AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
24/2013. (X. 4.) AB HATÁROZATA
a 2006 õszi tömegoszlatásokkal összefüggõ elítélé-sek orvoslásáról szóló 2011. évi XVI. törvény alap-törvény-ellenességének megállapítására és meg-semmisítésére irányuló bírói kezdeményezések el-utasításáról
Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alap-törvény-ellenességének megállapítására és meg-semmisítésére irányuló bírói indítványok tárgyában –dr. Juhász Imreésdr. Salamon László alkotmány-bírók párhuzamos indokolásával, valamintdr. Bra-gyova András,dr. Kiss Lászlóésdr. Lévay Miklós al-kotmánybírók különvéleményével – meghozta a következõ
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a 2006 õszi tömegoszlatások-kal összefüggõ elítélések orvoslásáról szóló 2011.
évi XVI. törvény alaptörvény-ellenességének meg-állapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
I n d o k o l á s
I.
[1] 1. Az Alkotmánybírósághoz húsz bírói indítvány ér-kezett a 2006 õszi tömegoszlatásokkal összefüggõ elítélések orvoslásáról szóló 2011. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Semmisségi törvény) egésze és egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt. Az ügyek tárgyi összefüggésére tekintettel az Alkotmánybíró-ság az indítványokat az AlkotmánybíróAlkotmánybíró-ságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 58. § (2) bekezdése alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
[2] Az indítványozó bírák az indítványokat eredetileg az Alkotmány rendelkezéseire hivatkozással nyúj-tották be. Az Alkotmánybíróság felhívására azok tartalmát az Alaptörvény rendelkezéseinek megfe-lelõen átalakították.
[3] 2. Az indítványozó bírák álláspontja szerint a táma-dott jogszabály, illetve annak egyes rendelkezései sértik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerinti jogállamiság és a C) cikk (1) bekezdésében foglalt hatalommegosztás elvét. Hivatkoztak továbbá arra, hogy a törvény rendelkezései sértik a 26. cikkben foglalt bírói függetlenség elvét, a 29. cikk (1) bekez-désében, illetve a (2) bekezdésb)pontjában foglalt, az ügyésznek a büntetõ igény érvényesítéséhez, il-letve a közvád gyakorlásához való jogát. Többen állították a XV. cikkben szereplõ törvény elõtti egyenlõség, a XXVIII. cikk (1) bekezdésében meg-követelt tisztességes eljáráshoz való jog, illetve a (7) bekezdés szerinti jogorvoslathoz való jog sérel-mét is. Mások pedig az I. cikk rendelkezéseire figye-lemmel hivatkoztak a II. cikk szerinti emberi méltó-sághoz való jog, a VI. cikk szerinti jóhírnévhez való jog megsértésére. Egyikük – indokolása alátámasz-tására – felhívta még a Q) cikk (2) bekezdésében rögzített, a nemzetközi jogi kötelezettségek és a magyar jog összhangjára vonatkozó követelményt is.
[4] 3. Érdemi indokolásukban a kezdeményezõ bírák az egyes alaptörvényi rendelkezések sérelmét az alábbiakban látták.
[5] 3.1. A jogbiztonság sérelme:
[6] Ezen az alapon az indítványozók a törvény egészét, az 1–4. §-ait, a 7. § (1)–(2) bekezdését, és a 8. §-át külön, részletesen is támadták.
[7] Az indítványozók szerint a jogalkotó – az általa té-telezett – „igazságosság” érdekében a jogbiztonság alkotmányos követelményét megsértve törte át a jogerõ intézményét. A büntetõeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 408. § (1) bekezdésc)pontja szerint perújítási ok a hamis, vagy hamisított bizonyíték felhasználása.
Állás-pontjuk szerint azokban az ügyekben, ahol ilyen bi-zonyíték felhasználása valóban megtörtént – a Sem-misségi törvény nélkül is – orvosolható a sérelem.
A Semmisségi törvény azonban valamennyi ügyben eleve feltételezi ennek a ténynek a bizonyítottságát, ezzel elzárja a bíróságot a tényleges értékeléstõl.
