AJ A revízió mint a béke igazi alapja.
Nem célja ennek a munkának apró részletekre menve tovább jelle
mezni azt a helyzetet, amit nemcsak Magyarországnak vesztére, de egész Európa békés fejlődésének veszélyére is az a háborús gyűlölet teremtett, ami a békeszerződés rendelkezéseit Magyarország ellen diktálta.
Ez a háborús gyűlölet azóta elpárolgott s utat engedett a józan belá
tásnak.
A helyzet most már az, hogy a Magyarország területéből földhöz juttatott kisentente államok kivételével minden művelt állam közvéle
ménye tisztában van azzal, hogy Magyarországot a trianoni békeszerző
déssel hallatlan igazságtalanság érte.
Magyarországnak az a törekvése, hogy törvényes és békés úton a népszövetségi paktum 19. §-ának rendelkezése alapján a trianoni szerző
dés revízióját elérje, most már nem e szerződés igazságtalan voltának kimu
tatásán fog múlni, mert az európai közvélemény a kijózanodás után a magyar igazságot úgyszólván már teljes egészében felismerte.
A magyar revíziós törekvésekkel szemben azok a körök, melyeknek elhatározásától fog függni e törekvések jogosságát majdan hivatalos úton is elbírálni, most már ellenvetésül csak azt hozzák fel, hogy a Magyar- országot ért jogtalanság megváltoztatására azért nincsen lehetőség, mert a Páris-környéki békeszerződések s így a trianoni szerződés is alapját képe
zik Európa békéjének s így a békeszerződések megváltoztatása a békét megbontaná s újabb háború kitörésére adna alapot.
Ezzel a munkával Magyarország jogászközönsége annak a kimuta
tására törekedik, hogy nem a trianoni revízió, de a trianoni szerződés további életbenléte az, ami a legnagyobb ellensége Európa békéjének s az igazi békét a mai igazságtalan és irracionális békeszerződés félretétele után alkotandó új, igazságos és racionális békeszerződés fogja csak megteremteni.
Tisztában vagyunk azzal, hogy amíg a nagyvilág csak azt tudja, hogy az ezeréves Magyarországot s a tisztességes magyar népet, mely ezer éven át védte Európát a kelet felől jövő minden veszedelem ellen, a trianoni szerződés tönkretette s területének legnagyobb részét széjjel
osztotta, e tudat csak a szánakozás passzív érzését fogja kiváltani, de ha Európa lakossága, úgy Róma, mint Páris vagy London utcai járó
kelője annak a tudatára ébred, hogy félelem nélkül nem hajthatja fejét éjjel nyugalomra addig, amíg a békeszerződések veszélyes rendelkezései pusztító hatásukat ontják, mert Európában bárhol nyugodt munkáról, annak biztos eredményéről, termelő munkába a veszteség veszélye nélkül beruházható vagyonról, egy vállalkozás, egy választott hivatás vagy fog
lalkozási ág tisztán előrelátható jövőjéről, megtakarított tőke értékének megóvásáról, egyszóval a gazdasági élet összes feltételeiről még beszélni sem lehet, amíg egész Európa nemcsak a gazdasági életet, de minden egyes ember fizikai életét is állandóan veszélyeztető olyan helyzettel áll szem
ben, hogy az alig elnyomott világégést a legkisebb fuvallat is bármely pillanatban életre keltheti.
Igen, mindenkinek arra a belátásra kell feleszmélni, hogy ennek a rettenetes helyzetnek nem az elmúlt háború, hanem egyedül és kizárólag a még el nem múlt, még meg nem változtatott békeszerződések az okai.
Ennek a munkának a célja erre a tudatra ébreszteni Európa egész jogászvilágát, amelynek műveltségéhez, öntudatához, önálló gondolkodá
sához, elfogulatlanságához, nagy tekintélyéhez és befolyásához fordulunk mi, Magyarország jogászai, hogy az egész Európa jövő boldogulását annyira érintő e kérdésben a művelt világ közvéleményét közös erővel s közös érdekből felébresszük és ébrentartsuk.
