Wellmann Imre emlékének A földművelési rendszerekről Magyarországon az átlagember legfeljebb annyit tud, amire iskolai tanulmányaiból emlékszik. A korábbi századokban a falvak határát a parasztok két- vagy három nyomásban használták, s ezekkel szemben született meg a modern mezőgazdaság határhasználati rendszere. A (vad)talaj-váltó, vagy parlagoló gazdálkodás valahol az emberi őstörténet ködében vész el és a történeti korokban már ismeretlen.
A behatóbb agrártörténeti kutatások azonban azt bizonyítják, hogy ez a rend-szer is végigkísérte a mezőgazdaság történetét, olykor egészen a 19. századig.
Ez a tanulmány egy jellegzetes magyarországi tájegység: az Alföld 18. szá-zadi gazdálkodásának vizsgálatával kívánja bemutatni a parlagolós határhaszná-lat szerepét a paraszti gazdálkodásban. Ehhez van egy alkalmas, az egész ország-ra kiterjedő forrásunk, az 1715. évi adóösszeírás, amelyben az uország-ralkodó: III.
Károly azt kívánta megismerni, hogy milyen anyagi erővel rendelkeznek alattva-lói, ezért íratta össze a vármegyék és a szabad királyi városok adózó népességét.
Az összeírás az adófizetők neve mellett több rovatot is tartalmaz: a külső bir-tokok közül összeírták a szántóföldek nagyságát pozsonyi mérőben, a réteket ka-szásokban, a mesterségeket, a szőlőket stb. A conscriptiónak volt szöveges része is. Ebben első helyen szerepelt, hogy milyen rendszer szerint élték az adófizetők a település határát, milyenek a földrajzi körülmények, milyen minőségű a talaj, milyen igaerővel szoktak szántani, hány mag termést hoznak az elvetett gabona-neműek, milyen a rétek hozama elégséges-e a legelő, az erdő, van-e szőlő stb.1 Témánk szempontjából természetesen a határhasználat rendjére utaló megjegy-zés a legfontosabb, ebből lehet megállapítani, hogy ugaros-nyomásos rendszer, vagy parlagolás érvényesült-e az adott település határában.
Elöljáróban az is meg kell állapítanunk, hogy a határhasználati rendszerek a 18. században és a 19. század első felében Európa-szerte még igen tarka képet mutatnak. B. H. Slicher van Bath jeles holland agrártörténész még Nyugat-Euró-pában is 11 földművelési rendszert különböztetett meg, amelyben első helyen
1 Zoltai Lajos: Debreczen 200 év előtt. Gazdaságtörténelmi adatok. = Magyar Gazdaságtörté-nelmi Szemle, 1902/1. 1–29.
TANULMÁNYOK AZ ALFÖLD MEZŐGAZDASÁGÁRÓL
52
szerepelt a „temporary cultivation” vagy „Feldgraswirtschaft”, amelyet jellem-zőnek tartott Skóciára, Írországra, Svédországra.2 Wilhelm Abelnek a német me-zőgazdaság történetéről írt összefoglalása szerint Németországban is megtalálha-tó volt a parlagoló szisztéma mindkét vállfaja, a szánmegtalálha-tóföldet a legelővel váltoga-tó Feldgraswirtschaft és a szánváltoga-tót az erdővel válváltoga-tó Feldwaldwirtschaft. Az első Schleswig-Holsteinban és Dél-Bajorországban, a másik a Rajna-mentén, a Fran-ciaországgal határos erdőségekben.3 Az általánosan elterjedt nyomásos rendsze-reknek is sokféle variációja alakult ki. A háromnyomásos rendszernek pl. volt olyan formája, amelyben az ugarolás nem egy, hanem két évre terjedt ki (Spa-nyolországban Andalúziában). De az egy nyomásos változata jellemezte Hollan-diát, ahol évente ismétlődően rozst vetettek az egyetlen nyomásba. Sajátos for-mák alakultak ki a francia mezőgazdaságban, pl. a bocage rendszer, amelyben hagyományos gazdálkodás folyt bekerített mezőkön.4 Mindenesetre a talajváltó, parlagoló rendszer Nyugat-Európában sem csak a múlt rekvizituma, hanem he-lyenként még élő valóság volt.
