^^^
^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^
— 121 —
és sehol opera a politikai világban még nem játszott oly fontos s kiható szerepet, mint e válságos években E r k e l Bánk-bán-ja.- Igaz, hogy a nemzeti színház operatagjai is magas nivón állottak s ez opera akkori személyesítőinél job
bakat még kívánni sem lehetett (egy H o l l ó s y K o r n é l i a , H o f b a u e r Z s ó f i a , E l l i n g e r , F ' ü r e d í , B i g n i o , P a u l í s K ő s z e g h y v e l ) s már csak ezért is minden elő
adása zsúfolt ház mellett ment véghez; de azért még sem lehet tagadni, hogy a közönség óriási érdeklődésének a kulcsát jórészt az akkori politikai szituációkban kellett keresni.
Köny-nyebb volt a lelkének, ha megtapsolhatta a kitombolásig Petur bordalát s Bánk kifakadásait az idegen uralom ellen. A magyar hazafiság, kitartás s lelkesedés feltartó fokusává vált s hatal
masan pótolta az erőszakosan feloszlatott magyar ország
gyűlésen elnémított politikai szónoklatokat. A magyar zene
irodalom érdekében már akkor is annyi buzgóságot s áldozat
készséget kifejtett R ó z s a v ö l g y i műárusi-cég pedig csak
hamar Itiadván ez opera legszebb részleteinek zongora-kivo
natát maga E r k e l F e r e n c átirata szerint: ezzel beoltotta azt az egész nemzet vérébe.
A magyar zene s \'ele kapcsolatosan a hazai műviszonyok fejlesztése s magas nívóra emelésére nézve a honi műtörté
nelemben u ()0-as évtized olyan kimagasló lapokat képez, melyekhez hasonlókkal manapságig egyik sem dicsekedhetik.
A legjelentékenyebb s eredményekben legkihatóbb mozzanatok egész sora torlódott abban össze. Egyik a másikat váltotta fel s a műiró za\'arba jön, melyiknek adja közülük az elsőbb
séget. Megkísérlem kronologikus sorrendben s nagy vonások
ban ecsetelni a legfontosabbakat, melyekbe amolyan még számtalan más jelentős mozzanat, ténykedés is belejátszott, melyek részletes tárgyalása túlhaladná e munka keretét, de a melyek azokat, mint a testet kiegészítő artériák, lényegesen kiegészítek s azojckal harmonikus kapcsolatban egyesültek.
A 60-as évtized első két évére esik R e m é n y i E d é-nek a hazajövetele s mondhatni nemzeti szenzációt keltett diadalmas körútja az országban. R e m é n y i művészeti egyéni
sége, értéke s ténykedése felett manapság már jóformán be
vannak zárva az akták. Sokféle megítélés s megvilágításnak volt kitéve, melyek nem mindenkor szolgáltak sem az ő mű
vészeti, sem az ő egyéni tulajdonságának az előnyére. Sok
féle incidens, körülmény s személyi motivum játszott ebbe bele. Volt sok igaz, de volt sok elferdítés s utrirozás is a dologban. Legtöbbet róvhatni fel az akkori innormális viszonyoknak, melyek közt úgyszólván mint a labda ide s oda dobáltatott s ő maga is engedte magát dobatni. A magyar nemzet második regenerálási korszakában tért haza. Mindenfelé csak ujongással és diadalmámorral lehetett találkozni s minden nemzeti aspirációnak óriás magasan állt az ázsiója. R e m é n y i is kapóra esett hát a nemzeti enthuziazmus ölébe. Közönség, sajtó s személyes összeköttetéseinek a szálai túlmagasra emel
ték a közvélemény előtt, s ő maga is, könnyen tüzetfogó temperamentuma s magát nem mindig mérsékelni tudó am
bíciójától kergetve, több oly lépésre ragadtatta magát, melyek mig egyrészt hízelegtek s erősen fűtötték a nemzeti soviniz
mus mozdonyátj másrészt fölkeltették a higgadtabban s objektívebben Ítélők reakcióját. Első komoly összeütközése mindjárt ép ama magyar zenészeti párttal szemben támadt, mely a „Zenészeti Lapok" élén állott, mely az ujabb moz
