tudo-mányos eredményekre tekinthet vissza. A magyar doktrína fejlődésmenetét kizárólag a deliktuális felelősségi jogot (elméletet, jogi szabályozást és bírói gyakorlatot) napjainkig feltérképező, fejlődésmeneti irányokat jelző teljes átte-kintése azonban még hiányzik. A XIX. századi magyar magánjog egészére vo-natkozó tendenciális fejlődésmenetét mutatja be Zlinszky János munkája, mely a magyar jogforrásokat, elméletet, jogirodalmat és részben praxist elemzi.466 Az alábbiakban nem vállalkozhatunk hiánypótlásra, csupán az általunk fon-tosabbnak tartott „állomásokat” tekinthetjük át. Tulajdonképpen két fontos, hosszú ideig tartó állomást említhetünk: az elsőt, amely a felelősségtan felfelé ívelését mutatja (XIX. sz. második fele – XX. század első felének vége), és a má-sodikat, amely bizonyos értelemben ennek viszonylagos stagnálását fémjelzi (kezdve a XX. század második felétől egészen a rendszerváltásig, 1988-ig). Per-sze, csupán tendenciákról van szó. Kivételek e jellemző tendencia alól, az első és második stádiumban is, rendszeresen akadtak. A rendszerváltást megelőző és az azt követő deliktuális felelősségi irodalom, ismét a hagyományos hazai, valamint az európai tendenciák felé, felfelé ívelő pályára vitték a szerződésen kívüli felelősségi jogot. Ehhez ismét hozzájárult az elmélet és az elvi értékű jogfejlesztő bírói gyakorlat.
(I.) Ha csupán a XIX. század második felének és a századforduló utáni rész-tervezeteket (mint az 1871. évi, továbbá az 1886, 1888 –Teleszki-féle tervezet az öröklési jogról), azaz a XX. század közepéig terjedő periódusban létrejövő teljes tervezeteket (1900. évi tervezet melynek kötelmi jogi részét Thirring Ist-ván, öröklési jogi részét pedig Szászy Schwarz Gusztáv írta, továbbá az 1911. és 1913., 1918. és 1928. évi tervezeteket, azaz Javaslatot, melyek már a korábbi, XIX.
465 Vékás Lajos (szerk.), Szakértői Javaslat az új Polgári Türvénykönyv tervezetéhez, Complex Wol-ters Kluver csoport, Budapest, 2008. Ebben:Ötödik Könyv, Ötödik rész: Felelősség a szerződésen kívül okozott károkért, 1115-1148. old. A szakértői javaslat végül is elfogadja az általános károko-zási tilalmat. (Id. mű, 1115. old.)
466Zlinszky János, Wissenschaft und Gerichtsbarkeit,Quellen und Literatur der Privatrehtsgeschichte Ungarns im XIX. Jahrhundert, Veröffentlichungen des Max-Planck Instituts für Eurpäische Rechtsgeschichte, Studien zur Europäische Rehtsgeschichte, Sonderhefte, Vittorio Klostermann, Frankfurt/M.1997, Ibid, Coing’s Handbuch, III. kötet, 1982., 2175. old.
század második felében fogant rész-tervezetekhez képest teljes kodifikációk)467 vesszük figyelembe, megállapítható, hogy a felelősségi jogi intézménytörténeti fejlődésmenetet számos európai színvonalú szerző neve, munkássága, a kodifiká-ciós tervezetek megoldásait befolyásoló, jogfejlesztő eredménye befolyásolta.
Csupán felsorolásszerűen említsük meg a XIX. század kiemelkedő, deliktu-ális felelősséggel is foglalkozó, szerzőit: Hoffman Pált (1830-1907), aki az 1871.
évi Általános rész kidolgozásához járult hozzá. Jelentős a deliktuális jog szem-pontjából is „A jog lénye” (Bevezetés a jogtudományba, Pest, 1864.) c. műve. 468 Hivatkozhatunk továbbá Apáthy Istvánra (1829-1889), a kötelmi jogi tervezet (1882) megalkotójára.
