József 1915 decemberében, a szokásos évi lelkigyakorlat alkalmá-val nagy erőfeszítést tett az elmúlt év gazdag élményeinek belső elren-dezésére, találó és lelkesítő élettervben való összefoglalására.
Először lelkének alapállását fogalmazta meg, amelyre az összes lelki élményét vonatkoztatta:
„Szent akarok lenni!”
Ezután a mai korszerű szent vonásait gyűjtötte össze. Szemében az életszentség valami emberfeletti nagy teljesítményt jelentett, egy gyökeres megtérést, vakmerő bátorságot, továbbá magába foglalta a teljesség felé való törekvést is. Mindezt így fejezte ki:
„Jóisten, engedd, hogy meghaljak inkább, minthogy csak egy bo-csánatos bűnnel is megbántsalak!”
József sajátos szent-eszményéhez tartozott még az az új kívánsága is, hogy a Schönstatti Szűzanya szolgálatában akart tevékenykedni, önmagát teljes bevetésben „elégetni”. Ebben a vonatkozásban kezdet-től fogva megérintette ez a kifejezés:
„Mariae specialiter mancipatus” (Egészen Máriáé!)
Szerette volna még kifejezni itt a Schönstatti Kegyelmi Anya or-szágáért való küzdelmet is. József jó szívének és segítőkészségének nem felelt meg az erőteljesen célratörő nyílt harc. Ő a csendes hétköz-napi munkában akart szolgálni, és így akarta a szíveket megnyerni.
Nagyon tetszett neki Szent Pál apostol kifejezése:
„Omnibus omnia!” (Mindenkinek mindene)
Ezért aztán így módosította a Szűzanyára vonatkozó kijelentését:
„Volo omnibus omnia fieri, Mariae specialiter mancipatus!”
Majd hozzáfűzte:
„Lelkiismeretes akarok lenni a legkisebb dologban is!”
A kicsiben való hűség jellemzi a hétköznap szentjét, ahogy azt Bar-baric Péter életéből megismerte. A kis áldozatok jelentik továbbá a kegyelmi tőkéhez való legfontosabb hozzájárulást is.
József úgy tekintett e markáns kijelentésekre, mint életszentségének alapvonásaira. Eszerint akarta a jövőjét alakítani. Az első két mondat kifejezi a teljes erőből való igyekezetet, a második kettő a saját jelle-men való szívós hétköznapi munkát és az imaélet helyes ápolását. Ez tulajdonképpen már eddig is így volt. Nyugtalan, előretörekvő szelleme sohasem hagyta tétlenül álldogálni. Türelmes, szorgalmas munkaked-ve mindig is a hétköznapi kötelességek teljesítésében találta örömét.
Gazdag érzelmi világa a józan bensőségességhez vonzódott. Ebből a lelkületből egész természetesen fakadtak az ellenőrző kérdései is:
– Tisztában vagyok a célommal?
– Jobb lettem a gyónás által?
– Alaposan végeztem a napi lelkiismeret-vizsgálatot?
– Hogyan tartottam meg a részleges lelkiismeret-vizsgálatot?
– Hogyan állok az imával?
– Legyőzöm-e mindig magamat az ebédnél és a vacsoránál?
– Ajánlok-e fel önkéntes áldozatot naponta?
– A leglelkiismeretesebben kerülök-e minden bűnt?
– A leglelkiismeretesebben kerülök-e minden tökéletlenséget?
– Követem-e mindig a lelkiismeretem szavát?
Különös körültekintéssel és alapossággal fejtette ki a harmadik jel-mondatát. Íme néhány erre vonatkozó kérdés:
– Megkeserítettem-e valakit az együttélésben?
– Nem sértettem-e meg valakit?
– Igazságtalan voltam-e valakivel?
– Fájdalmat okoztam-e valakinek?
– Nem voltam-e goromba vagy rosszkedvű?
– Nem zavartam-e valakit a tanulásban?
– Helyesen viseltem-e el a társaim hibáit?
– Ügyeltem-e közben az illendőség szabályaira?
– Nem voltam-e túl szabados?
– Mindig szolgálatkész voltam?
– Segítettem-e másokat a tanulásban?
– Ajánlottam-e fel értük áldozatot?
– Előzékeny voltam-e?
– Teljesítettem-e minden kérést?
– Tekintettel voltam-e mások lelki fájdalmára?
– Együttérző voltam-e?
– Megpróbáltam-e megvigasztalni őket?
– Tudtam-e mindenkivel érdekesen beszélgetni?
– Apostolkodtam-e a társaim között vagy ahol lehetett?
– Hogyan viselkedtem feletteseimmel, a tanárokkal?
– Szeretem őket?
– Engedelmes voltam?
– Imádkoztam értük?
– Isten helyetteseinek tekintettem-e őket?
– Nem okoztam-e gondot a szüleimnek?
– Imádkoztam-e értük?
– Segítettem-e nekik a testvéreim nevelésében?
– Hálás voltam-e nekik?
– Mindig tekintettel voltam-e rájuk?
