Az afázia tisztán nyelvi zavar?

A kutatási módszerek fejlődésével formálódott a Broca-afázia mint szindróma jelentése, amelynek következményeképpen egyértelművé vált, hogy a Broca terület és Broca-afázia közötti kapcsolat nem egyirányú. Több olyan eset ismeretes, amelyek alátámasztják, hogy a Broca-terület sérülése nem okoz afáziát, illetve nem Broca-afáziát okoz (Hagoort, 2005;

Kutas, 2014). Így tehát a Broca terület nem csak a szóprodukció során aktív, hanem szerepe van a megértésben is, aktivációt mutat lexikai, fonológiai, grammatikai feladatok esetén, de bizonyos nem nyelvi feladatok esetén is, sőt egyéb kognitív funkciók mérése során is (pl.

Fazio és mtsai, 2009; Hagoort, 2005; Hagoort és Levelt, 2009). Ezért a terület funkcionális komplexitása miatt pontosabb Broca komplexumról beszélni, hiszen citoarchitektonikailag

78

különböző, de funkcionális szempontból szorosan kapcsolódó területekről van szó (Hagoort, 2005; Lindenberg, Fangerau és Seitz, 2007; Tóth, 2018a).

A Wernicke terület működésével kapcsolatban is hasonló változatosság bontakozott ki a kutatások eredményei alapján (pl. Petkov és mtsai, 2009), s mindebből arra következtethetünk, hogy a különböző nyelvi feladatok hátterében közös neurális hálózatok rendszere húzódhat meg (Denes, 2011).

A cerebellum esetében szintén színes képet kapunk: klasszikusan fontos szerepet tölt be a mozgások koordinációjában, illetve kivitelezésében, ugyanakkor újabb eredmények szerint szerepe lehet a nyelvi funkciókban is. Ennek mikéntje még nem pontosan tisztázott, a következő sérülési mintázatok jellemzőek: a fonológiai, illetve szemantikus fluencia károsodása, agrammatizmus, megnevezési, szótalálási nehézség, afázia, olvasási, írási nehézség (Ackermann és Hertrich, 2000; Baillieux, De Smet, Paquier, De Deyn és Mariën, 2008; De Smet, Baillieux, De Deyn, Mariën és Paquier, 2007; Fabbro, 2000; Glickstein, 2007; Leiner, Leiner és Dow, 1993).

A fenti sokszínűség, azaz a klasszikus területekkel és/vagy funkciókkal kapcsolatos újabb eredmények a nyelvi képességek modellálásában is változást hoztak, hiszen mindez hatott a nyelv és más kognitív képességek viszonyának leírására. Azok már nem elkülönült, hanem egymással igen szorosan összefűződő képességrendszerekként értelmeződnek. Ugyanakkor a nyelvi rendszer funkcionális neuroanatómiájának magyarázatában számos, sokszor ellentmondásos információt találunk, amely egyrészt módszertani okokkal, másrészt a nyelvi képességről alkotott elméletek különbözőségével magyarázható (Cahana-Amitay és Albert, 2015). Egy ilyen sarkalatos pont – amelyben nincs teljes egyetértés –, hogy vajon a nyelvvel kapcsolatos neurális hálózatok különböznek-e az egyéb kognitív funkciókkal kapcsolatos hálózatoktól vagy sem (Blumstein és Amso, 2013). Nyelvelméleti aspektusból ez az elme szerveződésének modellálását állítja középpontba: az újabb kutatási eredmények nem támogatják a modularizmust, amely szerint az elme egymástól elkülönített, specializált modulokból állna, s mindegyik modul egy-egy specifikus információtípussal dolgozna. Ebben a keretben egy ilyen specifikus modul lenne a nyelv, amelynek működése jól elkülöníthető más kognitív rendszerektől (Blumstein és Amso, 2013; Fodor, 1983; Ingram, 2007). Mára a kutatások technikai fejlődése lehetővé tette, hogy ezen elméleti modellek, kérdések ellenőrizhetővé váljanak az agy valós idejű vizsgálatával, különböző feladathelyzetek alkalmával. Az fMRI kutatások eredményei bizonyítják, hogy a nyelv komponensei nem ilyen szerveződésűek, hanem elosztott hálózatokból állnak (Fazio és mtsai, 2009). A nyelvi rendszer legalább néhány neurális hálózatban és komputációs jellemzőben osztozik, illetve időben elkülönítetten

79

kölcsönhatásba lép más kognitív mechanizmusokkal (Amunts és mtsai, 2010; Baldo és Dronkers, 2007; Blumstein és Amso, 2013; Kunert, Willems, Casasanto, Patel és Hagoort, 2015). Ilyen típusú pl. Hagoort (2005, 2016) ún. „MUC” modellje is, mely három funkcionális egységet (memória („memory”), egyesítés („unification”) és kontroll („control”)) különít el.

Nézzük, a fenti keretekben bemutatott afáziás teljesítményt hogyan lehet ebből a megközelítésből értelmezni! A beteg teljesítménye tehát már ismert, jelen keretben a következő megállapítások tehetők: a beteg nyelvi tüneteinek hátterében azon kognitív funkció sérülése állhat, mely alapvetően a szekvenciák létrehozásáért lenne felelős, továbbá a munkamemória érintettsége feltételezhető még. Ezen tényezők kölcsönös egymásra hatásának manifesztációja érhető tetten a fonémák sorrendjének felcserélésében, illetve a szintaktikai szerkezetek agrammatikus voltában.