További jogerõs elítéltetések esetén is a jogerõ áttö-rését eredményezi a Semmisségi törvény azzal, hogy valamennyi – a törvény hatálya alá tartozó ügyben – elítélt esetében szükségessé teszi a terhel-tek késõbbi ügyeinek a felülvizsgálatát is, ahol a büntetõ anyagi és az eljárásjogi szabályok alapján a semmisséggel érintett ügyben alkalmazott jogkö-vetkezmény kötelezõ jelleggel figyelembe vételre került (próbára bocsátás, szabadságvesztés végre-hajtása felfüggesztésének megszüntetése, vissza-esõi minõség stb.).
[8] Az indítványozó bírák szerint ezek a rendelkezések bizonytalan, a normavilágosság követelményét sér-tõ megfogalmazást tartalmaznak. Így az általános idõintervallum-meghatározáson túl, sem a törvény idõbeli, sem tárgyi hatálya nem állapítható meg.
A jogalkotó a törvény hatálya alá esõ elítéltetések körét csupán az ún. „tömegoszlatás” megnevezés-hez kötötte. Ugyanakkor az sem egyértelmû a tör-vénybõl, hogy a tömegoszlatás fogalma alatt mit kell érteni: kizárólag a Rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 59. §-a sze-rinti definíciót-e. Úgyszintén nem tudható, hogy mit kell ehhez „kapcsolódó” cselekménynek tekin-teni (térbeli-idõbeli összefüggések okán), mint aho-gyan az sem, hogy a számba jöhetõ cselekmények közül vajon csak a Semmisségi törvényben felsorol-takra kell-e kiterjeszteni a törvény hatályát, vagy bármilyen egyéb bûncselekményre (szabálysértés-re).
[9] Feloldhatatlan önellentmondásnak tartják az indít-ványozók, hogy miközben a jogalkotó éppen arra alapította a Semmisségi törvény indokait, miszerint a hatálya alá esõ ügyekben hamis vagy hamisított rendõri jelentéseket használtak fel – eltérõ bizonyí-tási szabály híján, a Be. általános rendelkezéseit al-kalmazva –, éppen ezeket kellene felhasználni an-nak tisztázására, hogy pl. sor került-e tömegoszla-tásra, illetve arra, hogy „bármely” cselekmény az-zal kapcsolatban volt-e. Ez ugyanis sehonnan más-honnan nem állapítható meg, csak a rendõri jelen-tésbõl. Az ezzel kapcsolatos további bizonyítási el-járásra a Semmisségi törvény nem teremt lehetõsé-get.
[10] További értelmezési problémákat vet fel, hogy a Semmisségi törvény nem kezeli a bizonyítási esz-köz, bizonyítási eljárás és bizonyíték közötti jogi és dogmatikai különbségeket, s nem utal arra sem, hogy e tekintetben a Be. rendszere (miként) lenne alkalmazható. Így a jogalkalmazó szubjektív érté-kelésére bízza, hogy a Semmisségi törvény hatálya alá esnek-e azok az esetek, amikor más
bizonyíték-forrás, pl. a terhelt – saját maga által késõbb sem kétségbe vont – beismerõ nyilatkozata, szakértõi vélemény áll rendelkezésre az „elítélés” alapjául szolgáló cselekményekre, vagy azok közül egye-sekre. Ekként kezelhetetlenek azok az ügyek – mert a bíró el van zárva az értékelõ tevékenységtõl – amelyekben az egyébként törvényesen készült ún.
rövidített ítéletben nem szerepel a felhasznált bizo-nyítási eszközök és eljárások köre (aminek eleve feltétele, hogy maga a terhelt tudomásul vette az el-sõ fokú döntést), noha az iratok egyébként más bi-zonyítékokat is tartalmaznak (pl. tanúvallomás). Eb-ben az esetEb-ben a semmisség ügyéEb-ben eljáró – az alapügyben eljárttól különbözõ – bíró sem az eljárt bíró értékelõ tevékenységét nem ismerheti meg (er-re vonatkozó szabály hiányában), sem önálló bizo-nyítást nem vehet fel, vagyis érdemi bírói tevékeny-ség nélkül mond a bûnöstevékeny-ségrõl értékítéletet.