Hogy a trianoni szerződés revíziója nemcsak magyar érdek, de világ
érdek, annak érthetővé tételére szolgáljanak az itt következő érvek:
Hogy egy békeszerződés tényleg lezárta-e az elmúlt háborút, vagy pedig egy újabb háborúhoz rakta le az alapot, azt legjobban az országok fegyverkezésének foka mutatja meg.
A béke igazságtalanságának tudatában az ententehatalmak a háború utáni fegyverkezésüket mindenütt ijesztő mérvben fokozták, dacára annak, hogy a központi hatalmakat annyira lefegyverezték, hogy azoknak az országuk belső rendjének fenntartására sem maradt elég fegyveres erejük.
E nagy fegyverkezés a népszövetségi paktum 1., 8. és 9. §-ai rendel
kezéseinek teljes figyelmen kívül hagyásával folyik, mintha a paktumnak ezek a szakaszai, melyek a nemzetek fegyverkezésének a legalacsonyabb fokra leszállításáról és ennek gyakorlati kiviteléről is rendelkeztek, nem is léteznének.
Pedig ezeknek a szakaszoknak szirénhangjával csalogattak be min
den nemzetet a Nemzetek Szövetségébe.
A népszövetségi paktum 8. §-ában ugyanis a nemzetek szövetségé
nek tagjai elismerik, «hogy a béke fenntartása megköveteli a nemzetek fegyverkezésének csökkentését addig a legalacsonyabb fokig, mely az állam biztonságával és a nemzetközi kötelezettségeknek közös eljárás útján megvalósítandó kikényszerítésével még összeegyeztethető)).
De tovább kell menni. Nemcsak a népszövetségi paktumnak, de egyenesen a trianoni szerződés V. része alaprendelkezésének világos meg
sértése ez az egyoldalú lefegyverzés. Az V. rész bevezető sorai szerint ugyanis : «Avégből, hogy az összes nemzetek fegyverkezésének általános korlátozása előkészíthető legyen, Magyarország kötelezi magát az alább meghatározott rendelkezések szigorú megtartására)).
Tehát a békeszerződést velünk azzal a kötelezettséggel fogadtatták el, hogy a békeszerződés V. részében előírt lefegyvereztetésünkkel az ő lefegyverzésük is karöltve fog járni. Hogy ez így volt, azt a paktum és békeszerződés világos szövegén kívül Clémenceaunak a német békekül
döttséghez intézett ismert levele is kifejezetten megerősíti.
Ezzel szemben a helyzet ma az, hogy a teljesen lef egy vérzett Magyar- ország 35.000 főnyi hadierejével szemben a gyűlölettől izzó s Magyar- ország teljes elpusztítására törekvő három kisentente állam összesen 542.000 békelétszámot kitevő hadseregeket ta rt fenn, mely hadseregeknek hadi
létszáma 4 és fél millióra tehető.
Az általános lefegyverzésnek az a szabotálása tehát, amely most folyik, midőn az általános lefegyverzés mint békefeltétel helyett épp ellen
kezőleg, a győztes államok fegyverkezésének folytonos fokozása észlelhető, egy olyan szószegést jelent a legyőzött országokkal szemben, amely szó
szegés méltó elítélésére megfelelő kifejezést nem is lehet találni.
Ezt a szószegést s annak elítélendő voltát Henderson angol külügy
miniszter az 1930. évi szeptemberi népszövetségi közgyűlésen mondott be
szédében nyilván beismerte s ezt a férfias nyiltságú beismerést Angliában egy politikai gyűlésen mondott beszédében is megismételte.
Ebből látható, hogy az egyesült és társult főhatalmak inkább magukra
veszik a szószegés vádját, mintsem hogy lemondjanak az általuk diktált béke fenntartásának egyedüli eszközéről, az anyagi túlhatalomról és az ellenfél védtelenségének fenntartásáról. Ennél nyíltabban nem lehet be
ismerni azt, hogy az általuk teremtett békeszerződést a szerződés egyik főszabályának megszegésével képesek csak fenntartani s amíg az ő legfőbb, mondhatni egyetlen szerződésbeli kötelezettségüket nyíltan megszegik, addig tőlünk a legridegebb kíméletlenséggel követelik a minket terhelő krudélis szerződésbeli kötelezettségek tömegének szigorú betartását. Fel
tehető, hogy a győztesek szívesebben járnának erkölcsileg kevésbé ki
fogásolható úton, ha ilyen egyáltalán volna s így a győzteseknek ezzel a nyílt szerződésszegésével bizonyítást nyert, hogy ez a béke békés eszközök
kel fenn nem tartható.