(II.) A századforduló szerzői közül különösen kiemelkedik Grosschmid Béni (Zsögöd Benő) (1852-1938), aki ugyan elsősorban a családi jogi kodifikációhoz (Házassági jogról szóló törvény) járult hozzá (1894), de ma is sokszor idézett mű-vében – Fejezetek kötelmi jogunk köréből (Bp., I. kötet: 1898, II. kötet: 1900., I.
fejezet, 59-71. §§), továbbá Magánjogi tanulmányaiban (I-II. Bp.,1901), jelentősen és mélyrehatóan befolyásolta a felelősségi jogi doktrínát. Műveiben – szemben az OÁPtk-val, mely a vétkesség fokától (szándékosság és gondatlanság) függően, tel-jes (felmerült kár és elmaradt haszon) vagy részleges (csupán felmerült kár) kárté-rítést irányzott elő, – már a vétkesség minimális foka (gondatlanság) fennforgása esetén, amiért egyáltalában jogellenes magatartásáért valaki felelősségre vonha-tó, a teljes kártérítés elvét követte. Grosschmid szemben állt az OÁPtk-val, de az OÁPtk-t kísérő felelősségi doktrínából sokat merített. Egyesek szerint469a magyar jogot paradox módon, az osztrákkal nem mindig szembenálló német doktrínával kívánta alátámasztani. A magyar polgári jogi irodalomban kiemelkedőnek tar-tott (s csupán ritkán és árnyaltan, pl. Lábady-nál, kritikusan szemlélt) életműve tulajdonképpen hű tanítványa, de nálánál nem kevésbé jelentős Szladits Károly és Marton Géza felelősségi jogi elméletében (1942) nyert világos és érthető meg-fogalmazást. Szladits és Marton azonban, bármennyire voltak Grosschmid hívei, talán a legmaradandóbbat, éppen a Grosschmid-dal szembeni álláspont által, a
„nem-nemzeti” vonalat és az európai doktrínához való kötődést képviselték. Gros-schmid a magyar polgári jog eredetiségét hangsúlyozta (ami igaz). Ezzel szemben, Szladits és Marton a magyar polgári jognak, és ebben a magyar felelősségi jognak,
467 Ld. közelebbről, Magyar magánjog (szerk. Szladits Károly), első kötet, Általános rész, Személyi jog, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1941, 98-101. old.
468 Ld. Hamza Gábor (szerk.), Magyar jogtudósok, első kötet, Magyar Felsőoktatás Könyvek, Pro-fesszorok Háza, Budapest, 1999, 51-60. old. Szászy Schwarz Gusztáv főbb művei: Magánjogi fejtege-tések (1890), A jogi személy magyarázata (1906), Új irányok a magánjogban (1911), Parerga, 1912.
469 Lábady, A magyar magánjog (polgári jog) általános része, op. cit., 90. old. Lábady okkal hang-súlyozza, hogy Grosschmid művének szövege „rendkívül nehéz, kifejezésmódja bonyolult (…).
„Szladits Károly volt az, aki „Grosschmidot lefordította magyarra” (…) és „emberi fogyasztásra alkalmassá tette.” (…) „Grosschmid nézeteit, amikor magánjogi tankönyvében a nagy magyar gé-niusz elveit közérthetővé tette, világos megfogalmazásban elterjesztette.” Lábady, A magyar ma-gánjog (polgári jog) általános része, op. cit., 90. old.
szerves európai doktrináris kapcsolatait (ami szintén igaz) mutatták be, fejlesztet-ték tovább és emelfejlesztet-ték ki.
