Becsületsértésért a rágalmazónak megsértett társát a vá-rosi tanács előtt meg kellett követnie.
l l f . Tolvajlás. Orgazdaság. Száműzetés.
Tolvajlásért leghecstelenítőbh módon büntettek. Ha a lopott jószág egy forintnál többet ért, orgazda és tolvaj akasztó-fára került. Mezőn elkövetett lopás jutalma kerékbetörés volt.
A rablógyilkosé is az, csakhogy őt elébb tüzes vassal csipked-ték. Csekélyebb lopásnak 50 bot, nagyobbnak a városból 101 évre való kizárás volt az ára. A kit Budavár tanácsa száműzött, az Székesfehérváron innen nem állapodhatott meg. Talált jó-szág is lopott számban ment, ha harmadnapra a városházán be
nem jelentették. . ·
lő. Gyermekek büntetése tolvajlásért. Hamisítás, határ sértés. Öngyilkosság büntetése. Menekülés,
védelem.
Akkoriban még 10—12 éves gyermekeket is a városi ha-ság büntetett. Húsz dénár értékű tárgy elsikkasztásáért, a hóhér a piaczon egy fonott korbácscsal húszig verte őket s ütlegelés közben ezt mondogatta: „Szüleid nem akartak megtanítani, most én tanítlak meg, s ha máskor ilyet csinálsz, erősebbeket kapsz, minőket még nem láttál."
Hamisításért, így pl. határkő kimozdításáért szintén igen szigorú büntetést szabtak.
7 6
Még talán azt is a büntetések sorába kellene számíta-nunk, hogy a ki maga volt gyilkosa önmagának, csak akasztófa alá temették.
Hogy a békés polgár mások rosszlelkű zaklatása elől vé-delmet találjon: azt, ki más embert saját házában megtáma-dott, kerékbe törték. Még tolvajt sem lehetett más házában ül-dözni a nélkül, hogy az illető fejével ne játszott volna.
Az eddig előadott esetekből láthatjuk, hogy a középkori igazságszolgáltatás, kiegyenlítésre, visszatorlásra vagy e mellett elrettentésre törekedett. Ezen kor műveletlenségének, erkölcsi durvaságának, a törvénykezési eljárás legcsattanósabb bizonyí-téka. Lelki alacsonysúg, fejletlen erkölcsi érzék kellett ahhoz, hogy csak testileg és vagyonilag büntettek; míg a szabadságér-zet, egyéni önállóság megtámadása, továbbá emberies bánásmód előttük — a mi felfogásunk szerint — ismeretlen vala.
TIZENEGYEDIK SZAKASZ.
Városi viszonyok 1520 előtt. — Buda útezái. — A főváros lakói nemzetiség és társadalmi osztályok szerint. — Bírói hivatal és városi tanács. — Egy budai
pol-gár háztartása, társas élete. — Ipar és kereskedelem miut főfoglalkozás.
A városok* jogai és kötelezettségei hajdanában sokkal többre terjedtek, mint ma. Önkormányzati jogot gyakoroltak s bennök a polgári és egyházi szervezet egymással szorosan egy-befüggött s ezért az ottani egyházaknak patrónusai valának.
Kiváltságaikra, jellegökre nézve egymással nagy részben meg-egyeztek. Mintáúl a főváros szolgált. Buda, Pest s néhány város oly nagy tekintélyre tett szert, hogy királyaink egyes dolgok elintézése előtt gyakorta kérték véleményöket és beleegyezésüket.
* A város elnevezés csak újabb keletű s nem egyéb mint «váras»
vagyis falakkal körülvett, várral megerősített község.
7 7
Akkoriban Buda valamennyi útczája, mint ez előtt a vá-rosoké általában, girbe görbe vala, mert lakói úgy vélekedtek, hogy így a betörő ellenséggel sikeresebben szembe szállhatnak.
Földszintes, emeletes és túlnyomólag szilárd anyagból épült házain Mátyás korában már ablakokat látunk. Azonban koránt-sem mindenütt, mert ezen dirib-darab üvegekből ólommal ösz-szefoglalt ablakok a vászon és olajos papír vagy «lantorna»
használatát még nem szoríthatták egészen háttérbe. Hihető, hegy Bnda íőegyházának tornyára órát először szintén Mátyás uralkodása alatt készítettek.
