Még egy érdekes résztvevője is volt ezeknek a szó-noki c s a t á k n a k : Balassi Zsigmond, a költő Balassi Bá-lint unokaöccse. A p j a András, Vágbeszterce ura, akkorá-ban vívta elkeseredett csatáit Végles és Ú j v á r öröksége miatt a költővel, mikor fiát Strasszburgba küldte, hogy akadémiai műveltséget biztosítson neki.
Azokon a beszédeken kívül, melyeket Balassi Zsig-mond J u n i u s Menyhért iskoláján tartott, még egy érdekes emléke maradt ránk Balassi Zsigmond külföldi útjának. Ernyey József Divényben megtalálta Balassi Zsigmond emlékkönyvét, mely kötésén az 1589-es dátu-mot viseli, belül pedig tanára, Junius Menyhért és szá-mos külföldi iskolatársa emléksorait őrizte meg kelte-zéssel együtt. A kötet jelenleg Divény birtokosának, gróf Zichy Istvánnak tulajdonában van.21
A bejegyzések a l a p j á n megállapíthatjuk, hogy a Ba-lassi-fiú 1590-ben érkezett Strasszburgba. A legrégibb bejegyzés 1590, m á j u s 5-ről, a legutolsó 1591. augusztus 5-ről való. Tovább nem igen lehetett Zsigmond külföldön, mert a p j a ugyanazon év őszén halt meg és a fiúnak ne-héz örökséget kellett átvennie, amihez hozzátartozott az unokabátyjával vívott per is, melyet Balassi Bálint ez-után Zsigmond és öccse ellen folytat haláláig. 1593-ban ú j r a német földön járt, ú j a b b strasszburgi emléksorok tanúskodnak róla.
Maga a mester, Junius Menyhért is szerepel az emlékkönyvben egy aranymondással; aranyközépszert ta-nít bejegyzésével a fiatal magyar úrnak (141. 1.):
,,Ut a d ignem, sic ad Rempublicam est accedendum:
nec nimis prope, ne u r a m u r : nec etiam longius, ne fri-geamus." S alatta: „Illustri ac Generoso Domino D.
Sigismundo Balassa de Gyarmath etc. Baronj obseruantiae
21 A z emléksorok igen k e v é s helyet foglalnak el a kötetben, úgyhogy B a l a s s i Zsigmond később a lovak orvoslására v o n a t k o z ó tanácsokkal, receptekkel és ráolvasásokkal töltötte ki az üres la-poknak több mint felét.
ergo scribebat Melchior Junius Argentinensis Academiae Rector 20. Iuly 1591."
Tehát ne túlságosan közel a politikához, de viszont túlságosan távol se tartsa magát a fiatal főúr! Mert amúgy megég, emígy megfagy. Nagybátyja, János ese-tére célzott talán a strasszburgi r e k t o r ?
A többi emléksorok bejegyzőit jórészt megtaláljuk Junius szónoki gyűjteményeiben: ott szerepelnek hozzá-szólásaikkal, szónoki szerepvállalásukkal. Többnyire né-met grófok, bárók, nemesurak, d e van köztük lengyel, sőt litván is. (Balassi Zsigmond később egy lengyel grófnőt vesz feleségül.) Egyik-másik hangsúlyozza, hogy a ma-gyarok iránti különös szeretetből í r j a be nevét Zsigmond könyvébe. Az Erpach (Erlbach) grófi családdal különö-sebb kapcsolatba léphetett, mert nemcsak a fiatal grófok, hanem még a család asszonyai és leányai is beírták nevü-ket és emléksoraikat a könyvbe, tehát alighanem látogatást is tett náluk. Nem egy iskolatársa olasz, sőt francia maxi-mával is szerepel a könyvben, így Rapolstein E b e r h a r d t ezt í r j a : „Spemque metumque inter: Vengence soubite (sic) est enemie de repos", Hannsz Jochann Freiherr von Zinzendorff pedig: „La vertu consiste en le force (?) et armes" (1590) (60. 1.), míg Philippus Wolff von Flecken-stain, Dachstuhl ura rejtélyes iniciálékat ír be francia ajánlással: ,,H. N. D. W. Seugneur selon ta volonte".
