A szabadság énekesei ; Moore Shelley, Byron

Thomas Mo o r e (1779—1852) a természetnek csak hímes köntösében gyönyörködik, mint Southey s kedvtelve dúskál a ragyogó színekben, mikor lefesti a Bermuda-szigeteknek, a hol hiva- talnokoskodott, buja tenyészetét. Ódákban énekli meg a szabadság földjét, Amerikát, melyet meg is látogat s összegyűjti népmondáit. Férfikorában dalai saját hazájának, Írországnak a szabadságát zengik és sóvárogják vissza, melynek kegyetlen elnyomását atyja szegényes kiskereskedéséből fiatal korában végig nézte. Meg is írta a nemzeti ellenállás hősének, lord Edward Fitzgeraldnak, életrajzát s Írország egész történetét. Honszerel­

mét rövid, legtöbbször jelképes lyrai sóhajokba tördeli. Egyik legerőteljesebb versét mindhárom nagy költőnk lefordította: Vörösmarty 1847-ben, distichonokban, elegikus hangon ; Petőfi 1848-ban mint a honszerelem hymnusát ; azután 1852-ben, épen költőjének halála évében, Arany János, hangra, tömörségre híven, mint a hazafi bánat költeményét, így:

Eszünkbe jusson, hol veszett el Hősink utója, legjava,

Mind, mind ! — s ápolt fényes reményünk, Sírj okba szállván, elhala.

M OORE. 157

Oh! nyernők vissza csak halálból E szíveket úgy, mint előbb, Megvíni még egyszer, szabadság ! Szent harcodat, isten előtt;

Csak egy percig szakadna még el Az akkor ránk vert rabbilincs;

Nem ! nincs erőszak földön, égben, Hogy összeforrasztná megint.

De vége, vége. S bár az évlap Kürtölje hóditónk nevét:

Átkos a diadalmenet, mely Elhunyt szabad szivekre lép.

Sokkal becsesb a sír, vagy börtön, Melyből egy honfinév ragyog, Babéritoknál, ti, szabadság Romján emelkedett nagyok.

Irish Melodies (1807) című kötetében, melynek minden versében ó-ir dallam zendül meg, meg­

találni a lyrai költészetnek minden faját, vannak ott szerelmi elegiák, hangulatfestő költemények — a világot bejárt Utolsó rózsa is ilyen, — bordalok, szerelmes versek Erinhez ; de alig rezdül meg bennük forradalmi hang. Mégis minden boron- , gásnak a hazafi bánat az alapszíne ; az elegiák Moore iskolatársát, Emmet Róbertét, az ir sza­

badság martyrját gyászolják vagy menyasszonyát vigasztalják. Más szerelmi vers olyan magasztos, hogy az idegen olvasó érzése szerint sem vonat- kozhatik földi nőre. Alig akadnak képek e költe­

ményekben, de mindegyik egy-egy kép maga, melyben minden vonásnak mélyebb jelentősége van. Vallásos énekeit is (Sacred Songs, 1816) hazafias érzés sugallja. A sanyargatott ir nép már csak az Istentől remélhetett segítséget s a

1 5 8 «LALLA ROUKH».

katholikus vallásban erős nemzeti különbséget ápolt maga s a protestáns Anglia közt. Vallásos fohászaiban, félénken, a nemzeti vágyak libben- tik meg szárnyukat. Eegénye, a The Epicurean s az Angyalok szerelmei című verses elbeszélése mellett, mely földi nők iránt szerelemre gyűlt angyalok történetét (Mózes I. 6.) beszéli el, leg­

értékesebb elbeszélő költeménye legszebb részé­

ben a hazafi érzésnek köszöni érdekességét. Ez Lalla Roukh.

Aurungsebe tulipánáréi! (ezt jelenti Lalla Roukh) leányá­

nak utazását beszéli el vőlegényéhez, Kashmirba. Egy fiatal énekes, Feramorz, négy verses történetet mond a király­

leánynak pihenőkön; a királykisasszony beleszeret az éne­

kesbe s az utolsó oldalon kiderül, hogy az maga a vőlegény, aki igy akarta aráját meghódítani. E keretben a legszebb elbeszélés A tüzimádókról szóló s e hősök képe alatt a sza­

badságimádó Írek lappanganak. Az elnyomott Iránban min­

denki a szegény Erinre ismert, mely «önföldjén, — óh, már nem hazája! — Görbedve hódol», de

őrzi bosszú s hit tüzét,

S miként a gyöngy a nap sugárit Felszívja s éjen át sugárzik — Múlt szép világát szórja szét.

