II. HANGTÖRTÉNET
1. Bevezetés
2. A szóalak – jelentés kapcsolat változásai, a jelentésváltozások típusai ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
2.1. Változatlan alak – változó jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
2.1.1. A hangtani alak állandósága – új jelentés kialakulása ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
2.1.1.1. Hasonlóságon alapuló névátvitel ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
2.1.1.2. Együttes előforduláson alapuló névátvitel ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
2.1.1.3. Jelentésátvitel ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
2.2. Változó alak – változó jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3. A jelentésváltozás irányai ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3.1. A szűkülés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3.2. Konkrét → absztrakt irányú jelentés-eltolódás ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3.3. A jelentésváltozás érzelmi és hangulati összetevői . Hiba! A könyvjelző nem létezik.
4. A jelentésváltozások okai ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
4.1. A külső tényezők ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
4.2. A belső tényezők ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5. Az alak és jelentés változása alapján létrejött (szemantikai) csoportok ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.1. Egy alak, egy jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.2. Egy alak, több összefüggő jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.3. Egy alak, több összefüggéstelen jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.4. Egy alak, több ellentétes jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.5. Több hasonló alak, egy jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.6. Több hasonló alak, több összefüggő jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.7. Több hasonló alak, több összefüggéstelen jelentés . Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.8. Több hasonló alak, több ellentétes jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.9. Több különböző alak, egy jelentés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.10. Több különböző alak, több összefüggő jelentés .... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.11. Több különböző alak, több összefüggéstelen jelentés... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.12. Több különböző alak, több ellentétes jelentés... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
6. Az egyes nyelvi szinteken jellemző jelentésváltozások . Hiba! A könyvjelző nem létezik.
6.1. A fonémaszint ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
6.2. A morfémaszint ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
6.3. A tulajdonnevek ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
VII. A VÁLTOZATOK TÖRTÉNETE ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
1. A nyelvhasználat-megoszlás történetisége ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
2. Az ősmagyar kor ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3. Az ómagyar kor ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3.1. Történeti áttekintés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3.2. A nyelvjárási elkülönülés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3.2.1. A 13. század vége ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3.2.2. A 15. század vége ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3.3. Egyéb nyelvváltozatok ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
4. A középmagyar kor ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
4.1. Történeti áttekintés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
4.2. A nyelvjárási elkülönülés ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
4.3. A standardizáció I. ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
4.4. Egyéb nyelvváltozatok ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5. Az újmagyar kor ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.1. A standardizáció II. ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.2. A nyelvjárási változatok ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
5.3. Kisebbségi magyar nyelvhasználat ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
VIII. IRODALOM ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
IX. FORRÁSOK ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
X. TÁRGYMUTATÓ ... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
I. BEVEZETÉS
É. Kiss Katalin
1. Miért változik a nyelv?
Minden élő nyelv változik. Változik a szókincse, hiszen új dolgok, új tárgyak, fogalmak jelennek meg az adott nyelvet beszélők világában, és ezeket új szavakkal, új kifejezésekkel nevezik meg. Ezt mindnyájan tapasztaljuk: egyre új meg új szavakat, kifejezéseket tanulunk (sms, okostelefon, IMF, elővigyázatossági hitel), sok általunk tudott szó pedig (békekölcsön
’1950–55 között: évente kibocsátott, kényszerűen jegyzett államkölcsön’, kapca ’lábfejre tekert ruhadarab (csizmában, bakancsban)’, kihamuz ’kályhából hamut eltávolít’) már nem része az újabb generációk szókincsének.
A nyelvek grammatikája is folyamatosan változik. Érdekes módon az anyanyelvüket tanuló gyerekek a hallott beszédfolyamból nem pontosan ugyanazt a grammatikát vonják el, mint amely grammatikával a felnőtt beszélők azt létrehozták. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy az a nyelvi anyag, mellyel egy-egy új generáció találkozik, némiképp különbözik attól a nyelvi anyagtól, amely alapján a szülők generációja saját anyanyelvi grammatikáját kialakította. Egy nyelv rendkívül gazdag, összetett rendszer, melyben az elemeknek, részrendszereknek különféle változatai élnek egymás mellett. Sokféle – egyéni, csoportnyelvi – változata van az egyes beszédhangoknak, és a morfémák és a nagyobb nyelvtani szerkezetek jó része is többféle változatban használatos. A különféle változatok gyakorisága generációról generációra különbözhet. A nyelvi környezet változásának társadalmi, lélektani, sőt, újabban technikai okai is lehetnek: népmozgások, divatok, új kommunikációs eszközök.