(51. 1.) A kötet legutolsó bejegyzése olasz emléksorokból áll és a nemességet dicséri (171. 1.):
,,La nobiltá é quasi una chiara lampa, che manifesta et fa ueder l'opere buone et le male, et ci sprona alia virtu, cosi col tirnore d'infamia, come anchora con la speranza di laude."
Ezt Henningus Staffelt Megapolensis írta 1590 augusz-tusában Balassi Zsigmond emlékkönyvébe. Utána valaki még ezt a francia mondást biggyesztette: „Dieu guidera le reste."
Alább látni fogjuk, hogy Balassi Zsigmond tudott olaszul és mivel feljegyezték róla, hogy Franciaország-ban is járt, talán joggal feltehetjük, hogy ha nem is
ő írta hozzá a fenti mondatot, legalább is megértette jelentését.
Balassi Zsigmond is résztvett a nemes emberhez illő szórakozások vitájában, de ugyanakkor, amikor honfitársa a vadászatot választotta, ő a vitézi életnek a d j a a pálmát!2 2
Balassi Zsigmond a kötelező antik példákkal hamar végez: az ő retorikája meggyőződésből és nem eruditióból ered. A z é r t csak a baleárokat hozza fel, kik gyerek-koruktól kezdve parittyával, bottal, harccal keresik ke-nyerüket. Aztán sietve áttér h a z á j á r a :
D e patria saltem mea Ungaria alíquid dicam. Nihil in ea unquam v i d e r e m e memini iucundus exercitationibus iis, quae contra Christiani nominis hostem communem Turcam suscipiuntur. Cum militiae p r i m o dant nomen et auctorantur Illustres Generosi Nobiles, quam D e u m immortalem, laeti sunt ac hilares: quam de praeda opima a t q u e íllustrí spem m i n i m é fallacem: cogitationes animo laetas c o n c i p i u n t ? Quam crebris inter pocula maximé, sermonibus Huniadé, Matthiae, Sandrabaei, Draculae, Usoncassani, aliorumque Ducum victoriae iactantur? Singulorum deinde nomina cum recen-sentur et lustratio habentur: ecquis non Argum s e s e stellatum hic esse o p t a r e t ? D e A e t o l i s hoc historici referunt: quod uno tantum calceati p e d e in bellum iverint: de Vasconibus, quod tecto capite, aut c u m galea pugnare n e f a s duxerint; maiorum nostrorum quam ridicula fuerint arma, armamentaria adhuc nonnulla ostendunt.
N u n c cero quam volupe est in lustratione videre hominem totum ferreum, galea fulgente et cristis decoris instructum: inductum lorica: sclopeculis, aut corazza, aut corsellato undique, ut conchis imbricis Iacobitae cinctum; instructum igniariis vomitibus: ab harpe, veruto, cestra, lanceis probe p a r a t u m ? A r m a porro ' c u m inclamantur, et, aut velitatio instituenda: aut collato p e d e praelium ineundum: aut corona urbs vel arx aliqua petenda, quis hic e x c e l s o generosoque praeditus spiritu prae letitia non e x i l i r e t ? Audiuntur tympana: taratantaris, tubis, buccinis omnia personant:
mugit a e t h e r balistis mortariis, colubrinis, smeriliis, cannonibus.
Equo hic lancea excutitur: perit i l l e copida aut cimitarra turcica:
hic s p a t a sesquimana cadit: halabarda ille ac bipenni ad orcum demittitur: latitans alius post praetenturas, aut getras, globo salu-tatur. Quid d e i n d e ? receptui cum canitur, victoribus laetis patent
22 M e l c h i o r Junius: Orationum . . . Pars II, 1594; 32. 1. A z előljáró b e s z é d szerint a vitát 1590 decemberében rendezték.
omnia: hastis non ulnis holosericum militer metiuntur: numis aureis distentos l o c u l o s reportant: ducit hie captivum T h i m a r c u m : ille Ianizerum in vinculis habet: A s s a p i u m hie tenet: ille A c c a n g u m ad servitutem abripit: praeda fiunt s a e p e Charippi, Sphabiglani, Soluphtani, Sensachi, Bassae.