Még inkább így volt ez tőlünk keletre. A parlagoló gazdaságok létének két feltétele volt: a tágas határ és a ritka népesség. Oroszországot az újkor századai-ban mindkettő jellemezte. Szvák Gyula megfogalmazása szerint Oroszországszázadai-ban föld volt elég, csak ki kellett az erdőt irtani róla. Az összefüggő erdőségek miatt az erdőváltó (égetéses–irtásos) gazdálkodás jellemző volt az orosz területekre nemcsak a 16., de a későbbi századokban is.5 Nem volt ismeretlen azonban a magyar Alföldre jellemző legelőváltó (parlagolós) rendszer sem, elsősorban a dél orosz sztyeppe „szűz” földjein, a „vad mezőkön” gyakori volt a gyeptörés, de a parlag legelők ismételt művelésbe fogása is. A parlagoló gazdálkodás ma-gyarországi jelenléte tehát nem valami különleges elmaradottságot jelent, az or-szág helyzetéből és az Alföld természeti és demográfiai körülményeiből a 18.
század elején jól megmagyarázható.
2 B. H. Slicher van Bath: The Agrarian History of Western Europe a. d. 500–1850. London, 1963. 58.
3 Wilhelm Abel: Geschichte der deutschen Landwirtschaft von frühen Mittelalter bis zum 19.
Jahrhundert. Stuttgart, 1967. 2-te Auflage, 217. 219. A legelőváltó gazdálkodásnak azt a for-máját, amit Koppelwitrtschaftnak neveznek és Schleswig-Holsteinben volt elterjedve a magyar szakírók is ismerték.
4 Wellmann 1999. 194–198.; Georges Duby–Armand Wallon: Histoire de la France rurale. 2.
(Hugues Neveux–Jean Jacquart–Emmanuel Le Roy Ladurie: L’ Age classique des paysans de 1340–1789.) h. n. 1975. 209. Papp Imre: A francia mezőgazdaság a XIX. században. Debre-cen, 1997. 13–25.; Uő: A hagyományos mezőgazdaság termelési rendszerei Franciaországban a XVIII. század végén. = Agrártörténeti Szemle, XXXVIII (1996) 171–184. Az Alpok vidékén sajátos határhasználati rendszer volt az Almwirtschaft, ami szintén nem volt ismeretlen a ma-gyarországi szakírók között. Ferdinand Tremel: Wirtschaft und Socialgeschichte Österreichs von den Anfängen bis 1955. Wien, 1969. 239.
5 Szvák Gyula szerk.: Oroszország története. h. n. 1997. 129. (A fejezet szerzője Szvák Gyula)
PARLAGOLÓ FÖLDMŰVELÉS AZ ALFÖLDÖN 53 Elsőként azonban arra kell válaszolnunk mi a vizsgálat tárgya, hogyan lehet az Alföldet, mint tájegységet körülhatárolni. A különböző tudományágak Alföld fogalmát mellőzve a földrajzi meghatározásból indultunk ki. Ez a történelmi Magyarországnak azt a középső sík vidékét tekinti nagy magyar Alföldnek, amely a folyóvölgyek révén benyúlik a hegyvidéki tájak közé, szerkezetileg ma-gába foglal bizonyos Duna jobb parti területeket is, és hozzá tartozik a Szerém-ségnek nevezett terület is. Ez a kb. 100 ezer négyzetkilométer nagyságú része a Kárpát medencének az ország legnagyobb tájegysége volt, s már a középkorban is voltak sajátos vonásai. Vizsgálódásaink azonban bizonyos forrásadottságok miatt ennél szűkebb területre terjedtek ki. A Duna jobb parti, a Duna és a Száva közötti területet, a Tisza és a Maros szögletében lévő két bánáti megyét, Temest és Torontált, amelyek 1715-ben még a Török Birodalom részei voltak s csak 1716-ban kerültek vissza Magyarországhoz, valamint a hegyek közé benyúló völgyeket nem vehettük figyelembe. Beluszky Pál kiváló