A szójával végzett kísérleteinkben kapott NPK-koncentrációk összevetése

A kísérleti növények hajtásában mért N-, P- és K-koncentrációkat összehasonlítottuk a hazai és nemzetközi szakirodalomban közölt értékekkel (12-14. melléklet). A szója tápelem-ellátottsági kategóriáira vonatkozóan jelentős mennyiségű adatot találtunk, azonban az egyes szerzők által közölt értékek nagy szórást mutatnak.

Virágzás kezdetén a tenyészedényes szója kísérletekben kapott N-koncentrációk az irodalmi adatok szerint „kielégítőnek” bizonyultak. A növények P-tartalma csak az alacsonyabb adagú kezeléseknél nem érte el a legtöbb szerző által „kielégítőnek” tartott kategória alsó határát. A szójahajtás K-koncentrációja a trágyázatlan kontroll kezelésben hiányt mutatott, a többi műtrágya-kombináció hatására azonban a szerzők többségének adatai alapján kielégítőnek bizonyult. A szántóföldi kisparcellás kísérletek N-, P-, ill. K-koncentrációi a tenyészedényben mért értékeknél kisebb változatosságot mutattak, egyaránt a „kielégítő” intervallumba estek.

Sem tenyészedényes, sem kisparcellás kísérleteinkben nevelt növények hüvelykötés kezdeti N-tartalma nem érte el a külföldi kísérletekben mért értékeket, sokkal inkább a Kurnik (1976) által közölt értékekhez hasonlóan alakultak. A tenyészedényben ugyanekkor mért P-koncentráció nem érte el a szakirodalomban leírt „kielégítő” intervallumot, és a szabadföldön kapott eredmények is csak annak alsó határa körül alakultak. Mind a tenyészedényes, mind a szabadföldi kísérletek alacsonyabb adagú kezeléseiben K-hiányt tapasztaltunk, míg a magasabb adagú műtrágya-kombinációk kielégítő ellátottságot eredményeztek.

A szójahajtás teljes éréskori N-, P- és K-koncentrációjára vonatkozóan a Kurnik (1976) által megadott értékek állnak rendelkezésünkre. A tenyészedényben nevelt szója növények K- és P-tartalma többszöröse Kurnik (1976) adatainak, a K-koncentráció azonban megfelel

56

azoknak. A szabadföldi kísérletekben kapott százalékos N-tartalom Kurnik (1976) adataihoz hasonlóan alakul, míg a mért P- és K-koncentráció mintegy kétszerese az általa közölteknek.

A szója termés tápelem-ellátottsági határértékeire vonatkozóan fellelhető szakirodalmi adatokat a 15. mellékletben összesítettük. A N-koncentráció tekintetében kísérleti eredményeink (21. táblázat) a legtöbb szerző által közölt értékek alapján a „kielégítő”

kategóriába sorolhatók. Ezektől eltérő (magasabb) értéket csak a 2004-es tenyészedényes kísérlet néhány magasabb adagú kezelésében kaptunk. A szója mag P-tartalma vizsgálataink során 0,39-0,83 % között alakult, azaz a 15. mellékletben felsorolt szerzők valamelyike szerint egytől-egyig „kielégítő” tápelem-ellátottságot jeleznek, míg ugyanazok az értékek egy másik szerzőnél akár már a toxikus kategóriába tartozhatnak. A K-koncentráció vizsgálatakor kísérleteinkben egységes képet kaptunk, eredményeink átlagosan 1,6 és 2,0 között változnak.

Így leginkább a Reuter és Robinson (1997) által leírt adatokkal mutatnak hasonlóságot.