Magyarul:
Csupán az én hazámról, Magyarországról mondok valamit.
N e m emlékszem, hogy valaha ott g y ö n y ö r ű s é g e s e b b e t láttam volna, mint azokat a gyakorlatokat, melyekre a török a keresztény név k ö z ö s e l l e n s é g e e l l e n vállalkoznak. Minthogy az e l ő k e l ő n e m e s urak szemléje.) A z aetoliakról mondják a történetírók, hogy csak egy lábukra húztak sarút, mikor a csatába m e n t e k , a vaszkokról, hogy fedett fővel vagy sisakban harcolni bűnnek tartották, de h o g y a mi őseinknek m i l y e n nevetséges fegyvereik voltak, még ma is m u t a t j a néhány fegyvertár (ahol t. i. még megőrizték a régi f e g y -vereket, mint Balassi A n d r á s vágbesztercei várában). Most b e z z e g m i l y e n gyönyörűség a mustrán látni a talpig vasba öltözött embert, ragyogó sisakban, diszes forgóval, páncélban, puskával, vérttel, mellvérttel övezve, mint a Jakobiták rakják maguk körül k a g y l ó i trom-bitáktól, kürtöktől visszhangzik minden; bömböl a lég a halált hozó vetőgépektöl, csatakigyóktól, s z a k á l o s o k t ó l , ágyúktól. Itt lándzsával verekszenek, amaz kopjától, v a g y török görbe kardtól vész: ez a hosszú kardtól hull el, amaz alabárdtól vagy kétélű f e j
25 Humanista reminiscencia: a rómaiaknál az első katona, ki a falakra hágott, kapott ilyen koszorút,
szétöl m e g y az Orcusba, m á s a sáncok, v a g y a getra (?) m ö g é bújva g o l y ó v a l kap ü d v ö z l e t e t . Mit mondjak m é g ? Mikor takarodót fújnak, az örvendező g y ő z t e s e k előtt minden m e g n y í l i k : lándzsával, nem r ő f f e l mérik a k a t o n á k a selymet, aranypénzektől d u z z a d ó e r s z é n y e k e t cipelnek, e m e z Thimarcus f o g l y o t vezet, amannak jani-csárja van bilincsekben, ez A s s a p i u s t tart fogva, amaz A c c a n g u s t visz rabságba, zsákmányul esnek gyakran Charippok, Sphabiglanok, S o l u p h t a n o k , Szandzsákok, basák.
H o g y mennyire kell tartanunk mindezt, m u t a t j a az is, h o g y még ha meghal is az ember itt, magában a h a l á l b a n is van valami élvezet és gyönyörűség. J u l i u s Caesarról írják a történetírók, h o g y mikor ebédnél szó került róla, melyik a legjobb halálnem, azt felelte, a hirtelen és váratlan. És ez az a d o m á n y főleg a k a t o n á k -nak adatik meg. U g y a n i s m i e l ő t t ezt az életet a halállal felváltják, nem k í n o z z a őket a kő, nem szomorítja a lomha köszvény, nem gyötri a forró láz, nem k í n o z z á k az izzadások. Nincs szükségük arra, ami a Császárnak k e l l : a sok orvos járáskelése v e s z t e m e t okozta.2 6 ö k hirtelen halnak meg, nem valami sötét szobában m ú l -nak ki, h a n e m a zöld e r d ő b e n vagy a n y á j a s mezőben, és nem a barátok és rokonok s ó h a j t á s a i , jajveszékelései, sírámai között, ha-nem a kürtök zajában, a d o b o k pergése, a lovak nyerítése között és nem e g y e d ü l halnak meg, hanem sok k a t o n a p a j t á s társaságában.
Sőt még, hogy minden örüljön, lándzsákra f e k t e t v e , dobszóval viszik a sírba. í g y hát, ha a n e m e s e m b e r e k n e k valami mulatságot k e r e s -nek, azt a fegyverviselésben és harcban kell keresni, éspedig fiatal-korban, hiszen a leghíresebb vezérek is s z i n t e gyerekkorukban már táborban éltek: Hannibál é s Sándor már tíz é v e s korukban k a t o -náskodtak, s Afrikai S c i p i ó r ó l olvassuk, hogy már 17 éves korá-ban j e l e s dolgokat m í v e l t : így korán és a g y e n g e kortól k e z d v e kell m e g t a n u l n i azt, ami n e m egynek vagy m á s n a k , hanem s o k a k -nak ü d v é r e és védelmére tartozik."
