1956 UTÁNI HELYZETKÉPEK
,,Egyre kevesebbet halljuk az első időszakban agitációnk során ismert mondását: <<Majd meglátjuk, hogy még mi lesz>>. Nagy előszeretettel emlegetik a kormány rendelkezéseit és folytonosan ismétlik, hogy a termelőszövetkezetekbe a belépés önkéntes, nem lesz tagosítás [...]”641
,,Az ibafai tsz-elnök pl. elmondotta, hogy csak közös sertés- és juhtenyésztést akarnak, szarvasmarhát nem. Elmondotta, hogy amióta a tagoknál van a tehén, sokkal több tejet adnak.”642
A közelmúlt kutatója maga is benne van az élő és/vagy elfojtott emlékezetben, a felejtésben, a versengő múltértelmezésekben, már csak ezért is elbizonytalanodhat a felvázolt történelemképek láttán.643 Akkor pedig még inkább növekszik a kétsége, ha arra gondol, hogy a levert forradalom utáni megtorlás, a restauráció és átrendeződés állapotában kell a társadalmi viselkedésformák kortársi világát bemutatnia. Alapvető kérdés, hogy miként tudjuk leválasztani a gyakran jogállami nézőpontból megfogalmazott utótörténeteinkről a kortársi horizontokat és cselekvésmódokat? Hogyan kerülhetjük el a pártállami normák által elvárt módon ritualizált és kódolt nyelvezetű írásos történeti forrásaink csapdáit? Miként bonthatók ki abból a különböző, életszerű társadalomképek, amelyek ugyanakkor mai igényünk szerint
641 A Szolnoki Járási Tanács VB-jelentése az egyénileg dolgozó parasztság helyzetéről, 1957. december 14.
MOL, M-KS-288.f. 28.cs. 1957. 17.ő.e. 124−125.
642 Jelentés a Baranya megyei tapasztalatokról, 1957. április 5. MOL, M-KS-288.f. 28.cs. 1957. 17.ő.e. 56−57.
643 Az 1956 utáni represszió világának jelenségeit, a feledtetés és felejtés politikájának propagandisztikus megfontolásait és intézményesülését illusztrálja a következő, 1956. december 28−29-én keletkezett szöveg:
,,Több helyen tapasztalható az is, hogy még nagyon keveset járnak ki a megyei, járási apparátusból a dolgozók közé. Éppen ezen okok miatt rendkívül rossz a tömegek tájékoztatása. Az agitációs tevékenység eddig főleg a sajtó, rádió, röplapok, plakátok munkájára, illetve készítésére korlátozódott. Egyes megyéknek segítséget nyújtanak a kinyomatáshoz a szomszédos népi demokráciák is (pl. Borsodnak, Nógrádnak, Győrnek Csehszlovákia, Szabolcsnak Románia). Hajdú megyéből beszámoltak arról, hogy a helyi agitáció módszerét és tartalmát a következőképpen csoportosították: 1. pozitív program magyarázása; 2. az ellenség leleplezése; 3. az ellenpropaganda megzavarása. Konkrét anyagokat szednek össze (kompromittáló anyagok), amelyeket (röpcédulák, kiírások útján) ismertetnek a dolgozókkal. Egyes személyeket úgy vonultatnak vissza, hogy leveleket írnak feleségeiknek, családtagjaiknak, barátaiknak. Az ellenpropaganda megzavarására jelszavaikat eltúlozó röpcédulákat adnak ki, pl. <<egy-két hétig éhezünk, de Kossuth címert viselünk jelszó helyett kiadták>>, <<Egy-két évig éhezünk stb.>> Vagy pl. <<Pékek 2 napig sztrájkoljatok>> jelszó helyett <<Pékek 10 napig sztrájkoljatok>> jelszót adták ki stb., ami nagy felháborodást keltett a sztrájkra uszítókkal szemben.”
Jelentés az Agitációs és Propaganda Osztály számára, 1956. december 28−29. MOL, M-KS-288.f. 22.cs. 1957.
