Történetünk szereplőinek, úgymint Grujó Péter fejedelmi portai követnek, Nagy Péter komornyik deáknak (cubicularius), továbbá Szerémi Péter darabontnak va-lószínűleg nem sok közük volt egymáshoz, azonban annál több Báthory István fejedelemhez, akit odaadóan szolgáltak, és a maga során a fejedelem sem lett adósuk. A róluk szóló töredékes információk, az őket megjutalmazó, erdélyi fe-jedelemből lett lengyel királyról is elárulnak egyet-mást, s ez némileg közelebb hozza az utókorhoz az uralkodó hajdanvolt személyiségét.
Elsőként Grujó Péterről és családjáról fogunk szólni. Grujó kulcsfontosságú időpontban, mégpedig Báthory Istvánnak Bekes Gáspárral zajló konfliktusa so-rán volt a fejedelem diplomatája. Ismereteink szerint 1574–1575-ben állandó követként, 1572-ben és 1577-ben pedig főkövetként szolgálta urát a Portán.1 Hű-séges szolgálatai jutalmául többek között a Gyulafehérvárral határos Drombár egészbirtokot kapta meg a fejedelemtől. E birtokadomány azért bírt különleges jelentőséggel, minthogy a székváros környéki fiskális birtokállományból egész-birtokhoz csupán a mindenkori fejedelmek legközelebbi és legmegbízhatóbb hí-vei jutottak. Ez azzal magyarázható, hogy a fiskális uradalmak birtokait Erdély fejedelmei nem adományozhatták el véglegesen, csupán ideiglenes zálogként (inscriptio) adhatták híveiknek hű szolgálataik fejében, bár ez a szabály eleinte nem volt általános.2 Minthogy a székváros ellátására rendelt Gyulafehérvár kö-rüli birtokok nagyarányú eladományozásával az udvartartás létalapját számolták volna fel, a jószágok donációja nem is volt túl gyakori.3
Drombárt a fejedelem ismeretlen időpontban adományozta Grujó Péternek élete végéig, azonban később „perpetuálta benne”, és szolgálatai jutalmául
1 Biró Vencel: Erdély követei a Portán. Kolozsvár, 1921. 114–115.
2 Approbatae Constitutiones. In. 1540–1848. évi erdélyi törvények. Ford. és utalásokkal ellátták Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen. Bp., 1900. Pars. II. Tit. VIII. Art. 1–6. A gyalui vártar-tomány urbáriumai. Bevezetéssel ellátva közzéteszi Jakó Zsigmond. Kolozsvár, 1944. XXIX.
3 Gálfi Emőke: A gyulafehérvári uradalom birtokainak mobilitása a 16. század második felében.
In. Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv. 2018. (megjelenés alatt)
GÁLFI EMŐKE 64
nek és fiági leszármazottainak adományozta örökjogon.4 Grujó Péter halála után a fia, István örökölte, azonban kevéssel 1583 júliusa előtt ő is meghalt, s így Drombár visszaháramlott a kincstár tulajdonába. Báthory Zsigmond 1583. július 2-án kelt mandátumából kiderül, hogy a tulajdonos halála után szentegyedi Som-lyai Gergely jogügyigazgató az értékes birtokot vissza akarta csatolni a kincstár-hoz, miután kifizette a család nőtagjait5 megillető leánynegyedet, de az asszo-nyok nem voltak hajlandók átvenni az őket illető összeget, és a birtokot vissza-engedni a fiskus birtokába.6