V á j j o n eszébe jutott volna-e Balassi Zsigmondnak, hogy a katonaélet dicséretéről szónokoljon messze ide-genben, ha nem csengett volna fülében a „Laus confinio-rum", hol a végbeli katonaélet férfias szépségeiről
zen-gett unokabátyja, a híres költő? A magyar katonaélet belső értékét, morális nagyságát Balassi Bálint fedezte fel a z irodalom számára, bár egészen bizonyos, hogy a módszert, mellyel ezt az anyagot ódává gyúrta, ő is retorikaóráin tanulta. Zsigmond öccse azonban
meg-26 V a l a m i idézet volna ez a különben é r t h e t e t l e n első s z e m é l y ?
m a r a d t a latin nyelvű retorikai gyakorlatnál; igazi ma-gyar költészetet csak ritka tehetségű és eredetiségre tö-rekvő bátyja tudott és akart ebből a témából kicsiholni.
S mégis üdítően hat a sok p e d á n s elogium között ez a katonás szóáradat. A latinság nem éppen cicerói, hi-szen Balassi Zsigmond az újkori katonamesterség szavait öltöztette római tógába. És mégis tele van színnel, élet-tel, élménnyel: a távolba került Balassi-sarj elvitte messze külföldre országa, f a j t á j a , c s a l á d j a életének min-den pátoszát. Az a kép, melyet ez a nem tehetségtelen-nek látszó i f j ú a d o t t a magyar vitézi életről, fel kellett hogy lobbantsa hallgatósága szívét, mely amúgy is sokat foglalkozott a magyar eseményekkel, mint alább látni fogjuk.
Megdöbbentő a z is, amint Balassi Zsigmond, három évvel Esztergom ostroma előtt, mintegy megfesti azt a jelenetet, ahol költő bátyja később hősi halált halt: le-írásából kiérezzük az ostrom mámorát, mely az ostromló-kat a török bástyára hajtotta: a trombitazengést, ágyú-dörgést, golyózúgást, és — a gazdag zsákmány re-ményét . . .
Erősen korszerű ízt kapott ez a latinság a sok modern katonai műszótól, melyek között feltűnően sok az olaszos forma; corazza, corsellato, smerillius, cimitarra stb., de nagyon megkaphatta a cicerói nyelven elkényez-t e elkényez-t e elkényez-t elkényez-t elkényez-tanárok és hallgaelkényez-tók füléelkényez-t a elkényez-török szavak hosszú lis-t á j a is, melyelis-t Balassi Zsigmond nyilván a feslis-tői halis-tás kedvéért tett bele beszédébe.27
27 Itt adom F e k e t e Lajos barátom s z í v e s magyarázatait B a l a s s i Zsigmond latinosított török szavaihoz. E g y i k - m á s i k elferdítve került ki a német szedő k e z e alól:
Thimarcum: timáros, tímárnak n e v e z e t t földbirtok javadalm a z o t t j a ; janizerujavadalm: janicsár; assapiujavadalm: az azabnak nevezett f e g y -vernem tagja; accangum: akindzsi, p o r t y á z ó lovas (akin: portyázás, - d z s i : k é p z ő ) ; charippi: garib, idegen (idegenekből rekrutált c s a p a t ) ; sphabiglani: téves o l v a s á s szpáhi oglaniból, a. m. szpahifi, s z p a h i -újonc; soluphtani: téves olvasat talán a szilahtári-ból: fegyveres, udvari testőr; sensachi: szandzsákok, t. i. szandzsákbejek; bassae:
basák.
Pontosan ugyanebben az eszmekörben mozog Zsig-mondnak egy másik előadása, melyet 1591 júniusában t a r t o t t , mikor Junius Menyhért azt a kérdést tűzte ki megvitatásra, hogy a szabaddá lett nemesi birtokokat kiknek kell inkább adni: tudós, litterátus embereknek-e, vagy inkább katonáknak?
