Az élővizekben a természetes eredetű szerves anyagok két fő forrásból származnak: (1) autochton forrásból, azaz a vízben történő fotoszintetizáló termelési folyamatokból és az (2) allochton forrásból, melynek eredete a környező erdő (Dobson & Frid 1998).
Az évenként bekövetkező lombhullással a partmenti növényzet biztosítja az alsóbbrendű patakok allochton szerves anyag igényét, amely elsődleges energiaforrás a kisvízfolyásokban. A behulló avar mennyisége az egyes erdőkben és patakok mentén jelentősen eltérhetnek. Az avarmennyiség több tényezőtől függ, pl. éghajlat, növényzet, talaj típus, fák kora (Hernandez et al. 1992), és a patak morfológiai jellemzőitől.
A behulló szerves anyag jelenthet leveleket és levél töredékeket, virágos részeket, kéregdarabokat, fadarabokat (ágakat és gallyakat), tobozokat, csonthéjas terméseket, gyümölcsöket és egyéb növényi részeket (Benfield 1997).
A behulló szervesanyag összetétele a lombhullással, a növényzet típusától és elhelyezkedésétől függően változik. Általában a levelek alkotják a legnagyobb hányadot, amelynek 41-98%-a lombhullással kerül a patakba (Abelho & Graça 1998; Benson &
Pearson 1993; Abelho & Graça 1996; Grigg & Mulligan 1999), ezért az avarlebomlás fontos része az ökoszisztéma összefüggéseinek, valamint vizsgálatával közelebb kerülhetünk a biodiverzitással kapcsolatos ismereteink kiegészítéséhez.
A biológiai sokféleség csökkenésének oka globális léptékben az erőteljes humán hatások melyek az ököszisztémákat érik (Sala et al. 2000; Dudgeon et al. 2006). Ennek a csökkenő tendenciának az egyik áttételes következménye az egyedsűrűségek csökkenése, mely jelenség önmagában kihat az ökoszisztéma folyamatokra, mint pl. a növénytermesztésre, tápanyag-átalakulásokra, és a lebomlásra is (Loreau et al. 2001; Srivastava & Vellend 2005).
Az elsődleges termelési folyamatok gyakran pozitívan befolyásolják a növényzet sokféleségét gyepes és egyéb környezetben (Hooper et al. 2005; van Ruijven & Berendse 2005; Balvanera et al. 2006), és néhány kísérlet azt sugallja, hogy bizonyos helyzetekben a biológiai sokféleség hatása az ökológiai folyamatokra riválizálhat a környezeti (rendelkezésre álló tápanyag) és a biotikus faktorokkal (predációs nyomás) is (Wojdak 2005).
Az erdei és ez egyéb vízi ökoszisztémákban az avarbomlás az egyik központi folyamat (Gartner & Cardon 2004) és ennek a folyamatnak a lefolyása függ a biológiai sokféleségtől is (Gessner et al. 1999; Moore 2004).
Ez a rendszer magában foglalja erdei patakokat, ahol fák tartanak árnyékot, így erősen korlátozva az elsődleges termelést, viszont bőségesen kínálnak egyéb forrásokat a táplálékhálózatoknak az avarral (Wallace et al. 1997).
Mivel a különböző szervezetek felhasználják az avart (Hieber & Gessner 2002; Moore 2004), a bomlási folyamat hatással lehet a biológiai sokféleségre több szinten is, beleértve a fajok gazdagságát mikrobiális közösségekben (Dang et al. 2005; Tiunov & Scheu 2005;
Duarte et al. 2006), detritivóra gerinctelen faunában (Jonsson & Malmqvist 2000; Ruesink
& Srivastava 2001), és növényi avarban is (Scherer-Lorenzen et al. 2007).
Több kísérlet is rámutatott arra, hogy jelentős az összefüggés az avar sokszínűsége (fafajok gazdagsága az adott területen) és a bomlási gyorsaság között (Swan and Palmer 2004;
Lecerf et al. 2007).
Összességében ezek az eredmények arra utalnak, hogy (1) az avar sokszínűsége fontos tényező lehet a bomlási folyamatokban, és ez fontos jele lehet (2) a diverzitás hatásának a bonyolult mögöttes mechanizmusok megértésében (Schindler & Gessner 2009).
