A filmszakmai rendszerváltást elhatározó politikai- és filmelitet aggasztotta a zsidó forgalmazók-gyártók távolmaradása. A probléma megoldását a keresztény filmszakma kinevelése je
lentette. Több száz alkalommal leírták ezt 1938 után, és a fel
adatnak eleget is tudtak tenni. A zsidó filmszakmát fel lehetett váltani egy keresztény gárdával. Ebben a kérdésben „csak" a sajtóval kellett megvívniuk harcukat a negyvenes években. (A jobboldali-szélsőjobboldali sajtó ugyanis hibákat talál az őrség
váltásban. Hol strohmannok után kutat, hol azon kesereg, hogy az őrségváltókból, bár árják, hiányzik az árja szellemiség.)
Mindez azonban még a könnyebben kezelhető problémák körébe tartozott. A zsidó filmgyártok hiányát nem volt nehéz feledtetni.
TŐKEHIÁNY Ennél jóval nagyobb problémát jelentett a tő
kehiány. Különösen egy olyan filmipar ese
tében, amelyet nem támogatott közvetlen módon a költségvetés.
Hazai filmgyártásunk esetében ugyanis ez volt a helyzet. A közvetlen állami szubvencióról 1938 előtt és után egyaránt le kellett mondania a filmiparnak. Kérdés, hogy milyen eszközök
kel lehetett ezt pótolni?
A tőkehiány ráadásul több oldalon is jelentkezhet. Egyrészt felmerülhet a gyártók oldalán. A zsidótörvények láthatóan csökkentették a zsidó gyártók gyártási kedvét. Meg kellett tehát találni a keresztény gyártókat, és fel kellett kutatni az őket tá
mogató keresztény tőkét. Úgy gondolták, és nem is alaptalanul, hogy ez a probléma is megoldható a rendszerváltással. A
film-38 őrségváltás után
iparból kiszoruló zsidó tőke okozta vákuumot betölti majd a ke
resztény, így is történt.
Mi történjék azonban akkor, ha nemcsak a gyártók oldalán, hanem a közvetlen költségvetési támogatással nem rendelkező filmipar más részében is tökehiány lép fel? Mi történjék akkor, ha a legfőbb gyár, a Hunnia is pénzügyi problémákkal találja magát szembe? Mi történjék akkor, ha a gyártó és a gyár olda
lán egyidőben fellépő pénzügyi nehézségek éppen a zsidótörvé
nyek meghozatalakor jelentkeznek? 1938-ban pontosan ez tör
tént. A helyzet kínosságát csak fokozta, hogy a közvélemény könnyen arra a következtetésre juthatott, hogy Magyarországon zsidók nélkül nem lehet filmet csinálni. Ebben az esetben pedig a kereszténnyé tett filmgyártás csak óriási hátránnyal kezdheti meg pályafutását és kérdéses, le tudja-e küzdeni valaha is ezt a hátrányt.
A közvélemény súlyával a filmipar vezetői pontosan tisztá
ban voltak. Növelni azonban nem akarták. Mivel a sajtót a saját szempontjukból szükséges rossznak tekintették, eszükbe sem jutott, hogy feltárják a tőkehiány valóságos okait. Ha így lett
volna, csak meg kellett volna írniuk az igazságot. Erről azonban 1938-ban szó sem lehetett, mert esetleg fény derülhetett volna más igazságokra is. Például arra, hogy a zsidótörvények súlyo
san megsértették a polgári társadalom működésének egyik leg
főbb alapelvét, a jogegyenlőségét. így aztán maradt a hazudo-zás, illetve a manipuláció. A sajtót és a közvéleményt természe
tesen lehetett befolyásolni, de hatékonyan csak akkor, ha a ma
nipulálok képesek a manipuláció iránya és a közgondolkodás
ban meglévő valóságos tendenciák között valamiféle kapcsola
tot létrehozni. A jogegyenlőség megsértésének esetében volt er
re lehetőség. A közvélemény „megdolgozása" azért lehetett si
keres, mert miközben a zsidókat jogilag kiszorították a hon vir
tuálisan létező fogalmából, ezt a szégyenletes tényt korántsem virtuális hongyarapítással (a bécsi döntésekkel) voltak képesek feledtetni. A közel húsz éves antiszemita propaganda által
„megdolgozott" hazai közvélemény pedig alkalmasnak tűnt ar
ra, hogy mindezt el is feledje.
