Isten országát az emberi történelem hordozza. Van látható és láthatatlan vonása, külső intézmény és belső lelki birodalom egyszerre. Olyan látható társaság, amelyhez hozzá kell csatlakozni, de ugyanakkor bennünk is van a kegyelem formájában. Az igehirdetés is nagyban hozzájárul Isten országának kiépítéséhez. Szerepe van Isten országa külső megnyilvánulásában, de belülről is alakítja Isten országát.
Tulajdonképpen Isten országa az igehirdetésben nyer külső meghirdetést, és csak az közeledhet Isten országa felé, aki befogadja az igét, és szakít korábbi bűnös életével: „János fogságba jutása után Jézus Galileába ment, és hirdetni kezdte Isten országának evangéliumát. Ezt hangoztatta: Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírében."152
Jézus igehirdetése tehát egy általános fölszólításban bejelenti Isten országának beköszöntését, mely az ő személyében elérkezett, és igényt tart arra, hogy mint külső, látható intézmény, valamint belső kegyelmi közösség az Istennel beleépüljön a történelembe. Jézus a továbbiakban az apostolok meghívásával alapozta meg a földi Isten országának intézményét: „Jöjjetek utánam! - szólt Simonhoz és Andráshoz - én emberhalászokká teszlek titeket."153 Jézus tehát igehirdetésével kezdi országának építését, s mikor később az apostoli igehirdetés hatására az emberek elfogadják a krisztusi hitet és a keresztséget, akkor „már nem idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek házanépe. Apostolokra és prófétákra (tehát igehirdetőkre!) alapozott épület lesznek, amelynek maga Jézus Krisztus
152 Mk. 1,17.
m Vö. Ef. 2,19-22.
a szegletköve, akiben egybekapcsolódik az egész épület s emelkedik az Úr szent templomává. Benne épülnek egybe a hívek is a Lélek által Isten hajlékává."154
Azonban Krisztus és az apostolok igehirdetése nemcsak kiindulópontja Isten országának, hanem a szentségek mellett fönntartója is. Aki az igehirdetés fölhívására, majd a keresztség fölvételével tökéletes külső és belső beiktatást nyert Isten földi országába, az egyházba, az csak úgy maradhat élő és fejlődő tagja ennek az isteni birodalomnak, ha az igehirdetés és a szentségek állandóan ébren tartják benne a hitet, reményt és szeretetet. Az isteni erények gyakorlásával az Isten országához való tartozás tudatosan elmélyül, és a kegyelem által létrejött személyes kapcsolat megerősödik: „Ki ragadhat el minket Krisztus szeretetétől?
Nyomor vagy szükség, üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?... Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem magasság sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van."155 „... Elküldtük hozzátok Timóteus testvérünket, Krisztus hirdetésében Isten szolgáját. Erősítsen meg hitetekben és buzdítson, hogy senki meg ne tántorodjék a jelen szenvedések közt."156
Az igehirdetésnek tehát van a hit és kegyelmi életet fönntartó szerepe, akárcsak a szentségeknek. Ezért mondja M.
Schmaus: „... az ige és a szentség építőelemei az egyháznak, Isten népének, mint Krisztus testének."157
Az igehirdetésben elhangzó fölszólítás a hitre és a megtérésre, mintegy állandósul az egyházi igehirdetésben. Ez
IS4 Róm. 8,35-39.
1551 Tessz. 3,2-3.
"6M . Schmaus: Katholische Dogmatik IV,1: 37. p.
157 Fílipp. 1,6-7.
beletartozik az emberi élet dinamikájába és a fejlődésre való alkalmasságába. Végső fokon pedig az ember szabadakarata és a vétkezés állandó lehetősége miatt van ez így. Amint a bűnbánat szentsége a megtérés állandó lehetőségét nyújtja, úgy az igehirdetés folytonos fölszólításra vezet a bűnbánat szentségéhez, ha erre valakinek szüksége van. De ez csak a negatív oldal. A hit és a kegyelmi élet pozitív fönntartásához, sőt gyarapításához is hozzásegít az igehirdetés. Szent Pál említi a Filippiekhez írt levélben, hogy „bízom abban, hogy aki megkezdte bennetek a jót, be is fejezi Krisztus Jézus napjáig.
Méltányos is, hogy így gondolkodjam mindnyájatokról, akik osztoztok kegyelmemben, akár bilincsekben vagyok, akár az evangéliumot védelmezem és erősítem."158
Az evangélium védelmezése „a gonosz munkásokra, a megcsonkítottakra" vonatkozik, az evangélium erősítése pedig a hívekre, akiket mindjobban be kell vezetni Krisztus titkába és a keresztény élet gyakorlatába.159 Ezért a misztériumok kifejtése elmélyíti a hitet; a tanúságtétel meggyőző ereje biztosítja hitünk szilárdságát. Az őskeresztények idejében sem elégedett meg az egyház azzal, hogy a keresztségre jelentkezett kateckumenek, vagy megvilágosítandók
(fotizo-menoi) számára az alapvető hitigazságokat közölje, és lelkileg fölkészítse őket a keresztség fölvételére (vö. a Symbolum átadása, a scrutiniumok), hanem a húsvét utáni héten, egészen fehérvasárnapig, amikor letették a megszentelő kegyelmet jelképező fehér ruhát, rendszeres oktatásban, katekézisben részesítette őket. Ebben a misztériumokat még jobban kifejtették és megvilágították. Híres Jeruzsálemi Cirill (+ 386) huszonnégy katekézise, melyeket 348-ban tartott, többnyire a Szent Sír templomban. Ezek részben előkészítő
