Bay Zoltán Szent-Györgyi Alberttel együtt 25 év távoliét után jött először haza. Ekkor az Eötvös Társulat felkérésére előadást tartott a MTESz Kossuth téri székházában Budapesten.
1973. október 29-én az új méter szabvány javaslatáról szóló előadásának kezdetén az
alábbi mondatait jegyeztem fel:
"A természet fundamentális állandóját, most c-t, a fénysebességet, nagyobb pontossággal mértük, mint amit a mérőrendszer megenged.
A kísérleti módszer adja ezt a lehetőséget."
A továbbiakban arra fogunk példákat mutat
ni, hogy a korábban felsorolt tudományos eredmények elérésekor milyen kísérleti mód
szerek alkalmazásával, milyen mérési ötletek
kel tudta Bay Zoltán a mérési pontosságot fo
kozni, hogyan tudta a más fizikusok által meg
oldhatatlannak ítélt feladatokat végrehajtani.
3.1. A jel/zaj-viszony nagymértékű csökken
tése az elektronsokszorozónál és a Hold
radar kísérletnél
Selényi Pál az Egyesült Izzó kutatólaborató
riumának egyik kiváló fizikusa volt. Nagy
Einstein tűsugárzás elméletét. Kidolgozta az elektrosztatikus képátvitelt, a xerox-eljárást.
Amikor Vladimir Kosma Zworykin, orosz származású amerikai fizikus, az RCA rádió
gyár világhírű kutatója, az elektronikus tele
víziózás felfedezője az Egyesült Izzóban járt, megmutatták neki Selényi eljárását. Zworykin ügyes iskolai demonstrációs kísérletnek minő
sítette azt. Selényi Pál hitt Zworykinnek, nem szabadalmaztatta feltalált eljárását.
Zworykin alkotta meg az első ténylegesen működő, elektronikus erősítésre tervezett elek- tronsokszorozót, a "másodlagos emissziós erő
sítőt" 1935-ben az RCA camdeni intézetében, New Yerseyben (ZWORYKIN 1936).
A katódsugarakkal foglalkozó kutatók már századunk legelején észlelték, hogy a katód
sugarak bizonyos fémfelületekből elektronokat képesek kiváltani. Ezt a jelenséget szekunder (másodlagos) emissziónak nevezzük. Többek között a pozsonyi születésű, Nobel-díjas Lé
náid Fülöp is foglalkozott ezzel a jelenséggel.
A szekunder emisszió során kibocsátott elektronok száma arányos a becsapódó elek
tronmennyiséggel. Az arányossági tényező, a sokszorozódási tényező a bombázott felülettől és a becsapódó elektronok sebességétől füg
gően akár tíz is lehet.
Joseph Slepian gondolt először arra, hogy a szekunderemisszió jelenségét fel lehetne
23
használni elektronikus erősítési célokra. Az 1.450.265 sorszámon 1923. április 3-án elfo
gadott "izzókatód cső" szabadalmát 1919. ápri
lis 18-án nyújtotta be. Az izzó katódból kilépő elektronokat elektromos térrel akarta felgyor
sítani, mágneses térrel irányította a szekunder
emissziós lemezre és újabb elektromos tér al
kalmazásával gyűjtötte volna össze (KO
VÁCS 1994).
1937-ben az Egyesült Izzóban is voltak már külföldi gyártmányú elekronsokszorozók, amelyeket fotóáramok erősítésére használtak.
