Péter, 12 éves szőke kisfiú boldogan lépkedett édesanyja mellett. Szívesen megfogta volna a kezét. Ám az iskolához közeledve mit szólnának a társai, hiszen ő már nem dedós. A nap aranyszínben csillantotta meg szőke fürtjeit. Igaz, néha kicsit hunyorított az erős sugarától, ami a szemüvegében tükröződött. Boldog volt, hiszen anyák napi ünnepre siettek az iskolába. A tanár néni szerint nagyon szépen mondja a versét, amit kiválasztottak számára, hogy majd anyukáját meglepve elszavalja. Úgy érezte, a legszebb vers, neki jutott. Az iskola előtt lázasan készülődő emberforgataghoz értek. Az izgatottság ott motozott a lelkekben. Aztán eljött a várva várt pillanat és mindenki bevonult a terembe.
A gyermekek szépen felsorakoztak a tábla előtt, melyet színes virágok díszítettek. Csicseregve még egy kicsit vártak a tanárnő intésére. Volt, aki a kezével integetett az anyukájának.
Petike egy huncut kacsintást küldött. Aztán csend lett, és elkezdődött az ünnepi műsor. Szép tavaszi ének után felváltva elszavalták a verseiket a gyermekek. Szavalások közt pedig szintén egy dalt hallhatott a publikum, zongora kísérettel. A termet eltöltötte a szeretet melege. Végül Petikére került a sor.
Édesanyja visszafojtott lélegzettel hallgatta kisfiát. Le nem véve szemét róla a meghatódottságtól. Gyönyörű versét hallva szaporábban vert a szíve, és egy könnycsepp kezdett arcán útrakelni. Úgy, hogy a szipogását vissza kellett tartania. Büszke volt nagyon a fiára, a versét a legszebben Petike mondta. A műsor pedig egy közös énekkel zárult. Az ünnepeltek nagy tapsviharral hálálták meg az előadást. Ezután minden gyermek egy szál tulipánnal köszöntötte anyukáját, és nagymamáját.
Petike is boldogan futott anyukája mosolygós tekintetét látva.
Kicsit el is botlott egyik szék lábában. Átadta neki a virágot, és
szorosan megölelték egymást, és öröm puszi csattant az arcukon. Anyukája boldogan simogatva kisfia fejét, megköszönte neki a verset és a virágot. Mindenki hazaindult.
Amikor már ketten haladtak az úton, Petike megfogta anyukája kezét, aki így szólt hozzá:
– Jaj drága kicsi fiam! Tudod-e, hogy te vagy a világon a legcsodálatosabb gyermek! Annyira szeretlek! Tündéri voltál!
Petike boldogan nevetve tette fel a kérdését, ami a fejében motoszkált.
– Anya! Kérhetek valamit? Bemegyünk a boltba? Úgy ennék egy csokit!
– Drága kisfiam, most nincs időnk boltba menni, majd holnap vehetsz magadnak. Ígérem, adok rávalót. De most iparkodjunk haza, mert sok a dolog – szaporára vette lépteit.
– Anya, akkor csinálj nekem tejbedarát finom kakaóporos cukorral, az is jó lesz csoki helyett. Ugye csinálsz?
– Drága fiam, persze hogy csinálok! Finom vacsi lesz!
Megnyalod mind a 10 ujjadat. De most aztán rohanjunk!
Odaértek a bolthoz.
– Anya, biztosan van minden a vacsorához? Mert itt a bolt, és akkor bemehetünk...
– Drága fiam, van hozzá minden, ne aggodalmaskodj, azt hagyd meg anyádnak. Jól van?
– Igen anya, de jó, akkor fincsi vacsi lesz... – mosolyodott el.
Boldogan még a pocakját is megsimogatta bohóckodva. Aztán végre hazaértek. A loholásban Petike egy kissé elfáradt, ezért letelepedett a nappaliban a kanapéra. Majd az újságot olvasó apjának odasúgta:
– Apa, anya nem is tudja a meglepetést!
– Milyen meglepetést? – néz a fiára.
– Az óriás tábla csokit és még valamit, de az titok!
– Jól van fiam, akkor vacsora után majd odaadhatod neki – szegezte szemét ismét az újság lapjaira.
Addig az édesanya az előszobában eligazította Petike levetett cipőjét és az övét is. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja. A barátnője kereste, aki tudakolta tőle, hol a fenében volt, hiszen ma estére beszélték meg a bulit. Petike csak fél szavakból hallotta a beszélgetést. "jól van, akkor már indulunk is" ez volt anyukája utolsó szava a telefonban. Már csak azt látta, hogy anyukája és apukája is elkezd szedelőzködni egymást sürgetve. "Siess már, buli van" – hallotta többször is.
Mire feleszmélt, már az ajtó előtt álltak, és mondták a jó tanácsokat: "Fiam, már nagy gyerek vagy. A hűtőben találsz szendvicset, a tévét is nézheted, de máshoz ne nyúlj, és senkinek ne nyiss ajtót! Mi most elmegyünk, buli van, majd ha nagyfiú leszel, te is mehetsz. Légy jó, és korán feküdj le, de előtte mossál fogat!" Ezzel bezárult az ajtó, és magára maradt.