Az ügyben 1586 októberében Gyulafehérváron tartott tanúvallatás során a ta-núk elmondták, hogy a Grujó István halálát követő vasárnap Drombárt elvették özvegy Grujó Péterné Klincsit Mártától, aki atyafiát, Kusdi Miklóst küldte kö-nyörgő levéllel Báthory Istvánhoz, hogy ne fossza meg jószágától. A birtokra ugyanis több befolyásos személy is szemet vetett: Kovacsóczy István kancellár, Gyarmati Gergely főaranybeváltó, Sasa János gyalogpuskás főkapitány és Lim-bai Nagy Demeter gyalogpuskás tizedes (a Grujó család támogatója).7 Kusdi el-jutott Lengyelországba, ahol előadta az özvegyek panaszát, és a király úgy tűnik szigorú megrovásban részeltette a hármas tanács tagjait, köztük magát az ügyben érdekelt Kovacsóczy kancellárt is, másképp nem biztosították volna 1583 augusztusában kelt levelükben a királyt arról, hogy „semmi bántása az után az asszonyoknak tőlünk nem volt. (…) Ezek pedig úgy mind itt létébe, és szeme láttára lettenek Kusdinak, ki az után ment be osztán ugyan hírünk nélkül felsé-gedhez, és felségedet ilyen hamis dologgal meg nem találhatta volna, kin az fel-séged kegyelmes itéleti legyen, mint kellessék felfel-ségednek eféle embereknek szavokat meg hallgatni.”8
Drombárt végül – amint az némiképp várható volt – a legbefolyásosabb sze-mélynek, Kovacsóczy kancellárnak sikerült megszereznie,9 azonban csak az öz-vegy halála után. Báthory István ugyanis egyfelől emlékezett Grujó Péter szolgá-lataira, másfelől az uralkodók egyik alapfeladatának megfelelően (ti. az
4 Báthory István király levélváltása az erdélyi kormánnyal (1581–1585). Közrebocsátja: Veres Endre. (Magyar történelmi emlékek. Okmánytárak. 42.). Bp., 1948. (továbbiakban Báthory István király levélváltása) 82. és MNL OL F 3 C. 55.
5 Grujó Péterné Klincsit Katalinnak és Grujó Istvánné Pap Eufrozsinának, továbbá Grujó Péter leányának, Katalinnak.
6 MNL OL. F 4 Cista comitatuum (továbbiakban F 4) Cista comit Alb. Cista 2, Fasc. 2, Nro. 17.
7 Az erdélyi káptalan jegyzőkönyvei (1222–1599). Szerk. Jakó Zsigmond. Mutatókkal és jegyze-tekkel regesztákban közzéteszi Bogdándi Zsolt, Gálfi Emőke. (Erdélyi Történelmi Adatok VIII. 1.) Kolozsvár, 2006. (továbbiakban ErdKápJkv) 472. sz.
8 Báthory István király levélváltása. 82.
9 Az erdélyi fejedelmek Királyi Könyvei I. Báthory Zsigmond Királyi Könyvei (1582–1602).
Szerk. Jakó Zsigmond. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó. (Erdélyi Történelmi Adatok. VII. 3.) Kolozsvár, 2005. (továbbiakban ErdKirKv) 994. sz., ErdKápJkv VIII 1. 636, 637. sz.
A KÖVET, A KOMORNYIK ÉS A KATONA 65 gyek és árvák oltalmazása), tekintettel volt az özvegy előrehaladott korára és ki-szolgáltatottságára.10 Ezért az özvegy és leánya Drombár birtokon maradhattak, a leány, amíg férjhez nem ment, az özvegy pedig haláláig. Klincsit Márta 1587 végén vagy 1588 elején távozhatott az élők sorából, a kancellár ugyanis 1588.