Bay Zoltánnak az a gondolata támadt, hogy az elektronszámlálás sebességét fel lehetne fo
kozni, ha ionlavina helyett vákuumban elek
tronlavinával dolgoznának. Ekkor mikrosze
kundumok helyett csak néhány nanoszekun
dum kellene a lavina létrejöttéhez. "... kapóra jött, hogy 1937-ben Zworykin látogatóba jött Budapestre" - mondta Bay Zoltán egy buda
pesti beszélgetésekor (GNÄDIG 1979). "El
mondtam neki gondolatomat, hogy az elek
tronsokszorozást részecskeszámlálásra, azaz individuális fotonok és elektronok kimutatá
sára és számlálására akarom használni. Zwory
kin kijelentette, hogy ez teljességgel lehetet
len. Az ilyen fotoerősítőknek igen nagy a zaja és lehetetlen ezt annyira lecsökkenteni, hogy az individuális fotonokat észlelni lehessen
lehet csökkenteni, ha az egész sokszorozót le
hűtjük a folyékony levegő hőmérsékletére. A kúszóáramok, melyek a kivezető drótok között kószálnak, elektromos kisüléseket hoznak lét
re. Ezek elkerülésére segítségül hívtam az Izzó üvegtechnikusait, akiknek akármilyen lehetet
len feladatot adott is a kutató, azt mindig meg
oldották. így az egész elektronsokszorozót be
helyeztük száraz nitrogén atmoszférába."
Ezenkívül a sokszorozó csövet fekete papír
ba burkolták, ez segítette a hűtési folyamatot és védett a szórt fények ellen is. A fotokatód megvilágítását vízzel telt edényen keresztül végezték, így kiszűrték az infravörös sugara
kat. Csupa egyszerű, középiskolában is meg
érthető, tanítható tény, és mégis, együttesen le
hetővé tették a kísérlet sikerét. Egy olyan kí
sérletét, amelyről világhírű feltaláló jelentette ki, hogy elvégezhetetlen.
Bay Zoltán volt tehát az első, aki egyes elektronokat tudott sokszorozójával észlelni. E tényről két rövid közleményben számolt be az új tudományos hírek általánosan elfogadott be
jelentési folyóiratában, a Nature-ben (BAY 1938a, b) (13. ábra). A kiadónak küldött leve
lében leírja, hogy a szobahőmérsékleten 1015 nagyságrendű percenkénti elektronbecsapódást a folyékony levegővel történt hűtés és a már felsorolt ötletek alkalmazásával percenként 40 elektronra tudták leszorítani. Mindössze
25
ekkora lett a megvilágítás nélkül folyó "sö
tétáram".
Az 1938. június 4-i Nature-ben már arról adott hírt Bay Zoltán, hogy az elektródák anyagának és felépítésének megváltoztatásával sikerült a számlálót szobahőmérsékleten mű
ködtetni. Nikkel alapra felvitt igen vékony bá
riumoxid réteget használt katódként. 2,5-sze- res sokszorozódási tényezővel, 200 V feszült
ségkülönbségekkel a tíz fokozatú elektronsok
szorozóval tízezerszeres erősítést ért el, mi
közben a sötétáramot percenként 5 elektron becsapódásra tudta leszorítani. Ez a percen
kénti öt elektron valószínűleg a kozmikus su
gárzásból .eredt.
A katód izzításakor, vagy igen gyenge fénnyel történő megvilágításakor keletkeztek azok az elektronok, amelyeket egyesével tudott eszközével érzékelni. Bay Zoltán kiemeli a sokszorozó másik hatalmas előnyét, az óriási mértékben (ezerszereen, tízezerszeresen) meg
növekedett felbontó képességet a gázos szám
lálókkal szemben. Alkalmas felépítés esetén 10° elektron számlálható meg másodpercen
ként. A levél dátuma 1938. április 25. Mindkét írás azonos című: Electron-Multiplier as an Electron-Counting Device.
Bay Zoltán korai kísérleteiről részletesen az akadémiai székfoglalójában számolt be (BAY 1938c). Érdemes alaposan szemügyre vennünk
27
14. ábra: Elektronsokszorozó, mint elektronszámláló
a publikált székfoglaló értekezésben közölt ábrát: itt sorra megtalálhatjuk a fent felsorolt technikai részleteket {14. ábra).
Tankönyvekben, kézikönyvekben a nagy felfedezések alapjául szolgáló berendezések
nek csak az elvi felépítését szokták lerajzolni.
