Ezt az írást elsősorban szociális munkával, azon belül képzéssel (is) foglalkozóknak szánjuk, így nem tartjuk szükségesnek részletesen kifejteni, hogy a szociális munka küldetése
Tóbiás L.: A szociális képzők és a szociális szakma hozzájárulása az inkluzív társadalom fejlesztéséhez 119
a világban több, mint a segítségre szoruló emberek szakszerű segítése. A szakma (social work) küldetését a társadalom olyan formálásában látja (a kulcsszavak megint csak az ösztönzés, támogatás, interakció), melyek méltányos helyzetet adnak a társadalom minden tagjának, s ezzel az egyéni, csoportos segítséget indokló helyzetek számát csökkentik.
Mondhatni, hogy a szociális munka a világban a kezdetektől az inkluzív társadalomért is dolgozik (Somorjai 2006, Szöllősi 2014). Magyarországon ezt a szerepét nagyon kevesen látják, azért is, mert a szakmát gyakorlók fellépéseikben többnyire nem mutatnak rá a társadalmi jelenségekre, csak egyéni esetekkel foglalkoznak, akár partnereikkel, akár klienseikkel dolgoznak. Természetesen sok oka van annak, hogy ez így alakult, amit itt nem kívánunk elemezni. Itt azzal foglalkozunk, hogyan lehetne ezen a szerepen – a szakma saját szerepvállalásán, és azon a szereptulajdonításon, amit a környezet a szociális munkának ad – változtatni. Konkrétan egy elemmel, a felnövekvő korosztályok nevelésében való részvétellel, a társadalmi érzékenység javításával foglalkozunk.
Kiinduló állításunk, hogy az 50 órás közösségi szolgálat, aminek teljesítése 2016-tól az érettségi megkezdésének feltétele lesz, fontos és a szociális szakma által megragadandó eszköz ahhoz, hogy az inkluzív társadalom irányába segítsük változni a magyar társadalmat.
Meggyőződésünk, hogy a szociális munka oktatása rendelkezik olyan elméleti és gyakorlati tudással, amivel a közösségi szolgálatban rejlő pedagógiai lehetőségek kibontakoztathatóak.
Egyfelől képes konkrét és jelentős személyiségfejlesztő hatást kiváltó tapasztalatok biztosítására, beleértve ebbe a gyakorlat során szerzett tapasztalatok módszeres feldolgozását is. Másfelől olyan reflektív technikákat ismertethet meg – és azok használatának begyakorlá-sát is képes támogatni a konkrét tapasztalatok feldolgozása során –, melyek az egész életút során segíthetik a mai diákokat a társadalmi kérdésekkel való foglalkozásban, egyáltalán abban, hogy nyitottak legyenek a társadalmi jelenségekkel való foglalkozásra, hogy aktív állampolgárok legyenek.
Az is meggyőződésünk, hogy a szociális munka oktatásának egyedülálló felelőssége van ebben a kérdésben, minthogy mások nem foglalkoznak ilyen kérdésekkel, így tapasztalatuk sincs ennek a speciális pedagógiai feladatnak a megoldásában. Legutóbbi állításunkat sajnálatos egyértelműséggel bizonyítja, hogy maguk a közösségi szolgálatot bevezető döntéshozók sem értették meg a szolgálat pedagógiai potenciáljait, és nem tették meg az azok kibontakoztatásához szükséges intézkedéseket. A témában szakmai háttértámogatást nyújtó minisztériumi háttérszervezet honlapja is megmutatja, hogy nem értik, mik a pedagógiai szempontból értékes és értéktelen gyakorlatok. A középiskolák többnyire megbíztak egy-egy tanárt, aki az osztályfőnökökkel közösen foglalkozik a közösségi szolgálattal – alapvetően az adminisztratív kérdésekkel. A pedagógiai dimenzió alig jön szóba. Persze formális teljesítésen túl mit is várnak, ha felkészítést és díjazást sem adnak a feladatra? Bár már többek PhD-témának választották a közösségi szolgálatot, nem kellene megvárni, hogy ezek a fecskék évek múlva jussanak oda, hogy megpróbálnak nyarat csinálni, miközben a szociális munka rendelkezik kellő tudással a terepoktatás és tapasztalatok feldolgozása pedagógiai feladatairól, sőt, a tereptanár-képzésben ezen tudások átadásának módszertana és gyakorlata is rendelke-zésre áll.