1.ő.e. 1−2.
távol állnak egy naivul realista megközelítésű, vagy szubsztancialista felfogástól?644 Talán leginkább a mikrotörténet eszközeivel lehet életszerű közelségbe hozni a néhány évtizede történteket, amelyek mára inkább már történelemnek számítanak. Most azonban mégsem erre a kisléptékű, mikroszkopikus közelítésmódra és forrásvizsgálatra vállalkozom, hanem arra, hogy az 1957-es év kortársi tapasztalatait átfogó jelleggel, a hivatalos információs és egyéb jelentések alapján kísérelem meg érzékeltetni.645
Mi indokolja az 1957. évválasztást? Egyrészt az, hogy az ekkor megfigyelhető kortársi perspektívák és jelenségek feltárásával, leírásával utóhatásaiban is értelmezhetőbbé válnak 56 történései és azok súlya. Másrészt társadalmi önismeretünk szempontjából is sorra kell venni azokat az elemeket, amelyek a kádári diktatúra ezen időszakát jellemezték. Egy hagyományosabb történetkutatói ábrázolásban 56 leverése, a megtorlások és az erőszakszervezetek kiépítésének ismertetése alapján esetleg az a benyomás keletkezhet az olvasóban, mintha a társadalom kihalt, vagy éppen az élet megállt volna. Mindezzel a felvetéssel nem kívánom cáfolni a félelem csöndje, a terror hatására kialakult, időhöz köthető társadalmi bénultságot. Éppen arra szándékozom rávilágítani, hogy ebben a történeti szituációban is az azonos idejű, párhuzamos történéseket és tapasztalatokat célszerű a történeteinkben keresni, hogy valóban életszerű kortársi összefüggéseket lássunk. Ahogy az a történelemben számos alkalommal előfordult, a forradalom leverése a mindennapok világában is azt jelentette, hogy a lokális miliőtől a felső szintű döntéshozatalig előbb-utóbb minden szereplő igyekezett az új-régi helyzetben berendezkedni.646 Az agrártermelők az 50-es évek mindennapi zaklatásaihoz, lelki-fizikai nyomásgyakorlási technikáihoz mérték a kádári politikai hatalom engedményeit, így például a beszolgáltatás – legalábbis addigi formájának − eltörlését, a földek visszaigénylési és adásvételi lehetőségét bizonyos területhatárig.647 A számok tükrében is kifejezhetően, a falun élők 1957 elején mindinkább azt gondolhatták, hogy érdemes márciusban újra kezdeni – a forradalom helyett − a mezőgazdasági munkát.
A témaválasztást az is indokolhatja, hogy az 1957-es év történéseinek – inkább a csendes csatatérre emlékeztető – sorozata egy olyan köztes időszakasznak bizonyult, amikor a
644 A bevezetésben érintett jelenség, ,,a ,,szubsztancialista” és naivul realista felfogás minden gyakorlatot […]
önmagában és önmagáért tekint, függetlenül minden más gyakorlattól, amelyek helyette állhatnak;” Bourdieu 2002d: 13.
645 Miként a bevezetőben jeleztem, kézenfekvő egy interjúkra, visszaemlékezésekre támaszkodó közelítésmód, azonban az egy másik ,,szöveget”, történeti ábrázolást nyújtana. Ennek módszetanára és kiváló eredményeire ld.
Szenti 2008.; Szilágyi 2008b.; Bögre 2006.; Bögre − Szabó 2010.
646 Ennek alkalmazkodási módjaira igen szemléletes az életpályák − az agrártársadalommal is kapcsolatos − emlékezete: Molnár 2004.; Bögre 2006: 90−101.
