2008-ban, mind az ukrán, mind a lengyel történész társadalom szükségét érezte annak, hogy a gadjacsi egyezmény 350. évfordulójáról szakmai konferen-ciát tartson. Ezek a tudományos fórumok szokatlanul nagyszabású rendezvények voltak a korábbi kerek évfordulókhoz képest. A kijevi és a varsói konferencián elhangzott előadások anyagát mindkét fél tekintélyes tanulmánykötetbe rendez-te1. Az ukrán és a lengyel történészek 1658 kapcsán felvillantották azt a törté-nelmi pillanatot, amikor is az ukrajnai fegyveres küzdelem (a kozákság harca) de jure elérte a célját, a Zaporozsjei Had ellenőrzése alatt álló területe – a kijevi, a csernyigovi, a braclavi (kiewi, czerniechowi, bracławi) vajdaságok – a „Rusz Nagyfejedelemség” rangjára emeltetett.
Ez az államjogi szempontból hallatlanul fontos esemény 1658. szeptember 16-án „w Oboźie pod Hadiaczem” (a gadjacsi katonai táborban) zajlott le. A lengyel király (János Kázmér) és a kozák hetman (Ivan Vigovszkij = Jan Wyhowski) teljhatalmú követei itt írták alá az 1648-ban kirobbant kozák belhá-ború sokadik, immár a 4., az 1649., az 1651., és az 1653. év utáni, megegyezé-süket.2
1 350-lecie unii Hadziackiej (1658–2008). Pod red.: T. Chynczewska–Hennel – P. Kroll – M.
Nagielski. Warszawa, 2008. A 42 tanulmányt felsorakoztató, 719 oldalas kötetben a lengyel szerzőkön kívül 10 ukrán, 5 orosz, 1–1 belorusz, kanadai, litván, magyar, olasz történész képvi-seltette magát a 17. századi témában. Ami különösen feltűnő, az az, hogy az Ukrán Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete által személyesen megnyitott konferencián a NANU (Ukrajna Nemzeti Tudományos Akadémiája) egyetlen munkatársa sem adott elő, miközben az 1632-ben alapított, majd 1992-től újra működő pravoszláv „Kijevi–Mogila Akadémia” Nemzeti Egyeteméről (Национальный университет «Киево–Могилянская академия», National Uni-versity of „Kyiv–Mohyla Academy”) egy teljes delegáció vett részt a konferencia munkájában!
Úgy véljük, hogy ebben a kiemelt jelentőségű témában meg kellett volna szólalnia a konferenci-án a NANU „fajsúlyos” történészei közül legalább Gorobec és Csuhlib kollégáknak, akik – saját szóhasználattal élve – „labor környezetben” (= vitapartnerek nélkül) többször is kifejtették már véleményüket Gadjacsról. Tarasz Csuhlib, a Kozákság történetét kutató intézet igazgatója pl.
2005-ben is, 2008-ban is „az Ukrajnai hetmanátus félvazallusi” (kvázi–vazallusság?) státusát emlegette, de ennek lényegi elemeinek kifejtésével azóta sem foglalkozott. (Чухліб Т.: Гадяч 1658 року та ідея його відновлення в українсько–польських стосунках <<1660-ті – початок 1680-х рр.>> Київ, 2008. 9.) Egyébként a kijevi konferencia anyaga 350 oldalon ugyancsak 2008-ban látott napvilágot „Гадяцька унiя 1658 року (Гл. ред,: П. Сохань)” címmel. Lengyel-országból öten is érkeztek az ukrán fővárosba, – közülük hárman, Varsóban is tartottak előadást.
A NANU-t az előbb említett Gorobec és Csuhlib képviselte, a „Kijevi–Mogila Akadémiát” csu-pán egyetlen előadás reprezentálja a kijevi kötetben!
