Az autonóm ismeretelmélet lehetó'sége
II. A transzcendens ismeretelméleti fogalma
28. A transzcendens képezi az ism eretelm élet m ásik exem plum crucis-át,' m elyről m á r a z eddigiek sz erin t is n y ilv á n való, hogy teljesen ism eretelm életi k ateg ó ria, azaz a m egism erő képességü nk m eghatározottsága m ia tt m eg n em ism erhető lé
tező t (reálisat és id eálisát) jelenti.
A transzcendens te h á t leh et re a litá s is, id e a litá s is.
E g y á lta lá n m indaz, a m i ism ereti tá rg y , te h á t a reá lis és ideális létezők összesége, szükségképen m ag á b a n h o rd ja a transzcen denst, am i u g y a n soha m eg nem ism erhető, pozitíve nem bizo
nyítható^ hiszen lényege éppen m egism erhetetlenségében van, de am ely n élk ül nincs o b jek tív m egism erés, m inthogy éppen a transzcendens je le n ti az inten cio n ális és reá lis tá rg y , kép és v alóság örökre felfo g h ata tla n különbségét. H a a transzcendens ilyen fogalm áról lem ondanánk, m inden különbséget e ltü n te t
nénk a kép és a valóság között s az illúziót semmi sem kü lö n böztethetné m eg a való tá rg y a k tó l. A transzcendens re a litá s és id ea litá s á llítá s a te h á t az ism eret nélkülözhetetlen posztulátum a.
E m ellett azonban b izo n y íth ató is a transzcendens re a litá s léte, ám de — m in t lá ttu k — c su p án n eg ativ e: bizonyos okozatok nem vezethetők vissza im m anens okokra. E z pedig n y ilv á n eg y é rte lm ű a fenti posztulátum m al, nevezetesen, hogy kell lennie transzcen d ens realitásn ak .
A traszcendens m in d ig elenyészően kicsiny m ozzanat az ism ereti tá rg y b a n , v a la m i végső á th a to lh a ta tla n m om entum ; am i nem ezen a világon, nem a tére n és időn v a n tú l, hiszen benne v an az m inden térb eli és időbeli ism ereti tá rg y b a n , hanem a m i m egism erő képességünk, a m i tér- és id ő fo g a lm u n k ha tá rán va n tú l (transzcendens).
A transzcendensnek nincsenek fokozatai, á rn y a la ti; nem
1 E fontos problémára a következő fejezetben majd részletesen is kitérünk.
lehet v a la m i többé v ag y kevésbbó transzcendens. A m i u g y anis tú l van m egism erő képességünk h a tá rá n , az teljes m értékben, azaz m indenestől transzcendens.
A transzcendens sohasem ism erhető m eg m egism erő ap p a rá tu s u n k jelenlegi feltétele m ellett. A m it te h á t nem ism erünk még, de holnap esetleg m egism erhetünk, azaz az ism eretlen, nem egyértelm ű a transzcendenssel. U g yan is v a n im m anens ism eretlen is. Ily e n á lta lá b a n m indaz az igazság, m elyet az ösz- szes tudom ányok v a la h a is fel fognak tu d n i fedezni. S am ikor a transzcendens n e g a tív b izo n y ításával a z t igyek eztün k k im u ta tn i, hogy bizonyos okozatok érth etetlen ek transzcendens okok felvétele nélkül, ebben oly egyetem es érv én y ű m eg á lla p ítá st te ttü n k , m elyet sem m iféle felfedezés nem lephet meg. U g yan is a k á rm en n y ire fejlődik is az atom fizika, b á rm ily sok dolgot fog is idővel m egtudni a tu dom ány a m ikrokozm osz benső titk airó l, im m anens ism eretlenjeiről, v alam i érthetetlen, felfo g h atatlan m égis m indig visszam arad. U g y an is időileg és lehetőségében e g y a rá n t k o rlátok közé szo ríto tt em beri elm énk képtelen k im e rí
ten i a teljes valóságot, a dolgok, a lét feneketlen m élységét.
(F in itu m non est capax infiniti.) B á rm ily sokat tu d u n k is m ajd idővel, ism erő képességünk m égis m in dig h a tá rb a fog ütközni.
E z t az örök h a tá ro k közé szorítottságot, k ö rü lh a táro ltsá g o t, v é
gességet je le n ti az elm e szám ára m indenkor a transzcendens m in im u m , am ely m inden ism ereti tá r g y m élyén o tt rejtőzik.