Valószínűleg azért, hogy kiemeljék a lényeget.
Véleményünk szerint célszerű az eredeti, teljes rajzot közölni. így az olvasót megragadhatja a történeti hitelesség. A részletek áttekintése jó alkalmat ad régebben tanult fizikai ismeretek felelevenítésére és a kísérletező munka nehéz
ségeinek érzékeltetésére.
15. ábra: Az elektronsokszorozó kapcsolási rajza. Ez volt kiállítva 11 évig az eszköz mellett
Általánosan igaz, hogy a kísérleti fizikusnak ismernie kell az elméletet, hogy határok közé tudja szorítani méréseit, hogy tudja, mivel és hogyan érdemes foglalkozni. Az elmélet azon
ban a felfedezéshez vezető úton csak egy
darabig tud segíteni. Előbb-utóbb olyan terü
letre ér a kísérletező, ahol nem folytak még elméleti kutatások. A kísérletezőnek ötletgaz
dagnak kell lennie, tudnia kell, mit és hogyan valósítson meg, mit mérjen. Ezen túlmenően a kísérleti fizikus legyen ügyes és kitartó, türel
mes, és jó, ha megfelelő technikai háttérrel, se
gédszemélyzettel rendelkezik.
Igazán nagy gondolatokra éppen az sarkallta mindig a magyar kísérleti fizikusokat, hogy nem állt rendelkezésükre olyan ipari-technikai háttér, mint a nyugati kollégáknak. Magyaror
szágon a gondolatoknak és ötleteknek kell gaz
dagabbaknak lenniük. Ezzel elérhetők vagy túlszárnyalhatok a fejlettebb nyugati kutató
laboratóriumok.
Bay Zoltán későbbi kísérleteiről a The Re
view of Scientific Instruments folyóirat 1941 márciusi számában ad hírt (BAY 1941). Itt ír arról, hogy méréseit alfa- és béta-részek szám
lálására is kitelj esztette. Legújabb sokszoro
zója 12 fokozatú volt, 3500 V összfeszültséget és - Winter Ernő és Budincsevics Andor ja
vaslatára - Ag-Mg ötvözetű elektródákat hasz
nált.
Bay Zoltán elektronsokszorozói méltók arra, hogy a világ legnagyobb múzeumában, a wa
shingtoni Smithsonian Institutionban őrizzék.
Az általa 1964-ben adományozott, egybe
1988 között láthatta a nagyközönség az
"Atomrombolók - 50 év" c. kiállításon a - mai nevén - National Museum of American Histo
ry épületében {16-17-18. ábra). Jelenleg Jo
seph Weber gravitációs hullámdetektora és a
16. ábra: Bay Zoltán kiállított elektronsokszorozó
csövei (Smithsonian-felvétel)
31
17.b ábra: Az "Atomrombolók 50 év"
washingtoni kiállítás részlete (Kish Emil felvétele)
korai ciklotronok társaságában, gondos csoma
golásban raktárban pihen (19. ábra). A tudo
mányos eredmény azonban tovább él: nap
jainkban is fotoelektron-sokszorozókat hasz
nálnak a gamma spektroszkópiában.
Bay Zoltánt és kutatócsoportját bízták meg azzal a feladattal, hogy katonai célokra fej
lesszenek ki radarészlelőt, illetve mikrohullá
mú adó-vevő készülékkel összeköttetést. 1943- ban már tudtak földi tárgyakat észlelni, illetve 30, majd 100 km-re összeköttetést létrehozni.
