A karthauzi rend története Magyarországon a XIX. században keltette fel a kutatók érdeklődését. Kandra Kabos 1887-ben publikálta a felsőtárkányi segedelemvölgyi monostorról szóló tanulmányát,1 és további munkáiban is foglalkozott a karthauziakkal.
Dedek Crescens Lajos tollából néhány évvel később, 1889-ben született meg a szerzetesekkel foglalkozó első monográfia.2 Ezek az írások sokáig megalapozták a rendről alkotott képet a magyar történettudományi munkákban, míg nem 1967-ben Németh Péter levéltári és régészeti kutatási adatok birtokában közölte első tanulmányát a tárkányi monostorról. Az utóbbi évtizedekben több szerző is foglalkozott a remeterendekkel, azonbelül a karthauziakkal is, többek között Koszta László, Sarbak Gábor, F. Romhányi Beatrix, Csengel Péter és Török József, irodalomtörténeti szempontból pedig Madas Edit vizsgálta a rendet. A téma újbóli feldolgozásának okát F. Romhányi Beatrix fogalmazta meg a pálos rend történetének kutatásával kapcsolatban. A szerző szerint a remeték múltját napjainkig balladai homály fedi,3 amit ugyan magyarázhatnánk a választott életformájuk nyújtotta misztériummal, de célszerűbb lenne újbóli vizsgálat alá vetni a velük kapcsolatos írott forrásokat és a nemzetközi szakirodalom segítségével új lapot nyitni a karthauzi rend magyarországi múltjában. Hiszen
„közismert“, hogy a szerzetesek némaságba burkolóztak, pedig csak arra kötelezték őket, hogy mondandójukat a legszükségesebb dolgora korlátozzák. „Tudjuk“, hogy névtelenségbe burkolóztak, ám ezzel mindössze irodalmi munkásságuk egy részét jellemezhetjük – mivel több névről ismert rendi szerző is közkedvelt volt már a középkorban is –, ráadásul oklevelek sora őrzi napjainkig neveiket.
Annak ellenére, hogy középkori történelmünkkel kapcsolatban szerény forrásanyaggal rendelkezünk, a karthauzi rend történetének vizsgálata szempontjából szerencsésnek mondhatja magát a kutató, mert a ciszterciekhez hasonlóan a néma barátok is központosított rendként működtek, így múltjuk fehér foltjait nyugat-európai analógiák segítségével rekonstruálhatjuk. Ráadásul középkori okleveleink digitalizálásával eddig ismeretlen forrásokkal bővíthetjük a remetékre vonatkozó adatokat. A karthauziak magyarországi történetének újbóli feldolgozását a salzburgi központú rendtörténeti kutatócsoport Analecta cartusiana sorozatának egyre több kötetet számláló kiadása is előmozdította. 2007
1 KANDRA 1887.
2 DEDEK 1889.
3 F.ROMHÁNYI 2016. 9.
szeptemberében Szlovákiában, a Szepesi Káptalanban rendezett nemzetközi konferencián vált igazán hangsúlyossá, hogy a középkori Magyar Királyság területén működő monostorokat – újabb kutatások hiányában – nehezen tudjuk elhelyezni a rend családfáján. A Central European Charterhouses in the Family of the Chartusian Order4 című kötet több tanulmánya is foglalkozott a Szepességben található házak történetének egy-egy szegmensével, ám elmondható, hogy a külföldi szakirodalomban csak elvétve találunk utalást a magyar vonatkozású kapcsolatokra. Különösen feltűnő ez a karintiai Seitz bemutatásánál, jóllehet innen alapították meg a menedékszirti remeteséget, majd közvetve a dunajecit és a lövöldit is.5 Történeti szempontból tehát a rend múltja további kutatást igényel – a teológiai megközelítésű vizsgálat a spirituális örökség részeként több irodalomtörténeti munka tárgyát képezi.6 Nem elhanyagolhatók a kulturális örökség történeti aspektusai,7 amit a rendek közötti különbségek, párhuzamok és kapcsolatok vizsgálatával deríthetünk fel, így segítve elő a karthauziak múltjának interdiszciplináris bemutatását. Ám ehhez mindenekelőtt behatóbb ismeretekre van szükségünk a magyar karthauziak múltjáról. Ezen gondolatoktól vezérelve vállalkoztam a magyar karthauzi monostorok múltjának, elsősorban megtelepedésük újraértékelésére, valamint a szerzetesek mindennapjainak bemutatására.