158 Filipp. 3,2.
159 L.: Enchiridion Patristicum coll. M. J. Rouet de Joumel 8. És 9. Kiadá 1932. 807-853.
jellegűek, az utolsó öt katekézis pedig a felvett szentségek (keresztség, bérmálás, eucharisztia) kifejtését tartalmazzák.
Ez utóbbi öt katekézist „katekézis müsztagogikaj"-nak, a misztériumokba, titkokba beavató oktatásoknak nevezték.160
Az igehirdetés a szentségekkel párhuzamosan építi a lelkekben az Isten országát és előkészít az Isten színelátására.
Ezért van az igehirdetésnek, miként a szentségeknek is eszkatológikus, a végső időkre beállított jellege. Amint a keresztség belevonja a keresztény embert Krisztus halálának és föltámadásának misztériumába; amint az eucharisztia áldozata „az Úr halálának a hirdetése, míg el nem jön"161, hasonló módon az igehirdetés is tanúságtétel Jézus megváltói művéről; haláláról és föltámadásáról, de a második eljöveteléről is. Ezért „ajánlja Szent Pál a korintusi hívek figyelmébe az evangéliumot, melyet hirdetett nekik, akik elfogadták, és szilárdan kitartanak benne. Általa üdvösségre is jutnak, ha megtartják úgy, amint hirdette nekik. S az apostol elsősorban azt hagyta rájuk, amit maga is kapott: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az írás is mondja.
Eltemették és harmadnapra föltámadt." Majd mindjárt hozzáfűzi: „Ha tehát azt hirdetjük, hogy Krisztus föltámadt a halottaiból, hogyan állíthatják néhányan közületek, hogy nincs föltámadás? Ha nincs föltámadás (mely Krisztus eszkatológikus megjelenésének lesz az eredménye!), akkor Krisztus sem támadt föl. Ha pedig Krisztus nem támad föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek...
Ám Krisztus föltámadt a halottaiból, mint a holtak zsengéje.
Egy ember által jött a halál, egy ember által jött a holtak föltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre kelnek.
160 Vö. 1 Kor. 11,26.
161 1 Kor. 15,1-28.
94
Mindenki, amikor sorra kerül: az első Krisztus, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak, amikor eljön. Azután következik a vég, amikor átadja az uralmat Istennek, az Atyának, miután megsemmisített minden felsőbbséget, hatalmat és erőt...
Mikor majd minden alája lesz rendelve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki. Akkor Isten lesz minden mindenekben."162
Majd az apostol egy eszkatológikus titokba avatja a korintusi híveket: „Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk. - hirtelen, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra.. ."163
Tehát az igehirdetés nemcsak Isten üdvtetteinek már bekövetkezett és elmúlt részére emlékeztet, hanem „a jövendőt is hirdeti a Szentlélek erejében és megvilágosító
kegyelme által". 164
Amint Isten tudása és elhatározása előtt az ő üdvtetteinek minden részlete állandó jelenben van, hasonlóképpen válnak jelenné pneumatikusan az igehirdetés által is Isten üdvtettei, amelyek történelmileg már a múlté lettek, vagy még csak a jövő rejti őket méhében.
Ezért az igehirdetés, bár történelmileg az idő és tér egy meghatározott pontján hangzik el, mégis tulajdonképpen egy történelem fölötti szó, helyesebben az üdvtörténelem hatékony szava. A történelem az igehirdetés és annak elfogadása vagy annak elvetése által üdvtörténetté válik, a fizikai idő (kronosz) az üdvösség idejévé (kajrosz) vagy napjává lesz. Ilyen értelemben mondja Jézus: „Bizony, bizony mondom nektek, aki igémet hallgatja és hisz annak, aki engem küldött, örök élete van, és nem kerül ítéletre, hanem
1621 Kor. 15,51.
Vö. Jn. 16,13.
164 Jn. 5,24.
már átment a halálból az életre.'"'165 Vagyis az igehirdetésben és az arra adott negatív vagy pozitív feleletben dől el az ember örök sorsa. Tehát az igehirdetés nemcsak meghirdetője, vagy fönntartója Isten országának, hanem benne dől el annak végső kialakulása is. Akik hisznek az egyház igehirdetésére és fölveszik a kegyelmi közösséget Istennel, azok a halálon keresztül átmennek az Isten kiteljesült országába, akik pedig nem hisznek az igehirdetésben beköszöntő Isten országa örömhírének, vagy nem tartanak ki a hitben és a kegyelemben, azok véglegesen leválnak a halál után Krisztus testéről: ezek a külső sötétségre jutnak.