Az ő múltja volt, amire a költő gondolt, mikor elpana­

szolta,

Mint zúzta Irán koronáját S gyöngyét szedé vad jövevény, Hitére is láncot tevén.

(Ford. Lőrinczi Lehr Zsigmond.) Irlandszerte Emmet Róbertre ismertek Hafedben, aki vérit ontja «Boldog honért — szabad hitért» s «szabadság­

szózat büszere» — s arájára, az angolokhoz szító családban élő, vőlegényét holtáig gyászoló Sarah Curran-re Hindában, aki «Géber ha vérzik, mindegyikben — kesergve holt ifját siratja». — S a legköltőibb ilyen elbeszélésben is a Paradi­

csomból kitiltott péri jóvátételül egy hazáért hullott

vér-M OORE. 1 5 0

cseppet viszen, csak azután az anya sóhaját gyermekéért s végül — ami aztán megnyitja előtte a menny kapuját —

» egy gonosztevő bűnbánó könnyét.

Erős szabadság- és hazaszeretet lüktet politikai szatíráiban is, az Elfogott levelekben s a szent szövetségnek való mesékben, melyeket Thomas Brown álnév alatt Byronnak ajánlva adott ki.

Ezeket a verseket ma nem lehet kommentár nélkül olvasni, de ötletei talpraesettek s humora metsző. Művészi szempontból hasonlíthatlan zenei­

ség ad értéket Moore költeményeinek. Nem hiába lelte gyönyörűségét a clavicine hangjában s az i énekben: csodálatos zenei érzéke volt. Az ir melódiákat egyenest régi ir énekek dallamára írta, szent énekei a Händel, Mozart, Haydn, Beethoven compositióiban áradó áhítatnak ad­

tak szavakat ; verseket írt minden nép jellemző és hangulatos dallamaira. így támadt a National Airs kötete, 1815-ben. Ezzel a zenei élvezettel szemben dalai egyetlen megjegyzésre adnak okot : éppen mert éneklésre vannak szánva, az első stróphák rendesen mintha gondosabban volnának kisimítva a többieknél, amelyeket úgy sem szo­

kás énekelni.

Moorenak az irodalomtörténetben, mely nevét egy másik fejezetben mint Sheridan munkáinak s Byron naplójának kiadóját és Sheridan életrajz­

íróját jegyezte föl, két értékjelzője van. Egyik csodálatos zeneisége, a másik, hogy helyet szer­

zett az angol irodalomban az irek érzéseinek, eszükjárásának és dallamaiknak, mint Burns a skótokénak.

Percy Bysshe Shelley egészen más volt.

Ő nem tudott élni szabadság nélkül s mindent

160 S H E L L E Y .

feláldozott érte. 1792 augusztus 4-én született.

Atyja baronet volt. Az egyetemen nehezen tűrte azt a szokást, hogy a kisebb diák tartozik szót fogadni a nagyobbaknak. A francia encyclopaedis- tákat forgatta, amiért pajtásai «atheista Shelley- nek» nevezték. Tizennyolc éves korában kiadott egy kis röpiratot Az atheismus szükségességéről.

E miatt kizárták az egyetemről, apja is kitagadta.

Húgai segítették megtakarított pénzecskéjükkel, melyet egy barátnőjük révén juttattak kezéhez, akit Shelley 19 éves korában Skóciába szöktett.

Ebben a magányban válik valósággal a természet és szabadság rajongójává. Ezért szerette és for­

dította Petőfi (A szökevények). Huszonegy éves korában ifjúi áradozással írja meg első nagy köl­

teményét, a Tündér király nőről (Queen Mab), erről a bölcselkedő nemtőről, aki egy szárnyrakelt lélek előtt az ősi tiszta emberi lélekért lelkesül s az egészséges testért, melyeket a kultúra ront meg, az önzés és zsarnokság, s melyeknek épsége és tisztasága csak a természet ölén jöhet meg újra. Két évvel később (1815), tisztább és éret­

tebb költői erővel, megrajzolja önmagát, aki álmában megpillantotta a tiszta szépség tüne­

ményét s kit egy démon, Alastor, a tévelygés szelleme, egyre megújúló remények közt végig hajszol az életen, míg végre a halál csendesíti le meddő vágyát, ö maga mégsem tesz le elérhe­

tetlen eszményeiről. Laon és Cythna légies víziójá­

ban (későbbi címe: Revolt of the Islam, 1817) azt álmodja végig, mint változtatja át az államot egy szerelmes testvérpár a pozitív vallás- és zsarnokuralom romjain vér nélkül az ember­

szeretet társadalmává, melyben a nő egyenjogú

S H ELLEY . 1 6 1

a férfival, végezetül abban is, hogy fegyvertelen községük megdőltével együtt halnak a máglyán.

