A háború végén a holokauszttúlélők egy része visszatért Magyarországra, pontos számukat megállapítani azonban több okból kifolyólag is nehezen lehetne. Egyrészt, sokan még a deportálások elől Budapestre szöktek vagy elbújtak, a felszabadítás után többen egyáltalán nem tértek vissza, a munkaszolgálatosok egy része már a világháború alatt fogságba esett.
Azok közül, akik visszajöttek Magyarországra, később többen emigráltak. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az ország területe sokat változott a háború előtt, alatt és után.
A háború utáni időszakban hivatalosan, központilag nem írták össze sem a hazatérőket, sem az országban felszabadultakat. Stark Tamás számításai szerint a háború utáni Magyarország területén élő zsidók száma 190–240.000 körül volt, jóllehet hozzáteszi, hogy a korabeli összeírások összesen csupán 143.500 főt említenek.74 Ugyanezt a számot Botos János 190.000-re teszi;75 és Randolph Braham is hasonló következtetésre jut számításai során.76 Ezen számokba nem tartoztak bele azok a zsidók, akik a háború után elcsatolt területeken éltek. Az áldozatok számát a kutatók legalább 440.000 és 570.000 közé teszik.77
74 Tamás Stark: Hungarian Jews During the Holocaust and After the Second World War, 1939–1949: A Statistical Review. New York: Columbia University Press, 2000. 111.
75 Botos: A magyarországi zsidóság, 64.
76 Braham: A népirtás politikája 2. köt., 1485.
77 Stark Tamás: Adatok a holocaust magyarországi áldozatainak számáról. In: Botos János – Kovács Tamás (szerk.): Visszatérés – újrakezdés. Budapest: Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, 2007. 11., 13, valamint Braham: A népirtás politikája 2. köt., 1483–1488. A szerző Stark Tamás nyomán a (konszenzusosnak nevezhető) 550.000-es számot tartja reálisnak.
36
A holokauszttúlélők azonnal megkezdték közösségeik újjászervezését, miközben saját életüket is igyekeztek újjáépíteni. Mivel (főleg vidéken) sokaknak az egész családja odaveszett, gyakran kommunákba tömörülve éltek a visszaszerzett javakból és a külföldi zsidó szervezetek adományaiból.78 Elsőként a nagyobb városokban szerveződtek újjá a hitközségek, azonban erőforrások hiányában korábbi intézményrendszerük nem tudott kiépülni.79 Budapesten a neológ hitközséget Stöckler Lajos80 vezette, míg az ortodoxot Kahán-Frankl Samu. Két központi szervük a Magyar Izraeliták Országos Irodája,81 valamint az Ortodox Hitközségek Központi Irodája volt.
Nemzetközi szervezetek, elsősorban a Nemzetközi Vöröskereszt, a Joint és a Zsidó Világkongresszus82 segítette a magyar zsidóság talpra állását; utóbbiak azt is el akarták érni, hogy a közösségek és egyének ismét önfenntartókká váljanak.83 Marton Ernő kolozsvári zsidó újságíró 1945 elejétől dolgozott a Nemzetközi Vöröskereszt Háború Károsultjait Segítő szekciója közép-európai osztályának vezetőjeként, együttműködött a Jointtal is, amely 1945 februárjában Budapesten szervezte meg magyarországi központját, végrehajtó szervezete azonban június 22-ig a Vöröskereszt „A” osztálya84 maradt. Ekkor a zsidó szervezetek képviselői tizenkét tagú Joint bizottságot alapítottak, majd augusztusban létrehozták a magyar képviseletet, amelynek elnöke Görög Frigyes lett. A Joint a Nemzetközi Vöröskereszttől kapott kétmillió svájci frankkal alapozta meg segélyező tevékenységét.85
1945 és 1948 között az intézmény azonnali segélyekkel támogatta a nincstelen túlélőket és az őket segítő szervezeteket. 1945-ben mintegy három és félmillió dollárt juttatott a magyarországi túlélőknek (ez az Európában szétosztott segély 23%-át tette ki), amelyből
78 Uo. 1491–1493.
79 A pécsi zsidók hazatérésének nehézségeiről lásd: Vörös István Károly: „Mindent a deportáltakért!” A pécsi Deportáltakat Hazasegítő Szövetség tevékenysége 1945 nyarán. In: Molnár Judit (szerk.): A nagypolitikától a hétköznapokig – A magyar holokauszt 70 év távlatából. Budapest: Balassi, 2016. 315–334.
80 Stöckler Lajos (1897–1960) gyáros, 1944 júliusától a Zsidó Tanács tagja. A nyilas hatalomátvétel után a tanács tényleges vezetőjeként aktív szerepet játszott a budapesti gettó élelmezésének és védelmének megszervezésében. 1945 és 1950 között a Pesti Izraelita Hitközség és a Magyar Izraeliták Országos Irodájának elnöke. 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatták.