Pest és O-Buda lakói ezen korban magyarok, Budáé túl-nyomólag magyarok és németek voltak. Bajtok kívül olasz, íranczia, cseh és más nemzetiségű lakosokkal is találkozunk, kik különböző időszakban s különböző körülmények között telepedtek le. Mi tűrés, tagadás, Budán a polgárság kebelében a németek voltak túlsúlyban, de ők is csaknem kivétel nélkül tudtak magyarul. Királyaink udvarában magyar elem uralko-dott, habár itten idegenek mindig tartózkodtak. II. Lajos nejé-ről Máriáról mondják, hogy ő törekedett udvarát németesíteni.
Elsőségért magyar és német ajkú polgárok versenyeztek s ezen okból a főváros lakói között éppen nyelvre nézve volt legna-gyobb különbség.'Más templomba jártak a magyarok ; másba a németek. Ezek Nagy Boldog-asszony egyházába, amazok pe-dig Mária Magdaléna egyházba. A németek Budán is épen úgy-mint más városokban, hol felnyílt a szemök, szerfölött követe-lők valának. Megfeledkezének arról, hogy ők mint jövevények telepedtek le hozzánk. Nem rajtok mnlt, hogy minden jogot magukhoz ragadtak.
Ez előtt 300—400 esztendővel még nagy különbséget tettek ember ós ember között. Könnyű nekünk beszélnünk, mikor ma a legszegényebb munkás ember gyermeke esze után csak annyira viheti mint a legnagyobb úr fia! Bezzeg nem így volt ez régente, midőn még nemes embernek ál
7?·
lott a világ s ugyancsak megnézték ám, ki kinek a fia. Talá-lunk ugyan reá példát, hogy alsóbb rangú szülők sarjadéka hadi vagy más személyes szolgálat fejében, magas polczra emelkedék ; de bizony éreztették is vele alacsony származását.
A polgárság mint társadalmi osztály keveset nyomott a latban.
Nemesek vagyis kiváltságosok jutottak elsőségre s őket a paraszt ugyancsak megsüvegelte. De még köztük is lehetett különbsé-get tenni. Más volt a gazdag főrangú nemes; más a köznemes.
Ez utóbbi, pénzért legtöbbször katonai szolgálatra adta fejét·, mert vagyoni tekintetben szegényebb volt mint a templom egere. De még a keresztény vallású pór helyzete is tűrhető volt a zsidókéhoz hasonlítva, mert ezek valóságos mellőzésnek, üldözésnek voltak kitéve. Sorsukat bizony senki sem irigyel-hette, mert törvény nem védte őket s még az útczai gyermek is újjal mutogatott rájuk. Hogy is ne, mikor másoktól való meg-különböztetéséül olyan tarka-barka öltözetet kellett viselniök.
Vörös köpönyegük, sárga folttal tarkítva, és háromszögletű, ka-lapjok magukban is nevetség tárgyává tették őket. Hátha egész öltözetüket látnók! Náluk már csak a hóhér volt megvetettebb személy, kit törvény és társaság egyaránt becstelenített. Neki még tisztességes emberek közé is csak akkor engedtek szabad menetelt, ha valami különös fontosságú s elkerülhetetlen dolog kívánta.
Eégente a közigazgatási és törvénykezési eljárás eredmé-nyét írásba szokták foglalni s ez az illető városnak törvény-könyvét képezte. Buda törvénykönyve leginkább elhíresedett.
Ebből látjuk, milyen felfogás uralkodott akkor a főváros ügyei-nek vezetésében. Ez a városi legfőbb személyeket a várparancs-nok kivételével ily rendbe sorozza:
. . . «Négy rendje van az emberiségnek, mely a várost díszíti és nagygyá teszi, mely által a közönséges -jó fentartatik és tápláltatik. Először is a plébános. Ez jó, tudományos és értelmes ember legyen a hitetlenek miatt. Másodszor a bíró. Ez
7 9
lelkiismeretes legyen, bölcs ós hatalmas, hogy a gonosztevők rettegjenek tőle. Harmadszor a jegyző. Ez hft legyen, sokat ismerő és ravasz, hogy a csalók, ki ne fogjanak rajta. Negyed-szer a városi tanács. Ez előrelátó legyen, ne hanyag, sőt szor-galmatos, egyetértő, hogy az engedetlenekkel könnyű szerrel megbirkózbassék.» . . .