Bay Zoltánnak 1944 elején az a - megold
hatatlannak látszó - tudományos ötlete támadt, hogy radarozzák meg a csaknem 400 000 km- re levő Holdat. Nem lehetett tudni, milyen hul
lámhosszon dolgozzanak, hogy a radarhullá- 33
18. ábra: Az elektronsokszorozó kiállítási szövege a forgatókönyvben
19. ábra: A raktárban levő elektronsokszorozó cső részlete
mok átjussanak az ionoszférán, kijussanak a világűrbe. A 2,5 m-es hullámhossz választása megfelelőnek bizonyult. Bay Zoltán már ekkor azt a kijelentést tette: "Ez a tény fontos gya
korlati szerephez juthat a bolygóközi utazá
soknál" (BAY 1946a). A számítások azt mu
tatták, hogy a kibocsátott jel tizenöt-tizenhat nagyságrenddel gyengébben fog visszaérkezni.
A berendezés megfelelő átalakításával, sok
sok technikai ötlet megvalósításával eljutottak addig, hogy a hasznos jel tizede lesz a fellépő zajnak. Ekkor támadt Bay Zoltánnak a jel
ismétlési és jelösszegezési ötlete. Ezt úgy mondta el Debrecenben az Eötvös Társulat vándorgyűlésén 1975. augusztus 22-én, hogy 35
érezhettük, erre a legbüszkébb. Ugyanis ő nemcsak elindította a radarcsillagászatot, ha
nem az ő technikai eljárása olyan, amelyet a mai napig alkalmaznak. Az amerikaiak a Holdradar-kísérlettel egy háborúmentes or
szágban egy hónappal megelőzték a Bay-cso
portot. Az ő készülékük műszakilag fejlettebb volt, de nem továbbfejleszthető, mert ők nem alkalmazták a jelösszegezés módszerét. Bay Zoltán még coulombméterekkel, vízbontó ké
szülékekkel összegezte a gyenge jeleket, ma számítógép végzi ezt a feladatot, az alapötlet azonban azonos: "Többször kell megismétel
nünk a kísérletet, majd a Holdról visszaérkező apró jeleket, melyeket elborít a zaj tengere, megőriznünk és összegeznünk. A valószínű
ségszámítás szabályai azt mutatták, hogy ese
tünkben körülbelül ezerszer kell a kísérletet el
végeznünk, hogy jelünk a zajnívó fölé emel
kedjék és mérhetővé váljék. A mikrohullámú jelek a Holdig és az onnan visszavezető utat együtt: két és fél másodperc alatt teszik meg.
Ha három másodpercenként küldünk impulzu
sokat és a visszavert jeleket összegezni akar
juk, azt jelenti, hogy az ezerszer megismételt kísérlet jeleit ötven percig kell tárolnunk" - mondta Bay Zoltán 1986 júliusában a Staar Gyulával készített interjúban (STAAR 1993).
Tudományosabban "A valószínűség szabályai
szeresen növekszik. A jel ezzel szemben lineá
risan nő, azaz N-szeres lesz. így N kísérlet összegeként a jel/zaj viszony
√ n
-szeresen javul" (BAY 1976).
A Holdradar-kísérlet műszaki leírását az Elektrotechnika 1946. évi számaiban és az ak
kor induló Acta Physica első számának első cikkeként közölték (BAY 1946a, b). Termé
szetesen a napi sajtó is élénken reagált a je
lentős eseményre. A Világ 1946. február 8-i száma pl. hírül adta: "Szerda este teljes sikerre vezettek Bay Zoltán műegyetemi tanár kísér
letei."(20. ábra)
20. ábra: Korabeli sajtóvisszhang
37
A tanítás szempontjából a jelismétlés és jel
összegezés módszere mellett fontos kiemel
nünk azt a tényt, amit Bay Zoltán is hang
súlyozott előadásain. A sikeres kísérlet után el
végezték a "vakkísérlet^t", amikor a radar
antennát elfordították a Holdtól. Ekkor nem észleltek kiugró gázfejlődést a megfelelő cou- lométerekben, kivéve azt az egyet, amely "mű
holdként" szerepelt: elektronikusan imitálta a Holdat. Itt tehát még egy további kontrollt is beépítettek.