Mit jelent ugyanis ez a méltatlan állapot a nemzetközi jog szem
pontjából? Azt jelenti, hogy kétféle jogot akarnak statuálni, az egyiket a győztes, a másikat pedig a legyőzött nemzetek számára, annak ellenére, hogy a Nemzetek Szövetségének alapításánál a szövetség tagjainak egyforma joga volt az alapelv annak megfelelően, hogy a nemzetközi jog alapja is az, hogy a jogszabályok egyformán kiterjednek minden egyes államra s az állami létet nyert nemzetek mint a nemzetközi jogrend alanyai a jogegyenlő
ség alapján állanak, mert épúgy nincsenek magasabb és alacsonyabb rendű államok, ahogy az államon belül sincsenek magasabb és alacsonyabb rendű állampolgárok, a jogegyenlőség lévén ott is a jogrend alapja. Ennélfogva a korlátlan fegyverkezési tilalom az egyik oldalon s a korlátlan fegyverkezési szabadság a másik oldalon lefegyverzett és felfegyverkezett államokra osztja fel a nemzeteket, ami már egymagában a nemzetközi jog alapelvébe ütközik.
Ennek az állapotnak időtlen-időkig fenntartása pedig nem egyéb, mint a hadiállapot perpetuálása, mert egyforma jog, egyforma szabadság s minden nemzet számára közös jogalapból fakadó egyforma jogok és kötelezettségek : a nemzetközi jog szerint csak ez nevezhető békének s ha ez a helyzet még be nem állott, akkor még nincsen béke, hanem háború.
A fegyverkezés tekintetében a jognak ez a kettőssége, melyet nyílt szószegéssel teremtettek, az egyesült és társult hatalmakat sohasem zavarta a lefegyverzés szabotálásában, de még a fegyverkezésük fantasztikus fel
fokozásában sem.
Mitsem törődnek eljárásuknak jogtalanságával és immoralitásával s nyelvükön mindig a pacifizmus hangoztatásával és a militarizmus elítélé
sével egyre csak fegyverkeznek tovább.
Nagy lelkesedéssel megalkották a párisi ú. n. Kellog-paktumot, mely a háborút a nemzetközi életből úgyszólván teljesen kizárja s a fegyveres támadást bűncselekménynek nyilvánítja. Aláírták a paktumot. Óriási lel
kesedés. Forogtak a mozgófényképeket felvevő gépek korongjai. Egyidejűleg a fegyverkezés további szédületes fokozása, mert jöhetett a Kellog-paktum, de a békeszerződések által okozott háborús veszélyek a békeszerződésekkel együtt hatályukban maradtak.
Dacára a békeszerződéseknek, dacára a Kellog-paktumnak, dacára a népszövetségi paktum háborúellenes rendelkezéseinek, az entente oldalon és entente sajtóban folyton csak a «sécurité»-t féltették.
Később a comité d’arbitrage et de sécurité javaslatai alapján meg
indult az arbitrage-szerződések megkötése. Üjabb lelkesedés, újabb mozgó
fényképfelvételek, újabb fegyverkezések.
A fejlett technika és a fegyverkezési konjunktúrát megérző ipar zse
niális találmányokat ontott megrendelés végett a különböző hadügyminisz
tériumok elé. Csak a légiháborúnak arra a kifejlettségére célozunk, amit az Egyesült Államok m utattak fel különböző újítások bevezetésével legutóbbi fegyvergyakorlatukon. Az aviónok új sorakozási rendje, mely számtalan hadi repülőgépnek kis területen egyszerre alkalmazását teszi lehetségessé, a légi bombavetéseknek pontos célzást biztosító szellemes készülékeknek bevezetése, az eddig képzelhetetlen sűrűségi légi támadások elrejtése füst
felhők mögé s hasonló más novitások is mily meggyőzően bizonyítják a Páris-környéki békék által teremtett hangulatok «békés» m ivoltát!