galmakat vezette s melylyel E r k e l F e r e n c is intim szoli
daritásban állott. R e m é n y i b e n a nagy közönség, sőt a sajtó nagy része is nem látott mást, mint a szabadságharc ideje alatt G ö r g e i tábori hegedűsét, mint emigrált s mint az angol királyné udvari hegedűművészét, ki hazajött éleszteni a hazafiúi tüzet a Rákócy-índulóval s a szemenszedett magyar népdalokkal és nótákkal. A művészet magasabb pretenzíóival kevesebbet törődött. A szorosan vett zenevilág azonban, a haza
fias ünneplési motívumok mellett, e szempontból is komoly bírálat alá vette s a közvélemény nyel nem mindenben egyező véleményt kolportálván felőle, oly széles és nehezen betölthető árkot vont aztán Reményi s a nagy közönség között, me
lyet a puszta hazafiság szép frázisaival nem igen lehetett be
tölteni. Ehhez járult Reményinek kezdetben nagyon is el
bizakodott, sőt visszatartó viselkedése — mint megjegyzem — a vezetésre vállalkozott fővárosi zenekörökkel szemben, ami természetesen éles összeütközésbe hozta 6t ép azokkal, kik
nek támogatására a nagy népszerűséggel szemben leginkább
— 123 —
szüksége Jett volna. Ezt az innormális viszonyt aztán erősen elmérgesítette az az élés hírlapi polémia is, mely e sorok irója s Reményi közt a „Repülj fecském" s „Ezt a kerek erdőt járom "-féle általa óriási mértékben divatba hozott népdal zongora-átiratának első közlése miatt, a „ P e s t i N a p l ó " - b a n kifejlődött. Története röviden ez. Reményi hallatlan diadalokat aratott e két népdallal, valamint a saját felfogású Rákócy-átiratával. S mikor köztudomású lett, hogy mind a kettő T r e i c h 1 í n g e r műárus kiadásában fog kevés idő multán megjelenni, a Rózsavölgyi-cég — persze üzleti szempontból is
— a két közkedvességűvé vált népdal kiadásával meg akarta előzni versenytársát s azért felkért engem (e sorok íróját), hogy Reményi legközelebbi hangversenyébe a nemzeti szín
házban látogassak el s megfigyelve az ő előadását, a két nép
dalt írjam át zongorára. Ez megtörtént lehetőleg gyorsan s megfelelően a Reményi előadási modorának. A Rózsavölgyi-kiadás így egy pár héttel megelőzte a Reményi-Treichlingerét.
A közönség persze óriási arányban kapkodta szét, a firma pedig gazdag szüretre tett szert. Ez végtelenül elkeserítette a másik tábort s Reményi kissé kíméletlen hangon tett óvást az átirat és kiadás ellen a „Pesti Napló"-ban, hol engemet jogtalan plágiummal is vádolt. Természetesen megkapta tőlem
rá a méltó választ s hozzá még a szabad tulajdonú népdalok
kal szemben ugy a kompetens zenevilág, mint a közvélemény is az én részemre állott. A feszült viszony aztán majd egy évig tartott, mindaddig, míg az 1861-ík év tavaszán J o a c h í m J ó z s e f , az akkor művészete tetőpontján állt hegedűkírály s szintén honfitárs, budapesti hangversenyeível erősen le nem szállította Reményit ama egekig nyúló piedesztálról, melyet neki a rajongó s ujongó nemzet emelt. Egy, az Európa ter
mében akkor Joachím ünneplésére a zenevilág által tartott bankét alkalmával aztán, hol együtt voltak Reményível a zenevilíig legelső hangadói, E r k e l F., M o s o n y i M. és V o l k m a n n R ó b e r t t e l az élén, ép J o a c h í m kezdemé
nyezésére megtörtént az első közeledési s kiegyenlítési lépés, mely aztán későbben a magyar művészet nagy előnyére, a teljes kibékülés s egyetértés együttműködésére vezetett. M o-s o n y i a „Zenéo-szeti Lapok"-ban nyílt levelet intézett Reményi
hez s őt szellemes hasonlattal megtette a magyar zene p a l a
