1. fejezet
NÉzőPONTOK, elMÉleTeK, GYAKORlATOK – A MAGYAR BIzTOs KezDeT PROGRAM előzMÉNYeI És MeGVAlósUlÁsA Szilvási Léna
Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Biztos Kezdet program MIÉRT VAN SZÜKSÉG A HAZAI KISGYERMEKELLÁTÁS
RENDSZERÉNEK ÚJRAGONDOLÁSÁRA?
MAGYAR TÖREKVÉSEK AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG MEGTEREMTÉSÉRE
NÉZŐPONTOK A KORAGYERMEKKORI FEJLŐDÉSRŐL A gyermekfejlődés nézőpontja
Kulturális nézőpont
Társadalompolitikai és gazdasági nézőpont Gyermekjogi nézőpont
A MAGYARORSZÁGI BIZTOS KEZDET PROGRAM Stratégiai tervezés
Biztos Kezdet Gyerekház
A Biztos Kezdet program hatása a helyi közösségekre Biztos Kezdet programok, fejlesztési célok
A Biztos kezdet Gyerekházak módszertani támogatása Hatásvizsgálat
A program fenntarthatósága
ZÁRSZÓ – MILYEN JÖVŐT KÉPZELÜNK EL?
Egyre szélesebb körben ismerik el a koragyermekkori programok jelentőségét a tár-sadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének enyhítésében. A gyerekek fejlődésére vonatkozó tudásunk és a különböző koragyermekkori programok nemzetközi ta-pasztalatai egyértelműen alátámasztják: a korai években a fejlődés könnyebben for-dítható kedvező irányba, mint későbbi életkorban. Magyarországon többszázezer gyerek él szegénységben, emberhez méltatlan körülmények között. Sokan közülük tartósan a peremre szorultak. Kutatások sora bizonyítja, hogy a nélkülözésben élő gyerekek fejlődését az átlagosnál jóval több kockázat fenyegeti. Magyarország csat-lakozása az Európai Unióhoz jelentős forrásokat biztosít a társadalom megújítását célzó programok számára. Ilyen a Biztos Kezdet program is, amely a nélkülözés-ben élő gyerekek és családjaik számára nyújt támogatást. A Biztos Kezdet program célja, hogy – mindenekelőtt az ország legszegényebb településein – már a születés-től fogva javítsa a szegénységben élő gyermekek fejlődési esélyeit. A Biztos Kezdet program a koragyermekkori fejlődésre vonatkozó tudás felhasználásával és a hazai intézményrendszert kiegészítő szolgáltatásaival valódi lehetőséget biztosít a gyere-keket és családokat szolgáló intézményrendszer, illetve a gyerekekről és a társada-lomról való gondolkodás megújítására.
BeVezeTő
Kevés olyan társadalompolitikai kezdeményezést ismerünk, amelyről elmondhat-nánk, hogy nemcsak a méltányosságot és a társadalmi igazságosságot segíti elő, de a gazdaság és a társadalom működésének hatékonyságát is előmozdítja. A szegénység-ben élő gyerekek korai képességeinek kibontakoztatására irányuló programok ilyen kezdeményezéseknek tekinthetők.
James Heckman (2006a)
Az utóbbi évtizedekben a koragyermekkori fejlődés és a kisgyermekkori ellátás kü-lönféle formái a figyelem középpontjába kerültek (Herczog, 2008). Számos, a tár-sadalmat kutató és a hatékony társadalompolitikai beavatkozásokat tervező szak-ember és szervezet foglalkozik a kérdéssel. Az okok sokfélék. A nők fokozottabb munkaerő-piaci részvétele a világ fejlett országaiban egyértelmű igény, ami szük-ségessé teszi a kisgyermekkori ellátások rendszerének, a szolgáltatások formáinak, elérhetőségének újragondolását. A gyerekek fejlődéséről való tudásunk óriási mér-tékben nőtt az utóbbi évtizedekben. Tudjuk, hogy a fejlődés a fogamzás pillanatától kezdődik, és ötéves korig intenzitása sokkal nagyobb, mint a későbbi életkorokban.