Habár Szászy Schwarz Gusztáv (1858-1920)470 úgyszintén, és elsősorban, a családi és öröklési jog kodifikációjában vett részt, mégpedig a Ptk 1900-as évben közzétett tervezetében, mely első teljes kodifikációs tervezetként tartalmazza a kötelmi jogot is, neki is jelentős hozzájárulása volt a magyar kötelmi jogi, azaz fe-lelősségi jogi doktrínához. Mégpedig azáltal, hogy a kötelem struktúráját elemez-vén, a magyar jogba elsőként építette be szervesen a német elméletben kifejtett és elfogadott kettős kötelmi struktúrát: a kötelemet és a kötelemért való felelősséget (Schuld und Haftung).471 E nézetét Szászy „A jogi személy magyarázata” c. művé-ben (Budapest, 1907) fejtette ki. Ugyanakkor ő volt az, aki a magyar kodifikációs elméletbe és gyakorlatba a svájci Kt. hatására, azt az állásfoglalást érvényesítette, mely szerint a polgári jogi kodifikációban, szemben a német BGB struktúrájá-val, nem szükséges az Általános rész. Ami egyébként, ahol van, szoros és szerves kapcsolatban áll, többek között a deliktuális felelősség kodifikációs felépítésével.
Nem kell mást említeni, mint azt, hogy az általános rész, ahol van, tartalmazza az általános polgári jogi szankciót, mely egyaránt érvényes a szerződési (szer-ződésszegés) és deliktuális (deliktum) jogellenes cselekményre. E szankció pedig nem más, mint a jogellenes magatartás kauzális folyományaként másnak okozott kártérítési kötelezettség kötelemfakasztó tényállása, azaz a másnak okozott kár térítése iránti felelősség. Ennek ellenére, az általános rész mellőzésére vonatkozó Szászy-Schwarz-féle álláspont érvényesült a XIX. sz. második felében és a XX.
század első három évtizedében megjelent kodifikációs tervezetek többségében.472 Szászy-Schwarzzal szemben Venczel Gusztáv (1818-1891), (főművében: A ma-gyar és erdélyi magánjog rendszere, Budapest, 1863), azt a nézetet képviseli, hogy szükséges az általános rész. E nézetet elemezvén, Csehi Zoltán kiemeli, hogy az OÁPtk-ban az általános rész ugyan a szokásos kodifikációs sorrendtartás sze-rint hiányzik, vagyis az OÁPtk bevezető részéből, de az 1342-1502. paragrafusok – mint a személyek és dolgok közös rendelkezései, – habár nem a szokásos rend-szerezés szerinti sorrendben, – mégis tartalmaznak általános részt.473
470 Ld. Bíró-Lenkovics, Magyar polgári jog, Általános tanok, op. cit., 45. old., Lábady, A magyar magánjog (polgári jog) általános része, op. cit., 91. old.
471 Ld. Szalma József, A vagyoni jog alapjai, Forum, Újvidék, 1985, c. könyvben, a kötelmi jogvi-szony szerkezetéről szóló fejezetet.
472 Ld. pl. Hamza, Magyar jogtudósok, II. kötet, op. cit., 79. old., a Szászy Swarz Gusztávra vonat-kozó fejezetett írta Hamza Gábor. Ld., továbbá: Lábady, A magyar magánjog (polgári jog) Álta-lános része, op. cit., 91. old. Ld. továbbá: Szászy Schwarz Gusztáv, A polgári törvénykönyv és a háború, Jogtudományi Közlöny, 1916. évi 3. sz.
473 Ld. Csehi Zoltán, Van-e általános része a magyar magánjognak, in: Polgári jogi kodifikáció, HVG/ORAC, Budapest, 2000, II. évfolyam, 1. szám, 23-25. old., Szalma József, Rekodifikation des ungarischen Bürgerlichen Gesetzbuches aus dem Jahre 1959 (beginnend im Jahre 1998), Annales Universitatis Scientiarum Budapestiensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio iuridica, Tomus XLI-XLII., Budapest, 2000-2001, 80. old, 72. lj.
Szászy Béla az 1913. évi tervezet (Magánjogi Törvénykönyv Javaslata, 1913)474 valamint az 1928. évi Magánjogi Törvényjavaslat475 megalkotójaként járult hozzá a felelősségtanhoz. Szászy István (1899-1976)476 pedig elsősorban az általános tanok által,477 valamint a nemzetközi magánjog területén felmerülő felelősségi jogi kérdések tanulmányozása útján építette a magyar felelősségi jogot.