[11] A Semmisségi törvény 2. §a)pontja egy új, az indít-ványozók szerint bizonytalan fogalmat vezet be: a
„méltányolható körülmények között” kitételt. En-nek körülírására a törvény nem tartalmaz semmi-lyen kritériumot, eldöntése – mérlegelési szempon-tok nélkül – kizárólag az iraszempon-tok alapján van a bíró belátására bízva. A felkészülési idõ hiányára (a tör-vény a kihirdetése napján hatályba lépett), továbbá az ügyek elbírálására szabott rövid határidõre figye-lemmel az egységes bírói gyakorlat sem oldhatta meg ezt a problémát.
[12] További jelentõséget ad ennek a kritériumnak, hogy ez alapján kell azt is vizsgálni, hogy a Semmisségi törvényben nevesített bûncselekményeken túl – bi-zonyítási eljárás nélkül – milyen más cselekmé-nyekre (bûncselekményre vagy szabálysértésre) kellene kiterjeszteni a törvény hatályát. Ezért ma-guk a jogalanyok sem kerülnek abba a helyzetbe, hogy megítéljék: milyen esetekben kérhetik a sem-misségi eljárás lefolytatását, a bírói döntési folya-matból pedig nem lehet kizárni a szubjektív, ellen-õrizhetetlen kritériumok nélküli döntést. Mivel az érintettek köre meghatározhatatlan, – az indítvá-nyozók szerint – nem mehet teljesedésbe a 3. § (2) bekezdése és a 4. §-a sem.
[13] Az indítványozók szerint további nehézséget jelent, hogy a Semmisségi törvény – szemben a korábbi hasonló tartalmú törvényekkel – nem határozza meg az alkalmazandó általános jogszabályokat sem.
[14] Egyes indítványozók kifogásolták a kellõ felkészü-lési idõ hiányát is. A bíróságok és az ügyészségek – az indítványozók szerint is helyesen – nem rendel-keznek olyan nyilvántartásokkal, amelyek személy-hez kötötten tartalmaznák az elkövetési helyekre, idõkre, körülményekre, „méltányolható” indokokra stb. vonatkozó adatokat. Így (tekintettel pl. az egye-sítés jogintézményére is) csak évekre visszamenõ egyedi és az összes ügyre kiterjedõ vizsgálattal álla-pítható meg, hogy a törvény tárgyi hatálya
egyálta-lán mely esetekben merül fel, miközben az eljárás hivatalból kötelezõ. Így a Semmisségi törvény 8.
§-ában rögzített, a kihirdetés napjára vonatkozó ha-tályba lépésbõl következõen az eljárásra nyitva ál-ló, ekkortól számítandó határidõ tarthatatlan.
[15] Az indítványozók szerint a Semmisségi törvény 7. §-ában, a vádemelés elhalasztására vonatkozó rendelkezés következtében az ügyész a semmissé nyilvánítás folytán köteles lesz a vádemelésre, mert az általános szabályok más lehetõséget nem hagy-nak számára. A Semmisségi törvénybõl az nem ol-vasható ki, hogy az új eljárásban is el kellene vetni az itt kifogásolt bizonyítási eszközöket, viszont ha ezek figyelembevétele mellett az eljárás lezárul, újabb semmisségi eljárást kell lefolytatni az 1–2. § rendelkezései alapján. Ez a jogalanyok helyzetét ki-számíthatatlanná teszi, különös tekintettel arra, hogy egyébként a vádemelés elhalasztására nem is kerülhetett volna sor beleegyezésük hiányában. Így valójában akaratukkal ellentétben, sõt a döntésbe való belenyugvásuk ellenére kerül sor évek múltán az eljárás megismétlésére, miközben a próbaidõt már kiállották.
[16] 3.2. A hatalommegosztáshoz kapcsolódóan:
[17] Erre hivatkozással az indítványozók a törvény egé-szét, és az 1–2., 4. és 7. §-ait külön is támadták. Ál-láspontjuk szerint a Semmisségi törvény rendelke-zéseivel a törvényhozó hatalom konkrét egyedi ügyeket értékelt újra, jogerõs ítéleteket értékelt fe-lül, s a bíró számára mérlegelés nélküli kötelezõ tar-talmú döntés meghozatalát írta elõ. A jogalkotó – jogerõsen lezárt ügyekben – egyszerûen átvette a bírótól az ítélkezési tevékenység alapját képezõ, a bizonyítékok szakmai szempontok szerinti helytál-lóságára, azok hitelt érdemlõségének vizsgálatára vonatkozó jogkört. A bíró számára mozgásteret nem hagyott, kötelezõ, elõre meghatározott érvé-nyû határozat meghozatalára kötelezte.