81 Lévai Jenő: Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről. Budapest: Officina, 1946. 265–266, valamint Braham: A népirtás politikája 2. köt., 1492.
82 A WJC Magyarországi Képviselete megalakulásáról lásd: MZSML XXXIII-3, 1. egység, ideiglenes ügyrend.
83 Frojimovics Kinga: Szétszakadt történelem. Budapest: Balassi, 2008. 380. Ennek érdekében a Joint konstruktív segélyt nyújtott a zsidóság átképzéséhez is. MZSML XXXIII-4-A, 46. egység, felhívás.
84 A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság Magyarországi Kirendeltsége Section de Secours I., más néven
„A” osztály volt.
85 Braham: A népirtás politikája 2. köt., 1488–1489. Az alakuló ülés jegyzőkönyvét lásd: MZSML XXXIII-4-A, Pro memoria, 1945. jún. 22.
37
körülbelül 20.000 fő részesült; 1948-ra ez az összeg már több mint nyolcmillió dollár volt (27%).86 A Joint gyorsan kiépítette magyarországi segélyhálózatát, amelyben az egészségügyi intézmények mellett a zsidó intézmények támogatására és a túlélők foglalkozási átképzésére is figyelmet fordítottak.87 A Joint bizottsága 42 gyermekotthont tartott fenn országszerte, és az élelmiszeradományokat 210 vidéki fiókja osztotta szét, amelyek népkonyhákat is fenntartottak.88 A Joint közvetlenül is juttatott anyagi támogatást a két fő hitközség vezető testületeinek, a vidéki hitközségeknek, a cionista Hechalucoknak89 és a Zsidó Világkongresszus keretein belül működő Statisztikai és Tudakozó Hivatalnak.
Hamar ellentétbe kerültek azonban a kommunista párttal: 1946 márciusában Zeitinger Jenő, a Népjóléti Minisztérium képviselője bekerült a Joint Bizottságba, és egy évvel később már szorgalmazta Görög Frigyes eltávolítását a szervezettől.90 Az MDP 1953-ban kiszorította a Jointot az országból. Ennek ellenére a Joint működése sikeresnek mondható, mivel nagyban hozzájárult a magyar zsidók talpra állításához, hiszen többmillió dollárt költöttek a megsegítésükre. Részben a segélynek köszönhetően a magyar zsidók nagy többsége sikeresen visszaintegrálódott a társadalomba a háború után.91
A Zsidó Világkongresszus és a Joint megosztották egymás közt a feladatokat: előbbi a helyi zsidó közösségek jogi és vagyonbiztonságának megteremtésén dolgozott, míg utóbbi a zsidók beillesztésén a társadalmi és gazdasági struktúrába. E szervezetek abból indultak ki, hogy Magyarországon demokratikus rendszer jön majd létre, amelyben a holokauszttúlélőknek érdemes lesz részt vállalniuk. A Zsidó Világkongresszus politikai
86 Frojimovics: Szétszakadt történelem, 382. 1946-ban egy dollár 11,74 forintnak felelt meg, tehát igen magas összegről volt szó.
87 A Joint konstruktív segélyéről, amelyet a zsidóság átképzéséhez nyújtott, lásd: MZSML XXXIII-4-A, 46. egység, felhívás.
88 Lévai: Fekete könyv, 263. A Joint által elért eredményekről lásd: MZSML XXXIII-4-A, Tájékoztató a Joint magyarországi munkájáról, 1945. okt. 16.
89 1905-ben alapított baloldali cionista ifjúsági mozgalom, amelynek célja a Palesztinában való letelepedés propagálása és a telepesek arra való felkészítése. Több cionista mozgalom ernyőszervezeteként is működött.
A második világháború idején tagjai akciókat szerveztek európai zsidók Palesztinába menekítésére. Lásd:
Asher Cohen: A haluc ellenállás Magyarországon, 1942–1944. Budapest: Balassi, 2002; és Gur Dávid: Együtt az ár ellen: ellenállás–mentés – a cionista ifjúsági mozgalmak Magyarországon, 1944. Budapest: Kalligram, 2015.
90 Frojimovics: Szétszakadt történelem, 387–389. Zeitinger feladata az volt, hogy a Jointnál esetlegesen felmerült anomáliákat jelentse feletteseinek, azonban egy belső feljegyzés szerint ezekre a problémákra a nagyközönség figyelmét is felhívta, továbbá a Joint kommunista üzemi pártszervezeteinek értekezletén kijelentette, hogy a kunmadarasi és miskolci pogromoknak, az ismét fellángolt antiszemitizmusnak a zsidóság az oka, valamint hogy a zsidóság nem illeszkedett be a demokratikus életformába. Kifogásolta azt is, hogy a Joint nem támogatja a nemzsidókat. MZSML XXXIII-4-A, 46. egység, Pro memoria.