Például míg a mai nagyszülők nyelvét leginkább környezetük: családjuk, kortársaik nyelve alakította, a mai szülők és a mai gyerekek nyelvét a rádió, televízió nyelve is erősen befolyásolja. Míg az a rádió, televízió, melyet a szülők gyermekkorukban hallgattak, egyfajta egységes, emelkedett köznyelvet beszélt, ez ma már nincs így: az adók többsége informális hétköznapi nyelvet használ. A folytonosan módosuló nyelvi környezetben az anyanyelvüket tanulók új generációi másképp érzékelhetik, mint a korábbi generációk, hogy a hallott nyelvi anyagban melyek a grammatikába beépítendő alapadatok, és melyek a véletlen, egyszeri változatok.
2. Hogyan változik a nyelv?
A nyelvi változásokban sok az esetlegesség: a változások menete lényegében megjósolhatatlan. Ugyanakkor a különféle nyelvek változásaiban hasonló mozzanatok, hasonló folyamatok is kimutathatók. A nyelvtani változások tipikus módja az újraelemzés és a grammatikalizáció. Újraelemzésről akkor beszélünk, amikor egy adott nyelvtani szerkezetet más szabállyal hoz létre a beszélő (illetve a beszélők idősebb generációja), mint amely szabály alapján azt a hallgató (illetve a beszélők újabb generációja) értelmezi. Tekintsük például a -nak/-nek ragos birtokos történetét! Mint az alábbi példa illusztrálja, a -nak/-nek ragos birtokos nem szükségszerűen szomszédos a birtokszóval:
(1) Jánosnak elveszett a kalapja.
Az ilyen külső birtokos, mely egy esemény valamely résztvevőjének birtokosát az adott esemény érintettjeként, önálló igevonzatként nevezi meg, a világ számos nyelvében ismeretes.
A részes esetű külső birtokos azonban közép- és dél-európai areális jelenség, mely a magyarba feltehetőleg kontaktushatás révén, a magyarság Közép-Európába érkezése után
került be. Eleinte a magyarban is olyan önálló igevonzatként jelenhetett meg, mely
korreferens egy másik igevonzat kitett (2a) vagy rejtett (2b) belső névmási birtokosával. (A részes esetű kifejezés és a hangzó vagy rejtett névmás korreferenciáját azonos indexszel jelöljük.)
(2) a. Jánosnaki elveszett [az ői kalapja].
b. Jánosnaki elveszett [a Øi kalapja].
Amikor a külső birtokos véletlenül a birtokszó mellé került, és a névmási birtokos rejtve maradt, lehetővé vált a részes esetű főnévi kifejezés belső birtokosként való újraelemzése, azaz, a (3a) alatti szerkezet (3b)-ként való értelmezése. (Ugyanakkor a (3a) alatti értelmezés lehetősége sem tűnt el.)
(3) a. Elveszett Jánosnaki [a Øi kalapja].
b. Elveszett [Jánosnak a kalapja].
Az újraelemzés következtében megváltozott az adott szerkezet mondattani
viselkedése: a belső birtokossá vált dativusi birtokos immár egy összetevőként mozoghat a birtokszóval, például együtt kerülhetnek az egyetlen összetevőnek helyt adó fókuszpozícióba.
Így a (4a) és (5a) alatti szórendi változatok mellett megjelent a (4b) és (5b) is:
(4) a. [Kinek] veszett el a kalapja?
b. [Kinek a kalapja] veszett el?
(5) a. Jánosnak [csak a kalapja] veszett el.
b. Csak [Jánosnak a kalapja] veszett el.
A belső birtokosként elemzett datívuszi birtokost és birtokszavát a még…is módosító kifejezés is egy egységként fogja közre:
(6) [Még Jánosnak a kalapja is] kicsi volt nekem.
Az újraelemzés a szavak szintjén is gyakori; erre példa a fölé(be), elé(be). A fölé, elé már tartalmaz egy ősi latívuszragot. Ennek elhomályosultával a beszélők az -é toldalékot a tő részeként elemezték újra, és ezáltal lehetővé vált a -be (il)latívuszrag újbóli kitétele.
