A hatalmas méretû és impozáns Copernicus-krátertôl három kráterátmérônyivel észak-nyugatra, a Montes Carpatus nyugati szélénél találhatjuk a Tobias Mayer-krátert. Át-mérôje 33 kilométer, mélysége 2920 méter. Alakja meglehetôsen szabálytalan, inkább hatszög, mint kör. Bár közepes méretû kráter, mégsem különösebben feltûnô alakzat, de egy binokulárral már megpillanthatjuk. A Tobias Mayer keleti falával érintkezik egy mindössze 16 kilométeres kráter, a Tobias Mayer A. Ez a kicsiny, fiatalos megjelenésû, tál alakú kráter sokkal késôbb keletkezhetett, mint nyugati szomszédja. Thomas Wil-liam Webb a XIX. században úgy tekintett a Tobias Mayer A-ra, mint amely „szép pél-dánya egy rákövetkezô kitörésnek”, vagyis Webb még vulkanikus eredetûnek gondolta a holdbéli krátereket, közöttük a Tobias Mayert és az A jelût is. A XX. század második felére, fôleg az Apollo-expedíciók után már nagyon kevés kutató tartott ki a vulkáni
modell mellett, ezzel együtt a Tobias
A Tobias Mayer-kráter a Lunar Reconnaissance Orbiter felvételén.
Mayer nem igazán illeszkedett bele a becsapódásos kráterek „fôsorozatába”.
Egészen az 1970-es évekig a becsapódásos elmélet hívei közül is sokan vulkanikus eredetûnek tartották.
A Tobias Mayer az úgynevezett Gam-bart típusú kráterek osztályába tartozik.
Jó néhány kráter tartozik ehhez a csoport-hoz, a névadó Gambarton és a Tobias Mayeren kívül a Reinhold B, Kunowsky, Encke és a Gay Lussac. Mindegyikük meglehetôsen sima aljú, egyenletes vas-tagságú külsô és belsô sáncfalú, poligoná-lis alakú és sekély kráter. A kidobódott törmeléktakaró hiányzik, csakúgy, mint a központi csúcs. A mai általános vélekedés szerint a Gambart típusú kráterek másodlagos kráterek, melyeket az Imbrium-meden-cét létrehozó becsapódás során kirepülô, majd visszahulló törmelékek hoztak létre.
A Hold csillagfedései
Dátum UT J Csillag Hold Pozíció Korrekció
hó nap h m s ZC/SAO név m fázis h CA PA A B
2 3 19 35 23 be X 75822 7,0 82 + 65 60 É 56 +2,0 +1,7
2 3 19 35 28 be 843 7,0 82 + 65 60 É 56 +2,0 +1,6
2 3 21 22 35 be 851 6,4 83 + 56 83 D 93 +1,5 −1,0
2 4 17 20 29 be 989 15 Gem 6,7 89 + 46 87 D 93 +1,2 +1,1
2 5 19 33 50 be 96897 7,3 95 + 55 63 É 65 +1,7 +2,1
2 5 19 37 37 be 1124 6,9 95 + 55 19 D 162 +1,3 −3,5
2 6 20 9 17 be 1257 7,3 99 + 50 42 D 133 +1,3 −0,8
2 7 0 12 8 be 1271 29 Cnc 5,9 99 + 48 67 D 105 +1,3 −1,4 2 8 22 19 17 ki 118150 7,3 98− 44 54 D 276 +1,6 +0,4 2 9 21 50 26 ki 1605 62 Leo 6,0 94− 31 71 D 284 +1,1 +0,7 2 10 0 53 13 ki 138004 7,5 94− 42 40 D 254 +2,3 +0,4
2 10 4 16 9 ki 1629 6,6 93− 22 50 É 344 +0,4 −2,5
2 11 4 1 27 ki 1745 RW Vir 7,1 86− 26 90 É 299 +1,1 −1,5
2 12 4 6 9 ki 1872 7,3 77− 26 43 D 249 +1,8 −0,4
2 16 3 38 30 ki X138346 6,3 34− 13 78 D 264 +1,3 +1,1 2 16 3 38 32 ki 2434 24 Oph 5,6 34− 13 78 D 264 +1,3 +1,1
2 17 4 37 3 ki 2588 7,0 23− 13 50 É 311 +1,0 +0,2