A mondottak értelmében első személynek a plébánost tekintették. Városi ügyek elintézésében ugyan nem neki volt legtöbb szava; de azért őt tisztelték legjobban. Utána a bíró következék, kinek hivatalát rendkívül fontossá tevé azon körül-mény, hogy ő volt a közigazgatás és igazságszolgáltatás feje.
Hivataloskodása Budán csak egyik Szent-György naptól a másikig tartott, nehogy elbízza magát. Bíróválasztásra minden szabad polgárnak joga volt. Ez ünnepélyes esemény így folyt le : A polgárság istentisztelet végeztével a városház előtt fegyver nélkül összesereglett. Más alkalommal Buda lakói, mint városuk legtermészetesebb védői, fegyvert szabadon viselhettek, most azonban a nélkül kellett megjelenniök. Ezen szabály ellen vétő-nek kezét levágták; annak pedig, a ki czivakodni kezdett, fejét
ütötték le. Nem is szerettek ilyenkor pártoskodni, hanem leg-többször közfelkiáltással választottak. Midőn a polgárság helyet foglalva lecsendesedett, a hivatalát letevő bíró rövid beszéd kíséretében visszaadta a bírópcüczát, mely ezelőtt is hatalomra emlékeztetett, s bíróról bíróra szállt örökségül. A tanács tagjai jegyzőstül együtt szintén beszédet tartottak s egyszersmind
mindenki szemeláttára átadták a város pecsétjét. Lemondásuk után, egy előre kiszemelt polgár «egész alázatossággal» megkö-szönte fáradozásaikat.
Ezen kölcsönös üdvözletek után új bíró és 12 tanácsos vá-lasztása következett, kik aztán később maguk mellé jegyzőt ke-restek. Szent-György nap után az új bíró vagy polgártársai, vagy tanácsosai közül „kis bíró"-1 nevezett ki. Ma a «kis bíró»
a bírónak inkább csak szolgája, régente helyettese volt és 40
s u
forintig bíráskodhatott. Ezen választás csak királyi megerősítés és foleskíivés által nyert szentesítést. Végre még a külvárosok részére albirákat s a mesteremberek közül felügyelőket választottak, kik a főbírónak egytől-egyig hűséget esküdtek. Mindezen ünne-pélyek betetőzésére az új bíró útczáról-útczára járva, magát a népnek bemutatta. Viszont ugyanekkor ő is tiszteletben része-sült, mert minden háztulajdonos kapuja előtt illendően fogadta.
Bíró uramnak körútja végeztével «kötelessége volt», kísérőinek fáradozásaikért köszönetet mondani.
Nagyon csalódnék, ki azt hinné, hogy ezen czeremóniával járó tisztség a főváros első tisztviselőinek valami nagy hasznot hajtott. Igaz, ha nem csordult, cseppent, mert ámbár állandó fizetésük egy garas sem volt; némi kedvezményekben mégis részesültek. így pl. adót, vagyis akkori néveu «királyi bért»
nem fizettek s valahányszor nagyobb hivatalos munkát végez-tek, városi számadás terhére szabadon etvégez-tek, ittak. Ekként a
«becsületért» végzett munka sem mondható egészen ingye-nesnek.
H a már bíró uramat kőrútjában elkísértük, lépjük át va-lamelyik budai polgár küszöbét s nézzünk körül családi életében.