-t i n u s á V á , oly u-ta-t s működési -tér-t jelölvén ki neki, mely sem a komoly hangot, sem a meggyőző érveket nem nél
külözte. Ettől kezdve azután Reményi elválhatlan s meg-becsülhetlen értékű harcosa lett a 60-as évek művészeti mozgalmai s alkotásainak, kit azokban méltán megilletett az oroszlánrész. Mert bárminő véleménynyel legyen valaki Re
ményi, mint művész és ember felől: sem a meleg hazafias érzületet, sem a minden irányban kifejtett agitálás tevékeny
ségét, sem pedig a ritka kimagasló művészi tulajdonságokat nem tagadhatja meg tőle. Százezreket szentelt hazai kultu
rális s jótékony célokra és saját kezdeményezésére tekintélyes összeget hegedült össze a P e t ő f i - s z o b o r alapjára, s hogy a nagy nemzeti költőnek ma már szobra van a fővárosban, azt egyedül neki lehet érdemül felróni. Erélyes támogatója volt minden nemzeti s művészeti vállalat és akciónak; hogy a 60-as évek végén gróf .A. n d r á s s y G y u l a miniszter
elnöknek sikerült L i s z t F e r e n c géniuszát a magyar liaza javára kamatoztatni, abban is döntő szerepet játszott. Szóval:
Reményit a magyar zene s műviszonyok regenerálási munkájá
ban oly hely illeti meg a hazai műtörténelemben, melyet egy magyarnak sem lehet ignorálni, sem iránta méltó elismeréssel nem viseltetni. Mikor a második elnyomatás korszakában — a t50-as évek provizóriuma alatt - ismét éleszteni kellett a hazafiul kitartás tüzét, egy szál hegedűjével, senki nálánál intenzivebben e szerepet nem teljesítette. Örökké nevezetes mozzanat marad a nemzeti színház annálisában az a jelenet^
melyet Reményi azáltal idézett elő egyik hangversenye alkal
mával, hogy a policáj határozott megtiltása dacára, a közön
ség tomboló kívánságára el merte játszani az eltiltott Rákócy-indulót. Mint orkán, ugy hatott ez akkor a magyar passzív ellentállás élesztésére, mely aztán végre is — a porosz-osztrák háború esélyeitől is támogatva, — 1867-68-ban a kiegyezés, a második magyar minisztérium, a koronázás s a parlamen
táris alkotmányosságra vezetett. De folytassuk a sorrendet.
A 60-as évek elején, mikor az osztrák abszolutizmus másodszor is megpróbálta leigázni a magyar nemzeti szellemet, újra el kellett némulni a hazafias dalok- s hj'mnuszoknak is.
— 125 —
E r k e l F. „Kölcsey hymnusza", E g r e s s y B. „Szózata", a „ R á k ó c y " - , „ K o s s u t h " - s „K l a p k a " - i n d u l ó k újra a szegre kerültek. A sajtó, a szellemi termékek szintén kon-tumáciába jutottak. Ekkor volt eset arra, hogy még a „Ze-nészeti Lapok"-at is letiltotta egyszer a cenzúra, csupán azért, mert egyik eperjesi hangverseny-tudósításában azt merte ki
nyomtatni, hogy abban résztvett egy v o l t a l k o t m á n y o s s z 0 1 g a b í r ó is. A hazai magyar dalegyletek, — a nemzeti géniusz e fáradhatlan s igaz lelkesedésü előcsatárai, — az időben már erős, áttörhetlen falánkszá voltak tömörülve s csak arra vártak, hogy egységes irányban s szerves organizmussal működjenek a kitűzött cél érdekében. Azért, a magyar mű
történelemben hervadhatlan babér illeti meg a p é c s i d a-l á r d á t , amiért 1864-ben erre is megadta az ea-lső kezdemé
nyező alkalmat. Pécs városában ugyanis a későbben országos, sőt európai hírné\'re emelkedett pécsi dalárda zászlószentelési ünnepségére meghívta az ország összes dalegyleteit, hogy az alkalomból egyszersmind országos dalünnepélyt tartsanak. A tragikus véget ért nagy államférfiú, M a j l á t h G ^ ' ö r g y volt akkor Bécsben a magyar ügyek kancellárja, ki nejét, szül.