– Szereztem-e örömet nekik?
– Önzetlen voltam-e teljesen?
Vajon miért taglalta József ilyen részletesen a harmadik jelmon-datát? Ennek is megvan az oka. A hűséges segítő szeretet volt az erőssége, lelkének alapvető mozgatóereje. Ez szorgalmazta a legtöbb gondolatot. Valamint éppen ezen a területen már nagy tapasztalattal rendelkezett. Ez lesz majd a jövőben belső életének uralkodó nagy-hatalmává.
A negyedik jelmondattal is ugyanúgy járt el, mint az előző három-mal. Itt a napi kötelességeit vette sorra. A kérdések többek között a házirendre vonatkoztak. Pl.:
– Reggelenként azonnal felkelek-e?
– Állandóan és mindenhol pontos voltam-e? Stb.
Aztán megvizsgálta a tanulószobában való viselkedését is, pl. az előírt csendet megtartotta-e, vagy a szünetekben azonnal elhagyta-e a
– Figyeltem-e minden órán?
– Minden tantárgyat egyformán megtanultam?
– Kihasználtam-e minden lehetőséget a továbbképzésre?
– Mit tettem azért?
– Nem vesztegettem-e el egy percet sem? Stb.
Miután mind a négy jelmondatát ilyen módon kifejtette, felszaba-dultan fellélegzett. Végre lelkének hullámzó rendetlenségét világos rendbe tette. Itt volt előtte egy nagyszabású haditerv, mely átfogta az egész életét, és egy világosan kitűzött célra irányította.
Még egy kérdés izgatta. Hogyan lehet elérni, hogy ez a szép ha-diterv ne csak papíron, hanem az élet hétköznapjaiban is megfogható testet öltsön? Gyakran kell majd időt biztosítani a befelé fordulásra, hogy a hétköznapi életét a terve követelményeivel összehasonlítsa.
Ezért elhatározta, hogy havonta egy írásos ellenőrzést, nagy lelkiis-meret-vizsgálatot fog tartani. Itt akarta lemérni, hogy a jófeltételeit mennyire teljesítette. Ezzel el is készült a haditerv.
Kb. 4 hét múlva tartotta az első számadását. Az eredmény nem volt valami megnyugtató. A hétköznapok rohanásában bizony sokszor megfeledkezett jófeltételeiről. Ekkor fogant meg egy új gondolat ben-ne. Tulajdonképpen a heti gyónásait akarta valahogy mélyebbé ten-ni, mert a tízparancsolat alapján álló lelkitükör szerint szinte mindig ugyanazt a néhány mulasztását mondta el, és így a gyónása elég üres és mechanikus volt.
Mi lenne, ha a heti gyónásait is az eszményéért folytatott küzdelem szolgálatába állítaná és a haditervét tenné meg lelkitükörnek? Ezzel jelentősen megemelte a mércét a lelkiismerete előtt. Így már nem a kötelesség volt a mérce, hanem az önként vállalt hősiesség.
Amikor így egyre alaposabban foglalkozott magával, akkor se ra-gadt le azonban saját személyénél, mert szeme a fent ragyogó életesz-ményén volt. Csak ennek a fényes eszménynek a háttere előtt váltak láthatóvá a kisebb gyengeségek és hibák. Így már nemcsak a bűn szá-mított véteknek, hanem az eszmény világosan felismert követelmé-nyeivel szembeni mindenfajta hűtlenség is. Ez az új gondolkodásmód még tovább fokozta lelkének lendületét, és lelkiismerete is még érzé-kenyebbé vált.
Haditerve akkor érte el mégis igazi ütőképességét, amikor a már egy éve begyakorolt „különleges jófeltétel- és részleges lelkiismeret-vizsgálat módszert” is bevonta a harcba. Felismerte, hogy ilyen nagy-stílű célkitűzésekkel egyszerre nem boldogul, hanem egyenként kell minden kis eredményért megharcolni. A különleges jófeltétel gyakor-lata így a lelki életének fókuszába került. Elhatározta, hogy a feledé-kenységet napi írásos ellenőrzéssel fogja legyőzni.
József törekvésében tehát négy dolog játszott fontos szerepet:
– A világosan körülhatárolt életeszmény;
– A rendszeres gyónás;
– A haditerv szerinti lelkiismeret-vizsgálat;
– A naponta írásban ellenőrzött különleges jófeltétel és részleges lelkiismeret-vizsgálat.
Ez volt tehát a haditerv, és maga a harc kemény és elszánt volt. Es-ténként kimerülten zuhant le a háló padlójára terített szalmazsákjára.
Ilyenkor még egyszer végiggondolta az elmúlt nap eseményeit. Már néhány napi gyakorlás után megállapította, hogy naponta sok olyan fi-gyelmet érdemlő körülmény van, ami a haditerv maradéktalan megva-lósításában fontos információt jelenthet. Ezért 1916. január elején el-határozta, hogy naplót fog vezetni, és abban rögzít minden eseményt, amely a lelkére hatást gyakorolt.