II. FEJEZET
2. Báró Jósika Miklós
meg 1864-ben. Katonává lett, megfordult Olasz-, Német-, Franciaországban, majd erdélyi birtokára visszavonulva, negyvenkét éves korában adta ki 1836-ban első regényét „Abafi“-t, mely nevét orszá
gos hírűvé tette. Ez időtől fogva haláláig szünet
lenül és bámulatos szaporasággal írogatott, úgy hogy száznál több kötetre megy regényeinek száma. A szabadságharc után neki is menekülnie kellett, ámde álnév alatt („Eszter szerzője“, „Gordiusi csomó szer
zője“) szüntelenül irt, s az olvasó közönség, melyet ő teremtett, mindvégig szívesen olvasta kedvelt regényíróját. Drezdában halt meg, ott is temették el, de hamvait a kegyeletes utódok 1894-ben haza
szállították.
„Abafi“ az első és legjobb regénye Jósikának.
A szomorú emlékű Báthori Zsigmond korából vette tárgyát; Jósika számos regényének tárgyát veszi különösen az erdélyi s néha a magyar, lengyel tör
ténelemből.
Mestere Scott Walter, angol regényíró volt;
mint Erdély szülötte, az érdekes eseményekben gazdag Erdély története vonzza leginkább. Érzéke is nagy a múlt viszonyoknak festése iránt, egészen a lényegtelen aprólékosságig belemélyed a múltba, s így legtöbbször csak külsőségekben festi meg a XVII., XVIII. század képét. Meseszövő ügyes
ségben csak Jókai multa felül, festői leírásai sok költői erőről tesznek tanúságot, s regényeinek tiszta erkölcsi világa, morális tendenciája már eleve biz
tosították az olvasó közönség tetszését Históriai tárgyú regényei közül a „Csehek Magyarországon“,
„Az utolsó Báthori“, jellemzés, szerkezet tekinteté
ben a legjobbak „Abafi“ mellett, de a többiektől sem vitatható el a mese érdekessége. A női jelle
mek megrajzolásában változatosabb és hivebb, mint a férfi jellemekben, ámbátor hajlik a szélsőségekre, vagy angyal vagy ördög nála a nő.
Egy-két drámát is irt, de ezeknek színi hatása csekély.
A magyar irodalomnak, a politikai és közéletnek egyik legnagyobb büszkesége volt Eötvös József, a regényiró, bölcselkedő, szónok és költő.
1813-ban Budán született, s 1871-ben mint köz- oktatásügyi miniszter halt meg. A XIX. század szabad eszméinek buzgó hive volt nevelője Pru- zsinszky József, ki a fogékony lelkű itjúra nagy és jótékony befolyást gyakorolt. Külföldi útján sok ismerettel gyarapodott, s korán állott közszolgálatba s az irodalmi munkásság iránt fölébredt a hajlama.
Eleinte franciából fordított, majd költeményeket irt s huszonhat éves korában adta ki első regényét a
„Karthauziét, melyet még három követett. Meg
próbálkozott a drámával, az akadémiai szónoklatban jeleskedett, magvas politikai munkája а „XIX. szá- zad uralkodó eszméinek befolyása a társadalomra“
nemcsak hazánkban, de külföldön is méltó feltűnést keltett. E nagyszabású irodalmi tevékenység mellett részt vett a negyvenes évek reform-munkálataiban is, mint a „népképviselet és központosítás“ harcosa, tagja volt az 1848-diki, valamint az 1867-diki felelős magyar minisztériumnak, s a tanügy terén szerzett elévülhetetlen érdemeket.