2 Prawa, Konstytucye y Przywileie Krolestwa Polskiego, y Wielkiego Xięstwa Litewskiego, y wszystkich Prowincyi należących: Volumen IV. Warszawa, 1737. 637–644. (a továbbiakban:
Volumina legum) Ratifikálása: „Approbacya Kommissyi Hadyackiey” – 1659. június 10.
Varsó-A bonyolult politikai helyzet megértése céljából a Gadjacshoz vezető előz-ményekről – még ha vázlatosan is – feltétlenül szólnunk kell. Az 1648-ban ki-robbant kozákháború (belháború = domowa wojna) folyamán többször is neki-fogtak a kozák-probléma megoldásához. Az 1649.,1651.,1653. évi „békéket”
János Kázmér király és az 1657-ben elhalálozott Bogdan Hmelnyickij hetman neve fémjelezte, ám ezek a sűrű „békekötések” valójában csak fegyverszünetek-re korlátozódtak. Ténylegesen olyan fegyvernyugvásokat jelentettek a „békék”, amelyek felkészülési időt biztosítottak az újabb összecsapásoknak. Mivel ezek a király és az ukrajnai alattvalók = a végvidék lakossága (kozákság) közötti egyez-ségek – amint érzékelhető – mindössze másfél–kétéves csendességet, de facto, bizonytalanságot állandósították a végeken. A kozákság 1654 januárjában fel is mondta a lengyel királynak adott esküjét és az orosz cár, Alekszej Mihajlovics fennhatósága („magas uralkodói keze alá” = pod viszokije ruki) alá adta magát.
A történeti szakirodalomban perejaszlavi szerződésként ismert politikai és ál-lamjogi aktus (megerősítve Moszkvában 1654 márciusában)3 értékelésével itt nem kívánunk foglalkozni, csupán Perejaszlav legfontosabb következményére hívjuk fel a figyelmet. A lengyel Ukrajna, azaz, a lengyel végvidék elveszett Varsó számára, amibe – a legtermészetesebb módon – nem nyugodhatott bele a Rzeczpospolita. Ukrajna önkényes kiszakadása a lengyel–litván államból és az
„örök ellenséghez”, Oroszországhoz való deklarált csatlakozása, bőven kimerí-tette a casus belli tényét. Már a háború első évében, 1654-ben kiderült, hogy a Zaporozsjei Had elvesztésével a Lengyel–Litván Nemesi Köztársaság hadi po-tenciálja látványosan meggyengült. 1655–re Litvánia nagy része, Lengyelország délkeleti vajdaságai orosz–kozák kézre kerültek. Az erejében megroppantott Rzeczpospolita északi szomszédja, Svédország is elérkezettnek látta az időt arra,
ban: In: Volumina legum IV. 644–656. A Rusz Nagyfejedelemség és a Zaporozsjei Had követe-inek ünnepélyes eskütétele – ua. 656–659.
3 Ukrán történészek munkáiból pl.: Цібульский В. А.: Переяславська угода 1654 року у зарубіжній історіографії (1945–1990) Рівне, 1993.; Смолій В. А. – Степанков В. С.: Богдан Хмельницький. Соціально–політичний портрет. Київ, 1993. (изд. 2-ое: 1995.); Матях В.
М.: Проблема державотворення в Україні XVII–XVIII ст. у витчізняний історічний науці другої полові XIX – початку XX ст. «УІЖ» 1998/3. 58–75.; Переяславська рада 1654 року.
(історіографія та дослідження) Гл. ред.: П. Сохань. Київ, 2003.; Orosz történészek reagálása-iból pl.: Заборовский Л. В.: Переяславская рада и московские соглашения 1654 года:
проблемы исследования; Яковлева Т. Г.: Генезис государственной идеи в Украине на примере договоров с Польшей и Россией. In: „Россия – Украина: история взаимоотношений. Ред.: Миллер А. И., Репринцев В. Ф., Флоря Б. Н.” Москва, 1997. 39–49.