Történészek a rendet annak korai időszakában az intézményesített remeteség kifejezéssel illetik,8 a lengyel és a horvát szakirodalomban egyaránt az eremita-monasztikus jelzőt használják,9 ami nem mutat eltérést a nyugat-európai gyakorlattól. A rend kezdetei a bencés cluny-reform időszakába tehetőek, melynek részleges sikere után a monasztikus élet középpontjába Molesme apátsága került: tagjai alapjaiban rengették meg a „fekete szerzetesek“ által formált vallási kultúrát. Szent Róbert és Szent Brúnó szándéka nem egy új szerzetesrend létrehozása volt, az általuk fontosnak tartott értékek alapján kívántak élni a társaikkal együtt. A folyamat mégis új monasztikus közösségek létrejöttét eredményezte, a ciszterciekét és a karthauziakét. Hasonló gondolatok vezérelték Szent Norbertet is, akinek köszönhetően ebben az időben alakult ki a premontrei rend.
Jelen dolgozat célja bemutatni, hogy a karthauzi rend történetének modern módszerekkel való feldolgozása új adatokkal és összefüggésekkel bővítheti a középkori Magyar Királyság egyháztörténeti ismereteit. Csaknem 130 év telt el azóta, hogy napvilágot látott Dedek Crescens Lajos monográfiája, az azóta eltelt időben hozzáférhetővé vált több nyugat-európai
4 HOMZA–KUCHARSKÁ–KUZMOVÁ–RÁCOVÁ 2008.
5 PREDOVNIK 1998.; MLINARIČ 1991. 11–13.
6 RITCHEY 2015. 255.
7 PANSTERS 2014. 12.
8 PREDOVNIK 1997. 156.
9 JUJECZKA 2003. 81.; ŠTER 2013.158.
forrás is, melyek segítségével közelebbről megismerkedhetünk a remete életet élő monasztikusokkal. A magyar alapítású monostorok alacsony száma csak a bencés és a ciszterci rend hazai jelenlétével összehasonlítva feltűnő, ám a rend fundációinak körülményeit figyelembe véve nem mérvadó.10 A középkor korai időszakában Magyarországon nem támogatták a remete szerzeteseket,11 ezzel magyarázható a pálosok és a karthauziak kapcsolatának kettőssége is: eleinte fenyegetésnek tekintették a másik rend meglétét, majd egymást támogatva nyerték el privilégiumaikat. Dolgozatomon keresztül szeretném bemutatni a karthauzi monostorok alapításának hátterét, azok felépítését, belső életét és a szerzetesek mindennapjait, illetve kapcsolatrendszerük összetettségét. Rámutatni arra, hogy valóban nem vettek részt a helyi politikai életben, ám ez nem azt jelenti, hogy teljes mértékben elzárták magukat a külvilágtól: a devotio moderna mozgatórugói voltak és mindezt olyannyira a rendi előírásokhoz idomulva tették, hogy tevékenységük látványosan nem emelte őket a többi monasztikus rend fölé – ennek ellenére több helyen párhuzamba állítottam őket a ciszterciekkel, akik múltja és forrásai nagyobb feldolgozottságnak és ismeretségnek örvend.12
A dolgozat második fejezetében a karthauziakra vonatkozó általános munkák összefoglalása, majd a magyar házakról eddig publikált irodalom ismertetése található.
A monostorokról eddig publikált részeredmények kiindupontként szolgáltak a további kutatásokhoz. A következő fejezetben a rend vázlatos történetének leírásán keresztül szeretném megismertetni a karthauziakat az olvasóval: a rend kezdeteivel, az alapítóval és a szerzetesek első írásos dokumentumaival. A rend Szokásainak keletkezésén túl annak több pontját példákon kereszül is bemutatom. Önálló alfejezet keretein belül foglalkozom a karthauzi házak külső felépítésével, azok belső szervezetével és a rend szerkezetével. Ezt követően a karthauzi rend magyar házainak történetét kívánom bemutatni. A negyedik fejezet ezért öt alfejezetből áll, melyekben a sikertelen alapítási kísérletekre is kitérek, ám a hangsúly az egyes monostorok alapításán, kezdeti nehézségein, az adományokon és a házak megszűnésén van. Az első alfejezetben Ercsi története kapott helyet, mivel IV. Béla király ezt az apátságot szánta a karthauziak első magyar házának: fontosnak tartom ismertetni azt az intézményt, amely a karthauziak első hazai alapítása lehetett volna. A karthauziak utolsó kísérlete monostor alapítása Váradelőhegyen történhetett, ahol már egy létező komplexumot vehettek volna át, ám források hiányában nem rendelkezünk több információval erről az
10 Az egyes monostorok alapításának területi és kronologikus összefüggéseivel a rend vázlatos történetének bemutatásakor foglalkozunk részletesebben.