2 17 4 44 38 ki 186053 7,5 23− 14 33 É 327 +0,9 −0,5 2 18 4 48 29 ki 2759 ξ2Sgr 3,5 15− 10 48 D 224 +1,3 +2,0 2 27 19 24 52 be 93057 7,6 29 + 29 57 É 38 +1,0 +0,5 2 27 20 5 54 be 93073 AM Ari 7,3 29 + 22 58 D 104 +0,2 −2,0
Dátum UT J Csillag Hold Pozíció Korrekció
hó nap h m s ZC/SAO név m fázis h CA PA A B
2 27 20 31 2 be 402 36 Ari 6,4 29 + 18 76 É 58 +0,4 −0,6
2 28 21 54 8 be 520 7,5 39 + 14 67 É 54 +0,3 −0,5
2 29 17 12 15 be 633 53 Tau 5,5 47 + 62 56 D 115 +1,9 −1,6 2 29 18 36 18 be 76565 7,1 47 + 54 61 D 110 +1,4 −1,8
2 29 18 59 1 be 642 6,8 47 + 50 10 D 160 +0,4 −7,3
2 29 21 36 26 be 76609 7,4 48 + 25 36 É 27 +1,5 +1,6
Évforduló
250 éve hunyt el Tobias Mayer
Tobias Mayer (1723. február 17. – 1762. február 20.), német csillagász, aki matematikus-ként és térképészmatematikus-ként is figyelemre méltó személyisége volt korának.
Apja korai halála miatt nyolcévesen árvaházba került, ahol matematika iránti ér-deklôdése és tehetsége, valamint rajzkészsége is kibontakozott. Önmagát képezte a kor legjobb matematikai könyvei olvasásával. Elsô tudományos értékû munkáját geomet-riai problémák analitikus megoldásairól
írja 1741 körül. Ismereteinek és felkészült-ségének magas fokát mutatja, hogy 1745-ben már aMatematikai Atlaszcímû mun-káját készíti el. Ezután Nürnbergbe kerül, a Homann Kartográfiai Hivatalba, ahol öt éven keresztül a térképezés továbbfejlesz-tésén dolgozik: 30-nál több térképet rajzol meg, amelyekkel a földrajzi adatok keze-lésének új szabványait is megalkotta, és újszerû volt a csillagászati adatok alkal-mazása a földrajzi koordináták meghatá-rozásában.
1747–48-ban a Hold nagyszámú meri-diánátmenetét észleli, amelynek során kísérônk átmérôjét sorozatosan méri.
Emellett 89 fôbb holdi képzôdmény szele-nografikus koordinátáját határozza meg – ennek során veszi észre a Hold mozgásá-nak szabálytalanságait.
Legjelentôsebb munkája az 1750-ben kiadott Kozmográfiai Hírek, amelyben egyebek között az általa készített mikrométer leírását, fényes csillagok okkultációinak megfigye-lését, valamint a Hold librációjának és légkörnélküliségének tárgyalását is megtalálhat-juk. Másik korszakos munkája az 1752-ben összeállított, 1 ívperc pontosságú Hold- és Nap-táblázatok, melynek eredményeit össze is hasonlította a távcsô feltalálása óta tör-tént összes nap- és holdfogyatkozás-észlelések méréseivel. Ebbôl arra a következtetésre jutott, hogy minden eltérés a csillagok koordinátáinak hibáiból és a mérôeszközök
tökéletlenségébôl adódott. Ez irányú érzékenységét mutatja, hogy sokat dolgozott a
Az Orion-köd Becsehelyrõl, a Canis Minor Csil-lagvizsgálóból. Gazdag Attila és Perkó Zsolt fel-vétele Meade LX200 GPS 16” (40 cm-es) távcsõ-vel, Canon EOS 350D kamerával készült mozaik (120 másodperces képekbõl), amely ISO 800-as érzékenységen készült.
