Budapest története : a magyar nép és ifjuság [!ifjúság] számára

B U D A P E S T 1

1-BEN.

BUDAPEST TÖRTENETE.

A MAGYAR NÉP ÉS IFJÚSÁG SZÁMÁRA.

A B U D A P E S T I ( B U D A I ) T A N I T Ó E G Y L E T M E G B Í Z Á S Á B Ó L

I R T A

Dr G Ö Ő Z J Ó Z S E F

FŐVÁROSI TANÍTÓ.

K É P E K K E L D Í S Z Í T E T T K I A D Á S

BUDAPEST.

F R A N K L I N - T Á R S U L A T

MAGYAR IR OR. TNT KZ ET KS KÖNYVNYOMRA.

1 8 8 3 .

22192

*RANKUM-TARSULAI NYOHOÍJ»

B E V E Z E T É S .

H a egy vidéki magyar ember Budapestre vetődik, nem győzi eléggé dicsérni fővárosunk szépségét. Akár a Duna part- ján emelkedő paloták sorát; akár a sugárutat vagy a Muzeum környékét; akár az egész tájképet vegye szemügyre; keblében büszke önérzet támad. -Jól esik lelkének az a tudat, hogy ha más nemzet, például a franczia Parissal, az osztrák Bécscsel dicsekedhetik; nekünk is van ám szép fővárosunk : Budapest.

Hosszasabban vizsgálódva meggyőződést szerezhetünk magunknak arról, hogy fővárosunk ódon külsejét helyenként még nem cserélte föl újabb szabású, díszesebb formával. Az égbe meredő paloták mellett földhöz ragadt, alacsony hajlékok érthetően magyarázzák, hogy Budapest korántsem lehetett min- dig ily világváros, mint ma. Volt idő s talán nem is oly nagyon régen, mikor még a Dunapartot a Vigadó tájékán bűzhödö iszap, szemétdomb ékteleníté. Annak se nagy ideje, mikor Buda és Pest lakói keményebb télnek idején néha hetekig, sőt hóna- pokig sem érintkezhettek egymással, mert a zajló Duna gátot vetett jó szándékuk elé. A hajóhíd ugyan arra való lett volna, hogy rajta egyik partról a másikra átkelhessenek; de mi haszna, ha ilyenkor a rakonczátlan folyam hátáról azt is biztosabb helyre kellett szállítani. Öreg emberek meg még arra is emlé- kezhetnek, hogy itt, hol ma díszesebbnél díszesebb színházak hirdetik a magyar nyelv zengzetességét, az ő gyermekkorukban

1*

4

csak német színészek foglaltak tért s az iskolákban is kivétel nélkül németül vagy latinul tanítottak.

Fővárosunk csak száz meg száz esztendő leforgása alatt érhette el mai nagyságát és jelentőségét. Ezen fejlődés menete képezi történetét, melylyel ebből a könyvből meg fogunk ismer- kedni. Majd meglátjuk milyen körülmények gátolták vagy segí- tették gyarapodásában s kiknek köszönhetjük, hogy m a Buda- pest Magyarországnak középpontja, fővárosa.

I

r

ELSŐ SZAKASZ.

Honnan tudjuk Budapest legrégibb történetét ? — Milyen népek jártak-keltek ezen a darab földön, a magyarok letelepedése előtt ? — A kelta és római nép rövid ismertetése. — Miféle emlékeink tanúskodnak a rómaiak itteni uralkodásá- ról ? — Trans-Aquincum. — A kereszténység terjedése Aquincum lakói között. —

A római uralkodás vége Pannóniában.

Sok víz lefolyt a Dunán, mióta Budapest mai határán főváros büszkélkedik. Régen volt, mikor itt az első ásó-kapa- vágást tették; ezért a főváros legrégibb története homályba vész előttünk. Nem is csoda, hiszen még akkor kinek lett volna gondja arra, hogy a nap-nap után történteket pontosan följe- gyezze. Meg aztán, lia fölirta volna, talán még akkor is édes- keveset tudnánk belőle, mert a népek vándorlása, folytonos fegyverviselése közben sok becses dolog örökre elveszett. De hát — kérdhetné valaki — hogyan tudjuk, mi történt abban a régi időben, h-a akkoriban keveset, vagy épen semmit sem írtak föl s a mit itt-ott följegyeztek, talán az is e l v e s z e t t ? . . . A nagyapa az apának, apa pedig fiának beszélte el a régi dol- gokat. Egyik a másiknak a szájába adta a szót s így hagyták ősapáink emlékezetét firól-fira, nemzedékről-nemzedékre örök- ségül. Ezért nevezik ezt szájhagyománynak.

Hősök dicső tetteinek elregélése, el-elmondása régente igen kedvelt foglalkozás vala. Nagjmbb ünnepélyek és szűkebb körű családi összejövetel alkalmával mindig akadt egy-egy vállal- kozó, ki a társaságnak régibb dolgokról kezdett regélni. Egyik

6

regélő ezt vagy azt az eseményt szebben mondta el mint a másik; emez toldott hozzá, amaz elvett belőle. E miatt a száj- hagyomány utján reánk, mint késő unokákra maradt történelem vagy rege — melyet némelyek mondának is neveznek, — nem oly hiteles, mint az irott történelem. Könnyű ezt megérteni, hiszen csak egy mesét is hányféleképen szoktak elmondani.

Még más forrás is van, melyből régi idők eseményeivel annyira-mennyire megismerkedhetünk. Ki ne hallotta volna már, hogy néhanapján egyik-másik földmívelő valami furcsa alakú szerszámot talál, milyent még a nagyapja sem látott.

Sokszor föl sem veszi e csekélységnek látszó dolgot; néha azonban a község lelkipásztorához, jegyzőjéhez, tanítójához vagy más tanult emberhez is elviszi mutatóba. Ezek ráismer- nek, hogy az régi világban hasznavehető tárgy. pl. valami fegy- ver volt. Ilyen talált régi fegyvert, pénzt s más eleiét hozzáértő emberek olykor igen drágán megvásárolnak. Máskor meg az is megtörténik, hogy valaki pl. házépítés, kútásás, pinczerakás közben vagy épen vízpart szakadásánál kőhalmazra bukkan.

Néha mindjárt észrevehető, hogy itt fal volt betemetve. Amott egy czifra faragású oszlop, kőkoporsó, egy-egy darab csont vagy valami régi cserépedény látszik ki a földből. E fajta oszlopon, kökoporsón levő betűk elbeszélik nekünk, mikoriak és mire- valók voltak. Sőt még nem igen formás tárgyak, szerszámok is sokat megmagyaráznak, habár irás nincsen rajtok. így tanuljuk a múlt idők történetét régiségekből.

Budapest történetét sem egyedül irott emlékekből ismer- j ü k ; hanem mondák alapján és ásatások utján napfényre került

régiségekből. Ezek együttesen beszélik el múltját s tanítanak letűnt századok eseményeire.

Ezeket tudva vegyük szemügyre azon népeket, melyek a magyarok beköltözése előtt ezt a földet tapodták, hol ma Buda-

pest terül el. ' H a csak népek neveit kellene felemlítenünk; akkor e

7

vidék lakói különféleségök szerint meglehetős változatosságot mutatnának. Azonban mi haszna soroljuk elő czifra neveiket, ha róluk alig mondhatunk ennél többet: itt jártak, helyökből más népek őket is kiszorították. De mégis laktak itt olyan népek, melyeknek neve a nagy világ előtt is ismeretes és emlékezetes maradt. Ezekről már érdemes megemlékeznünk.

Azon időben, midőn Krisztus született, bárom világrész- ben, u. m. Európa, Ázsia és Áfrika nevezetesebb helyein egy hatalmas nemzet uralkodott. Ez a mai Olaszország őslakója, a világhódító római nemzet vala. A biblia, midőn Krisztus szüle- tésének történetét adja elő, azért emlegeti a rómaiakat, kivált Augusztus császárt, mert akkor a szentföld is rómaiak birtoka volt. Hazánknak Dunán túl fekvő része, melyet akkor Pannoniá- nak hívtak, szintén rómaiak hatalma alatt állott. Természetes dolog, hogy magok a római császárok, ily roppant birodalom- nak nagy részét csak nevéről ismerték. Ok legtöbbnyire Róma városában laktak s birodalmuk távol eső részeit, az úgynevezett gyarmatokat, tartományokat mások gondjaira bízták. Azon fér- fiakat, kiket maguk helyett a rend jentartása végett oda küldöt- tek, helytartóknak nevezték.

Pannónia épen Augusztus császár idejében lett római tar- tomány s az is maradt negyedfél századig. Meghódítása tömér- dek vérbe került, mert az itt lakó kelta nép vitéz ellenállást fejtett ki. Hazánk őskora ezen római hódításig terjed. Ettől fogva uralkodásra termett, hatalmas nemzetek laknak itt száza- dokra menő évek során át. Vagy talán elkezdve a keltákon, a rómaiak, hűn, avar és magyar nemzetek nyom nélkül tűntek el a világtörténetben ?

A kelta népről nagyon keveset tudunk. Mondják, hogy koruküoz mérve elég értelmes emberek voltak.

Építkezéseik figyelemre méltók, mert ők már városokat is építettek, nem úgy mint más népek, melyek még századok multán is sátrak alatt tanyáztak. Azon a helyen is, hol ma

8

O-Buda terül el, építettek a kelták egy várost, mely a rómaiak idejében Aquincum, — magyarosan mondva Akvinkum — nevet viselt. Ez képezé magvát a mai fővárosnak.