Mint regényiró nem oly termékeny, de sokkal tartalmasabb Jósikánál. Első regénye a „Karthauzi.“
Ma már európaszerte ismerik, bámulattal és ritka élvezettel olvasták akkor is. „Csak az önzőnek nincs vigasztalása e földön“, ez az alapeszméje a K a r t h a u z i n a k , mely eseményekben nagyon szegény, de eszmékben dús gazdag. Mozgalmas háttere a francia forradalom, telve megkapó ellentétekkel, a szenvedélyek féktelen tombolásával; a leírások és reflexiók egész láncolata megnehezíti ugyan az ese
mény folyamatos elbeszélését, de valóságos kincses bánya; a gondolkozni szerető és érzelmek iránt fogékony ifjú szerzőnek tehetségét ezek a részek * bizonyítják leginkább.
Legjobb regénye a „Falu jegyzője“, melynek abbeli célzata, hogy a megye-rendszer tarthatatlan
ságát bizonyítgatja, kortörténeti jelentőségét még inkább emeli.
Alapos históriai tanulmány után irta meg jeles történeti regényét a: „Magyarország 1514-ben“
címűt, melyben a Dózsa-féle pórlázadást vette
tár-gyűl. Jóval gyarlóbb a leánynevelés eszméivel telített
„Nővérek“ cimü regénye.
Nagyfontosságú Eötvösnek irodalmunkban mind
eddig páratlanul álló politikai tanulmánya а „XIX.
század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra“, továbbá „Reform“ cimű cikk-sorozata, melyben a rendi-alkotmány hiányait tárja fel, s a népkép
viseleten alapuló új alkotmányt, tehát a mait, sürgeti.
Mint akadémiai szónok a legkitűnőbbek közé tartozik. Nem pompázó szónok, hanem finoman jellemző („Szalay László“, „Körösi Csorna Sándor“
felett tartott emlékbeszédei stb.)
Költeményt mindössze keveset írt, de ezekben emberszerető, gyöngéd szive szólal meg, nagy esz
mék hevítik („Végrendelet“, „Vár és kunyhó“,
„Búcsú“).
„Éljen az egyenlőség!“ cimü vigjátéka inkább szatirai, mint komikai erőről tanúskodik, annak idején nagyon tetszett.
4. Báró Kemény Zsigmond. (I8i6—1875.) A magyar regény-irás e mestere fejedelmi csa
ládból származott, Érdély szülötte, mint Jósika (1816), előbb a nagy-enyedi hires főiskolában tanult, majd törvénygyakorlatra Maros-Vásárhelyre ment, hosszabb ideig hallgatta a bécsi egyetemen a ter
mészettudományi előadásokat, s élete nagy részét hírlap - írással, szerkesztéssel töltötte el. Családi boldogság osztályrészéül nem jutott, kórság meg
támadta, s erdélyi birtokára tört kedélylyel es halálos betegséggel tért meg, 1875-ban hosszas szenvedéseitől megváltotta a halál.
ilyen vigasztalás nélkül való az élete a leg
nagyobb magyar regény-írónak. Izgató munka, ren
geteg tanulmány, kevés külső siker, még kevesebb élet-öröm. ő t is, mint erdélyi honfitársát, Erdély múltja érdekelte leginkább, legszebb regényeinek („Zord idők“, „Rajongók“, „Gyulai Pál“, „Özvegy és leánya“) a tárg)át Erdély történetéből merítette.
Első regénye töredék maradt („Martinuzzi“), a második „Gyulai Pál“ öt kötetben jelent meg. Ellen
állhatatlan következetességgel halad a hős a tragikum vészes lejtőjén bukása felé ; az erény túlzása csekély bűnre ragadja, nagyobb bűnt szül a kicsiny, s halál a megtorlás.
A „Zord idők“-ben a Deák-család tragikus
történetét meséli el Buda elfoglalásának idejében;
a „Rajongókéban a híres szombatos főúrnak. Péchy Simonnak, s a rideg lelkű Kassai István korlátnok
nak versengése hoz pusztulást egy ártatlan szom
batos pap-családra; az „Özvegy és leányáéban a nagyravágyó anya semmisíti meg leánya boldogságát.
Mindezek történeti regények, de társadalmi regényé
ben : „A férj és n ő é b e n , és novellái között is alig van egy, mely derültebb képét mutatná az életnek („Szerelem és hiúság“, „Szivörvényei“).