Göttingenben felállított 1,8 m sugarú fali kvadráns pontosságának növelésén, valamint egy szögmérô eszköz, a „reflexiós kör” kifejlesztésén.
Nevéhez fûzôdik még egy új fogyatkozásszámítási eljárás kidolgozása, a légköri refrak-ció hômérsékletre is kompenzált formulájának felállítása, a színekrôl szóló elmélet kidol-gozása (három alapszín létének megállapítása), egy 998 csillagot tartalmazó állatövi csil-lagkatalógus, a csillagok sajátmozgására vonatkozó elsô eredmények, a Jupiter és a Föld perturbációinak kimutatása a Mars mozgásában, valamint a földmágnesség vizsgálata és az elsô jelentôs kísérlet a mágneses kölcsönhatás matematikai elméletének felállítására.
Eredményeinek egy része csak halála után jelent meg: Georg Christoph Lichtenberg adta kiOpera inedita Tobiae Mayericímmel (1775, Göttingen). Ennek melléklete volt az a térkép, amely fél évszázadon át számított a legpontosabb holdtérképnek.
Emlékezet:nevét holdkráter ôrzi (15,6°É, 29,1°Ny, D = 33 km, mélység: 2,9 km).
Ha felszáll a köd…
A téli hónapokban nincs könnyû helyzetben az amatôrcsillagász, hiszen a gyakori borús égbolt mellett a hideggel is meg kell küzdenie. Ha néha-néha felnyílik a felhôfá-tyol, azonnal leszáll a köd, és hetekig meg is marad. De a legbarátságtalanabb téli idô-ben is akad egy-két szép, derûs éjszaka, ilyenkor a hosszú, 13 órás sötétség idején igen sok célpontot vehetünk szemügyre – ha bírjuk a hideget.
A téli éjszakák emblémája az Orion. Ez a négyszög alakú, jellegzetes csillagkép egy álló emberalakot formáz, melyben számos mélyég-objektumra lelhetünk. Rögtön a leghí-resebb és legszebb az Orion-köd (M42-43) komplexuma. A szabad szemmel is felsejlô gázköd még telihold mellett is észlelhetô, sötét égbolt alatt és egy ködszûrô hatására akár fényképszerû látvány is elénk tárul-hat. Sokan hajlamosak az Oriont „egyob-jektumos” csillagképnek tartani, holott számos csillaghalmaz és gázköd található még itt. Tôle északra a Bika (Taurus) jel-legzetes V alakjának hegyénél található a jellegzetesen vörös színû Aldebaran. Kör-nyezetében számos halvány csillag alkotja a Hyadok csillaghalmaz 5 fok átmérôjû foltját, melyet szabad szemmel is felbont-hatunk. Innen néhány fokkal északnyugat-ra északnyugat-ragyog az északi ég egyik legfényesebb, legszebb és legközelebbi csillaghalmaza, a Plejádok (Fiastyúk), amely Charles Mes-sier katalógusába M45-ként került be.
Ennek oka talán az lehetett, hogy a szür-kületben a horizont közelében látszó csil-lagcsoportot a szabad szemmel észlelô
üstökösvadászok egy új égi jövevénynek
Tarczi Patrik, ifjú tagtársunk örökítette meg az M1-et 25 cm-es távcsõvel, Canon EOS 550D fényképezõgéppel, 17 5,5 perc expozícióval, ISO 800 mellett.
H hihették. AζTau-tól ÉÉNy-ra bô 1 fokkal
fedezzük fel nagyobb binokulárral, kis táv-csôvel a láng alakú M1-et, amely listájának létrehozására ihlette Messiert.
A Szekeres (Auriga) három Messier-objektumával és néhány fényesebb NGC halmazzal büszkélkedhet, de ezenkívül néhány gázköd is fellelhetô benne. A há-rom halmaz, az M38, M36 és M37 ebben a sorrendben egy észak-dél irányú vonalba rendezôdik, néhány fokra egymástól.