Már ezek az epikai munkák megvilágítják egyéniségét. Természet- és szabadságimádó. Ez a két érzés testvér volt benne : a természetet azért szerette, mert természettől mindent szabadnak : látott s azért a szabadságot tartotta természetes állapotnak. A szabadságnak Byronnál is tüze­

sebb rajongója volt. Byron a politikai szabad­

ságért égett, Shelley imádta a szabadságot min-

» denben. Fiatal házas korában elment Dublinbe, hogy küzdjön a katholikusok emancipatiójáért s 1817-ben röpiratot adott ki a parlamenti reform s a választói jog kiterjesztése dolgában, melyben megelőzte az 1867-iki újításokat. Vallása elve­

tette a bibliát, melyet bilincsnek érzett az észen s melynek istenét, amiért a rosszat megtűri a világban, zsarnoknak és ellenségnek érezte. Lel­

kesült a szabad szerelemért s első felesége halála után házasság nélkül vitte magával Svájcba Mary Godwint, a regényíró William Godwin leányát ; csak élete végén esküdött véle meg, «mert a világ nőnek nem bocsátja meg az ilyet». Egyik na- , gyobb költeménye, Rosalinda és Helén, két há­

zasság rajza: Rosalinda boldogtalan az urával, a másik boldogan él szabad szerelemben szerelme­

sével. Julian és Maddalo — tulajdonképpen Shelley és Byron — párbeszédében az akarat szabadságát bizonygatja.

A költészetnek minden ágában fölgyújtja a szabadság tüzét. A drámában is. Drámával kö­

szönti Maurokordatót (Hellas, 1821), mikor ki­

bontja a görög szabadság lobogóját. Fölszabadult Prometheusa (Prometheus unbound) a szabadság

Votnovlch : Az angol irodalom története. 11

1 6 2 S H E L L E Y .

hőse. Goethe Prometheusa a bálványoktól elfor­

dult szabad és munkás emberi szellem; Byronnál az emberiség lenyügzött és dacos ereje; Shelley- nél a jóltevő emberi lélek, akit a Természet s az emberi szellem segélyével az örök igazság végre is fölszabadít Jupiter zsarnoksága alól. Itt is, mint Maóban és Laonban : a szabadság az ember­

szeretet és jóság szülője, mert visszavezetvén az embert a természethez, feltámasztja őseredeti jó tulajdonságait. Kisebb költeményeiben is a sza­

badság lantosa ; hevében kegyetlen szatírát zúdít a feleségével perpatvarkodó IV-. Györgyre, a Dagadtlábú zsarnokban, s az ördögi Castlereaghre.

Szabadságszerelme s természetimádása miatt nem volt maradása Angliában. Gyermekeit is elvették tőle, nehogy istentelen forradalmárokat neveljen belőlük. Természetimádását atheismusnak vették, pedig Laon előszavában azt vallja, hogy munká­

ját nem a legfőbb lény, hanem a róla való ala­

csony fogalom ellen írta. À mindenség élő orga­

nizmus volt az ő szemében, amellyel lelke közös életbe olvadt. Az ő szemében minden élt s ez a személyesítés nála nem puszta költői fogás.

Úgy látta az anyaföldet, mint aki elaszott kezét melengeti a parázs hamván, mely valaha a leg­

tüzesebb szellem volt : Napoleon. A felhő nála azért borítja hóval a bérceket, hogy a fehér párnákon töltse az éjszakát, a vihar karjaiban.

Szóba állott a fákkal és a széllel :

Bár volnék kobzod, mint a rengeteg!

Mit bánnám, hullna rólam a levél:

Csak keltene hatalmas zengzeted Szivembe dalt, mely őszies, de mély, Mely bús, de édes ! Légy a szellemem, Vad szellem! Oh légy én, zord nyugoti szél.

(Ford. Radó Antal.'

$ r - —

Shelley a természetnek a velejét, lelkét vette ki s Peter Bell ellen írt szatírájában kikéi Words­

worth ellen, aki eunuchja volt és nem merte övét feloldani. Byront is Shelley vezette be a szentek- szentébe. Byront eleinte a képek színvarázsa

■ ejtette meg; mikor a genfi tó partján Shelley közelében él, egyszerre megjelennek Manfrédben az alpok szellemei.