Bámulatos ereje van Keménynek a lélektani kérdések fejtegetésében; embereit mintegy pará- nyokra szedve mutatja be, a tettek rugóit előttünk működteti, a szándék szemünk láttára izmosodik tetté, s éppen mert nem csinált világ, csinált ér
zelmek. mesterkélt helyzetek, regényes képek azok, hatásuk több, mint elszomorító, belevésődik szi
vünkbe, elrettent olykor, s a könyvet, mely megnyitá előttünk az emberi szív mélységeit, leteszszük kezünk
ből, nem olvassuk szívesen, de el nem feledjük soha.
A korok jellemzésében nem külsőségekre, hanem az eszmékre van gondja; tömör, erőteljes képek vonulnak el lelkünk szemei előtt, melyek rengeteg tudásról, mélységes históriai tanulmányról tesznek tanúságot.
A történetiró hűsége a lélek-ismerő tinóm rész
letezésével párosul Keményben, a milyen megbízható és tanulságos az, éppen olyan érdekes ez ; csak az előadás bája, az elbeszélés könnyedsége és a szer
kesztő ügyesség nincs meg benne.
Egyéb munkáiban is (politikai röpiratai, tör
téneti és eszthetikai tanulmányai: „Korteskedés és ellenszerei“, „Két Wesselényi“, „Széchenyi István“, hírlapi czikkei stb.) a nagyeszű, roppant ismeretű.
és kitünően jellemző publicistának és eszthetikus- nak összes erényeivel találkozunk. Kincsei ezek prózai tudományos irodalmunknak, aminthogy hír
lapírói munkássága („Pesti Napló“) is korszakal
kotó. Nem üres frázis az, hogy ö a „magyar hirlap- irás* fejedelme.
5. Jókai Mór. (1826—.)
Legmunkásabb és bámulatra méltó termékeny- ségű és legnépszerűbb regényírónk Jókai Mór.
Komáromban született lS25-ben, s bár ügyvédi vizsgálatot tett, már korán fölébredt irói hajlamai
másfelé terelték. Szoros barátságot kötött Petőfi
vel, s egyik vezére volt a pesti ifjúság március 15-diki mozgalmának 1848-bau; a forradalom előtt és alatt is lapot szerkesztett, s megmaradt hírlap
írónak mindvégig. Az elnyomatás korában az általa alapított és jó ideig szerkeszett. „Üstökös“ cimű élc-lap vigasztalta a nemzetet, szaporán írt regé
nyei, novellái, politikai szatirikus költeményei, költői szépségekben gazdag drámái még a Jósikáénál is nagyobb népszerűséget és olvasó-közönséget szereztek neki. Ötven éves irói jubileumát az egész ország ritka szép ünnepséggel ülte meg, s müveiből 100 kö
tetre terjedő dísz-kiadást rendeztek, és 100.000 forint írói díjjal tisztelték meg. Regényeinek sorát 1846- ban a „Hétköznapokkal nyitotta meg, s azóta J<§; szakadatlanul ir, a gyorsan felvirágzó hírlapirodalom ' irói buzgóságát még inkább fokozta s számos kiadást i ért regényeit már negyven év óta országszerte nagy
élvezettel olvassák.
Tárgyainak megválasztásában szerfölött válto
zatos. Belenyúl a históriába, bár különös érzéke sem a korfestés, sem az alakok következetes jellemzése iránt nincsen; elkalandoz a regék, mondák világába, fantáziájával csoda-új világot teremt, de leggyakrabban a közelmúlt társadalmi életet festi, középpontul vagy hátterül egy-egy országos érdekű eseményt állít oda.
Leginkább szereti a szabadságharcot, Thököli-Rákóczi korát, a francia háborúkat, a pesti árvizet, a 63-diki dögvészt stb.