A koragyermekkori fejlődés a leggyorsabb, egyben a legsérülékenyebb is. Ugyan-akkor ez az időszak az, amikor a fejlődés a legkönnyebben változtatható, jó körül-mények biztosításával könnyen fordítható kedvezőbb irányba.
Kutatások sora bizonyítja, hogy a nélkülözésben, szegénységben élő gyerekek fej-lődését az átlagosnál messze több kockázat fenyegeti (Brooks-Gunn és mtsai, 1999;
Darvas és Tausz, 2004; Duncan és Brooks-Gunn, 1997). Éppen ezért a társadalom-politikai beavatkozások célja az is, hogy kedvező körülményeket biztosítsanak a nél-külözésben élő gyerekek számára. Ezt a törekvést szorgalmazzák a gyermekek ér-dekeit képviselő szervezetek, hangsúlyozva, hogy minden gyereknek joga van a bol-dog gyermekkorhoz, ahhoz, hogy az egyes kormányok biztosítsák veleszületett ké-pességeik és készségeik kibontakoztatásához a szükséges feltételeket (OECD, 2001, 2006, 2009; Committee on the Rights of the Child, 2006).
A kisgyermekkor az az időszak, amikor a társadalmi kirekesztés folyamata a leg-könnyebben megfordítható (Bynner, 2001). Tudjuk ma már azt is, hogy csak a jó minőségű szolgáltatások képesek arra, hogy a kisgyermekek fejlődését ösztönözzék (Leseman, 2009, Belsky és mtsai, 2007). Az ilyen beavatkozások
erőforrás-igénye-sek. És tudjuk azt is, hogy ezek az erőforrások hosszú távon térülnek meg (Belfield és mtsai, 2006, Heckman és mtsai, 2010). Hatásuk nem azonnal, hanem évekkel később, a gyerekek iskolai előmenetele során, de ennél még erősebben felnőtt korban érvénye-sülnek. Ezért a hatékony koragyermekkori programok, szolgáltatások és ellátások ter-vezése során szükség van arra, hogy a társadalompolitikai beavatkozásokat tervezők hosszú távon, generáción átívelő, több évtizedes távlatokban gondolkozzanak.
A gyerekek felnevelése az egész közösség felelőssége. 1 A család, a szülők szere-pe meghatározó a gyerekek fejlődésében, de ugyanilyen fontos, ahogy a tágabb kör-nyezet – a hagyományosabb közösségben a lakóközösség, a modern társadalomban a társadalom intézményei – hatnak a gyerek fejlődésére. A gyerek fejlődésének mo-torja a szülő, de az energiát a fejlődéshez a környezet biztosítja – ez a mottója Urie Bronfenbrenner humánökológiai modelljének amely gyermek fejlődését a fejlődés-re közvetlenül ható személyes kapcsolatok és a tágabb környezeti hatások kölcsön-hatásában írja le (Bronfenbrenner, 1979; Bronfenbrenner és Ceci, 1994; a modell részletes kifejtését l. Danis és Kalmár, a jelen kötetben). A fejlődés humánökológi-ai megközelítésén alapulnak azok a társadalompolitikhumánökológi-ai beavatkozások és progra-mok – így a hazai Biztos Kezdet program is –, amelyek célja a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem.
A gyerekek kiszolgáltatottak: felnőttek védelmére, gondoskodására, szereteté-re, egyszóval biztonságra van szükségük a túléléshez, az egészséges fejlődéshez, az örömteli gyermekkorhoz és ahhoz, hogy a társadalomban tevékeny szerepet tölt-hessenek be. A gyerekek jogát mindehhez az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye (1989) deklarálja. Számos gyerek számára azonban nem biztosítják ezeket a jogokat. Mind a fejlett, mind a fejlődő társadalmakban a gyerekek fejlődését számtalan kocká-zat fenyegeti. Az egyes kormányok feladata és kötelessége olyan társadalompoliti-kai környezet kialakítása, amely képes a kockázatok kialakulását megelőzni, vagy a kialakult kockázatok hatását ellensúlyozni (a kockázatok és védőtényezők részlete-sebb ismertetését l. Danis és Kalmár írásában, a jelen kötetben).
