Az Északi-középhegység fás legelőként azonosítható területei

A topográfiai térképeken végzett többszintű leválogatás eredményeképpen 659 darab azonosítható és kiemelt jelentőségű területet sikerült elkülöníteni. Az elemzésekhez manuálisan jelöltem ki az egyes területek középpontjait – ez részben információvesztéssel is járhat, hiszen a fás legelők sokszor lejtős, esetleg meredek domb- vagy hegyoldalakon találhatóak.

Mindenképpen érdemes vizsgálni a területek középpontjainak tengerszint feletti magasság szerinti megoszlását, mind térben, mind statisztikailag (19. ábra, 2. táblázat).

A többszintű leválogatás eredményeképpen megjelölt 659 pont értékeit tekintve elmondható, hogy a legalacsonyabb „középpontú” terület átlagosan 109, míg a legmagasabb átlagosan 910 m tengerszint feletti magasságban található. Az átlagos magasságértékek átlaga mintegy 291 méter, mediánja 270, alsó kvartilise 220, felső kvartilise 325 méter, tehát az Északi-középhegység jelen módszerrel valószínűsített fás legelőinek fele átlagosan 220 és 325 méter közötti tszf. magasságban található.

2. táblázat A topográfiai térképeken azonosítható és kiemelt jelentőségű fás legelők átlagos tszf. magasságadataiból számolt alap statisztikai eredményei

Elemszám 659

Minimum érték [m] 109 Maximum érték [m] 910

Átlag [m] 291,4

Median [m] 270

25 percentilis [m] 220 75 percentilis [m] 325 Geometriai átlag [m] 275,3

Domborzati térképen [Processed SRTM Data Version 4.1, http 17., Jarvis et al. (2008), Reuter et al. (2007)] ábrázolva az egyes fás legelőket megjelenítő pontokat – 100 méteres magasságlépcsőknek megfelelően színezve – látható, hogy a területek döntő többsége a domborzati szempontból völgyek, völgyaljak és magasabban fekvő területek közötti, hegylábi területeken fordul, fordulhat elő (19. ábra), mindazonáltal a Mátra, Bükk és a Zempléni-hegység esetében a magasabb régiókban is találhatóak potenciális fás legelők.

Táblázatosan és grafikusan ábrázolva a térképek alapján azonosítható és kiemelt jelentőségű területeket és állapotukat (3. táblázat és 20. ábra) elmondható, hogy a területek mintegy 15%-a, azaz 100 darab került jó állapotban rögzítésre. A cserjésedő, illetve a cserjésedéssel kombinált állapotú területek mintegy 73,5%-ot (485 db), az erdősülő és erdősülő-kigyérülő területek 8,3%-ot (55 db), a tisztán erdősülő-kigyérülő területek pedig 2,9%-ot (19 db) tesznek ki.

19. ábra Az Északi-középhegységben topográfiai térképeken azonosítható fás legelők elhelyezkedése és átlagos magasságértékeik

A domborzatmodell forrása: Jarvis et al. (2008) és Reuter et al. (2007)

3. táblázat A topográfiai térképeken azonosítható és kiemelt jelentőségű fás legelők ábrázolt állapotuk szerinti megoszlása

J – jó, C – cserjésedő, K – kigyérülő, E – erdősülő állapot

Állapot db %

J 100 15,2

C 138 20,9

C-E 122 18,5

C-E-K 159 24,1

C-K 66 10,0

E 33 5,0

E-K 22 3,3

K 19 2,9

Szétbontva az adatokat az azonosítható és kiemelt jelentőségű területekre látható, hogy az egyes állapotok megoszlása hasonló mintázatot mutat a két csoport között, némi különbség az erdősülő, erdősült állapotú területek kapcsán látható (20. ábra).

Ezen, relatíve nagy pontosságú és részletes adattartalmú forrás alapján kijelenthető, hogy az Északi-középhegység fás legelőinek esetében már a 20. század utolsó negyedében is a jó állapotú – vélhetően hosszabb idejű felhagyás nélkül használt – területek aránya viszonylag alacsony volt, míg az elsődleges problémát a nem megfelelően hasznosított, illetve felhagyott területek esetében a cserjésedés – mint természetes folyamat – jelentette.