Az átalakulás, fejlődés korának színes képét látjuk az „Eppur si muove“ („És mégis mozog a föld“) cimű regényében; a reformidők ideális küz
delme vonz a „Magyar nábob“-ban és folytatásában a „Kárpáti Zoltánéban; a „Régi jó táblabirák“-ban őrizte meg a magyar táblabiró hires typusát. Páratlan
* színgazdagság ömlik el „Csata-képei“-n, a török hódoltság korából vett fantasztikus novelláin, a képzelet és monda káprázatosán olvad össze a
„Bálványos vár“-ban, Verne szellemében Írja meg a „Jövő század regényéit, „Pater Péter“- t ; majd visszatér újra a históriához („Rákóczi fia“, „Frater György“), rövidebb novelláinak („Dekameron“) se szeri, se száma.
Minden tekintetben legkiválóbb regénye az „Uj földesúr.“ Az idegenből beszármazott Ankerschmidt családnak a hazai viszonyokhoz való simulását mondja
u.
el benne az elnyomatás korában számos humoros és megható epizódnak közepette.
Jókai a mese kitalálásában utolérhetetlen, a tör
téneti hűséggel sem törődik, annál lelkesebben mesél, sehol sem fenekük meg a történet. Alig van írónk, kinek jelzőkben, hasonlatokban, ellentétekben gaz
dagabb nyelve volna; tősgyökeres magyar nyelv az, nem a kiválasztottak érthetik csupán,hanem mindenki.
Elvitathatatlan érdeme Jókainak az, hogy a magyar fajt senki jobban nem ismerte és nem mutatta be oly gazdag változatosságban, mint ő. Kisebb terje
delmű elbeszélései minden tekintetben sikerültebbek, van köztük sok mintaszerű. Jókai a novellának igazi mestere.
Szatirikus politikai költeményei ma már nem aktuálisak, de annak a kornak jellemzése szem
pontjából fontosak. Drámái („Könyves Kálmán“,
„Arany ember“ stb.) inkább nemes hevű, költői szárnyalást! dolgozatok. Dramatizált regényei érdekes képsorozatok.
6. A regény és novella többi művelői.
Még Jókai előtt lépett fel s csaknem tiz évig egyik legüunepeltebb novellairója volt irodalmunk
nak a nagytehetségű, de hibás irányba tévelyedett K u t h y L a j o s . („Hazai rejtelmek“). Kortársai legnagyobb részt a hirlapirás szolgálatában állottak.
Eleven tollú újságírók: a torzképfestő Nagy Ig n ác, a kedélyes F r a n k e n b u r g Adol f , a szatirikus és szellemes P á k h Al b e r t , az ötletekben kifogy
hatatlan B e r n á t h G á s p á r é s L a u k a G usztáv.
Mindezek Jókaival egy időben, de nem az ő hatása alatt Írogattak, inkább a Kisfaludy Károly- és Fáy-féle patriarchális világban mozognak. A szabadságharc lezajlása után Jókain kívül legtermé
kenyebb elbeszélőnk Radákovics József vagy írói nevén V a s G e r e b e n . Regényei („A nemzet napszámosai“, „Nagy idők, nagy emberek“, „Egy alispán“) inkább korrajzok, társadalmi életünknek a XIX. század első tizedeiben hű rajzai. Sok egész
séges eszme, ötlet van bennök, ámde tulajdonképpeni regényekké nem kerekednek ki. Vas Gereben szí
vesen és gyakran festi a magyar népéletet, s néhai való jó Dugonics Andráson kívül egy Írónk sem használ annyi közmondást, s nem ir oly tősgyökeres népies nyelven, mint ó'.
Figyelemre méltó tehetségű regényírónk P á l f f y A l b e r t ; hol a társadalmi életből („Esztike kisasszony professzora“. „Egy mérnök regénye“), hol a törté
nelemből („A fejedelem keresztleánya“) veszi tárgyát.
Az elbeszélésben elevenebb, de meseszövésben gyöngébb D e g r é A l a j o s , ki a párbeszédek ügyeseb D közbeszövésére törekedett társadalmi regé
nyeiben.