A német bárók közül egy sem foglalt állást nyiltan a katonák mellett, mindegyik a hivatali nemesség oldalán áll, vagy nem óhajtotta egyiknek sem p á r t j á t fogni. Ba-lassi Zsigmond a régi magyar hagyományt követve lelkes tűzzel fejti ki, mennyivel különb ember a katona, mint a tudós és mennyivel többet áldoz az, mint emez. T u d j u k , a végeken is szokásban volt, hogy a magtalanul elhalt nemesemberek birtokait, melyek a törvény szerint a koronára szálltak, érdemes vitézek maguknak kérték a j á n -dékul a királytól: Balassi Bálint egri szolgálata alatt folyamodott több vitéz társával egy ilyen birtokért.
Unokaöccse számára tehát ez a kérdés sokkal életszerűbb volt, mint a német urak előtt. Ezt a beszédet is érdemes-nek tartom itt teljes terjedelmében lefordítani:
„Még ha, Fenséges Herceg, Kegyelmes Uram — ez a megszólítás arra vall, hogy a nyilvános vitán jelen volt a főprotektor, a braunschweigi herceg is — cáfolni nem tudom és nem is akarom mindazt, amit barátom, a nemes gróf itt előadott, — előtte t. i. b a r á t j a , Fridericus Magnus erlbachi gróf a litterátus embernek a d t a a pálmát — sőt még mérkőzni sem tudok vele, mégis, hogy amit gondo-lok, nyiltan megmondjam: ezek nem olyan dolgoknak lát-szanak, hogy ezekből kellően ellásson egy várat az em-ber, m e r t az ilyesmit inkább a hadban, mint a könyvek-ből t a n u l j a meg az ember. Ki az ugyanis, aki tagadni merné, hogy h a j d a n nagyon is más fegyverekkel éltek, mint amiket ma használunk, hogy más volt a légió-had-sereg a rómaiaknál és más a falanx a macedónoknál: az alkalmazott gépek olyanok voltak, hogyha a mai idők-ben használná őket valaki, u j j a l mutogatnának rá és
ne-28 P a r s II. 1594, 80. 1.
vetnének rajta. Kérdem: mit érnének ma a kaszás quadri-gák, a drepáni szekerek, mit a ,,testudo"-k, mit a fal-törő kosok, mit a „sündisznók", mit a ,,musculus"-ok, mit a mozgó tornyok, mit a ,,centumculus"-ok, a „tol-leno"-k, mit a „plumbata"-k a k á r ,,tribolata"-k, akár ,,mamillata"-k, mikor pisztolyokat, muskétákat, mozsa-rakat, csatakígyókat, ágyúkat, bombavetőket, nagy ost-romgépeket alkalmaznak?
És soha az irodalom segítségével hadvezér tevéke-nyebbé, sem Caesar szerencsésebbé nem lett volna, ha mint gyermek a polgárháborúban Marius közeli táborá-ban nem forgolódhatott volna; Lucullus sem arathatott volna nagy dicséretet, ha mint ifjú, Sullának a marsok ellen viselt háborújában nem segített volna, sem pedig mások, kiket imént említettek, nem lettek volna híresekké a háborúban, ha gyermekkoruk nevelésétől kezdve kato-nának menve, nem inkább tapasztalatból, mint idegen elvek a l a p j á n akarták volna a katonai tudományt elsajá-títani. És ismert dolog a költőnek az a helye (Horatius, Carm. III. 2):
Angustam amici pauperiem pati Robustus acri militia puer
Condiscat, et Parthos feroces Vexet eques metuendus hasta Vitamque sub dio et trepidis agat In rebus.