báró P r a n d a u S t e f á n i á t , a zászlóanyát, közbejött beteg
sége folytán személyesen képviselte az ünnepségen. Az egy
letek közül, az út távolsága s a dolog még szokatlan volta folytán csak 18 jelent meg s azok is nagy részben nem testületileg, csak képviseletileg, de a hangulat lelkes volt, az ünnepély fényesen sikerült s már ott kitűnt, hogy a magyar dalegyletek minő fontos kulturális, sőt politikai missziót van
nak hivatva betölteni. Midőn a fényes banketen M a j l á t h G y ö r g y kancellár, e sorok írójához, mint a „Zenészeti Lapok" szerkesztőjéhez intézte szavait, magvas pohárköszöntő
jében ugy éltette a magyar művészeket és dalosokat, mint olyanokat, k i k a m ű v é s z e t h a t a l m á v a l a f e l b o n t o t t h a r m ó n i a h e l y r e á l l í t á s á n f á r a d o z n a k . Az ott tartott rögtönzött dalárközgyűlésen akkor indítványozta legelőször e sorok irója az o r s z á g o s m a g y a r d a l á r -e g y -e s ü l -e t m -e g a l k o t á s á t , m-ely ottan -elvb-en -egy
hangúlag elfogadtatott ugjí'an, de tényleg testet csak későb
ben, 1867-ben öltött Aradon, a porosz-osztrák háború lezaj
lása után, melylyel szemben aztán E r k e l F e r e n c n e k
mint országos karnagynak oly felette fontos és kiható szerep
köre nyilt, miről alább egy külön fejezetben fogok meg
emlékezni. De addig is E r k e l F. nimbusa s tevékenysége, minden kulturális téren mint elsőrendű tényező szerepelt.
B a r t a y E d e (ma a nemzeti zenede sokérdemü igazgatója), kinek a hazai műviszonyok fellendítési s előrehajtási munká
jában oroszlánrész jutott, az 1864-ik év végén indítványozta s végre életbe is léptette a „Magyarhonban élő zeneművészek segélyegylet "-ét, mely manapság már tekintélyes vagyonnal istápolója s támogatója a hazai zenevilág balsorsu képviselői
nek. E r k e l F e r e n c mindjárt az egylet megalakulásakor nemcsak mint első lép az alapítók közé, hanem az ő példája és buzdítására, az összes operai tagok is rendes- vagy alapító
tagjai lesznek az időszerű jótékony egyesületnek. Általában E r k e l F e r e n c r ő l elmondható, hogy ő mint ember s hazafi is mindig az elsők között volt, ahol vagy jótékony
sági vagy kulturális aktust kellett gyakorolni. E tekintetben szive nem zárult el soha, s bár maga is küzdött folyton az élet szükségleteivel s a családi gondokkal, de mindig meg tudta osztani a keveset is másokkal.
A 60-as évek első felében, a fentebb csak futólag jelzett incidensek mellett, meg kell emlékezni több oly művészeti ténykedésről, melyekhez E r k e l F e r e n c neve szorosan hozzá van kötve. Az a fényes pályájú magyar művésznő, ki a nemzeti színház operájára több éven át annyi fényt \'etett:
H o l l ó s y - L o n o v i c s K o r n é l i a , az 1862. év jul. havá
ban vett búcsút a színpadtól s általában a művészkedési pályá
tól. Utolsó fellépése mint Melinda volt „Bánk-bán"-ban, mely szerepével annyiszor elragadta a magyar közönséget. Az óriási hőség dacára a színház zsúfolásig megtelt s midőn pálya
társai s a fővárosi művészek s műkedvelők küldöttsége, (.áb
rányi K., Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály, Reményi Ede és Zimay László) a színpadon átnyújtotta neki az óriás méretű babérkoszorút s az értékes emléktárgyakat, véget nem érő él-jenzések s ovációkban részesíté a lelkesült közönség. A mű
vésznő könyekig meghatva fogadta a kitüntetést és sírva borult E r k e l F e r e n c mellére, kinek annyi diadalát köszönhette.
