1.
A p iro s b n g y e llá r is .
Eredeti népszínmű dalokkal, három felvonásban. — Először adatott a népszínházban 1878. november 22-dikén.
Csepreghy Ferencet, »a népszínház iróját,« már ked
vébe vette közönségünk, mely nem egy mulatságos órát köszön neki. Szívesen nézi meg új darabjait, melyekről bi
zonyosan tudja, hogy nem lesznek unalmasak. A Piros hugyelldris is azt bizonyítja, hogy Csepreghy minden ere
jével méltóvá akarja magát tenni erre a véleményre, midőn a költészet minden fajában: vígjátékban, tragédiában, re
gényben, lírában próbálkozik, kivéve azt az egyet, melyet a nagy francia szatirikus egyedül jogosulatlannak állított.
Sajnálatos azonban, hogy ezzel művészetének, úgy látszik, főbb szempontja van megjelölve.
Miképen tört ki belőle korábbi életpályáján a költői ér; hogyan lett bizonyossá benne, hogy az esztergommegyei kis falu, melyben született, szintén Árkádiában fekszik; mi módon keresett utakat, érett és fejlődött tehetsége: mindez kétségkívül egyenlően érdekes tárgya a vizsgálatnak pszi- chologra és eszthetikusra. Engem is csábít, de tér és idő ez alkalommal nem engedik, hogy bővebben foglalkozzam
s z í n m ű í r ó k k s s z í n é s z e k. 53
vele. Azonban fejlődésének egy mozzanatára mégis kény te
lemig vagyok rámutatni, mely, úgy tetszik nekem, érde
meinek és fogyatkozásainak a természet adományain kivűl egyik föforrása. Föllépése előtt természetesen egészen ma
gára, föllépése után egészen a közönségre volt utalva; a kritika nem sokat segített rajta. Jóllehet ezelőtt hét-nyolc évvel első ízben az irodalom hítta rá föl a figyelmet; de épen az az irodalom, mely bizonyos ellentétben állott a kritikával. Ez iskola, mely költőibb szint igyekezett adni drámánknak, hajlamával a mesés és hihetetlen iránt, szel
lemes mesterkéltsőgeivel és jellemrajzbeli hanyagságával szembeszállt a tekintélyesebb magyar műbirálat elveivel s hivatkozott a közönség tetszésére. Szivesen vette pártfogá
sába az új katakhumént, ki — mint a legigazibb hivők — szerszámai mellől állt az eszme szolgálatába s hálából is, meg a kizáró környezet hatása alatt, sokat elsajátított pár
tolóinak elveiből. E l mindenekfölött a külső hatásnak, a közönségnek túlbecsülését. Ezt a közönséget ő elejétől fogva érdekelte. Kezdetben sajátságos helyzetével, utóbb valóban irói tehetségével, mely A vízözön óta mind több- több sikert aratott. Látványosságaiban és népszinműveiben már valósággal megszerette dús leleményességeért, jó ötle
teiért, gyökeres, körmönfont nyelvéért és nem apadó ter
mékenységéért. Első példányai után e tetszésből látszott elvonni a műalkotás törvényeit. Annál könnyebben meg- nyughatott, mert a kettő nem volt ellentétben. A kritika
— nem az újdonságok semmitmondó, elvtelen birálatait értem — alig foglalkozott vele igazában, s így mintegy ellenőrzés és figyelmeztetés nélkül hódolhatott a közönség kényének. Minthogy az a kéz, mely birálatot ir, nem igen vezette, indúlt ama másik kéz után, mely tapsolt.
A közönség ízlésének való eme föl tétlen hódolat
jel-54 CSEPR EG H Y FE R E N C .