A pacifizmus folytonos hirdetése mellett a mérgesgázipar is gyönyörű fejlődést vett a háború óta. Az ú. n. persistensgázok : az yperit, az adamsit, melyek hónapokig azon a helyen maradnak, ahová vetik őket, gyilkos ha
tásuk teljességét megőrizve, továbbá a mustárgázok, melyek oly égető és viszkető hatással kezdik meg hatóerejüket, hogy a gázmaszkot mindenki kénytelen letépni s teli tüdővel beszívni a gyorsan ölő mérget, mindez valóban meggyőző erővel mutatja a békeszerződések komoly béketörekvését.
Még a humanizmus is szerepel a mérges gázgyártás motívumai között. Azt mondják, mennyivel több embert s mennyivel kevesebb szenvedéssel lehet megölni, ha persistens gázokat fognak alkalmazni a lövedékek helyett.
Hogy mennyire nem bíznak maguk a győző hatalmak az általuk diktált s szerintük tökéletesnek, örökérvényűnek és soha meg nem változ- tathatónak deklarált békeszerződésekben s mennyire tudják, hogy azokat ideig-óráig csak a fegyverek ereje és a legyőzöttek fegyverképtelensége ta rt
hatja fenn, arra a legjellemzőbb, hogy az ellen a központi hatalom ellen, amelyik a maga lesújtó nyomorában a visszatérő élet legcsekélyebb jelét is mutatja, nyomban megindul a gyanakvás, hogy nem szít-e háborút.
A békeszerződés kiáltó igazságtalanságainak visszahatásától való féle
lem oly erős a győztes hatalmaknál, hogy ez a félelem olyan újabb igazság
talanság elkövetésére is ösztökélte a hatalmakat, hogy e sajnálatos jogta
lanságok groteszkségükben még a komikus hatást sem nélkülözik.
A történelem bizonyosan fel fogja jegyezni mint kuriózumot azt a tényt, hogy midőn a Népszövetség az ententehatalmaknak a háború után megengedte, hogy mérgesgázokat gyárthassanak, azzal az indoklással, hogy ezek a gázok ipari célokat is szolgálnak s e határozat nyomán a köz
ponti hatalmak a Népszövetség elé azzal a kérelemmel járultak, hogy nekik ily körülmények között engedtessék meg legalább a gázmaszkok gyártása, ezt a kérelmet a Népszövetség nem találta teljesíthetőnek. Később aztán engedélyeztek nekünk a 35.000 főből álló hadsereg számára való tekintettel nagylelkűen 50.000 gázmaszkot, ezzel kifejezve azt, hogy Magyarország nem katonai lakosságának, nőknek és gyermekeknek a mérgesgázok hatá
sától megóvását nem találják engedélyezhetőnek.
Ilyen olajágak voltak az entente békegalambjának csőrében.
A békeszerződés elfogadhatatlanságának tudatában az
ententehatal-mák a központi hatalmak ellen minduntalan vexatórius intézkedéseket tet
tek, mintha különböző zaklatások kitűnő eszközök volnának arra, hogy egy rossz békeszerződést a legyőzöttek megkedveljenek. Hogyha pedig a rész
ben csapatok, részben pedig különböző bizottságok által megszállott le
győzött országok apatikusan tűrték mindezt, akkor viszont a m utatott élet
képtelenségük volt a baj. Színlelt nyomort, színlelt életképtelenséget láttak a központi hatalmak minden panaszában. Egyszóval, ha erőt mutattunk, akkor az volt a baj, hogy háborúra készülünk; nyomorunk pedig csak abból a szempontból keltett érdeklődést, hogy vájjon fogunk-e jóvátételi tarto
zást fizetni s vájjon a nyomort nem-e színleljük csak fizetési kötelezett
ségeink kijátszása céljából?
Pedig nyomorunkat s annak valódságát és őszinteségét volt ellensé
geink tisztán láthatnák saját nyomorúságaikon is, amelyeket a békeszerző
dés oktalan rendelkezéseivel szintén ők okoztak önmaguknak is, mert a béke diktálói olyan békét diktáltak, hogy valóban jogosan lehetne kérdezni, vájjon nem gyülölték-e jobban ellenségeiket, mint ahogyan a saját hazájukat szerették?