január 14-én kötött egyezséget az özvegy leányával, Grujó Katalinnal, akinek a leánynegyedéért és anyja hitbéréért, továbbá az apja, Grujó Péter által épített ud-varházért cserébe Kovacsóczy 300 forintot fizetett, és a kancellár azt is megen-gedte Katalinnak, hogy betakarítsa a termést a falu határában.11
Történetünk másik főszereplője az oklevelekben cubicularius-ként előforduló Nagy Péter. Klasszikus értelemben vett karrierje nincs (vagy a forrásokban ez-idáig nem bukkantunk nyomára), hiszen végig e hivatalt töltötte be. A neve előtt megjelenő hivatali funkcióját jelölő cubicularius vagy magyarul komornyik de-ák megnevezést Trócsányi Zsolt Erdély központi kormányzatáról írott alapvető opusában a kincstári igazgatásban részt vevő alsóbb személyzetre vonatkoztatta, az általa összeállított névsorban maga Nagy Péter is ekként szerepel.12 Az utóbbi években zajló hivatalnok értelmiségiekre, azon belül pedig a kincstári igazgatás-ban szerepet játszó gazdasági értelmiség rétegére vonatkozó kutatások13 azonban Trócsányi eredményeit sok esetben árnyalták,így a cubiculariusi funkció több-szörös értelmére is felhívták a figyelmet.14 Ez alapján egyrészt világos, hogy a megnevezés nem a kincstár alacsonyabb rangú tisztségviselőire vonatkozik, ha-nem esetenként az országos jövedelmek kezelőit takarja, másrészt ezektől elkü-lönítendők a fejedelem tulajdonképpeni belső inasai vagy komornyikjai, akiket ugyanezzel a cubucularius megnevezéssel illettek, és feladataikból adódóan az uralkodók megbízható, hűséges emberei voltak. Nagy Péter cubicularius ez utóbbi kategóriába sorolható, és a rávonatkozó szinte valamennyi forrás kiemeli,
10 Az oklevél szerint: „Eandem possessionem Drombar idem divus rex rationem habentem vir-tutis ac meritorum dicti domini cancellarii, eidem domino cancellario iure perpetuo daturam se tum tandem promisisset, cum dicta Martha Klinchit relicta iam sepe fati Petri Grwio e vivis excessisset. Siquidem idem divus rex tum memor fidelium dicti Petri Grwio servitiorum, tum motus etiam misericordia erga eandem viduam, ut in ingravescente sua aetate haberet unde se sustentare posset, eandem possessionem Drombar simul cum praetactis cunctis suis utilitatibus (…) eidem Marthe Kylinchit relictae vita sua comite (…) tenendam cocessisset.” MNL OL F 3 Centuriae (továbbiakban F 3) C. 55.
11 MNL OL F 3 C. 55.
12 Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Bp., 1980. 344.
13 A teljesség igénye nélkül, csupán az egyik legfrissebbet említve, Mátyás-Rausch Petra: Ércbá-nyászat a Báthoryak korában. A szatmári és az erdélyi bányavidék arany-, ezüst- és higanybá-nyászata (1571–1613). Bp., 2017.
14 Dáné Veronka: Cubicularius, követ, áruló (?). A marosjárai Bálintffyak a 17. század közepéig.
In. Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben. Szerk. Bogdándi Zsolt, Fejér Tamás, (Erdé-lyi Tudományos Füzetek 287.) Kolozsvár, 2017. 25–42. Uő: Egy cubicularius klán ismeretlen ága: a kolozsvári Bornemiszák. = Erdélyi Múzeum. 2019. 1. sz. (megjelenés alatt, a szerző szí-ves közléséből)
GÁLFI EMŐKE 66
rint kora gyermekségétől fogva egészen halála pillanatáig szolgálta Báthory Ist-vánt, urát Lengyelországba is elkísérte, és a távoli Marienburgban15 érte a halál.