A grammatikalizációnak nevezett folyamat során valamely lexikális elem viszonyszóvá válik: jelentése kiüresedik, gyakran alakilag is egyszerűsödik, és mondattani viselkedése is megváltozik. A grammatikalizációra többek között a névutók és a határozóragok története szolgáltat példákat. A mellett, mellé, mellől névutók a mell szóból, a
-ban/-ben, -ba/-be, -ból/
-ből határozóragok a bél ’belső rész’ szóból erednek. A névutóvá, illetve határozóraggá válás során e szavak elvesztették fogalmi jelentésüket. Formailag is egyszerűsödtek: megszűntek ragozható, többesíthető, jelzővel módosítható főnevek lenni. A mellett, mellé, mellől névutóvá alakult. A bél esetében a különféle határozóragos alakokban (be, benn, belől/-ből) maga a tőmorféma is erodálódott. Ezek az alakok a grammatikalizációs út végére mély hangrendű allomorfokat is kifejlesztettek, és kötött morfémává, határozóraggá váltak.
Grammatikalizációval keletkezett jövő idejű segédigénk is. A segédigévé vált fog eredeti igei jelentéseinek (’megfog’, ’hozzáfog valamihez’) csak egyetlen, absztrakt mozzanatát tartotta meg. Formailag is egyszerűsödött: csak jelen idejű alakjai vannak, igeneveket sem lehet belőle képezni:
(7) *Nem szeretnék megbukni fogni.
3. A nyelvi kontaktusok szerepe
A grammatikai újítások nem csak belső forrásokból táplálkoznak: származhatnak kontaktushatásból, az adott nyelvvel kapcsolatba kerülő idegen nyelvekből is. Erre elsősorban kétnyelvű közösségekben kerül sor, ahol a kisgyerekeket anyanyelvük elsajátítása időszakában intenzív idegen nyelvi hatások is érik. A magyarság jelentős csoportjai éltek a múltban és élnek a jelenben is kétnyelvű közösségekben, és e közösségek révén számos idegen eredetű jelenség került a magyarba. Például a mond vala, mondott vala típusú összetett igealakok ótörök hatásra keletkezhettek. E hatás feltehetőleg a 6–8. században érte a magyarságot, amikor ótörök népekkel élt együtt, és asszimilált is kisebb török csoportokat.
4. A változások terjedése a társadalomban
A nyelv minden szintjén folyamatosan felbukkanó új változatok megmaradhatnak egyéni sajátosságoknak, vagy továbbterjedhetnek a beszélők kisebb-nagyobb közösségeiben, olykor a nyelvközösség egészében. Az újítások terjedését különféle nyelven kívüli tényezők befolyásolják. Szerepet játszhat például az újítás keletkezési helyének központi vagy periferikus elhelyezkedése, a terjedés útjában álló országhatár, a terjedést segítő népmozgások, a kapcsolatokat támogató vagy akadályozó politikai rendszerek. A moldvai csángó nyelvjárás archaikus jellege például jórészt annak a következménye, hogy a Kárpátok, valamint az országhatár útját állta a Magyarországról kiinduló nyelvi újításoknak. A trianoni béke, a magyar nyelvterület országhatárokkal való széttagolása az anyaországi és a határon túli regionális magyar köznyelvek bizonyos fokú szétfejlődéséhez vezetett. A változások terjedését akadályozó országhatárok mellett a szomszéd országok államnyelvének kontaktushatása is a szétfejlődés irányába hatott. Ugyanakkor a nyelvterület egészét lefedő rádió- és televízióadások ezzel ellentétes hatásúak, a regionális nyelvi különbségek kiegyenlítődését eredményezhetik. A változatok terjedésének fontos összetevője a divat, a presztízs. A magas presztízsű társadalmi csoportoktól kiinduló újítások sokszor gyorsan utat találnak a nyelvközösség egészéhez.
Egy-egy nyelvi újítás elterjedése, a korábbi változat kiszorítása nem egyenletes sebességgel megy végbe. A nyelvi változások menete ʃ-görbével írható le, azaz lassú kezdet, gyors felfutás, majd hosszan elnyúló végső szakasz jellemzi őket. A nyelv állandósult kifejezései teljesen kihalt szerkezetek lenyomatát is megőrizhetik – például az a mondó vagyok, mi tévő legyek kifejezésekben az ősmagyar kori ragtalan tárgy maradt fenn, a semmittevés, semmirekellő kifejezésekben pedig a negatív névmások korábbi tagadószó nélküli használata.