M íg az im m anens ism eretlen tehá t a m egism erő apparátusnak pusztán m en n yiség i határait, addig a transzcendens az elm e m i
nőségi h a tá ra it jelzi. A m en n yiség i határ fo ly to n tágulhat, a m inőségi azonban eg yszersm indenkorra m eghatározott. S m in t
hogy m egism erő képességünk jellem ző s a já tsá g a i az im m anens dimenziók, a transzcendens m inim um ism ereti értelm e éppen ez im m anens dim enziókon való túllövés (transzcendencia).
Az im m anens ism eretlentől soha nem lehet elválasztani előre a transzcendenst, s csak az előbbi felfedezése, m egism e
rése á lta l lesz nyilvánvaló, azaz utólag, hogy nem transzcen
densről, hanem im m anens ism eretlenről v o lt szó. íg y az im m a
nens ism eretlen a z ism eretprogresszus a la p ja , a transzcendens pedig e g y á lta lá n az ism eret lehetőségéé. Az im m anens ism eret
len irá n y á b a n az ism eret h a tá r a folyton változó, elm ozdítható;
9*
a transzcendens viszont az ism eret végleges, elvi h a tá ro ltsá g á t, abszolút h a tá r á t jelen ti.
H ogy a transzcendens m en ny ire elvileg (qualitative) m ás, m in t az im m anens ism eretlen, abból a m eggondolásból is n y il
vánvaló, hogy h a gondolatban egynek fog juk fel a kettőt, a h hoz a képtelenséghez ju tu n k , hogy idők m ú ltán , m ondjuk a t u dom ányoknak oly m ax im ális m egvalósulási fokán, a m ik o r m ár m inden titk o t m e g fe jte ttü n k s m inden im m anens ism eretlen ism ertté változott, ez esetben sem m i különbség sem volna a v a
lódi ism e re ttá rg y a k (valóság) és a ró lu k való ism eretképek kö
zött. H a egyszer u g y a n is 'száz valóságos ta llé rb a n nincs im m ár sem m i o ly an m ozzanat, am ely ne v o ln a benne a száz képzelt ta llé rb a n , ak k o r v á jjo n m i jele n ti a v alóság és képzet különb
ségét? A transzcendensről lem ondani m á r csak azért sem lehet, m e rt ezzel — m in t m á r fentebb is lá ttu k — e ltü n te tn é n k m in den kü lönbséget a valóság és kép zet kö zö tt s ahhoz a k éptelen
séghez ju tn á n k , hogy az u tc á n halad ó villam os teljesen u g y a n az, m in t a n n a k a g y a m b a n lévő ism eretképe. A z abszolút adek- váció ism eret és tá rg y k ö zö tt teh á t ism eretelm életi képtelenség.
C supán re la tív ad ekvációról beszélhetünk a m egism erésben, am en n y iben a valódi tárg y h o z m indig hozzátartozik v alam i
— u g y a n m inim ális, de m égis lényegbevágó — transzcendens m ozzanat, m elynek k o rre lá tu m a az ism eretben e transzcendens
nek az íté le tte l kifejeződő po sztu látu m a — m in t aho gy m ajd a lá b b részletesebben lá tn i fo g ju k —. Azaz: a m i a valóságban valóság, az az ism eretben csak posztulátum . A kettő pedig nem m ennyiségi, de elv i és szükségképeni különbséget jelent.
A tran szcend en st im m anens ism eretlennel pótolni te h á t lehe
te tle n a nélkül, hogy az ism eret lehetőségének elvi feltételéről le ne m ondjunk. A transzcendens az abszolút m egism erhetetlen, az im m anens ism eretlen pedig a re la tív m egism erhető.
A transzcendens m indig irra cio n á lis is egyszersm ind. De a transzcendencia és irra c io n a litá s között lévő eme viszony m eg fo rd íth ata tla n , am en n yiben nem m inden irra c io n á lis egy
é rtelm ű a transzcendenssel, azaz van im m anens irra c io n á lis is.
A transzcendens viszont az im m anens dim enziókon való túlle- vés (transzcendencia).
29. A transzcendenssel v a n összefüggésben k ét m ás fon
tos problém a is: az ism eret tárgyának, to v áb b á az ítéletn ek a kérdése, m elyek szorosan egym áshoz tartoznak.