lemzi. Még pedig nemcsak úgynevezett látványosságaiban (az Utazások^ Strogov, melyeket ügyesen állí
tott össze, dolgozott át vagy alakított, de a melyekről ma
gasabb irodalmi szempontból nem lehet szó, hanem nagyobb igényekkel és ambícióval készült munkáiban is. Nem mon
dom, hogy ez egészen rossz útra csábította, megvesztegette volna. N em ; de kétségtelenül itt kell keresnünk forrását annak a körülménynek, hogy nem sokat törődik a költői alkotás ama nemesebb, magasabb föltételeivel, melyek művészetének lényegében gyökereznek. K öltői, igaz és tiszta koncepció helyett beéri a furcsával és meglepővel; a szerkezet bevégzett, világos biztossága helyett inkább sze
reti a cselekvény mesterkélt össze-vissza bonyolítását; a je l
lemzés igazsága és valószerűsége helyett bizonyos naiv önké
nyeskedést ; az uralkodó hang egysége helyett, melyet min
den műfajnak sajátságos természete megkiván, annak össze nem illő ugrásait. ízlését mintha csak a közönségén mivelte volna, annak sem a legjobb elemein: oly gyakran megbot
lik (a Sárga csikó koldusai, a Piros hugyelldris zsák-hor
dása). Fogyatkozásait mind leleményességével akarja és hiszi pótolni. Igaz, hogy ma nem igen van szinműirónk, ki leleményesebb lenne nála s találós ügyességével közönségét annyi meglepetésben lenne képes részesíteni. De a mint kevés tehetséges ember tudja megőrizni magát attól, hogy talentomának épen legkifejlettebb oldalával visszanő éljen:
úgy ő is épen a feltalálás könnyűsége által esik egy felől könnyelműségbe, más felől túlterheltségbe és mesterkélt
ségbe;
Könnyelműsége különösen bántólag hat ránk koncep
cióban, meséi alapeszméiben s vázlataiban.^ vízözön kitré
fálja az isteni rövidlátást, mely nem tudja, hogy az ember
rel együtt jár a bűn. Á sárga csikó megoldása olyan
igaz-SZINMUIUOK ES SZIX ESZKK. 55
talanság, milyet a művészet sohasem tűrhet; még akkor sem fogadhatnék el a csomónak ilyetén kettévágását, ha az egész iránymű volna a rossz hűn vizsgáló eljárás ellen. A Piros liigyelláris hasonló hibában szenved. Csillag Pali huszárőrmester kapitulációjának vége felé szülő vidékére érkezik, hol régen holtnak tartják s egykori kedvese, Mol
nár Zsófi, férjhez is ment Török Mihály tölgyesi biróhoz.
A z érkezett, nagy haja dacára — mert szakaszának pénzét elvesztette — csak viszontlátandó szeretőjén jár tatja eszét s még annak az említésére is felforr a vére, hogy Zsófi hűtő
ién lehetett. A nagy és mély szenvedély felindulásával beszél róla épen Török előtt s maga is meg a darab is épen e szenvedély igaz ereje által lesz érdekessé előttünk, mely hatalmas összeütközéseket igér. A z első meg is történik, mikor Csillag megtudja, hogy egykori szeretője Töröknek lett a feleségévé, s felhevülésében visszadobja ennek pénzét, melyen megválthatta volna becsületét. Uj bizonysága a régi hévnek, melyet az idő nem lanyhított meg szívében. Ez szól belőle keserű, komor hangon az egész második felvonáson át; ez nyilatkozik a gyöngédségben, mikor a férje ellen elkeseredett Zsófi vacsorára hívja s ő felteszi magában, hogy: nem lesz megrontója. Mikép van már megoldva e viszony, mely a történetnek alaphangját adja meg ? ügy, hogy a darab végén megjelenik a szomszéd faluból egy leány, kinek az elbusúlt szerelmes az előtt való nap, hogy mi találkoztunk vele, házasságot Ígért, s Ígérete hatásából ki is vette a maga részét. K i nem érzi itt kijátszva magát ? Kinek a szépérzéke nem tiltakozik e csalfaság ellen ? E r
kölcsi fölháborodást érzünk, annál nagyobbat, mert az er
kölcsi rút, melylyel egyszerre szemben állunk, a darabnak organikus eleme. Tehát az egész történet csak érdeklődé
sünkkel, részvétünkkelűzöttkomédia volt, mintha
Macbeth-56 CSEPIIEG IIY F E R E N C .
röl kisülne, hogy gyáva volt, Desdemonáról, hogy szeretőt tartott. Tehát mindabból, a mit láttunk, semmi sem igaz, sem Csillag Pál, sem meséje. Amaz nem hu szerető, hanem léha szoknya-vadász; ez nem tragédia, hanem bolondozás.
E fölvilágosítás egyszersmind lehetetlenné tette az egész cselekvényt. Ez a Csillag Pali, kiben csak ilyen indulat uralkodik, bizony nem fogja visszadobni a Török Mihály pénzét, sem kimélni a hajdani szeretője becsületét. Igen, de akkor vége van az egész darabnak.