A történeti regényírásnak buzgó művelője akadt a szapora és változatos munkásságú P. S z a t h m á r y K á r o l y - ban
Utána nem is igen akad történeti regényirónk.
A mindinkább elevenülni kezdő magyar társadalmi élet kínálkozik főképpen tárgyul elbeszélőinknek.
Finom érzékkel és erkölcsi tisztassággal festi a magyar társadalmat nehány regényében és számos elbeszélésében az érdemes V a d n a i K á r o l y ; Jókai szellemében népies történeteket dolgoz fel A b on у i L a j o s („A mi nótáink“, „Magduska öröksége“) ; az angol regényírók jellemzése és apró
zása nyilatkozik az élet sötétebb képeit kedvelő T o l n a i L a j o s több regényében („Oszlop báró“.
„Dániel pap lesz“. „Nemes vér“).
A hirlapirás megteremtette a rövid lélekzetű rajzot, s az úgynevezett tárca-novellát. Ezen a téren a legnagyobb népszerűségre a zamatos nyelvű, ötletekben nagyon gazdag és mesélni pompásan tudó M i k s z á t h K á l m á n jutott Kitűnő tárca
íróink: Á g a i A d o l f , T ó t h B é l a , B e n e d e k E l e k stb.
Legújabb elbeszélőink közül G o z s d ú E l e k , P e t e l e i I st ván, Y é r t e s s i Ar nol d, He r c z e g F e r e n c z válnak ki leginkább.
IV. FEJEZET.
I. A népies elem irodalmunkban.
A reformeszmék természetes következménye volt az, hogy íróink figyelme a népéletre irányult. A negyvenes évektől kezdve gyűjteni kezdették a nép
költési termékeket: m e s é k e t , b a l l a d á k a t , n ó t á k a t . Számos kisebb gyűjteményen kívül a Kisfaludy-társaság buzgóságának köszönhetjük E r- d é l y i J á n o s „Magyar népdalok és mondák“
továbbá A r a n y L á s z l ó és G y u l a i P á l „Nép
költési gyűjtemény“ cimü három-három kötetes efajta gyűjteményünket K r i z a J á n o s „Vadrózsák“ című székely népköltési gyűjteménye szintén a legbecse
sebbek közé tartozik. A Thököli-Rákóczy kor dalait és elbeszélő költeményeit T h a l y K á l m á n adta ki több kötetben
Mindezek valóságos kincses bányák voltak. Üdítő forrásai főleg a lírai és epikai költészetnek. A magyar nemzeti szellem ős-eredeti mivoltában innen áradt szét; megőrizte a nép idegen hatástól: német érzelgősség, klasszikái merevség és formatökély nem nyűgözte, jellemzetességéből ki nem vetkőztette.
Előtérbe lépett bennök az egyén, ez az egyén pedig nem volt más, mint maga a magyar nép.
Ennek a népies szellemnek, teljes diadalra jutását, irodalmunk három nagy költőjének köszön
hetjük. Fellépésük sorrendje szerint a következők:
T o m p a M i h á l y , P e t ő f i S á n d o r , A r a n y
J á n o s .
2. Tompa Mihály. (1817—1868.)
Tompa Mihály Rimaszombatban született 1817.
szeptember 29-dikén. Mint szegény emberek gyer
meke csak nagy nehezen végezhette tanulmányait Sárospatakon és Eperjesen. Jogot is végzett a theo- logián kívül, s ügyvédnek készülvén, 1845-ben fel
ment Pestre; némi irói neve volt már, s remélte, hogy valamiképpen boldogul. Csakhogy nehéz betegség ágyba döntötte, s midőn a Rókus-kórházból kikerült, örömmel fogadta Beje falvának meghívását, s lett belőle pap. A költő-pap, kezében a lanttal és bib
liával, jól érezte magát szelíd, egyszerű hívei között kik szerették és megbecsülték. Innen előbb a kele
mén, majd a hanvai eklézsiába költözött át. családot alapított, s szorgalmas irodalmi tevékenységben, boldogan töltötte napjait mindaddig, mig a sors csapásai egymás után nem sújtották. Két kis fiát vesztette el, ő maga is súlyos betegségben sinylett éveken át, mig 1868. julius 30-dikán megváltotta a halál nagy testi és lelki szenvedéseitől.