és 51–59. Más, Kelet–Európa történetével foglalkozó történészek állásfoglalásaiból, pl.: Basa-rab, John: Pereiaslav 1654. A Historiographical Study. Edmonton, 1982.; Sysyn, Frank: The Changing Image of the Hetman: On the 350-th Anniversary of the Khmel’nyts’kyi Uprising. In:
Jahrbücher für Geschichte Osteuropas (JBfGOE) 1998/4.; Bürgers, Jana: Bohdan Chmel’nyc’kyj und der Kosakenmythos in der postsowjetischen Ukraine. In: JBfGOE 2002/1.;
Chynczewska–Hennel, Teresa: Polscy historycy o kozaczyźnie XVII wieku. «Україна в Центрально–Східній Європі. Студії з історії XI–XVIII ст.» Київ, 2000. 285–292.; Kertészné Varga Beáta: Az ukrán–kozák autonómia és az orosz centralizmus. – A perejaszlavli egyez-ménytől az andruszovói békéig (1654–1667) Szeged, 2001.; Gebei Sándor: Új tendenciák a posztszovjet ukrán történetírásban. In: Emlékkönyv Gunst Péter 70. születésnapjára. Szerk.: ifj.
Barta János és Pallai László. Debrecen, 2004. 375–388.; Varga Beáta: Önállóság, autonómia vagy alávetettség? Szeged, 2008. főleg 47–65. stb.
Üzenet a mának? 23
hogy részt követeljen magának a zsákmányból. 1655-ben két irányból, Livónia és Pomeránia felől zúdult a kiszolgáltatott országra. Ám ezúttal a lengyel diplo-mácia megmentette a királyságot és a Nemesi Köztársaságot!
Ügyes manőverrel sikerült a hadakozó felek sorából kiiktatni az orosz cárt a lengyel korona feltételes átengedésével (vilnói egyezmény, 1656), aminek kö-vetkeztében az orosz–svéd viszony azonnal ellenségessé változott, ráadásul az orosz–kozák együttműködés alapjait is ingataggá tette. Tudniillik, a lengyel–
orosz megállapodás a kozákok kizárásával, Hmelnyickij kozák hetman akarata ellenére született meg. Hmelnyickij orosz cárba vetett hite megrendült, óriási csalódottságot érzett mellőzöttsége, a politikai rendezésből való kirekesztettsége miatt. A zárt ajtók mögötti tárgyalások eleve azt sugallták a kozák vezetőknek, hogy „róluk, de nélkülük” születtek meg azok a döntések, amelyek sorsukat és jövőjüket kizárólag vagy a király, vagy a cár kezébe helyezték. Ez a bizalmat-lanság olyannyira megmérgezte az orosz–kozák kapcsolatokat, hogy Hmelnyickij hetman különutas = oroszellenes politizálásba kezdett. A cári udvar megkérdezése és beleegyezése nélkül 1656. szeptember 7-én Gyulafehérvárott az Erdélyi Fejedelemséggel véd– és dacszövetséget kötött a Rzeczpospolita el-len,4 a svédekkel pedig felgyorsította az ugyanilyen célú tárgyalásokat. (Tudo-mása volt az erdélyi színhelyeken folyó svéd–erdélyi egyezkedésekről is, ame-lyek 1656 decemberében, Radnóton (Iernut) a svéd–erdélyi szövetség megköté-sével zárultak. Ez a János Kázmér lengyel király, litván nagyfejedelem és utódai, illetve szövetségesei ellen irányuló bilaterális egyezmény a Rzeczpospolita első területi felosztását is elvégezte.5 A szerződő felek a Zaporozsjei Hadnak Ukraj-nát – a határkijelöléseket mellőzve – garantálták.)