A koncepciónak ez orvosolhatatlan hibájához járúi
nak a szerkezet bajai is, melynek nem annyira erejére, biz
tosságára, mint inkább minél káprázatosabb, kuszáltabb és mesterkéltebb szövésére törekszik. A biztos, következetes haladás helyett minduntalan más irányba csap. Eleinte az
zal kelti föl érdeklődésünket, hogy a becsület és szenvedély, a női hűség és régi szerelem összeütközései várnak ránk. De mindebből semmi sem lesz, s a második felvonásban már a házastársi féltékenység bohózatos jelenetei váltakoznak. Jó ; talán ezekből fog majd következni az expozícióban beveze
tett mély ellentétek megoldása. Épen nem. A csomót végűi oly elemek betolakodása oldja meg, melyek a darab tulaj- donképeni keretén kivűl állanak. Igaz, sokszor igér az iró mást, mint amit ad s egy geniális fő eszejárását nem sejt
hetjük mindig előre. De annyi bizonyos, hogy sohasem szabad többet Ígérnie, mint a mennyit nyújtani fog. Csep- reghy pedig többetjgér s csalódottaknak érezzük magun
kat. Dús találékonyságával akar kárpótolni. A főirányok mindenesetre egy leleményes fej alkotta mesében játszszák bujósdijokat. De itt megint visszaél erejével; oly mesterkél
ten, oly sok szálból bonyolít, hogy elveszti az igazság benyo
mását, kifárasztja figyelmünket és megzavar. Mintha valami szemfényvesztő állana előttünk, ki minden percben más
f»ZINMUIROK ES SZÍNÉSZEK. 57
mesterséget mutat, kilpráztatásunk által igyekezvén észre nem vétetni, hogy kahát-ujjai vagy zsebjei gyanúsan duz- zadtabbak a szokottnál. Csepregbyéi is olyanok. Csak rájok kell mutatni, hogy észrevegyük a fogásokat. Egy szóval sincs megmagyarázva: miért nem adott Csillag Pali hat esztendeig birt magáról? Ha csak valamennyire jó emlé
kezetében tartotta is kedvesét, bizonyára egyszer-másszor tudakozódik felőle. Igen ; de akkor nem ment volna férj
hez s a Piros lugyelláris egész története nem eshetett volna meg. Valamint akkor sem, ha az őrmester szorongatott helyzetében arra gondol, a mi ily körülmények között száz ember közül bizonyára — mind a száznak legelőször ötlik eszébe, hogy az elvesztett bugyellárist ott kerestesse, a hol legutóbb megfordúlt, t. i. Menciéknél. A z ispán és jegyző bujósdija sincs elég meggyőzően indokolva s voltakép nem is szükséges az egész komédia. Csak a zsákolás Ízléstelen jelenete kedvéért Íratott, melynek eszméjét a Les troishos- sus régi francia meséjéből alkalmazta.
Á jellemrajzról kellene még szólanom. Elmonda
nom, hogy Zsófi alakjának színei nagyon is rikítók s ké
tessé teszik e jellem olyatén felfogását, a minő a szerző szándékában állott. Elmondanom, hogy a többiek mind igen is általánosságban, de mélyebben jellemző, egyéni vo
nások nélkül vannak vázolva. Látszik rajtok, hogy nem a fantázia szabad levegőjén születtek, hanem a népszínház színészeire szabták őket. De ezek helyett szívesebben eme
lem ki a darabnak egypár igazán eleven és csattanós jele
netét s mindenekfölött tősgyökeres, erőteljes, jellemző, sok helyt numerózus nyelvét, melynek példájára ide igtatoni e kis töredéket abból a jelenetből,' mikor Csillag Pali cigá
nyokkal megjelenik a Zsófi vacsorájára.
58 C SE PR E G H Y FERT'XC.
Csillag : Zsófi, Zsófi ! hej m ikor kendet még, — Csillag P a li kincsé
nek n e v e zté k !
Z z ó jí: H át iszen nem is tagadom én, hogy a kelmed szeretője v o l
tam, — de most tudja, hogy a másé vagyok ; nem kellett volna muzsikaszóval jön ni hozzám . . .
Csillag : H át olvasóval jö jje k ilyen menyecskéhez ? Zsófi : M ilyen menyecskéhez ?