— 127 —
Megható jelenet volt, melynél kevés szem maradt szárazon.
Előbb azonban még E r k e l F.-nek ugyanazon év elején leg
először színrekerült „ S a r o l t a " című víg operájának cím
szerepében ragyogtatta művészetét. E r k e l F. ez operája hogy nem volt tartós életű s hogy nem tört magának utat intenzivebben a magyar közönség szívéhez, ezt többféle okra lehet visszavezetni. Először „Bánk-bán" óriási sikere után, melybe E r k e l F. nemzeti géniuszának úgyszólván javát s legintenzívebb eksztraktumát öntötte, nem volt könnyű feladat
— még az oly szellemnek is mint az övé, — alig rövid egy év lefolyása alatt ismét egy oly operát írni, mely csak meg
közelítőleg is alpári álljon „Bánk-bán" monumentális alko
tásával. Másodszor talán kompozitori hiúságból, talán öntúl-becsülésből, hogy meggyőzze a világot, miszerint más téren is képes sikerrel mozogni, mint a komoly drámai, egy oly sikamlós talajra csábíttatá magát, mint a víg dalműé, mely külön temperamentumot, sajátlagos egyéni etikai dispoziciót s még külön mechanikai kidolgozási képességet is igényel, mely tulajdonok sem az ő belvilágával, sem magasan szár
nyaló idealizmusával nem álltak harmóniában. Végre pedig a gyors munka s a szöveg lazasága s nem eléggé invenciós szövése (Czanyuga műve) is hozzájárult ahhoz, hogy meg-ólmosítsa költészetének a szárnyait. Kitűnik ez abból is, hogy e dalmű minden sok szépsége dacára, csak azokban a jele
netekben emelkedik ki magasabban, melyek lyrai természetűek vagy oly térre csapnak, hol kevesebb, vagy épenséggel semmi rész sem jut a komikus elem érvényesítésének. De volt még .egy másik indok is, ami E r k e l t e dalművével szemben el
terelte az ő természetes belvilágától. Abban az időben, —• de már jóval azelőtt is, — B e n z a tetőpontján állt az ő utól-érhetlen buffó-szerepkörének. E r k e l F. korábbi operáiban nem juthatott soha úgynevezett hálás szerephez, pedig nagyra becsülte Benza eminens talentumát s személyesen is melegen vonzódott hozzá. Aztán D o p p l e r F. az ő „Ilká"-jában a tiszttartó szerepét egyenesen a Benza egyéniségére szabta.
E r k e l F. sem akart tehát hátrább maradni egy oly kitűnő művész méltatásában, mint Benza, ki a magyar operának mindig kitartós oszloposa volt. E r k e l F. ez operája, habár H o l l ó s y - L o n o v i c s K o r n é l i a távozta után is (ki a
címszerepben annak fővonzerejét képezte) még jó ideig fentartotta magát a nemzeti színház operája műsorán, P a u 1 i -M a r k o v i c s I l k á v a l : még sem vált be olyannak, mely az ő állandó dicshymnuszát hirdetni hivatva lett volna. Érezte ezt maga a szerző is s ép azért tartózkodó volt színen való fentartásával szemben; mikor pedig öt év után (1867-ben) ismét egyik monumentális alkotásával — „ D ó z s a G y ö r g y "
drámai dalművével — gazdagítá a magyar operairodalmat, úgyszólván egészen levette róla a kezét. A buzgó R ó z s a v ö l g y i - c é g „ Bánk-bán" után E r k e 1 ez operáján.'ik teljes zongorakivonatát is közrebocsátotta, de elnépszerűsítését az sem igen segítette elő. E r k e l F e r e n c n e k a magyar opera terén való bámulatos és fokozott aszcenziójában harmincnég}' éven át — 1840—1874-ig — „ B á t h o r y M á r i a " , „Hu-n y a d y L á s z l ó " , „ B á „Hu-n k - b á „Hu-n " , „ D ó z s a G y ö r g y " s
„ B r a n k o v i c s " („Erzsébet"-et e társas alkalmi alkotását 1857-ben nem értv^én bele) az ő „ S a r o l t á " - j a egy olyan lépcsőfokot képez, melyet talán ő maga is szeretett volna későbben, mikor 1885-ben „István király"-ával a legmagasabb csúcsra jutott s aztán elhallgatott, abból kitörni. Mindenesetre rajta is beteljesedett az az örökké igaz etikai igazság, hogy bizon3'os irányú preponderáns lángelmék rendesen mindig sikert reszkírozó lépéseket követnek el, ha lényükből magukat kivetkőztetni erőszakolják. Az irodalom, művészet — s igy a zene is — e tekintetben elég példát nyújt ugyan a szabáh' alóli kivételekre, de azért még sem opportunus dolog, a ki
vételekből szabályt akarni alkotni.