(III.) A XIX. század második felében a magyar Curia, (Legfelsőbb Bíróság) önálló jogalkalmazási joghatósága, – összhangban az 1860. évi Októberi Diplo-ma és az 1861-es évi Országbírói Értekezlet határozataival, valamint a javaslatba hozott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok alapján, az 1849/53-ban megszün-tetett önálló magyar törvényhozás és jogalkalmazást érintő Pátensek érvényé-nek megszüntetésével, – újra helyreállt. A modern deliktuális jog szabályozá-sára azonban, a rendi jellegű, formálisan hatályba nem lépő (kivéve Erdélyt), de egyébként századokon keresztül egészen a polgári korszak idejéig, gyakorlatban alkalmazott, dekretális és szokásjogi alapozású Tripartitum (1517), Werbőczy kiváló kodifikációja, immáron alkalmatlanná vált.478
474 Ld. Hamza, Magyar jogtudósok, II. kötet, op. cit., 149. old. Ld. továbbá: Szászy Béla, Magyar-ország magánjogi törvénykönyvének törvényjavaslatáról, Magyar Jogászegyleti Értekezések, Bu-dapest, 1928, 98. lj.
475 Ld. pl. Bíró-Lenkovics, Magyar polgári jog, Általános tanok, op. cit., 43. old., Nizsalovszky End-re, A Magánjogi Törvénykönyv külföldi visszhangja, Gazdasági Jog, különlenyomat, 1940 évi 9. sz., Szászy, Magyarország magánjogi törvénykönyvének törvényjavaslatáról, op. cit., 98. lj.
476 Ld. Hamza, Magyar jogtudósok, II. kötet op. cit., 149-168. old., a Szászy Istvánra vonatkozó fe-jezetet Burán László írta. Ld. továbbá, Szászy István, La théorie de l’autonomie dans les obligations en droit international privé, Revue critique de droit international privé, tome XXIX.I.(1934). Ld.
továbbá, Szászy István, A kötelmi jog általános tanai, Budapest, 1943.
477 Szászy István, A magyar magánjog általános része, I-II, Egyetemi nyomda, Budapest, 1947.
478 Mint Szladits írja (in: Magyar magánjog, I. kötet Általános rész, Személyi jog, op. cit. – A magánjog fejlődése és tudománya c. fejezetében, 87. old.), az OÁPtk oktrojált hatályának megszűntével, az 1860.
évi októberi diploma meghozatalával, mely a centralizmusból a föderatív alkotmányos elvre tért át, az 1848. évi törvényeket megelőző alkotmány visszaállításával az igazságszolgáltatást is visszabocsátotta a magyar alkotmányos szervek kezébe. Ennek folytán jött létre a Magyar Királyi Kúria, megszüntették a cs.
kir. főbíróságok magyar osztályait, és a hétszemélyes táblát az országbíró vezetésével újra szervezték. A császári igazságszolgáltatási kirendeltségek megszűnésére sor kerül az ún. Temesi Bánság és Szerb Vaj-daság területén is, mivel ezeknek az anyaországhoz való visszacsatolására ez idő tájt sor kerül. A magyar bíróságok nem ítélkezhettek idegen törvény szerint, de a korábbi magyar törvények az élet valóságával kiegyenlíthetetlen ellentétbe kerültek. A Képviselőház 1861. jún. 22.-i ülésén, amit a Főrendiház júl. 1.-én megerősít, a magyar magánjogi törvények visszaállítására sor kerül, „de amennyiben azok az 1848:XV.