Visszautalva még a gyulafehérvári szerződésre! Rákóczit és Hmelnyickijt egy „új Lengyelország” megteremtésének a terve vezérelte a szövetségbe. A közös lengyelországi hadjárat politikai célja nem volt más, mint a lengyel királyi címet megszerezni Rákóczinak a kozákok támogatásával, s Rákóczi, mint len-gyel király, Hmelnyickij hetmant és utódait, valamint az egész Zaporozsjei Ha-dat régi kiváltságos helyzetébe visszahelyezi, valamennyi jogát, kiváltságát tisz-teletben tartja, megerősíti.6
4 Erdély és az északkeleti háború. Levelek és okiratok. II. kötet. Szerk: Szilágyi Sándor. Bp., 1891.
(a továbbiakban: Szilágyi: Erdély II. 1891.) 110–111.
5 Szilágyi: Erdély II. 1891. 190–196. – A svéd–erdélyi szerződés első pontja így hangzik: „1. § Sit foedus perpetuum et amicitia constans inter Sacram Regia Majestatem Sveciae, ejusque successores, et coronam Sveciae ex una, ac Celsissimum Principem Transylvaniae, ejusque successores et haeredes ex altera partibus, eorundemque regna, provincias, et ditiones: armorum autem societas sit inter principes eosdem confoederatos, dictaque regna, provincias et ditiones:
contra Regem Casimirum, eique directe vel indirecte adhaerentes, sive auxiliantes, vel societatem illam impedientes, nullis exceptis nationibus.”
6 Szilágyi: Erdély II. 1891. 131–132. – „…hogy ha istennek őfelségének jó voltából és titkos ren-deléséből az megnevezett zaporoviai hadakkal és azok hetmanjának is nekünk megegyezett se-gítségek és fegyverek által az lengyelországi méltóságos királyságnak állapotjára promoveál-tatnánk, verbo nostro principali hac sub fide christiana assecuráljuk az megnevezett hetmánt és vitézlő rendeket ő k[egye]lmeket, hogy azbéli állapotunkban is ő klmeket mindennemű immuni-tásokban, szabadságokban, határoknak birodalmiban megtartjuk, sőt confirmáljuk, alattunk le-vőkkel is megtartatjuk azok az végzések szerént, melyek Casimir lengyel királlyal és lengyel
Még egyszer hangsúlyozni kívánjuk: Hmelnyickij és a politikai kurzusváltás-sal egyetértő kozák vezetők (Vigovszkij kancellár, Bogdanov, Kovaljovszkij hadbírók, Grusa, Tyetyerja, Zsdanovics és más pulkownikok = ezereskapi-tányok)7 a kozákság katonai erejét egy olyan vállalkozáshoz biztosították, amely a lengyel király személycseréjére vonatkozott! János Kázmér helyett II. Rákóczi György leendő királytól várták a Zaporozsjei Had és Ukrajna sorsának rendezé-sét. A kozákok országa – a svéd követek jelentése szerint – „Ukraina cis et ultra Boristhenem” (a Dnyeperen inneni és túli területek) lesz.8 De hogy meddig is terjedt a „cis”, vagy az „ultra”? Ilyen részletekkel nem foglalkozott a szerződés!
Amíg Rákóczi „tota Russia” (Sanok, Przemysl, Halicz, Chelm) és az Erdéllyel
„kívülről” határos podóliai részeket (Pokutjevel együtt) saját, leendő országának tekintette, addig a kozák vezetés a Visztula és a Nyugati–Bug folyókat tekintette
„országhatárnak”9 – legalábbis Sebesi Ferenc naplójegyzete szerint.