Az ism eret tá r g y a sem nem az im m anens rea litá s és idealitás, m ert ez esetben sem m i különbség nem volna tehető az illúzió és a z ism eret között; sem nem a transzcendens rea litá s és idealitás, m e rt ez soha nem ism erhető megy te h á t nem tehető ism eret tá rg y á v á ; hanem a kettő, nevezetesen az im m anens és transzcendens re a litá s és idealitás e g y ü tt, te h á t a totális való
ság és nem -valóság egyaránt.
Az ism eret tá rg y á n a k a p ro b lém ája a z é rt a d o tt annyi félreértésre alk alm at m indezideig, m e rt k étértelm ű: jele n ti azt, a m it m egism erünk s azt, am i m értéke ism eretünknek. A m eg
ism erhetőség (tárggyá-tehetés) szem pontjából n y ilv á n az im m anens re a litá s és id ea litá s volna az ism eret tá rg y a ; a m érték, az o b jek tiv itás szem pontjából pedig a transzcendens. Ám de az ism eret tá r g y a eme kettős jelentését m égsem k ü lö n íth e tjü k el teljesen egym ástól, csupán gondolatban. U g y anis az ism eret tá r g y a a v alóságban eg ykéb en v a n a d v a s csupán m egism erő a p p a rá tu s u n k m eg h atáro zo ttság án ak szem pontja v á la sz tja két
felé az eredetileg egy, egységes és hom ogén tá r g y a t im m a
nensre és transzcendensre. Az ism eret legm élyebb sajá to ssá g a v á lik itt nyilván való vá. M egism erő a p p a rá tu s u n k u g y a n is úgy v a n m eghatározva, hogy kettős funkcióval tu d ja csak m eg
rag a d n i tá rg y á t, am i pedig a la p já b a n véve egységes. A kként já r el te h á t a m egism erő a p p a rá tu s a m egism erésben — hogy hasonlatot h aszn álju n k —, m in t a p rizm a a fény átb o csátását illetően, am ely átengedi u g y a n m ag án a fén y su g arat, de an n ak egységét részekre bontja. Ehhez hasonlóan a m egism erő a p p a rá tu s is m eg rag adja, felfogja u g y a n a dolgokat, az ism eret t á r g y ait, ámde e közben sajátság o s módon k e tté v ála sztja az ere
detileg egy és egységes tá rg y a t. E kettéválasztás oka m egism erő képességünk m eghatározottságában rejlik, teh á t ism eretelm éle- tileg m élyen indokolt és érthető; a m ia tt v a n ugyanis, hogy m egism erő apparátusunk k é t k ü lö n ism ereti fu n kc ió va l rendel
k e zik s ez a képzet és az ítélet.
A képzetfunkcióval a tá rg y im m anens részét ra g a d ju k meg, az ítéletfunkcióval pedig a transzcendenst posztuláljuk. A k é p
zetfunkció m inden m egism erésben a ktu á lis, az ítéletfnnkció azonban csak potencionális. T e h á t képzetfunkció nélkül nincs is
m eret, m íg tényleges ítéletfu n kció n élkü l lehetséges,- ám de nem az ítéletfu nk ció lehetősége nélkül.
E g y p éld áv al v ilá g o s íth a tju k m eg ezt leginkább. H a zenei h an g o k a t hallok, nem tö rté n ik egyéb, m in t a zenei h an g oknak a képzetfunkcióval való m eg rag ad ása. H elyesebben kifejezve:
a zenei h an g o k a t a képzetek rep rezen tálják . E z az im m anensnek a k tu á lis m eg ra g ad á sa a képzettel. Ténylegesen nincs is egyébre szükség ahhoz, hogy ism eret jö jjö n lé tre ; a zenei h angok képze
te it ú g y tekintem , m in t ism ereteket, észrevételeket. Ám de h a valóban csak ennyiből á lln a a m egism erés, ak k o r sohasem le
h etn e m egkülönböztetni az ism ereteket a vízióktól, h allu cin á- cióktól, illúzióktól, álom képektől, ő rü le ttő l stb. Mi biztosít teh á t engem a felől, hogy a képzeteim ben m e g ra g a d o tta k a t valóságos ism ereteknek tekinthetem ? N y ilv án az, h a pl. a z a d o tt esetben a zenei hangok képzetekben való m eg ra g ad á sá n á l a m ég ren delkezésre álló m ásik lehetséges m egism erési funkcióval, a z íté lettel is segítségére sietek az első funkciónak, a képzetnek. íg y a z tá n m indent, az egész h elyzetet felm érve ítéletem m el, e lju t elm ém a b b a az állapotba, m elyben k é n y sze rítv e v a n m eg álla