Hősünk elsőként 1572-ben jelenik meg forrásainkban.16 Ebben az időpontban Diósadról származónak mondja az oklevél, a későbbiekben azonban tágabb szü-lőhazájára utalva szilágyi Nagy Péterként szerepel. Minthogy a Szilágyságban fekvő, Közép-Szolnok vármegyei Diósad Szilágysomlyó közelében fekszik, ért-hető, hogy Nagy Péter már gyermekkorától fogva a Báthory család szolgálatában állott. Szülőfaluja a 16. század közepén, azaz Nagy Péter fiatalsága idején más tulajdonosok mellett részben a kusalyi Jakcsi, részben a somlyai Báthory család birtokában volt.17
Szolgálatai jutalmául a már említett 1572-ből származó oklevél szerint az uralkodó komornyikjaként egy gyulafehérvári kőből épült kanonokházat kapott Báthory Istvántól a város falakon belül álló negyedében, amelybe be is iktatták.18 A várnegyed a székváros legértékesebb része volt, minthogy elhelyezkedése alap-ján a kortársak biztonságosnak vélték, jóllehet a későbbi pusztítások bebizonyí-tották, hogy Gyulafehérvár fekvése miatt katonailag védhetetlen.19 A szóban forgó kanonokház nem csupán fekvése miatt volt értékes, ugyanis az erdélyi káptalan egykor 24 tagot számláló testületének házai – noha a kanonokok közül egyesek több házzal rendelkeztek Gyulafehérvár területén az egyházi javak sze-kularizációja előtt – a hajdan volt püspökváros legigényesebb épületei voltak, amelyek tulajdonlására a későbbiekben csupán a mindenkori uralkodók környe-zetének legközelebbi tagjai formálhattak igényt.20 A ház tulajdonosának halála után visszaszállt a kincstár birtokába, és később a fejedelem rokonának, somlyói Báthory István tanácsúrnak, és Kraszna vármegye örökös ispánjának volt a gyu-lafehérvári szálláshelye.21 Minthogy Nagy Péter a végrendeletében egy olyan fe-hérvári házról is említést tesz, amelyről úgy rendelkezik, hogy halála után a hoz-zá tartozó szőlőkkel és jobbágyokkal együtt rokonai adják el,22 feltételezhető,
15 Ma Malborg, város a mai Észak-Lengyelországban.
16 Román Nemzeti Levéltár Hunyad Megyei Igazgatósága, Déva (továbbiakban Dévai lt.), Okle-vélgyűjtemény. IX. 9. sz.
17 Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. I. Szerk. Maksay Ferenc. Bp., 1990. 406.
18 Dévai lt., Oklevélgyűjtemény. IX. 9.
19 Kovács András: Gyulafehérvár, az erdélyi fejedelmi udvar színtere a 16. században. In. Idővel paloták… Magyar udvari kultúra a 16–17. században. Szerk. G. Etényi Nóra – Horn Ildikó, Bp., 2005. 236–240. Uő: Gyulafehérvár, az erdélyi püspökök középkori székhelye. In. Márton Áron emlékkönyv születésének 100. évfordulóján. Szerk. Marton József, Kolozsvár, 1996. 191–201.
20 Gálfi Emőke: Gyulafehérvár a középkor végén. = Erdélyi Múzeum, 2015. 1. sz. 35–41.
21 ErdKirKv VII. 3. 1000. sz.
22 Szilágyi Nagy Péter végrendelete. = Történelmi Tár, Új folyam, 1905. (továbbiakban Végren-delet). 284. Eredetije Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Igazgatósága, Kolozsvár. Ke-mény cs. csombordi lt. (továbbiakban KeKe-mény cs. csombordi lt.) 119. sz.
A KÖVET, A KOMORNYIK ÉS A KATONA 67 hogy a már említett kanonokházon kívül saját vásárolt házzal is rendelkezett a székvárosban.