Az 1862-ik évre esik M o s o n y i n a k nemcsak a nagy
szabású s mag\^ar szellemű ének- és zenekari, hanem a magyar operairodalom terén való föllépése is, mely ténykedés kissé jellemzőbb megvilágítást igényel. Mosonyinak, amióta szakított a kozmopolitikus zeneirói pályával, állandó rögeszméje lett olyan magyar operát írni, mely a legszorosabb értelemben tiszta magyar stylust tüntessen fel s nemcsak ritmus és dallamkötés, hanem harmónia, polifonikus szövés, sőt még hangszerelés tekintetében is ez igényeknek teljesen megfeleljen.
F e k e t e M i h á l y kolozsvári író s lapszerkesztő vállalkozott
— 129 —
a szöveg megírására, V ö r ö s m a r t y „Szép Ilonka'" ismert balladáját vévén a cselekvény dramatizálásánaJv az alapjául.
A librettó hálásnak, és Mátyás király eszményítése s dicsőí
tésének beleszövésével hatásosnak is ígérkezvén, az szeren
csésen megoldottnak volt mondható. De jóval nehezebb fel
adat várt a zeneiróra a fentjelzett szigorú rögeszmével szem
ben, annál is inkább, mert E r k e l n e k már „Hunyady"-já-ban, de még tökéletesebben az ő „Bánk-bán"-jában olyannyira szerencsésen sikerült a magyar ritmust s dallamí szövést, valamint a kiséretí háttért a magasabb operai stílus keretébe beilleszteni s azzal elementárisán meghódítani a magyar kö
zönséget, hogy a legnehezebb feladattá vált ezen •— csaknem vérré vált ízlésen — változtatni s szemben vele mintegy uj is
kolát teremteni. Mosonyí azonban konokul ragaszkodott flx-ídeájához s be kell vallani, hogy a kitűzött célt bámulatra
méltó mesteri kézzel és technikai tudással meg is oldotta.
Csak egygyel nem számolt kellően: azzal, hogy a túlságosan génybe vett népjes stílus és háttér minden nemzeti zene
stílussal szemben, mint drámai színpadi alkotás, stereotípszerü hatásúvá teszi a magasabb költői szárnyalású festéseket és igazságkifejezéseket, s azzal ép az ellenkezőjét érjük el annak,
amit íntencionálunk. Vagyis, míg egyrészt kivetkőzteti a népies a maga eredeti ruhájából s olyan helyre állítja, hol kellőt hatással nem képes mozogni, másrészt a magasabb nemzeti zenei idealizmusra oly kényszerzubbonyt erőszakol, melynek természete és rendeltetése azt el nem tűri. Innen magyaráz
ható aztán, hogy bár az akkori kritika elég rokonszenvesen és méltánylólag fogadta is az uj reformátor törekvését, de a közönség az ily irányú operával nem tudta magát asszimilálni s a szereplő művészeknek sem jutván benne úgynevezett hálás szerepek, lassanként leszorult a műsorról, s magának Mosonyinak is be kellett látni, hogy narkotikusabb eszközök s hatások nélkül állandóbb sikert nem arathat a színpadon.