A festetlen falú szoba kevés bútora közül, mindenek előtt ter-metes hosszú asztal tűnik szemünkbe. Mellette kemény fából századok használatára készült székek kínálnak leüléssel. Házi gazdánk szívesen fogad, mert ez már a magyar embernek ter-mészete. Nem czifrázza a szót, hizelgéshez nem nagyon ért; de annál őszintébb. Egy kis barapnivalóval kínál, mi bizony ebédnek is megjárja. Középosztályú, de jó magabíró emberrel lévén dolgunk, óntányérokat rakat elönkbe. Ezüstre ugyan nem telik, mint förangúaknál általában szokás; de nem is cserép, mely csak alsóbb osztály rangjához méltó. Evőeszköznek úgy látszik nincsen böviben. Villát legalább sehol sem látunk..Kissé kellemetlenül érezzük magunkat, mert vadpecsenyét tálaltak fel s gazdánk váltig biztat, hogy lássunk hozzá. Majd jó példával
akar-8 1
ván elől menni, kezével azon módon bele nyúl s kiragadvaegy ha-talmas darabot, jó izűen kezdi falatozni. Mi finnyás emberek, kik a XIX. század ^zülöttei vagyunk, kénytelen-kelletlen követjük példáját. Kérdezősködésünkre fölvilágosít, hogy bizony ők úgy szoktak étkezni. Villával még semmiféle famíliája sem evett.
Látni is csak egyszer látott, azt is más ember házánál. Dicső királyunk Mátyás világlátott ember létére sem igen tudott meg-barátkozni a villával. Neki ugyan volt, még pedig aranyból, de használata nem esett keze ügyébe s ezért ő is jobban szeretett pusztán újjaival enni. Különben ne csodálkozzunk rajta, liá azt mondja, hogy tányért sem lehet minden háznál látni. Egy közös nagy tálból esznek békességgel s ha a leves csurog, karaj kenyeret tartanak alá. Pecsenye után tiszta hamisítatlan borral kínál. Az ám, még pedig budai borral; nrert a budai hegyeken már akkor is több bor fakadt mint forrásvíz. Csak kínál, kínál s nem érti tartózkodásunkat. Úgy látszik, nem akadt bennünk emberére. 0 hozzá van szokva, hiszen nála, épen úgy mint majdnem minden háznál, 3 - 4 - itcze bor egy-egy ebédnél las-sacskán elcsúszik. Ebédünknek nem igen szakadt hamarosan vége, mert mint aféle vendégségen feltálaltak vagy öt fogás ételt. Pecsenyén kezdték s levest csak harmadjára hoztak. Asz-talbontás után langyos vizet tartottak előnkbe, hogy kezünket mindnyájan lemossuk.
Ruházat dolgában gazdánk háza-népe nem fösvénykedik.
Az övé rókabőrből készült; de farkasbundát is tudna mutatni.
Sapkáját is prémből csinálták. Neki hegyes orrú csizmája van;
de társai közül sokan czipőt viselnek. Fegyverét is szívesen megmutatja. Erről legörömestebb vált szót velünk. Nem csoda, hiszen most is olyan háborús világot élnek.
Ne sértsük meg az illemet; ereszkedjünk beszédbe a házi-asszonynyal is. Csendes, nyugodt beszédű nővel állunk szem-ben. 0 nem avatkozik külső, világi dolgokba; elég tenni valója van otthon, háza körül. H a kell, maga végez minden munkát.
G ö ő z , B u d a p e s t t ö r t é n e t e . é
s <±
Tud főzni, sütni, szőni, fonni. A mi kevés pénz kerül a házhoz, megtakarítja. Úgy gazdálkodik, hogy jusson is, maradjon is.
Iskolázni nem iskolázott. A mit írni-olvasni tud, azt atyja házá-nál tanulta. Különben e tekintetben a ritkaságok közé tartozik, hiszen sok férfiú nem olvas úgy, mint ő a maga imádságos könyvéből. De mégis mintha fényűzésre volna hajlandó. L á m ott egy darab szőnyeg, akárhonnan vette; jól megadta az árát.
Ne ítéljük el; hiszen gazdagabbak efélékkel még szobáik falát is tele aggatják, mert náluk most ez a divat járja.