Hazánknak Dunán túl fekvő részét Krisztus előtt kelták lakták. Attól fogva e hely mintegy negyedfél száz esztendeig rómaiak fegyverének hódolt.

Hogy a rómaiakról is mondjunk egyet-mást, föl kell emlí- tenünk a következőket: Szokásuk volt időnként meghódított tartományaikban katona-ezredeket, úgynevezett légiókat elszál- lásolni, hogy ezek a lakosok alattvalói hűségét szemmel tartsák.

De ennél még többet is tettek. A Duna mentén megerősített táborokat és hajóállomásokat hoztak létre. Ezen helyekre Róma város közeléből lakosokat telepítettek le, hogy tőlük az itteni nép a római nyelvet és szokásokat eltanulja. Pannoniának hajdani lakói, a pannonok, kelták is így tanulták el a rómaiak nyelvét, szokásait s ennek következtében ők is mihamar a római nemzethez tartozóknak érezték magukat.

A rómaiak első sorban mesterséges utak készítéséhez fog- tak, hogy akár megtámadás esetén, akár békés időben könnyű szerrel közlekedhessenek a birodalom minden részével. Éles szemük fölismerte a természetnek újjmutatását. Belátták Aquin- cum fekvésének országokra szóló jelentőségét s e körülményt igyekeztek javukra fordítani. Intézkedéseik közül e város eme- lésére különösen azok hatottak; melyeknek irányadójuk katonai szempont.vala. így pl. megtámadás ellen védelemre kéjmssé s

egyszersmind ötfelől összefutó országútnak csomópontjává tet- ték. Utaik jó karban tartására gondot viseltek. Ily messzeható intézkedések folytán Aquincum nagy sürgésnek forgásnak lett középpontja. Gyors emelkedése, felvirágzása nem is maradha- tott el, mert hiszen e helyet apró néptörzsek talán már akkor is átjáfó révnek tartották, midőn itt városnak hire sem volt.

Valószínű, hogj^r a rómaiak idejében a Margitsziget s a fölötte levő Fürdősziget, mely ma már nem látható, továbbá a

9

Gyársziget nem volt Dunaággal elválasztva O-Buda területétől.

Összefügghettek a várossal, mert akkoriban a Duna jobban a pesti parthoz szegődött. Aquincum megbízható jelekből ítélve a mai Krempelmalom tőszomszédságában kiásott Amphitheat- rumtól (Amfiteátrum) kezdve az óbudai hajóállomásig futó négy- szög alakú területen feküdt, oly formán, hogy az említett szi- getekre is áthúzódott. Kiterjedése legalább 600 hold lehetett.

Annyi mint ma Budapestnek Lipót- és Terézváros nevű részei együttvéve. Lakosainak száma többre rúgott negyvenezernél.

Aquincum ösnagyságára és virágzására mestermüvek szem- mel látható maradványai ma is emlékeztetnek bennünket. Szá- zadok viharaival daezoló vízvezetéki oszlopok; az 1880—81-ik év folytán kiásott omphitheatrnm; nagyszabású fürdő a szent- endrei út mentében; továbbá az Ó-Buda területén ezelőtt 100 évvel feltalált fiitökamra stb. eléggé tanúskodnak építőik mű- veltségéről. Hátba még az egyszer s másszor napfényre került dmb-darab köveket helyökre illesztve egyszerre vonnánk le róluk földtakarójukat, mennyi hatalmas épület romjait szemlél- hetnők. Másfélezer esztendő óta a Duna árja is sokat elteme- tett, örökre elsodrott belőlük. Azok, kik az eféle régiségek nyel- vét értik, nem győzik eléggé dicsérni, mily pompás város lehetett itt bajdanában. Kőből épült házak, fürdők, sétáló és mulató helyek emelték szépségét.

A 'rómaiak napi munkájuk után többször kerestek üdülést az Amphitbeatrumban. Ezen széles alapra fektetett épület, melyet mai nyelven körszinháznak lehetne neveznünk, ezer meg ezer embernek szolgált gyönyörködtető látványnyal. Nekünk már nem igen szerezne mulatságot az a vérengző, hajmeresztő viaskodás, melyben nekik kedvök telt. Oldalketreczekből vér- szomjas vadakat, pl. medvét, tigrist, oroszlánt, nekivadult ökröt bocsátottak küzdőtérre, hogy ezek az ő szemök láttára egymást kegyetlen tusában halálra kínozzák. De az mind csak semmi ahhoz képest, hogy elítélt gonosztevőknek, hadifoglyoknak s

11

más embereknek is itt kellett egymással viadalra kelniök; sőt olykor-olykor vadállatokkal is életre-halálra kiizdeniök. Ilyen mulató helyet ábrázol képünk is, mely a régi Aquincum amphi- theatrumát ismerteti meg velünk. Mivel e hely a mai Ó-Buda határában fekszik, azért óbudai amphitheatrumnak szokták mondani. . . '

Aquincum lakói oszlopos csatornájukon, a mai napság is melegen bugyogó forrás vízét jobbára fürdőépületekbe vezet- ték. Hihető, hogy ezt a vizet egyúttal lisztőrlő malmok hajtására is felhasználták. Erre nekik nagy szükségök volt, mivel így sza- porább munkát végezhettek, mint mikor rabszolgákkal kézi malmon őröltették meg a kenyérnek valót. ·

A Duna balpartján, Aquincummal szemben, kisebb város keletkezett, melyet Trans-Aquincumnak (Transz-Akvinkumnak, magyarul Túlsó vagy Kis-Aquincumnak) neveztek. E két város

között hajókra fektetett átjárót, u. n. hajóhidat építettek. Ez az út volt legfőbb közvetítője a Dunán inneni és Dunán túli keres- kedésnek. Nagyon valószínű, hogy Trans-Aquincum nemcsak katonai őrhelyül, hanem főkép a Dunán való átjárás védelmére épült. Romjaira ezelőtt 70 évvel, vagyis 1812-ben bukkantak.

A keresztény vallás Aquincum lakói között Krisztus szü- letése utáni negyedik században terjedt el. Meghonosítása a rómaiaknak köszönhető. Elgondolhatjuk, hogy e vallás elter- jesztése itt sem volt egy pillanat műve. Csak lassan-lassan lehe- tett a pogány szokásokból egyet-egyet elfelejteni a keresztény vallás igazságaiért.

A rómaiak e helyen a keresztény vallás terjedésének nem igen sokáig örülhettek. Hajdani híres birodalmuknak a Kr. u.

4-ik század második felében már csak árnyéka vala. Császárok, helytartók, tisztviselők kíméletlen bánásmódja, zsaroló adó- kivetése s nem ritkán kegyetlenkedése a népet elkeserítette.

Szegény és gazdag egyaránt elviselhetetlennek tartá a reá rótt terhet. Ily módon a birodalom lassanként teljesen megérett a

1 2

felbomlásra. Nagy részben eme benső rendezetlen viszonyok- nak tulajdonítható, hogy a húnok Kr. u. '375-ik év multával a rómaiak pannonai uralkodását, — aránylag véve könnyű szer- rel — megdönthették.

MÁSODIK SZAKASZ.

' A nagy népvándorlás. — Húnok bejövetele. — Mit mond róluk a rege vagy monda s mit a történet ? — Aquincum mint bún város «Etelvár» és «Budavár»

név alatt. — Aquincum urai Attila halála után a magyarok bejöveteleig.

A negyedik század közepe táján egy hatalmas nemzet indult el keletről, a mai Oroszország földjéről. Előtte kisebb néptörzsek meg sem állhattak. Vagy hozzája csatlakoztak, vagy menekültek előle. Mint a víztükre hullámzani kezd, ha követ dobunk belé ; úgy kezdtek Európa népei mozgolódni, sürögni- forogni, mikor ez a hatalmas nemzet a világot nyakába vette.

Azok, kik a nagy népvándorlást előidézték s ez által a római biro- dalom alapját megrendítették, rokonaink, a húnok valának. Ök ugyanis a német és szláv népeket tovább-tovább kényszerítették menni maguk előtt. Ezek aztán akarva nem akarva a rómaiak földjére törtek s ott a rendes békés életet annyira megzavarták, hogy e miatt a bnodalom hatalma nagyon meggyengült.

A húnok dicsősége, legderekabb uralkodójuk, Attila vagy másként Etele alatt érte tetőpontját, ki Keleti és Közép-Európa majdnem minden tartományát, közöttük Pannoniát is meghó- dította. A rege azt tartja róla, hogy azért volt oly hatalmas, mert kardját csodálatos módon Isten küldte neki. (Ez volt az a sokat emlegetett «Isten kardja«.) Eóla a mondák igen sokat beszélnek. Sőt még régi történetíróink, az úgynevezett «króni- kások» is, azon hitben, hogy igazán megtörtént dolgot írnak, eleget foglalkoznak személyével. Buda város nevét is vele hoz-

13

zák kapcsolatba. Rövidre fogva a beszédet, ilyen regét ballha- tunk róla.

/

A mai O-Buda helyén levő régi városból, melyet valaha Sicambriának (magyarosan mondva Szikámbriának) is neveztek, Attila seregét hódítás végett Európa nyugoti részére vezeté.