A Gemini avagy Ikrek, Castornak és Polluxnak állít emléket. A Dioszküroszok-nak hívott testvérpár Zeusz és Léda gyer-mekei, akik a rómaiak kedvelt istenei vol-tak. A csillagkép nyugati szélén, az Orion és a Bika határa közelében találjuk az 5 magnitúdós fényességével szabad szem-mel is kivehetô M35-öt, aszem-mely
binokulá-rokkal és kis távcsövekkel is felemelô látványt nyújt, részben felbontható csillagaira.
Közelében az NGC 2158-at, ezt a 8–9 magnitúdós, igen sûrû nyílthalmazt találjuk. Igen érdekes a kontraszt a könnyen bontható M35 és utóbbi között. A halványabb, távoli halmazocska 7 cm-es átmérôtôl kereshetô.
A Monoceros (Egyszarvú) tejutas csillagkép, de ennek ellenére nincs 4 magnitúdó-nál fényesebb csillaga, így szabad szemmel, különösen városból, nem vagy alig ismer-hetô fel. Távcsôvel azonban számos szép csillaghalmazra és ködre akadhatunk a terü-letén, így a Rozetta-ködre, amely 5 magnitúdós, és benne egy 4 magnitúdós csillaghal-maz (NGC 2244) található, valamint az NGC 2264-re (Karácsonyfa-halcsillaghal-maz), amely szokatlan nevét alakjáról kapta. Fôcsillaga az S Monocerotis, és ez is szépen látszik puszta szemmel.
A délebbi területeken az M50 6 magnitúdó körüli foltja jelent felüdülést a szemnek – már ha képesek vagyunk a−10°deklináció környékéig lemerészkedni, és nem gátol meg ebben bennünket egy közeli fa, épület, esetleg a pára.
Innen délebbre két csillagkép helyezkedik el: a Nagy Kutya (Canis Maior) jelenlétére általában csak a Sirius utal, ha rossz vagy fényszennyezett az égbolt. Ez a csillag az állócsillagok között a legfényesebb,−1,43 magnitúdós. A csillagképben számos fényes és halványabb nyílt csillaghalmaz található, mivel erre húzódik a Tejút sávja. Ezeket az égitesteket azonban csak városoktól távol vehetjük szemügyre. Az M41 mindjárt a Si-riustól 4 fokkal délre található, 4,5mkörüli hatalmas folt, szabad szemmel is látszik, és binokulárokkal, kis távcsövekkel is remek látványt nyújt. Az NGC 2362 sokkal délebbre van és fényesebb is: 4,1m, de ez javarészt egyetlen, 4,5 magnitúdós tagjától származik.
Ezt a csillagot a többi halmaztag úgy veszi körül, mint tyúkanyót a kiscsibéi.
A Hajófar (Puppis) egy korábbi, nagy kiterjedésû és teljes egészében csak délebbrôl látható alakzat, az Argonauták Hajójának nyugati része. Ezt a csillagképet a könnyebb kezelhetôség érdekében osztották fel több részre (Carina, Puppis, Vela).
A Tejút végigvonul a három csillagképen, ezért a Puppis északi, tôlünk is elég jól megfigyelhetô szakaszában sok fényes csillaghalmazzal találkozhat az égi vadász. Leg-látványosabb az M47 és M46 párosa: elôzô egy 4-5 magnitúdó közötti, kevés, de fényes tagból álló nyílthalmaz, míg utóbbit sok száz, halvány csillag alkotja, amelyek együttes fényessége 5-6 magnitúdó közötti.
A fenti, rövid felsorolás alapján kiderül, a téli égbolt bizony számos csodát rejteget, éppen ezért a következô ígéretes derült idô alkalmával települjünk ki egy jobb atlasz birtokában egy fényszennyezéstôl mentes észlelôhelyre. A legfelemelôbb élmény az, amikor útnak indulunk a hegyekbe, amelyek csúcsai sokszor kiemelkednek a ködbu-rokból, és éjjel soha nem látott szépségû, csillagporos ég alatt fürkészhetjük a Világ-mindenség titkait.
Internet ajánlat: melyeg.mcse.hu – Mélyég kalauz I.