Az újabb kognitív idegtudományi eredmények a szigorú értelemben vett modularitás elméletét nem támogatják, hiszen az a kognitív működés egy-egy idői pillanatának jellemzését adja, mely szerint statikus, fix, specializált neurális hálózatok szolgálnak egy-egy adott kognitív folyamat alapjául. Az fMRI kutatások eredményei ezt nem támasztják alá, sőt éppen a kognitív rendszer plasztikussága és adaptív funkciói mellett érvelnek (Blumstein, Amso, 2013).

A nyelvi képességgel és az afáziával kapcsolatos ismeretek bővülése újabb irányokat jelöl ki a kutatások számára. Ennek egyik legfontosabb oka a terület multidiszciplináris jellege. Láthattuk, hogy a különböző kutatások eredményei hogyan hatnak egymásra, s így egyre pontosabb, specifikáltabb modellek kidolgozására nyílik lehetőség, s ezen elméleti modellek valós idejű, feladathelyzetben történő tesztelése, s végső soron az elméleti állítások empirikus igazolása is egyre elérhetőbb. Csépe (2016) ráirányítja a figyelmet a vonatkozó tudományterületek közötti integráció szükségességére.

Mindennek eredményeképpen tehát a szigorú lokalizációs szemlélettől egyre inkább távolabb kerülünk. Azonban azt is láttuk, hogy mindez nem csak az újabb technikai lehetőségek eredménye, hiszen már a korai irodalomban is megfogalmazódtak olyan állítások, amelyek a nyelv hálózatos, elosztott felfogása mellett érveltek⁸. Fontos kiemelni, hogy napjainkban egyre inkább olyan modellek és leírások dominálnak, amelyek a multidiszciplináris szemléletből eredően többé már nem választják el élesen egymástól a

8 Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni a dolgozat előopponensének, Dr. Bánréti Zoltánnak, hogy erre a tényre ráirányította a figyelmemet.

80

nyelvi és kognitív képességeket. Az újabb kutatások, modellek már nem tartják szétválaszthatónak a kognitív képességeket, nem beszélhetünk izoláltan nyelvről a kognitív képességekhez viszonyítottan. Azonban ez nem csak az afáziákkal kapcsolatos ismeretek alakulására hat, hanem az ép nyelvi képességről alkotott felfogásra is. Nyelvelméleti aspektusból ez azt jelenti, hogy a nyelvi funkciók működését alapvetően meghatározzák a kognitív képességek, illetve műveletek, hiszen azok egymástól nem szétválasztható rendszerek. Így a nyelv az alapvető kognitív képességekre „rárakódott”, annak specifikus megnyilvánulási formájaként definiálható. Egyrészt a pontosabb modelleknek, másrészt a funkciók árnyaltabb leírásának köszönhetően jutunk el a kognitív funkciók egymást kölcsönösen meghatározó, kiegészítő megközelítéséig (Turgeon és Macoir, 2008).

A szerzett nyelvi zavarok ilyen irányú definíciójának még egy következményét érdemes kiemelni: egyre több adat és eredmény szól amellett, hogy afázia esetén nem törlődnek vagy vesznek el a nyelvi reprezentációk, hanem azon (kognitív) folyamatok válnak érintetté, amelyek ezekből az építőkövekből a megfelelő szerkezetek létrehozásáért lennének felelősek (Cahana-Amitay és Albert, 2015; Lambon Ralph és mtsai, 2017; Martin és Gupta, 2004;

Martin és Reilly, 2012; McNeil, Hula és Sung, 2010). Vagyis a korábbi tárolás/hozzáférés alapú különbségtétel mára a nyelvi reprezentációk/(kontroll) kognitív folyamatok dinamikája mentén ragadható meg.

A kognitív nyelvészeti kerethez visszacsatolva ez a tendencia az egyik fő állásfoglalással mutat közös vonásokat. A Kognitív Elkötelezettség Elve (Lakoff, 1990) szerint általános kognitív alapelvek vannak, melyek nem a nyelvre specifikusak abban az értelemben, hogy azok nem csak a nyelvi képességek működtetéséért felelősek.

4.3. Részösszefoglalás

Az afáziákkal, illetve a nyelvi képességgel és tágabb értelemben véve a kognitív funkciókkal kapcsolatos újabb kutatások eredményei szemléletváltást eredményeztek. A fejezetben ennek a XIX. és XX. századi gyökereinek számbavételéből kiindulva kirajzolódik az a fejlődési ív, amely napjainkban már a kognitív funkciók kölcsönös meghatározottságát mutatja. Az afáziák definíciójában is jól nyomon követhető ez a fejlődési ív: habár a fejezetben bemutatott három megközelítés jól megfér párhuzamosan egymás mellett, s úgy tűnik, hogy jól kiegészítik egymást, azt láthatjuk, hogy napjainkban a konnekcionista megközelítés áll a kutatások hátterében.

81

A klinikai-funkcionális szemlélet elsősorban az afáziák tipológiáját szolgálja. Hazánkban a klinikai gyakorlatban egyelőre ez a legelterjedtebb szemlélet, hiszen ez a diagnosztikai folyamat és kutatások kiindulópontja is, illetve a nyelvi zavarok mértékének és természetének azonosításához a klasszikus szemlélet eszközei állnak rendelkezésünkre. Ugyanakkor látszik, hogy a kurrens kutatások konnekcionista szemléletű szempontokat is figyelembe vesznek. A klasszikus szemléletet kiegészíti a neurolingvisztikai megközelítés, amely a nyelv komponenseinek és ezek sérülési mintázatainak beazonosítását tűzi ki célul. Ennek eredményeképpen a kutatási paradigmák perspektívát váltanak, s oly módon közelítik meg a nyelvi tevékenységet és a kognitív funkciókat, amelyek szoros összefonódást és kölcsönös meghatározottságot mutatnak.

82