Ha a nagyobb összefüggések világában ez a recept bevált, a filmvilág mikrokozmoszának problémáit is meg lehetett oldani
A zsidótörvények következtében fellépő gyártási válság 39 hasonló módon. Volt tehát lehetőség a mellébeszélésre. A film
ipar tőkehiányának okait soha nem tudnánk hitelt érdemlően, pontosan rekonstruálni, ha forrásként csak a korabeli írott sajtó
ra támaszkodnánk. A zsidótörvények hatása és a különböző tő
kehiányok okai a sajtóban ugyanis teljesen összekuszálódtak.
Világosabb képet kaphatunk a levéltári források alapján.
Két kérdést kell megvizsgálnunk: a gyártó és a gyár tőkehiá
nyának okait.
Ezután meg kell néznünk, volt-e összefüggés a kétféle tőke
hiány között, majd következtetéseinket össze kell vetnünk a zsi
dótörvények hatásával.
A GYARTO Az 1945 előtti magyarországi filmgyártás TŐKEHIÁNYA magánvállalkozás volt. A gyártó az esetek többségében azonos volt a kölcsönzővel, tehát a forgalmazóval.
Bár az állam közvetlenül nem invesztált tőkét a filmiparba, álla
mi szabályozó eszközök segítségével próbálta fellendíteni a hú
szas évek derekára csődbe ment magyar filmgyártást.
1925. augusztus 24-én kiadták a filmgyártás támogatását cél
zó 4963/1925 M.E. sz. kormányrendeletet. Ez a jogszabály a külföldi filmek bemutatásából származó kölcsönzői jövedelme
ket kívánta megadóztatni abból a célból, hogy a befolyt össze
geket magyar filmek gyártására fordíthassák. A rendelet köte
lezte az évente legalább húsz külföldön gyártott, átlag 1500 mé
ter hosszúságú filmet forgalmazókat, hogy minden harmincadik külföldi film után egyet Magyarországon gyártsanak. Ez volt az állami szabályozásból fakadó oka annak, hogy a magyarországi forgalmazók egyben gyártók is voltak. Az egyéb okok között nagy szerepet játszott az is, hogy a kölcsönzők szakmabeliek voltak, és hogy a gyártás viszonylag kis jövedelmezősége nem gyakorolt nagy vonzerőt a szakmán kívüliekre. A szakmán kí
vüli gyártók között mindig sokan voltak olyanok, akik csak egy-egy alkalommal próbálkoztak.
A rendelet végrehajtási utasításával (6292/1925 M.E.sz.r.) 1925. november 6-án létrehozták a Filmipari Alapot, melyet kezdetben a Filmipari Alap Felügyelő Bizottsága kezelt. A kül
földről behozott és itthon bemutatott játékfilmek után különbö
ző díjakat szedtek, amelyek évente kb. 300 000 pengőt tettek ki.
40 Őrségváltás után
Többek között ezekből a jövedelmekből vásárolta meg a Film
ipari Alap egy árverésen a zuglói Corvin filmgyárat. A volt Corvin képezte a Filmipari Alap által 1928. december 19-én lét
rehozott Hunnia Filmgyár Részvénytársaság alapját. Az időköz
ben hangosfilmek gyártására is alkalmassá tett Hunnia műter
mét a gyártók ingyen használhatták magyar filmek gyártására.
A KONSTRUKCIÓS A filmek gyártásához szükséges tőkét RENDSZER azonban a vállalkozónak kellett biztosíta
nia. Hogy miként tette, erről tudósít a Hunnia ügyvezető igaz
gatójának, Bingert Jánosnak egy keltezés nélküli, feltételezhe
tően 1939 elején írott feljegyzése1.
A szövegből kiderül, hogy a kölcsönző-gyártó általában nem rendelkezett a film gyártásához szükséges tőkével. A tőkét kü
lönböző helyekről kellett tehát összegyűjtenie.
Először felkereste a bemutató mozikat és nekik próbálta fel
ajánlani a gyártandó filmet. Amennyiben annak témája, szerep
osztása, esetleg már kész forgatókönyve megnyerte a mozis tet
szését, a gyártó 15-20 000 pengő premier-előleget kapott tőle, évi 9-10%-os kamatra. A bemutató mozis ezzel a hitellel nem kockáztatott túl sokat, hiszen az elkészült filmet az ő mozijában fogják először vetíteni, és a bevételek árából elsőként vonhatja le a hitel és a kamat értékét.