A Hmelnyickij által elkezdett új, oroszellenes politikai kurzust a katasztrofá-lis 1657. évi erdélyi–kozák hadjárat sem változtatta meg. Ez a Moszkva háta mögötti szövetkezés és hadjárat nem jelentett kevesebbet, mint a cári politikával való szembeszegülést, a cári stratégia megkérdőjelezését. Nem véletlen, hogy 1657 folyamán az orosz követek hálátlansággal és esküszegéssel vádolták Hmelnyickijt meg a kozákságot. Szemrehányást tettek az ingadozásuk miatt, árulást emlegettek.10 A már szóba hozott erdélyi követ, Sebesi Ferenc 1657 nyári csigirini tartózkodása idején pontosan érzékelte az orosz–kozák kapcsolatokat mérgező okokat, kiemelve ezek közül a legfontosabbat: „Az muszka azt akarta, hogy az kozák úgy subjugálja magát, hogy az mit ő parancsol, azt cselekedje;”11
Hmelnyickij replikája – Sebesi szerint – így hangzott: „nem subjugáltam én magamot arra, hogy azt cselekedjem, a mit te akarsz, hanem hadodat kezemben add, azt cselekedjem, az mit én akarok; mert az előtt is azért hadakoztam az len-gyel királlyal, hogy az elébbi szabadságomat és az kozákok szabadságát helyre
respublicával concludáltattanak volt, avagy az mint tempore inaugurationis nostrae klmek állapotja felől inter nos et ipsos conventum foret, úgy mindazáltal, hogy ő klmek is nekünk és successorinknak akkori állapotunknak kívánsága szerént igaz hűséget, engedelmességet, birodal-munkbeliekkel is pedig szép egyességet viseljenek és praestáljanak, melyre ő klmek is magokat obligálván, solemniter mi is praesentium vigore assecuráljuk.”
A gyulafehérvári szövetkezés részleteiről lásd még: Grondski, Samuel: Historia belli Cosacco–
Polonici, (conscripta authore Samuele Grondski de Grondi anno MDLXXVI) Pestini, 1789. 358.
7 Monumenta Hungariae Historica. Diplomataria. XXIII. (MHHD) – Okmánytár II. Rákóczy György diplomácziai összeköttetéseihez. Szerkesztette: Szilágyi Sándor. Bp., 1874. 486–487.;
Русская историческая библиотека t. VIII. СПб., 1884. 1252.
8 Szilágyi: Erdély II. 1891. 161.
9 MHHD XXIII. 534. – az 1657 nyarán Csigirinben tartózkodó erdélyi követ, Sebesi Ferenc napló-jában félreérthetetlenül kimondva a kozákok területi igénye: ”Az Lengyelországnak oszlása: az kozák hetmánn az Viszlán innét akarja bírni; Borusiát és Litvániát, Lengyelországot az Bog vizén túl és Varsován túl 2 mélyföldet az svécziai király; azontúl Krakkót az Varsováig az Bog vizén innét az fejedelem; úgy hogy emlékezeti ne legyen az Lengyel királyságnak.”
10 Aкты Южной и Западной России (Акты ЮЗР), t. IV.Санкт–Петербург (СПб), 1863. 44.
11 MHHD XXIII. 537.
Üzenet a mának? 25
állassam és ne parasztok legyenek, hanem mint régenten kozák nevet viseltenek, úgy most is.”12 (kiemelés tőlünk – G.S.)
A „második követi szinten” zajló, a nézetkülünbségek tisztázására szolgáló eszmecsere pedig nyílt veszekedésig fajult. Vigovszkij kancellár akkor lobbant igazán haragra, amikor az orosz küldöttség második embere szemrehányóan azt kérdezte: miért nem jelent meg maga a hetman Moszkvában, a cár színe előtt?
„ha az császár [= cár] maga országában császár, szintén olyan fejedelem vagy király az maga országában az hetmán; kardjával vette meg és szabadúlt az iga alól fegyverével;” – felelte a kancellár, majd fenyegetőleg hozzátette: „azért ha akartok jóakaróink lenni és az békességet megtartani; ha penig nem, lássátok, ellenetek megoltalmazzuk magunkat, mind tatárt, svédet, magyart ellenetek visz-szük. … ti csak városokat akartok és kévántok, nem egyéb keresztyénséget; mint nekünk azelőtt az templominkat elvették; hanem az zsidóknál nem vagytok külömbek; csak az egy keresztet, hogy vettétek; de azon kivűl minden pogánság bennetek vagyon.”13 (kiemelés tőlünk – G.S.)