p íta n i, hogy a h a llo tt zenei han g o k valób an nem hallucinációk, hanem r a jta m k ív ü l levő tén y ben (az esetleg m ás érzékszervvel, látá ssa l is m e g ra g a d o tt hangszerben, illetőleg zenészben) lelik m a g y a rá z a tu k a t. E z esetben te h á t az íté le t kényszerítve van m eg állap ítan i, hogy a képzetben m e g ra g ad o tt ism eret v alóban ism eret, azaz rendelkezik a m egism erő a p p a rá tu so n k ív ü li tá rg g y a l. E z a kén ysze r/ m ely m in d en íté le t jellem ző s a já tja , nevezhető keU-nek; s m inth o gy m inden ítélet a m egism erő a p p a rá tu so n k ív ü l- és túllévő, te h á t tran szcen den ciával is ren d el
kező re á lis és id eális tá rg y m eglétét, azaz tran szcen d en cia á llí
tá s á t je le n ti: transzcendens-nék is. Azonban nem oly értelem ben h a sz n á lju k a transzcendens k e ll kifejezést, m in t K lekért, am eny- 1
1 Ez a „kényszer“ természetesen nem szükségképiséget jelent, hanem csu
pán óriási mértékű valószínűséget. Némi „valószínűségi maradék“ tehát elkerül
hetetlenül visszamarad minden ily tapasztalati ítéletben. Ezért a transzcendens valóság fogalma csak posztulátum; azaz nem ontológiai (tárgyelméleti, meta
fizikai) kategória a transzcendens, hanem ismerettani.
nyiben nem transzcendens állítást, hanem transzcendens realitás vagy idealitás á llítá s á t é rtjü k ra jta . H ogy a tá rg y ism eretem től (képzetemtől) függetlenül, transzcendensen is létezik (fennáll), azaz, hogy ism eretem m el nem m erítettem k i a tá rg y a t, hanem v alam i örökre m egism erhetetlen m a ra d t vissza benne: ez a n y u g ta la n ító m ozzanat, m ely szükségképi kísérője m inden is
m eretnek, a transzcendens kell-ben j u t kifejezésre. A transz
cendens k e ll tehá t ítéleti szükségképiséggel való elfogadása a képzetben m egragadott tá rg y képzeten k ív ü li transzcendens m in im u m a m eglétének.
M ost m á r n y ilv án v aló lesz az is, hogy a képzetfunkció m ié rt ak tu ális, az ítéletfunkció pedig m ié rt potencionális fel
tétele az ism eretnek. A kép zetfu n kció az alapvető; ebben tör
tén ik az ism ereti tá rg y m egragadása, reprezentációja, a m ely n é lk ü l nincs ism eret. Á m de nem okvetlen szükséges, hogy m in den a k tu á lis képzetfunkciót nyom on kövessen az ellenőrző a k tu á lis ítéletfunkció. E z u g y a n m in im u m ra csökkentené m eg
ism erésünk tévedéseit; ám de u g y an ak k o r h a lla tla n u l m eglassí
ta n á a m egism erés m echanizm usát. E z é rt m ondottuk, hogy a képzetfunkció a k tu á lis feltétele, sine qu a non-ja az ism eretnek, m íg az ítéletfunkció, a transzcendens re a litá s v ag y id ealitás á llítá sa (a transzcendens kell) csak potencionális feltétele. S hogy potencionális, ezen a z t é rtjü k , hogy az íté le t lehetősége hozzátartozik m inden ism erethez. A z íté le t aktualizálódása tehát nem n élkülözhetetlen a m egism eréshez, de az íté le t lehető
sége szükségképeni feltétele m ind en ism eretnek. Az illúzió v agy álom kép is „képzet“, ám de m égsem ism eret, m ert h ián y z ik be
lőle az ítélet lehetősége, illetve am i ezzel egyértelm ű, a tra n sz cendens kell szükségképisége. Az igazi képzetről k im u ta th a tja az ítéletfunkció (a transzcendens kell), hogy nem illúzió, azaz ism eret; a reflektáló gondolkodásnak csupán egy kissé kell v á r n ia s a transzcendens kell jelentkezik. V iszont az illúzió képze