Csillag : Nem az vagy már a ki régen, — más csillag ragyog az égen ! M íg az én csillagom voltál, — tudom másra nem ragyogtál.
Zsófi : Hozzám beszélget íg y ?
Csillag : Egyszer hozzád, szép menyecske, a kivel mulatok, másszor meg a régi Zsófikámhoz, a kit siratok.
Zsófi : Küldje el legalább a cigányokat.
Csillag : M eghalok muzsikaszó nélkül !
A tanulságot ismertetésünkből, azt hiszem, nem kell külön kiemelnem. Csak azt ismételhetném, a mit beve
zető soraimban mondtam: igyekezzék Csepreghy más urat is szolgálni a népszinház közönségén kivűl. Ezzel szaba
dabbá lesz, midőn biztosabb, régibb és maradandóbb törvé
nyeknek hódol. Senki sem vitatja el, én legkevésbbé, hiva- tottságát, jeles tehetségét, melyre megtisztelőbbnek tartot
tam egy, irányában még alig alkalmazott magasabb mérté
ket, mint ócska dicséreteket.
2. A z é lh e te tle n e k .
Eredeti vig szinmü öt felvonásban. — Először adatott a népszínház
ban 1879. junius 27-dikén.
Csepreghy minden darabjában mutatkozik hajlam rár
hogy komikai hatás kedvéért átlépje a valószínűség, olykor az ízlés határait. Fantasztikus vigjátékát, a Vízözön~t nem
SZIXMÜIRÚK ÉS s z í n é s z e k. 59
számítva, gondoljunk a Sárga csikó koldusaira s a Piros hugyelláris zsákjaira. Dikciója friss és vidám, mindig elfo
gadja a durvább fajta éle kinálkozását is, s tréfáiban sok
szor van valami gyerekesen naiv. Leleményessége a mese
szövésben, mulattató helyzetek összehozásában élénk és gazdag; de jellemek kigondolásában igen szegény s az indo
kolásban nagyon könnyelmű. írói egyéniségének e vonásai, melyek mellé azonban még nem egy dicsérni való tulajdon
ság sorakozik, mintegy ráutalják öt a bohózatra. Bizonyos volt, hogy előbb-utóbb kísérletet tesz e nemben; s mint
hogy tehetségének természete vezette ide, bizonyos, hogy mostani sikertelen kísérlete nem az utolsó. Nem fog meg
elégedni a népszínművel, mely legfeljebb részeiben tűri a bohózatost, hanem engedni fog a csábításnak, mely a túl- csapongó jókedv világába hívja, hol a nevetséges uralkodik a valószínű fölött, s az igaz torzalakban jelenik meg.
A z Élhetetlenek rossz darab. Kossz, még ha Greguss Ágost régi széptanának lenéző fogalom-határozását (mely
hez ma aligha ragaszkodik) fogadjuk is el a bohózatra. Ha a vígjáték helyzeteiben »uralkodó nevetséges elem csak külső, akkor a vígjáték bohózattá fajul s személyei nem egyebek, mint fabábok, melyek az utcai pórt megkacagtat- ják.« Még ezzel az értelmezéssel sem mondható jónak Osepreghy bohózata, mert nem igen képes megkacagtatni.
Már fogamzásában, alapeszméjében van a hiba, mely darab
jainak rendesen gyönge oldala. Mikor egy-egy gondolata támad, melyből színmű kerekedhetik, úgy látszik, elfeledke
zik értékét, igazságát mindjárt csirájában vizsgálni, mely
nek az lehetne következése, hogy vagy elveti, vagy szilár
dabbá alakítja. 0 csak képzeletét foglalkoztatja vele, mely tárgyát gyorsan szélesíti és színezi ki, s mire eszébe jut a bírálat, már egy egész nagy mesét kellene elvetnie vagy
6 0 C S K P I I E G H V F K R E X O .
gyökeresen átalakítania. Akkorra azonban jobban hozzá szokott, egy-egy részletét, melynek talán el kellene esnie, jobban megszerette, hogy sem erre képes lenne. íg y történ
hetett az Élhetetlenek-\.Q\ is. A z öngyilkosság mániáját os
torozza benne; a kishitüeket és gyávákat teszi nevetsége
sekké, kik a sors minden kihivá§ára a szívöknek irányzott pisztoly durranását tartják a legtermészetesebb feleletnek.