És nem tudom, vájjon azok a hadicselek, melyekről azt mondják, belőlük áll jórészt a hadi művészet, inkább díszére mint kényelmére vannak-e a vezéreknek, miért is Lysander véleménye nem mindenkinek tetszik, aki azt állította, hogy rókabőrt kell ott felvenni, ahol az oroszláné nem használ, sőt vannak a bölcsek között, kik kijelentik, hogy férfiakhoz az illik, ha nyiltan és szem-től-szembe (aperto Martej támadjuk meg az ellenséget, míg ellenben az asszonyok dolga cselvetéssel és ravasz-sággal megrohanni azt. Legyen meg a helye ennek is annak is, kiről most beszéltünk, ám ki az, aki ne látná,
hogy a literátusok, ha a hadi mesterségben járatosokkal összevetjük őket, alig jutnának feljebb az ötödik osz-tálynál? Ha azokat, akik nagy nehézségekkel küszködnek és nagyobb fáradságot szenvednek, többre kell tenni azok-nál, akik mintegy rózsák és violák között ülnek, ki ne tenné előbbre a katonát a tudósnál? Ül ez az ő könyv-tárában tétlenül, p á r n á k a t rak maga alá, semmiféle kel-lemetlenséget nem érez, legfeljebb csak katarusok, vagy gyulladások kínozzák, vagy a csipa bántja, de kénytelen virrasztásai alatt a z é r t láthatólag minden jól megy kö-rülötte: arról panaszkodik, hogy amaz valami cédrus-táblák közé kötésre méltót alkotott, vagy hogy fél a tőkehaltól, utálja a tömjént, vagy hogy kénytelen a fekete hústól tartózkodni (?).
H á t a katona? mint az áldozatot viszik a táborba és szinte zsoldosa a halálnak; a szabad ég a l a t t hál szegény és mégis elégedetten a puszta gyepen: hideget, forrósá-got, szeleket, esőt tűrni kénytelen, sokszor érzi vacogni fogát, gyomrával mindenféle megpróbáltatásokat áll ki, úgy, hogy nehezen lehet őt rossz ccvricfoáms-sal mollities-nek nevezni.29
Ha a tisztségekben és jutalmakban azokat kell első-sorban részesíteni, akiknek m u n k á j á t semmikép nem nél-külözhetjük, ki tagadná meg, hogy a katonák p á r t j á r a álljon? Nem, fenséges Herceg, kegyelmes Uram, nem magas tornyokon, nem széles szántóföldeken, hanem az erős katonák kezén és derekuk erősségén alapul az álla-mok üdve. És nem válaszolt rosszul az a spártai, akit
kérdeztek, Spártának miért nincsenek falai? hogy nem fával és kővel, hanem a lakosok vitézségével és erejével kell védeni a városokat. És bizony, ha Themistokles sza-lamiszi győzelme meg nem védte volna a görögök ügyeit,
29 S z ó j á t é k : militiae; m o l ü t i e s . Ideírom latinul is ezt a pas-sust 82. I.: Quid m i l e s ? veluti víctima in hostem ducitur, et mortis dere stipendiarius est; sub dio miser cespite contentus n u d o iacet:
frigus, aestum, ventos, imbres perferre cogitur, dentire d e n t e s s a e p e sentit: ventris aerumnas varias experitur ut haud dictus ille m a l e dvTiipftcíoei a mollitie videtur.
Solonnak bölcsesége nem sokat ért volna; sem Lykur-gos törvényei, ha Pausanias, Lysander és mások rend-kívüli e r e j e hiányzott volna; avagy ha a Scipiok, Fabíu-sok, Marcellusok és mások hadi dicsőségükről híres em-berek nem lettek volna, Róma hatalmának akkora csú-csára és t e t e j é r e sohasem jutott volna. Ha azok, akik többet és nagyobbat visznek véghez, előbbre teendők, ki ne inkább a katonának mint a literátusnak vetné be — mint mondják — a fehér kavicsot? (Ki ne szavazna rá?) A betegeknek használnak azok, akik gyógyítanak, de keveseknek használnak: támogatják jogaikban klienseiket azok, akik védőbeszédet mondanak, de keveseket támo-gatnak: a jámbor katona, mint a német nevük mutatja,3 0
nem egyé vagy másé, hanem az egész ország és nemzet szolgája. Hogy mások biztonságban élvezzék javaikat, ő elhagyja a s a j á t j á t : hogy mások feleségei és gyermekei megmenekedjenek, nem habozik elhagyni a magáéit;
hogy mások életüket tovább megtartsák, ő könnyedén el-veti a magáét; hogy mások az igaz valláshoz vezettesse-nek, ő egyáltalán nem átalja, hogy távol légyen hazá-jától. Ki annyira vendég vagy idegen a történelemben, hogy ne tudná, hogy a legtöbb országban és birodalom-ban katonai mesterségben járatos emberek terjesztették el a vallást, amit a tudósok semmiképen sem tudtak tovább terjeszteni? Ki kényszerítette a magyarokat Krisz-tus nevének elfogadására? Nagy Károly. Ki bírta rá a dánokat az ő igéinek elfogadására? Ottó császár. Ki késztette a frízeket a keresztény hit vallására? Martell Károly. Ki vezette el a pomeránokat az ősi babonától?