téről nem m u ta th a tó ki, hogy nem ism eret. I t t u g y an is nem jelentkezik a transzcendens kell ítéletfu nk ció ja. S m inthogy a transzcendens kell, azaz az ítéletfunkció nélküli képzetfunkció azonos az igazi képzetnél, illetve a m egism erésnél és az illúzió
nál, így am íg nem k erü l sor az ítéletfun k ció ra, nem lehet tu d n i, hogy valódi ism eret birto k áb an vagyunk-e, v ag y csupán
illúzió-n a k estü illúzió-n k áldozatul. A m íg az/ illúzió ta rt, illúzió-nem tu d h a tju k , hogy illúzió-e, v a g y igazi ism eret az, m ert eldöntéséhez oly an tényező felm erülésére voln a szükség, am i az illúzióban nem lehetséges. Ebben a tén y b en re jlik egyfelől az illúzió lehető
sége,. m ásfelől az ism eret lehetősége is. Az elm e m egbetegedé
sének különböző fo rm á in á l éppen az tö rtén ik , hogy az ítélet- funkció (a transzcendens kell jelentkezése) nem m űködvén n o r
m álisan, az illető egyén sz á m á ra az ism eretképzet és az illúzió
képzet k rité riu m a h iá n y á b a n a való ság és illúzió h a tá r a i telje
sen elm osódnak, azaz nem tu d különbséget ten n i valóság és illúzió között. A z ism eret te h á t a k ép zetfu n kció á lta l v á lik lehetségessé, ám de csak az íté le tfu n k c ió segítségével lesz bizo nyossá, érvényessé. E z pedig végeredm ényben is a z t jelenti, hogy m inden ism eret im m a n en sn ek képzetben való a ktu ális m egragadása és transzcendensnek ítéletben való potencicmális posztulálása. Ism e re t tehá t csak a kko r jö n létre, h a ténylegesen m eg ra g a d u n k k é p ze tein k k el v a la m e ly im m an ens tá rg y a t; s v iszo n t igazolt, azaz o b je k tív ism eretté a kko r v á lik ez csupán, ha ítéletben á llítju k a transzcendens tá rgya t.
Az íté le t te h á t ön m ag áb an nem ism eret, de a képzet ön
m ag áb an is lehet ism eret. Az íté le t u g y a n is m in t ism eretform a szükségképen előfeltételezi a képzetet. V iszont a képzet nem szükségképen v o n ja m ag a u tá n az ítéletet m in t transzcendens kell-t, csupán a n n a k lehetőségét. E zé rt tu la jd o n kép en a képzet az ism eret sa já tszerű fo rm á ja , az íté le t v iszo n t az ism eret k r ité riu m á n a k form ája. A képzet m erőben ism eretelm életi sík, az íté le t pedig az ism eretelm életi sík n ak a lo g ik aiv al való é rin t
kezése. Az íté le t ta r ta lm a tisz tá n ism eretelm életi, fo rm á ja viszont logikai.
A m it a képzetben m eg ra g ad u n k és az ítéletben állítu n k , az im m anens és transzcendens, a valóságb an e g y ü tt je le n t egy, egységes és hom ogén to tá lis tá rg y a t. C supán m egism erő m echa
nizm usun k szem pontjából és m ia tt „h asadn ak“ k é t részre a dol
gok: im m anensre és transzcendensre. Im m a n e n s és transzcen
dens tehát e g y fo rm á n ism eretelm életi kategória. A valóság közömbös ily k a te g ó riá k irá n t. Az ism eret tá r g y a te h á t im m a
nens és transzcendens egyszerre. M egism erni csak az im m anenst tudom (alanyi feltétel), viszont ism eret csak az, am iben a tá rg y
transzcen den ciájának a m egléte, a tá rg y transzcendens m iv o lta is á llítta tik (tá rg y i feltétel). A képzet sohasem jelen t létbizo
nyosságot, m in th o g y csak im m anensre vonatkozik. E zzel szem ben m inden ítélet létbizcm yosságot jelent, nevezetesen azt, hogy a képzetben m egragadott dolog létezik, azaz n em képzetemé alko
tása, hanem képzetem től fü g g etle n ü l is fennáll, transzcendens.