A gyártó következő útja egy magánbankhoz vagy uzsoráshoz vezetett, aki a premier-szerződés hitelét látván újabb 30-35 000 pengős hitelt bocsátott rendelkezésére, immáron magasabb ka
mattal és azzal a kikötéssel, hogy az általa nyújtott hitelt és a kamatokat ugyancsak a film bevételéből, a premier-előleget fo
lyósító mozis kifizetése után második helyen fogja visszakapni.
A gyártónak tehát már 50-55 000 pengő állt rendelkezésére.
Harmadik útja a filmgyárba vezetett, ott bemutatta az átlag 110 000 pengőbe kerülő filmjének költségvetését. A 110 000 pengős film nyersanyagára 16 000 pengőt, a laboratóriumi munka ára pedig kb. 12 000 pengőt tett ki. A film összes egyéb
1 „Ismét a magyar filmgyártásról." in: OL. Hunnia, Ügyvezetőség iratai. Z-l 124, 1. raktári szám, 13. dosszié. A feljegyzés szövege nem egyezik meg Bingert ha
sonló című, a Magyar Film 1939. május 6-i számában található cikkének szö
vegével.
A zsidótörvények következtében fellépő gyártási válság 41 költségei átlagosan 82 000 pengőt tettek ki, amelyre a gyártó csak 50 000 pengő körüli hitellel rendelkezett. A gyártól átlago
san 32 000 pengőt kaphatott gyártási- vagy műteremhitel fejé
ben. A 32 000 pengős hitelre biztosítékként filmjének jövőbeli amerikai eladási árát és az ún. cenzúra-prémium jegyek értékét, összesen mintegy 10 000 pengőt tud felajánlani. Marad még 22 000 pengő különbözet, amire „visszatérülési sorrendet" biz
tosít a film várható bevételéből a premier-előleget nyújtó és a finanszírozó hitelező kielégítése után, harmadik helyen. Negye
dik és ötödik helyen a nyersanyag- és laboratóriumi hitelek visszafizetése következik, természetesen ugyancsak a film re
ménybeli bevételeiből.
Ezt a rendszert hívták konstrukciós filmgyártásnak. A konst
rukció azon állt vagy bukott, hogy a gyár (adott esetben a Hun
nia) tudott-e szállítási garanciát vállalni. Ez azt jelentette, hogy egy meghatározott időpontra vállalta a film „szállítását", azaz elkészítését. Ezt a garanciát minden hitelező irányában vállalnia kellett. Maga a gyártó utolsónak jutott hozzá a beruházott ösz-szeghez (ha volt neki) és profitja csak ezután következett (ha lett neki). Hozzá kell tennünk, hogy a gyártó általában 15-20 000 pengőt invesztált saját forrásból a filmbe (a forgatókönyvvel kapcsolatosan felmerülő költségeket, gázsikat stb.) amit részben elvittek az ún. kihelyezési- (értsd: forgalmazási), reklám- vala
mint egyéb járulékos költségek. Ami pedig a profitot illeti, álta
lában valamennyi volt neki, hiszen különben nem gyártott vol
na filmeket. A konstrukciós rendszer ismertetése után Bingert megjegyezte:
„Es mindezek mellett a lényegileg nagy értékű állami, indi
rekt támogatások és feltétlenül pénzt jelentő juttatások mellett, nem jut az állami filmszerűeknek annyi irányító illetve kialakító befolyása a filmre, mint amennyi az első 20000 pengőt adó pre
mierszínháznak, vagy az utána rangsoroló pénzcsoportnak " 2
A fenti rendszer tehát lehetővé tette a tőke nélküli, vagy majdnem tőke nélküli filmgyártást, az állami támogatás igény
bevételével. Az őrségváltás ebbe a rendszerbe annyi változást hozott, hogy a filmgyártás irányítói rájöttek, hogy a pénznek
2 U.o. 6. old.
42 őrségváltás után
mégiscsak van szaga: fanyalogni kezdtek azon, hogy egy film sztoriját, szereposztását, kivitelezésének módját és szellemisé
gét gyakorlatilag a nagy valószínűséggel zsidónak minősülő el
ső és második hitelező alakítja ki, a többnyire ugyancsak zsidó forgalmazó-gyártóval közösen. Mint azt a Lajta Andor-féle Filmkultúrában 1938 júniusában megjelent májusi „szózatból"
tudjuk, a zsidótörvény meghozatalának hírére kiürült a film
gyár. A zsidó gyártó és a zsidó töke várakozó álláspontra he
lyezkedett.