t.c., s a szem elől nem téveszthető újabb jogviszonyok miatt alkalmazhatók nem volnának, addig, amíg törvényeket alkotni lehetne az Országbírói Értekezlet munkálatát ideiglenes kisegítő gyanánt használ-hatónak tekinti..” Az Országbírói Értekezlet (melyen nemcsak bírók vettek részt), hozza meg 1861. július 23-án, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat (ITSZ). Ezek csonka kodifikációnak, talán kodifikációs kerettörvénynek mondhatók. Az ITSZ. 21. paragrafusa, továbbá 156. paragrafusa az OÁPtk rendelkezé-seit a telekkönyvi és vele kapcsolatos ügyekben tartja hatályban, a hazai törvények meghozataláig. Meg-jegyzendő, hogy a bírói joggyakorlat messzemenően többet merített az OÁPtk-ból, mint azt az ITSZ előirányzott. Hozzá fűzhető, továbbá, hogy egészen a teljes kodifikációs tervezetekig, pontosabban az 1928. évi Javaslatig, a deliktuális felelősségi jogban is a Curia az OÁPtk-ra alapozza gyakorlatát, mivel
Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok ennél fogva, szűk (telekkönyvi és ezek-hez kapcsolódó jogviszonyokra érvényes) területen ugyan, de extenzív (kiterjesz-tő) értelmezési lehetőséggel, alapvetően hatályban tartották az OÁPtk-t, amíg a magyar Ptk, vagy rész-törvény meghozatalára sor nem kerül. A magyar bírói gyakorlat, egyéb jogszabály hiányában, az OÁPtk deliktuális felelősségi szabálya-it is alkalmazta. Az OÁPtk-án túlmenően azonban a Curia sokban hozzájárult a felelősségi jog (eredeti) fejlesztéséhez. Ebben a magyar Legfelsőbb Bíróság, a precedenciális jogforrási rendszerekre jellemző és emlékeztető állásfoglalásaival, jogforrási és jogépítő funkciót is betöltött. Elvi értékű állásfoglalásai kifejezésre jutottak a kodifikációs tervezetekben is. A deliktuális felelősségi jog területén kü-lönösen jelentősek a kor európai színvonalán meghozott határozatok, amelyek a XIX. század második felében, fordulóján, egészen a harmincas évekig jelennek meg a Grill-féle Döntvénytárban. Ezekben tapasztalhatjuk az európai doktríná-ban és jogalkalmazásdoktríná-ban érvényesülő szubjektív és objektív felelősségi állásfogla-lások kreatív, eredeti, nemcsak az OÁPtk megoldásait tükröző megfogalmazását.
A XIX. század második felétől, a XX. század első feléig tartó időszakban a magyar felelősségtan, habár nem tekinthető töretlennek, egyértelműen fejlődé-si tendenciát mutat. A doktrína és mellette a jogfejlesztő legfelsőbb bírósági ál-lásfoglalások (Curia) hozzá járulnak a teljes kodifikációs tervezetek deliktuális felelősségi fejezeteire. Az 1848-1861 közötti törvényhozási törés miatti késés, továbbá a centralizmust megszüntető, föderalizálást elősegítő kiegyezés utáni (1867) nem teljes törvényhozási hatáskör ellenére, szinte egy időben alakul ki és egy szinten van a magyar deliktuális és szerződési felelősségi jog rendszere az európai tendenciákkal. A magyar bíróságok mind az alanyi, mind a tárgyi fele-lősség szabályait alkalmazzák. A precedenciálishoz hasonlítható bírói gyakorlat jelentős hozzájárulásának eredményeképpen kialakul a magyar jogban is, a mo-dern felelősségi jog összes Európában, különösen a kontinentális rendszerekben, alkalmazott korrespondens, megfelelő felelősségi jogintézménye.
A XIX. század második felétől a századforduló intervallumában kialakult jogfejlesztő magyar bírói gyakorlat értékelése kapcsán Bíró György és Lenkovics Barnabás megállapítják, hogy az osztrák jog (ebben felelősségi jog) teljes mérté-kű recepciójára nem került sor.479 Zlinszky János az ún. konstrukciós jurista
fel-addig ezen a téren megfelelő hazai törvények nem voltak. (V.ö. Szladits, Magyar magánjog, Általános rész, op. cit. I. kötet, 87-90. old., Marton Géza, A polgári jogi felelősség, Triorg, Budapest, 1997, 93-94.