Hősünk az uralkodónak Bekes Gáspárral zajló konfliktusa során hű maradt urához, így kaphatta odaadó szolgálataiért 1576-ban a Fehér vármegyében fekvő Csombord és Akna egészbirtokát, amelyek azelőtt a Bekes Gáspár tulajdonában voltak.23 A birtokok közül Csombordról tudjuk, hogy igen értékes volt, hiszen a falu által hajtott jövedelem a 16. század közepén 64 forintra rúgott, amely meg-haladta a Gyulafehérvár közelében fekvő Igen mezőváros által fizetett 58,8 fo-rintos összjövedelmet.24 Így nem meglepő, hogy a későbbiekben Nagy Péternek itt volt a fő lakóhelye, amelyre, lengyelországi távollétében, a tetvérnénje, Gör-bedi Borbála viselt gondot.25
Az említett két egészbirtokon kívül a fenti adománnyal azonos dátumon meg-kapta a Bekes Gáspár pártján álló és ezért hűtlenségbe esett Várfalvi Bálint fele-sége, Mikola Anna magyarlapádi, Miske András bagói, továbbá Csáki Pál és fia, Csáki Ferenc valamint Bornemizza Boldizsár kútfalvai részbirtokait Fehér vár-megyében, amelyeket 1575-ben koboztak el tőlük.26 A birtokrészek nagyságáról nincs tudomásunk, csupán a cubicularius végrendeletéből értesülünk arról, hogy Kútfalván több mint nyolc háznyi jobbággyal bírt, ennyit hagyott ugyanis a szolgálatában eljáró Kápolnai Ferencnek és Székely Lukácsnak.27 A fenti birtok-adományokhoz kapcsolódik egy fél évvel későbbi intézkedés, 1576. augusztus 10-én ugyanis Báthory István Nagy Péternek és örököseinek elengedte Csom-bord egészbirtoka, továbbá a bagói és lapádi részbirtokok teljes tizedét.28
Utolsó adatunkat Nagy Péter életéről és egyben haláláról is 1577. augusztus 4-én, Marienburgban kelt végrendelete.29 A testamentum nem csupán értékes ada-lékokkal szolgál a végrendelkező életéről, személyes kapcsolatairól és rokonságá-ról, hanem az általa felhalmozott kincsek alapján arra is rámutat, hogy mennyire tehetősek lehettek, milyen sokra vihették az uralkodó belső környezetének tagjai.
A végrendelet első felének legértékesebb adata Nagy Pétert illetően az az óhaja, miszerint „ha pedig az Ur Isten itt ez országba[n]30 ez világból kivenne, azt akarom, hogy testemet Erdélybe vigyék, és Colosvárat az nagy templomban
23 1576. február 3. Dévai lt., Oklevélgyűjtemény. 252. sz.
24 Gálfi Emőke: A gyulafehérvári udvarbírák és az általuk igazgatott uradalom a 16. század kö-zepén. In. Certamen III. Szerk. Egyed Emese, Pakó László, (Előadások a Magyar Tudomány Napján az Erdélyi Múzeum Egyesület I. Szakosztályában) Kolozsvár, 2016. 267.
25 Végrendelet. 281.
26 Kemény cs. csombordi lt. 112. sz.
27 Végrendelet. 283.
28 Kemény cs. csombordi lt. 113. sz.
29 Végrendelet. 279–287.
30 Ti. Lengyelország.
GÁLFI EMŐKE 68
keresztyén módra temessék.”31 A szóban forgó kolozsvári „nagytemplom” 1577-ben a város unitárius lakóinak kezén volt,32 eszerint Nagy Pétert, egyben a kato-likus Báthory István bizalmas emberét, csakis akkor temethették ide, ha maga is unitárius volt.
Testamentuma végrahajtóinak Kovacsóczy Farkast, Margai Istvánt és Rődi Ambrust vallotta. Utóbbiak közül Margai István 1572-ben a Nagy Péternek adományozott gyulafehérvári ház iktatásánál is jelen volt udvari familiárisként.33 Birtokai nagy részét, elsősorban Csombordot és Aknát két testvérének: Szi-lágyszegi Jánosné Görbedi Borbálának (nénjének) és Sándorházi Ferenc deák fe-lesége Görbedi Zsófiának (húgának)34 továbbá azok gyermekeiknek rendelte, ki-kötvén azonban, hogy csombordi udvarházát egyedül nővére, Borbála kapja.