647 Bár a begyűjtést 1956. november 12-én, október 25-től visszamenőleges hatállyal eltörölték, azonban azt utána közvetett módon adó- és árpolitikával helyettesítették. Pető – Szakács 1985: 298, 433−435.; Valuch 2001:
195−196.; Varga 2001: 25−26.; A beszolgáltatási rendszer regionális történetére ld. Papp 2002.
politikai hatalom birtokosai a megtorlások szétterítése és elmélyítése mellett, bizonyos területeken sajátos alkukat kötöttek, és ezeknek is megfelelő társadalmi-gazdasági gyakorlatot figyelhetünk meg. Ezek a jelenségek és kontextusok itt is sokszor csak illusztratív módon érzékeltethetők. A közölt terepszemlék (egyszerre felül- és alulnézeti perspektívákat reprezentálva) a kollektivizálás befejező, 1958-ban megindított hadjárata előtti időszakra vonatkoznak. Kérdés, hogy ki és mit látott, a tapasztaltakról mit írhatott meg, és az ekkori kihívásokra, lehetőségekre a társadalom vidéki miliőiben élő tagjai miképpen reagáltak? Az is kérdés lehet, hogy a korabeli mindennapi tevékenységek és javak együttesei miként képezhettek, miként befolyásoltak társadalmi pozíciókat?
Milyen információkat birtokoltak a döntéshozók az 1956. évi forradalom leverése után?
Történetkutatóként azért is értékelni kell ezeket a forrásokat, mert joggal feltételezhetjük, hogy elsősorban azért ,,titkosították”, zárták el a nyilvánosságtól a mindennapokban megfigyelhető tapasztalatokról gyűjtött adatokat, hogy legalább a diktatúra irányító köreiben átfogóan tisztában legyenek a valóságos helyzettel. Egészen pontosan ezek a hírszerzések arra is irányultak, hogy felmérjék a társadalmi reakciókat, a lehetséges ellenállási formákat, amelyekhez képest bevethetők voltak az adminisztratív és fizikai eszközök. Másrészt arra is joggal gondolhatunk, hogy az egész társadalmat a megszokott technikákkal (a rendőrségi, ügynöki jelentésektől a pártbizottsági és tanácsi információkig) ellenőrizni törekvő politikai hatalom már a ,,jelentés tudatosításával” is fékező, és persze a társadalom tagjai számára is jól kiismerhető erővel hatott.
Szólni kell a fejezet megírásához használt történeti forrásaink jellegzetességeiről is. A pártállami vezetés számára készített, előre megadott szempontok szerint szerkesztett olyan bizalmasan kezelt információkat tartalmazó dokumentációról van szó, amely szövegek készítői a tanácsi és pártapparátus tagjain túl sokszor például ügyészek, bankalkalmazottak voltak. A minimálisan elvárható ideológiai tételek hangsúlyozása, a pártállami vonal- és normakijelölésen túl sokszor igen részletes, szakszerű leírást adtak a látottakról. Ennek ellenére általában csak korlátozott értelemben vehetjük szó szerint a ,,láttak” kifejezést, hiszen nyilvánvaló módon az adott szempontok szerint meghatározott tárgyra, témakörre koncentrálva fogalmazták meg hivatalos jelentésüket. Ezek a szövegek helyenként közvélemény-kutatásként is értelmezhetők, a helyszíni kiküldetések, beszélgetések során látottak-hallottak többnyire leíró jellegű, vagy a ,,szocializmus felépítése” érdekében beállított kritikai megfogalmazások voltak.