Már diák korában szívesen jegyezgette össze a vidék mondáit. Ezeknek költői feldolgozása: „Nép
regék és népmondák“ tette nevét már 1846-bau országos hírűvé, müvét országszerte olvasták, gyö
nyörködtek benne. Megérdemelték e regék és mondák a szokatlan népszerűséget, mert leleményes történetek
nagyobbrészt, a természetesség bája és a természet festésének mesteri volta mindeniknek kölcsönöz becset, bár itt-ott, s főleg későbben irt „Virágregér
ben mesterkéltség is van. Népies zamatú, vidám hangú elbeszélő költeményei még nagyobb becsűek mondáinál és regéinél. Két sikerült történeti adoma
félét dolgoz fel a „Szuhay Mátyásiban és „Vámos- újfalusi jegyzőiben, pompás ötlet szüleménye a
„Három a daru“, a „Pipás kántor“.
Nagyobb értékűek lírai költeményei. Népdalai közül igen sok átment a nép ajkára: üde, termé
szetes hang, a magyar faj jellemző vonásai talál
hatók meg mindenikben.
Elmélkedő természetének inkább megfelelt a forradalom lezajlása után következő szomorú idők
nek fájdalma, mint a szabadságharc izgatott szen
vedélye. Az ötvenes évek legnagyobb hatású költője, a kétségbeesett nemzet vigasztalója volt Tompa. „A gólyához“, „A madár fiaihoz“, „Pusztán“ című híres költeményeit kéziratban terjesztették, a siró költő könyje összefolyt a nemzetével; sőt belevegyült a hazafi mély fájdalma az apa örömébe is, ki könyezve keresztelte meg első fiát, s nem mert hangosan örvendeni, mikor annyi millió gyászol.
Rendkívül becses az óda, melyet „Kazinczy emlékezete“ címen irt az 1859-diki Kazinczy ünne
pélyre, s eszmékben gazdagok elmélkedő költe
ményei („Sírboltban“), melyeknek itt-ott a vallásos hang bizonyos kenetességet kölcsönöz, ámde hétköz
napiakká sohasem teszi.
Utolérhetetlen a természetnek, főleg az ősznek festésében. Borongó lelke, lágy szive hozzátapad a hervadó természethez. Az „ősz lovagjáénak nevezi magát, s elragadóan bájos, de meghatóan fájó, végül kibékítő vonásokkal festi a haldokló természetet.
Családi költeményei: a feleségéhez és korán elhalt két fiához Írottak, mélységes mély szeretetének mintegy imaszerű felfohászkodásai.
Nem kicsiny érdeme az sem, hogy a protestáns egyházi szónoklatnak egyik leghivatottabb műve
lője volt.
A sokat szenvedett költő még megérte azt, hogy az akadémia nagy jutalmával koszorúzta 1868-ban addig megjelent költeményeit; a hanvai temetőben nyugvó porai fölé díszes gránit-oszlopot emelt a kegyelet.
Oaal M .: A magy. írod. tőrt. 4
3. Petőfi Sándor. (1823-1849.)
A legnagyobb magyar lírai költő Petőfi Sándor.
Atyját Petrovicsnak hívták, mészárosmester volt;
a költő Kis-Kőrösön született 1823. január 1-jén.