[18] 3.3. A bírói függetlenséghez kapcsolódóan:
[19] Erre hivatkozással az indítványozók a törvény egé-szét, az 1–2. §-ának a jogbiztonság sérelmén túli következményeit és a 3. §-át külön is támadták.
[20] Mind a Be., mind a szabálysértési törvények ki-mondják, hogy a bizonyítás eszközeinek és a belõ-lük származó bizonyítékoknak nincs elõre megha-tározott bizonyító értékük és erejük, a bizonyítéko-kat a bíróság egyenként és összességükben szaba-don értékeli. Az indítványozók kifogásai szerint a jogalkotó viszont – már befejezett ügyekben – felül-mérlegeli a bíróság bizonyítási tevékenységét, a fi-gyelembe vett bizonyíték-forrásokat, az alkalma-zott bizonyítási módot és negligálja a bíró értékelõ tevékenységét. Ezzel elvonja az ítélkezési kenység lényegét képezõ bíró mérlegelési tevé-kenységet, kiüresíti a bizonyítékok szabad mérlege-lésének jogát és egy másik hatalmi ág akaratának
tartalom nélküli végrehajtójává teszi a bírót. A bíró-ságnak mindenkor meg kell maradnia a semleges-ség pozíciójában és nem mérlegelhet „közelebbrõl meg nem határozott méltányolható érdekeket”. Ez-zel a jogalkotó a kivételesség állapotát hozza létre, állításuk szerint „jogilag ellenõrizhetetlen körülmé-nyek között”.
[21] 3.4. Az ügyészséget érintõ alaptörvényi sérelem ke-retében:
[22] E tekintetben az indítványozók elsõdlegesen a Sem-misségi törvény 7. §-át támadták, összekapcsolva a jogállamiság és jogbiztonság követelményével.
[23] Arra alapítva, hogy az ügyész, mint az Alaptörvény alapján is az állam büntetõjogi igényét érvényesítõ közvádló – a korábbi alkotmánybírósági döntések értelmében is – független, többen aggályosnak tar-tották, hogy a bíróság a Semmisségi törvény értel-mében bizonyítás és indítvány nélkül revideálja az ügyészségen lezárt, a vádemelés elhalasztása kere-tébe tartozó határozatokat. Az ügyészség független-sége emiatt két irányból is sérelmet szenved. Egy-részt az Országgyûlés kötelezõ, utólagos indítvá-nyozási kötelezettséget rótt az ügyészre, ami lénye-gében egyenlõ a váddal kapcsolatos rendelkezési jog körében az igazságszolgáltatáson kívüli szerve-zettõl eredõ ellenõrzés és utasítás kiadásával. Más-részt „ellenõrizhetetlen kritériumok alapján” feljo-gosította a bíróságot az ügyész diszkrecionális jog-körében hozott határozata felülvizsgálatára, meg-sértve ezzel a Be. 1 §-ában rögzített, a büntetõeljá-rás egészének mûködési alapját meghatározó funk-ciómegosztás követelményét is.
[24] A Semmisségi törvény nem hangolta össze a vád-emelés elhalasztására vonatkozó szabályát a Be.
vonatkozó rendelkezéseivel sem. Ezért, ha a bíró-ság a vádemelés elhalasztása körében hozott hatá-rozat semmisségét megállapítja, elõáll az a helyzet, hogy az ügy nyomozási szakaszba kerül vissza, s mivel az ügyész az általános szabályok szerint egyebet nem tehet: vádat kell emelnie. A Semmis-ségi törvény nem azt mondja ki, hogy a rendõri val-lomások és jelentések a büntetõeljárásban általá-ban nem használhatók bizonyítási eszközként, ha-nem csupán annyit, hogy a jogerõsen lezárt ügyek-ben nem alkalmazhatók. Ugyanakkor a Semmisségi törvény a saját idõbeli hatályának érvényesülését nem zárja le, vagyis az újabban lefolytatott eljárást majd ennek tükrében kell hivatalból újraértékelni.