Kötetünk a magyarországi Biztos Kezdet program országos kiterjesztését megva-lósító Gyerekesély projekt2 keretében készült. A hazai Biztos Kezdet program
esély-1 Egy afrikai közmondás szerint „It takes a village to raise a child” (Egy egész falu felelőssége a gyerek felnevelése). Erre a közmondásra utal Hilary Rodham Clinton amerikai külügyminiszter asszony könyve (It Takes a Village: And Other Lessons Children Teach Us), amelyben elképzeléseit fogalmazza meg az amerikai gyerekek jövőjéről, hangsúlyozván: a gyerekek jóllétéért családon kívüli személyek és szervezetek is felelősek egy olyan társadalomban, amely a gyerekek szükség-leteinek kielégítését kívánja szolgálni.
2 A Gyerekesély projekt a TÁMOP 5.2.1. „Gyerekesély program országos kiterjesztésének szak-mai-módszertani megalapozása és a program kísérése” című kiemelt projekt rövidítése. A pro-jekt a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet (SZMI) keretein belül valósult meg konzorciu-mi együttműködésben az MTA Gyermekszegénység Elleni Prograkonzorciu-mirodával. A Biztos Kez-det program szakmai módszertani támogatását a projekt ideje alatt az SZMI (jelenleg Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet) biztosította.
egyenlőségi program. Elsődleges célja a „lehető legjobb esély biztosítása a készségek és képességek kibontakozásához, a lehető legkorábbi életkorban, azon gyerekek számá-ra, akik a legnagyobb szegénységben élnek.” 3 A kötetben hazai szerzők foglalják ösz-sze a koragyermekkori fejlődésre vonatkozó tudományos ismereteket. A bevezető ta-nulmány célja, hogy bemutassa azt a társadalompolitikai környezetet, amely megha-tározza a magyarországi Biztos Kezdet program célját és jellegét 2010-ben.
MIÉRT VAN szüKsÉG A hAzAI KIsGYeRMeKellÁTÁs ReNDszeRÉNeK újRAGONDOlÁsÁRA?
Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi kisgyermekellátás rendszere fej-lett. Az óvodáskorú gyerekek 92 százaléka jár óvodába (Havas, 2008). A társadalmi egyenlőtlenségek mélyebb elemzései ugyanakkor egyértelműen alátámasztják, hogy a társadalmi hátrányok halmozódása a gyerekek jól körülírható körének helyzetét különösen súlyosan érinti.
A rendszerváltozáshoz kapcsolódó társadalmi-gazdasági folyamatok következté-ben tartóssá vált a magyar társadalom egy közel húszszázaléknyi csoportjának lesza-kadása, a munkaerőpiacról való kiszorulása (Ferge és mtsai, 2010, Ferge, 2003, Szí-vós és Tóth, 2004). A mai magyar társadalomban tizenöt éve minden születési év-járatból folyamatosan újratermelődik 20 százaléknyi tömeg, amely nem képes nyolc osztálynál (vagy a régi típusú kétéves szakiskolánál) magasabb iskolai végzettséget szerezni (Kertesi és Varga, 2005), képzetlenül lép a munkaerőpiacra, nagy eséllyel arra, hogy a munkaképesség szempontjából aktív életciklusában munka nélkül ma-radjon. Ezek a fiatalok válnak hamarosan szülővé. A leszakadó rétegen belül is azo-nosítható egy „legalább 700 ezres létszámú szélsőségesen marginalizálódott, a társa-dalom perifériáján tengődő, […] mélyszegénységben élő tömeg, amelynek immár a harmadik generációja válik úgy felnőtté, hogy újratermeli szülei alacsony iskolázott-ságát, s ennél fogva esélye sincs arra, hogy rendszeres munkát találjon magának. […]
Ezek az életviszonyok a születés (fogamzás) pillanatától súlyosan negatív hatást gya-korolnak az új nemzedékek kisgyermekkori szocializációjára, és már az első években olyan hátrányokhoz vezetnek, amelyeket a későbbiekben még optimális intézményes viszonyok esetén is nagyon nehéz mérsékelni.” (Havas, 2008, 121. o.)