Byron hát á szabadság és természet szeretete dolgában egyaránt érezte Shelley hatását ; de ő mindegyikben reálisabb. Tájképei földi tájak rajzai, a szabadságnak pedig hőse is volt, nem­

csak hirdetője. Shelley érzéseinek örökös sugges- tiója alatt élt, mint egy fanatikus, a földdel és az élettel nem törődött. Mondanivalóját leg­

szívesebben légies alakokra bízta, az eszményi szépség nemtőjére, aki felhőn repülve bejárja a világot s álmukban megjelenve, tanítja az embe­

reket. (Az Atlas tündére, színmű, 1820, Mab, Alastor). Lágysága azért nem volt lagymatagság.

Laonban a pestis leírása (VI. ének) s Beatrice Cenci tragédiája, aki meggyilkolja szörnyeteg atyját, az erőteljességnek felséges példái. Beszéde

► is olyan volt : aetheri finomságú ; verseiben a szavak lágy csengéssel olvadnak tündéri har­

móniába. Maga is szinte csak eszméinek és érzé­

seinek megtestesülése volt. Szűkvállú, nyúlánk alakja, finom ajka és beszédes szeme, halavány arca, melyről jóság sugárzott, mintha nem is e földről való lett volna. Gyermekkori barátai úgy emlékeztek rá, mint a kin már akkor is feltűnt a «természetfölötti értelem». Mulready azt találta, hogy nem lehet őt lefesteni : «Nagyon is szép».

Legszebb költeményeit kint írta a szabadban.

S H E L L E Y . 163

11*

164 BY RO N.

Nagyon szeretett lovagolni s még ennél is jobban, hanyatt feküdve egy csolnakban, nézni az eget és gondolkodni a szabadságról. A tenger volt a szenvedélye, nemcsak a viharos, szilaj, byroni tenger, amely városokat nyelt be s melyen egy emberélet csak egy buborékot vet, hanem a sze­

líden szunnyadó óceán, amelynek ezer fodrán isteni színjátékban csillog a nap sugara.

Halálát is ez a szenvedély okozta. 1822 július 8-án Livornóból Speziába indult bárkán; vihar támadt s a csolnak népe odaveszett. A tenger tizennégy napig tartotta magánál szerelmesét.

A törvény azt rendelte védekezésül a pestis ellen, hogy ami hullát a tenger partra vet, el kell égetni.

Byron hatalmas máglyát emeltetett, melyet, mint a görögök szokták, behintettek sóval és tömjénnel, megöntöztek borral és olajjal. A halott barátja, Trelawney, a hamvban éppen találta a szívet, a Cor cordiumot, amint felesége Shelleyt sírkövén nevezte, mely Bómában a protestáns temetőben áll, Cestius piramisa mellett, ahová vágyott, s hol együtt fekszik kis fiával. Az égő máglya mellett ott állott Byron, legjobb barátja, aki osztozott eszméiben és érzéseiben s halála * után ő nála is nagyobb erővel képviselte azokat.

A XIX. század első felében Noel Gordon George Byron az angol irodalom központja.

Minden szál hozzá vezet : Wordsworth előfutárja, Southey irígye, Moore barátja, Shelley mestere, ő maga a korszak kifejezője. Lelkesedése a sza­

badságért, pesszimizmusa, kétségei és melan- choliája «a század testének tulajdon alakja és lenyomata». Műveinek érdekességét fokozza egyé­

nisége, egyéniségéét művei ; személye nem kt

B Y RO N . 165

vésbbé érdekes hőseinél. Minden vonása olyan határozott, hogy az ellentmondók sem folynak ' össze ; Walter Scott nem sokat tartott Childe í Harold írójának sem szívéről, sem erkölcséről, de csodálattal beszélt Káinról. Goethe ugyan­

akkor «incommensurable» tehetségnek nevezte s I Don Jüanról azt mondta, nem lelni benne egy gombostűfejnyi helyet, hol ne volna szellem és lelemény. Beyle-Stendhal, hetekig élvén környe­

zetében, azt hagyta ránk, hogy néha épp oly ma­

gasztos tudott lenni, mint másszor kellemetlen s nagy indulatai mellett kicsirázott a világfi kicsi­

nyes hiúsága. Minden olvasója tudja, hogy a ragyogó szerelmi képeket sötét érzékiséggel szokta aláfesteni s tekintete a sugárzó csillagokról gya­

korta fordul az ágylepel gyűrődéseire ; elkesere­

désének palástja sokszor a személyeskedő gúny tőrét rejtegeti, büszkesége alatt néha oktalan dac lappang; ámbár magának tiszteletet köve­

tel, ő maga mindennel packázik ; nem ritkán oly teljesen meg akarja hódítani a természetességet, hogy átcsap a mesgyén.