B) Ethnikai szempontok.
Vegyük most kissé szemügyre a trianoni szerződés ethnikai követ
kezményeit is. A tökéletes geográfiai és gazdasági egységet képező Magyar- országot úgy darabolták fel, mintha egy ollóval játszadozó gyermek vagdalt volna szét egy kezébe került térképet.
Nem arra célozunk, hogy pl. Csehszlovákia megkapta Sátoraljaújhely városából a gázgyárat, Magyarország pedig megtarthatta azt a városrészt, amelyet ez a gázgyár világít; sem arra, hogy a magyar Komárom vízvezetéke a cseheknek jutott s tőlük függ, hogy adnak-e vizet ennek a magyar város
nak; arra sem, hogy abból a célból, hogy minél nagyobb területet és magyar
ajkú lakosságot csatolhassanak el, hajózható f oly óvá, tehát természetes határrá deklarálták a Ronyva-patakot, melyen száraz lábbal lehet átugorni.
Ezek a lelkiismeretlenségek, tudatlanságok és rosszhiszeműségek közismertek már. Nem arról akarunk most beszélni, ami a területi kérdés megoldásában Magyarországnak fáj, hanem arról, ami a győztes hatalmaknak fog fájdal
mat okozni, sőt még azokat az országokat is előbb-utóbb végzetes bajokkal fogja sújtani, amelyek Magyarország területéből ezeket a területeket aján
dékképen kapták. Vájjon nem érdekli-e az egész világot az, hogy Kelet- európában békés viszonyok addig, amíg ez a békeszerződés hatályában van, nem lehetnek? Azelőtt — Ausztriáról nem szólva — Magyarország volt tulajdonképen az egyetlen keleteurópai ország, melynek lakossága nemzeti
ségi kisebbségeket m utatott fel. Hogy milyen volt a kisebbségek sorsa Magyarországon, arra az igazi feleletet épp a háború eredménye adta meg, nem pedig az a rágalmazó propaganda, mely Magyarországot a nemzetiségek elnyomójaként bélyegezte meg. Most mindenki tudja, hogy nem lehet el
nyomásról beszélni ott, ahol a kisebbségek nyelvi és faji jellegüket évszáza
dokon át nemcsak hogy megtartják, de faji erejüket annyira fokozhatják, hogy végül már a nekik otthont nyújtott ország felosztásán is sikerrel mun
kálkodhatnak. Az az ország, ahol a nemzetiségeknek az ilyesmi sikerülhet,
nem pokla, hanem Eldorádója volt a kisebbségeknek. Vájjon milyen lesz a sorsa a kisebbségeknek a trianoni szerződéssel teremtett új, sok nemzeti
ségű országokban?
Sikerült az összes balkáni országokat a gyermekes játszó kedvvel szab
daló trianoni olló segítségével úgy átformálni, hogy ezekből az országokból a sok nemzetiségű osztrák-magyar monarchia helyett három oly országot alkottak, amelyekre ha most alkalmaznák azokat az elveket, amelyeket a monarchia feldarabolása céljából kitaláltak, akkor ezeknek az ú. n. utód
államoknak mindegyikét ugyanúgy fel lehetne aprítani. Az a legnevezete
sebb^ hogy a trianoni határok megváltoztatása nemcsak Magyarországnak és a pusztulásra ítélt átcsatolt magyarságnak vágya, de a trianoni helyzet folytán lassankint egymással szembe kerülnek a tótok a csehekkel, a horvá- tok a szerbekkel, sőt a mutatkozó jelek szerint némileg még az erdélyi románok is a régi Románia román lakosságával.
A cseh nemzetnek a tóttal és a szerb nemzetnek a horváttal egyesí
tése a legszerencsétlenebb gondolat volt. Előrelátható volt, hogy a cseh- tó t barátság csak egy nagy Csehország létesítésére, a szerb-horvát rokonság pedig egy nagy Szerbia megalkotására volt jó ürügy. E két rokon nemzet
pár mindegyike között az ősidőkig visszanyúló rossz rokonság tovább is fennmaradt, sőt az egyesítés következtében még jobban kiélesedett s a tótok és horvátok elnyomása egyenesen cseh, illetve szerb államprogrammá vált.