11 F.ROMHÁNYI 2016. 10.
12 WITKOWSKI 2004.26.
esetről. A középkorban négy működő telepe volt a rendnek hazánkban: a menedékszirti, amelyet Keresztelő Szent János, a lechnici vagy dunajeci, amelyet Remete Szent Antal tiszteletére szentelt fel – mindkettő a Szepességben –, valamint a Veszprém megyei lövöldi, amelyet Szent Mihály, és a Heves megyei tárkányi vagy segedelmvölgyi ház, amelyet Szent Miklós tiszteletére szenteltek fel. A Szepességben, egymástól mintegy 50 km-re alapított mindkét remeteség a megmenekülés és a bűnbánat szimbólumává lett a többségében német eredetű lakosság körében. A lengyel–magyar határvidék szász soltészfalvai és a formálódó plébánia-hálózat hatást gyakorolt a barátok mindennapjaira, de a karthauziak is meghatározó elemei lettek a vidéknek. Az egri püspökség szomszédságában alapították a segedelemvölgyi monostort, amely létezése alatt nem tudott kilépni a kegyúr árnyékából. A királyi családhoz köthető az utolsó remeteség létrehozása Lövöldön, amely rövid időn belül a királyság meghatározó egyházi intézménye lett, gazdagsága vetekedett az első hazai bencés apátságéval.
A néma barátok történetének bemutatása mellett a rend sajátos építészeti stílusa sem elhanyagolható, amit személyes tapasztalataim alapján is ismertetek. 2003-tól aktív terepmunkán vettem részt a menedékszirti monostor feltárásán és rekonstrukcióján az Élet Fája nevezetű civil szervezet tagjaként. Ezáltal sikerült mélyrehatóan megismernem az első magyar karthauzi telep felépítését, szerkezetét, birtokrendszerét és tárgyi hagyatékát is.
A rend központilag szabályozta a monostorok tulajdonában lévő javakat, ám nemcsak azok számát és értékét, hanem földrajzi elhelyezkedését is. A magyar házak történetében is nyomon követhetjük a szerzetesek azon igyekezetét, hogy vásárlás és csere segítségével összefüggő területek tartozzanak a tulajdonukba, illetve, hogy azok a lehető legközelebb helyezkedjenek el a monostorhoz. Az ötödik fejezetben található meg az egyes házak tulajdonában lévő birtokok táblázatos felsorolása. Az alapítólevelek segítségével meghatározható a monostorok törzsbirtoka, kivéve a segedelemvölgyi szerzetesekét, mivel az ő esetükben csak a kisebb peres esetek segítségével rekonstruálható a birtoktestük.
A karthauziakkal kapcsolatos források többsége kisebb-nagyobb birtokviták során keletkezett.
Mivel ezekből ritkán jutunk releváns információkhoz a renddel kapcsolatban, ezért csak a birtokok tulajdonlásának intervalluma képezi részét ennek a fejezetnek. A monostorok életével kapcsolatos egyéb források a vonatkozó alfejezetekben szerepelnek. A birtokügyek intézése során a szerzetesek olykor elhagyták lakhelyüket, amit forrásaink is megörökítettek.
Így a kutatás során ezek az oklevelek hozzásegítettek ahhoz, hogy a bennük lévő adatok segítségével kiegészítsem a már ismert szerzetesek névsorát, illetve újakkal bővítsem.
A monostorok személyi állományának rekonstrukciója minden esetben az egyes házak
bemutatása után kapott helyet (a munka során több esetben sikerült azonosítani a szakirodalom számára eddig ismeretlen perjelt).
Külön fejezet foglalkozik a szerzetesek mindennapi életével. A rend szigorúan korlátozta a barátok mozgásterét és behatárolta a tevékenységi köreiket is, ebben a fejezetben ismertetem ezeket és a rendi akták segítségével, példákon keresztül próbálom meg szemlélteni a szerzetesek életét. Külön tárgyalom az új tagok felvételét, a karthauziak kapcsolatát a házak patrónusaival, valamint a szerzetesek gyógyító tevékenységét. Mindemellett nem felejtkeztem el a néma barátok irodalmi tevékenységének bemutatásáról sem, hiszen írói és másolói tevékenységük meghatározó volt a középkorban. A hetedik fejezetben található összefoglalóban röviden ismertetem a magyar karthauzi monostorok történetét és a szerzetesek életét a késő középkori Magyar Királyságban, majd a felhasznált források és szakirodalom jegyzéke következik. A dolgozat végén egy rövid melléklet kapott helyet, melyben a szepességi monostorokról készült fényképek segítségével szereném pontosítani a házakról alkotott képet.
Remélhetőleg a jelen munka hozzásegíti az olvasót ahhoz, hogy új adatokkal bővítse eddigi ismereteit a karthauziakról és pontosítsa a remetékről alkotott elképzeléseket. Végül szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak azoknak, akik segítették a disszertáció elkészítését. Köszönet illeti az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár, kiváltképp a Veszprém Megyei Levéltár, továbbá a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár dolgozóit, akik türelemmel viselték és segítették munkámat. Külön köszönöm Almási Tibor, Bán Z. Elizeus OCist, ifj. Hermann István, a néhai Koszta László, Lakatos Bálint, Fedeles Tamás és Pákozdi Szilvia nélkülözhetetlen tanácsait az alkotás során, családomnak és munkatársaimnak pedig a támogatást és a sok segítséget.