20. ábra A topográfiai térképeken azonosítható és kiemelt jelentőségű fás legelők az ábrázolt állapot szerinti megoszlásban

A topográfiai térképekhez hasonló, ám teljesen más felbontású és nagy általánosságban már az elmúlt 10 évet bemutató forrás a Google Earth Pro szatellitfelvétel gyűjteménye, amely szintén alkalmas lehet a fás legelők azonosítására. Ez esetben is többszintű leválogatást alkalmaztam a habitusra jellemző képet mutató területek esetében (11. ábra), így keletkezett a műholdfotókon azonosítható és lehetségesként megjelölhető fás legelők ponthalmaza, előbbi csoportba 240, utóbbiba 148 tartozik (21. ábra).

21. ábra Az Északi-középhegységben műholdfotókon lehetségesként megjelölhető fás legelők elhelyezkedése Domborzatmodell forrása: Jarvis et al. (2008), Reuter et al. (2007)

A topográfiai térképek és a műholdfelvételekről származó pontfelhőt összevetettem a MÉTA program (76 db) és az egyéb forrásokból (48 db) származó adatokkal, amelyeket megjelenítve látható, hogy az előbbi forrásokból származó pontok viszonylag egyenletes eloszlást mutatnak, ahogy részben a MÉTA adatok is, míg az egyéb források adatai elszórtan figyelhetőek meg (22. ábra).

22. ábra Az Északi-középhegységben, különböző források alapján azonosítható fás legelők

A különböző források alapján fás legelőként megjelölhető területek ponthalmazát érdemes megoszlásuk alapján is vizsgálni, amelyre a QGIS 2.12 ’Lyon’ program hőtérkép modulja kiválóan alkalmazható. A sűrűségtérképek alapján (23. ábra) elmondható, hogy az egyes fedvények csak részben fednek át. A topográfiai térképek adatai viszonylag egyenletes adatot szolgáltatnak, amely csak részben igaz a műholdfelvételek adataira, míg a másik két forrás adatai – az előző két forráshoz képest – esetinek mondhatóak.

23. ábra Az Északi-középhegységben különböző források alapján azonosítható fás legelők sűrűségtérképei

Az egyes források adatait manuálisan összevetve, minimum küszöbként a legalább két forrásból történő megerősítést véve a nagy valószínűség szerint megjelölhető területek száma 194 darabra redukálódott, amelyek pontjainak megoszlását vizsgálva (24. ábra, 16. melléklet), látható, hogy az korántsem egyenletes, vannak olyan területei az Északi-középhegységnek, amelyek kiemelt jelentőségűek a fás legelők – fennmaradt fás legelők – szempontjából. A hőtérkép alapján a Cserhát, a Mátra, a Bükk hegylábi területei, az Aggtelek-Rudabányai hegyvidék, a Cserehát és a Zempléni-hegység viszonylag jelentős sűrűségben tartalmaz fás legelőket, amely alapján, illetve az eloszlás korántsem egyenletes mivolta végett mindenképpen érdemes közép- és kistáji szinten is vizsgálni a pontfelhő megoszlását.

24. ábra Az Északi-középhegységben, több forrás alapján azonosított fás legelők elhelyezkedése és sűrűségtérképe [2 (165 db) – 3 (20 db) – 4 (9 db)]

A domborzatmodell forrása: Jarvis et al. (2008), Reuter et al. (2007)

Középtáji szinten elemezve az adatokat látható, hogy a Cserhátvidék, az Észak-magyarországi medencék, a Mátra- és Bükkvidék emelhető ki a fás legelőként azonosítható területek aránya szempontjából (25. ábra).

25. ábra Az Északi-középhegységben, több forrás alapján azonosított fás legelők megoszlása középtájak szerint

Tovább árnyalva, finomítva a középtáji megoszlás mintázatát látható, hogy a legalább 10 területnek otthont adó kistájak a Központi-Cserhát, a Déli-Mátra és a Központi-Zemplén. Ezek mellett mindenképpen kiemelendő a Terényi-dombság, a Litke-etesi-dombság, az Egri-Bükkalja, az Upponyi-hegység, a Putnoki-dombság és a Keleti-Cserehát (26. ábra).

26. ábra Az Északi-középhegységben, több forrás alapján azonosított fás legelők megoszlása kistájak szerint

Az egyes területek esetében a középtáji, kistáji megoszlás mellett kiemelt jelentősége van a jelenlegi területhasználatnak, amelynek nagytáji szintű elemzésére az egyik leginkább használható adatforrás a nagyfelbontású nemzeti CORINE felszínborítás (forrás FÖMI, http 18.).