Sebesi napló–bejegyzéséből kiviláglik, hogy Hmelnyickij, a kozákvezér egy szuverén uralkodónak tekintette magát, pontosabban, szuverén uralkodóként való elismerését várta el, sőt követelte még az orosz cártól is. Ez az 1657-ben fogant Hmelnyickij-i koncepció 1657. augusztus 6-a, a hetman halála után sem módosult, a kozák politizálás vezérfonala maradt a későbbiekben is. A svédek-kel, az erdélyiekkel és a tatárokkal való fenyegetőzés a végletekig kiélezte az orosz–kozák viszonyt, az 1657. októberi Svédország – Zaporozsjei Had szövet-ségi szerződés, a korszunyi szerződés pedig az orosz–kozák szövetség felbontá-saként is értelmezhető volt. Svédország ebben a dokumentumban ugyanis „sza-bad és senkinek alá nem vetett nemzetnek ismerte el és nyilvánította” a kozáksá-got (agnoscet et declarabit … pro libera gente et nulli subjecta … defendet contra omnes hostes)14, vagyis, az éppen Dániában, Pomerániában hadakozó svéd király, X. Károly Gusztáv úgy tekintett a kozákságra, mint a lengyel király-lyal szemben, de az orosz cárral szemben is megvédendő, független, „népre”.
Ez az oroszellenes diplomáciai manőver, amelyet a kozák parancsnoki kar a maga belátása szerint foganatosított, a katonai demokráciához szoktatott kozák-ság egy részének a rosszallását váltotta ki. A döntéshozó fórumok mellőzésével (rada = általános, nyílt tanácskozás) született politikai irányváltás főleg a balol-dali (a Dnyeper balparti) ezredek tiltakozásához vezetett. Szószólójuk, Martin Puskar, a poltavai ezeres 1658 márciusában Dioniszij Balaban kijevi metropoli-tától nyomatékosan azt kérte, hogy áldását tagadja meg az olyan hetmantól, aki hitetlen és másvallású (lengyel, svéd, erdélyi, krími) uralkodókkal praktikál, mert a kozákságnak egyetlen igaz uralkodója lehet, ez pedig a pravoszláv moszkvai cár.15
12 MHHD XXIII. 538.
13 MHHD XXIII. 539.
14 Архив Юго–Западной России (Архив ЮЗР) III/6. Киев, 1908. 334–337. (az 1657. október 8-i korszunyi egyezmény); Акты ЮЗР t. IV. 36, Történelmi Tár 1893/IV. 701.
15 Aкты Западной России, t. V. СПб., 1853. 101.
Vigovszkij hetman és az őt támogató kozák elöljárók roppant nehéz helyzet-be navigálták magukat a korszunyi döntéssel. A lengyelellenesség alapján ösz-szekovácsolódott Zaporozsjei Had egysége 1657 végére meglazult, mert a cár-hoz, Oroszországhoz való viszonyulást, kötődést homlokegyenest másképp gon-dolta a lengyel nemesi kiváltságról álmodozó kozák parancsnoki kar (benne a jobbparti ezredek vezetői) és a kozák kiváltságok (adómentes, szabad, katona–
paraszti helyzet) cári garantálásában érdekelt egyszerű kozáktömeg, élükön a balparti ezeresekkel és a szabad (a szicsi) kozákok vezetőjével, a szicsi atamánnal.
