A borsóval végzett kísérletekben kapott NPK-koncentrációk összevetése szakirodalmi

A laborvizsgálataim során kapott N-, P- és K-koncentrációkat összevetettük a szakirodalomban található adatokkal. A 6-8. mellékletben összefoglaltuk a borsóhajtásra vonatkozóan megadott N-, P- és K-koncentráció értékeket a mintavétel ideje, valamint a vizsgált növényi rész feltüntetésével. Az összegyűjtött adatokból (6-8. melléklet) jól látszik, hogy a megadott értékek köre korántsem teljes, sőt találkozhatunk jelentősen eltérő adatokkal is.

A tenyészedényben nevelt borsó 4 nóduszos állapotában kapott N-koncentrációk körülbelül fele akkorák, mint a szakirodalomban leírt adatok. Üvegházi körülmények közt a P-tartalom is valamelyest alatta maradt az irodalmi értékeknek. Ugyanezen növények K-tartalma a

„kielégítő” ellátottsági kategóriába esik. A szabadföldön nevelt növények N-, P- és K-koncentációja egyaránt megfelel a közölt adatoknak, a mérési eredmények alapján a magasabb adagú kezeléseknél a P- és K-koncentrációk megközelítik, esetenként túllépik a

„kielégítő” kategória felső határát.

A virágzás kezdetén jellemző tápelemtartalomra vonatkozóan sokféle irodalmi adatot találtunk. Az üvegházi kísérleteinkben mért N-koncentrációk leginkább a Reuter és Robinson (1988, 1997), valamint a Mills és Jones (1996) által megadott értékekre hasonlítanak. Az eredményeket vizsgálva megfigyelhető a nagy adagú kezelések eredményeként jelentkező túlzott tápelem-koncentráció. Mindemellett a kapott legmagasabb értékek sem lépik át a kielégítő kategória felső határát. Egyes kategóriák azonban olyan szélesek, hogy a hiány- ill.

többlet kezeléseek eredményei is a „kielégítő” intervallumba esnek. A trágyázatlan kontroll és az alacsonyabb adagú kezelések százalékos P-tartalma nem érte el a „kielégítő” szintet, a további kezelések azonban biztosították a növények kielégítő tápláltságát. A K-koncentrációt vizsgálva eredményeink többsége a „kielégítő” kategóriába sorolható, a legmagasabb K adagok mellett meghaladják a kategória felső határát. A szabadföldi kisparcellás kísérletekben

39

kapott N-, P- és K-tartalom lényegesen kisebb különbségeket mutatott az egyes kezelések között. Az értékek irodalmi összehasonlításban a növények kielégítő ellátottságára utalnak.

A kielégítően táplált borsó hajtásának teljes éréskori tápelem-koncentrációira vonatkozóan Csathó és Radimszky (2005) adatai álltak rendelkezésre. A tenyészedényes kísérleteinkben kapott N-, P- és K-koncentrációk többszörösei az általuk leírtaknak. Szabadföldön vizsgálva a N-tartalom közel egyező, a P-tartalom többszöröse, a K-tartalom pedig némileg alatta marad az általuk közölt értékeknek. A teljes éréskor a hajtáson és a termésen végzett növényanalízis eredményei átlagolva (súlyozott átlag) nagyon jól harmonizálnak a Bergmann és Neubert (1976) által érés kezdetére megadott intervallumokkal. Az alul-, ill. túltáplálást előidéző kezelésekben mért tápelem-koncentrációk is többnyire kívül esnek a „kielégítő” kategória határain. Az előbbiek alól kivétel a kisparcellákon nevelt borsó K-tartalma, amely minden kezelésben alatta maradt a „kielégítő” ellátottsági kategóriának. Az OMTK 1986. évi kísérleteinek eredményei (9 kísérleti hely átlaga) szerint a kezeletlen (N0P0K0) borsó szalmájában 1,81 %-os N-, 0,17 %-os P- és 0,85 %-os K-tartalom volt mérhető (Debreczeni és Debreczeniné, 1994). Tenyészedényes kísérleteink kontroll kezelésének adatai ettől csak a K-tartalomban térnek el jelentősebben (2-szer magasabb). A szántóföldi kísérletek N- és P-tartalma a fenti értékek kb. fele, míg a K-tartalom azokkal megegyezik.

A borsó mag beltartalmi mutatóit a 9. mellékletben összegyűjtött szakirodalmi adatokkal hasonlítottuk össze. Mind a tenyészedényes, mind a kisparcellás kísérleteinkben kapott N-koncentrációk (11. táblázat) viszonylag magasak, értékük 5 % körül alakul. Így leginkább a Reuter és Robinson (1997) által érett magra vonatkozóan leírt adatokhoz hasonlíthatók. A kísérleteinkben mért P-koncentrációk 0,32-0,64 közötti intervallumba esnek, nincs olyan kezelés, melynek értéke a 9. mellékletben felsorolt valamelyik irodalmi forrás alapján ne lenne a „kielégítő” kategóriába sorolható. A mért K-koncentrációk átlagos értéke 1,1-1,3 között alakul, összhangban a 9. mellékletben említett szerzők mindegyikének adataival.