III. Boleszláv lengyel király. Ki kényszerítette a poro-szokat, hogy az égi tudományokat e l f o g a d j á k ? IV. Bo-leszláv. Miért indítottak volt h a j d a n annyi h a d j á r a t o t Afrikába? Hogy az igaz vallás e l t e r j e d j e n . És a mi mos-tani századunkban nem ugyanezen okból viselnek minden-napos és nehéz háborúkat?
Mit m o n d j a k most még én a fegyelem komolyságáról
30 Célzás a „landsknecht" szóra.
és a vétségek büntetéséről? A közmondás tartja, hogy a háborúban kétszer hibázni nem szabad. Én pedig azt tartom, hogy egyszer sem szabad hibázni; főleg ha a katona hivatását tekintjük. Ha a jog és törvény emberei megbotlanak, és a kliens elveszti a z ügyét, a bíró járat-lanságának, vagy más dolgoknak t u l a j d o n í t j a a hibát.
Ha az orvosok vétkeznek, a betegek mértékletlenségével, a baljós csillagokkal, a b a j elhanyagolt kezdetével véde-keznek. Megvan nekik a közhelyük, amivel mentegetőznek:
N o n est in M e d i c o semper relevetur ut aeger, Interdum docta plus valet arte malum.3 1
Tévedését pedig gyorsan elfedi és elrejti a föld, az örökösök h á l á j a és bőkezűsége következik rá. A tábor-ban ha valami hiba történik, az nem történik ilyen bün-tetlenül. Gyorsan ott vannak a kalodák, készítik a kö-telet és kardokat; kinyúlnak a katonák lánzsái; ott vannak a gyalázattal és infámiával történő elbocsátások; vannak más elintézések is. Tehát én úgy találom, hogy a birtok-adományozásban a katonának kell jól járnia, mivel különösen életmódján kívül még sok mindent kell tekin-tetbe venni, ami mellette szól: a nemzetség régisége, mely vitézsége és a hősiesen véghez vittek miatt mindenki előtt ismeretes, a p j á n a k még friss emlékezete, ő maga az
élet minden vonatkozásában feddhetetlen, fáradhatatlan a munkában, a veszélyben éber, a gyakorlatban jártas, adott esetben szerencsés: a literátus ember pedig háborút nem látott soha, hacsak libák lenyakazásában nem hős-ködött. De maguk az idők is eléggé bőven megmutatják, mint kell az ilyen dologban határozni. Dixi."
Balassi Zsigmond beszédében természetesen meg-kapta a maga helyét a retorika exemplum-kultusza: azért kell Caesart, Sullát, Mariust emlegetni. De kétségtelen, hogy ennyi korszerűséggel egyik résztvevő sem fogalmazta meg mondanivalóját: itt az ó- és ú j k o r szoros vonatko-zásba kerülnek, sőt az ókor húzza a rövidebbet: Balassi
31 Ovidius.
Zsigmond egy kis „quereile des anciens et des moder-nes"-t szabadít rá Junius Menyhért iskolájára.
Honnan veszi hozzá az erkölcsi bátorságot? Magyar környezete szelleméből. A magyar végeken nem volt vi-tás, hogy a nemzetet és az országot a katona t a r t j a fenn. Másutt idéztem azt a megható okiratot, ahol az
Honnan veszi hozzá az erkölcsi bátorságot? Magyar környezete szelleméből. A magyar végeken nem volt vi-tás, hogy a nemzetet és az országot a katona t a r t j a fenn. Másutt idéztem azt a megható okiratot, ahol az