BINGERT JAVASLATA Bingerl feljegyzéséből azonban A FILMGYÁRTÁS ÁLLAMI a z js kjderiü hogy az őrségváltás
FINASZIROZASAROL , , , . u , •
nem kívánta ennyiben hagyni a gyártási struktúrát. A következőket javasolta:
„Ha tehát az állam elhatározná, hogy a film kiválasztás és film kialakítás kérdését intézményesebben kívánja kezébe venni, úgy ezt legegyszerűbben olyképp tehetné, ha a gyártó vállalko
zásokat felszabadítja a premierkötések és privát pénzcsoportok bekapcsolásának terhe alól olyképp, hogy ezt a pénzügyileg 100%-osan biztosított előleg, illetőleg finanszírozó hitelt vala
melyik szerve utján ésszerű és elviselhető kamat mellett, saját maga nyújtja. A filmprodukció is jól jár, mert az első 50 000 pengő kamattételében feltétlenül megtakarít legalább 5 000 pengőt, az állam is jól jár azért mert így az iniciálás és a köz
vetlen művészi beleszólás jogát ezzel szinte megváltotta. (...) Szükség volna tehát a magyar játékfilmgyártás előadott módon való finanszírozására, egyszer folyósított, mindenképpen vissza
térülésében biztosított 1 000 000 pengőre. Ez az egymillió pen
gő a mai viszonyok mellett éveken keresztül kielégítő módon el
látni és táplálni lenne hivatott a most már szellemében és céljai
ban nemzetivé váló magyar jilmgyártást. " 3
Bingert e javaslatának részletesen kidolgozott variációját át
adta Zsindely Ferencnek, az 1939. február végén létrehozott Or
szágos Nemzeti Filmbizottság (ONFB) április végén kinevezett elnökének. Az elnök Bingert tervezetét egy levél kíséretében ki
nevezése után haladéktalanul elküldte Lamotte Károlyhoz, a
3 U.o.
A zsidótörvények következtében fellépő gyártási válság 43 Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatójához. Kísérő levelében a következőket írta:
„Az elmúlt évek tapasztalatai alapján különböző tervek és le
hetőségek merültek fel, amelyeket a szakma és az érdekelt ható
ságok tényezőinek bevonásával részletesen megvitattunk s en
nek során kialakult amellett a terv melletti állásfoglalás, ame
lyet a Színművészeti és Filmművészeti Kamara dolgozott ki részletesen. A terv lényege, hogy a filmgyártásra szükséges tőke bizonyos feltételek mellett egységesen egy helyről folyósit-tassék. Az elgondolás teljesen kommerciális jellegű alapokon nyugszik, amelyet a kormány a maga részéről határozottan tá
mogatna és szükség esetén kiesési garanciát is biztosítana. En
gedd meg ennek folytán, hogy megbízásomból Balogh László miniszteri osztálytanácsos, a Nemzeti Filmbizottságban a mi
niszterelnökség képviselője, Zilahy Lajos barátom, továbbá a két filmgyár igazgatói dr. Bingert János és dr. Taub inger Zol
tán, valamint Bornemissza Béla kir. főmérnök, az iparügyi mi
nisztérium szakértője Nálad megjelenjenek, hogy a kormányzat és a filmszakma egészének megbízásából a tervet és keresztülvi
teli lehetőségét Veled megbeszéljék. " 4
Kiderül tehát, hogy Bingertnek sikerült megnyernie a kamara vezetőit, akik magukévá tették javaslatát. Nem tudjuk, sor ke
rült-e a kért találkozóra. Azt azonban feltételezhetjük, hogy a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak igencsak elege lehetett a filmesekből. A banknak ugyanis régi kapcsolatai voltak a film
gyártással. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1938-ban, mint majd látni fogjuk, egyéb okokból már egy nagyobb összegű kölcsönt folyósított a Hunnia számára. Nincs tudomásunk arról, hogy az ebben az ügyben kért egymilliós kölcsönt a bank meg
adta volna. Más okokból fognak még eleget költeni a gyártásra.