földrajztudóst követve, így észak-nyugaton a Középhegység déli lejtői, észak-nyugaton a Duna, délen a Maros, északon a Tisza és keleten a Bihari hegység nyugati lejtői voltak vizsgálódásaink hatá-rai.6 13 olyan megyét és 2 kerület találtunk, amelyek alföldi részein az adóössze-írás évében, 1715-ben parlagolós településhatárok voltak. Ezek a megyék és a kerületek a következők: Szatmár, Bereg, Szabolcs, Borsod, Heves és Külső Szol-nok, Pest, Pilis és Solt, Bács-Bodrog, Csanád, Csongrád, Békés, Arad, Zaránd, Bi-har, Jászkun Kerület, Hajdú Kerület. Nincsenek parlagoló faluhatárok 1715-ben Zemplén megye déli és bodrogközi részein, valamint Ugocsa megyében.7
A fentiek alapján csökkentett terület mintegy 56 ezer négyzetkilométer, a ta-nulmányban az erre vonatkozó adatokat elemezzük. Még további elhatárolódást is kell azonban tennünk. A parlagolós gazdálkodásnak Magyarországon is két vállfaja volt: az erdőváltó és a legelőváltó rendszer, ugyanúgy, mint Németor-szágban a már említett Feldwaldwirtschaft és Feldgraswirtschaft. Az erdőváltó gazdaságok területét is jól körül lehet határolni, Nyugat-Magyarországon ilyen rendszer érvényesült Zala és Vas megye erdő borította tájain, ahol a többnyire égetéssel kiirtott fák helyén felszántott földet huzamosan szántották és vetették, majd műveletlenül hagyták, és ismét benőtték a fiatal csepőte, cseprente fák, s évek vagy évtizedek múlva esetleg ugyanott irtottak ismét szántóföldet. (Ez volt a helyzet a Zala megyei Radán, a muraközi Berkén).8 Kelet-Magyarországon
6 Beluszky Pál: „Alföldi Út? Alföldi ösvények” In. Az „alföldi út” kérdőjelei. Szerk. Timár Ju-dit, Békéscsaba, 1994. 263–271. Megállapításának legdöntőbb eleme, hogy „az Alföld sajátos társadalomfejlődési utat járó régió… ám nem kelet-európai képlet közép- vagy nyugat-európai környezetben”. Uő.: A Nagyalföld történeti földrajza. Budapest–Pécs, 2001. 23–29. (Az Alföld határai c. fejezet.)
7 A Jászkun Kerületben csak a nagykunsági mezővárosokban találunk parlagolós határokat, a Kis-Kunságban és a Jászságban 1715-ben is a nyomásos gazdálkodás a jellemző.
8 MNL OL N. 78. Conscriptio 1715. A levéltári jelzetek kettős nagybetűvel kezdődnek és nume-rusokkal folytatódnak Bihar megye pl. Lad. GG num. 1–6. Az összeírás teljes szövegével
meg-TANULMÁNYOK AZ ALFÖLD MEZŐGAZDASÁGÁRÓL
54
Arad és Zaránd megyétől, Bihar, Közép-Szolnok, Szatmár megye hegyes és er-dős tájain át Bereg és Ung megyéig terjedt az a sáv, ahol szintén az erdőből írtott apró szántóföldek teremtettek életlehetőséget, többnyire csak úgy, hogy a kuko-ricán kívül mást nem is termeltek. A Bihar megyei Fugyiról azt állapították meg az összeírók, hogy erdők között fekszik és a szántókat többnyire az erdőből fog-lalták el.9 A Zaránd megyei Agris terméketlen határa is erdők között a hegyek szomszédságában terült el.10 Ugyanebben a megyében Barda és Gróz nevű fal-vak, egyetlen mezőben lévő szántóföldjüket, azért kénytelenek minden évben (csak tavaszival) vetni, mert az erdők között vannak falvaik. Ezeknek az erdős vidékeknek a gazdálkodásával, nem lévén alföldi települések, bár határhasznála-tuk szintén parlagolós (erdőváltó) rendszerű, nem kívánunk foglalkozni.