Az általános szakirodalmi értékelésen túl egy további összehasonlítást is elvégeztünk. Azon szerzők adatbázisából, akik mindhárom általunk vizsgált fejlődési stádiumra, vagy ahhoz közeli mintavételi időpontra közöltek adatot, kiválasztottuk a hajtásra, ill. teljes föld feletti részre vonatkozó értékeket. Borsó esetében egyedül a Bergmann és Neubert (1976) által közölt adatok tettek eleget a fenti kívánalmaknak. Az értékeléshez a „kielégítő” kategóriát vettük alapul, és az áttekinthetőség kedvéért csupán egy-egy átlagos értéket tüntettünk fel.

Ezeket a saját elsőéves tenyészedényes (2004), valamint szabadföldi kisparcellás (2005) kísérleteink N1P1K1 kezelésében kapott koncentrációértékekkel együtt ábrázoltuk, hogy a N-, P- ill. K-koncentráció tenyészidőszakbeli változásait jobban megfigyelhessük.

Az összehasonlításban szereplő fejlődési stádiumok és mintázott növényi részek a következők (15. táblázat):

40

15. táblázat A 2004 ill. 2005 évben végzett borsó kísérletekben kapott N-, P- és K-koncentrációk összehasonlítása Bergmann és Neubert (1976) hasonló adataival

Saját kísérletek Bergmann és Neubert (1976)

Fejlődési stádium Vizsgált növényi rész Fejlődési stádium Vizsgált növényi rész 4 nóduszos állapot teljes föld feletti rész 3-6 leveles állapot teljes föld feletti rész

virágzás kezdete teljes föld feletti rész virágzás teljes föld feletti rész teljes érés hajtás érés kezdete felső 2 levél

A 8. ábrán jól látszik, hogy a MÉM NAK (Antal et al., 1979) alapján kiegyenlítetten táplált borsó növények N-, P- és K-koncentrációjának alakulása a szakirodalom adataiban tápelemenként némileg változó. A N- és K-tartalom változásai szabadföldön a Bergmann és Neubert (1976) által közzétettekkel hasonló tendenciát mutat, és mindkettő jelentősen eltér a tenyészedényben mért eredményeink alakulásától. A K tápelemnél a tenyészedényes kísérletek eredményei mutatnak hasonlóságot a szakirodalmi adatokkal, míg a kisparcellás kísérletekben kapott eredmények ezektől tendenciájukban eltérnek.

A tenyészedény kísérletek második évébenben (2005) kapott eredmények a fent leírtakhoz hasonló tendenciát mutattak. A szántóföldi kísérletek eredményei 2006-ban mind a P-, mind a K-koncentráció tekintetében eltértek a korábbiaktól; a K-koncentráció alakulása a vegetáció kezdetétől a virágzás kezdetéig tendenciájában is különbözött (csökkenést mutatott).

Mivel mindkét kísérleti évben azt tapasztaltuk, hogy a kiegyensúlyozottnak tartott N1P1K1 kezelés mellett más, még kisebb adagú kezelések is statisztikailag azonos (szignifikánsan nem különböző) hozamot produkáltak, teljesítményük és gyakorlati alkalmazásuk esetleges előnyei miatt érdemesnek tartottuk két, a N1P0,5K1 és a N0,5P1K0,5 kezelésekkel is elvégezni a fenti összhasonlítást. Ennek során kiderült, hogy tenyészedényben mindkét kiválasztott kezelésben kapott N- és P-koncentráció változás tendenciája a N1P1K1 kezeléséhez hasonló, és a N1P0,5K1 műtrágya hatóanyag kombináció K-tartalma is ahhoz, egyben a Bergmann és Neubert (1976) által közöltekhez igazodik. A kisparcellás kísérletekben mért koncentrációk alakulása is hasonló mindhárom említett kezelésnél azzal a különbséggel, hogy a K-tartalom a N1P0,5K1 és a N0,5P1K0,5 kezeléseknél már az első két vizsgált fejlődési stádium között is csökkent.

41

0,00 1,00 2,00 3,00 4,00 5,00 6,00

vegetáció elején virágzáskor éréskor

N%

Bergmann és Neubert (1976) N1P1K1 tenyészedényes N1P1K1 szántóföldi

0,00 0,05 0,10 0,15 0,20 0,25 0,30 0,35 0,40 0,45

vegetáció elején virágzáskor éréskor

P%

Bergmann és Neubert (1976) N1P1K1 tenyészedényes N1P1K1 szántóföldi

0,00 0,50 1,00 1,50 2,00 2,50 3,00 3,50

vegetáció elején virágzáskor éréskor

K%

Bergmann és Neubert (1976) N1P1K1 tenyészedényes N1P1K1 szántóföldi

8. ábra A borsóhajtás N-, P- és K-koncentrációjának alakulása a tenyészidő folyamán a saját 2004-ben végzett tenyészedényes és 2005-ben végzett szántóföldi kisparcellás

kísérletekben, valamint Bergmann és Neubert (1976) szerint

42