A vízfolyásokban az avarterhelés feldolgozása négy szakaszból áll: (1) kioldás, (2) mikrobiális kolonizáció, a (3) gerinctelen szervezetek aprítása és a (4) fizikai kopás (Abelho 2001; Gessner et al. 2003).
11 Kioldódás tulajdonképpen az oldható anyagok abiotikus úton való távozása elsősorban a levéllemezből (pl. fenol, szénhidrátok és aminosavak). Ez a folyamat a vízbe merülést követően javarészt az első 24-48 óra alatt megtörténik, és esetenként akár 30%-os tömegveszteséget is jelenthet. Gessner és Schwoerbel (1989) kimutatta, hogy nem figyelhető meg ilyen gyors kimosódás veszteség, ha friss, és nem előre szárított avart használnak.
Mivel a lombhullató erdők avarja a táplálékhálózatok nagy jelentőségű energiaforrása (Fisher & Likens 1973), foglalkozni kell az elsődleges lebontó szervezetekkel is, a mikrobiális gombákkal. Gombákat, különösen a vízi Hyphomycetes fajokat tekintik elsődlegesen kolonizáló lebontóknak a patakokban (Suberkropp 1992). A mikrobiális bomlás mértékét a patakokban az abiotikus tényezők, mint hőmérséklet, áramlás, a fizikai kopás (Petersen & Cummins 1974), pH (Chamier 1987), nitrát és foszfát koncentráció (Pozo 1993), valamint a biotikus tényezők, mint az avar minősége (Melillo et al. 1984) határozza meg. A mikrobiális bomlás után vagy azzal egyidőben megindul a makrogerinctelenek kolonizációja is (Anderson & Sedell 1979). Az avar bomlása, az egymást követő funkcionális csoportok kolonizációja tükrözi a biológiai közösségek és a közvetlen környezet kölcsönhatását (Frankland 1998). A mikroorganizmusok megtelepedése a leveleken (Graça 1993, 2001) felgyorsítja az avar mineralizációját, javítja a táplálék minőségét és feldolgozhatóságát az aprítók számára (Gessner et al. 1999). Az aprító szervezetek az avart kisebb részekre darabolják, ami hat a gombák fogyasztására is, és kompetíciót is eredményez, hiszen nem mindegy, hogy először a gombák vagy a makrogerinctelenek kolonizálnak. A korai gombakolonizáció jelentős mennyiségű értékes energiatartalmat von ki a levelekből az aprító makrogerinctelen szervezetek elől (Bärlocer 1992; Suberkropp 1998). A lebontó gombák mennyiségét az avaron található ergoszterol mennyiségével szokás meghatározni. Az ergoszterol egy elsődleges szterol, mely a sejtmembránok felépítő anyaga a fonalas gombákban (Axelsson et al. 1995), de hiányzik az edényes növények és állatok szervezetéből (Newell 1992), ezért az ergoszterol tartalom meghatározását széles körben használják a gomba biomassza becslésére, mert erős korrelációt mutat a gomba biomasszával (Gessner & Chauvet 1997).
Az aprítók a gombák tevékenységével párhuzamosan, vagy valamelyest később az aprító makrogerinctelen szervezetek apró darabokra szaggatják elsősorban a levéllemezek érhálózata közötti részeket. Mivel a fák leveleinek kémiai összetétele más és más, ezért némelyik avar típus könnyebben aprítható és emészthető, mint mások. A kémiai összetétel meghatározza a fizikai kopásnak való ellenállóképességet is, melyet igen nehéz természetes körülmények között az aprító szervezetek tevékenységétől különválasztani.
Az, hogy egy aprító makrozoobentosz fajt mely funkcionális táplálkozási csoportba soroljuk (aprító-, aktív és passzív szűrő, törmelékevő-, ragadozó-, gyűjtögető-, élősködő-, legelő szervezetek), attól függ, hogy mely táplálkozási formát részesíti előnyben. Így, ha valamely fajt pl. aprítónak tekintünk, az nem jelenti azt, hogy más módon nem tud táplálkozni, csak az egyéb táplálkozási módok jóval kevésbé hatékonyak számára. Ez megmutatkozik a faj mennyiségi viszonyaiban, így az ökoszisztéma „egészségének” megítélése szempontjából lényeges. Tehát az aprítók elsősorban aprítanak, a felhalmozódott CPOM kupacokban jó búvóhelyre, védett élőhelyre és bőséges táplálékra találhatnak. Ahhoz, hogy a CPOM néhol felhalmozódjon, szükséges hogy a víztér változatos legyen, hogy az eltérő áramlási viszonyokkal rendelkező kisebb-nagyobb kanyarokban, kövek mögött az áramlás lerakhassa a leveleket. Az ilyen helyekre az aprítók után betelepülnek a ragadozók is a táplálékfajok tömegessége miatt, a könnyebb préda reményében.
