A területen bekövetkezett főbb zavarások az elmúlt évtizedekben

A faállomány-szerkezeti vizsgálatokon kívül elvégeztük az aljnövényzeti szint, és az újulati- és cserjeszint felmérését (Horváth 2008a, Horváth 2008b, Horváth és mtsai 2008), valamint a terület erdőtörténetének feltárását (Mázsa és mtsai 2009). Mindezek külön értékelésére nem térek ki, abban azonban sokat segítettek, hogy képet kapjak a magterületet ért főbb zavarásokról és felfigyelhessek néhány feltűnő mozzanatra.

A II. Világháború óta a következő nagyobb zavarások érték az erdőrezervátumot. Jelentős gyérítéseket végeztek a mai magterület határát részben kijelölő feltáró út elkészítésekor a 60-es évek végén, elsősorban az Észak-nyugati oldalban (önmagában a feltáró út megépítése is komoly zavarással járt). A gyérítések egészen pontos mértékét nem ismerjük, de a korhadó vágott tuskók (M.4.20-21. ábra), a lombkorona szintek borítási viszonyai (M.4.2. ábra) és a betöltődöttség állapota megmutatja az ötven évvel ezelőtti fahasználatok helyét és hozzávetőleges mértékét.

Az 1970-es és 1980-as években tölgypusztulás söpört végig Európán és Magyarországon (Führer 1998b), amely néhány év alatt főként a kocsánytalan tölgyek egy részét vitte el (Kotroczó és mtsai 2007, Tóthmérész 2001). Ennek eredményeként a Vár-hegy kocsánytalan tölgyeseiben, helyenként 20-50%-os lékesedés, kiligetesedés következett be egy évtized alatt. Úgy tűnik, hogy az uralkodó tölgyek pusztulása azóta sem állt meg teljesen, de annak mértékéről csak a következő felmérés eredményei alapján lesznek adataink. Az állva elpusztult fák kidőlése rendszerint csak évek múltán következik be, amely idő alatt az ágrendszer nagy része már letöredezik, így a bedőlő törzs rendszerint kisebb mértékű törést okoz a lombkoronában, mint a viharok által kidöntött fák (kisebb mértékben ez utóbbi is rendszeresen előfordul).

Kevésbé súlyos következményekkel jelentkezett 2004 és 2006 között a gyapjaslepke (Lymantria dispar L.) hatalmas gradációja, amelynek egyik súlypontja éppen a Dél-bükki tölgyes zónára esett (Csóka és Hirka 2007), ami 2005-ben a magas kőrisek és fagyal bokrok (mindkettő Oleaceae) kivételével az erdő teljes tarra rágásához vezetett.

A térségre évtizedek óta jellemző a rendkívül magas vadlétszámból fakadó terhelés, amit évről évre a fennsíkról és a bükki „kövek” térségéből télen lehúzódó nagyszámú vad emel meg.

81 A lombkoronaszint lékesedése, kiligetesedése következtében megindult az erdő regene-rációja is, amely láthatóan eltérő erdőfejlődési utakat követ. Az üdébb, inkább gyertyános-tölgyes élőhelyeken keletkezett lékekben elsősorban gyertyán, magas kőris és mezei juhar betöltődése alakult ki, ilyenek a [9]-es (ide sorolható a [14]-es is), a [15]-ös, a [17]-es és kisebb mértékben az [1]-es faállomány-szerkezeti típus üdébb részei. Van továbbá egy elegyes molyhos tölgyes-cseres típus is [12]-es, amely a lékekben betöltődéssel gyertyánosodik, részben mezei juharosodik.

Több állományban – különösen a szárazabb termőhelyeken – jellemző, hogy a beáramló fényt egy szinte teljesen záródó, megerősödő húsos somos cserjeszint hasznosítja. Ennek mélyárnyékában aljnövényzet és újulat nélküli, avaros talajfelszín alakul ki. Ilyen, szélsőségesen elcserjésedett faállomány-szerkezeti típust mutat a [7]-es, szárazabb körülmények között pedig a [10]-es. Ehhez hasonló, de az uralkodó faállományból többet megőrzött típusok a [8]-as és [11]-es cseres-molyhos tölgyes, továbbá a [3]-as molyhos tölgyes. Ezeknél is előfordulhat, hogy a somos cserjeszint kerül uralomra, de a fafajok újulata is nagy valószínűséggel megjelenhetne, ha a vadnyomás csökkenne.