Asszonyunk, úgy látszik, lassanként belemelegszik a be-szédbe. Szót-szóba öltve, megtudjuk tőle, milyen olcsó világot élnek. Valamire való fejős tehénnek 2 frt az ára; de hitványab-bat 1 (egy) forintért is kínálnak. Arra nézve a hízott disznó vetekedik vele, mert ezért is megadnak 1—2 forintot. Lovat már sokkal drágábban lehet vásárolni. Középszerűért 10, pari-pafajtáért 20—25 forintot, sőt néha többet kérnek. Juhhúshoz igen olcsón juthatnak, mert ez az állat bőviben tenyészik. Egy forintért 10—15 darabot adnak belőle, s e szerint, mivel 100 dénár tesz egy forintot, egy-egy juh szőröstül-bőröstül nem kerül többe 10 dénárnál. Négy tojásért vagy egy csirkéért egy dénárt, tyúkért kettőt, lúdért hármat kérnek. A kinek zsebében 7—8 dénár van, 100 fej káposztát kaphat érte.
Gabonanemű kapósabb a lábas jószágnál, így aztán több hús van, mint kenyér. Egy köböl búzáért olykor két tehenet is adnak cserébe; sőt holmi görhes jószágot hármat lehetne kapni, mert egy köböl búza megér 3 forintot.
Mi mai viszonyunkhoz képest nevetséges áraknak találjuk ezeket. Pedig nem voltak ám azok, mert ezekhez mérve ingat-lan birtok sem ért nagyon sokat. Ma egy munkabíró cseléd koqztja mellett egy évre 50—60—100 forint béren alul nem alkuszik; akkor meg egy béres élelmi szereken s pár darab gúnyán (ruha) kívül 3 forintért is elszolgált. Egy hold föld örök ára középszámítással másfél forint lehetett; ma meg körülbelül
8 3
100—150 forint; sőt Budapest város belső telkén mai nap néha egy • ölért kérnek ennyit. Igaz ugyan, hogy akkor az egész országban temérdek föld bevert parlagon, helyenkint mocsár-ral borítva, másutt kákával s egyéb vízi uövénynyel benőve.
Legelő is bőven volt s ezért aránylag véve mindenki több bar-mot tenyésztett, mint a mennyi földet művelt. Hogy a ló oly drága volt, annak is megtaláljuk a maga természetes okát. Ab-ban a világAb-ban, midőn még vasúti kocsik helyett lóháton és szekereken közlekedtek, s a hadakozás módja is másforma volt, a lónak békében és háborúban egyaránt rendkívül nagy hasz-nát vették.
Buda polgárai 1526 előtt nem töltötték mulatság nélkül napjaikat. Baj, nyomor, panasz ugyan annyi volt hazánkban, hogy fele is sok lett volna; de azért a budaiak kivált II. Lajos alatt sok mulatságnak sorát ejtették. Most lovagjáték, majd más vigalom foglalkoztatta őket. A tánczot Mária királynő különö-sen kedvelte. Neki mindegy volt magyar, német vagy másféle táncz, ő egyikben is másikban is gyönyörködött. H a ebbe bele-únt, álarczos bálokat rendeztetett, melyeken a szomszéd ország-beli öltözködést utánozták, sőt álarczokban vadállatokat, ször-nyeket stb. is ábrázoltak. Külföldiek, mulatozásáért el is híresztelték. Egyik többek között így ír II. Lajosról: „A királyi udvar szörnyűségesen szegény, de én még is hatalmasan farsan-goltam vele . . . én és Krabat vívtunk lóháton. Krabat ördög volt, én meg vadember: az ördög lefordult lováról és arczára esett".
. . . Ilyen farsangolás Budán a mohácsi vész előtt általános vala. Fogyasztották a bort; kergették a bánatot s fejők nem igen fájult meg a haza sorsa miatt támadt gondoktól.
A mai főváros akkori lakóinak kiválóbb foglalkozását fő-képen a) ipar, b) kereskedelem képezte. Némi részben földmívelés, kivált bortermelés is dívott, de ez vagyonosodás szempontjából meg sem közelíté az ipar és kereskedelem jövedelmezését. Ter-mészetesen nem mindenki foglalkozott ezzel. Főrangúak,
gaz-
6-4
dagok, kik vidéken jövedelmi forrással rendelkeztek, Budán laktokban csak pénzöket költötték s ez által az iparost, keres-kedőt és földmívest vagyonosították.