A vakkísérlet tényét többek közt a Hold
kísérlet 1946. január 26-i jegyzőkönyve is rög
zíti:
"A fenti holdkísérlet második fele a vakkí
sérlet, mikor az előbbi mérést megismételjük, de a sugárzást a Holdtól elirányítjuk." (21. áb
ra)
A Holdkísérletet sok tehetséges ember kitar
tó munkája vitte sikerre. Bay Zoltán írásaiban mindig felsorolja a munkatársak érdemeit. Ist
vánja Edvin tervezte a 6x8 m-es antennát, amelyet Patak János vezetésével az Izzó gép
műhelye készített el (22. ábra). Papp György dolgozta ki a "műhold"-ellenőrző eljárást, Papp György, Simonyi Károly segített az el
méleti számításoknál, Detre László adatai alapján Takács Lajos és Horváth Tibor szá
molták a Hold égi koordinátáit, az unokaöcs
I
21. ábra: Jegyzőkönyvi részlet (1946. jan. 26.)
39
coulométerek "vak" kísérleteit, "Nagy Pál Je
nő, az Üzemi Bizottság tiszta látású vezetője minden segítséget megadott", gondoskodott a kísérletezők szállásáról, étkezéséről (BAY
1976).
Bay Zoltánék Hold-visszhang kísérlete min
den fontos lexikonban, alapvető rádiócsilla
gászati könyvben szerepel, a Radio Astronomy 1952-es kiadásától kezdve az Encyclopedia Americana köteteiig.
3.2. A sugárforrás alkalmas megválasztása és az észlelési technika javítása a Compton- effektusnál
A. H. Compton Nobel-díjas kísérletében csak a gammakvantumok hullámhosszát mérte a szóródási szög függvényében. A szórt gamma
kvantum és a meglökött elektron szétrepülé
sének egyidejűségét (szimultaneitását, koinci
denciáját) először W. Bothe és H. Geiger vizsgálta 1925-ben. Ők 10’5 pontosságot értek el. R. Hofstadter és J.A. McIntyre, valamint W.G. Cross és N.F. Ramsey 1950-ben 10’8 másodperces időfelbontással tudták a kísérletet megismételni. Bay Zoltán P. Henri és F.
McLernon segítségével 1954-ben három nagy
ságrenddel javította meg a mérés pontosságát, pedig az eltelt 4 év alatt a műszerek minősége
41
nem változott. Bay Zoltán ismét megmutatta: a zseniális kísérleti módszer tette lehetővé azt, hogy pontosabban mérjenek, mint amit az ere
deti mérőrendszer megenged. Három területen kellett dolgozni ezért az eredményért.
1. Az általa kifejlesztett érzékeny és gyors elektronsokszorozókat koincidencia-készülék
kel kapcsolta össze: ez a készülék csak akkor ad jelet, ha mindkét elektronsokszorozót egy
szerre éri sugárzás. Természetesen ennek a be
rendezésnek is van háttérzaja, van meghatá
rozott időfelbontó-képessége: néhány nano
szekundum. Ezt a felbontóképességet a tized
részére lehet csökkenteni, ha - Bay Zoltán öt
lete alapján - egyszerre két azonos koinciden
cia-berendezéssel vizsgálják ugyanazt a jelen
séget, de a két készülék közé rövid időkésést iktatnak be. Ez a differenciális koincidencia készülék. Érdekes dolog, hogy az időkésés lét
rehozására elegendő az egyik készülék kábelét 2-3 deciméterrel megrövidíteni. A két készü
lék kimenő jele közötti különbséget már pon
tosabban tudjuk mérni, mint egyetlen készülék jelét.
2. A koincidenciák statisztikus értelmezéséhez új elméletet kellett kidolgozni. Bay Zoltán munkatársaival közösen ezt is megtette (BAY 1951b, 1955b, 1956). Elméletük és eljárásuk
Bayék számára a hasonló témával foglalkozó laborok között, amelyek aztán átvették és al
kalmazták a differenciális koincidencia készü
lékeket.