Ezt a dilemmát a Zaporozsjei Had egységének megőrzésével lehetetlen volt feloldani. Mindenki számára megnyugtató megoldás nem is létezett. Vigovszkij hetman a kozák periféria tiltakozását, elégedetlenségét az Ukrajnában tartózkodó cári katonák segítségével szerette volna letörni,16 miközben a cári katonaság Ukrajnából való kivonását követelte. Nyilvánvaló, hogy Vigovszkij hetman és környezete bármennyire is megvetette a közkozákságot (a cserny–et = a plebs-et), az oroszellenes politika érvényesítése céljából nem mondhatott le róluk. A 60 ezres regiszter (perepisz, rejesztr) mihamarabbi összeállításával próbálta csendesíteni a lázadozókat, amivel Moszkva toleranciáját is elnyerte volna, hi-szen az teljesen összhangban állt az 1654–es megállapodás betű szerinti végre-hajtásával. De, vajon miért nem került sor már korábban a lajstromozásra?
Azért, mert a földdel és pénzzel fizetett kozákság (a névjegyzékbe felvettek, a regisztráltak) létszáma mindig csak töredéke volt a több százezres, fegyverben álló kozákságnak. A kozákságra „érdemesek” kiválogatásával már Hmelnyickij-nek is meggyűlt a baja. Gondolhatunk akár 1649-re, akár 1651-re, de akár 1654-re is, mert a jegyzékből kimaradtak hátrányos megkülönböztetésük miatt elége-detlenkedtek, állandó veszélyforrást képeztek. Nem volt ez másképpen 1657–
1658-ban sem.
Vigovszkij ezt a hálátlan feladatot, vagyis a lajtromozást, – talán okulva Hmelnyickij kudarcaiból, tőle eltérően – az orosz komiszárokkal kívánta elvé-geztetni. Hogy minél értékesebb cári jutalmat nyerhessen el – birtokokat nem Ukrajnában, hanem Belorussziában szeretett volna nyerni –, konkrét javaslatokat tett a regisztrálások lebonyolítására.17 Kezdeményezését szívesen fogadták Moszkvában, Alekszej Mihajlovics cár 1658 áprilisában parancsba adta Vaszilij Seremetyev vajdának a kozák lajstrom összeállítását. Csak azokat a kozákokat állíthatta szolgálatba a vajda, akik már több éve harcoltak, a „bekerülési pénz elfogadása” (korrupció) a legszigorúbb büntetést vonja maga után – szólt a fi-gyelmeztetés. A Zaporozsjei Had zsoldját (goszudarevo zsalovanje = a cári fizet-séget) a Kis–Oroszország–i városokból, falvakból kell majd összegyűjteni, a 60 ezres lajstromból kimaradtakat „usztroity na pasnju!” (= földhöz kötni, azaz,
16 Aкты ЮЗР, t. IV. 50–51.
17 Aкты ЮЗР, t. IV. 94–103. – „его царское величество … все Войско Запорожское пожалует, … государские грамоты на волности ваши дать велит, тогда вы смотр меж собою учините, кто будет казак или мужик, а чтоб число Войска Запорожского было 60000. ...”; Aкты ЮЗР, т. IV. с. 108–109. – Vigovszkij kérésе: „…послать ныне комиссаров для переписки козаков” … „ныне де много именуетца козаков, как реестру нет”. A komisszárok fegyveres katonasággal érkezzenek kozák földre, hogy elejét vegyék mindenféle lázadásnak („чтоб … бунтов никто всчинять не держал и не смел”)
Üzenet a mának? 27
jobbágynak írni!)18 – határozta meg a cári ukáz a gyakorlati tennivalókat.
Seremetyev vajda azonnal nekilátott a parancs végrehajtásához, durva, erősza-kos, kíméletlen akciókkal szándékozott megoldani a megoldhatatlant.19 Ukrajna elkozákosodott társadalmát kozák és nem–kozák tömbre igyekezett szétválaszta-ni, törekvése – ahogyan az várható volt – a nyugtalanságot, lázadozást váltotta ki. Az oroszellenesség, ill. az oroszpártiság érzését korbácsolta fel Ukrajnában.