old.). A deliktuális felelősség területén a Curia XIX. század második felében és a századfordulón kialakult gyakorlatát, melyben az OÁPtk kreatív alkalmazására is sor kerül, e sorok szerzőjének német nyelvű tanulmányában elemezte. E tanulmány deliktuális felelősségi jogra vonatkozó része a kilencvenes évek során (1997) készült el, a Bécsi Jogtudományi Kar Ludwig Bolzmann Intézetével és Jogtörténeti tanszé-kével (Wilhelm Brauneder) létrejött kutatói együttműködés és megbízás alapján. A kutatás eredményei megjelentek az ELTE ÁJK (Budapest) Actájában, amit a szerző a Szerkesztőségnek a Ludwig Bolzmann Intézet jóváhagyásával átadott, továbbá a bécsi ZNR-ben és a bécsi Manz kiadó által 2007-ben, Brauned-ernek szentelt kötetben és más tanulmánykötetekben.
479 Bíró-Lenkovics, Magyar polgári jog, Általános tanok, op. cit., 37. old.
fogás képviselőinek (Hoffmann, Zlinszky Imre) állásfoglalásairól és hatásainak értékeléséről szólván, megállapítja, hogy a bírói gyakorlat hallgatólagosan átve-szi az ABGB (OÁPtk) szabályait. Ugyanakkor a konstrukciós juristák szerint, a recepció alkalom volt arra, hogy létrehozzák a magyar polgári jog megfelelő szabályait, megújítsák a magyar polgári jogot,480pótolják a hiányzó szabályokat, ennek szüksége pedig, különösen vonatkozott a deliktuális jogra. Egyes korabeli szerzők úgy értékelték az 1848 utáni helyzetet a polgári jogviszonyok területén, hogy bizonyos jogbizonytalanság állt be, mert a régi szokásjog többé nem volt alkalmas a társadalmi viszonyok szabályozására, új jogszabályok pedig még nem léteztek. Egymagában a szokásjog nem volt jogbizonytalanságot okozó ténye-ző, ellenkezőleg, általában véve, lehetővé tette a (köz)jogi kontinuitást. Inkább arról volt szó, hogy az új viszonyok közepette a szokásjogi normák a magán-jogban nem voltak alkalmazhatóak. A bizonytalanság igazi okai abban keresen-dőek, hogy hiányoztak azok a jogi normák, amelyek szervesen áthidalták volna a régi és új jogot. A joghézag miatt a jog nem fokozatosan alakult, változott, hanem ugrásszerűen, és ez vezetett az idegen jog recepciójához.481 A deliktuális jog recepciójához hozzájárult az a tény, hogy a monarchia egységes vámterü-let volt,482ami jelentősen elősegítette az árufogalom növekedését a különböző közlekedési eszközök és utak fejlesztése révén (vasutak, folyami hajózás, stb.).
Ennek mentén a károkozási jogszabályok is a monarchia egész területen azo-nos alkalmazást nyertek. A XIX. század nyolcvanas éveiben a magyar Curia még az OÁPtk vétkességi fokozatai483 szerint ítéli meg a kárt, gondatlan magatartás esetén csupán a felmerült kárt, az elmaradt haszon iránti követelést pedig, el-utasítja.484 A későbbi kuriális bírói gyakorlat, már a XIX. század vége felé (1897) akár a gondatlan magatartás esetében is elismeri, mind a felmerült kárt, úgy az elmaradt hasznot is, ily módon eltérvén és emancipálódván az OÁPtk-s
rendel-480 Ld. Zlinszky János, Wissenschaft und Gerichtsbarkeit, Quellen und Literatur der Privatrechtsgeschichte Ungarns im 19. Jahrhundert, Veröffentllichungen des Max-Planck-Instituts für Europäische Rechtsgeschichte, Sonderhefte, Studien zur Europäischen Rechtsgeschichte, Vittorio Klostermann, Frankfurt am Main, 1997, 11. old.