Az Alföldön a szántóföldek és a gyepterületek váltogatása jellemezte a parla-golást, ennek sajátosságait kívánjuk ebben a tanulmányban áttekinteni.
E tekintetben nem járunk teljes töretlen úton. Tagányi Károly már 1894-ben tanulmány formájában megjelentetett előadást tartott „A földközösség története Magyarországon” címmel, amelyben a földközösséggel összefüggésben elemez-te a parlagoló (talajváltó) határhasználatot, mint az általa „nomád” földközös-ségnek nevezett rendszer következményét.11 Névválasztásával azonban nem volt szerencsés, hiszen a szántóföldek vándorlásának a tágas határban nem sok köze volt a nomadizmushoz. Varga János a földközösség újraéledésének körülményeit vizsgálta a török kiűzése után a 18. században, de nem tartotta feladatának a mű-veléstechnika vizsgálatát.12 Wellmann Imre viszont éppen ezt tette, elemezte a határhasználat rendszerét az egész országban. A települések száma alapján bizo-nyos országos arányokat is megállapított. Eredménye szerint a települések szá-mának arányában 1715-ben parlagoló gazdaság volt 16%, kétnyomásos 48%, há-romnyomásos 18% és egynyomásos 3%. Az ő vizsgálataiból is kitűnt, hogy a parlagolás az Alföldön a legelterjedtebb, mert itt a települések 38%-át jellemezte, s 41% volt a kétnyomásos és csak 15% a háromnyomásos gazdaság. Még egy
jelent az Arcanum kiadásában DVD ROM Budapest, 2004. online is http//adatbazisokonline 1715. évi országos összeírás. Én a DVD ROM-ot használtam. A Zala megyei Radáról azt ol-vashatjuk, hogy szántóföldjeik az erdők között („inter sylvas”) vannak, és minden évben beve-tik azokat („quolibet anno inseminatur”). A szintén Zala megyei, a Muraközben lévő Borke hasonló helyzetben csak egy mezőben használta határát („Possessio haec habet ad unum so-lummodo campum agros”).
9 „Agros hujus possesionis potissimum silvae occuparunt” Az is kiderül, hogy az erdőből irtott szántókon (valószínüleg) kapás művelést folytatnak, mert Radán pl. „defectum pecorum” mű-velik így a földet.
10 „… inter silvas sub montibus adjacens.”
11 Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. Budapest, é. n. (1894) reprintje 1950.
12 Varga 1952. 7–49.
PARLAGOLÓ FÖLDMŰVELÉS AZ ALFÖLDÖN 55 szefüggést megállapított: a török alól felszabadult területeken a parlagolós határ-használat 26%-os volt, az Erdélyhez kapcsolódó megyékben pedig 17%-os.13
Belényessy Márta a parlagolás középkori elterjedésével kapcsolatban tett fon-tos észrevételeket, megállapítván, hogy széles körben elterjedt, nemcsak az Al-földön, hanem az ország más tájain is.14 E sorok írója arra mutatott rá, hogy a rendszer igen szívósnak mutatkozott, még 1828-ban is voltak parlagolással élő települések Magyarországon.15 A határhasználati rendszerek alakulását Bihar megyében Papp Klára, Bársony István, Varga Gyula, Molnár Ambus, Somogy-ban T. Mérei Klára, három nyugat dunántúli megyében és a Kárpátalján Orosz István elemezte. Balogh István a Hajdúság, Nyíregyháza, Novák László a „há-rom város” történetében mutatta be e sajátos határhasználatot. Ezek mellett szá-mos településtörténeti kötetnek része a földművelés rendjének elemzése.16
Az Alföldön részben a parlagoló rendszer vizsgálata volt a tárgya Wellmann Imre dolgozatának, amely az Alföld észak-nyugati részén 173 falu és Orosz Ist-ván cikkének, amely 113 érmelléki és sárréti falu helyzetét mutatta be.17
Jelen írásban azt is célul tűztük ki, hogy ne csak létszámarányosan mutassuk be a parlagoló gazdálkodás elterjedését, de területarányosan is, megnevezve azo-kat a falvaazo-kat és városoazo-kat, amelyek 1715-ben még bizonyosan parlagolták hatá-rukat, bemutatva a határhasználat különböző formáit a parlagoló rendszeren belül.