A szegénység, az iskolázatlanság kedvezőtlen lakáskörülményekkel is együtt jár.
A gyerekek egytizede él olyan lakáskörülmények között (nedves, egészségtelen, túl-zsúfolt, nehezen kifűthető, nem biztonságos környezetben), amelyek komoly kocká-zatot jelentenek az egészségükre, illetve egészséges fejlődésükre nézve. Ezekben a családokban a gyerekek száma is magasabb (Darvas és Tausz, 2004).
3 1195/2009. (XI. 20.) Kormányhatározat a „Legyen jobb a gyerekeknek!” Nemzeti Stratégiáról, 9. o.
2007–2032. szóló 47/2007. (V. 31.) OGY határozat végrehajtásával kapcsolatos kormányzati fel-adatokról (2007–2010.) szóló 1092/2007. (XI. 29.) Kormányhatározat módosításáról.
Az utóbbi húsz év társadalmi-gazdasági átalakulásai felerősítették a területi egyenlőtlenségeket. Vannak az országban régiók és települések, amelyek gazdasági fejlődése az országos átlaghoz képest jelentősen elmarad: itt a szegénység mértéke lényegesen nagyobb. Ezekben a régiókban, az ország leghátrányosabb helyzetű kis-térségeiben4 vannak azok a települések, ahol a gyermekszegénység mértéke is kiug-róan magas. A gyermekszegénység szempontjából elsősorban érintett településekre az 1.1. keretes szövegben ismertetett jegyek jellemzők.
„A népesség mélyszegénységben élő része területileg erősen koncentrálódik és szegregálódik. Nagyjából száz olyan település van az országban, amely már végér-vényesen szegény-cigány gettóvá vált, és további kétszáz, amely pillanatnyilag fel-tartóztathatatlannak tűnő módon halad e felé az állapot felé. A gettó- és gettósodó települések túlnyomó többsége az ország észak-keleti és délnyugati leszakadó, de-pressziós térségeiben található. Hasonló koncentrálódási folyamatoknak lehetünk tanúi a nagyobb települések külterületein, az alföldi tanyavilág egy részén, valamint a nagyvárosok szlamosodó zárványaiban is.” (Havas, 2008, 123. o.)
Statisztikai adatok bizonyítják a fejlődést kockáztató társadalmi tényezők halmo-zódását, valamint ennek különös koncentrálódását a társadalom legszegényebb
réte-1.1. Az ország településszerkezetének jellemzői a gyermekszegénység szempontjából
– A települések csaknem 20%-a (613 település) tekinthető a gyermekszegénység szem-pontjából magas szegénységi kockázatúnak (Darvas és Tausz, 2007).
– Szabályos és szoros összefüggés mutatkozik a településnagyság és a települési szin-ten kimutatható szegénységi kockázat mértéke között: a kisebb települések fokozot-tan veszélyeztetettek.
– E településeken a roma lakosság bő négyszeres mértékben felülreprezentált.
– E településeken a lakások, az intézmények és a kereskedelmi ellátó helyek révén biz-tosított „települési komfort”-fokozat jelentősen elmarad az országos átlagtól.
– A legmagasabb szegénységi kockázatú települések – egyre erőteljesebb lakóhelyi szegregációt jelezve – „fiatalos” korszerkezetűek (Bihari és Kovács, 2006).
– A leszakadó kistérségeket egyszerre jellemzi a rendkívül fiatal korösszetételű gettó- és gettósodó települések magas aránya, a 18 éven felüli népesség rendkívül alacsony iskolázottsági szintje és a rendkívül alacsony foglalkoztatási ráta (Havas, 2008).