27. ábra Az Északi-középhegységben, több forrás alapján azonosított fás legelők megoszlása a Corine50 adatbázis felszínborítás-kategóriái szerint

Az Északi-középhegységben, több forrás alapján azonosítható fás legelők aktuális felszínborítás-adatait manuálisan leválogatva a legtöbb potenciális terület a „spontán cserjésedő-erdősödő”, a „természetes gyep fákkal és cserjékkel”, a „nyílt lombkoronájú természetes lombhullató erdők nem vizenyős területen” és a „zárt lombkoronájú természetes lombhullató erdők nem vizenyős területen” területhasználati besorolással jellemezhető (27. ábra). Itt kell megemlíteni, hogy az adatforrás nemzetközi használata kiemelt körültekintést igényel, mert a nemzeti szintek esetében különbség lehet az egyes területhasználatok értelmezésében (Horánszky és Horváth 1992, FÖMI 2002, Aune-Lundberg és Strand 2006) – ennek tudható be, hogy hazánk területén nem található „agrárerdészeti” területhasználatú terület, annak ellenére, hogy a fás legelők is az agrárerdészeti rendszerek közé tartoznak.

A fás legelők – és az általuk képviselt értékek – megőrzése és fenntartása ma elsődlegesen természetvédelmi feladat. Térbeli elhelyezkedés alapján vizsgálva a területek természetvédelmi érintettségét [NP – nemzeti park, TK – tájvédelmi körzet, TT – természetvédelmi terület, Natura 2000 területek (SCI – különleges természetmegőrzési területek és SPA – különleges madárvédelmi területek), Magas Természeti Értékű Területek és Nemzeti Ökológiai Hálózat (MT – magterület, OF – ökológiai folyosó, PT – pufferterület)] elmondható, hogy a területek 27,83%-a található védett természeti területen vagy érinti az alábbi megoszlásban: 11,85% (23 db) nemzeti park, 13,40% (26 db) tájvédelmi körzet, 2,57% (5 db) természetvédelmi terület (28.

ábra és 16. melléklet). A természetvédelmi területek esetében megemlítendő, hogy az Északi-középhegység két fás legelője is önálló természetvédelmi terület: Márkházapusztai fás legelő TT (273 ha) és Erdőbényei fás legelő TT (214 ha).

28. ábra Az Északi-középhegységben, több forrás alapján azonosított fás legelők védett természeti területhez tartozás szerint [db]

24 fás legelőként megjelölhető pont található Magas Természeti Értékű (MTÉT) területeken, melyből 8 darab a Bodrogköz, 4 darab a Bükkalja és 12 darab az Észak-Cserehát MTÉT-en. Natura 2000 területek szempontjából a területek 32,99%-a (64 db) különleges madárvédelmi és 27,84%-a (54 db) különleges természetmegőrzési terület része (29. ábra és 16.

melléklet) – vannak területek, amelyeket mindkét besorolás érint.

29. ábra Az Északi-középhegységben, több forrás alapján azonosított fás legelők természetvédelmi érintettség szerinti megoszlása

Védett természeti területek: NP – nemzeti park, TK – tájvédelmi körzet, TT – természetvédelmi terület Natura 2000: N2SCI – különleges természetmegőrzési területek, N2SPA – különleges madárvédelmi területek,

MTÉT – Magas Természeti Értékű Területek,

Nemzeti Ökológiai Hálózat: MT – magterület, OF – ökológiai folyosó, PT – pufferterület

A természetvédelmi szempontból érdemes részletesen áttekinteni a Nemzeti Ökológiai Hálózathoz történő tartozást. A források alapján fás legelőként azonosítható területek 55,15%-a (107 db) mint magterület, 24,74%-a (48 db) mint ökológiai folyosó és 5,67%-a (11 db) mint pufferterület része a hálózatnak – összesen 166 db, a megjelölhető területek 85,57 %-a (30. ábra és 16. melléklet).

30. ábra Az Északi-középhegységben, több forrás alapján azonosított fás legelők nemzeti ökológiai hálózathoz tartozás szerint [db]

Mindezek mellett meg kell említeni, hogy a fás legelők jellegzetes tájképi elemek, így lehetnek egyedi tájértékek is, ahogy a Tájérték-kataszterben (Kiss és Babus 2011, TÉKA program, http 19.) több is szerepel.