Unokahúgai kiházasítására 200 forintot szánt. A csombordi házában levő női ru-hákat, amelyről jegyzéke is volt,35 a csombordi majorságában levő borát, búzáját és állatait, továbbá pénze nagy részét és arany, ezüst ingóságait ugyancsak leg-közelebbi rokonainak, nénjének és húgának hagyta. A testamentumban felsorolt nagymennyiségű ékszer közül említést érdemel 24 darab köves gyűrű, egy külön említett gyémántgyűrű „apró gyémántokkal rakva”, és egy „öreg rubint arany gyűrű”, továbbá egy vasládácskában őrzött Lisimachus aranyakból készített arany lánc, és egy „öreg hosszú arany lánc”, amelyet a „királné asszonytól”, azaz nagy valószínűséggel Izabella királynétól kapott a végrendelkező.36
A nagy mennyiségű arany és ezüst ékszerek és ötvöstárgyak felhalmozása a korszakban nem volt ritkaság. Báthory Kristóf tárházában két és fél bécsi mázsa ezüstneműt írtak össze 1580-ban, Thurzó György kincstárában 1612-ben 11 bé-csi mázsát.37 Bethlen Gábor majdani fejedelem a maga és öccse, István nevében 1602-ben több mint 48 márkányi ezüstneműt (mintegy 10–12 kg) helyezett le-tétbe Ajtonyi Jakab deáknál, hogy a cserébe kapott pénzösszeget ilyei vára meg-erősítésére és katonák toborzására fordítsa.38 Ezért nem kirívó, hogy Nagy Péter
31 Végrendelet. 279.
32 Kiss András: Kolozsvár város önkormányzati fejlődése az 1458-as „unióig”, és kiteljesedése az 1568-as királyi ítélettel. In. Uő: Más források – más értelmezések. Marosvásárhely, 2003.
171.
33 Dévai lt., Oklevélgyűjtemény. IX. 9. sz.
34 Csupán egy későbbi oklevélből derül ki, hogy a két asszony különböző családneveik (Nagy il-letve Görbedi) ellenére a cubicularius testvérei voltak, amely az asszonyokat soror carnales-nek pontosítja. Dévai lt. Oklevélgyűjtemény. 109. sz.
35 „az kinek az registroma egy veres könyvbe vagyon megírva”. Végrendelet. 281–282.
36 Végrendelet. 281.
37 Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig. = Századok, 1980. 4. sz. 564.
38 Gálfi Emőke: Bethlen Gábor hitelezője, Ajtonyi Jakab deák. In. A magyar arisztokrácia társa-dalmi sokszínűsége, változó értékek és életviszonyok. Szerk. Papp Klára – Püski Levente, (Spe-culum Historiae Debreceniense 12.) Debrecen, 2013. 122.
A KÖVET, A KOMORNYIK ÉS A KATONA 69 is a már említett drága ékszereken kívül a hozzá közel álló főuraknak egy-egy össze járó aranyos kupát hagyott, és az sem, hogy Fogarasban, Petrichevich Horváth Kozmánál39 egy lepecsételt ládában 44 márka és 617 piseta ezüstöt (mintegy 9–11 kg) helyezett letétbe.40
A változatos ékszerek és értékes holmik után említést érdemelnek a végren-delkező által felsorolt értékes lovak. Rögtön a testamentum elején a lengyel ki-rálynak rendelte Torma nevű lovát fékestől, nyergestől, de Mihálykó nevű pajzs-hordozójának is egy Zalánczi nevű lovat hagyott „szerszámostul, gombos nyak-bavetővel, boncsokkal és egy fehér ezüstös hegyestőrrel”, továbbá a páncéllal, sisakkal és pajzzsal, amelyeket ő hordozott.41 Rokonainak Sándorházi Ferenc deáknak és Nagy Bálint idősebbik fiának szintén lovakat hagyott ezüst szerszá-maikkal egyetemben.42
A testamentum végén a király kormornyikja készpénzéről rendelkezett. 500–
500 aranyat hagyott testvéreinek, Görbedi Borbálának és Zsófiának, 100 aranyat rokonának, Görbedi Ambrusnak, 400 aranyat elosztani rendelt távolabbi atyafia-inak. Horváth Kozmánál az ezüst mellett letétben volt 1000 arany forint, 300 tal-lér, 150 oszpora, ezen kívűl kölcsön is adott, a neki tartozó személyeket és pénz-összegeket tételesen felsorolta.43