– „Az óvoda, illetve az óvodai férőhelyek hiánya elsősorban azokat a községeket sújtja, amelyeket a krónikus munkanélküliség, a tartós mélyszegénység és a cigány népes-ség magas aránya jellemez.” (Havas, 2008, 127. o.)
4 311/2007 (XI.17.) Kormányrendelet a kedvezményezett kistérségek besorolásáról.
Barcsi Szigetvári
1.1. ábra Az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérsége (Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja, www.nfu.hu)
geiben és térségeiben. Az ország 174 statisztikai kistérségből áll. A 33 leghátrányo-sabb helyzetű kistérségében (l. 1.1. ábra) egymillió ember él. 5 Ezeknek a kistérségeknek a fejlesztése a nemzeti fejlesztési terv fontos prioritása. „Ahol nagy a szükség, ott közel kell, hogy legyen a segítség” (Bajnai 2009, 2. o.). Az uniós forrásból finanszírozott Biztos Kezdet programok jelentős része is ezekben a kistérségekben valósul meg.
Magyarország a világ fejlett országai közé tartozik, kialakult és nemzetközi ösz-szehasonlításban széleskörűen kiépített egészségügyi, bölcsődei, óvodai hálózattal rendelkezik. Ezek az intézmények azok a potenciális védőfaktorok, amelyek lehető-vé tehetnék a gyerekek fejlődését kockáztató tényezők kialakulásának megelőzését, illetve a kialakult kockázatok kezelését. Mégis, éppen a leginkább nélkülöző gyere-kek azok, akik az ellátásnak ezekhez a formáihoz csak korlátozottan férnek hozzá.
Egészségügy
Az egészségügy elsősorban a védőnői hálózaton és a háziorvosi, házi-gyermekor-vosi ellátáson keresztül kapcsolódik a gyerekek életéhez. Bár minden településen többé-kevésbé elérhető szolgáltatást jelentenek, a hátrányos helyzetű térségekben
5 A 33 leghátrányosabb kistérség meghatározása egy 30 KSH-mutató alapján számított index alapján történt. (311/2007 (XI.17.) Kormányrendelet a kedvezményezett kistérségek besorolásáról.
a hozzáférés egyre inkább nehezedik. „Azokban a kistérségekben, ahol a gazdasá-gi elmaradottságból adódóan az életkörülmények rosszabbak, következésképp az egészségben töltött életévek száma alacsonyabb, ott a gyermekorvosi alapellátáshoz történő hozzáférés is korlátozott.” (Kádár és mtsai, 2005) A kétezer fő alatti telepü-lések 3 százaléka rendelkezik házi gyermekorvosi praxissal, a kétezer és ötezer kö-zöttieknek 31 százaléka és az ötezer és tízezer közötti lélekszámú településeknek is csak alig 90 százaléka. (Pataki és Somorjai, 2007)
Nemzetközi viszonylatban magas színvonalon kiépített védőnői hálózattal ren-delkezünk, európai összehasonlításban mégis magas Magyarországon a csecsemő-halandóság, a koraszülések száma és alacsony a születési súly. A hazai koraszülési arány másfélszerese az európai átlagnak, ami szintén a szülők (az anya) iskolai vég-zettségével függ össze (Páll, 2004). Mindez az egészségügyi ellátás elégtelenségé-re hívja fel a figyelmet. A védőnői körzetek kialakítása nem követi az igényeket, a hátrányosabb helyzetű, szegregált, illetve aprófalvas területeken kevesebb védőnő nagyobb terheléssel látja el a feladatát, illetve több feladatot lát el egyszerre (gyer-mekjólét, családsegítés, szociális gondozás) (Babusik, 2003). A rendelkezésre álló egészségügyi alapellátásról szóló adatokból kiolvashatók bizonyos területi, telepü-lési egyenlőtlenségek, esetenként pedig a létszámhiány is. Míg az ötezres lélekszám feletti településeknél a védőnői ellátás már 100 százalékos, az ezer fő alatti települé-seken 37,2 százalékos, az 1000 és 1999 fő közötti települések esetében is ez az arány csak 78,8 százalékos. Az alacsonyabb népességszámú településeken összevont kör-zeti ellátás van, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gyermekorvos és a védőnő el-érhetősége a hét egy vagy két napjára korlátozódik. (Pataki és Somorjai, 2007)