Ahol a legfőbb energiaforrás az avar, ott elsősorban az aprító szervezeteknek kell dominálnia a vízi makrogerinctelen faunában. Tehát mennyiségük jelentős, hiszen éppen a
12 bőséges avarbehullást eredményező part menti vegetáció miatt a víztér árnyékolt, a dús diatóma vegetáció kialakulása fénylimitált, tehát a legelő szervezetek nem válhatnak dominánsá a faunában. Mivel a hegyvidéki patakok általában ultra-oligotrófok, így a jelentősebb vegetáció kialakulását a tápanyaglimitáció is gátolja. Ezáltal az aprítóknak csak a külső avar szolgál táplálékként. Mivel ezeken a szakaszon aprítódik fel a sok szerves anyag, amelyek apró darabkák formájában sodródnak tova, itt még sem az aktív, sem a passzív szűrögető szervezetek mennyisége nem lehet jelentős mennyiségű. A ragadozó fajok éppen ezért elsősorban az aprító fajokat fogyasztják.
A bomlási folyamat hatással lehet a biodiverzitás változására a különböző szinteken: a fajok gazdagságára a mikrobiális közösségekben (Duarte et al. 2006), detrivora gerinctelenek összetételére (Schädler & Brandl 2005) és a növényi maradványok bomlási dinamikájára, annak oxigén fogyasztási viszonyaitól függően (Kominoski et al. 2007).
Az egy élőhelyen található vízi makrogerinctelen szervezeteket korábban nagyobb taxonómiai csoportokba sorolva vonták össze, amit felváltott az ún. táplálkozási csoportokba (pl. aprító, aktív és passzív szűrő, törmelékevő, ragadozó, gyűjtögető, élősködő és legelő szervezetek) sorolás. A makrogerinctelen funkcionális csoportok olyan változók, melynek vizsgálata - a hagyományos biomonitoring mellett - egyre inkább elfogadott (Bunn 1995) az ökológiai állapot értékelése esetében. A funkcionális mutatók használata fontos előrelépés, hiszen közvetlenül mérhető paramétereiből az ökoszisztémák működésére, és annak sérülékenységére is lehet következtetni (Gessner & Chauvet 2002; Brooks et al. 2002).
Nagyon fontos az ökoszisztémák működése szempontjából az élőhely heterogenitása, mivel befolyásolja az ökológiai folyamatokat valamennyi szerveződési szinten, beleértve a viselkedést, populációdinamikát, a fajok közötti interakciókat-, és a közösség szerkezetét (Free 2009; Gascón et al. 2008; Brown 2007). Az Európai Unió Víz Keretirányelve (WFD 2000) is hangsúlyozza, hogy a patakmedrek módosításának egyik következménye a degradálódó, elszegényedő növény- és állatvilág, ami egyszerűsíti az anyag- és energia-áramlási hálót. Így a folyamatok sérülékenyebbé válhatnak, ami által az adott víztest1 nem éri el a jó állapotot vagy potenciált. Az utóbbi években fontossá vált a medermódosítások ökológiai hatásainak vizsgálata. Például a természetes vízjárás helyreállítása is fontos lépés lehet a zavartalan állapotú ökoszisztéma működésében (Muehlbauer et al. 2009). A helyreállítás fontos eleme lehet a part menti vegetáció újbóli létrehozása is (Harding et al.
2006).
A nagyjából érintetlen parti régióval rendelkező természetes jellegű vízfolyásokba szignifikánsan magasabb avarmennyiség (avar -input) jut, továbbá az avarbontási képességük az akkumulációs zónában akár kétszer nagyobb is lehet, mint a módosított patakoké (Watson & Barmuta 2010). Mivel a vízi aprító makrogerinctelen szervezeteknek kulcsszerepük van az avarbomlás folyamatában (Bärlocher 1985), a módosított szakaszokon az avar -input és annak megtartása (tovasodródás) is befolyásolja a táplálékbőséget, tehát az aprító tevékenység aktivitását.