Az 1715. évi adóösszeírás szövege azonban éppen a parlagolás tekintetében nem könnyen értelmezhető. A parlagolás, vagy legelő váltás szakmai műszó, ami-nek természetesen nem volt megfelelője a magyarországi latinságban. A nyomá-sos rendszerre viszont volt ilyen a „calcatura”-(nyomás) amit gyakran a
13 Wellmann 1999. 203. Wellmann Imre nem tett különbséget a legelőváltó és az erdőváltó parlagolás között. Ez magyarázza, hogy az Erdélyhez kapcsolódó megyékben igen magas a parlagoló települések aránya.
14 Belényessy 1964. 321–349.
15 Orosz István: Magyarország mezőgazdasága a feudalizmus alkonyán. In. Magyarország agrár-története. Agrártörténeti tanulmányok. Szerk. Orosz István–Fűr Lajos–Romány Pál, Budapest, 1996. 90. 1828-ban még mindig a hazai települések 11%-ban volt parlagolós gazdálkodás.
16 Papp 1998.; Papp Klára: Bajom története 1702-től 1848/49-ig. In. Biharnagybajom története és néprajza. Szerk. Ujváry Zoltán, Debrecen, 1992. 137–197.; Bársony 1975. 93–114.; Varga 1975. 227–262.; Uő.: A bárándi agrártermelés 1700–1954. In. Báránd története és néprajza.
Szerk. Balassa Iván, Báránd, 1985.; Molnár Ambrus: Határhasználat a Bihar megyei Sápon a XIX. században = Agrártörténeti Szemle, 1968/3–4. 514–555.; Uő.: Nagyrábé népének gaz-dálkodása a török hódoltság után. = Agrártörténeti Szemle, 1972/3–4. 398–422.; T. Mérei Klá-ra: A földművelési rendszer alakulása Somogy megyében 1720–1848. = Agrártörténeti Szem-le, 1962/1–2. 193–200.; Orosz 1971. 271–284.; Uő.: Systemy rolnicze w gospodarswach chlopskich na Wegrzech w pierszej polowie XIX. wieku = Rocznik Lubelski, XIV. (1971) 145–155.; Balogh 1969.; Uő.: Határhasználat Hajdúböszörményben a XVIII. században. = Ethnographia, 1954. és 1955.; Uő.: Határhasználat és gazdálkodás Nyíregyházán a XVIII–
XIX. században.= Ethnographia, 1970/2–4. 221–233.; Novák 1986.; Uő.: Pest Pilis Solt vár-megye népe a XVIII. században. Nagykőrös, 2006.
17 Wellmann 1999. 134–157.; Orosz 2007. 41–59.
TANULMÁNYOK AZ ALFÖLD MEZŐGAZDASÁGÁRÓL
56
pus” (mező) helyettesített. Így, ha a település határában egy-két, vagy három nyomás, illetve mező volt, azt egyszerű volt latinul megfogalmazni. A parlago-lást azonban mindig körülírással kellett kifejezni.
A latin nyelvet igen találékonyan és választékosan alkalmazó összeírók nem mindig azonos kifejezést használtak, a mai kutatóknak ezekből kell összeállítani azon települések listáját, amelyek nem a nyomásos szisztéma szerint élték hatá-rukat.
A legegyszerűbb az a helyzet, amikor az összeíró világosan közli, hogy a te-lepülés határában nincsenek az ugaros rendszerre jellemző nyomások (calcatura), mert a határ nincs felosztva (Makó, Szentes, Tápé).18 Kecskemétnek, Nagy-kőrösnek és Ceglédnek is jellemzője, hogy „oppidi hujus territorium proprium ad nullas calcaturas est subdivisum”, azaz ezeknek a mezővárosoknak saját hatá-ra nincs nyomásokhatá-ra osztva.19 Ezt olvashatjuk (Duna)pataj esetében is.