Annyira magyar ez operának minden része, minden íze, hogy még a legdrámaibb zenei végzeteknél is használatba vette a magyar hallgató nóták cifrázati ornamentikáját. P a k h Al
b e r t , a szellemes író s a „Vasárnapi Újság" akkori szer
kesztője, ez opera egyik előadásán egy ízben így szólt szom
széd írótársához a színházban, mikor már teljesen betelt a
Ábrányi : Erkel F. élelc. *
— 130 —
sarkantyús magyar ritmusokkal: „barátom, adnék már egy hatost valami jó polkáért." S az ily jóformán találó nézet, számtalan visszhangra talált akkoron. Tén}' marad azonban, hogy Mosonyi e sajátságos operája a magyar zeneirodalom egyik legeredetibb kabinet-darabja fog maradni. A R ó z s a v ö l g y i - c é g n é l ennek a zongorakivonata is megjelent
— szerző által e sorok Írójának ajánlva — s a késő nem
zedéknek mindig nagyérdekü magyar zenészeti tanulmány
tárgyát képezheti. Második operája „Álmos", melynek szö
vegét S z i g l i g e t i E d e irta, már egészen más iveretben mozgott, a szöveg több tért nyitott a zenének abszolút ér
telemben való kezelésére, s a tömeges drámai hatásokra lévén a fősuly fektetve, a minuciózus magyar ritmikai játéknak sem jutott benne oly tág mező, mint az előbbiben. Annak idejé
ben — már R a d n ó t f á v S á m u e l intendánssága alatt s későbben a báró O r c z y B ó d o g — s R i c h t e r Já
n o s - féle régime alatt is sokat fáradoztak annak színre
hozatala érdekében, sőt a kiállítására már egy pár ezer fo
rintot is elköltöttek, de — örök homálytól fedett okok folj'tán,
— soha színre nem kerülhetett. Szerzője meghalt váratlanul s lassankint feledésbe ment egészen, sőt az opera vezérkönyve is kutatás tárgya lett s ma sem tudni biztosan, hogj' hol rejtőzik.
Mosonyi magyar operai működését az időben sokan erős összefüggésbe törekedtek hozni azzal az ideiglenes fe
szültséggel, mely a 60-as évek elején E r k e l F e r e n c és M o s o n y i M. közt jó ideig fenállt s melynek maga Moson\'i is nem egyszer adott érthető kifejezést a „Zenészeti Lapok"-ban. Senki nálamnál ez ügyben hitelesebben nem tanúskodhatik, mint aki e két vezérférflú közt úgyszólván hol a folytonos összekötő, hol pedig a közvetítő kapcsot képeztem. De jó lélekkel elmondhatom, hogy annak az ideiglenes feszültségnek az indoka, mely az időben E r k e l F. és M o s o n y í, vala
mint a „Zenészeti Lapok" szerkesztősége közt tényleg fen-állott, egészen másban gyökeredzett, mint a magj'ar opera-írási versengésben. Apró személyes érzékenykedések s tem-peramentumi elhamarkodott kitörések s elvi differenciákból keletkező nézeteltérések játszták abban a főszerepet, melyek későbben kiegyenlítést nyervén, csak még erősebbé tették a
— 131 —
szolidaritást, melyre ép a magyar művészet erdeijében
oly-•annyira szül^ség volt.