A szójára tápelem-ellátottsági határértékeiről vonatkozóan sok és sokféle információhoz juthatunk, a fellelhető értékek alapján mért eredményeink kategóriába sorolása azonban – talán épp e sokszínűség folytán – nehézkes. Az általunk összegyűjtött adatbázisban nem találhatunk általánosan elfogadható intervallumot a „kielégítő” kategóriára sem. Hogy minél helyesebb értékelést végezhessünk, eredményeinket a továbbiakban kizárólag a hazai szerzők által közölt adatokkal vetjük össze. Kurnik (1976) a szójahajtás N-, P-, ill. K-koncentrációjának a tenyészidő folyamán bekövetkező változását bemutató ábráin (1-3. ábra, lásd: 18.oldal) található értékeket összehasonlítottuk az azonos vagy leginkább megközelítő fejlődési stádiumokban kapott saját eredményeinkkel. Törekedtünk arra, hogy eredményeinket hajtás-, ill. levélminták vizsgálati eredményeivel hasonlítsuk össze. Ezért Kádár és Márton (1999) szárra, ill. lombra megadott értékeiből – azok száraztömegét figyelembe véve – súlyozott átlaggal kiszámítottam a hajtás tápelem-koncentrációit.

Elemzésünkben saját kísérleteinknél a MÉM NAK (Antal et al., 1979) alapján kiegyensúlyozottnak tartott N1P1K1-kezelést vettük alapul. A könnyebb áttekinthetőség miatt szerzőnként csupán egy átlagos értéket tüntettünk fel, saját kísérleteink közül pedig az elsőéves (2004) kísérletek eredményeit szerepeltetjük.

A szójahajtás N-, P- és K-koncentrációinak alakulása az 11. ábrán viszonylag egységes képet mutat. Bár az értékek számértékileg többnyire nem esnek egybe, a koncentrációváltozás tendenciája a Kurnik (1976), és Kádár és Márton (1999) által leírtakhoz hasonló. Mindhárom tápelem százalékos jelenléte jellemzően csökken a növényben a tenyészidő folyamán, és még e csökkenés mértéke is viszonylag behatárolt. A két alapul vett szakirodalmi forrás között van némi eltérés, amely leginkább a K-koncentráció tekintetében figyelhető meg. A N-tartalom változásának tendenciája mind a 4 figyelembe vett forrásnál hasonló. A P-koncentrációra vonatkozó kísérleti eredményeink inkább a Kurnik (1976) által közöltekkel csengenek össze, míg a kísérleteinkben mért növényi K-tartalom alakulása hüvelyesedésig csak a Kádár és Márton (1999), onnantól teljes érésig mindkét szakirodalom adataival összhangban van.

57

0,00 0,50 1,00 1,50 2,00 2,50 3,00 3,50 4,00 4,50

virágzáskor hüvelyesedéskor éréskor

N%

Kurnik (1976) Kádár és Márton (1999) N1P1K1 tenyészedényes N1P1K1 szántóföldi

0,00 0,05 0,10 0,15 0,20 0,25 0,30 0,35 0,40 0,45

virágzáskor hüvelyesedéskor éréskor

P%

Kurnik (1976) Kádár és Márton (1999) N1P1K1 tenyészedényes N1P1K1 szántóföldi

0,00 0,50 1,00 1,50 2,00 2,50 3,00

virágzáskor hüvelyesedéskor éréskor

K%

Kurnik (1976) Kádár és Márton (1999) N1P1K1 tenyészedényes N1P1K1 szántóföldi

11. ábra A szójahajtás N-, P- és K-koncentrációjának alakulása a tenyészidő folyamán a saját 2004-ben végzett tenyészedényes és szántóföldi kisparcellás kísérletekben, valamint Kurnik (1976) ill. Kádár és Márton (1999) szerint

58

Mind a tenyészedényes, mind a szántóföldi kisparcellás kísérletek második évében a tápelem-koncentrációknak a vizsgált fejlődési stádiumok közötti változásai hasonló képet mutattak, mint az első kísérleti évben.

Az N1P1K1 kezelésen kívül a szabadföldön mindkét kísérleti évben jól teljesítő N0,5P0,5K0,5 és a N1P0,5K1 kombinációkat is bevontuk az összehasonlításba. A tenyészedény kísérletek eredményeiből készített görbék lefutása szinte azonos a N1P1K1 kezelésével (tenyészedényben). A kisparcellákon nevelt szója koncentrációváltozásai a két bevont kezelésnél csak annyiban térnek el az N1P1K1 kisparcellás kísérletek eredményeitől, hogy a K-tartalomban már a két első mintavétel közt eltelt időben is csökkenést tapasztaltunk.