A medermódosításokkal az élővilág strukturális és funkcionális jellemzői is összefüggésben állnak. Például Stenger-Kovács és munkatársai (2006) valamint Kovács és munkatársai (2008) arról számolnak be, hogy a mederbeli duzzasztások hogyan befolyásolják a diatóma közösségek faji összetételét. Mindkét cikk rámutat a vízfolyásokon létrehozott tározók fel-, és alvízi hatására a diatóma közösségekre. Moulton és munkatársainak (2010) tanulmánya
1 A víztest a VKI szerint a vízgazdálkodás alapegysége. Olyan különálló és jelentős elem, mely tulajdonságaiban bizonyos mértékig homogén. Ez a VKI ideája. Valójában ilyen víztest nincs, vagy alig van.
13 szerint az avar bomlását a városi (tehát módosított) patakokban más fogyasztók, halak és ebihalak végzik az aprító makrogerinctelenek helyett. Lorenz és munkatársai (2009) módosított víztestek makrozoobentosz közösségeit vizsgálták helyreállítás után, és felhívták a figyelmet arra, hogy a mederrehabilitációs intézkedéseket körültekintően kell megtervezni és kivitelezni, hogy azok valóban elősegítsék a diverz makrogerinctelen fauna kifejlődését.
Friberg és munkatársai (2009) megállapították, hogy viszonylag gyengék a megfogható összefüggések a jelenleg használt medermorfológiai intézkedések és makrogerinctelen fauna értékelési szempontjai között, és sürgetik a szisztematikus, megalapozott biológiai értékelés szempontjainak kidolgozását a mederágyi változtatások hatásának felmérésére.
A hegyi patakokban végbemenő avarbontás a nemzetközi irodalomban jól kutatott területnek számít (Hawkins et al. 1982; Golladay et al. 1989; Stout et al. 1993; Stone & Wallace 1998), de az alacsonyabb területeken folyó síkvidéki patakok kevésbé kutatottak (Benke et al.
1984; Kedzierski & Smock 2001).
Az avarbontást jelentősen befolyásolja a patakot övező területek hasznosítási formája is (Mulholland & Lenat 1992), mely hatással van a patakok makrogerinctelen élőhelyeinek összetételére és a szerves anyag feldolgozásra (Hax & Golladay 1998; Kedzierski & Smock 2001). Mindkettőt jelentősen módosíthatja a patakok medermorfológiája. Az allochton eredetű durva szemcsés szerves anyagok (CPOM) primer energiaforrást képeznek erdős területen futó patakokban (Webster & Benfield 1986; Minshall 1996; Giller 1998), ezért az aprítók elsődleges kapcsolatalkotók a patak tápanyagellátottsága és a környező táj között. Az aprítók alakítják át CPOM-ot finom szemcséjű szerves anyaggá (FPOM), amely aztán a táplálékhálózat többi tagjának biztosít táplálkékot (pl. a gyűjtögetőknek és a szűrögetőknek;
Cummins et al. 1989; Cuffney et al. 1990). Ennek eredményeként a patak vízgyűjtő területén lévő növényzet változása módosítja a minőségi és mennyiségi allochton CPOM bemenetek ütemét, ami erőteljes hatással lehet a közösség szerkezetére és ökológiai funkciójára (Golladay et al. 1987; Smock et al. 1989; Bilby & Ward 1991). Figyelembe véve a patakok és az őket környező szárazföldi táj közötti szoros kapcsolatot, arra következtethetünk, hogy ezek a hatások befolyásolhatják a víz minőségét még a nagyobb patakok és folyók esetében is, mivel a kisvízfolyások erősen meghatározzák, hogy a magasabb rendű folyókban mennyi táplálék áll rendelkezésre a különböző táplálkozású makrogerinctelenek számára.
Az erdészeti munkálatok jellemzően a part menti és a vízgyűjtőn elterülő erdőket is érintik, de jelentős lehet az útépítés és a mezőgazdasági termelés hatása is. Ezek a tevékenységek egyaránt érintik az abiotikus és a biotikus folyamatokat is a patakokban. Például parti növényzet híján nő a víz hőmérséklete (Brown & Krygier 1970; Webster & Waide 1982), csökken a szerves anyagok beáramlása és a szerves anyag visszatartás (Newbold et al. 1980;
Golladay et al. 1989; Smock et al. 1989), valamint nő a patak szervetlen tápanyag koncentrációja (McClurkin et al. 1985; Swank et al. 1988).
