), főként alacsony népességszámú települések. Az 1970-es évektől körzetesítésre és az intézményrendszer elemeinek ehhez kapcsolódó irányított telepítésére került sor. A közös tanácsok székhelyein vonták össze az oktatási intézményeket, e településeken alakították ki a szociális intézményeket, és itt fejlesztették a szolgáltató szektort. Mindez erősítette a foglalkoztatási szerkezet változása következtében kialakult vándorlási folyamatokat. A munkalehetőségek és szolgáltatások tekintetében gyengébben ellátott, egyébként is alacsonyabb népességű településekről a munkaképes korú lakosság a körzetközpontokba vándorolt. A kistelepüléseket csökkenő népességszám, idősödő korszerkezet, természetes fogyás és negatív vándorlási egyenleg jellemezte.
Napjainkban a kistérség településeinek természetes szaporodása tekintetében a megyei és országos tendencia figyelhető meg. A születések száma a települések túlnyomó többségében alacsonyabb a halálozások számánál. A rendszerváltozást követő időszakot vizsgálva egyedül Harka településen mutatható ki pozitív egyenlegű népszaporulat. A kistérség többségére jellemző természetes fogyást, a térség nyugati határ menti helyzetéből adódó vándorlási különbözet kompenzálja, így a kistérség népességszáma nő. A betelepülő lakosság jórészt hazánk középső és keleti részeiből származik. A megfigyelhető negatív természetes szaporulat mellett a korszerkezet változása is kedvezőtlen irányba mutat. E folyamat – jelentős szóródás mellett – leginkább a demográfiai erodálódásnak kitett, egyébként is alacsony népességszámú településeket érinti. Többségében az egykori köznemesi – pl. Csáfordjánosfa, Gyalóka, Nemeskér, Szakony –, a szűk külterületű – pl. Ebergőc –, valamint a Cser hagyományosan szegényebb településein – pl. Csapod, Pusztacsalád – mutatható ki e tendencia. A korcsoportok alapján Iván népessége a legkedvezőbb összetételű; a településen a gyermekkorúak száma meghaladja a nyugdíjas korú lakosok számát. A kistérségben a foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok kedvezőek. Az ipari vállalkozások azonban többnyire kevésbé kvalifikált munkaerőt alkalmaznak.
A munkanélküliség a diplomások körében is meglévő probléma. Az aktív keresők aránya viszonylag
alacsony, ám ez nem a munkanélküliségre, inkább az említett kedvezőtlen korszerkezetre vezethető vissza. A kistérségben jelentős az ingázás mind a kistérségi központ, a mikrorégiós központok és a környező városok, mind Ausztria irányába. Az iskolázottság szintje a kistérségben az országos átlagot meghaladó, magas az érettségizettek és diplomások aránya.
Az említett folyamatok következményeként a kistérség lakossága ma rendkívül összetett, többségében a lakóhelyéhez évszázados gyökerekkel nem kötődik. Ugyanakkor a nemzetiségi tömbökben élő lakosság erős nemzetiségi és lokális identitással rendelkezik. A lakosságot a megélhetéshez, a munkaalkalmakhoz és a nemzetiségi kapcsolatokhoz kötődően magas mobilitási hajlandóság jellemzi.
A településhierarchiának megfelelően a népességszám és a népesedési viszonyok nagy különbségeket mutatnak. Az intézményrendszer kiépítése és a gazdaságfejlesztés által érintett települések mellett, csökkenő népességű aprófalvak is találhatók.