Életében és természetében sok ellentét találko- f zott. Családja atyai ágon Hódító Vilmos vi­

tézéig, Radulph du Burunig, anyain a Stuartokig ért vissza, de történetét sok szégyen tarkázta.

Atyja kicsapongó volt, anyja oly indulatos, hogy veszekedés közben bénaságát is szemére lökte fiának, aki erre kés után kapott, aztán mind­

egyikük a gyógyszerészhez futott, hogy ha a má­

sik méregért jönne, ne adjanak neki. Szép volt, arca minta egy Apollo-fejhez, de bicegett, mert lába megsérült születésekor (1788 január 22).

Tehetsége szegénységük miatt skót falusi

iskolák-ban tespedt, mig t íz éves koráiskolák-ban a lordsággal reá nem szállott Newstead Abbey birtoka. Nem élhetett erős érzések nélkül. Iskolai barátságai is szenvedélyek voltak. Nyolc éves korától kezdve folyvást szerelmes volt. Mire a cambridgei egye­

temet mint baccalaureus odahagyta (1808), már túl volt az első nagy szerelmi csalódáson. Még egy évvel előbb kilépett első verskötetével, Hours of Idleness, s mikor ezt az Edinburgh Review megtámadta, azt írva róla, hogy a címlapon be­

jelentett kiskorúság meg is érzik a költeménye­

ken, megvívta első írói harcát, ■ egy sújtó iro­

dalmi szatírával (English Bards and Scotch Reviewers). Nem lelte helyét az életben. 1809 júliusában a szél már búcsúját vitte hazája felé.

Sevilla, Cadix, Gibraltáron át a Balkán-félszigetre vette útját. Bejárta Albániát és Törökországot, Delphit, Chaironeát, Thébét s karácsony estéjén Athén elomlott fellegvára rajzolódott ki az égre hajójuk előtt. Ez útnak költői leírása Childe Harold zarándokújának (Ch. Harolds Pilgrimage) első két éneke. Amint ez megjelent (1812), Byron egy reggel arra ébredt, hogy híres ember. Kí­

váncsian olvasták keleti történeteit, a tiltott , szeretkezéseket és kockáztatott szökéseket, izga­

lomtól reszketve találgatták, mennyiben takar a költői mez átélt kalandot. Hogy a Gyaurban ( The Giaour) volt kedvese utoléri s tengerbe veszti a megszökött török leányt ; hogy az Abydosi arában a szökevények üldözői elejtik a félkeresz­

tény Szelimet s Zuleika szörnyet hal rémületé­

ben; hogy Korinthos ostromában ( The Siege of Corinth) elesik a fiatal velencei Alp, aki a vár­

védő Minotti leányáért vívja a bástyát, azt csak

166 BY KO N.

BY BO N . 1 6 7

a mese elkerülhetetlen kikerekítésének nézték, máskülönben magát a költőt tették meg e sze­

relmek és kalandok hősének. Mikor a Kalóz ( The Corsair) megjelent, az a hír keringett, hogy Byron maga is kalózkodott a Levantén. ö rá ismertek Larában, a szótlan főúrban, kinek múltját homály fedi ; azt képzelték, Lara az új életet élő Konrád, a kalóz, s az apródruhában körülte forgolódó nő Gulnare, Komádnak török kézből szabadítója. Meséket suttogtak arról, mennyi vér tapad kezéhez s nem egy nő érezte, ami Anglia első szépségének ajkáról nyilt bálban lebbent el : Ez a halvány arc a sorsom.

A mendemondák nem csillapoltak el akkor sem, midőn Byron 1815-ben feleségül vette Milbanke baronet leányát, Annabellát. Mikor alig egy esztendő múltán az asszony a kis Adával hazament atyja házába, azt suttogták, hogy Byront féltest véréhez, Augusztához köti bűnös szenvedélye. Byron bűnbánó költeményeket kül­

dött felesége után, de az asszony, mint valami

«morális Klytaemnestra», aki megöli férje jó hírét, szótlanul tűrte, hogy a «primum mobile», a rága­

lom, kiüldözze urát Angliából (1816 ápr. 25).