Szilágyi Nagy Péter valóban megbecsült híve volt Báthory Istvánnak, ennek bizonysága, hogy a végrendeletébe foglaltakat az uralkodó nem csupán jóvá-hagyta, hanem arról is gondoskodott, hogy a benne rendelteket a későbbiekben végrehajtsák. 1578-ban Báthory Kristóf figyelembe véve a néhai Nagy Péter hű-séges szolgálatait és tesamentumát, testvéreinek: Görbedi Borbálának és Zsófiá-nak adományozta a Fehér vármegyei Csombord és Akna egészbirtokát. A két birtokra és a bennük levő udvarházra vonatkozólag előzőleg Báthory István len-gyel király adománylevelet adott, amelyet a kedvezményezettek bemutattak Bá-thory Kristóf vajdának. Az asszonyokat a nevezett jószágokba még ugyanabban az évben bevezették, azaz birtokba is vehették őket.44
A testamentumban említett személyek közül nem csupán Nagy Péter legkö-zelebbi hozzátartozói kapták meg az őket illető javakat. A végrendeletben a ked-vezményezettek között szerepelt a cubiculariusnak egy Nagy István nevű szol-gája is, akire „az pattantyus házat” hagyta Csombordon.45 1577-ben Báthory
39 A Báthory család hűséges familiárisa, a gazdasági értelmiség tehetséges tagja, aki a tanácsura-ságig vitte. 1571-ig marosvécsi, 1571–1576 között gyulafehérvári udvarbíró, majd a fogarasi vár (1576–1588) praefectusa.
40 Végrendelet. 285–286.
41 Uo. 284.
42 Uo. 283.
43 Uo. 285–286.
44 Dévai lt. Oklevélgyűjtemény. 109. sz.
45 Végrendelet. 283.
GÁLFI EMŐKE 70
ván a nevezett Nagy Istvánnak adományozott Csombordon egy nemesi telket és udvarházat, amely azelőtt szilágyi Nagy Péter tulajdonában volt.46 Utóbbihoz a király adománya folytán úgy került, hogy Bekes Gáspár hadnagya, Pattantyús Balázs hűtlensége folytán visszaháramlott a kincstár tulajdonába.47
Végül elérkeztünk történetünk utolsó szereplőjéhez, aki Grujó Pétertől és szilágyi Nagy Pétertől eltérően nem volt a király közvetlen környezetének tagja, csupán egy őt szolgáló gyalogpuskás, más néven darabont, aki a király által vi-selt háborúkban küzdött uráért. A király mégis szakított időt arra, hogy az Er-délyt kormányzó tanács tagjainak írjon az érdekében és a kornak megfelelő szo-kások és módozatok szerint gondoskodjon róla. 1583-ban kelt levele szerint írta, miszerint Szerémi Péter nevű darabontjának „rendeltünk helyt” Gyulafehérvár város Szent György kapujában, ezért adjanak fizetést neki. A darabontot azért kellett itt elhelyezni, minthogy a király szavai szerint „hadainkban talált sebök miatt immár megnehezedött”.48 A rendelkezést az illetékesek minden bizonnyal végrehajtották, mert Szerémi Péter 1586-ban gyulafehérvári lakosként vett részt egy vallatáson, ekkor mintegy 35 éves volt.49
E személyek bemutatása nagyrészt ismeretlen források alapján, úgy véljük, em-berközelbe hozta Erdély nagy uralkodójának környezetét, és nem utolsósorban jellemét, aki mindennapi bokros teendői és uralkodói feladatainak teljesítése köz-ben arra sem sajnálta az időt, hogy beteg darabontjának sorsáról gondoskodjon.
E személyek bemutatása nagyrészt ismeretlen források alapján, úgy véljük, em-berközelbe hozta Erdély nagy uralkodójának környezetét, és nem utolsósorban jellemét, aki mindennapi bokros teendői és uralkodói feladatainak teljesítése köz-ben arra sem sajnálta az időt, hogy beteg darabontjának sorsáról gondoskodjon.