Aligha véletlen, az összeírók gyakran utalnak rá, hogy a nem ugaros határ-használati rendszerek is hagyományos formák Magyarországon. A megjegyzé-sek egyike a gyakorlatra (praxis) vonatkozik. A falvak és a városok a saját gya-korlatuk szerint gazdálkodnak (Domahida, Szeged, Kovacsinc, Kuvin, Öcsöd, Tard.).20 Ez az eljárás, vagy rendszer (methodus) különbözteti meg a települést az ugaros faluhatároktól (Jánd). Ha ez, és nem az ugarolás határozza meg a mű-velés rendjét, akkor is az ősi módszer szerint (iuxta methodum antiquam) gaz-dálkodnak (Emőd). Ez az ősi módszer máig is a lakosok szokása (consuetudo) (Pankota, Kerék, Szőlős).
A megfogalmazásokból azonban az is kiderül, hogy az ősi szokásnak többfé-le változata él még a 18. század első évtizedeiben is. A többfé-legősibb talán az, hogy a határban bárki ott foglalhat gyepet és törheti fel szántóföldnek, ahol akarja.
Csongrád megyében, a megyei összesítésben olvashatjuk, hogy termékeny és jó földjeiket hat-hét évig, sőt még tovább is szokták szántani, és egyszeri szántás után is teremnek földjeik, amelyeket mindenki „tetszése és anyagi ereje (facultas) szerint ott választ ki, ahol a legalkalmasabbnak tartja (ubi melius placet). Inánd-ról is azt a megfogalmazást olvashatjuk, hogy a falu lakosai ahol tetszik, ott szántanak (ubi placet… ibi arat). Másutt is visszatérő szófordulat az „ahol tet-szik,” ott szánt. (Zaránd, Sové). Helyenként azt is rögzítik a megjegyzések, hogy a szabad foglalás nemcsak a szántóföldekre, de a kaszálókra is vonatozik (ubi vult… ibidem arat, inseminat et falcat.) (Pankota, Kerék, Szőlős).
18 Szentesen: „Haec Possessio(?) nullam habet subdivisionem agrorum. Tápén és Makón hason-lóan”. A 8. jegyzetben szerepel az 1715. évi összeírás levéltári jelzete, illetve az általam hasz-nált Arcanum DVD ROM. Az egyes településekre történő hivatkozáskor, nem idézem mindig a levéltári forrást, a település megyéje és neve alapján a vonatkozó szöveg a DVD ROM-ból könnyen kikereshető és ellenőrizhető.
19 Vö. Novák 1986. 147.
20 Szegeden „a hely szokása szerint azt választják ki szántóföldnek, ami jobban tetszik.”
PARLAGOLÓ FÖLDMŰVELÉS AZ ALFÖLDÖN 57 A közösség által teljesen szabályozatlan szabad foglalástól eltérően sokkal ál-talánosabb a szakirodalomban szabályozott talajváltó rendszernek nevezett for-ma, ahol a közösség kijelöli azt a határrészt, ahol a gyepet fel lehet törni, és szántóvá vagy kaszálóvá lehet alakítani. Ezt a határészt a település közössége többnyire az urasági hatalomtól függetlenül ott választja ki, ahol jobbnak találja.
A tetszés szerint, de a közösség által kiválasztott mezőkön folyó termelés a leg-általánosabb formája volt a 18. század elején, az Alföldön folyó parlagoló gaz-dálkodásnak. (Világos, Bogács, Adács, Csány, Hatvan, Hort, Ecséd, Domoszló, Ugra, Tófalu, Kápolna, Mindszent, Gyula, Karcag, Szoboszló, Nánás, Szovát).21
A kijelölt határrészen még érvényesülhetett a szabad foglalás, mint Debre-cenben, ahol 1672-ben „az ki az Elepen (ez egy határrész neve) Parlagot fel fog, avagy gyepet fel töret, míg élni akarja, élheti, ha el ál(l) mellőle, az foghatja fel az ki előbb éri”.22 A kijelölt mezőben „quolibet anno” lehet foglalni Szihalom-ban, Tardon, Szemerén, Sajószögeden is.23 Sokkal általánosabb azonban, hogy a település által kiválasztott határrészen a falu osztotta a használatba vehető par-cellákat. Debrecenben ennek alapja a fizetett adó nagysága volt.24 Számos tele-pülésen egyenlően történt az osztás (pariter) (Nagymihály, Mezőkövesd, Szent-istván, Arnóth, Emőd, (Sárrét)udvari, Báránd, Kaba). Másutt a lehetőség (possi-bilitás) a terjedelem, illetve egyéb feltételek döntöttek (Tarnaméra).25 Volt olyan eset is, amikor a gazdasági erő alapján (iuxta virium) történt az osztás (Szirma-besenyő, Besenyő), illetve az igavonó állatok szerint (pro facultate iumentorum).