5. A változások továbbgyűrűzése a grammatikában
A különféle szintű nyelvi elemek rendszerekbe szerveződnek, így egy-egy nyelvi elem megváltozása a grammatika egy egész részrendszerének, sőt az egymásra épülő részrendszerek sorának átrendeződését vonhatja maga után. Például a magyar nyelvtörténészek többségének véleménye szerint a magyar magánhangzórendszer az ómagyar kor elején még tartalmazott egy mély hangrendű illeszkedést kiváltó veláris Ï hangot (vö.
hídon, síppal). E hang az ómagyar kor elején eltűnt, pontosabban átalakult, hangsúlyos helyzetben palatális i-vé, hangsúlytalan helyzetbe u-vá vált, és ez a változás az ómagyar magánhangzórendszer teljes átstrukturálódásához vezetett (l. Kenesei 1995). A veláris Ï
átalakulásával létrejövő új magánhangzók ugyanis a meglévő magánhangzókat „odébb tolva”
alakítottak ki helyet maguknak az artikulációs térben. Mint a (9) alatti ábrán megfigyelhető, a korábbi palatális i a szavak egy részében labializálódott, ü-vé vált: HB. szim > szüm; a szavak másik részében, illetve más nyelvjárásokban pedig középső nyelvállású zárt ë-vé alakult: szim
> szëm. A veláris Ï átalakulása következtében létrejött új ü a korábbi ü-ket lejjebb nyomva a magánhangzórendszerből hiányzó középső nyelvállású labiális ö kialakulásához vezetett:
kükény > kökény. Az i > ë változás az ë-t részint lejjebb nyomta, ë > e változást eredményezve (kezë > keze), részint labializálta, ë > ö változást idézve elő: kërëszt > köröszt.
A veláris Ï-ből kialakuló u a hátsó magánhangzókat tolta lejjebb: a felső nyelvállású u-ból középső nyelvállású o lett (fuk > fok), a középső nyelvállású o-ból (valamint e változásoktól függetlenül az illabiális ™-ból) pedig kialakult a magánhangzórendszerből korábban hiányzó alsó nyelvállású labiális a. A változásokat bemutató alábbi ábrán a magánhangzó-rendszer újonnan létrejött elemeit félkövér betű jelöli:
(8)
ü ← i ← Ï → u
↓ ↓ ↓
ö ← ë
o
↓
↓
e ™
→ a
Egy-egy nyelvi újítás a nyelvi rendszer távoli elemeit is befolyásolhatja. Például a korai ősmagyar – számos finnugor nyelvhez hasonlóan – az esetek nagy részében ragtalan tárgyat használt. A morfológiai tárgyjelölés kiterjesztése valamennyi tárgyra látszólag csupán kisebb horderejű morfológiai változás volt. Ez a változás azonban azt eredményezte, hogy a tárgyi szerep a tárgy mondatbeli helyétől függetlenül is felismerhetővé vált, s így hozzájárult a kötött ősmagyar szórend szabadabbá válásához.
6. A változás fejlődés vagy romlás?
A nyelvi változások nem jelentenek sem fejlődést, sem romlást. A civilizációs fejlődéssel a nyelvek nem fejlődnek. Ismerünk 5000 éves nyelveket is: az óegyiptomit és a sumert. E nyelvek pontosan azt tudták, mint a tudományos és technikai haladás élén járó nemzetek által ma használt nyelvek: ugyanúgy le tudták írni koruk emberének külső és belső világát, e világok minden elemét, a térbeli, időbeli, módbeli viszonyokat, és e funkciókra ugyanolyan típusú elemeket használtak, mint a mai nyelvek. A nyelvi képesség, azaz a világ teljességének megnevezésére, a világ térbeli, időbeli viszonyainak, az ember realitáshoz való viszonyának kifejezésére való képesség az emberi faj genetikailag meghatározott sajátsága, mely már sok tízezer, sőt, valószínűleg száz- vagy százötvenezer éve jellemzi a homo sapiens sapienst. Az emberi nyelvek, akár kőkorszaki körülmények között élő törzsek nyelvéről, akár a különféle anyanyelvű rabszolgákat dolgoztató ültetvények néhány évtized alatt kialakult kreol nyelvéről, akár a mai fejlett társadalmak nyelvéről van szó, ugyanezen nyelvi képesség hasonló komplexitású megnyilvánulásai. Téves az az elképzelés, hogy az ősmagyar, az ugor vagy az uráli alapnyelv bármilyen tekintetben fejletlenebb, egyszerűbb lett volna, mint a mai magyar nyelv.
A nyelvek romlásával sem kell számolnunk – legalábbis az olyan nyelvek esetében, melyeket egy közösség kizárólagosan vagy domináns nyelvként használ. Ugyanakkor a
nyelvet cserélő közösségekben a másodnyelv szintjére lefokozott, kihalóban lévő anyanyelv leépülhet.