Fegyverét itt is ott is diadal kisérte, úgy hogy nemsokára nagy darab földön parancsolt. Több ország, maga a római birodalom

is, évi adófizetés árán vásárolt tőle békét.

Külső országi hódító hadjárata alatt itthon korántsem ment minden a maga rendjén. Midőn végre hazatérve Sicarn- briában megszállott, éles tekintetével mindjárt észrevette hánya- dán áll a dolog. Rettenetes haragra gyuladt Buda nevű testvére ellen. Hogy is n e ! hiszen ö tette úrrá, midőn önkényt megosz- totta vele a kormányzást s most uramfia édes testvére az idehaza

maradt néppel tervet kovácsol ellene. Sicambriát a maga nevé- ről elkereszteli Budának. No de lakolt is vakmerőségeért, mert Etele nagy felindulásában megölte s holt tetemét a Dunába vetteté. Majd nyomban megparancsolta népének, hogy ezentúl Sicambriát ő róla Etelvárnak nevezzék. Haragjától rettegve az itt lakó németek e várost csakugyan Eczelbargnak nevezték;

míg a húnok azontúl is csak Budának hívták.

Nem akarjuk a szót szaporítani. Elég ebből annyi, hogy régente némelyek teljes meggyőződéssel állították, hogy fővá- rosunk alapvető részét Attila előtt Sicambriának nevezték.

Továbbá, hogy Attila vagy Etele parancsolatára az ő nevéről keresztelték el Etelvárnak, míg a hűn nép Etele testvére, Buda nevéről Budavárnak nevezte. Ma mái' tudósainknak fejtegetései nyomán ezen elnevezgetést csak mesebeszédnek tartjuk: Ellenben csakugyan történeti igazság, hogy a szóban levő város neve a rómaiak idejében, sőt még Attila halála után is, míg falaiból kő-kővön maradt, Aquincum vala. Attila nem is igen lakott itt, hanem fából készült sátorában valahol Szeged táján. Ezt annál inkább elhihetjük, mert a hún birodalomnak korántsem az a

1 4

kiterjedése volt, mint mai napság Magyarországnak. Hogy az e kelyen épült várost mikor és kiről, miről nevezték Budának, azt egészen bizonyosan nem tudjuk.

Attila halála után a hún birodalom órái meg voltak szám- lálva. Fiainak czivakodása miatt az ország dicsősége, napja alkonyatra szállt. Régi dolog, hogy két verekedő dolgán harma- dik örül. Most is úgy történt. Prédaleső népek a kedvező alkal- mat felhasználva rájuk törtek, s hatalmukat végkép megsemmi- síték. Ekként telepedtek meg a góthok Aquincumban s egész Pannoniában. Uralkodásuk e helyen jóformán csak félszázadig tartott, mert őket meg Kr. u. 560-ik év körül a avarok szorí- tották ki helyökből.

Ettől fogva Dunántúl vagy 140 évig csendesség honolt.

A lakosok, kik ellenség támadására való tekintetből országukat védő sánczokkal erősítették meg, egymással békében éltek.

Kr. u. 800-ik év körül ismét idegen sereg tapodta e tájat. Nagy Károly & frankok hatalmas királya járt itt s az avarok kiterjedt országát hosszas hadjárat után ugyancsak megnyirbálta. Annyira, hogy ezen megrövidítés után nekik Tiszán innen nem is maradt birtokuk. Ily módon a régi hún város egy időre frank uralkodás alá került.

Hogy 889-től fogva, midőn a magyarok ide letelepedtek, mily sors várt reá, a következő sorok fogják megmutatni. Mielőtt azonban egy nagy lépéssel tovább mennénk, emlékezzünk nagy- jából vissza azon nevezetesebb népekre, melyek eddigelé fővá- rosunk területén laktak és uralkodtak. Ezek ebben a sorrendben következnek:

a) Kelták (Kr. sz. e. és Kr. sz. u. vagy 100 évig), b) rómaiak (Kr. sz. u. 382-ig), c) hunok (382-től majdnem az ötödik századig), d) góthok (493-tól köriilbelől 560-ig), e) avarok (560-tól 800 év tájáig), f) frankok (800 körül néhány évig) s végre g) a magyarok 889-töl fogva mai napig.

15,

HARMADIK SZAKASZ.

A magyarok beköltözése és megtelepedése. — Milyen volt O-Buda és Pest a vezé-- rek korában s a királyok alatt 1211-ig? — Fehéregyház, Jakabfalva, Kelenföld

és Kis-JPest. — Tatárpusztitás.

Hazánk mai fővárosának ezen korbeli történetéből ránk mindössze is igen kevés maradt.

Történetíróink állítása szerint a magyarok beköltözésök alkalmával bazánk területén olyan a milyen állanotban több várost találtak, melyek közül egyik-másik, pl. 0--buu», ma is vmágzik. Akkor e helyen tót s egyéb szláv népek laktak. Ezekkel kellett őseinknek döntő csatába bocsátkozniok.

A bonfoglalás nagy munkájának részletes rajza nem ide tartozik; ezért csak azt említjük, mit legrégibb történetíróink, az u. n. krónikások följegyeztek, hogy Árpád Ó-Budán a meg- bódított bún városban hatalmas lakomát csapott. Áldomásivás- nak, örömünnepnek csak buszadnapra szakadt vége.

A keresztény vallás fölvétele után Budán és Pesten mi- hamar nevezetes templomokat építettek. így pl. magáról Szent Istvánról emlegetik, hogy Ó-Budán egyházat és prépostságot alapított s ez alkalomra az építkezéshez Görögországból hoza- tott kőfaragó mestereket·. Künn a város határában, azon a tájon, hol Árpád fejedem hamvai nyugosznak, Fehér-Egyházat építtette.

. /

Mai fővárosunknak az 1241-ik év előtt még csak O-Buda és Pest nevű része állott fenn. Két ellenkező irányban u. m. Kelen- földön, a Gellérthegy tövében és a mai Újlak területén már szin- tén megkezdődtek az építkezések; de ekkor még senkinek esze ágában sem lehetett, hogy ezen városrészek, melyek egymástól órányna feküsznek, valaha összeérjenek.

Ifi

O-Buda gazdag prépostságával es tekintélyes egyházaival kétségkívül elég városias képet nyújtott; habár valami fényes palotákra korántsem kell gondolnunk. Legtekintélyesebb volt a prépost várpalotája, melyben királyaink is tartózkodtak, hol rövidebb, hol huzamosabb ideig. Köztudomás szerint őseink csak a tatárjárás után kezdtek szilárd anyagból építeni házakat.

Korábban egy-egy városban vajmi kevés kőház lehetett s ezek is többnyire szerzetesek házai ós középületek valának. Akkor még a mai Ó-Buda csak «Buda» uév alatt szerepelt. Minek is mondták volna «Ó-Budának», mikor más Budát nem ismertek.

Ezért ha a XlV-ik századig Budát emlegetik, a mai O-Buda akkori állapotára kell gondolnunk.

A mai Újlak nevű városrész helyén ezen időben Jakab- falva nevű kis község állott, melynek folytatásául lassanként annyi ház épült, hogy Buda aXII-ik század, vége felé már odáig terjedt, hol ma a Császárfürdő emelkedik.

IV-ik Béla király uralkodása alatt Budának már tekinté- lyes külseje lehetett, mivel ezen város felvirágoztatása gondos királyunknak szívén feküdt. Szebbnél szebb épületekkel gazda- gítá; sőt ennyivel meg nem elégedve, az átellenben fekvő szige- ten, az u. n. Nyulak-szigetén, templomot és zárdát alapított. Ezen zárdában lakott az ő Margit nevű leánya is, kinek nevéről ké- sőbben a szigetet Margitszigetnek nevezték el.

Nézzünk át a Duna balpartján fekvő városba, Pestre is.

Ismerkedjünk meg legrégibb történetével. Itt még inkább kell tapogatódznunk, mint Ó-Buda múltjának fölkeresésében; mert Pest eredete még homályosabb. Az az egy bizonyos, hogy a hon- foglalás idején már fennállott. Lakói akkoriban szlávok ós bol- gárok valának. írásból tudjuk, hogy Taksony nevű vezérünk

«Pest várába» mohamed vallású bolgárokat, más néven izmaeli- tákat telepített, kiket későbben bevándorló- németek szorítottak háttérbe. "

Pest gyarapodását első sorban Szent Istvánnak köszön-

17

heti. Tőle nyert kiváltságai alapján híre-neve mindaddig foly- tonosan emelkedett, míg királyaink bőkezűségéből Budavára nem nyeré el az elsőséget. Lakosai a XI. század vége felé tértek át keresztény hitre s így hihető, hogy első temploma is abban az időben épült.

Mindenki elgondolhatja, hogy az ősi pogány vallás elha- gyása Pest és Buda lakói között sem ment könnyít szerrel.

Pesten az ú j bit védelme vértanút is kívánt áldozatul. Ez ese- ményre a Gellérthegy emlékeztet bennünket. Ismert dolog ugyanis, hogy a magyarok egy része, István trónra lépte után körülbelül fél századdal megint ősi életmódot kezdett folytatni.

E párt hívei a keresztény vallás eltörlése végett pusztítva, öldö- kölve járták be az országot. Különösen a szemök elé került papi embereket igyekeztek rávenni bitök megtagadására s ba ezt szép szerivel meg nem ejthették, vad gyönyörrel kínozták őket halálra. Gellért csanádi püspöknek Budára utaztában szintén ilyen dühöngő csoport állta útját. Elővették, fag- gatták, ijesztgették s midőn látták, hogy erőszakoskodásuk semmit semmit sem basznál, a bitében rendíthetetlen püs- pököt a Kelenföld mellett levő begyről a Dunába taszították.