Hogy a kádári vezetés mennyire tisztában volt társadalmi ,,elfogadottságának” valóságos súlyával, azt önmagában a munkásőrség felállítására vonatkozó egyik, 1957. februári szöveg
is illusztrálja. Egyrészt a stigmatizáló, kriminalizáló definíció szerint az ,,ellenforradalmárok, fasiszták vereségükbe nem nyugodtak bele”, akik ellen a munkásőrségnek nevezett, a párt által irányított fegyveres erőszakszervezetnek kellett fellépnie. A rendőrséggel együtt kellett az ,,államinak és szövetkezetinek” mondott vagyontárgyak vissza- és elvételét megakadályozniuk. A szokásosan színlelt módon és kettős kommunikációban a munkásőrség irányítóin kívül pénzbeli díjazást úgymond hivatalosan nem adtak a beosztottaknak, csak ha ,,veszteség” érné őket. Az idetartozás, a gyakori megvetésen túl sokak számára egészen apró, de rendszeres előnyöket is jelentett, ami bár természeti formában érvényesült, de lényegében pénzesíthető lett a gyakorlatban: például nagyobb mozgástér és munkahelyi kedvezmények, ellátás ételben és ruhában, időfelhasználás. A munkásőrség társadalmi kontrollt erősítő jellegét és megfélemlítő hatását abban is le lehet mérni, hogy a helyi parancsnokság központját lehetőség szerint a tanácsházán, vagy a kiegészítő parancsnokságokon jelölték ki.
A népesség- és településszámhoz igazodva, 1957. május 1-ig 20 ezerre, az év végéig 30 ezerre akarták növelni a párt ,,magánhadseregének” létszámát, ebből 10 ezer főt Budapestre terveztek.648
Munkásőrök eskütétele Budapesten, 1958. május 17.
A forradalom leverése után a családok életének egyik alapvető kérdése a munkahely megtalálása, megtartása, vagy éppen a munkanélküliség volt: ,,A munkásokat nagyon foglalkoztatják a munkanélküliség kérdései: milyen méretű lesz, kiket építenek le, azokat, akik belépnek a pártba, vagy akik távol tartják magukat a párttól, figyelembe veszik-e a munkások szociális helyzetét. Szerintük elsősorban a kétlakiakat kellene leépíteni. Lesz-e
648 Jelentés a munkásőrség felállításáról, 1957 februárja. MOL, M-KS-288.f. 11.cs. 14.ő.e. 8.; A témára ld.
Germuska 2004b.; Kiss 2009.; A későbbi évekbeli ,,rendkívüli eseményekre”, erőszakos cselekedetekre lásd a Munkásőrség Országos Parancsnokságának 1959−1960. évi dokumentumaiból például: MOL, M-KS-295-1.
423−424.d.
közmunka, bevezetik a csökkentett munkaidőt egyes helyeken, stb.”649 A munkanélküliségi lét ezek szerint sokszor közvetlenül összekapcsolódott a párttagsággal, ami az előnyökhöz való hozzájutás ugródeszka funkcióját is betöltötte. A kétlakiaknak nevezett nagy tömegű foglalkozási-társadalmi csoport a munkásság mitizált egységképének zavaró, sok szempontból kivetett rétege volt.650 Az ekkor is megfogalmazott nyugdíj problémája alapján érzékelhetjük a kortársi generációs különbségeket, amelyek szintén más korabeli életlehetőségekre és az érdekek cselekvésszervező erejére mutatnak rá.
A pártjelentésekben visszatérő elem volt a társadalmi konfliktusok kiemelése. Egyrészt itt a munkások és a parasztság kölcsönös ellenszenvéről, másrészt a mindkét csoportban érezhető értelmiségellenességről volt szó. A falvak világa a gyakran tapasztalatlan pártfunkcionáriusok számára sok szempontból egy felderíthetetlen, ellenséges terepnek számított. Az ott észlelni vélt ,,nyugalom” falai mögött 1957 elején a következő helyzetképeket láttatták:
,,Falun nyugodtabb a hangulat, mint az üzemekben. De ott is – jóllehet az eddiginél jóval csendesebben – igyekeznek nyugtalanságot tartani. Sok idegen fordult meg a falukban. Szemmel látható az ellenség vidékre való lehúzódása. A tsz-ek felbomlása az utóbbi két hétben nőtt. Borsod megyében 240-ből 60 maradt meg. Szabolcs megyében a tsz-ek kb. fele feloszlott. Somogy megyében 300-ból 40 maradt meg.