3. Olyan gammasugárforrást választottak a koincidenciák létrehozásához, amelynek ger
jesztett állapota ismert, igen rövid élettartamú.
Ez a hatvanas kobaltból bétasugárzással kelet
kező hatvanas nikkel izotóp volt. Természe
tesen a gerjesztett állapotú hatvanas nikkel izo
tóp igen rövid (10-11 másodperces) élettar
tamát is Bay és munkatársai mérték ki (BAY 1955a). Ez az anyagválasztás két nagyság
rendnyi pontosságjavítást eredményezett.
A Compton-effektusnál fellépő egyidejűség
ről szóló cikk 1955. március 15-én jelent meg, a kéziratot 1954. október 22-én küldték be (BAY 1955c). (23. ábra) Az elmondottakból világosan látszik, hogy egy eredményt nem célszerű egyetlen időponthoz kötni, hisz a felfedezés, az igen pontos mérés 5-10 éves előkészítő munka eredménye.
Arra is jó példa az egyidejűség-mérés, hogy mennyire univerzálisan használható eszközt adott a kutatók kezébe Bay Zoltán a sugárzá
sok, részecskék észlelésére kifejlesztett foto
elektron-sokszorozóval.
Meg kell említenünk, hogy közvetlenül az 1938-as budapesti felfedezés után többen
43
23. ábra: Első publikáció a Compton-
kértek fotoelektron-sokszorozót Bay Zoltántól;
Heisenberg például kozmikus sugárzás tanul
mányozására.
Amerikában az ötvenes évek elején Neu
mann János a számítógépek működését akarta meggyorsítani a Bay-féle sokszorozókkal. El is indult az ilyen irányú kutatás (BAY 1956 b), de Neuman 1957-es halála miatt abbamaradt.
3.3. A fényre szabott méter. Frekvencia-áthe
lyezés a fénysebesség mérésénél
Bay Zoltán szavait kölcsönöztük fejezet
címként. Bay Zoltán legnagyobb érdemének tartom, hogy kidolgozta és a tudóstársakkal, a hivatalnokokkal is elfogadtatta az új méter
szabványt.
A rádiócsillagászat, a koincidenciamérések kevesek tudománya. De azt a kérdést minden földi embernek meg tudni válaszolnia: mek
kora az egy méter? "A Föld délkörének negy
venmilliomod része" - hangzott egykoron a válasz. Rögzítették is ezt az értéket a platina
irídium ősméterrel Sevresben (1799).
Az újabb definíciók nem az adott hosszúság nagyságán, hanem csak a reprodukálás módján változtattak.
1983-ig az mondtuk: "A méter olyan hosz- szúság, amely a 86-os tömegszámú kripton- atom 2 p10 és 5 d5 szintjei közötti átmenetnek
45
megfelelő sugárzás vákuumban mért hullám
hosszának 1 650 763,73-szorosával egyenlő"
(9867-61 számú 1960. évi magyar kormány
rendelet).
Bármennyire pontosak voltak is a hullám
hosszmérések, mégis elmaradtak három nagy
ságrenddel az időmérés pontossága mögött.
Bay Zoltánnak az az ötlete támadt: definiáljuk a métert az állandónak vett fénysebesség és az igen pontos időmérés alapján. Ekkor a méter definíció pontossága mindig megegyezik majd az időmérés pontosságával.
Azt a gondolatot, hogy a mértékegységeket természeti egységekre alapítsuk, először Max Planck vetette fel 1906-ban.
A méter esetében a gyakorlati megvalósí
táshoz nagyon sok kísérleti feladatot kellett megoldani.
1. Meg kellett vizsgálni, hogy tényleg állan
dó érték-e a fény sebessége. Hangsúlyozom, hogy tőlünk függetlenül, a természetben inva
riáns alapállandó-e, azaz függ-e a laboratórium sebességétől? Ez felesleges, fontoskodó kér
désnek tűnik, hisz tudjuk, tanítjuk, hogy A.A.