E hegy tetejére, melynek a szentek közé avatott férfiú em- lékezetére ma is Gellérthegy a neve, később kápolnát épít- tettek.

Epen úgy, mint bajdanában AquincumnakTrans-Aquincum név alatt telepítvénye vala: Pest lakói közül is többen hurczol- kodtak át a Duna túlsó partjára, a Gellérthegy tövébe, hol ma

a Báezváros terül el. E hely idők jártával egész kis várossá nőtte ki magát. Megkülönböztetésül az anyavárost «Nagy-Pest», ezt pedig «Kis-Pest» névre keresztelték. Kis-Pest már a XI., XII. és XIII-ik században ismeretes. Utczája egyenetlen, girbe- görbe vala. Fekvése kereskedelemnek sehogy sem kedvezett s e miatt nagyobb jelentőségre szert nem tehetett. Nagy-Pest ellenben, kivált míg a kereskedésre termett bolgárokat törvé-

G ö ő z , B u d a p e s t t ö r t é n ő t · 2

IS

nyes intézkedésekkel háttérbe nem szorították, ugyancsak ha- talmas fejlődésnek indult.

Pest, az anyaváros, szigeten feküdt. Egyfelől a D u n a kör- nyező; három oldalról pedig széles árok húzódott körülötte, mely a, Duna medrével mindkét végén összeköttetésben állott s így ez tulajdonképen a D u n a kiágazásának tekinthető. Dy víz- zel telt széles árokkal akkoriban gyakran vették körül a váro- sokat, mert ezek ellenség támadása esetén igen jó szolgálatot tettek.

Ezeknek elmondásával Budapest történetében nevezetes forduló ponthoz jutottunk. Tájékozás végett egy kis kitérést kell ugyan tennünk, de ez nem nagy baj, mert jobbadán ismerős eseményekkel levén dolgunk hamar czélunkát érjük.

A ki egykor hazánk történetét olvasgatta, emlékezik arra, hogy Magyarország fölvirágzása IY-ik Bélának szívén feküdt.

Ezzel a jó szándékkal engedett ö a kunok kérelmének, midőn '1238-ban Kuthen nevtí királyuk vezetése alatt hazánk határán megjelentek. Kézséggel hajlott szavukra; szívesen letelepítő őket azon kikötés mellett, hogy a ker. vallást ós a magyarok szokásait fölveszik. Hogyne fogadta volna örömmel; hiszen, gondolá magában, ha ez a negyvenezer harczos családostól együtt a magyar néppel megbarátkozik, mennyire gyarapítja nemzetünk erejét! Eleinte ugyan csalatkozék bennök, mert ez a vándornép nehezen törődött az itteni rendhez. Nyájait legel- tetve széltében-hosszában bebarangolta az országot s a már földmiveléshez szokott magyarok fáradtságos munkájának ered- ményét kénye-kedve szerint pusztította; keresztül-kasul gázolt vetéseken, kerteken, szőllöhegyeken.

Ily garázda életmód Béla atyai szívét megkeserítvén enge- dett a magyarok ama kívánságának, hogy a kunok főbb embe- reit és a magyar urakat egyezkedés végett gyűlésre szólítsa fel.

Ennek a tanácskozásnak eredménye volt többek között az is, hogy a kun.ok kisebb csoportokban szerteszét telepíttettek le s

1 9

királyuknak Kuth ennek, Pestet jelölték ki lakóhelyűi. De még ez sem vetett véget egészen a rendetlenségnek. A kunok ellen ezután is meg-megújult a panasz s ezek foglalkoztatták a népet, midőn a tatárok betörésének kire futamodék. Borzasztó volt hallani e vészkiáltást: «Jön a tatár !» A kunok elbeszélése még növelte a rémületet·. Ok már jól ismerték a tatárokat. Viaskodá- nak velők, míg viaskodhattak; miattok lettek földönfutóvá;

miattok kellett a magyaroktól új hazát kérniök.

A magyarok közül némelyek az egész hírt csak vak lár- mának tekintették s boszankodának: miért ijesztgetik őket minduntalan. Mások meg annyiba vették a dolgot, mintha ne- kik nem is volna veszteni valójuk. így történt aztán, hogy a halálos jajkiáltásra is kevesen ügyeltek. Némelyik főúr, ki zavarosban akart halászni, a király rendeletével gúnyolódni kezdett. Kárörvendve mondogatta: «Bárcsak jól megvernék azt a büszke királyt, hogy legalább egyszer meg lenne

alázva.» ' Ekként állottak a dolgok, midőn Béla az 1241. évi tél

utolján Budára országgyűlést hívott egybe. Kevesen gyűltek össze s a kik megjelentek, 'még azok is oly kihívóan viselték magukat, hogy a király lelke méltán fájdalomba borult. Hogy fájdalmát növeljék, többen érzékeny szemrehányást· tettek neki.

Szemébe mondták: miért fogadta be a kunokat, kik a tatárok szövetségesei. Hiszen most is csak azért czimborálnak a ma- gyarokkal, hogy szokásaikat, erejöket megismerjék, s a betörő pogány hadnak, a tatároknak vagy más néven mongoloknak, útját egyengessék. A jó király, csillapítani akarván őket, min- dent igért a mit ígérhetett. De mikor látta, mily igazságtalanúl gyanúsítják őt a kunok befogadása miatt, vége szakadt hosszas türelmének. Pártját fogta Kuthennek, ki kardját lábai elé dobva kérve-kérte, vettesse fogságra s ölesse meg, ha az ellene emelt vád igaz lenne. Nem nézheté tovább a szerencsétlen kún király lelki küzdelmét. Előhívott testőreivel kivezettető a fékvesztett

2*

2 0

tömeg soraiból, mely koronként, mint egy háborgatott méhkas, zágásban tört ki.

A gyűlést márczius derekán Hédervúri Dénes nádor azon nem várt hírrel lepte meg, hogy kisded seregét az ország hatá- rán csaknem mind egy szálig leölték a tatárok. Hírmondónak is alig maradt emberei közül egynéhány, nem hogy feltartóz- tathatta volna velők a betörő ellenséget. Béla most már elhi- tette az urakkal, hogy nyakukon a veszedelem. Tüstént haza küldé őket s megparancsolá, szedjék össze embereiket és zász- lóik alatt siessenek táborba. Ugyanekkor lehető legnagyobb gyorsasággal egész országba hírvivőket küldött szét, hogy a né- pet fegyverre szólítsák.

A sereggyűjtéssel nem lehetett várni sok ideig. Pest falai alatt mái· tatárok szállingóztak; holott a király még alig száll- hatott táborba. E kóborló ellenséget a mieink meg-megszalasz- tották. A bekövetkezett nagy esemény ezen előjátékában a tatár- seregből egy harczost fogtak el, ki véletlenül épen az Ázsiában legyőzött és fegyverviselésre kényszerített kunok közül való volt.

Bezzeg a gyanakodó népnek sem kellett ennél több! Most már szentül hivé, hogy7 a beköltözött kunok csak ugyan a tatárokkal állanak szövetségben. Yéres boszúra határozta magát, s a már különben is felügyelet alatt levő kún királyt leölé. Erre a kunok Pestnek hátat fordítottak s boszút lihegve most már csak- ugyan a mongolokhoz csatlakozának. A király azon jó remény- ben, hogy a felvidék lakói közül többen fognak hozzászegődni, 65 ezernyi emberével elindult Pestről, a tatárok félmilliónyi serege ellen. Borsodmegye délkeleti szögletében, Ónod mellett a Mohi pusztán gyilkos harczban találkozók velők. Néhány órai küzdelem után seregünk örök álomra tért. Az a csekély⁷ töre- dék, mely⁷ futással menekült, szanaszét bolyongott. Maga Béla király is csak viszontagságos kaland irtán mentheté meg drága életét.

De ez még csak hagyján! Hókkal többen vesztek el Pest

2 1

város falai között. Lehettek vagy százezeren, kik védelmet ke- resve itt találták sirjokat. A futamodókat üldöző tatárok elöl ugyanis a közelfekvő falvak lakói Pesten kerestek menedéket.

Nagyobb biztonság kedvéért hamarjában, a mint kezök ügyébe esett, a város körül árkokat ástak s falakat emeltek. Hevenyében kezdett munkájoknak mihamar vége szakadt, meri a mongolok rájuk törtek. A mi most következék, azt emberi nyelv el nem beszélheti. A tatárok kedvökre dúltak, gyilkolának s hogy itt jártoknak még borzasztóbb emléke legyen, a várost lángokba borították. Ekkor veszett el Pestnek Szent Istvántól kapott ki- váltságlevele.

Míg ez a 3 napi öldöklés tartott, Béla öcscse kisded csa- patával átkelt a Dunán s megmenté életét. Talán Pest lakói s az oda menekülők is életbe maradtak volna, ha szavára hall- gatva a Duna túlsó partjára húzódnak. Buda falai egy ideig meg voltak ugyan kímélve, de közte később szintén mongolok ütöttek tanyát, kik eltakarodásuk után ezt a várost is fölperzsel- ték. Budának és Pestnek erdőkbe, barlangokba menekült lakói csak jó darab idő multán térhettek vissza, hogy romhalmazzá lett városukat új életre keltsék.