Természetesen nem állítjuk, hogy nem képzelhető el más módon a közösségi szolgálat-ban rejlő potenciál kibontakoztatásának pedagógiai támogatása, de egyedi kísérletezés helyett rendelkezésre áll a szociális képzéssel foglalkozó egyetemi tanszékeken az a képesség, amivel
120 Tóbiás L.: A szociális képzők és a szociális szakma hozzájárulása az inkluzív társadalom fejlesztéséhez
fel lehetne készíteni mind a középiskolák tanárait, mind a fogadóhelyek munkatársait. A szociális szakma egészének felelőssége, hogy a szociális ellátásban tereptanári végzettséggel is dolgozó sok munkatárs, azonnal képes (lenne) teljes értékű pedagógiai feltételrendszert és támogatást adni középiskolások gyakorlatához. Természetesen nem azt kívánjuk, hogy szociális szakemberek díjfizetés nélkül végezzenek többletmunkát, vagy klienseik ellátása kárára. De azt állítjuk, hogy egy alapvető társadalmi szükséglet kielégítésére csak formálisan megteremtett eszköz érdemivé tételéhez a szociális szakma nagy és egyedülálló képességek-kel rendelkezik, és a feladatban való részvétele alapvető – a hazai gyakorlatban vállaltnál és tulajdonítottnál szélesebb – küldetésének megvalósítását is jelentené. A társadalom formálásában való részvételnek a középiskolások nevelésében való feladatvállalást nem tekintenénk egyetlen lehetséges eszköznek, jelentőségét ezzel együtt is szinte lehetetlen túlértékelni.
Mindezen állításainkat saját tapasztalatainkra alapozzuk, melyeket a Széchenyi Egyetem – mai nevén – Szociális tanulmányok tanszékén gyűjtünk több mint tíz éve az önkéntes segítő gyakorlat kurzussal. Felvethető, hogy egy egyetemi kurzus tapasztalatai milyen relevanciával bírnak középiskolások közösségi szolgálatához. Tudomásunk szerint tapasztalataink egyedülállóak, legalábbis egy 2006-ban végzett felmérés szerint más egyetemen nem folyt hasonló program, és azóta sem hallottunk hasonlóról. Programunk és a közösségi szolgálat célja azonos: a társadalmi kérdések iránti érzékenyítés, továbbá hasonló a terepgyakorlatra fordítandó idő is, és bár az egyetemisták idősebbek néhány évvel, társadalmi tapasztalattal alig rendelkeznek, miként a középiskolások sem. Nárai Mártával, a Szociális tanulmányok tanszék docensével vizsgáltuk különböző egyetemi szakok hallgatóinak társadalmi tapasztalatait – értve ezen civil szervezeti tagságot, vallási közösségi aktivitást, szervezett és informális önkéntességet –, és abból vontuk le ez utóbbi következtetést, ami egybevág nagymintás vizsgálatok eredményeivel is.2 Jelen írásunk célja tapasztalataink megosztásával ösztönözni és támogatni a szociális szakma gyakorlóit, hogy vállaljanak szerepet a közösségi szolgálat megvalósításában.
Minthogy ezt az írást a szociális képzéseket ismerő Olvasóknak szánjuk, az önkéntes segítő gyakorlat formai, szervezési és adminisztrációs kérdéseit csak röviden ismertetjük a következőkben. A program abból indult ki, hogy szociális munkás szakos hallgatóink a gyakorlatkövető szemináriumokon rendszeresen arról beszéltek, hogy a környezet nem megértő és támogató sem azokkal a szociális intézményekkel, amelyekben gyakorlataikat töltik, sem az azok által ellátott emberekkel, nem ismeri, nem érti azok problémáit, nincsenek tudásai, tapasztalatai azokról. Nem csak hallgatóktól, de gyakorló szociális szakemberektől sem kevésszer hallottunk ilyen tapasztalatokról. Azt gondoltuk, hogy egy egyetemi tanszék adekvát válasza erre a problémára, ha tanulási lehetőséget, érzékenyítő programot biztosítunk segítségre szoruló emberekkel, csoportokkal való együttműködésben olyan mai egyetemisták-nak, akik szociális munkás szakos diákjaink munkájának társadalmi környezetét fogják
2Lásd mindenekelőtt az Ifjúság 12 kutatást, illetve a négyévente készített korábbi Ifjúság című kutatásokat!
http://kutatopont.hu/szolgaltatasok/tarsadalomkutatas/
www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID=20916
Tóbiás L.: A szociális képzők és a szociális szakma hozzájárulása az inkluzív társadalom fejlesztéséhez 121
alkotni. Úgy döntöttünk, hogy a szociális munkás szak első gyakorlatát megnyitjuk más szakos egyetemisták előtt. Ez a laikus gyakorlat már nevében is hordozza, hogy nem támaszkodik szakmai tudásra, a cél az első tapasztalatok megszerzése segítségre szoruló emberekkel való együttműködésről, és az annak során tanúsított saját viselkedés önreflexiója.