A mesteremberek érdekei megvédésének leghatalmasabb eszköze az úgynevezett czéhrendszer vala. Ennek követelménye szerint kiki saját mesterségét folytatta s máséba n e m kontár-kodhatott·. Az iparosokat ez foglalta tömör fegyelmezett testü-letbe, mely később oly tekintélyt vívott ki; ez gondoskodott
róluk inaskoruktól fogva halálokig. Zsigmond király egyik in-tézkedéséhen erről is megemlékezett.
Buda törvénykönyve a hatáskörébe eső iparosok czéhének
•szabályzatát megállapítván, többek között ezeket szabja m e g : a) Egy polgár csak egy mesterséget űzhet és társának sem inasát, sem engedélyét, sem vevőit nem szabad magához csá-bítania.
b) Ugyanazon mestefségen levők egy czéhet alkotnak, egy városrészben laknak, és műveiket egy csoportban árulják.
c) Minden czéh évről-évre czéhmestert választ, ki ez-által legfőbb hatalmat nyer társai között.
d) Mindaz, ki a czéh szabályait átlépi, kizáratik stb.
A czéhek szigorúan őrködtek tagjaik anyagi és erkölcsi érdekei, becsülete fölött. így pl. megkívánták, hogy mindegyik törvényes józan életet éljen, mert másként maguk közül kire-kesztik.
Valóságos erkölcsbírák valának. Hírök-nevök megóvása végett csak olyan egyént vettek maguk közé, ki saját szakjából remeket tudott készíteni. H a ezen próbát ki nem állotta, pl.:
szabó létére «remekbe» készített munkájával a bírálók elége-detlenek valának, akkor semmi áron sem juthatott önálló mes-terek sorába. Hyen embert mint kontárt a városban meg sem tűrtek.
Ma már nincsenek czéhek, a szabad ipar szempontjából mint szükségtelen, sőt káros intézményt, eltörölték. Azonban jó
8 5
lélekkel senki sem mondhatja, hogy régente is szükségtelenek, károsak lettek volna.
Bajos, sőt lehetetlen elszámlálni, hogy mi mindenféle mesterség dívott akkor Pesten és Budán. Kétségkívül az ipar-nak csaknem minden ága talált itten művelőre. Iparunkipar-nak azonban mégis legnagyobb díszére vált a fémnemüek készítése, úgynevezett ötvös-mesterség. •— Ezen mesteremberek utódait aranyműveseknek hívják. Kezeik közíil legtöbbnyire övek, drá-gakövekkel kirakott lánczok, ezüst és arany serlegek, fegyver-díszítések kerültek ki. Az ékszereknek ötvöseink sajátságos fényt és színt tudtak adni, az úgynevezett zománczozás által.
Ebben egyetlenegy nemzet fiai sem vetekedhettek velők. Elhí-resedtek továbbá a budai és pesti kardcsíszárok, puskakészítők.
Sőt a fővárosi pénzverők és irhagyártók (finomabb bőrkészítők) is figyelmet érdemeltek.
Nagyon valószínű, hogy Budán híres kocsigyártók laktak, mivel a kocsik használata hazánkban, a királyi udvar közvetíté-sével terjedt el.
A kereskedők szintén testületet alkottak, mint a czéhbeli iparosok. Testületbe lépésök nem volt ingyenes. Törvényes születés, továbbá városi polgárjog nélkül Budán senki sem nyit-hatott üzletet.
Tudnunk kell, hogy a városok azon korban iparos és ke-reskedő-testületek nélkül nem képzelhetők. Ez volt természe-tes foglalkozási helyök, ide utalta őket a városoknak a) fekvése és h) kiváltsága. Buda és Pest hazánkban mindkét követel-ményre nézve versenytárs nélkül állott. A kereskedés nyugatról kelet felé irányulván annyi felől vezető útnak képezte csomó-pontját, hogy lehetetlen volt kereskedelmének óriási lendületet nem vennie. Királyaink a XIII. századtól fogva, miután föld-rajzi fekvésének jelentőségét felismerték, ezt méltányolni töre-kedtek. Különböző szabadságot biztosítottak részére, melyeknek következtében mihamar első helyre küzdötte fel magát. Láttuk
s o
annak idején, miként kedveztek neki vásártartási engedély és árúmegállítási jog nyújtásával. Kétségkívül eme két hatalmas kiváltságnak köszönhette gyors emelkedését és fővárossá lételét.