Michelson, az első amerikai Nobel-díjas már 1881-ben, majd E.W. Morley segítségével 1887-ben mérésével bizonyította a független
séget. Einstein pedig bizonyított elméletet (a speciális relativitáselmélet) alapított a fény
Természetesen igaz az elmélet, jó a mérési eredmény a száz év előtti technikai színvonal
nak megfelelően. De a kísérleti fizikust izgat
ja, hogy milyen határok közt igazolja ma a kí
sérlet az elméletet. A fény sebessége a labora
tórium mozgásától független 10-14 hibahatá
ron belül (BAY 1981).
2. El kellett dönteni, hogy függ-e a fény
sebesség a fény színétől, azaz rezgésszámától?
A fény sebessége az infravörös, a látható és az ultraibolya tartományokban független a fény rezgésszámától 10-20 hibahatáron belül.
Ez a pontosság akkora, mint a hidrogénatom átmérője a Föld-Nap távolsághoz képest (BAY 1972a).
3. Ki kellett mutatni, hogy a fénysebességet az egyirányban haladó fénysugarak is állan
dónak adják. Ez is sikerült (BAY 1981).
4. El kellett érni, hogy fényrezgésszámot le
hessen mérni közvetlenül atomórával ugyan
úgy, ahogyan az a mikrohullámú technikában már megvalósult. Bay Zoltánnak e területen az az ötlete támadt, hogy a lézerfényt elektro
optikailag modulálta, azaz összekapcsolta a lézer- és a mikrohullámú technikát. A hang
lebegésnél az iskolában is tanított rezgés- összetevést ő a lézerfényre alkalmazta. Ezzel elérte, hogy - az egyébként közvetlenül nem mérhető - optikai rezgésszám a mérhető mik
rohullámú rezgésszám többszöröseként 47
adódott. A 4,73 • 1014 Hz vörös lézerfény a 1O10 Hz mikrohullámú rezgésszám 47300- szorosa. Ezzel a "frekvenciaáthelyezési" mód
szerrel ötszörösen csökkentették az akkori hi
bahatárt (BAY 1972b). E mérésről a Physika
lische Blätter 1972. évi 12. száma az 569. ol
dalon azt írta, hogy az "kiemelkedő teljesít
mény a kísérletezés művészete és az emberi gondolkodás terén."
A kitűzött kísérleti feladatok megoldása után kövekezett a legnehezebb feladat. Az is
kolások által is megérthető, de a hagyomá
nyokkal ellenkező, új gondolatot kellett elfo
gadtatni a tudományos és a hivatalnok-vi
lággal. Meghatározták a fény sebességét a hul
lámhossz standard pontosságán belül távolság- és időmérés segítségével és most a távolságot ezzel a fénysebességgel akarták definiálni. Ez valóban ellentmondó feladat lenne, ha nem fi
gyelünk arra a tényre, hogy a fénysebesség
mérésnél a bizonytalan utolsó számjegy érté
kében megállapodtak, majd kijelentették, hogy minden ezután következő tizedesjegy nulla.
Rögzítették, állandónak vették tehát - a ter
mészet után - most már hivatalosan, szabvány
szérűén is a fény sebességét. És ekkor az időt egy állandó értékkel szorozva valóban lehet definiálni a távolságot. Ez mindenkor az idő
mérés pontosságával történhet, ami jelenleg
ad része, az, a távolság, amelyet a fény vákuumban egy másodperc 299 792 458-ad része alatt megtesz." (Nemzetközi Mértékügyi Konferencia, 1983. október 6.)
Hangsúlyozom: 1983-tól nem tudományos feladat többé a fénysebesség-mérés. A fény
sebesség - a megállapodás miatt - mindörökké teljesen pontosan ismert érték: 299 792 458 m/s. Csupán iskolai feladat lehet már a fény
sebesség meghatározása: hogyan is csinálták ezt régen?
sebesség meghatározása: hogyan is csinálták ezt régen?