A tá rg y im m anens része a képzetben kö zve tle n ü l van m egrag ad v a; a tá r g y tran szcen d en ciája viszont az ítéletben kö zvetve: az ítélő elme a n n a k kényszere (transzcendens kell) a la tt érzi m agát, hogy a tá r g y a t képzeteink sz ám á ra megköze
líthetetlen , független módon is létezőnek ta rtsa , illetve,, hogy feltételezzen v alam i ism eretlen és m egism erhetetlen, tran szcen
dens többletet a tárgy on, illetve a tá rg y b a n a tá r g y képzetek
ben m eg rag ad o tt képével szemben. T eh át közvetve m inden íté let transzcendenciát m egállapító, azaz transzcendencia-ítélet. S m inthogy az íté le tre az elme ism eretlen és m egism erhetetlen tényező á lta l érzi m ag á t kényszerítve, e kettős transzcendencia (az ítéleti szükségképiség és a tá rg y transzcendenciája, am ire az előbbi vonatkozik) m ia tt igen talá ló a n nevezhetjük ezt Ilic k ertte l transzcendens kell-nek, am i transzcendens érté k jelen létét és transzcendens lét (realitás v agy idealitás) posztulálását e g ya rá n t jelenti. A transzcendencia tehát ism eretelm életileg nem is szorul bizonyításra, m in th o g y v a la m en n yi bizonyosság kö zö tt ez a legbizonyosabb a tudatban.
A transzcendencia te h á t nem csupán értéktranszcenden
cia, hanem léttranszcendencia is, tény, m inden tények között a legevidensebb a tu d a t szám ára, jóllehet p o sztu lált tény s m int ilyen, nem ontológiai előfeltételnek, nem ontológiai m inim um nak a becsempészése a tudatba, hanem ism eretelm életi posztu- látum , azaz m inden ism eret posztulátum a, az ism eret lehető-*
ségének feltétele s a tu d at, illetve az ism eret ősténye. A tra n sz cendens m inim um ítéletlehetősége nélkül u g y anis nem lehet
séges az ism eret képzetlehetősége. L ogikailag az ítéletlehetőség
„egy idejű “ a képzelhetőséggel, viszont időileg m ind ig a képzet
lehetőség az első.
30. Az ism eretelm élet au to n ó m iá já n ak lehetőségét illető két első kérdésre, nevezetesen, hogy „lehetséges-e az ism eret
elm életet a k k é n t felszab ad ítan i a logika nyom ása alól, hogy m égis fe n n ta rtsu k a quaestio in ris elvét?“ és „lehetséges-e az ism eretelm életet ak k én t felszab ad ítan i az ontológia nyom ása alól, hogy m égis fe n n ta rts u k a transzcendens (m agánvaló) fo g alm át?“ — te h á t e g y a rá n t h a tá ro z o tt igennel kell felelnünk, am en n y ib en az előadott v á z la tb a n a quaestio iu ris is olyan értelm ezést n y er, m ely nem ellenkezik az ism eretelm életnek a logik a — s a tran szcendens is oly m egfogalm azáshoz (m int eg y et
len lehetségeshez) ju t, am ely viszont nem ellenkezik az ism eret- elm életnek az ontológia (m etafizika) — ny om ása alól való fel
szab ad ításáv al. A quaestio iu ris és a transzcendens előadott értelm ezése te h á t önm agában, külön-külön e g y a rá n t lehetővé teszi az ism eretelm élet au to n ó m iáját. H á tr a v a n azonban m ég a h a rm a d ik kérdés: „Lehetséges-e a quaestio iu ris és a tra n sz cendens összeegyeztetése?“ Azaz: h a b ebizonyítottuk, hogy az ism eretelm életnek nem kell logikává, v a la m in t k ü lö n azt, hogy nem kell o n toló giává lennie, m ég m in d ig nincs b ebizonyítva az.
hogy az ism eretelm életnek nem kell sem logikává, sem ontoló
g iáv á v áln ia. U g y a n is az eddigi b izo n yítás m ég csak a n n y it jelen t, hogy 1. az ism eretelm életnek nem kell szükségképen lo g ik áv á lennie (lehet o n to ló g iává is) és 2. az ism eretelm életnek nem kell szükségképen o n to ló giáv á lennie (lehet lo g ik á v á is).
T ehát, h a eddig bebizonyult, hogy lehetséges A -t ú g y elkerülni, hogy fe n n ta rtju k B-t, s C-t a k k é n t elk erü ln i, hogy fe n n ta rtju k D-t, problém a m a ra d az, hogy fen n ta rth a tó -e B a nélkül, hogy I)-t elkerülnénk és viszont D is fen n ta rth a tó -e B elkerülése nélkül.
T ehát, h a eddig bebizonyult, hogy lehetséges A -t ú g y elkerülni, hogy fe n n ta rtju k B-t, s C-t a k k é n t elk erü ln i, hogy fe n n ta rtju k D-t, problém a m a ra d az, hogy fen n ta rth a tó -e B a nélkül, hogy I)-t elkerülnénk és viszont D is fen n ta rth a tó -e B elkerülése nélkül.