Ez lenne tehát a gyártó „tőkehiányának" az oka. Voltakép
pen valódi tőkehiányról nincs szó, hiszen a filmek gyártásakor a gyártó csak keveset, vagy semmit sem invesztál saját forrásból.
Inkább a gyártó és a mögötte álló tőke bizalmatlanságáról
be-4 O.L. Hunnia. Ügyvezetőség iratai. Z-112be-4. 1. raktári szám be-4. dosszié: A film
gyártás egységes finanszírozása: levelezés a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
kal.
44 őrségváltás után
szélhetünk. A korabeli politikai légkör nem tette bizakodóbbá őket. A szélsőjobboldal a kormány erélytelenségét ostorozta és újabb, szigorúbb zsidótörvények meghozatalát követelte. A Kiss Ferenc vezette kamara politikája (amely ebben a kérdés
ben Bingertet is támogatta) sem tűnt túlzottan biztatónak. Az idő múlásával egyre valószínűbbé vált, hogy a zsidó gyártók és a mögöttük álló tőke kivonulnak a filmiparból.
Nemeskürty István A meseautó utasai című kötetében felso
rolja az 1931 és 1945 között működő magyar filmgyártó cége
ket5. A gyártókat három csoportba osztotta. Az elsőbe az ötnél több filmet készítők (26 cég), a másodikba a két-öt filmet ké
szítők (31 cég), a harmadikba az egy filmet létrehozó vállalko
zásokat (31 cég) sorolta. Az első csoportból hét cég fejezte be 1937-38-ban tevékenységét, és tizenhat cég kezdte meg 1938 után a gyártást. A második csoportból ugyancsak heten álltak le a gyártással 1937-38-ban, és tizenöt kezdte meg 1938 után a gyártást. A harmadik csoportból négyen gyártottak 1937-38 előtt és huszonhármán gyártották 1938 után egyetlen filmjüket.
Az 1937-38 utáni leállás és az 1938 utáni kezdés okai termé
szetesen különbözők lehetnek. 1938-ban keresztény gyártók is befejezhették tevékenységüket és 1938 után is gyárthattak zsidó gyártók filmeket, bár ez utóbbi valószínűsége valamivel kisebb.
A felsorolt cégek között előfordulhatnak átfedések is. Az egyéb okokat is figyelembe véve két olyan következtetést vonhatunk le a Nemeskürty-féle kimutatásból, amelynek érvényességéhez nem fér kétség. Egyrészt az őrségváltás valóban cezúrát jelen
tett a gyártók összetételének vonatkozásában. Másrészt az őr
ségváltás után a gyártási struktúra felaprózódott. Ezt egyébként a filmirányításban szerepet játszó szervezetek és a sajtó is kons
tatálják a negyvenes években.
Ami a gyártó mögött álló tőke eredetét illeti, erről semmiféle olyan dokumentummal nem rendelkezünk, amely akár csak megközelítő történeti hitelességgel bírna. A negyvenes évek el
ső felének közállapotainak ismeretében azonban semmi okunk
5 Nemeskürty István: A meseautó utasai. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1965.
322-339. old.
A zsidótörvények következtében fellépő gyártási válság 45
sincs arra, hogy jelentős zsidó tőke jelenlétét feltételezzük a filmgyártásban.
A gyártás oldalán felmerülő „tőkehiányról" tehát megállapít
hatjuk, hogy valójában nem pénzügyi, hanem politikai okokra vezethető vissza. Ez a nem gazdasági okok motiválta tőkehiány átmeneti jelenség. Csak addig tart, amíg a szakma nem nevelte ki a keresztény utánpótlást, és amíg nem jelentkezett megfelelő mennyiségű keresztény tőke.
LIKVIDITÁSI PROBLÉMÁK 1938-ban azonban a tőkehiány A HUNNIÁBAN m^s oldalon is jelentkezett: a Hunnia filmgyár likviditási gondokkal küzdött, gyakorlatilag immobillá vált. Ennek okai tisztán gazdasági természetűek vol
tak. A gazdasági okok generálta válság megoldásába azonban ismét belejátszott a politika.