Utak és patak kereszteződésénél az üledék mennyisége növekedhet, ami szintén nem természetes terhelési forrás (McClurkin et al. 1985; Swank 1988). A fokozott fény és hőmérsékleti viszonyok, valamint a többlet tápanyag-koncentráció növelheti az alga biomasszát, ami megváltoztatja az őshonos makrogerinctelen fajegyüttesek összetételét (Likens et al. 1970; Wallace & Gurtz 1986; Bilby & Bisson 1992). Mindezen folyamatok következményeképp csökken az élőhelydiverzitás és a makrogerinctelenek sokszínűsége (Hynes 1975; Richardson 1985). Pusztán a part menti sávok megfelelő gondozásával nemcsak ezeket a problémákat lehet kiküszöbölni, hanem csökken az erózió és a tápanyag-lefolyás is (Newbold et al. 1980; Gowns & Davis 1991; Ormerod et al. 1993).
A patak szerkezetét és energiaforrását érő módosulások miatt változások következhetnek be a makrogerinctelen közösség szerkezetében és funkcióiban (Golladay et al. 1987; Smock et
14 al. 1989; Bilby & Ward 1991). A fő allochton energiaforrást biztosító fák hiánya miatt kisebb lesz a szerves táplálékforrás (Webster & Benfield 1986; Maloney & Lamberti 1995;
Giller 1998, Goodman et al. 2006).
1.1 Hazai avarlebontási kísérletek áttekintése
Az előző, bevezetés fejezetben áttekintettem egyúttal a nemzetközi irodalomnak azon részét, mely jobban érinti jelen értekezés témáját. Az alábbiakban a hazai szerzők munkáját kívánom röviden összegezni, az avarlebontás területét szélesebben értelmezve, mint ahogyan az értekezés témája megkívánja.
A funkcionális csoportok használata nemzetközi szinten széles körben elfogadott (Moog 2002), ugyanakkor Magyarországon csak csekély számú irodalommal rendelkezik az a terület, mely a növényi szerves anyag lebontása folyamán a makrogerinctelenek tevékenységét (tehát a funkcionális csoportok közül az aprító makrogerinctelenekét) is vizsgálja. Az alábbiakban rövid áttekintés következik arról, hogy országunkban eddig milyen tanulmányok születtek vízi dekompozíciós folyamatok terén.
A vizsgálatok elsősorban a Fertőben történtek, de volt már hazai laboratóriumi vizsgálat, és egy-egy a Gemenc és a Kis-Balaton területén. A Kis-Balatonban történt az avas nád levele és szára bomlásának megfigyelése in situ körülmények között, melynek előzményeként a laboratóriumi vizsgálattal a szerzők igazolták, hogy huminanyagok is képződnek (V.-Balogh et. al. 2001). Ezzel bebizonyították, hogy a Balaton Kesztelyi-medencéje szerves anyag (huminanyag) terhelésének egy része a nád bomlásból eredeztethető, mely a Zala folyó közvetítésével éri el a Balatont. Varga (2001, 2003) a Fertőben a nád gyöktörzsének bomlását figyelte meg 1997 és 2000 között, mely időtartam alatt 41 makrogerinctelen taxont mutatott ki. A domináns taxonok Diptera, Isopoda és Gastropoda csoportba tartoztak, melyek közül csak az Isopoda tekinthető kizárólagosan aprítónak. A kísérlet szerint a növény anyagának (nád-rizóma) szerkezete és kémiai összetétele, valamint a környezeti tényezők határozzák meg a makrogerinctelen közösség tevékenységét a Fertőben (Varga, 2003).
A Fertőben előzőleg más vizsgálatok is folytak, elsősorban szintén náddal, de e vizsgálatok során nem figyelték meg a makrogerinctelenek tevékenységét. Ezek a vizsgálatok elsősorban a tó nádas parti zónájában folytak, nem a nyílt víz felőli részen (Dinka 2001). A szerző szerint a nádas nagy változékonyságot mutat térben és időben is (Dinka 1993), így a vizsgálatban a zsákok helyének kiválasztása nagyon körültekintően folyt. Ezekben a tanulmányokban megállapították, hogy a kimosódás az avarzsákokból 50% körül van az első három hónapban (Dinka & Szeglet 1999; Dinka 2002) és a mikrobiális közösség oxigénfogyasztása nagyjából 50%-kal emelkedett az első négy hónap során (Dinka 2001).