A kurzus 42 óra terepgyakorlatból és 14 óra gyakorlatkövető szemináriumból áll, és ez így maradt az után is, hogy évekkel később elkülönítettük és megkülönböztettük a nem szociális munkás szakos hallgatóknak meghirdetett kurzusokat, melyeket azóta nevezünk önkéntes segítő gyakorlatnak. Elsősorban olyan szociális intézményeket választottunk gyakorlati helynek az önkéntes segítő gyakorlathoz, melyek szociális munkás szakos hallgatók fogadásával már nagy tapasztalatot szereztek. Kezdettől fogva – és ezt ki is mondtuk – támaszkodni akartunk tapasztalat tereptanáraink, általában a fogadóintézmények meglátásaira az önkéntes segítő gyakorlat formálásában. Felkértünk gyakornokfogadásra néhány olyan civil szervezetet is, illetve ilyenek által fenntartott intézményt, melyek nem vesznek részt a szociális munkások képzésében, de olyan intézményesült tevékenységük van, ami céljainknak megfelelő tanulási lehetőséget kínál. Nagyon kevés kivétellel olyan fogadóhelyeket választottunk, ahol – lehetőség szerint tereptanári munkában jártas, jó esetben erre is kiképzett – szociális munkás vezette a gyakorlatot. És így van ez ma is, miként a gyakorlatkövető szemináriumok rendjén sem változtattunk sokat, csak amennyi ahhoz szükséges, hogy akár száz hallgatót is fogadni tudjunk egy szemeszterben. Már évek óta a Széchenyi Egyetem szinte minden hallgatója felveheti gyakorlatunkat, egyfajta rotációban nyitjuk meg a különböző szakok előtt a különböző félévek kurzusait, jellemzően 65-85 diákkal dolgozunk.
A szeminárium egyik fele szolgál a hallgatók tényleges gyakorlati tapasztalatainak megosztására, feldolgozására, a másik fele pedig érzékenyítő, együttműködést fejlesztő gyakorlatokra. Ez utóbbiak vezetését szociális munkás szakos hallgatókra bízzuk – tanári felügyelet mellett. Így ők gyakorlatvezetésben is tapasztalatot szerezhetnek, és némileg megtapasztalhatják az egyes szakmák képviselőinek szakmai kommunikációjának sajátossá-gait, különbözőségét. A szociális munkás szakos hallgatók vagy maguk is gyakorlatot teljesítve, vagy teljesen önkéntesként dolgoztak velünk – a 2013–14. tanévben nem volt olyan hallgató, aki velünk dolgozhatott volna. A félév végén egy önreflektív házi dolgozatot kell írnia gyakornokainknak, „Segítő kapcsolat részese voltam” címmel. Az értékelés alapja – miként azt a kurzusok kezdetétől hangsúlyozzuk – a tényleges gyakorlaton végzett munka, annak tereptanári értékelése. A szemináriumi részvételt és aktivitást, valamint a félévzáró dolgozatot inkább formai követelményként kezeljük, kvázi aláírási feltételként. Ezzel is tudatosítani akarjuk, hogy nem a tanár által jónak tartott megoldást várjuk, hanem a hallgató önálló gondolkodását, véleményformálását, és azok tartalmát nem minősítjük.
A következőkben az önkéntes segítő gyakorlat azon tapasztalatait mutatjuk be, amelyek szerintünk relevánsak a közösségi szolgálat tekintetében is. Mindezek nagyrészt Pécsi Gertrúd munkájának eredményei, aki csaknem a kezdetektől ellátja az önkéntes segítő gyakorlat szervezési-adminisztrációs feladatait, és sok más módon is alkotója a programnak.
122 Tóbiás L.: A szociális képzők és a szociális szakma hozzájárulása az inkluzív társadalom fejlesztéséhez