A pécsváradi járásból 30-ból csupán 3 maradt. A pártbizottságoknak, pártszervezeteknek nem volt erejük e folyamat megállítására. A tanácsi szervek pedig csupán statisztálnak a tsz-ek feloszlásához, vagyis kioktatják a tsz-tagokat a szabályos feloszlásról. A tanácsi szervek ezekben a nehéz időben teljesen magukra hagyták és hagyják a falusi dolgozókat. A tanácsoknál sok az olyan ember, kiknek semmi munkája nincs, vagy akik nem is hajlandók a kormány, a párt politikája érdekében dolgozni.
Legtöbb helyen a megyei, járási tanácsoknál olyan csoportok is vannak, akik a hivatalokban kártyáznak, isznak és szidalmazzák a kormányt. Az elvtársak javasolják, hogy a racionalizálásnál elsősorban ezeket, és e légkör kialakítóit kell elbocsátani. A feloszlott termelőszövetkezetek tagjai közül, a legnehezebb helyzetben a volt agrárproletárok, a volt földnélküli tagok vannak. Nem tudják, mihez kezdjenek, tanácstalanul állnak, holott a falusi dolgozók közül ez a réteg állt a legszilárdabban a párt politikája mellé. A pártbizottságok és pártszervek lényegében politikai tevékenységet nem fejtenek ki e réteg között, és a tanácsok sem nyújtanak segítséget részükre. Küldöttségek sokasága jár a különböző központi szerveknél, de nem sok segítséget kapnak. Legtöbb esetben dolguk végezetlenül mennek vissza. A telepesek körében pl. (Dunántúlon sok telepes van) problémát jelent, hogy most megjelennek a volt tulajdonosok, földjüket-házukat követelik vissza, és a telepesek kezében semmi hivatalos írás, telekkönyvezés a tulajdonjogról nincs. E kérdésben sem a megyei szervektől, sem a központi szervektől nem kapnak segítséget. Ez is főleg volt szegényparasztokat és agrárproletárokat érint.”651
Tanulságos, hogy a jelentésíró magától értetődően használja a diktatúra kifejezést:
649 Hangulatjelentés az APO számára, 1957. január 5. MOL, MSZMP M-KS-288.f. 22.cs. 1957. 1.ő.e.
650 Ö. Kovács 2004b.; Ö. Kovács 2005.
651 Hangulatjelentés az APO számára, 1957. január 5. MOL, MSZMP M-KS-288.f. 22.cs. 1957. 1.ő.e.
,,A szegényparasztság, a tsz-parasztság és a középparasztok kis része megnyugvással veszi tudomásul a diktatúra erősödését. Több községben az a véleményük, hogy a kormány nem elég határozottan lép fel az ellenforradalmárokkal, a rendzavarókkal szemben nagyon elnéző. Több dolgozó paraszt a kormány, különösen a karhatalom gyengeségét látják abban, hogy azokkal semmi sem történik, akik a nyílt ellenforradalom idején a szocializmus ellen léptek fel: hivatalukban, funkciójukban maradtak, vagy ma is nyíltan lázíthatnak, agitálhatnak a kormány, a párt, a tsz-ek ellen. A parasztság körében nagy a várakozás a kormány eddigi intézkedéseinek megvalósítását és a további intézkedéseket illetően. Várják a kormány mezőgazdasági programját, továbbá, hogy a kormány határozottan kiáll a tsz-ek mellett (tsz-tagok). A középparasztok többsége bizonyos aggodalommal szemléli az adminisztratív intézkedéseket.