Ezeket az eredményeket összevetették a szerzők saját előző kísérleteikkel, melyek szintén a helyszínen folytak, és hasonló eredményekre jutottak (Dinka 1999; Varga 2001). Mindezek mellett még azt is megállapították, hogy a nád levele a rizómához képest több könnyebben bomló hemicellulózt tartalmaz (Dinka 1999).
Szabó (2000; 2003) vizsgálta laboratóriumi körülmények között a tetrazólium csökkentését enzimkinetikai vizsgálattal a lebomló nádban, hogy így gyűjtsön információt a mikrobiális lebontók tevékenységéről. Ezek a kísérletek igazolták azt, hogy növekszik a nyári időszak alatt a holt rizómában a mikrobiális bomlás (Dinka & Szabó 2002).
A nádban tápanyagszint-változás vizsgálatok is folytak hazánkban szintén a Fertőben. E vizsgálat folyamán szintén avarzsákos módszert használva a tömegveszteséget, hemicellulóz, cellulóz, lignin, C, N, S és P koncentrációjának változásait követték nyomon (Dinka et al. 2004; Ágoston-Szabó et al. 2006). E vizsgálatban is alátámasztották a szerzők
15 egy korábbi saját eredményüket, miszerint a nád levelének alacsonyabb rosttartalma (ezáltal eltérő kémiai összetétele) miatt háromszor gyorsabban bomlik, mint a rizóma (Dinka 1986).
A fent említett szerzők nemcsak a nád bomlását vizsgálták, hanem a keskenylevelű gyékényét (Thypa angustifolia) is, a Fehér-tóban (sekély tó a Fertő-Hansági Nemzeti Park területén). Kétféle lyukbőségű (1 mm és 0,05 mm) zsákot töltöttek meg gyékénnyel, de ezek között nem találtak különbséget az avarbomlás gyorsaságában (Ágoston-Szabó & Dinka, 2005). Ugyanezen szerzők összehasonlították a nád és a gyékény bomlásának gyorsaságát is, és megállapították, hogy a nád rizómája bomlott lassabban (Ágoston-Szabó & Dinka 2008).
Egy, a Gemenc területén folytatott vizsgálat (Ágoston-Szabó et. al. 2011) helyszínét tekintve újszerű, elsősorban állóvízi kísérletnek tekinthető, mivel holtágon végezték. A bomló fűz avar C, N, P és S tartalmát mérték, valamint becsülték a gomba biomasszát ergoszterol koncentráció alapján.
A kis patakok allochton szerves anyag terhelésének becsléséről egy felmérés született (Vass et al 2010) ezidáig, dombvidéken futó két patakon.
A Torna-patakban 2010 október 4-én bekövetkezett vörösiszap katasztrófa után a Pannon Egyetem munkatársai vizsgálták a mikrobiális bomlást az újraéledő patakban (Üveges et al.
2011), melynek során 26 Hyphomycetes fajt tudtak kimutatni már 5 hónappal a katasztrófa után (Vass et al. 2011). A gombák elsősorban a Salix alba, Quercus cerris, Fagus sylvatica és Populus nigra fák avarját kolonizálták a legaktívabban. Ezen kívül vizsgálták a kocsányos tölgy (Quercus robur), a rezgő nyár (Populus tremula) és a fehér fűz (Salix alba) lebomlási ütemét is (Kucserka et. al 2011). E vizsgálat eredményei szerint a Torna-patak károsodott szakaszán (ahol a vizsgálat ideje alatt nem voltak makrogerinctelen szervezetek) az avarféleségek bomlása nem volt exponenciális. Az első 56 napban alacsony ütemű avartömeg veszteség volt kimutatható. Ergoszterol mennyisége a katasztrófa után felére csökkent.
A rövid áttekintésből kiderül, hogy a hazai szerzők publikációi nem olyan szempontból vizsgálják a vízterekben a szerves anyag bomlást, mint az jelen dolgozatban történik, mivel a hazai vizsgálatok ezidáig elsősorban állóvizekben történtek, míg jelen dolgozatban a kísérletek csak kisvízfolyásokon folytak. Az aprító makrogerinctelenek tevékenységére is csak egy vizsgálat folyt a Fertőben (Varga 2003), így azt lehet mondani, hogy a jelen dolgozat témájának vizsgálata hiánypótló.
16