Az igehirdetés eszkatológikus sürgető jellege leginkább a Jelenések könyvében jut kifejezésre: „Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, melyet Isten azért adott neki, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie. Elküldte angyalát, s így jelentette ki szolgájának, Jánosnak, aki tanúságot tesz Isten szaváról és Jézus Krisztus tanúságáról: mindarról, amit látott. Boldog, aki olvassa és hallgatja ennek a jövendölésnek igéit, és megtartja mindazt, ami föl van jegyezve benne, mert közel az idő. János a hét egyháznak, mely Ázsiában van. Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt és aki eljövendő... Nézzétek, eljön a felhőkön. Látni fogja őt minden ember, azok is, akik keresztülszúrták."166 Majd leírja János apostol, hogy „látta az Emberfiához hasonlót... Láttára holtan rogyott lába elé. De ő rátette jobbját és így szólt: 'ne félj, én vagyok az Első és az Utolsó és az Élő, halott voltam, de most örökkön-örökké élek.
Nálam van a halál és az alvilág kulcsa. Jegyezd föl tehát, amit láttál: ami jelenvaló és aminek ezután kell megtörténnie.'"167 '"'Jel. 1,1-7.
""•Jel. 1,12; 1,17-19.
167 Jel. 1,12; 1,17-19.
„... Az Úr, a próféta lelkek Istene, elküldte angyalát, hogy hírül adja szolgáinak, aminek csakhamar meg kell történnie.
'Nézd, hamarosan eljövök. Boldog, aki megszívleli a könyv prófétai szavait.'"168
Azt látjuk ebből, hogy az igehirdetés éppen olyan erővel és bizonyossággal hirdeti a jövőt, mint a múltat. Isten szemével nézi és jelenti be az eseményeket. Az igehirdető „mintegy Istenből beszél'"69, s ezért nem jósol vagy találgat, hanem bejelent.
Szent Pál felfogásában az eszkatológikus jelleg mellett az is kifejezésre jut, hogy az igehirdetés isteni tekintélyéhez nem való annak fontolgatása sem, hogy ki hirdeti az igét. Ha az illetőnek megbízása van Istentől, akkor az igehirdetés a hallgatók üdvössége szempontjából szinte személytelenné válik, mert a hallgatók nem válogathatnak az egyes igehirdetők személye között. Nem tehetik az igehirdetés igazságainak elfogadását attól függővé, hogy ki hirdeti azokat: „Senki se kérkedjék tehát emberekkel. Hisz minden a tiétek: akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők:
minden a tiétek. Ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené."170
Az igehirdetésben jelen van Isten összes üdvtette a hallgatók számára. Az elfogadás esetén maguk a hallgatók is fölemelkednek a természetfölötti igazságok tér- és időfölötti magasságába. Amint a hirdetett igazságok tér és idő fölöttiek, úgy emelkednek azok a hallgatók is minden tér és idő fölé, akik élettartalmukká teszik ezeket az igazságokat.
Természetes életük ugyan továbbra is evilág törvénye
'""Jel. 22,6-7.
""'2 Kor. 2,17.
1701 Kor. 3,21-23.
alatt marad, és mindenkinek ki kell várnia a maga „óráját, amikor eljön számára az Úr". Azonban az igehirdetéssel és a szentségek kegyelemajándékozásával egy új élet kezdődött el bennük, amely már csiralétében mindent magába foglal, ami majd belőle kibontakozik. Ez a megkezdett örök élet, ez az átjutás (transitus vagy pascha) a halálból az életre, ez a történelemből való kiemelkedés és Isten országába való fölvétel. Az igehirdetésben kinyilatkoztatott és föltárult Isten országa az egyes ember számára akkor teljesül ki, amikor eljut az üdvösségre. Ebben az állapotban Isten már igehirdetés nélkül mutatja meg önmagát a boldog Istenlátásban. Isten közvetlen szemlélete fölöslegessé teszi az igehirdetést, miként a hitet és a reményt is. De a szeretet megmarad, melyet ugyancsak az igehirdetés és a kegyelem keltett föl a földi élet folyamán. így az üdvösség állapotának bensőséges Isten-közössége magában hordozza az igehirdetés kegyelmi hatását. Az az igehirdetés maradandó és örök értéke, hogy a benne elindított párbeszéd állandósul az Isten-színelátás és birtoklás bensőséges dialógusában. Ekkor fogunk megbizonyosodni az igehirdetés isteni eredetéről és egy örökkévalóságon át tartó szeretet-aktusban folytatjuk az igehirdetésre adott engedelmes válaszunkat. „A prófétálás megszűnik, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik.
Tudásunk csak töredékes, töredékes a prófétálásunk is, amikor azonban eljön a beteljesedés, végetér az, ami töredékes.'"71
1711 Kor. 13,8-10.
98