Ez az indítványozók szerint az érintettek szempont-jából is a jogbiztonság nagyfokú sérelmét jelenti, és a tisztességes eljárással összeegyeztethetetlen.
[25] 3.5. A törvény elõtti egyenlõség tekintetében:
[26] Az indítványozók e tekintetben a Semmisségi tör-vény 1–2. § -ai alapján a 3. § (2) bekezdését támad-ták, összefüggést teremtve a jogbiztonság és a tör-vény elõtti egyenlõség között.
[27] Az indítványok indokolásában az indítványozók ki-tértek arra, hogy eleve „különös” helyzet a rendõr-tanúk és a „civil” rendõr-tanúk vallomása közötti különb-ségtétel kizárólag abban a körben, ahol az elõbbiek a terheltekre nézve kedvezõtlenül nyilatkoztak.
Ugyanakkor semmi nem zárja ki, hogy a kirekesz-tett bizonyítékokat szolgáltató rendõrök ellen utóbb büntetõeljárás induljon, vagy kártérítési perek alpe-resei legyenek, miközben semmiféle bizonyítás nem folyt a konkrét esetekben arról, hogy valóban vétkesen jártak-e el. Mindez a törvény elõtti egyen-lõség elvét sérti és egyben jogbizonytalanságot is kelt. A Semmisségi törvény 1. §-a nincs ugyanis te-kintettel arra, hogy az 1. §-ban meghatározott, de nem annak hatálya alá tartozó, ám jogi tárgyukat te-kintve teljesen azonos cselekmények miatt tömege-sen eljártak és eljárnak ma is. Így – az indítványo-zók szerint – sérti a törvény elõtti egyenlõség köve-telményét, ha valakinek a felelõsségre vonása kap-csán kizárólag egyes, jogilag pontatlanul körülírt események kapcsán automatikusan rekesztenek ki bizonyítékokat a büntetõjogi felelõsség vizsgálata során, míg máshol – akár ugyanazon terhelttel szemben – az ugyanilyen bizonyítási eszközbõl származó bizonyíték a törvény erejénél fogva köte-lezõen figyelembe veendõ.
[28] Úgyszintén a törvény elõtti egyenlõség követelmé-nyébe ütközik, ha bizonytalan és közelebbrõl meg nem határozott „méltányolható körülményre” való hivatkozással a bíróság önkényesen mérlegelheti, hogy mely ügyekre (bûncselekményekre vagy sza-bálysértésekre) terjeszti ki a Semmisségi törvény – az indítványokban foglaltak értelmében egyébként is vitatható módon megállapított – tárgyi hatályát.
[29] 3.6. Az emberi méltóság, a tisztességes eljárás és a jóhírnév sérelme körében:
[30] A vonatkozó indítványok ebben az esetben elsõsor-ban a Semmisségi törvény 1. §-át kifogásolták.
[31] Hivatkoztak arra, hogy a „rendõrtanúk” vallomásai-nak minden vizsgálat nélküli egységes kirekesztése minden eljárásból, rájuk vonatkozóan a hazugság vélelmének egységes felállítása sérti a bírósági eljá-rásban közremûködõ rendõrök emberi méltóság-hoz való jogát, mert minden ellenbizonyítás, véde-kezési lehetõség nélkül megbélyegzi azokat is, akik egy jogszerû eljárásban jogszerû tevékenységet folytattak a köznyugalom és a közrend megóvása érdekében. A büntetõeljárásban a „tanú” egységes kategória, abból a körbõl „megbélyegzés nélkül”
nem lehet önkényesen egyes csoportokat kiemelni.
[32] Ez a megoldás – az indítványozók szerint – alkal-mas az állampolgárok rendõrségbe vetett bizalmá-nak aláásására és ez a jogállam alapvetõ intézmé-nyeinek megkérdõjelezésén keresztül a jogbizton-ság megrendüléséhez vezet. Ezen túlmenõen a szakmai tisztesség az emberi méltóság része, amelytõl megfelelõ – a tisztességes eljárás
követel-ményeit kielégítõ – bizonyítási eljárás hiányában senkit nem lehet megfosztani. Az érintett rendõrök szakmai tisztességük megóvása érdekében semmi-lyen lépést nem tehetnek, a határozatokról nem is értesülnek, jogorvoslati joguk nincs, lényegében egy feltételezés alapján „jogfosztottá” válnak. Ez a társadalom érdekében kiemelt közösségi feladatot ellátó, a bûnüldözést végrehajtó személyközösség tevékenységét, az abba tartozó személyek jóhírne-vét egységesen sérti.