481 Bércesi Zoltán, A polgári jog alapelveinek fejlődése a Magánjogi Törvényjavaslattól napjainkig, Jura, ÁJK, Pécs, 1997/1. sz., 21. old. Ld. továbbá a Magánjogi törvénykönyv, Budapest, 1914, in-doklását, 2. old.
482 XVI. törvénycikk az osztrák-magyar vámterület általános vámtarifájáról, Országos Törvénytár, 1882. május 28., in: Magyar Törvénytár, 1882-1883. évi törvénycikkek, Budapest, Franklin Társu-lat, 1896.
483 Ld. OÁPtk 1324. paragrafusa.Ld. erről, a magyar irodalomban, osztrák és magyar vonatkozás-ban, pl., Gyevi Tóth Judit, Az elmaradt haszonról, in: Jogi Tanulmányok (szerk.: Harmathy Attila akadémikus), Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Budapest, 1995, 14-15. old.
484 Ld. Curia, 3212/1889, in: Szladits Károly, Újlaki Miklós, Villányi László, Magyar magánjog mai érvényében, Törvények, rendeletek, joggyakorlat, III. rész, Kötelmi jog, II. kiadás, Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1942, 453. old.
kezésektől, kezdetben ugyan csupán a szerződési felelősség területén (1897), a későbbiek során (1914) azonban a deliktuális felelősségre nézve is.485 A kárté-rítési bírói gyakorlat jogfejlesztéséhez és a teljes térítés elvének érvényesítésé-hez nagyban hozzájárult 1875:XXXVIII. tv. a kereskedelmi jogviszonyokról.486 Az említett kereskedelmi törvénykönyv (1875), mely egyébként meghozatalának idején egyike volt Európa legmodernebb kereskedelmi törvénykönyveinek, 272.
paragrafusában kifejezetten rendelkezik arról, hogy a károsultnak jogában áll a felmerült kárt és az elmaradt hasznot is igényelni. Ennek értelmében a magyar Curia 1880. évi határozatában egy kereskedelmi jogvita kapcsán, megállapítja, hogy a szerződéshez hűtlen szerződő fél köteles a szerződéshez hű félnek a teljes kárát megtéríteni, még akkor is, ha a hűtlen fél szerződésszegése gondatlan ma-gatartásnak tudható be.487
A nem vagyoni kár megtérítése tekintetében a XIX. század végén, a magyar Curia, mint a korabeli magyar jogirodalom is, eleinte fenntartást tanúsított, rest-riktív állásponton volt, hasonlóképpen, mint az OÁPtk.488 Marton Géza e fenn-tartások okait abban látja, hogy a magyar jogra ebben a tekintetben a római jog gyakorolt nagy hatást (liberum corpus nullum recipit aestimationem),489mely sze-rint a vagyoni kár mellett nem indokolt a nem vagyoni kártérítés. Ugyanakkor Marton megállapítja, hogy a rómaiak már a klasszikus kor kezdetén bevezetnek, a praetori jog alapján, egy keresetet (iniuriam aestimatoria actio), amely pönális jellege miatt, lehetővé tette, hogy a praetor, a büntetés mellett, szabad mérlegelés alapján, a károsult javára, az elégtételnyújtásához szükséges marasztalási ítéletet hozzon.490 A korabeli ítélkezésre is nagy hatást gyakorló Grosschmid (Zsögöd) is
485 Ld. Curia, 193/1897, in: Szladits-Újlaki-Villányi, Magyar magánjog mai érvényében, op. cit., 453. old. Igaz a gondatlan magatartás iránti teljes kártérítés kezdetben csupán a kontraktuális (szerződési) felelősség területén érvényesült, de a későbbi bírói gyakorlat ezt kiterjesztette a
485 Ld. Curia, 193/1897, in: Szladits-Újlaki-Villányi, Magyar magánjog mai érvényében, op. cit., 453. old. Igaz a gondatlan magatartás iránti teljes kártérítés kezdetben csupán a kontraktuális (szerződési) felelősség területén érvényesült, de a későbbi bírói gyakorlat ezt kiterjesztette a