A Szeptember végén mint a barkácsoló költészet mintapéldája

Az eltérőhagyományokból barkácsolódó Petőfi-költészet esetének átütőpéldája a Szeptember végén. Miközben megszoktuk egyvágású-nak, egyöntetűnek érzékelni a Petőfi-költeményeket, s nagyon gyak-ran olvassuk őket a népiesség vagy valamilyen más irány, élettörté-neti esemény iránti elkötelezettség nyilvánvaló jegyeként, a Szeptem-ber végénannak a mintapéldája lehet, ahogyan ugyanebben az életmű -ben akár egyetlen szöveg is – épp Petőfi nagyon eltérőérdekeit és tájékozódását követve – eltérőeljárásokból barkácsolódhat. A vers-nek ez a fajta integráló ereje, ahogyan nagyon eltérőszemléleti irá-nyokat és eljárásokat illeszt össze, az eltérőhagyományokból építke-zőbarkácsoló költészet fontos szövegévé teszi a költeményt, de egyben a teljes Petőfi-életműszintjén kérdésként vetheti fel a barká-csoló jellegűköltészet eszményét és eltérőformáit. Mindez abból a szempontból is elgondolkodtató, hogy Petőfit a modern hivatásos írói szerep egyik elsőkimunkálójaként tartja az irodalomtörténet újabban számon. Ez ugyan, ha nem is törvényszerűen, de állandó problémaként veti fel a tudatos, megfontolt, a hagyományokhoz akár érdek szerint való viszonyulás kérdését: azaz azt a helyzetet, amikor a profi alkotó a maximális hatás kedvéért úgy áll bele vala-mely hagyományba, úgy írja újra a hagyományok valavala-melyikét, vagy úgy illeszti össze az eltérőés egyébként összeférhetetlennek tűnő hagyományokat, hogy azzal maximális hatást érjen el.

Egy biztos: hogy aSzeptember végénaz intimitást azért ábrázolhatja olyannyira rétegzetten, ahogyan teszi, mivel az intimitás ábrázolásá-nak egyszerre több módját és hagyományát illeszti össze. A szemé-lyes, a privát élet iránti újfajta igényt Petőfi egy több tekintetben is összetett poétikává tette aSzeptember végénben.

Először is azőszinteség és vallomásosság poétikáját mozdította el provokatívan, amikor azt a végletekig vive, az őszinte szerelmi vallomást a saját szélsőpontjába, a végletes, marcangoló és önmar-cangoló, akár féltékenységbe vagy zsarolásba hajlóőszinteségbe for-dította át. Abból a szempontból is provokatív a szöve g személyes-sége, hogy Petőfi 1847-es szövegeinek olyan sorába illeszkedik bele, amely a magán- és családi életet a költői hír fenntartására, a hírérték piacosítására használja, s – Jósika Júlia és Jósika Miklós 1850-es évekbeni brüsszeli (családi) írói stratégiáját megelőzve – egyfajta csa-ládi írói stratégiát mutat. Nem véletlen, hogy ezeknek a szövegeknek egy része a Gazdasági és irodalmilap alcímet is viselőHazánkban látott napvilágot. A Petőfi és Petőfiné egyes szövegeiben előkerülő köl-csönös utalások 1847 augusztusa és novembere között a Szeptember végént a szövegeknek egy olyan sorába helyezik, amely sikeresen fe-dezte fel és aknázta ki az irodalom hivatásosodásának egy fontos fordulatát: azt, amely a polgári nyilvánosság s ezzel együtt a privát új képzetköreinek létrejöttével a személyes iránti újfajta igényt hozta létre az irodalmi életen belül is. Az irodalmi pletykának, magánéleti hírnek mint sajátos informális műfajoknak a modern informalitás születésének ebbe a sajátos környezetébe illeszkedik a Szeptember vé-gén, s ez a versen túlmutató jelentőséget biztosít az intimitás réteg-zett és poétikává érőábrázolásának magában a szövegben is. Petőfi folyamatosan beszél nemcsak a magánéletéről, hanem a konkréthoz kötődőalkalmi költészet hagyományára támaszkodva egy olyan ro-mantikus versbeszédet hoz létre, amely a magánélet apró eseménye-it, fordulópontjait figyelemre méltónak mutatja. Korabeli olvasmá-nyai között tehát nem véletlenül emlegeti George Sandot: a magán-élet megmutatása, a privát szimulákrumának a megteremtése új színt hoz a Petőfinél már korábbról fontos szerepet játszó vallomásosság megszólalásmódjába.

Egy harmadik értelemben is provokatív és újszerűa személyes-ség ábrázolása a Szeptember végénben: azáltal, hogy az idegenné váló saját, az ismertben rejlőmásság, idegenség képzete révén a személyiség

kiismerhetőségének, az érzelmek megragadhatóságának a kérdését hozza játékba. Ugyanez a képzet viszont épp a nőiesség korabeli tár-sadalmi megítélésének a konvenciójába ágyazódik bele. Ezáltal olyan rétegzett szerkezetet nyújt, amely a konvenciókra való rájátszás és az azoktól való eltávolodás egymás melletti, egyszerre, egy időben való működésére, azaz egy sajátosan romantikus ironikus szerkezetre en-ged rálátni.

ASzeptember végén az intimitást egy olyan vizionárius szerkezet-ben ábrázolja, amely az időfelgyorsítására és felgyorsíthatóságára játszik rá. Az előrehozott történés azonban a prófétai és váteszi ví-ziókkal szemben itt a kontrafaktualitást, a lehetségességet hangsú-lyozza, és a szöveg eseményeit a megtörtént és a meg nem történt közti köztes határra helyezi. A vers a szerelmi viszony intimitását és a szerelmi költészetet ezáltal úgy tágítja ki, hogy nemcsak a betelje-sedett jelen túlcsorduló örömeiről beszél, hanem annak a kínzó él-ményéről, hogy valahol, valamikor máskor és máshol ez az élmény milyen lehetne. ASzeptember végénígy egyszerre, egymás mellett ironi-kus természetűszerkezetben jeleníti meg a beteljesült és a kínzóan beteljesül(het)etlen szerelmet, a hűség jelenbeli és a hűtlenség lehet-séges élményét. Ez utóbbi reprezentációjában viszont ugyanez a szöveg a születőfélben levőtömegkultúra néhány jellegzetes korabeli képzetével él, újraértve ugyanakkor ezeket. Úgy használja a fotográ-fiai vizuális forradalom legkorszerűbb technikáját, s úgy játszik rá a tetszhalottság és a rémromantikus költészet kulturális toposzaira, hogy a vers intimitás-reprezentációjának logikájához igazítja azokat.

Ez a rétegzett, az irónia több eljárásából építkező, eltérőkulturális és poétikai logikákból barkácsolódó szöveg, aSzeptember végénaz intimi-tás meghökkentőés erőteljes költeménye.

Láng Gusztáv