A faállomány-szerkezeti mintázat, az állab, az elemi erdődinamikai

Az erdőtervezés, erdőgazdálkodás területi és kezelési egysége az erdőrészlet. Annak faál-lományát meghatározó módon a gazdálkodó alakítja (különösen vágásos rendszerű erdőgazdálkodás esetében), jelentős mértékben egyszerűsítve az erdő összetételét, szerke-zetét, mintázatát és működését. Természetszerű vagy természetes erdőkben a fafajösz-szetétel, az elegyarány, a méret- és koreloszlás-mintázatok, valamint a populációs és ökoló-giai folyamatok sokkal mozaikosabb, változatosabb és dinamikusabb formában valósulnak meg.

LKSZ - felső szint - alsó szint CS

ÚJ GY

h = 1,3 m

stw

shl

reg grv

h = 1,3 m

39 Vajon egy természetes faállomány milyen állomány-egységben működik? Ez jelöli majd ki a vizsgálatok objektumát és léptékét.

Az erdészeti, erdőökológiai szakirodalom az alábbi operatív „erdőegységeket” használja. Ma-das (2001) a Fuchs Frigyes Ungars Urwälder (Fuchs 1861) fordításának függelékében közölt erdészeti szakkifejezések között említi a németből fordított „erdő-álladék” meghatározását, amely „… az erdőnek olyan része, amelyet a többitől a fafaj, a kor vagy egyéb tulajdonságok különböztetnek meg, amelyek befolyásolják a fakészletet. Természetes határok vagy mesterséges nyiladékok választják el a szomszédos, másképp kezelt állományrészektől.” E korszakból származik az „állab” elnevezés is. Bölcsházai Belházy (1895) meghatározása szerint: „állab alatt értjük a kisebb-nagyobb összefüggő területen együtt élő erdei fáknak összességét, mely mint ilyen, fanem-, kor- és minőségre nézve külön jelleggel bír, s a többiektől többé-kevésbé élesen különválik”. Czájlik (1996) termőhelyi és faállomány-szerkezeti különbségek alapján homogén „állományrészek”-et különít el, majd ugyancsak az állab kifejezést vezeti be az erdőrezervátum-kutatás körébe és alkalmazza a Kékes erdő-rezervátum állabtérképén (Czájlik 2002a). Husch et al. (2003) a faállományt más állomá-nyoktól elkülönülő, közös tulajdonságokkal jellemezhető fák csoportjaként határozza meg¹⁵. A (fa)állományt, állományrészt, állabot (esetleg az erdőtársulás állományát, foltját) minden szerző – más állományokhoz viszonyítva – főbb tulajdonságaiban elkülönülő és többé-kevésbé belső homogenitással rendelkező vagy homogénnek feltételezett egységnek tekin-ti¹⁶. Ennélfogva ezek az egységek lehatárolhatók, térképezhetők, feltéve hogy előzetesen már ismertük, megismertük vagy definiáltuk a megkülönböztetendő típusokat, egységeket.

A faállomány-szerkezet foltmintázati egységének tehát az állab-ot tekinthetjük, azonban a foltok határai gyakran bizonytalanok vagy a típusok között széles és változatos átmenetek vannak (Bölöni 2004). Ez a mintázat dinamikusan változik, ciklikus és véletlenszerű jellegzetességekkel is bírhat, ahogyan ez általában a természetes ökoszisztémák és növényzet sajátossága (Watt 1947, Picket & White 1985, Frelich 2002, Oborny és mtsai 2007).

Vajon mekkora a legkisebb állományfolt, amelyben a vizsgálandó faállomány-szerkezeti sajátosságok és elemi folyamatok már meg tudnak nyilvánulni? Itt elsősorban a

15 „A stand is a group of trees that occupy a given area and that has some common cha-racteristic or combination of chacha-racteristic, such as origin, species composition, size or age that set it apart from other groups of trees. A number of stands taken togather form a forest.”

16 Függetlenül attól, hogy az milyen hatásokra (termőhelyi körülmények, erdőgazdálko-dás, természetes vagy mesterséges bolygatások, erdőfejlődési vagy erdőtörténeti okok) alakult ki.

40 mikához köthető populációs jelenségekre és ökológiai folyamatokra gondolok, amelyeket hazai viszonyaink között a legfontosabbnak kell tartanunk (Somogyi 1998, Standovár 1996, Kenderes et al. 2008). Ennek következtében az erdődinamikai folyamatok lehetséges legkisebb állományegységét a lékjelenségek hatókörének dimenziója jelöli ki (de nem maga a lék). Ez hozzávetőleg az uralkodó famagasság 1-1,5-szeres sugarú körzetének faállo-mányát jelenti. Nyilvánvaló, hogy egy lék ökológiai hatásai ebben a dimenzióban érvényesülnek. Természetesen egyetlen ilyen egységet sem szakíthatunk ki az erdőál-lomány közegéből körülményeinek durva sérülése nélkül, a rendszer működése csak elég kiterjedt állományon belül vizsgálható. A továbbiakban ezt a kitüntetett, de pontosan le nem határolható állományméretet „elemi erdődinamikai egység”-nek hívom. Hazai viszonyaink között ez 0,1-0,5 hektáros állományméretnek tekinthető.

Mindebből következik, hogy az erdőrezervátumok faállomány-szerkezetének és természetes folyamatainak változatosságát és mintázatait elsősorban az elemi erdődinamikai egységek 0,1-0,5 hektáros léptékében és az állabok léptékében lehet jól megismerni és leírni. Ez kihat a faállomány-szerkezet mintavételes vizsgálatára és a mintavételi pontokra kapott ered-mények értékelésének módjára. A mintavételi pontokat szisztematikusan jelöljük ki, nem pedig állabok szerint. Ezért a vizsgálati pontok egy része állabhatárra vagy átmeneti zónára esik, ahol az eredmény nem tisztán az állab, hanem az átmenet tulajdonságait fogja mutatni.

Fontos hangsúlyoznom, hogy mindezek miatt az erdőrezervátum-kutatásnak az erdőren-dezés gyakorlatától jellegzetesen eltérő a célkitűzése. Mintavételezésünket elsősorban a faállomány változatosságának, mintázatának megismerése vezérli és nem az erdőrészletre vonatkozó átlagértékek megfelelő pontosságú statisztikai becslésének igénye (az alapadatok elemzésének fázisában természetesen el fogunk jutni az állabok, vagy akár az erdőrészletek értékeléséhez is). A mintavételt úgy terveztük meg, hogy az elég nagy valószínűséggel le-gyen reprezentatív az elemi erdődinamikai egységekre és az állabok mintázatára nézve.

Mivel a lékdinamika és az állab-mintázat statisztikus és változó jelenség, ez csak részben sikerülhet. Ezért bevezettem és használom a lokális faállomány operatív fogalmát is. Lokális faállománynak tekintem a mintavételi pont negyedhektáros környezetének faállományát (függetlenül attól, hogy ez nagyobb vagy kisebb az elemi erdődinamikai egységnél). Ez egy gyakorlatias definíció, amelyet az ERDŐ+h+á+l+ó rendszerében kialakított mintavételi pontok sűrűsége (4 MVP/ha) alapján határozhatunk meg.