Vannak nagyon elegyes állományok (a [13]-as és [18]-as), amelyeknek a további fejlődése – éppen az állományt alkotó sok fafaj következtében sokféle lehet. A [13]-as típusban ez a kérdés már az elkőrisesedés irányába látszik eldőlni. Úgy látszik más fejlődési pályát is bejárhatnak egyes állományok, amikor a felnyílt lombkoronaszinten keresztül érkező több-letfényt nem elsősorban a cserjék, hanem a dominánssá váló gyepszint hasznosítja. Ilyen a [6]-os és a [18]-as típus, amelyekről nem látszik, hogy a gyep uralmát megtöri-e és ha igen mikor, a fásszárúak új generációja. Ezt a folyamatot minden bizonnyal a vad nagyobb létszáma és megnövekedett hatása ugyancsak nagy mértékben meghatározza, sőt Rooney (2008) az erdők gyepszintjében a fűfélék uralomra jutását egyenesen egy legelő-erdő-állapot felé történő átmenetnek tekinti.

Van továbbá a gyertyános-tölgyeseknek sok zárt állománya (a [4]-es és [16]-os), amelyekre még inkább a gyarapodás jellemző, de beindulhat lékesedési folyamat is. Ugyancsak zárt szálerdő képet mutatnak a hegy szubmontán bükkös állományai (a [2]-es), ezekre is még a gyarapodás, növekedés jellemző, de várható, hogy a lékesedés ezekben az állományokban hamarosan beindul. Ezek a bükkösök nagyon elegyesek és kis kiterjedésűek, ennek következtében további fejlődésük elég változatos lehet.

82 Végül a cserszömörcés-molyhos tölgyes bokorerdő állományokat kell említenem a terület szélsőségesen kitett és száraz termőhelyein ([5]-ös). A fák növekedése ezeken a helyeken igen lassú, de ez a társulás nagyon stabilnak látszik.

Mindezek mellett megfigyeltem néhány említést érdemlő fafajcserét is, amire a holtfák és élőfák, vagy a fák méreteiből és egymáshoz viszonyított elhelyezkedéséből lehetett következtetni. Egy-két mintavételi ponton jellemző az öreg, csúcsszáradó molyhos tölgyek fiatal cserekkel vagy magas kőrisekkel való túlnövése, elnyomása (pl. Mb-024, Na-027).

Több lékre jellemző, hogy csak magas kőrisekkel töltődik be (pl. Ma-055), előrehaladottabb állapotban a fiatal magas kőrisek már belenőttek a felső lombkoronaszintbe is (pl. Ma-033).

A Csák-pilis-lápa É-Ny-ra néző déli peremén a völgyben megerősödött életerős bükkök egy átmeneti zónában öreg molyhos tölgyeket nyomtak el (amelyek már elpusztultak). Ez szoros kapcsolatban lehet a felnövekvő erdőállomány árnyékoló és mikroklímamódosító hatásával.

Végül – inkább csak érdekességként – a Vár-hegy gerince és a túristaház közötti kőgörgeteges meredek Dél-keleti oldalban túlnőtt, leárnyalt majd elpusztult cserszömörce fákat találtam, amelyeknek magassága 6-8 m körül lehetett. Itt a cserszömörce korábbi, elszigetelt előfordulásának „lokális kihalását” láthattam.

A leírt faállomány-szerkezeti típusok és a terepen felismert folyamatok alapján átfogó erdőfejlődési modellt még nem tudok felvázolni. Az azonban jól megfigyelhető, hogy az elegyes tölgyesek, a termőhely, a mezoklíma, az uralkodó szintet érő zavarások, valamint a felújulási folyamatokat meghatározó vadnyomás mértékének függvényében különféle irányokba mozdulnak el. Az esetek egy részében magas kőris, gyertyán, mezei juhar vagy csertölgy kap nagyobb szerepet, más esetben pl. egy elfüvesedett gyepszint vagy húsos somos cserjeszint válhat meghatározóvá.

83