A házak ezen időben még túlnyomóan fából készültek.

A tatárok emiatt pusztítottak oly könnyű szerrel. Valamire való épületnek már palota volt a neve. Mint írva találjuk, Kuthent 1241-ben családjával együtt Pest város egyik «palotájában»

gyilkolták meg. Kőházakról csak a XlII-ik században tesznek gyakrabban említést. Ezeknek becsét őseink főképen a tatár- járás idején kezdték belátni. Tudvalevő dolog ugyanis, liogy pl. Pesten 1241-ben egy szerzetes-rend házának kőfalai között tízezer ember búzta meg magát. A futamodok kőből épült erös várakban bizonyára könnyebben ellenállhattak volna. E pusz- tításért némi kárpótlást nyújt az, hogy Buda és Pest fővárossá lételét jóformán ezen gyászos eseménynek köszönheti.

2 2

NEGYEDIK SZAKASZ.

Őseink hadviselésének módja a vezérek korában és a királyok alatt 1241-ig. — Fegyverzetük, foglalkozásuk. — Városi lakók ipara és kereskedése. — Vásárok jelentősége. — Pest vásárai. — Pénz-számlálás. — Ó-Buda és Pest polgárai. —

Műveltségi állapot. — Igazságszolgáltatás.

Ősapáink elégszer kimutatták fegyverforgatásban szerzett ügyességüket. A telet szokás szerint fegyverkészítéssel, nyilkö- szörüléssel töltötték, hogy ha az idő kitavaszodik, ellenség föld- jére csapjanak. Hadiszolgálatra minden fegyverfogható magyar kötelezve volt. Midőn a haza határán belül harczoltak, élelme- zéséről ki-ki saját költségén gondoskodott. Igaz, ha aztán zsák- mányra akadtak, megosztoztak rajta. Mondják, hogy Ó-Buda elfoglalása után Árpád fejedelem parancsolatából a harczosok között jutalmul aranyat és ezüstöt osztottak szét.

Megtelepedésük után jó darabig csak lóháton harczoltak.

A városi élet kifejlődésével azonban a hadiszervezet egészen_

átalakult. Ezentúl a magyar hadsereget lovasok, gyalogok, fal- ostromló szerek kezelői és a hajóhad legénysége alkották. Pest, mint királyi város, a reá kivetett 10—12 katonát saját költségén fölszerelve, jogainál fogva egyenesen a király zászlója alá kiildé.

Nem kell csodáhiunk, hogy Pest csak 10—12 katonát volt kö- teles síkra állítani, mert akkor ezen városnak lakói még bizony édes kevesen valának. Meg aztán 10 katonának élelemmel, ru- házattal, sátrakkal való ellátása; lándzsával, kopjával,— esetleg karddal, — sisakkal és paizszsal, u. n. súlyos fegyverzettel való fölszerelése tetemes összegbe került.

Akkoriban még ptiskát nem ismertek s a puskapor feltalá- lása is egészen a XIV-ik századra esik. E miatt a várakat és falakat ágyuk helyett kőhajító gépekkel törették. A vezérek idejében legfőbb fegyver volt a nyíl. Ezenkívül egyik s másik buzogányt

2 3

és bárdot is használt. Krónikásaink emlegetik, hogy őseink har- czolási kedvből olykor-olykor béke-időben is összemérték ere- jűket. Ilyenkor két-két lovas viadalra kelt egymás ellen. Béla névtelen jegyzője mondja, hogy a magyarok Ó-Budán Árpád előtt játókból paripákra ülve paizszsal és lándzsával viaskodtak.

Ezen szokás 500 évnél tovább fenmaradt.

A királyok korában különösen «súlyos fegyverzetű kato- nák» pánczéllal, vérttel és fegyverrel annyira túlterhelték ma- gokat, hogy mozogniok is fárasztó vala. A kalocsai érsek pl.

124-1-ben Pest körül levő mocsaras helyeken súlyos fegyverzete miatt legénységével együtt megfeneklett s alig-alig menekülhe- tett az üldöző tatárok elől.

Mindenki átlátja, hogy őseink folytonos fegyverviselese, kalandozása miatt a városok fejlődésnek nem indulhattak. Sőt még a földmívelés is megsinylé ezt a szakadatlan csatangolást.

Minek fáradj anak — gondolák magukban — hiszen eléget szán- tanak-vetnek a szomszéd népek, aratáskor majd elmennek hoz- zájuk s rabolnak tőlök kenyérnek valót. A gabonaőrlés kézimal- mokban mái· nem esett annyira terhökre. A7árosokban, így pl.

Ó-Budán és Pesten is az iparnak volt nagyobb kelete; ámbár a íöldmívelést, kivált a szőllőkezelést sem hanyagolták el. Pest pl.

1240-ben 200 hold szőllőt bérelt. Iparczikkek közül különösen hadiszerszámokkészítése adott elég dolgot. A kereskedés nevezete- sebb városokban már lendületet vett. Előmozdítására legnagyobb hatással a vásárok voltak, ezért gondos királyaink nem is késtek vásártartásra engedelmet adni. Ennek szüksége annál inkább érezhetővé vált, minél inkább lábra kapott a dologtalanság és minél bizonytalanabb lett a békességes élet. Tudjuk, hogy ekkor hazánkban a társadalmi rend nem a legjobb lábon állott. Ka- landvágyó népünk egyrésze ugyanis, midőn már nem járt rabló- hadjáratokra, megszokott életmódját itthon kezdé folytatni. Utak mentén, egész országban, dologtalan, rabló nép ütött tanyát.

Ilyen körülmények között magános embernek árúival -utazni

2 4

nem volt tanácsos. Vásárokra azonban csapatostul jártak s így kereskedelmi útjok biztosabb lön.

Pest város igen korán kapott engedelmet vásártartásra s ezáltal már-már pangásnak indult kereskedelme hatalmas len- dületet nyert. Benne mindennap szabad volt piaczot tartani.

Idők folytán a német kereskedésnek, különösen pedig a vászon- árulásnak egyik főpiaczává emelkedék.

Vásárokról szólván érdemes megemlítenünk, hogy ekkor a pénzt, nem számlálták, hanem mérlegelték. H a pl. egy pesti ke- reskedő németországi vászonárusnak fizetni akart, a kialkudott összeget súlymérték szerint adta át.

Nemzetiség, nyelv tekintetében fővárosunk ősidőktől fogva nagyon kevert vala. De hát nem is lehetett ez másként, midőn lakóinak száma megtelepülök által folyton-folyvást növekedék.

Pestre pl. a vezérek korában bolgárok telepedének, kik a város kereskedelmét egy századnál tovább csaknem egyedül tartották kezökben. Lassanként bevándorlott németek szárnyalták túl őket. Erre mutat egy iró elbeszélése, ki a XlII-ik század elején Pestet nagy német városnak mondja. Kevesebb számmal olaszok is laktak itt. Könnyen elhihetjük, hogy a lakosok között szlávok (tótok) is találkoztak, hiszen a magyarok beköltözésekor e téren szláv törzsek tanyáztak. Az meg magától érthető, hogy ezen nem-

zetiségek bevándorlása és letelepedése elől Ó-Buda sem térhe- tett ki.

/

Milyen öltözetet viselhettek O-Buda és Pest lakói ezelőtt hatszáz esztendővel ? Ennek némi nyomát Kálmán király tör- vényében találjuk, mely elrendelé, hogy a papok ne öltözköd- jenek ugy, mint világi emberek szoktak. «Ne hordjanak — úgy- mond — ezajrangos felső öltön¡/fvagy pettyegetett dolmányt, vörös kesztyűt, hímzett vagy zöld mentét, nadrágot, festett csizmát vagy fűzött topánt és mellükön selyemvarrás ne legyen.»

A népoktatásnak I M I -ik év előtti állapotát a mai viszo nyokkal össze sem lehet hasonlítanunk. Azon korban csak min-

den tizedik faluban akadt egy-egy népiskola s e miatt a népnek túlnyomó része iskolázás nélkül nőtt fel.

Magasabb iskolákról már inkább gondoskodtak. Gazda- gabbak leányai ezen czélból zárdákat kerestek föl, mialatt fitestvéreik felsőbb rendű nyilvános iskolában növelked"nek.

A népnevelés elhanyagolása meg is látszott a nemzeten.

Lépten-nyomon szembetűnt a műveletlenség és durva erőszak, melynek elterjedését körülbelül ezen okokra lehet visszave-

zetnünk :

n) A mai értelemben vett alsó néposztálynak akkoriban még igen alárendelt helyzete vala. Hogy ne, mikor pl. a gazda

«rabszolgáival» tetszése szerint bánhatott. Üthette, verhette, kérdőre senki sem vonta érte. Az úr elgondolta magában, hogy ilyen mihaszna, semmiházi emberek számára talán csak nem érdemes iskolákról gondoskodni!? Túrja a földet; éljen az eke szarva után, mint öregapja meg a széj»apja.

b) Az iskolázás és népoktatás terjedésének, felvirágzásának egyik főkövetelménye a békés, nyugodt, zavartalan élet. Ilyen életmódot pedig nemzetünk megtelepedése és országos szervez- kedése teljességgel nem biztosíthatott.

c) Könyvnyomtatáshoz akkor még nem értettek. írott könyvet, melynek készítésére a j>apok, mint Írástudók eszten- dőket fordítottak, szegény ember nem vehetett. Egy-egy szép betűkkel írott biblia ára fejében egész uradalmat is elkértek.