A tótok fogcsikorgatva látták a tót vidékekre a cseh légionáriusok és a cseh hivatalnokok tömegének behelyezését, a tót gyáriparnak a cseh iparral való tervszerű tönkretételét s a földosztás révén a tót vidékek el- csehesítésére való egyenes törekvést. így tartották meg a Masaryk és Benes által aláírt pittsburgi szerződést, mely a tótoknak autonómiát ígért s me
lyet egyszerűen félretoltak, hogy a cseh-tót ország helyett egy nagy Cseh
ország létesítését megkezdhessék. A szerb-horvát egyesülés pedig most már odáig jutott, hogy a kormány által teljes nyíltsággal űzött horvátellenes politika a magas kultúrájú horvátságot már teljesen elkeserítette s a két nemzet között a szakadást csak az alkotmány felfüggesztésével s autokrata államforma létesítésével lehetett megakadályozni, pedig az alkotmányos demokráciára látszólag olyan nagy súlyt helyezett békekonferenciának ez alig lehetett intenciója.
Ami ott a diktatúra leple alatt a sajtó és minden más megnyilatko
zási lehetőség elnémítása mellett, tehát teljes sötétségben folyik, az nem egyéb, mint a magas kultúrájú horvát nemzet megsemmisítésére való leg
határozottabb kormánytörekvés.
Ezt az összeütközést különben mindenki előre láthatta, aki az ottani helyzet alapvető elemeit ismerte. Ott fog lefolyni legélesebben az egymás
sal inkompatibilis nyugati és keleti kultúra összeütközése s ez a harc nem fog a jugoszláv állam keretén belül megoldást találni, mert ennek a két elemnek összekapcsolása még hozzá az alacsonyabb kultúrfok hegemóniájá
val merőben természetellenes.
Ami végül Romániát illeti, minden rendes újságolvasó tudja már, hogy a tisztességes közigazgatáshoz szokott Erdély és a Királyhágón inneni átcsatolt terület lakossága mennyire szenved az oda behelyezett óromániai
hivatalnoki kar balkáni basáskodásától, ami természetes is, ha elképzeljük, hogy egy 70%-os analfabéta országot tettek úrrá egy kultúrált terület fölött.
A béke után sóvárgó Nyugat-Európának végre is meg kell már látnia, mivé lett Kelet-Európa helyzete, mikor a béke elvakult diktátorai össze nem tartozó s egymást nem vonzó, de taszító elemeket mesterségesen egy államba kovácsoltak össze Kelet-Európa egyes népei egymásközötti viszonyainak teljes félreismerésével. Aki csak egy kicsit is emlékezik a történelem taní
tásaira, az nagyon jól tudja, hogy könnyebb két egészen idegen és semmi közös faji vagy nyelvi vonást fel nem mutató nemzetet közös határok közé egy egységbe foglalni, mint egymással össze nem férő rokonnemzeteket, melyek ősi ellenségeskedés alapján önállóságukat mindenkor éppen az illető rokonnemzettől való különállásukban látták megtestesítve. Hisz a tótok a cseh-tót államhoz csak azért voltak hajlandók csatlakozmi, mert a csehekkel való egyesülés alapján remélték elérni azt az autonómiát, ame
lyet más formában meg nem kaphattak s amit nekik a «Cseh-Szlovákia» alatt alapított új államban kilátásba is helyeztek. Valóban nem gondolhatták, hogy a kettős elnevezésű államban a pittsburgi szerződés rendelkezéseinek ellenére a tó t nemzet nem lesz a cseh nemzettel egyenrangú.
Kelet-Európa háború utáni helyzete tehát nem más, mint a forrongó Balkán forrongásának vészes felszítása s e vulkánikus területnek a volt osztrák-magyar monarchia óriás területével való megnagyobbítása.
Hiszi-e ezek után valaki, hogy a Páris környéki békék változatlan fenntartása Európa békéjének alapja s hogy minden revíziós törekvés telje
sítése nem a béke, hanem a háború céljait szolgálná?
sítése nem a béke, hanem a háború céljait szolgálná?