7. A magyar nyelv történetének korszakai
A magyar nyelv eredetét a neolitikumig, a neolitikumban kialakult uráli nyelvcsaládig tudjuk visszavezetni. A magyar az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozik; a finnugor ág ugor ágát alkotja az obi-ugor hantival (másként osztjákkal) és manysival (vogullal) együtt. Az ugor egység kora korábbi kutatások szerint körülbelül Kr. e. 2000-től 1000-ig, Róna-Tas András újabb eredményei szerint körülbelül Kr. e. 3000-től 2000-ig tartott. Ekkortájt kezdett eltávolodni egymástól – térben és nyelvileg is – az ugor alapnyelv két fő dialektusa: ekkor kezdődött az obi-ugor és magyar önállósulása. A honfoglalás előtti magyar nyelvváltozatokat ősmagyarnak nevezzük. Érdemes megkülönböztetni a Kr. u. 500-ig beszélt korai ősmagyart és az 500 és 896 között beszélt kései ősmagyart. Az ősmagyart érintő nagy átalakulások zöme feltehetőleg a kései ősmagyar korban ment végbe. – A magyar nyelvtörténet további korszakait történelmi dátumokhoz kötjük: az ómagyar kor a honfoglalástól a mohácsi vészig (1526-ig) tartott, a középmagyar kor 1772-ig, a felvilágosodás kezdetéig, az újmagyar kor pedig 1920-ig, a trianoni békéig. A Trianon utáni időszak magyar nyelvét újabb magyarnak, mai magyarnak nevezzük.
8. A nyelvemlékes kor előtti nyelvtörténet rekonstruálása
Az uráli, a finnugor és az ugor alapnyelv feltárása az uráli, illetve a finnugor összehasonlító nyelvészet feladata: módszertana a 19. század végi újgrammatikus iskola által kidolgozott történeti összehasonlító módszer. E módszerrel elsősorban az alapnyelv szókészlete és morfémakészlete, valamint az egyes nyelvekben lejátszódott hangtani, morfológiai folyamatok rekonstruálhatók. A módszer lényege, hogy összevetjük az alapszókincsbe tartozó szavak rokon nyelvi megfelelőit, és részint azonosságokat, részint szabályos eltéréseket keresünk bennük. Ha valamely nyelv szavaiban ismétlődő, szabályos, megjósolható eltéréseket találunk, az adott nyelvben lejátszódott hangváltozásra következtetünk. Például a rokon nyelvekben p-vel kezdődő szavak magyar megfelelőinek élén f-et találunk:
• magyar: fon fal ige fél
ige fül
• manysi (vogul): pon- pōl pil-
pil
• hanti (osztják): ponäl- pu{ p%l-
p%l
• komi (zürjén): pÏn-
pol-pel
• udmurt (votják): pun-
puwÏ-pel
• mordvin: pona- pal
pele-pile
• finn: puno- pala
pelkää-
• számi (lapp): bYdne- buola bâllâ-
bællje
Minthogy a rokon nyelvek többsége p-t őrzött meg, feltehetőleg a magyarban változott meg a szókezdő p: egy gyakran előforduló, gyengülésnek nevezett folyamat következtében
réshanggá vált. (A példák tanúsága szerint a számiban is megváltozott, ott zöngésült.)
Az alapnyelvek mondattani rekonstrukciója összetettebb feladat. Az összehasonlító módszer is alkalmazható, ha a rokon nyelvek megfelelő szerkezetei közös előzményre visszavezethető funkcionális elemet is megőriztek. Ez az egymástól oly régen eltávolodott nyelvek esetében, mint az ugor nyelvek, ritkán fordul elő, de mégis van rá példa. Így mindhárom ugor nyelv megőrizte az -e kérdő partikulát. Azonban míg az -e a magyar nyelvváltozatokban vagy az igéhez, vagy az ige előtti főhangsúlyos elemhez simul, a hantiban és a manysiban a mondat végén találjuk. E három egymásnak megfeleltethető szerkezet túl kevés ahhoz, hogy eldöntsük, hogy a mondatvégi vagy az ige utáni pozíció képviseli-e a kérdő partikula alapnyelvi helyét. Ilyenkor célszerű a nyelvtipológiát és a nyelvek univerzális szerkezetéről felállított hipotéziseket is segítségül hívnunk. Univerzális általánosítás (bár nem kivétel nélküli), hogy az SOV (subjectum–objectum–verbum) alapszórendű nyelvekben a mondat kérdő jellegét meghatározó partikula vagy kötőszó a mondat legvégén található.