(Hejőbába, Tiszakeszi, Sajóbábony).
Az osztás több évre szólhatott. Debrecenben eleinte háromra, majd hétre, de évente (quotannis) újabb parcellákra is kiterjedhetett.26 Debrecenhez hasonló helyzet számos településen előfordult. (Alsó és Felső Ábrány, Tibolddaróc, No-vaj, Pély, Poroszló, Kunhegyes, Karcag, Kunmadaras, Álmosd, Nagyléta, Bihar-diószeg, Biharnagybajom).27
21 A Heves megyei falvakra lásd még: Soós 1975.; Adács 68–72., Csány 132–147., Hatvan 250–
255., Hort 277–281., Ecséd, 155–158., Domoszló 146–150., Tófalu 491–493., Kápolna 304–
309. Karcagra Bellon Tibor: Nagykunság. Bp., 1979. 76. „A határ legjobban termő földjeiből bárki ott é annyit tört fel magának, amennyire szüksége volt.” 76. Szoboszlóra: Orosz 1973.
95–98.
22 MNL HBML IV. 1011. 18. k. 1672. 182.; Vö. Orosz 2015. 41.
23 Vö. Soós 1975. Szihalom, 449–451.
24 Az örökös földeket már 1571-ben újraosztásos rendszer szerint használták, és akik 1 forintnál kevesebb adót fizettek, kevesebb földet kaptak. MNL HBML IV. Prot. 3. k. 113. Vö. Orosz 2015. 40.
25 Vö. Soós 1975. 467–470.
26 MNL HBML IV. 1011. 18. k. 502.
27 Vö. Soós 1975. Novaj: 392–384. Pély: 494–487. Poroszló: 412– 420. A Nagykunságban „az ugarföldeket általában 3–7 évenként újraosztották”. Bellon 1979. 78.; Molnár 1972. 398–422.;
Nagybajomban „agri quotannis dividunt”. Orosz 2007. 47.
TANULMÁNYOK AZ ALFÖLD MEZŐGAZDASÁGÁRÓL
58
Az elmondottakon túl az is a parlagoló rendszerre utalhat, ha ugyanabban a mezőben szerepelnek a kaszálók és a szántók, illetve az összeírók arra hivatkoz-nak, hogy a kaszálót a szántóföldekből alakítják ki (Balmazújváros, Fegyvernek, Szoboszló).28 Ugyanakkor nem tekinthetünk el attól sem, hogy az összeírók a parlagolós rendszerekről úgy szólnak, mint egy- vagy kétmezős rendszerekről (Cegléd, Füzesabony, Nánás, Mezőtúr). Az ide sorolt Mezőtúr lakói még 1756-ban is tiltakoztak, a hétéves vetésforgóval művelt és egy tag1756-ban lévő földjeik
Az elmondottakon túl az is a parlagoló rendszerre utalhat, ha ugyanabban a mezőben szerepelnek a kaszálók és a szántók, illetve az összeírók arra hivatkoz-nak, hogy a kaszálót a szántóföldekből alakítják ki (Balmazújváros, Fegyvernek, Szoboszló).28 Ugyanakkor nem tekinthetünk el attól sem, hogy az összeírók a parlagolós rendszerekről úgy szólnak, mint egy- vagy kétmezős rendszerekről (Cegléd, Füzesabony, Nánás, Mezőtúr). Az ide sorolt Mezőtúr lakói még 1756-ban is tiltakoztak, a hétéves vetésforgóval művelt és egy tag1756-ban lévő földjeik