Miből tanult volna a nép iskolán kívül, midőn könyvnek színét sem láthatta ?!

Ezen állapotokat ismerve, cseppet sem csodálkozhatunk, midőn halljuk, hogy azon korban az előítéleteket és babonás fogalmakat a törvénykezés terére is átültették. H a vallatások közben emberi eljárás kevésnek bizonyult, Istenhez fordultak s őt ügyökben tanúul hívták f ö l . . . «Isten ítéljen közöttünk !»...

szokták mondani, hiszen ha ő akarja, csodát tehet az igaz ember mellett.»

30

De lássuk csak. miben állott ez az u. n. Isten-itélet?

Ha pl. O-Buda bírája perlekedés közben emberi észjárás- sal nem talált mihamar a dolog nyitjára, egyik perlekedő felet Isten-itélet alá vetette. Némi vallásos intézkedés után tüzes vasat adatott kezébe. A vádlottat, ha kezét a tüzes vas meg nem égeté, áldatlannak nyilvánították. Máskor meg vízpróbát követelt, s a vádlottat vízbe dobatá. H a ez elmerült, bűnösnek ítélték s ugyanekkor perlekedő társa, mindennemű vád alól fölmente- tett. Egy gyermek is láthatja, hogy két perlekedő közül annak volt rosszabb dolga, kire a próba esett. Bírák uraim azonban másként okoskodtak. Ok u. i. ezt mondták: ha a vádlott ártat- lan, Isten tűztől, víztől megmenti; ha ellenben bűnös, meg- hagyja égetni vagy a vízben elhagyja merülni. -

Igazság kiderítésére még egy különös eljárás dívott, melyet szintén érdemes megemlítenünk. Ez a perdöntő bajvívás vala,

* midőn t, i. perlekedők között fegyver szolgáltatott igazságot.

Nem volt ritka eset, hogy a perlekedők maguk helyett pénzen fogadott embereket állítottak ki a küzdő térre. Ilyenkor az vesztette el ügyét, a melyiknek fogadott vívója vesztes lön.

í m e ! a bizonyításnak eme módja is Isten különös kegyelmére támaszkodék.

Bégi irataink bizonyítják, hogy az igazságkeresésnek em-- íített 3 módját, úgymint: a) tüzes vas próbát, b) vízpróbát, c) perdöntő párbaj vívást Ó-Budán is szokták alkalmazni.

Babonáért — kivált nőket — legtöbbször büntettek, mert ez nagyon el volt harapózva. Boszorkányság, varázslás, megron- tás, ördöngösség és jóslás a babonának mindmegannyi külön- böző nemei valának. A boszorkányság legrégibb lehetett s legtöbb bajt is okozhatott. Ellene Szent István törvénye így intézkedék: A boszorkányt első ízben a pap templomban bőj- töltesse és oktassa. H a másodszor is boszorkányságot követ el, ismét böjtöljön s ezenkívül testének különböző részén megbé- lyegeztessék. Ez eljárás akként történt, hogy pl. mellére, hom-

2 7

lokára megtüzesített templomkulcscsal bélyeget sütöttek, s így tevék város csúfjává. Ha talán még ez sem használt, biró kezébe adták, s ott aztán rövid úton elbántak vele. Szent László király már kevésbe veszi a boszorkányságot. Kálmán pedig hallani sem akar róla.

Több izben tolvajláson kapott nőket Szent István törvénye értelmében el lehetett adni. Ezeknek helyzete sem volt irigylésre méltó, mert ily vásárlott «rabszolgákkal» a vevő kénye-kedve szerint bánhatott; ha tetszett, meg is ölhette őket.

Férfi bűnösöket még kegyetlenebbül büntettek. Testöknek megcsonkítását csak alsóbb rendű fenyítésnek tekintették.

A bűnös mihamar kivégzésre ítéltetett s így neki megja- vulásra alkalmat nem igen nyújtottak. Nem is ez volt az akkori igazságszolgáltatás czélja, hanem az elrettentés. Az igazságkere- sésnek észszel és igazsággal homlokegyenest ellenkező módja, továbbá a büntetés durvasága derekasan megfelelt a kor mű- veltségének.

Ezeket tudva az ó-budai és jmsti polgárok ősi életmódját, társadalmi helyzetét, kiki könnyű szerrel elgondolhatja. S ha azt a mai állapotokkal lelkiismeretesen egybeveti, bizonyára nem lesz kedve esengeni az 1241-ik év előtti viszonjmk, szokás szerint mondva: «a régi jó idők» után . . .

ÖTÖDIK SZAKASZ.

Buda és Pest 1241-től az Árpádház kihaltáig. — IV. Béla újjáteremtő munkás- sága. — Mi volt annak természetes oka, hogy hazánk fővárosa ezen a helyen jött létre, hol ma Budapest terül el? — A mai «Budavár.) építése és emelke- dése. — Az 1279-ik évben tartott budai zsinat határozatai. — Első országgyü-

lés Bákos mezején.

A tatárjárás után rémes hallgatás, síri csend honolt min- denfelé. Elparlagosodott szántóföldeken temetetlen halottakat szaglászó vadállatok kószáltak. Messze távolban városok és

2S

falvak háborítatlan romjai sötétlettek. Emberi kéz munkájának sehol semmi nyoma. Mintha csak az egész nemzet kihalt volna, hogy a szíve mélyéig sebzett király egyedül bolyongjon orszá- gában. Útjában puszta, kietlen téreket talált; szíve majd meg- szakadt bánatában s ő mégis csak ide kivánkozék vissza. Ez az igazi honszeretet remek példája. Égessék, dúlják föl a községe- ket; tarolják le a mezőt; irtsák ki a nemzet javarészét: azért a honszeretet melegétől áthatott kebelnek mégis csak haza a haza.

IV-ik Béla is haza vágyódott bujdosásából. Miclőn megállt a pusztulás színhelyén s éles tekintetével bejárta a kietlen tájat: lelkében fölemelő, magasztos gondolat fogamzott meg.

E gondolat az ország újjáteremtése vala. E percztöl fogva fárad- hatatlan szorgalommal munkálkodott földre tiport nemzetünk fölemelésében.

IV-ik Béla király valóban második honalapító volt·. Mun- kásságának lényeges részét Buda és Pest újra építése, újjáalko- tása képezte. Bajta is beteljesedett ez arégi közmondás: „Maga kárán tanul a magyar!" A tatárok vad pusztítása tanította öt arra, hogy a várak és kőépiiletek, kivált dombokon vagy hegyek ormán, háborús világban mily nagy szolgálatot tehetnek. Drá- gán szerzett tapasztalatát szervezési munkájában igyekezett felhasználni. Pest és Buda lakóinak, miclőn rejtekeikből elö- vánszorgának, leikökre kötötte, hogy hajlékaikat ne készítsék fából, mert ezek örökös tűz fészkei, meg aztán ellenség előtt alig émek többet a semminél. 0 maga jó példával járt elől.

Hogy Pest lakóinak országos szerencsétlenség esetén biztos menedéköklegyen, lá47-ben az új-pesti hegyen (mai várhegyen) levő házakat kőfallal keríttette be s így abból erősséget, várat alkotott·.

E vár építése alkalmával még nem elöntötték el azt a kérdést: vájjon hazánk fővárosa· Székesfehérvár, Esztergom, Ó-Buda vagy Pest legyen-e. Sem egyik, sem másik nem fekszik hazánk kellő közepén s bizonyos tekintetben mégis mindegyik

2 9

alkalmasnak látszott arra, bőgj' belőle főváros váljék. Közülök leginkább Pestnek kedvezett a szerencse, mivel ezen városnak nemcsak királyaink kiváltságai adtak elsőséget, hanem földrajzi helyzete is javára szolgált. Hogy ezt a körülményt annál köny- nyebben megértsük, egyet s mást közbevetve el kell mondanunk.

Az emberek réges-régtől fogva leginkábbíolyók közelében tanyáztak. Ott találtak kövér legelőt és friss vizet barmaik szá- mára; jó halászó helyet maguk részére. Ott elégíthették ki leg- jobban mindennapi szükségeiket. H a legelőiket jókora darabon lelegeltették, fölszedték a sátorfát s addig vándoroltak, mig folyók partján megint alkalmas tanyára nem akadtak. így mentek századokon át egy-egy hazával tovább, míg ebbe a kósza életbe bele nem untak s állandó lakásokat nem kezdtek építeni.

Állandó letelepedés folytán szűkebb térre kellett szorulniok, s ezen a térségen házaikat nem mindnyájan építhették folyók mellé. Egyik rész síkságon, másik begyek lábainál szemelt ki magának lakóhelyet s ekkor kezdték élelmöket többféleképen keresni. Kinek keze ügyébe esett, bőviben termesztett kenyér- nek valót; másik mesterségre adta fejét. Előbb-utóbb a keres- kedésnek is meg kellett indulnia s a földművelők és mesterem- berek munkájok gyümölcsét kicserélgették. E csere-bere utazásra készteté őket, mert pl. a ki terményét oda haza el nem adhatta, elment vele más vidékre s onnan ruhaneművel és egyéb szük- séges árúval tért vissza családjához. Ne felejtsük, hogy akkoriban még a vasutat, kővel kirakott országutakat híréből sem ismerték.