II.
[33] 1. Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„C) cikk (1) A magyar állam mûködése a hatalom megosztásának elvén alapszik.”
„Q) cikk (2) Magyarország nemzetközi jogi kötele-zettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nem-zetközi jog és a magyar jog összhangját.”
„I. cikk (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthe-tetlen alapvetõ jogait tiszteletben kell tartani. Vé-delmük az állam elsõrendû kötelezettsége.
(2) Magyarország elismeri az ember alapvetõ egyéni és közösségi jogait.
(3) Az alapvetõ jogokra és kötelezettségekre vo-natkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapve-tõ jog más alapveAlapve-tõ jog érvényesülése vagy vala-mely alkotmányos érték védelme érdekében, a fel-tétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt cél-lal arányosan, az alapvetõ jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.
(4) A törvény alapján létrehozott jogalanyok szá-mára is biztosítottak azok az alapvetõ jogok, vala-mint õket is terhelik azok a kötelezettségek, ame-lyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.”
„II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltó-sághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve vé-delem illeti meg.”
„VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.”
„XV. cikk (1) A törvény elõtt mindenki egyenlõ.
Minden ember jogképes.
(2) Magyarország az alapvetõ jogokat mindenki-nek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai
vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi szár-mazás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet sze-rinti különbségtétel nélkül biztosítja.
(3) A nõk és a férfiak egyenjogúak.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által fel-állított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerû határidõn belül bí-rálja el.
[…]
(7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvos-lattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más köz-igazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos ér-dekét sérti.”
„26. cikk (1) A bírák függetlenek, és csak a törvény-nek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységük-ben nem utasíthatóak. A bírákat tisztségükbõl csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljá-rás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehet-nek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai te-vékenységet.”
„29. cikk (1) A legfõbb ügyész és az ügyészség füg-getlen, az igazságszolgáltatás közremûködõjeként mint közvádló az állam büntetõigényének kizáróla-gos érvényesítõje. Az ügyészség üldözi a bûncse-lekményeket, fellép más jogsértõ cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elõsegíti a jogellenes cselekmények megelõzését.
(2) A legfõbb ügyész és az ügyészség […]
b)képviseli a közvádat a bírósági eljárásban;”
[34] 2. A Semmisségi törvény:
„Az Országgyûlés, a demokratikus jogállamot és a polgárok alkotmányos alapjogait a 2006. év õszén ért sérelmek orvoslása érdekében a következõ tör-vényt alkotja:
1. § A 2006. szeptember 18. és október 24. kö-zött, Magyarország területén, a tömegoszlatások-hoz kapcsolódóan elkövetett hivatalos személy leni erõszak, rongálás, illetve garázdaság miatti el-ítélések, továbbá a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése elkövetésének megállapításai sem-misnek tekintendõk, amennyiben az elítélés vagy a megállapítás alapját kizárólag rendõri jelentés, illetve rendõri tanúvallomás képezte.
2. § Az elsõ fokon eljárt bíróság – az ügyész indít-ványára, illetve a terhelt vagy a szabálysértési eljá-rás alá vont személy, a védõ, továbbá a terhelt vagy a szabálysértési eljárás alá vont személy hozzátar-tozója kérelmére – semmisnek
a)nyilváníthatja az 1. §-ban meghatározott terü-leten és idõhatáron belül, a tömegoszlatással köz-vetlen összefüggésben, méltányolható körülmé-nyek között elkövetett más bûncselekmény, továb-bá a bíróság hatáskörébe tartozó szatováb-bálysértés mi-atti elítélést vagy megállapítást,
a)nyilváníthatja az 1. §-ban meghatározott terü-leten és idõhatáron belül, a tömegoszlatással köz-vetlen összefüggésben, méltányolható körülmé-nyek között elkövetett más bûncselekmény, továb-bá a bíróság hatáskörébe tartozó szatováb-bálysértés mi-atti elítélést vagy megállapítást,