A Hunnia gondjairól a Filmipari Alapot Kezelő Miniszter
közi Bizottság 1938-as ülésein esett először szó. Ez a bizottság 1933-ban jött létre és a Filmipari Alap Felügyelő Bizottsága he
lyét vette át. Elnöke dr. Kádár László Levente miniszteri osz
tályfőnök volt, aki a belügyminisztert képviselte. Titkárát ugyan
csak a belügyi tárca adta, az iparügyi minisztériumot dr. Kádas Károly mint bizottsági tag képviselte, br. ifj. Wlassics Gyula helyettes államtitkár, a vallás- és közoktatási tárca képviselője társaságában. Műszaki titkára Nóvák Ervin főmérnök, az ipar
ügyi tárca alkalmazottja volt. Tanácskozási joggal vett részt a bizottság munkájában dr. Balogh László, a Vallás- és Közokta
tási Minisztérium képviseletében, továbbá Bingert János, a Hunnia vezetője6.
1939 márciusában ezt a bizottságot is megszűntették, helyé
be az Országos Nemzeti Filmbizottság (ONFB) lépett.
A bizottság összetétele részben megegyezett az általa fel
ügyelt Hunnia igazgatóságáéval, és „ hatáskörében is sok volt az átfedés a filmgyárak igazgatóságainak hatáskörével. " 7
Feladatai közé tartozott a két filmgyár, az eredetileg
híradó-6 A bizottság összetételéről lásd: Magyarország Tiszti Cím- és Névtára. Magyar Királyi Állami Nyomda, Budapest, 1936. 179. old.
7 Langer István: Fejezetek a filmgyár történetéből. I. rész 1917-1939. Kézirat, 1980. 164. old. A kézirat megtalálható a Magyar Filmintézet könyvtárában.
46 őrségváltás után
filmek gyártására létrehozott Magyar Film Iroda és a Hunnia közötti konkurens viszony szabályozása. (Az MFI a hangos
film-gyártási kedv megélénkülésének következtében 1935-től kezdve játékfilmeket is készített.) Az új szervezet átvette a Mi-niszterközi Bizottság azon feladatát is, hogy gondoskodjon a gyártási kapacitás bővítéséről, tehát az új műtermekről és más technikai berendezésekről. Ehhez szolgáltattak anyagi eszközö
ket a Filmipari Alap bevételei. Filmpolitikai kérdésekben is döntött a bizottság: részt vett a kamara felállítását megelőző munkálatokban, a rendelkezésére álló eszközökkel támogatott és tiltott bizonyos filmtémákat. Az igazi cenzúrát azonban 1939-ig, az ONFB felállításáig az utólagos cenzúra szerve, a Belügyminisztérium érdekkörébe tartozó Országos Mozgókép
vizsgáló Bizottság gyakorolta. Az állam e szervezet révén gya
korolta tulajdonosi jogait a részvénytársasági formában működő gyárak felett.
A Miniszterközi Bizottság 1938. május 12-i ülésén hallunk először a Hunnia problémáiról. Bingert utalásokat tett a gyár immobilitásának okaira. Elsősorban a Magyar Film Iroda kon
kurens játékfilmgyártó tevékenységében látta az okokat. Nóvák Ervin hozzászólásában arra is utalt, hogy a gyárak mögött álló Filmipari Alap anyagi helyzete megrendült. Kifejtette, hogy a Filmipari Alap részére egymillió pengős kölcsönt kellene nyúj
tania a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak, hogy helyzete sta
bilizálódjék8.
A május 30-i bizottsági ülésen Nóvák már a Hunnia szanálá
sának szükségességét hangoztatta, jelentését a bizottság elnöke
„ megdöbbenéssel vette tudomásul" 9.
A júliusi ülések jegyzőkönyveiből már az is kiderül, hogy a
8 Jegyzőkönyv a Filmipari Alapot Kezelő Miniszterközi Bizottságnak a Hunnia Filmgyár tanácstermében 1938. évi május hó 12. napján délután 5 órakor meg
tartott üléséről. In: OL. Filmipari Alapot Kezelő Miniszterközi Bizottság 1926-1940. Z- 1129. 1. raktári szám, 1. dosszié: Ülési jegyzőkönyvek, 1938.
9 Jegyzőkönyv a Filmipari Alapot Kezelő Miniszterkőzi Bizottságnak a belügy
minisztériumban Kádár L. Levente őméltósága hivatalos helyiségeiben 1938.
évi május hó 30. napján du. 1 órakor megtartott üléséről. In: OL. Filmipari Ala
évi május hó 30. napján du. 1 órakor megtartott üléséről. In: OL. Filmipari Ala