Hegyre föl, völgybe le, határokon keresztül-kasul barangolni, sok testi-lelki törődéssel járt. Igj^ekeztek tehát a dolognak köny- nyebb végét keresni. Segítettek magukon a mint lehetett. Leg- könnyebb szerrel utazhattak folyók mentén. Ott, hol két vagy több folyó összetorkollott, ugyancsak nagy volt a sürgés forgás.

Ilyen útvonalak egyesülési pontjári rendszerint igen népes városok keletkeztek.

Nálunk ily természetes útvonalakat főleg a Duna és Tisza

3 0

folyók képeznek. Veg)iik csak kezünkbe a térképet s húzzunk rajta két egyenes vonalat. Egyikkel ama két pontot kössük össze, hol a Duna hazánkba jön és hazánkat elhagyja, vagyis Dévényt és a Vaskaput. Másikkal a Tisza forrásvidékét kapcsol- tuk egybe a magyar tengerparttal (Fiume környékével). A hol c két közlekedési vonal egymást metszi; ott kellett alakulnia az ország fővárosának. E talál l^ozás pontja nem más, mint az a vidék, hol ma Budapest terül el.

A népek csoportulása mellett egyéb kedvező körülmény s közreműködött, hogy a Kárpátok által ölelt ország fővárosa, hatalmának középpontja e helyen létesüljön. Csak egyet-kettőt akarunk itt említeni. Ilyen kedvező feltételek pl. a következők : 1. Itt·, a Duna jobb partján erdős hegyek húzódnak. Ezek tüzelő és építőanyagot, sőt ellenséges időben védelmet is nyúj- tottak.

2. A Duna balpartján élelmi szerek tenyésztésére alkalmas síkság terül el.

3. A Dunának ezen pontján egyik partról a másikra köny- nyü szerrel lehetett átkelni.

Egy szóval a természet maga mutatott e helyre, hogy itt vessék meg alapját országunk fővároséinak.

Béla a Duna mindkét partján épülő Pest jelentőségét föl- ismerő, s lakossága számának gyarapítása végett csalogatóul különböző kedvezményt nyújtott. így pl. többek között jövevé- nyek édesgetésére szolgáltak a következő határozatai:

1. Pest városa háború esetén, midőn a király táborba száll, csak tíz jól fölfegyverzett katonát köteles síkra állítani.

2. Polgárai egész országban szabadon járhatnak-kelhetnek.

A «hanninczad» és a budai egyháznak biztosított sóvám kivételé- vel minden néven nevezendő adózás alól föl vannak mentve, s így szöllődézsmát sem fizetnek.

3. Ingyen szállást és ellátást senkinek sem tartoznak adni.

(Nem úgy mint más városok, melyek ha pl. a király oda szállott,

3 1

őt magát és kíséretét, kötelesek voltak ingyen szállással és éle- lemmel ellátni.)

4. Vásárt naponta tarthatnak. · 5. Kis-Pest, a Duna jobbpartján, árúk megállítására és szőllőváltságra nézve Nagy-Pesttel egyenlő jogot élvez.

6. A fel- és lefelé menő hajókon, szekereken hozott eladni valót Pesten le kell rakni.

7. Pesti polgár házát-telkét csak annak adhatja el, ki Pesten meg akar telepedni.

8 A ki egyszer Pesten megtelepült, akárki fia legyen, teher- viselésben polgártársaival osztozik.

9. A tatárjárás előtt levő földbirtokot az ujonan adott föl- dekkei együtt oszszák föl magok között mívelés végett, hogy egy tal- palatnyi sem maradjon parlagon. '

JO. Minden világi dologban itélő bíróikat, úgyszintén lelké- szüket tetszésük szerint válaszszák. Birájokat azonban kötelesek a királynak bennitatni.

Ennyi szabadalmat, ennyi kiváltságot igazán csak királyi bőkezűség nyújthatott. Yolt is látszatja, mert korábbi veszte- ségét mindkét városrész mihamar kiheverte; sőt, mi több, külső csinosság tekintetében emelkedék.

Béla az ujonan épült várról sem feledkezett meg. Pestről több családot telepített ide, kikhez idegenek nagy számmal csatla- kozának. Falai között magyarok, németek és olaszok kerestek hajlékot. Néhány év alatt nemcsak hadi-, hanem kereskedelmi tekintetben is nagy jelentőségre tett szert. Ezen úgynevezett (ipesti új vár» mint erősség, — alapítása után csakhamar — derekas próbát állott ki. A tatárok u. i. 1285-ben az akkori király (IV. László) gyöngeségét felhasználva, többszörös fenye- getés után ismét betörtek országunkba. Tűzzel-vassal pusztítva egészen Pestig kalandozának, mert nem volt, ki velük szembe szálljon. Talán hazánk napnyugati határáig sem állottak volna meg, ha «Pest új vára» — mint akkor Budavárát hívták ·—

3-2

lítjokat nem állja. Itt bezzeg Pest j>olgárai a kőfalak védelme alatt jól megrakták őket s tetemes zsákmányt csikartak ki tőlük.

El is takarodtak aztán Isten hírével.

A vár felvirágzását az a körülmény is tetemesen elösegító, hogy királyaink IV. Bélától kezdve Ottóig Budát választották lakóhelyűi. Külföld előtt meg az 1279-ben itt tartott zsinat tette híressé. E zsinatról érdemes megemlékeznünk.

IV. László könnyelműsége, ingatag jelleme hazánk törté- netében elég szomorú korszakra emlékeztet. Alatta féktelenség és elvadult erkölcsök miatt, a magyar oly nyomorúságba sülyedt, melyhez hasonlót még eddig.nem kóstolt. «Kun László sze- kere» ezen gyászos idők emlékezetét eléggé megőrizte. A király vétkes gondatlansága miatt egyházi és világi álbupotok tűrhe- tetlenné váltak. Ennek tulajdoníthatjuk, hogy a pápa, kinek világi tekintélye mai hatalmánál hasonlíthatatlanul nagyobb vala, mint «erkölcsbiró» lépett fel. A királyhoz követet küldött azon intéssel, hogy térjen jó útra s országát ne döntse végső veszedelembe. IV. László mintha magához térne,' törvényeink megtartását ünnepélyes esküvel fogadta s egyszersmind a pana- szok meghallgatása végett országgyűlést hívott egybe. E gyűlés bevégzése után a pápai követ az egyházi életben elharapódzott visszaélések elhárítása végett Budán zsinatot tartott. A főpapok, kik itt összesereglének, egyházi életbe vágó törvényeket alkot- tak, melyek közül ezek nevezetesebbek:

aj A papok ne öltözködjenek világi ember módjára.

b) A tüzes vasat és hideg vizet ne merjék megáldani, megszentelni. (Ezelőtt a vas- és tűzpróbáknál ők is' szerepelni szoktak s eljárásukért esetről-esetre díjazásban részesültek.)

c) A pap korcsmáros ne legyen s lakomák alkalmával az alakosok (szinészfélek) játékait, hegedősök énekeit ne hallgassa.

dj Templomban és temetőn tánczolni nem szabad.

Míg ezen határozatokat hozták, addig a király csak elnézte mit csinálnak; de mikor személyéről kezdtek tanácskozni,

A belvárosi templom, m e l y n e k egy része Árpádkori építés,

3 4

megsokalta a dolgot. A budai bírónak és polgárságnak szigo- rúan megparancsolá, bogy több papot a várba bocsátani ne merészeljenek. Azok számára pedig, kik már idebent vannak, élelmi szert vásárolni nem szabad. Ily körülmény miatt szakadt vége a zsinatnak.

László király bünbánása, nemesebb felhevülése szalmatűz vala. Régi életmódjába sülyedt vissza s így a közügy terén is minden ismét a régi kerékvágásba zökkent. Isten különös ke- gyelmének köszönhető, hogy ily körülmények között a tatárok

J 285-ben megint nem nagyobb erővel törtek reánk s nemze- tünknek magvát is ki nem irtották.

A tatároknak Budavár falai alól történt elűzését követő évben (1286-ban) a király engedett jelesebb hazafiak kérésének. - Rákos mezejére országgyűlést hivott egybe. Történeti följegyzé- sek szerint ez volt az első országgyűlés, melyet Pest határában, Rákos mezején tartottak. Ugyanezen évben Pestújvár kiváltságait egy párral megtoldá. Megparancsolá nevezetesen, hogy polgárai közül való gonosztevők javait ne foglalják le, hanem hagyják családjuk birtokában. Azon esetben pedig, ha családjuk nem volna, vagyonuknak egy harmadrészét az okozott veszteség pótlására, két harmadát a vár fentartására fordítsák. 1287-ben ismét érezteté kegyét a vár lakóival. 16 napig tartó 2 nagy országos vásár tartására adott nekik engedelmet.

I I I . Endre király alatt Budapest kétszer látott országgyű- lést. Egyszer Pest város falai között (1298), midőn a király tekintélyének helyreállításán tanácskoztak, máskor meg (1299) Rákos mezején, hova közügyek rendezése végett gyülekeztek.

Sem egyiknek, sem másiknak nem volt messzebbható ered- ménye.