Az 1862-ilí évre esik a magyar műtörténelemre nézve az az általános érdekű mozgalom, mely T h a l y K á l m á n
kezdeményezésére a magyar „Zenészeti Lapok"-ban indult meg annak kikutatása érdekében, hogy hogyan keletkezett s ki volt tulajdonképen a régi „Rákócy siralma" név alatt is
meretes antik magyar nótából alkotott s világhírre emelkedett .,Rákócy-induló" szerzője? Az egész akkori sajtó, irodalom s még élő személyek, mint eleven tanúk résztvettek majdnem másféléven át folytonosan e nagy izgalommal járt kutatás- és adatösszehalmozásban. Hozzászólott ehhez boldog-boldogtalan, szakértő és laikus, közvetlen tanú és hallomás után echózó hírhordó. A nevezett szaklap lelkiismeretesen regisztrált min
iden erre vonatkozó adatot s végre meg is lett az óhajtott eredmény, mert hiteles élő tanuk, irott és nyomtatott hang
jegyek utján biztosan konstatálva lett, hogy : 1-ször az induló a többféle variánsban cirkuláló régi Rákócy-siralmából lett megalkotva; 2-szor, hogy 1809-ben az utolsó magyar nemesi inzurrekció évében annak motívumaiból állította össze geniális közvetlenség és ősmagyar érzékkel B i h a r i J á n o s , a híres magyar cigányprímás, virtuóz és naturalista - kompozitor;
3-szor, hogy Bihari nem lévén kótás cigányprímás, azt be
mutatta, illetve eljátszta S c h o l l M i k l ó s , a herceg E s z t e r -h á z y - féle magyar gyalogezred akkori karmesterének, aki azt lekótázta, zenekarának hangszerelte s a pestmegyei inzurgensek annak hangjai mellett vonultak Pestről Győr alá a franciák ellen, s végre 4-szer, hogy Í S c h o l l M i k l ó s jogtalanul el
tulajdonította magának a szerzőség dicsőségét s ezrede áthelyez
tetvén Bécsbe, ott a maga neve alatt közzé is tette A r t a r i a műárüs kiadásában. Ezek tehát rég megállapított történelmi tények. Azért valóban ideje lenne, hogy ezekről, főleg az iro
dalmi és zenészeti körök véglegesen tudomást vennének és semmiféle más megtévesztő adatok fentartásával ne zavarnák .a tiszta igazságot.
A következő évben, 1863-ban kritikus fordulópont állott be a nemzeti színház ügyének ugy financiális mint erkölcsi vezetésében. I. F ' e r e n c J ó z s e f 0 Felsége ekkor évenkint ÖO ezer forint segélypénzt utalványozott saját magánpénz
tárából a nemzeti színház drámai s operai ügyének felvirágoz
tatására. Az egész nemzet, bár akkor még nem volt törvényes országgyűlés által képviselve, a legmélyebb hálával fogadta a Felség ez atyai gondoskodását. A színházi igazgatóság azon
ban — R a d n ó t f á y intendánssal az élén — kemény harc
ban állt úgy a sajtó s irodalom nagy részével, mint a köz
véleménynyel. Lesülyedt a nimbusa erősen" ugy a dráma mint az opera terén. Az opera nívóját különösen lesülyesz-tette a mellette óriási mérvet öltött operetté-kultusz. Régi operák repríze járta s nem igen mutatott hajlamot a reform
eszmék körül csoportosulni. Az írók és művészek két táborra oszlottak, az egyik a meglevő régimet védte, a másik meg folyton támadta, sőt Ő Felsége elé memorandumos petícióval járult, hogy addig is, míg a nemzet törvényes képviselete által intézkedhetik, a fejedelmi subvencíót ne bocsássa a meg
levő régime rendelkezésére. E r k e l F e r e n c , mint az opera akkori teljhatalmú vezetője, szintén erős támadásoknak volt kitéve, ami csak megnehezíté álláspontját azáltal, hogy az akkor úgynevezett Mosonyi- s „Zenelapi párt" is az ellen
zékhez tartozván, annak erkölcsi támogatását nélkülözni volt kénytelen. Ez ellentétes álláspontnak azonban mégis megvolt az a nagy horderejű eredménye, hogy az intendantura E r k e l F e r e n c befolyására elfogadta az akkor Bécsben időzött W a g n e r R i c h á r d ajánlatát, miszerint az késznek nyilat
kozott a pesti nemzeti színházban egy pár saját operái rész
leteiből egybeállítandó zenekari hangversenyt rendezni sze
mélyes vezénylete alatt. Nagy vívmánya volt ez a reform
pártnak, szemben a merev negációval, melyet akkor a nemzeti színház operája s igazgatósága az uj zeneiránynyal szemben elfoglalt, s első kiengesztelő lépésnek is volt tekinthető E r k e l F. részéről ama sajnálatos személyes differenciák kiegyenlíté-. sere,- melyek még akkor fenálltak közte, Mosonyi s a reform
párt között.
W a g n e r R. ez első megjelenése nálunk fényes diadalokat aratott s mondhatni elementárisán törte keresztül az ellene