Korszerűség hiján nincs a tárgy, mely mai társadalmunk egyik nyavalyájával foglalkozik. A bohózat szívesen mutatja be az egyént a visszás társadalmi viszonyok hatása, alatt.
Azonban Csepreghy feladata mégis kényesebb a vigjáték- iróra, hogysem kivitelében a legélénkebb érzéket és Ítéletet ne kívánja. A halállal a komikai költőnek ép úgy nem sza
bad játszaniaTmiht a gyermeknek a tűzzel. Nem neki való, v'eszédélmes rá nézve, tönkreteheti vele magát. Csepreghy nem tanúsított sem elég óvatosságot, sem elég tapintatot.
Már kiinduló pontja nemcsak nem bohózatos (a mi magá
ban még nem mulhatatlanal szükséges), hanem oly sötét, hogy az egész vidám történetre némi árnyat vet s gyakori emlegetése a jókedvet mindig csökkenti. Dongás Károly ifjú korában elkártyázta az egyház pénzét, mely édesatyjára volt bízva, véget akart vetni életének, de a lánchídon egy siró kis leányt talált kitéve, ez magához térítette, a gyer
meket felfogta, munkához látott s külföldön gazdag emberré lett. E félelmes epizód emléke nem egyszer merül föl a da
rabban s mindannyiszor nyomasztó hatást tesz.
De e tekintetben nem is áll egymagára. Az öngyil
kossággal nem foglalkozhatik máskép a vigjátékiró, mint bohózatos alakjában; csúfolhatja nevetséges kísérleteiben, képtelen fenyegetőzéseiben; tárgyalhatja ellentétességében a viszonyokkal és jellemekkel, szóval képtelenségében és lehetetlenségében. Teljes szívünkből csak azon nevethetünk,
s z í n m ű í r ó k k s s z í n é s z e k. 61
a kiről, bármit beszél és tesz, egy percig sem hihetjük, hogy elemészti magát. A haldokló sohasem lehet nevetséges, mondja Feuillet. Azonban Csepreghy nem mindig biztosít
“ISennünket, hogy nem leszünk-e a következő percben való
ságos öngyilkosság tanúi: az öreg Dongás, ki máshoz hajló fogadott leányát szereti, s Körző Sándor, ki kétségben van kedvese felől, nem ugranak-e le a Salamon tornyából.
Ez meglehetősen leapasztja kedvünket, mely különben sem derülhet ki igazában soha. Nem igen tudjuk, kit nevessünk.
Ott van egyfelől az öngyilkosságnak egy hóbortos ellen
sége, a meggazdagodott Dongás, ki visegrádi kastélyát valóságos életmentő intézetté rendezte be azok számára, a kik megunták az életüket, s cselédségét folyton abban gya
korolja, mikép kell az akasztottakat lemetszeni, a vizbe- ugrottakat kihalászni, s azokat, a kik magasból akarnák alávetni magukat, kiterjesztett ponyvával fogni föl. Ezzel szembe van téve az öngyilkosság hóbortja, melyet Mariska, a fogadott leány, és kedvese, Sándor, képviselnek. Kísérle
tet sem tesznek, hogy Dongás beleegyezését megnyerjék házasságukba; egy garas nélkül megszöknek Pestre s szo
bát fogadnak, hogy megöljék m agukat; de egyiknek sincs kedve hozzá, s örülnek, mikor véres terveik egymásután dőlnek dugába. A z ellentétet, melyet a szereplőknek e két csoportja képez, nem tudja semmiféle módon kiegyenlíteni^
harmóniába hozni az iró. A dolgok úgy fejlődnek, hogy az öngyilkosság ellensége arra ébred, hogy vannak körülmé
nyek, melyek közt ő maga is kész eldobni életét; kísérletet is tesz s csak a véletlen menti meg. A z elszántak pedig igen hamar arra a meggyőződésre jutnak, hogy a halálnál mégis csak többet ér az élet, s az öngyilkosság haszontalanság.
íme a koncepció zavara mely bénítja a komikus hatást:
Vojtina léghajója.