Szomszédjaitól, t. i. Székesfehérvái-tól és Esztergomtól, melyeket Arpád-házbeli királyaink kegyességükkel elhalmoztak, csak ipara és kereskedelmének nagymérvű fejlődése után nyerhette el az elsőséget.
Akkoriban hazánkban a vámrendszer igen széles alapra volt fektetve. Hosszabb kereskedelmi út mentén a kereskedőt sokszor megvámolták, úgy hogy némelyiknek még a kereske-déstől is elment a kedve. Ezen intézkedés kétségkívül nagy gátat emelt a szabad kereskedés teljes mérvű kifejlődése elé, másrészről azonban a városok gyarapodásának egyik alapkövét képezték. Királyaink még e tekintetben is kivételt tettek.
Néhány város, köztük Pest polgárai a vámfizetéstől az egész or-szágban mentve voltak. Ilyen kedvezmény szintén csalogatott letelepedésre.
Buda és Pest országos vásárai, régiesen mondva «soka-dalmai i), híresebbek voltak, mint ma. Egy-egy alkalommal, mint a raj úgy özönlött ide a tömérdek idegen. Ilyenkor boldog, boldogtalan jöhetett, mert senki sem vámolhatta meg. Fel is használták e kedvező körülményt, mely a városnak még így is tetemes hasznot hajtott.
Budának kereskedőit az «árú-megállítási jog» védte ide-genek haszonlesésétől. Tudjuk, mily megszorítás volt ez. Vidéki kereskedőn helybeli nagykereskedő nyerészkedett s ez viszont idevaló szatócsoknak juttatott meglehetős hasznot. Meg volt szabva mily mennyiséget szabad nagykereskedőnek, lakásán,, üzleti helyiségéhen a közönség számára elárúsítani. Piaczon, ki-csinyben való eladás joga, kizárólag kiskereskedőket, szatócso-kat illetett. Ez utóbbiak közé tartoztak a kofák, kik akkoriban ugyancsak nagy számmal voltak. Ok a várban és külvárosok-ban ütötték fel sátorfájukat s kiszabott helyükön adták el
8 7
gyümölcs, zöldség, főzelék, tojás, baromfia, só és más eféle árúikat.
Iparon és kereskedésen, mint két legfőbb foglalkozáson kívül Buda és Pest polgárai egyéb kenyérkereseti módhoz is folyamodtak. így pl. biztos tudomásunk szerint némi földmí-veléssel, főként szőlőmunkával, továbbá az adó kezelésével is foglalkoztak. Sőt még arra is van példa, hogy a budaiak által fizetendő harminczadot vagy adót pénz szűkiben levő királyok-tól zálogba vették s így nyerekedtek. Pesti lakosok meg nem tartották méltóságukon alul állónak, ha vidéken valakinek föld-birtokát, vagy a Tiszán a halászás jogát kibérelték.
TIZENKETTEDIK SZAKASZ.
Török világ kezdete Magyarországon. — Buda végleges megszállása.
A török egyszer mái1 megfordult Budán,ÚPesten, de egyi-ket sem vehette birtokába, mivel ügyes-bajos dolgai haza szó-lították. Távozása után az elhatalmasodott Zápolya rándult Budára, hogy magát küálylyá koronáztassa. Midőn ide ért, a romhalmaz láttára könyekre fakadt. Megkoronáztatása után sietett jogával élni s a főváros kiváltságleveleit hivatalosan megerősíté.
Az özvegy királyné a mi történt, nem hagyta helybe. Az üresen maradt trónt Ferdinánd, nevű testvére javára akarta biz-tosítani. Budához nem mert közeledni s ezért más várost sze-melt ki czélja elérésére. Pozsony látszott legalkalmasabbnak, mivel közeP volt Bécshez s kőfalai ellenséggel is daczolhattak.
Most meg azon mesterkedék, miképen hódítsa részére a pozso-nyiakat. Ennek is hamar kitalálta a módját. Különböző kedvez-ményekben részelteté őket s így Ferdinánd osztrák főherczeget csakugyan királylyá választották.