91 A magyar zsidók kapták a legnagyobb mennyiségű segélyt Európában, és ez volt a Joint történelmének addigi legköltségesebb projektje. Kinga Frojimovics: Different Interpretations of Reconstruction: The American Jewish Joint Distribution Committee and the World Jewish Congress in Hungary after the Holocaust. In: David Bankier (ed.): The Jews are coming back – The return of the Jews to their countries of origin after WWII. Jerusalem: Berghahn – Yad Vashem, 2005b. 280.
38
szerepet is vállalt, így például részt vett a béketárgyaláson, és később képviselte az Országos Zsidó Helyreállítási Alap ügyét is. A szervezet magyarországi képviselete, amelyhez a két nagy zsidó országos iroda vezetői is csatlakoztak, 1946 márciusában jött létre; vezetői Geyer Albert és Roth Siegfried lettek.92 A képviselet havi 4000 dolláros költségvetéssel dolgozott, amelynek a felét a szervezet amerikai központja, míg másik felét a Joint állta.93
1945 augusztusában a zsidó jótékonysági és segélyszervezetek Görög Frigyes elnöksége alatt megalapították az Országos Zsidó Segítő Bizottságot, amely szintén magába foglalta a hitközségi és cionista szervezetek képviselőit. A bizottság Szegeden, Miskolcon és Siklóson nevezett ki vidéki megbízottakat.94 Az OZSSB költségeit szinte kizárólag a Joint fedezte, amely azon keresztül osztotta szét a külföldről érkező segélyeket. A bizottság legfontosabb feladata az volt, hogy hazahozza az életben maradt deportáltakat, és megsegítse a nincstelen zsidókat – mindezt apolitikus módon.95 Ehhez létrehoztak egy albizottságot, a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottságot, amely a Népgondozó Hivatal és a Hazahozatali Kormánybiztosság segítségével végezte feladatát. A DEGOB tagjai csomaggal, ruhával és pénzzel látták el a túlélőket a vasútállomásokon, a betegek számára külön kórházat rendeztek be. Rendszeresen osztottak ebédet a rászorulóknak, gyógykezelést fizettek az azt igénylőknek, és 4802 főnek adtak pénzsegélyt.96
Az OZSSB 1946 nyarától folyamatosan csökkentette a segélyezendők számát, ugyanakkor új segélynemeket vezetett be: házassági, családalapítási és terhességi segélyeket. Otthont tartottak fenn az időseknek és a gyógyíthatatlan betegeknek.97 A segélyezés mértékéről árulkodik a háború után Heller Imre által összegyűjtött statisztika: a budapesti mintegy százezer főnyi zsidó körülbelül 77%-a igényelt ruhasegélyt a Jointtól, 46%-uk élelmiszersegélyt, 66%-uk rendszeres megélhetési segélyt.98
92 MZSML XXXIII-3, 1. egység, a WJC Magyarországi Képviseletének ideiglenes ügyrendje.
93 Frojimovics Kinga: A Zsidó Világkongresszus szerepe a magyarországi zsidó közösségek talpra állításában a holokauszt után. In: Molnár (szerk.): A holokauszt Magyarországon európai perspektívában, 293–295.
94 Az OZSSB alapító okiratát lásd: MZSML XXXIII-7-A, 1. egység, megállapodás az Országos Zsidó Segítő Bizottság létrehozásáról, 1945. aug. 31, illetve uo. 2. egység, tervezet az OZSSB működésére vonatkozólag, valamint 3. egység, az OZSSB működésének alapelvei. Az iratok közt nem maradt információ arról, hogy a megbízottak milyen tevékenységet fejtettek ki helyben.
95 Braham: A népirtás politikája 2. köt., 1490, valamint Lévai: Fekete könyv, 263.
96 A budapesti zsidóság nyomora. In: Benoschofsky Imre (szerk.): Maradék zsidóság. A magyarországi zsidóság 1945/46-ban. Budapest: Budai Izraelita Aggok és Árvák Menházegyesületének évkönyve, 1947. 52–
53. A DEGOB költségeit szintén teljes egészében a Joint finanszírozta. MZSML XXXIII-4-A, jegyzőkönyv, 1945. jún. 14. A DEGOB történetével és tevékenységével kapcsolatban lásd: Horváth Rita: A Magyarországi Zsidók Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága (DEGOB) története. Budapest: Magyar Zsidó Levéltár, 1997.
97 A budapesti zsidóság nyomora, 54–55.
98 Heller Imre: Zsidó exisztenciák kérdése. In: Benoschofsky (szerk.): Maradék zsidóság, 57.
39