A kozák kérdés nem lokalizálható csak a Dnyeper vidékére, a konfliktus nemzetközi vonatkozásairól sem szabad megfeledkezni. A Rzeczpospolita és Oroszország érdekei feszültek egymással szemben. Sem a Rzeczpospolita, sem Oroszország nem egyezhetett bele az önálló, független „Kozákország” = Ukraj-na születésébe, mert a RzeczpospolitáUkraj-nak is, OroszországUkraj-nak is kizárólag enge-delmes kozákokra, azok fegyveres erejére volt szüksége. Ugyanis, ez a „kozák-többlet” kellett ahhoz, hogy az egymással viaskodó Rzeczpospolita – Oroszor-szág a maga javára döntse el a háború kimenetelét. Logikus, hogy mindkét fél bevetette a hűség „megvásárlására” szánt eszközt, a szabad katona–paraszti életmódot garantáló lajstromozást. A kozák kiváltságolás puszta ténye – akár egyik (lengyel), vagy akár a másik (orosz) oldalon próbálkoztak is vele – eleve magában hordozta a kozákságon belüli viszálykodás okait, de módot nyújtott arra is, hogy a kozákság a beígért és elvárt jutalom fejében, hol ide, hol oda ha-joljon.
Oroszország számára Ukrajna, mint Kis-Oroszország, mint annektálandó te-rület létezett, ahol a cári szolgálatban álló, cári kiváltságokban részesülő, auto-nómiát élvező Zaporozsjei Had a stratégiailag fontos ukrajnai városokban állo-másozó cári katonasággal együttműködve vigyáz a belső rendre és hadakozik a külső ellenséggel. Egyszóval: Moszkva a lajstromozott kozákokat a cári akarat, a cári politika feltétlen végrehajtóinak tekintette, akik a cári fizetség és privilégi-umok fejében az Ukrajnában meghonosítandó orosz társadalmi rend kereteibe illeszthetőek.
A Rzeczpospolita számára a Dnyeperen inneni és túli Ukrajna a Rzeczpospo-litából kihasított, visszavívandó területnek számított, amelyet a lengyel–litván hadak sem 1656-ban, sem 1657-ben visszaszerezni képtelenek voltak. Ezért 1658-ban „új kozák politikával” próbálkoztak, az eddigi, csak társadalmi elő-nyökkel kecsegtető privilégiumokon túlmenően, a Zaporozsjei Hadnak „orszá-got” ígértek. Konkrétabban: a Rzeczpospolitán belül, a lengyel, a litván mellé, harmadik, országalkotó elemként, a három ukrajnai vajdaságból (kijevi, csernyigovi, braclavi) álló „Rusz Nagyfejedelemséget” ajánlották Vigovszkijék-nak. A gadjacsi (hadziaczi) unióval20 deklarált Rusz Nagyfejedelemség (1658.
szeptember 6/16–án, ratifikálva 1659. június 10-én Varsóban: „Approbacya Kommissyi Hadyackiey”21) lett volna az a kozákállam, amely a dualista Rzeczpospolita államszervezetet trialistává formálta volna. Tekintettel arra, hogy a magyar történeti szakirodalomban ismeretlen ez a fontos államdokumentum,
18 Aкты ЮЗР, t. VII. СПб, 1872. 200–202.
19 Aкты ЮЗР, t. IV. 179–180., 188–193. stb.
20 Volumina legum IV. 637–644.
21 Volumina legum IV. 644–656.
rövid tartalmi kivonatát közreadjuk. (A szövegben szereplő számok a lengyel törvénygyűjtemény oldalszámait jelölik.)
„KOMMISSYA HADIACKA” – Hadziaczi (gadjacsi) egyezmény
Hogy fennmaradjon „az örökérvényű és a soha fel nem bontandó béke”
(pokoy wieczny, y nigdy nie rozerwany) ilyen megállapodás született az alábbi
(pokoy wieczny, y nigdy nie rozerwany) ilyen megállapodás született az alábbi