Félnek az utóbbi évek politikájának visszatérésétől. Félnek, hogy más módon visszajön a begyűjtés, a túlzott megkötöttség időszaka. Az elvtársak elmondták, hogy a munkások körében erős parasztellenes, a parasztok körében pedig erős munkásellenes hangulat tapasztalható. Mind a munkások, mind a parasztok körében nagy az értelmiségellenesség. A falu igen hiányosan és rosszul van tájékoztatva az eseményekről, a kormány, a párt politikájáról. Áramhiány miatt sok községben a rádió híreit sem tudják hallgatni. A sajtó és egyéb írásos kiadványok rendszertelenül, késve, vagy egyáltalán nem jutnak el. Sok a rémhír, a találgatás, erős az ellenség agitációja.”652
A korábbi, közel egy évtizedes erőszakos tsz-szervezés nyilvánvaló kudarcát a fenti beszámoló is igazolja. A példák szerint a működésképtelen, kollektívnek nevezett gazdaságok igen kis hányada maradt meg. A kaotikus gazdasági helyzet mellett szétesett a tanácsszervezet, ami a közigazgatás bizonytalanságaira is utalt.653 A korábbi évek földelvétele és bekerítési politikája révén államosított, és nagyrészt parlagon hagyott területek egyes gazdáinak régi-új tulajdonosként való jelentkezésekor kiderült az is, hogy a nyilvántartások átláthatatlanok, ha egyáltalán voltak. Régi belső konfliktusra ismerhetünk rá az agrárproletárként, vagy földnélküliként, kisparasztként korábban tsz-be ,,menekült” réteg viselkedésének, érdekeinek jellemzésében. Érthetően leginkább ők várták az új mezőgazdasági pártprogramot. Érdemes még arra a korabeli félelemre is utalni, miszerint sokan, de főként az értelmiség attól tartott, hogy a Rákosi-időszak politikája fog visszatérni. A jelentés ugyanakkor a belső ellenállásokra, egy bizonyos pontig sikeresnek is nevezhető pozíciószerzésekre is rávilágít. A következő két példában az a közös, hogy a kommunistának nevezett korábbi párttagságot a lehetőség szerint ekkor még eredményesen kiszorították a különböző szerveződésekből. Ózdon arra panaszkodtak, hogy a kommunistákat a ,,szociáldemokraták” nem engedték pozícióhoz jutni a szakszervezetben. Fejér megyében
652 Hangulatjelentés az APO számára, 1957. január 5. MOL, MSZMP M-KS-288.f. 22.cs. 1957. 1.ő.e.
653 A községi végrehajtó bizottsági és tanácsülési jegyzőkönyvek rendszerint ezért is hiányosak 1956 októbere és 1957 tavasza között.
pedig azt sejtették a pártaktivisták, hogy a ,,népfront leple alatt” a ,,forradalmi bizottságok”
alakultak újjá.654
A budapesti Ganz Vagongyár pártszervezete jelentésírójának szövege szerint a dolgozók politikáról nem vagy óvatosan beszélnek, másrészt ,,bizalommal” fordulnak a Kádár-kormányhoz, s talán a kötelező optimizmust is kifejezve rögzítette: ,,ha így haladunk tovább, mint most, és a hibákat kijavítjuk, akkor a munkások lesznek az elsők, akik megvédik a rendszerünket.” Visszatérő elem a munkásság hangulatát tárgyaló jelentésekben a különböző társadalmi konfliktusoknak, többek között a parasztellenességnek a megfogalmazása:
,,A dolgozók elismerik, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány bérügyi intézkedései következtében jelentősen emelkedett az életszínvonal, de ugyanakkor felvetik, hogy a parasztság megint sokkal többet kapott, mint az ipari munkásság, azon keresztül, hogy eltörölték a beszolgáltatást.
Kifogásolják, hogy miért kell a parasztnak mindig többet adni, mint a munkásnak. Ennél a kérdésnél felvetettek különböző problémákat: hogy lesz-e még áremelkedés; a dolgozók jelezték, hogy az utóbbi időben romlott a húsellátás, és ebben változást várnak. Ugyanakkor kifogásolják, hogy sok esetben a gyümölcsöt és a zöldségféléket inkább hagyják elrohadni, és utána a szemétbe dobják, de az árakból nem engednek. Általában a dolgozók felvetik, hogy a begyűjtés eltörlésével párhuzamosan hogyan fogja biztosítani az állam a lakosság megfelelő ellátását, és hogyan fogja biztosítani, hogy a parasztság részéről ne történjen áremelés.”655
A munkás-paraszt szövetség mítoszával szembeni véleményen túl a pártnyelvben szintén visszatérően jelenik meg a ,,nacionalizmus” és az ,,antiszemitizmus”.