Bölcsőde
A szegény, hátrányos helyzetű családban élő gyerekek számára a bölcsőde és az óvoda lehetőséget teremt arra, hogy rendszeresen fejlődésüket támogató környe-zetben legyenek. A bölcsődei ellátás mértéke az elmúlt két évtizedben drasztiku-san csökkent. Jelenleg elsősorban a (nagyobb) városokban működnek bölcsődék. Az összes intézmény csaknem egyharmada Budapesten található, községekben csupán elvétve biztosított a hozzáférés. Magyarország településeinek csupán 12-15 szá-zalékban működik a kisgyermekek napközbeni ellátásának valamilyen formája. A szegénységben élő gyerekes családok 55 százaléka nem tud lakóhelyén a bölcsődei ellátáshoz hozzájutni. (Havasi, 2007)
Óvoda
Az óvodai ellátás Magyarországon jól kiépített és magas színvonalú. 1999-ben az óvodáskorú gyerekek 92 százaléka járt óvodába, szemben az 1970-ben mért 51 szá-zalékkal. Az óvoda azonban éppen a leghátrányosabb helyzetű gyerekek számára kevésbé elérhető. A magas óvodáztatási arány ellenére a hátrányos helyzetű csalá-dok gyerekei esetében még ma is az átlagosnál nagyobb valószínűséggel fordul elő, hogy egyáltalán nem, vagy csak későn, ötéves korban kezdenek óvodába járni. Az alacsony iskolázottságú szülők gyerekei összességében lényegesen rövidebb időt töl-tenek az óvodában, mint az iskolázott szülők gyermekei.
Az óvodai férőhelyek hiánya elsősorban azokat a településeket sújtja, amelyekre a krónikus munkanélküliség, a tartós mélyszegénység és a cigány népesség magas ará-nya is jellemző (Havas, 2004; Kertesi és Kézdi, 2008). Ahol nincs elég hely, az 5 éves korú gyerekeket és azokat sorolják előre, akiknek a szülei dolgoznak. Így a leghátrá-nyosabb helyzetű családok gyerekei szorulnak ki az óvodából, akiknek szülei mun-kanélküliek vagy rokkantnyugdíjasok, vagyis azok, akiknek a legnagyobb szüksége volná rá (Havas, 2004).
Az óvodáztatás további problémája az, hogy a mélyszegénységben élő családok bizalmatlanok a közintézményekkel, és így az óvodával szemben is (Havas, 2004;
Pik, 2002). A gyermekintézmények, a szakemberek és a szegénységben, mélysze-génységben élő családok közötti bizalomra épülő kapcsolat kialakítása nélkülözhe-tetlen eleme a szolgáltatások fejlesztésének. Az óvoda feladata, hogy hidat építsen a gyerek számára a család világa és az óvoda (majd később iskola) világa között (Réger, 2001, Bronfenbrenner és Ceci, 1994).
Iskola
A koragyermekkorban megélt nélkülözés, valamint az a tény, hogy a jelenlegi egész-ségügyi és szociális ellátórendszer ezt nem képes kellő mértékben ellensúlyozni, az is-kolarendszerben is súlyos gondokat okoz. Az iskolákban magas a különleges odafi-gyelést, sajátos nevelést igénylő gyerekek száma, de az általuk támasztott pedagógi-ai és oktatásszakmpedagógi-ai követelményeknek a közoktatási intézmények többsége képtelen megfelelni (Havas, 2008). Erőteljes szegregációs tendenciák alakultak ki az iskolarend-szerben. A legszegényebb, legiskolázatlanabb népesség területi koncentrációja „meg-ágyaz” az iskolai szegregációnak, amit a szabad iskolaválasztás lehetősége csak tovább erősít: az iskolázottabb, több erőforrással rendelkező szülők gyerekeiket körzeten kí-vüli iskolákba íratják be. Az iskolai szegregáció az esetek többségében együtt jár a tár-gyi feltételek, a pedagógiai munka, a pedagógiai szakszolgáltatás lényegesen alacso-nyabb színvonalával (Kertesi és Kézdi, 2005). A jelenlegi hazai iskolarendszer nem képes ellensúlyozni a családi háttérből adódó hátrányokat. A PISA-vizsgálatok is be-bizonyították, hogy az iskolák közötti, a szülők társadalmi helyzete alapján kialakuló differenciáltság az OECD-országok között nálunk az egyik legmarkánsabb.