Mint már említettük, a vár lakosai letelepedésök idején magyarok, németek és olaszok valának. Ezen nemzetiségek, kivált a magyarok és németek között lassanként huzavona fej- lődött ki, mert mindegyik magának követelt elsőséget. IV. B'éla

3 5

alatt a magyaroknak, németeknek és olaszoknak külön templo- muk volt. Majd a városrészek (t. i. a vár, környéke és Ó-Pest) keltek egymással versenyre. Pest néha napján Ó-Budával is izetlenkedék. Polgárai vámfizetésre vonatkozó kötelezettségük

•elhanyagolása miatt az ó-budai préposttal perpatvarkodtak.

A vár III. Endre halálakor (1301) már szép fejlődésnek indult. Név és forma szerint ekkor ugyan még Pesthez tartozék;

tényleg azonban oly tekintélyre tett szert, hogy az anyaváros eltörpült mellette. Ezen időtől fogva nemzeti kegyeletből is többre becsülték. Méltán, mert hiszen Árpád utolsó koronás iva- dékát, I I I . Endre királyt a várbeli szent János evanyelista tem- plomban (mai helyőrségi templom) temették el.

HATODIK SZAKASZ.

Királyválasztási mozgalmak Budaváros polgárai között. — Róbert Károly maga- tartása Budával és Pesttel szemben. — Kagy Lajos fényes királyi udvara. — Ó-Buda a «királyné városa» hanyatlófélben. — Új-Buda, Ó-Buda és Ofeu elneve- zés. — Budavár fénykorának kezdete. — Ó-Buda pecsétje a XPV-ik században.

III. Endre elhunytával Buda és Pest polgárait jó ideig királyválasztás gondjai foglalkoztatták. Pártoskodásuknak hama- rosan végét szakíthatták volna, csakhogy akkor még nem gon7

doltak arra, hogy leány is örökölhesse a koronát. Ily körülmé- nyek között Endre árván maradt leányának, Erzsébetnek esze- ágában sem volt atyja koronájának követelése. Megadta magát sorsának. Idegen földről hozzánk szakadt mostoha anyjával budai lakásától s egyúttal hazánktól is búcsút vett. Ekkor tájban a budai királyi «palota» gyenge lábon állhatott. Legalább a távozó királyné intézkedése erre mutat. Ö u. i. ezen szavakkal vált el udvarmesterétől: «Vigyázzon, hogy a faoszlopok el ne korhadjanak avagy a fal be ne dőljön!» -

Az üresen maradt trónt egyszerre hárman is követelték,

3*

40

u. m. Venezel, Ottó és Róbert Károly. Mindegyikük a maga jogát tartotta elsőbbnek, maga ügyét legigazságosabbnak. így aztán a dolgot nem lehetett szép szerivel elintézni. Buda város pol- gárai Yenczel érdekében ugyancsak felkötötték kardjukat. Hasz- talan fenyegették egyházi átokkal, ők bizony nem tágítottak.

Magával a préposttal is készek voltak újjat húzni, de adott sza- vukat meg nem szegték. Különösen a város b h á j a Pétermann viselte magát emberül, kit Yenczel ültetett birói székbe. 0 még akkor is szívósan ragaszkodók ígéretéhez, midőn a pápa Budá- nak Venezel pártján levő q>olgárait az egyházból bíróstul együtt- kiátkozta. Elképzelhetjük a pártoskodás elfajulását, ha tekin- tetbe veszszük, hogy Pétermannék ezen átokra nem is hederí- tettek. Kerestek és találtak is olyan papokat, kik részökre isteni tiszteletet szolgáltattak s egyházi szertartást végeztek; sőt köl- csönben még Róbert Károly híveit is kiátkozták.

• Venezel a budai polgárok hathatós gyámolítása mellett, bizonyosan kü-ályi székbe emelkedik, ha szerencséjét el nem játsza. Körülményei eléggé kedveztek, midőn atyjával, a cseh királyijai bejött Magyarországba, hogy cselvetéssel, erőszakkal jusson koronához. Az öreg Venezel u. i. nyájasságot színlelve kérte a Budára jött főurakat, engedjék meg, hogy fia királyi ruhában jöjjön elébe, Ezek semmi rosszat sem sejtve az ifjií Yenczelt csakugyan királyi öltözetben s koronás fővel vezették atyjához. Ekkor nem várt pillanatban cseh fegyveresek kapták közre őket s Yenczelék koronástól együtt hazájokba szöktek.

Ok vitték először koronánkat idegen földre. A rászedett boszús magyaroknak sem kellett ennél több. Nagyszámú fegyveres néppel Csehországba törtek s ott iszonyú pusztítást vittek véghez.

Ezzel fordult a koczka. Yenczel híveinek nagyobb része IV. Béla unokáját, Ottó bajor herczeget, kínálta meg koronánkkal. Ottó kapva-kapott a kedvező alkalmon. A koronát Yenczeltől pénzért kiváltotta és vele magát Székesfehérváron megkoronáztató.

Majd Budára tért s itt a város utczáin királyi fényes öltözetben

3 7

körüllovagolt, hogy magát a nép aprajának nagyjának be- mutassa. ,

- A kérdés még sem volt megoldva. Venczelnek ilyen előz- mények után is számos bíve vala, Róbert érdekében pedig a pápa követett el minden tőle telhetőt. Versengésük számtalan erőszakoskodásra, kegyetlenségre adott alkalmat. így pl. Róbert Károly emberei egyszer Budán éjnek-éjszakáján lopva Venczel pártján levő nevesebb polgárok házaira törtek. Az alvókat legott elfogták s másnap a város utczáján lófarkra kötözve addig hur- czolták, míg halálfiai nem lettek. Sőt még ezzel sem érték be.

Holt testűket megégették, hamvaikat szélnek eresztették s vagyo- nukat elkobozták. S ezért még csak kérdőre sem vonták őket.

E páratlan bajmeresztő kínzás közelebb hozta egymáshoz a versengő urakat. 1307-ben Rákos mezején országgyűlést tartot- tak s ott, hogy e fejetlenségnek, huzalkodásnak egyszer már1

vége szakadjon, mindnyájan Róbert Károlyhoz csatlakozának.

E felfordult világot eléggé jellemzi ama körülmény, hogy Róber- tet négyszer kellett megkoronázni, míg végtére igazán törvényes király lehetett. Harmadszori koronázása Budán, Nagy Boldog-asz- szony templomában (ma Mátyás templom néven ismeretes) történt.

Ennyi ideig tartó zavargás, midőn a pártviszálkodás tüzét vérrel is kellett oltani, Buda és Pest fejlődésére uem hathatott kedvezően. Róbert Károly, a ki sok erőszak és kegyetlenség árán lett király, mindkét várost elhanyagolta. Mintegy kölcsön- ben a budaiaknak Bánta tanúsított ellenszenves magatartásaért, azzal állott boszút, hogy III. Endre rozzant palotájában nem akart tartózkodni s annak kijavításánál kisebb gondja is nagyobb vala. Odább állott egy házzal. Visegrádon telepedék le s ott

— mint romjai ma is hirdetik — igazán kb'ályi lakot építtetett.

De hogy kedvezésének legalább mégis valami látszatja legyen s a budai polgárokat annyira-mennyire kibékítse, a városnak előbbi szabadságát megerősíté.

Bezzeg fia Nagy Lajos korántsem bánt ily mostohán

3 8

Buda város lakóival. Ö atyja halála után, a visegrádi palotából, melyhez különben is vérfolt tajiadt, gyakorta átrándult Budára.

Mindannyiszor hosszasabban idözött itt, míg végre 1352 táján újonan építtetett palotájába költözék. Ezen lakását oly fénye- sen rendezte be, hogy az mihamar feledteté Visegrádot, melyet későbbi küályaink is csak nyári mulatóhelynek tartottak. Az ő királyi udvarának fényes berendezése messze földön hires vala.

Külföldi fejedelmek is örömmel küldötték ide gyermekeiket nevelés végett. Ebben a palotában tartotta hetedhét országra szóló lakodalmát, melyen a mulatság kiegészítő részét akkori idők szokása szerint lovagjátékok képezték.

Lovagjátókról, vagy más néven harczjátékról szólva Toldi Miklós hires tette jut eszünkbe. Azé a Toldi Miklósé, kiről töb- bek között azt beszélik, hogy Nagy Lajos idejében Budán pár- viadalban egy hetvenkedő cseh vitézt más világra küldött, hol aztán nem volt többé kedve a magyar nemzet vitézségét kiseb bíteni, gúnyolni. Hozzá fogható roppant erejű embert még nem látott a világ. Már Kinizsi Pál csak igazán erős ember volt; de még ö sem mérkőzhetett volna vele. Nem is termett azóta több ilyen erős magyar. * ·

Míg Nagy Lajos palotájának híre lovagjáték s egyéb mu- latságok folytán szemlátomást növekedék; ezalatt Ö Buda régi királyi palotája úgyszólván árvaságra jutott. Csendes falai között egészen a mohácsi veszedelemig anya és özvegy király- nék éldegéltek. Itt, az úgynevezett «kű'ályné városában» lakott pl. egy ideig Mátyás király özvegyen maradt édesanyja Szilágyi Erzsébet; továbbá H-ik Lajos király neje Mária is. Hajdani fénye Nagy Lajos anyja intézkedése folytán vetett még egy tü- nékeny lobbot. Erzsébet küályné ugyanis Ó-Budán nagyságra

* Jegyzet: A ki Toldi Miklós híres tettét meg akarja ismerni, olvassa el az ifjúsági és népkönyvtárból Arany János: «Toldi» és «Toldi estéje» ez. munkáját. N e m fogja megbánni fáradtságát.