Azután is megbotránkozva tárgyalták, hogy a genfi tó partján, a Villa Diodatiban, Shelley kedvesének a húgával szerelmeskedik s szenve­

délyüknek már gyümölcse is van. Most Velencé­

ben él, közönséges szeretők karjai közt ; most Kavennába megy Gamba Theresa grófnővel, akit elválaszt férjétől, Guicciolitól. Most Shelley és Leigh Hunt társaságában lapot indít, a The Libérait, elbizakodottságában, mint Voltaire, ide­

gen földről kívánván kormányozni hazája szel­

168 B Y RO N .

lemi életét. Alakjaiért elítélték őt s munkáit személyéért. Hiába volt szebb Childe Harold 8. és 4. éneke az előbbieknél, a magasztalás most hall­

gatott. Mikor olasztárgyú munkái szállingóztak haza, Beppo (1817) vidám farsangi tréfája, mely­

ben az elveszett férj mint renegát állít be fele­

segéhez, Marino Faliero (1820) s a két Foscari ( The two Foscari) történetéből vett színművei, akkor az kapott szárnyra, hogy comtessa Gamba kedvéért ime egészen olasszá lett, az ő jövő­

jükért lelkesül (Prophecy of Dante) s a Gamba grófokkal együtt a carbonárikkal -cimborái. Ré­

gebben alakjainak szerelmeit, most bűneit olvas­

ták reá. ö lakolt Don Juan (1818) ledérségeért, őt ítélték el Ugo vérfertőző szerelméért mostoha­

anyjával, Parisinával ; Vamját (1821) úgy olvas­

ták, mintha Abel halála is az ő bűne volna ; őt látták Sardanapaluskban, az elpuhult kéjencben.

Ez az egy hasonlat talált : ő is felövezte kardját, szembenézett a halállal s hősi elszánással tette jóvá életének tévedéseit. 1824-ben elment küz­

deni a görög szabadságért. Élete regényének utolsó lapjáról ragyogó kép sugárzik felénk: egy szép fiatal lovas, aki a korán leáldozó tavaszi nap sugárözönében a tengerparton vágtat szilaj paripán, Missolounghi falai alatt, amelyekre ő vontatott ágyúkat, ősi birtokának árán. Körülte ötven suliota sürög, akik királyuknak nézik ; fején arany sisak, családi jelmondatával : Crede Byron. Április 20-án elmaradt a lovas. Előtte való est ve megölte Byront a mocsárláz, 87-ik évében, Rafael, Burns és Mozart korában.

Regényes életét regényben írták meg sokan (Disraeli: Venetia, Lady Lamb: Glenarvon) ;

leg-BY RO N . 169

érdekesebb életrajzát leveleiben és naplóiban Moore adta ki ; írói értékét Macaulay és Swinburne tanulmányai állapították meg. Egész irodalom szól róla ; legfurcsább hajtása Guiccioli grófné ezer oldalas könyve, mely külön fejezetekben írta meg erényeit s hangjának, ajkának szépségét ; Medwin kapitány f ölj egyezte beszélgetéseit. Egyé­

niségét, mely fajsúlyára nézve lángész, megnyilat­

kozási módjára költő, egészen kifejezte munkái­

ban. Kortársai annyiban túloztak, midőn őt ma­

gát keresték hőseiben, hogy nem tetteik és sor­

suk az övé, hanem lelkűk. Meg-megcsillan képe sok helyütt : Harold, amint hazája a tengerbe merül háta mögött, Lara, megmérgezett életével idegenek között, Manfréd a havasok között bo­

lyongva, őt juttatják eszünkbe ; de mint darab­

jában, a Transformed Deformedben ( Átidomított idomtalan), melyben egy anya kicsúfolja fiát sántaságáért, tüstént megjelenik a démon, aki a bénát átformálja Achillessé, nála is mindenütt elvégzi az varázslatát. Egy szál mégis vala- mennyiöket hozzája fűzi : a szertelenség élvezet­

jában, a Transformed Deformedben ( Átidomított idomtalan), melyben egy anya kicsúfolja fiát sántaságáért, tüstént megjelenik a démon, aki a bénát átformálja Achillessé, nála is mindenütt elvégzi az varázslatát. Egy szál mégis vala- mennyiöket hozzája fűzi : a szertelenség élvezet­

In document ANGOL IRODALOM TÖRTÉNETE (Pldal 155-195)