1.2. A „Legyen jobb a gyerekeknek” Nemzeti Stratégia (2007–2032) céljai
A „Legyen jobb a gyerekeknek” Nemzeti Stratégia egyszerre irányul arra, hogy a gyer-mekek életfeltételei jobbak legyenek, és hogy a gyergyer-mekekkel foglalkozó, nekik szol-gáltatásokat nyújtó intézmények javuljanak, korszerűsödjenek. A Nemzeti Stratégia egy generáció alatt három átfogó célt kíván elérni:
1. Csökkenjen jelentősen, a jelenleginek töredékére, a gyermekek és családjaik sze-génységének aránya, és ezzel egyidejűleg közeledjenek egymáshoz a gyermekek to-vábbtanulási esélyei, életkilátásai.
2. Enyhüljenek radikálisan a gyermekek kirekesztésének, a szegregálásnak és a mély-szegénységnek szélsőséges formái, csökkenjen az életesélyeket romboló devianciák előfordulása.
3. Alakuljon alapvetően át azon intézmények és szolgáltatások működésmódja, illetve szemlélete, amelyek ma hozzájárulnak a szegénység és a kirekesztés újratermelődé-séhez. Ezeknek az intézményeknek és szolgáltatásoknak a mainál sokkal nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a gyermekek képességeinek kibontásához, ahhoz, hogy felnőttként értelmes tevékenységek révén, teljes jogú állampolgárként kapcso-lódjanak be a társadalom életébe.
A rendszerváltáshoz kapcsolódó társadalmi gazdasági átalakulások összességé-ben hozzájárultak egy jelentős létszámú marginalizálódott csoport kialakulásához, a gyermekes családokat érintő közszolgáltatások és közintézmények terén pedig ép-pen a szegénységben élő gyerekek rovására történtek kedvezőtlen irányú változások.
A jelenlegi intézményrendszer nem képes megvédeni a nélkülözésben élő családok gyerekeit a fejlődést kockáztató társadalmi tényezők káros hatásaitól.
MAGYAR TöReKVÉseK Az esÉlYeGYeNlősÉG MeGTeReMTÉsÉRe
Az utóbbi években két átfogó társadalompolitikai kezdeményezés született, ezek cél-ja a kialakult egyenlőtlenségek kezelése. Az egyik az MTA kutatócsoportcél-ja által ki-dolgozott Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program, amely a szegénység újraterme-lődésének megállítása érdekében egy generáción átívelő társadalompolitikai koncep-ció kidolgozására irányul (Rövid Program, 2006). A program hatására 2007-ben az Országgyűlés elfogadta a „Legyen jobb a gyerekeknek” Nemzeti Stratégiát.6 (Erről részletesebben l. az 1.2. keretes szöveget, valamint Bass és Darvas, a jelen kötetben).
A másik társadalompolitikai kezdeményezés az Oktatási és Gyermekesély
6 H/2284. sz. OGY határozat: „Legyen jobb a gyerekeknek” Rövid és Középtávú Nemzeti Stra-tégia 2007–2032.
Kerekasztal tevékenysége volt. Ennek eredménye egy átfogó elemzés a közoktatás je-lenlegi helyzetéről és egy javaslatcsomag a kialakult helyzet orvoslására. (Fazekas és
Kerekasztal tevékenysége volt. Ennek eredménye egy átfogó elemzés a közoktatás je-lenlegi helyzetéről és egy javaslatcsomag a kialakult helyzet orvoslására. (Fazekas és