Sok felé járt iskolába: Kecskeméten, Selmecbányán, Pápán, sőt a tanulást félbe is szakította egy időre s elkeseredésében beállott katonának. Megismer
kedett a katonaélet nyomorúságával, mig betegsége miatt haza nem küldötték Károlyvárosból. Újra tanuló, majd vándor-szinész lett belőle. Ezenközben szorgalmasan verselgetett, s néhány lap („Athenaeum“,
„Életképek“), hol a saját, hol álnév alatt közölt tőle verseket. Végre egyet gondolt és felgyalogolt Pestre, előbb az „Életkép“-eknél, majd a „Pesti Divatlapénál dolgozgatott, mint munkatárs, később segédszerkesztő, s az akkor már nagyhírű Vörös
marty Mihály ajánlatára a „Nemzeti kör“ megvette egy kötet költeményét. Ettől az időtől kezdve leg
kedvesebb Írója volt főleg az ifjúságnak. Sokat és szaporán irt, nyelveket tanult, franciából és angol
ból fordított, s 1847-ben feleségül vette a költői kedélyű Szendrey Júliát. Jókaival együtt lapot szerkesztett. Ámde a családi békés otthon nem tarthatta vissza attól, hogy a márciusi mozgalmak
ban részt ne vegyen. A felszabadított sajtó első terméke az ő forradalmi hangú „Talpra magyar“-ja volt. A szabadság eszméjével szivében Bem erdélyi hadseregébe állott be, hol az ünnepelt hadvezér hadsegédeként szerepelt őrnagyi ranggal. Az 1849.
julius 31-dikén vívott segesvári csata napján nyoma veszett.
Ez Petőfi rövid pályafutása.
írói munkássága mindössze hat évre terjed.
A szenvedélyes, örökké érzelmeinek hatása alatt iró Petőfi e l b e s z é l ő költeményeiből hiányzik az epikai nyugalom, tárgyilagosságra nem törekszik.
Ha a történelemből választja tárgyát („Széchi Mária“,
„Salgó“, „Lehel kürtje“ [töredék]), lerontja a so
rompókat múlt és jelen közt; ha azonban a nép
életből merít („János vitéz“), a mesemondó Petőfi csodálatos művészetét ragyogtatja úgy az elbeszélés
ben, mint a természet festésében. Szeszélyes, néhol meghatóan humoros a „Bolond Istók“, de egyéb hosszabb epikai költeményei („Táblabiró“, „Apostol“,
„Helység kalapácsa“) inkább részleteikben sikerülnek.
No de Petőfi lírai költői! Azért drámai kísér
letei is („Zöld Marci“, „Tigris és hiéna“) csak figyelemre méltó kísérletek, mert hogy Petőfi irta azokat.
Lírája örökbecsű. A franciák Berangerja, a németek Heineja testvérszellemre talált a magyarok Petőfijében. Dalaiban visszatükröződik a maga és a magyar nép egész érzelemvilága. Kezdve a sze
szélyes, pajkos jókedvtől, egészen a szabadság exaltációjáig, végig megy az érzelmek hatalmas skáláján. Dévaj kedvében muzsikáltatja magát az utcán, sir a szegénylegény szerencsétlen sorsán, ka
cagja a maga nyomorúságát, kacérkodik a haragos sorssal, megfújja a szerelmes bojtár furulyáját, édes anyjának tyúkjáról emlékezik meg a leggyöngédebb fiúi szeretet hangján, gúnyolja a hatalmasokat, vi
gasztalja a szegényeket; dacos, sőt elbizakodott, ha kedve tartja; gyermek, ha megragadják édes emlékei a múltnak.
Petőfi n é p d a l a i maga a megnemesült nép- költészet. Művészi tökéletesség jellemzi, egyszerű
ség és természetesség varázsa ömlik el rajtok; képek, hasonlatok, ellentétek pazar bősége lep meg. A természet ezer képe szövődik át az érzelmeken;
műköltő Írja, s édes sajátjául fogadja el a nép.
Olykor belevegyül némi epikum, a kis népdal románccá megható történetté válik („Megy a juhász“,
„Fürdik a holdvilág“). Tűz, elevenség, nagy eszmék váltakoznak h a z a f i a s költeményeiben. A szabad
ságot imádja, a zsarnokságot gyűlöli, olykor ural
ságot imádja, a zsarnokságot gyűlöli, olykor ural