Mivel számos független bizonyíték szól a mellett, hogy az ugor és az uráli alapnyelv is SOV típusú nyelv volt, feltételezhető, hogy ennek megfelelően a kérdő partikula is a mondat végén állt.
Az ősmagyar szerkezetének rekonstruálásához is a rokon nyelvek szolgáltatják a kiindulópontot. Azok a szerkezeti sajátságok, melyek az uráli nyelvek többségére jellemzők, és az obi-ugorban és az ómagyarban egyaránt fellelhetők, olyan uráli eredetű ugor kori örökséget képviselnek, mely az ugor és az ómagyar kort áthidaló ősmagyar korban is jelen volt nyelvünkben. Azok a sajátságok, melyek az uráli nyelvek többségében, köztük az obi-ugor nyelvekben is megvannak, de az ómagyarból hiányoznak, minden bizonnyal ősmagyar kori változások következtében vesztek ki nyelvünkből. Az ősmagyar rekonstruálásakor a korai ómagyar nyelv archaizmusaira is támaszkodhatunk.
A nyelvi változások ʃ-görbével jellemezhető lefolyásának köszönhetően a kivesző szerkezetek még sokáig kimutathatók egyes – csökkenő számú – mondattípusokban, sajátos, meghatározott stílusértékű kontextusokban.
9. A nyelvemlékek
Az ómagyar kor magyar nyelvét, legalábbis annak bizonyos változatait már írott szövegek dokumentálják. A 12. század végéig tartó időszakból csak szórványemlékek maradtak fenn:
idegen nyelvű, többnyire latin és görög dokumentumokban előforduló magyar szavak és kifejezések (főként személy- és helynevek). Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár A birodalom kormányzásáról címen ismert, 950-951 körül írott görög nyelvű munkája a türköknek nevezett magyarokról szólva számos magyar szót tartalmaz, például törzsnevet (Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék, Megyer, Kürtgyarmat), személynevet (Árpád, Álmos, Levedi, Tas, Taksony, Tevel, Üllő) és földrajzi nevet (Etelköz, Körös, Maros, Tisza). A hazai szórványemlékek főként adománylevelekben, alapítólevelekben, birtokösszeírásokban, bírói ítéletekben található személy- és földrajzi nevek. A földrajzi nevek gyakran közneveket, köznévi szókapcsolatokat is magukba foglalnak – mint például a tihanyi apátság alapítóleveléből (TA., 1055) ismert feheruuaru rea meneh hodu utu rea, kurtuel fa [kürtvél fa
’körtefa’], Petre zenaia hel rea [Petre szénája hely reá] kifejezéseket. Az ilyen terjedelmű kifejezések bizonyos alaktani és mondattani következtetésekre is lehetőséget adnak.
Első összefüggő szövegemlékeink a 12. század végén keletkezett, 1195 körüli másolatból ismert Halotti beszéd és könyörgés (HB. és K.) és a 13. század közepén keletkezett, 1300 körül másolt Ómagyar Mária-siralom (ÓMS.). Kevés olyan nyelv van – és különösen kevés nem indoeurópai nyelv –, melynek történetét 800 évre visszamenőleg
dokumentálni tudjuk: ezért a magyar nyelvtörténet fontos forrása a nyelvi változások általános elméletének is.
Az ómagyar kor legfontosabb forrásanyaga közel 50 magyar nyelvű kéziratos kódex.
Ezek jó része apácakolostoroknak és apácakolostorokban, például a Nyulak szigeti domonkos kolostorban és az óbudai (ferences rendi) klarissza kolostorban készült – a férfi szerzetesek ugyanis főként latinul olvastak. A huszita tanok ugyanakkor körükben is előmozdították a magyar nyelvűség terjedését. A kódexek a szerzetesi életet szabályozó előírásokat, imádságokat, prédikációkat, elmélkedéseket, legendákat, bibliai részleteket tartalmaznak. Első
Ezek jó része apácakolostoroknak és apácakolostorokban, például a Nyulak szigeti domonkos kolostorban és az óbudai (ferences rendi) klarissza kolostorban készült – a férfi szerzetesek ugyanis főként latinul olvastak. A huszita tanok ugyanakkor körükben is előmozdították a magyar nyelvűség terjedését. A kódexek a szerzetesi életet szabályozó előírásokat, imádságokat, prédikációkat, elmélkedéseket, legendákat, bibliai részleteket tartalmaznak. Első