Ekkor tudatosult benne, hogy oda a meglepetésének, hiszen nem tudja majd ma odaadni az ajándékot.
Törte a fejét, hogy mitévő legyen. Egyszer csak gondolt egyet és a dugihelyről, ahogyan ő hívta ezt a kis titkos zugot, elővette a nagy tábla csokit. A többi meglepit ott hagyta. Bement a szülei szobájába. De vajon hova rakja, hogy biztosan észrevegye az anyukája. Jó ötlete támadt, hogy megveti az ágyat és a párnájára rakja, de ráhajtja a paplant. Elképzelte, ahogy édesanyja rálel, és mosolyogva észreveszi, és majd meglepően ujjong. Így megágyazott, és elrejtette az ajándékot.
Körülnézett a szobában, és sajnálattal látta, hogy az anyák napi tulipán ott hever és kókadozik az asztalon. Fogta a vázát és belerakta, kiment és vizet is engedett bele, majd visszavitte a szobába. Onnan kilépve jutott eszébe, hogy számára ma elmarad a beígért tejbedara is, amire készítette a pocakját.
Még a nyála is kicsordult. Kedvetlenül kapcsolta be a tévét, de gondolatai a tejbedarán jártak, és a korgó gyomrán. Mely arra késztette, hogy eszébe jusson az elrejtett csokoládé. Nem enné meg mindet, csak legalább pár kockát. Összefutott a nyál a szájában. De aztán amilyen gyorsan lehetett, elvetette magában ezt a lehetőséget. Helyette bement a konyhába, és neki állt megfőzni élete első vacsoráját. Úgy, ahogyan az anyukájától látta, ugyanabban az edényben. Csak a mennyiségekkel nem volt tisztában. De azt tudta, hogy állandóan keverni kell.
Majdnem kifutott a tej, de azért kész lett vele. A szekrényben hiába kutatott fel mindent, sajnálatára kakaóport sem a megszokott helyen, de még a spájzban sem talált. Pedig az adná meg a boltban nem megvett csoki igazi zamatát. Így elkezdte szomorkásan kanalazni a csupasz tejbedarát. Ami valahogy nem úgy sikerült, ahogyan megszokta, mivel furcsa csomókat is érzett a szájában. Egy kicsit nyámmogott rajta, aztán pár kanál után ott hagyta. A kedve olyannyira elment, hogy fogmosás nélkül ment az ágyba. Ruháit szétszórva a szék támlájára csapta. A tévét a szokásosan beállítva bekapcsolta.
Egy kicsit nézte, ahogy a filmben püfölik egymást az emberek.
Erre szenderült álomra.
Késő éjjel hangoskodásra riadt. Mint az utóbbi időben oly sokszor. Az édesapja és az édesanyja civakodtak. Káromkodtak egymással elviselhetetlenül. Már megint elfogyott az apja cigarettája, és hogy a holnapi inge megint nincs kivasalva. A hangjukból azt vélte, bizony megint alkoholt ittak. Fél óra cirkusz után végre elcsendesedett az otthon. Ha nehezen is, de újból elaludt. Reggel fáradtan és fásultan ébredt. Eszébe jutott az apja elől is titkolt ajándék. A tegnap esti perpatvar még ott zengett fülében. Odalopakodott a dugi helyéhez, és óvatosan, hogy szülei észre ne vegyék, a zsebébe rejtette az ajándéknak szánt tárgyat és még valamit. Ezen a napon is szokásosan indult
az iskolába, de már útközben terveket szövögetett a meglepetésnek szánt ajándékkal. Amiről úgy gondolta, most ő és a legjobb barátja fognak osztozni. Örömmel futott oda barátjához és a fülébe súgta: suli után buli lesz a parkban... de csak mi ketten... ne szólj senkinek... Társának halvány sejtelme sem volt, hogy Petike vajon mire készül. Mit jelent az, hogy buli van? A tanítás szünetében hiába faggatózott. A buli, az buli. Majd a parkban megtudod... – hajtogatta feleletként neki.
Aztán aznapra az iskolában utolsót csengettek. A két barát loholt a parkba. Petike feltérképezte a terepet. Beráncigálta barátját a bokor mögé, ahol úgy gondolta, senki sem láthatja meg őket. Elővette a cigarettát és az öngyújtót.
– Most pedig buli van, és rá fogunk gyújtani! – nyújtotta oda barátjának a közben kibontott cigarettásdobozt.
– Ezt meg honnan szerezted? – kérdi tőle.
– Anyukámnak hozattam, hogyha majd apám veszekszik vele, mert nincs cigije, akkor majd odaadom neki, és nem lesz vita.
– Akkor most miért?
– Mert ilyen kedvem van. Buli van, és kész!
A társa nem ellenkezett. Az első slukkoktól mindegyik köhécselt, de féltek bevallani egymásnak, hogy ez a cigaretta bizony nem is olyan jó dolog, mint ahogy a felnőttek gondolják. Mégis, ettől a perctől kezdve ha tehették, iskola után itt "buliztak". Senki nem látta őket, csak a bokrok felett lévő gomolygó füstöt, míg el nem oszlatta azt a levegő.