62 C SE PR E G IIY FRREN C.
Csepreghy azt hitte, bohózatban, hogy célját érje, elég lesz egy sereg minél bizarrabb helyzet. Ilyet gondolt is ki bőven: levegőből pottyanó szerelmesek, vándorló ruhafoga
sok, a vészharangra minduntalan előrontó cselédség, a ki
tett leányát követelő anya, csörömpölő edények, vad hajszák gyorsan váltogatják egymást. A lárma komikuma uralko
dik úgy szólván az egész darabban. Hanem ez mind kevés az igazi sikerhez. A jellemzést nem engedi el a bohózat sem, s bár túlzottak, rendkívüliek lehetnek az alakok és viszonyok, melyeket fest, de maga elé tűzött feltételeihez hűnek kell maradnia. A belső igazság törvényei uralkodnak fölötte is s amint embert nem rajzolhat kifejező ábrázat nélkül, úgy nem változtathatja vonásait önkényesen. A mennyiben különbözik a torz a jellemzőtől, csak annyiban tér el a bohózat a vígjátéktól; amaz nem tagadása emen
nek, csupán eldurvítása s fokozása a nevetséges felé. A rea
lisztikus bohózat sem tagadja meg a valót, csak túlozhatja:
nem nélkülözheti a jellemeket, csakhogy karrikaturákat csinál belőlük. Es a milyennek bemutatta, olyanokul veheti hasznukat. Zuboly nem játszhatók kitünően s a peleskei nótárius nem vehet Pesten frakkot magának. Ezekkel az alap elvekkel nem sokat törődik Csepreghy. Nem vetem sze
mére Dongás életmentő hóbortját; sem azt nem kérdem, hogy: valami különös hajlammal viseltetnek-e az öngyilko
sok Visegrád iránt, hogy épen ott rendezte be intézetét ? Ennyire joga van a bohózatirónak. De arra már nincs, a mit személyeivel mivel. Dongást saját sorsa tette ellensé
gévé az öngyilkosságnak, melyet a gyávaság menedékének tart. Tizenhat esztendeig ez a gondolat volt rögzött esz
méje, s íme — a legelső kellemetlenség, hasonlíthatatlanúl kisebb annál, mely egykor a lánchíd karfájára vezette (most csak érzelmi oka van, míg akkor erkölcsi kényszer vezette),
s z í n m ű í r ó k k s s z i n?:s z e k. 63
ismét arra határozza, hogy véget vet életének. Még gyön
gébb Körző Sándor. Olyan jó kedvvel, megelégedéssel, életszeretettel lép f ö l, hogy nagyon is emlékeztet Fáy András V ig Ferijére s Petőfi Bolond Istókjára. Azután se tette, se vette, mindjárt öngyilkosságra gondol, a hogy meg
szökteti kedvesét. Előbb derék és munkás ember volt, most léhának és hiábavalónak mutatja be magát. Csodálatos for
dulatai itt, a harmadik felvonásban, nem érnek véget. A ki előbb meg akarta ölni magát szerelmi bánatában, őt a kö
vetkező jelenet úgy találja, hogy erőnek erejével el akar szakadni kedvesétől. Később úgy látszik, mintha csakugyan el kellene szakadnia; akkor meg nem tudja a válást elvi- selni s »szabad halálra kész.« Ennyire nem terjedhet a bohózatiró szabadsága, melylyel mentheti Csegreghy darab
jának egynémely valószínűtlenségét, s a mese egyik szálá
nak (a korcsmáros család beavatkozásának) elejtését. F ő alakjai valótlanok, a mellékesek pedig üresek. A korcsmá- rosnénak áj áldozásában, urának meg toporzékolásában áll minden komikuma. Legjobban sikerült Mariska alakja, kinek dacossága, kényeztetése, tapasztalatlansága néhány találó és kedves vonással van rajzolva.
Még egy oldalát nem akarom említés nélkül hagyni e darabnak. A zt ugyanis, hogy igazi nemzeti elem, magyar szin, hang, jellemek egészen hiányoznak belőle. Alakjai s az egész történet ép úgy játszhatnának Bécsben, mint Vi- segrádon. Ez nincs rendén. A nm ^ar bohózat, a mint a bécsi Hanswurstiádoktól csak annyira-mennyire is emanci
Még egy oldalát nem akarom említés nélkül hagyni e darabnak. A zt ugyanis, hogy igazi nemzeti elem, magyar szin, hang, jellemek egészen hiányoznak belőle. Alakjai s az egész történet ép úgy játszhatnának Bécsben, mint Vi- segrádon. Ez nincs rendén. A nm ^ar bohózat, a mint a bécsi Hanswurstiádoktól csak annyira-mennyire is emanci