,,Ennek különböző megnyilvánulásai vannak. Az 528-as hegesztő műhely és csőszerelő műhely pártonkívüli dolgozói a következő formában adtak ennek kifejezést. Felvetették, hogy 25.000 zsidó disszidált, és ennek jó része párttag volt. Ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy ezek mindig ott ülnek a húsos fazék mellett. Továbbiakban azt mondották, hogy szovjet katonai kocsik még ma is visznek ki pénzért zsidókat a határra. Beszélgetés során azt is elmondották, hogy szovjet katonák egész kereskedelmet bonyolítanak le, hogy ezen keresztül maguknak pénzt biztosítsanak. Mi ezekkel a véleményekkel szemben vitába szálltunk és meggyőztük őket.”656
A bolsevik mítoszok és ,,közösségépítés” eszméi Békés megyében a következő gyakorlatot eredményezték. A kínai kommunisták példájára hivatkozva, a pártbizottság tagjai és a KISZ vezetőség egy-egy napot fizikai munkával kívánt eltölteni. 28 fő a békéscsabai Előre és Petőfi tsz-ben megjelent, ahol azonban a ,,fogadtatás nem volt barátságos. Ezt azzal indokolják az elvtársak, a tsz-ben féltek attól, hogy majd a <<pártfunkcionáriusok agitálása>> hátráltatni
654 Hangulatjelentés az APO számára, 1957. január 5. MOL, MSZMP M-KS-288.f. 22.cs. 1957. 1.ő.e.
655 Az MSZMP Ganz Vagongyári szervezetének jelentése az üzem dolgozóinak hangulatáról, 1957. július 2.
MOL, M-KS-288.f. 11.cs. 111.ő.e. 1957. 4.
656 Az MSZMP Ganz Vagongyári szervezetének jelentése az üzem dolgozóinak hangulatáról, 1957. július 2.
MOL, M-KS-288.f. 11.cs. 111.ő.e. 1957. 4.
fogja a munkát. Továbbá attól is tartottak, hogy az elvtársak gyakorlatlansága miatt, a tsz-tagoknak kétszeresen kell majd dolgoznia […]”657
Az 1956 utáni megtorlás és mindennapi osztályharcos miliő számos visszatérő esetben igazolható. A pártaktíva gyűléseken ez volt az egyik napirendi pont 1957 nyarán.
Debrecenben az ,ellenforradalommal” szembeni ,,megbékélést” kifogásolták, a dabasi járásban a ,,tiszta demokrácia” elképzelése tartja magát”, ami a megtorlások mértékét kritizálta. A vidéki helyzetképet így összegezték:
,,Megítélésünk szerint a járási, városi és alsóbb pártszervek körében erősen hatnak a szektás nézetek, amelyeknek megnyilvánulási formái többek között a volt MDP-tagoktól való erős elzárkózás, a pártonkívüliek lebecsülése, az <<elegen vagyunk>> elbizakodott hangulat, a párt nevének MKP-ra való megváltoztatásának követelésében. Pl. a Mátravidéki Erőmű pártszervezetében olyan hangulat uralkodik, hogy csak a kommunisták becsületes emberek. A
,,Megítélésünk szerint a járási, városi és alsóbb pártszervek körében erősen hatnak a szektás nézetek, amelyeknek megnyilvánulási formái többek között a volt MDP-tagoktól való erős elzárkózás, a pártonkívüliek lebecsülése, az <<elegen vagyunk>> elbizakodott hangulat, a párt nevének MKP-ra való megváltoztatásának követelésében. Pl. a Mátravidéki Erőmű pártszervezetében olyan hangulat uralkodik, hogy csak a kommunisták becsületes emberek. A