A számok nyelvén

A torockói polgármesteri hivatal telekkönyvében háromszázhúsz lakóin-gatlan szerepel. Hatvan épület kivételével az építési évet is feltüntették.

Szerencsére a hiányzó adatok egyenletesen szóródnak szét az utcák kö-zött . Ha jobban belegondol az ember, a hatvan hiányzó adat meglepően kevés. Nem egyszerű dolog megmondani egy házról, hogy mikor épült.

Kicserélik az ablakokat, ajtókat, majd újrarakják a tetőt, esetleg a fedélszék ácsolata is friss fából van már. Néhány évtized múlva a nem is olyan régi tetőt meghagyják, aládúcolják, és a falazatot fáról téglára cserélik.

„Minden falat ki kellett cserélni, csak a tetőt meghagyni! Vasakkal alátámasz-tott uk, aztán a tetőt is kicseréltük.” (Interjú)

Bármennyi bizonytalanság is van azonban a számok mögött , mégsem teljesen haszontalan foglalkozni velük. Annál is inkább, mert Torockón

104 A szisztematizálás az 1972-es településrendezési tervből nőtt ki, de csak 1986-ban vált átfogó falurombolási programmá. A szisztematizálás lényege, hogy Románia meglévő, elaprózódott településhálózata helyett közel hatszáz agrárjellegű várost hoznak majd lét-re, ahová a környéken felszámolt falvak lakosságát beköltöztetik. A cél az ország tradíci-óinak teljes felszámolása és a központból irányítható szocialista embertípus megteremté-se lett volna. (R. Süle 1990: 32)

5.3. A számok nyelvén 117

abban a különleges helyzetben lehetünk, hogy nem csupán a lakók emlé-kezetére kell hagyatkoznunk.

„A házak datálásának és feliratozásának közvetlen előképeit a torockói és torockó szentgyörgyi templomok, valamint a Thoroczkay család uradalmi épületei-nek emléktábláiban kell keresnünk. Ugyanakkor a módos torockói kereskedőréteg Erdély nagyvárosaiban is gyakran megfordult, az itt látott épületek szintén bővel-kedtek feliratokban, emléktáblákban.” (Furu 2011: 699)

A datálás és a feliratozás hagyománya a ma ismert adatok szerint a 17. századig nyúlik vissza. A legrégebbi házak építési idejét jórészt ezekre a feliratokra támaszkodva jegyezték be a telekkönyvbe, míg a 20. századi lakóépületek estében már a személyes vagy családi emlékezet a mérvadó.

Átlagát tekintve Torockó házai nagyjából egy évszázadosak, 1912-es évszámmal. Az átlag azonban megtévesztő. A valóságban fontosabb az építészeti rétegek feltárása. Furu Árpád öt típust különít el (Furu 2005: 10, illetve Furu 2010: 403). Az első a jobbágyház, amely a legrégebbi, a 19. szá-zad közepét megelőző korszak jellemzője. Az 1820-as évektől szórványo-san, majd az 1870-es tűzvész után nagyobb számban épülnek az ezeket felváltó úgynevezett klasszicista lakóházak („fehér házak”). A századfor-dulóhoz közeledve egy újabb réteg különíthető el, amelyet városi hatás-ra alakítanak ki. A rövid utcai homlokzatot kezdi felváltani az utcával párhuzamosan tájolt ház, a korábbi díszeket az eklektika formakészlete.

Megritkulnak a vaselemek, hiszen az 1900-as években a helyi vasipar már csak árnyéka volt önmagának. A negyedik típust a legnehezebb egyet-len korszakhoz kötni. A népi lakóházak végig jeegyet-len vannak Torockó épí-tészetében. A polgárosodás folyamatából kimaradó porták gyakorlatilag a századfordulón is úgy néznek ki, mint az 1800-as évek közepén épült társaik. Zömük fából épült, boronás vagy zsilipelt fallal. Végül az ötödik típust a 20. századi újabb népi lakóházak alkotják. Ezek igyekeztek átven-ni a klasszicista és eklektikus polgárházak mintáit, de gazdasági korlátok miatt a méreteket leszűkítik, a díszeket egyszerűsítik. A cigánysoron álló kunyhók nagy része is ehhez a réteghez sorolható. A kései népi lakóházak korszaka a 20. század közepéig tart. A történeti réteg mellé hatodikként il-leszthetjük oda az 1960–80 között i szocialista modernizációt. Elvi szinten ide kívánkozna még egy kortárs réteg is, ám az elmúlt három évtizedben alig épült valami.

Az egyes korszakok meglehetősen kiegyenlített en vannak jelen. A ké-sei parasztházak képviselik a legnagyobb arányt, ami némileg megle-pőnek tűnhet, hiszen Torockóról jellemzően nem ezek a házak élnek a köztudatban. Másfelől persze magától értetődőnek is mondhatnánk, ha

12. ábra. A régi Torockó. Bányászház (Gergely 1998); Az ablakig vakolt jobbágy-házak utcaképe (Kosáry 1977); Az utolsó verő 1949-ből (ifj . Kós 2010); Látkép a 20. század első évtizedeiből, előtérben a fátlan piactér (képeslap)

5.3. A számok nyelvén 119

belegondolunk, hogy jó fél évszázadon át ez a házminta volt a meghatá-rozó. Ráadásul jellemzően nem új telkeken épültek, hanem a régi borona-házak helyén, ami tovább növeli relatív számarányukat.¹⁰⁵

A műemléki tér szempontjából legérdekesebb, hogy az 1919 előtt épült házak körülbelül negyven százalékot tesznek ki, amin belül a századfor-dulóhoz közeli évtizedek dominálnak.¹⁰⁶ Ha visszagondolunk, milyen vál-ságos időszak volt ez Torockó történetében, ugyancsak csodálkozhatunk.

A gazdasági recesszió idején vajon kik építkeztek, és főként miért? A je-lenség kulcsa abban rejlik, hogy a hagyományos, kétkezi munkát végző

105 Furu Árpád minden épületre kiterjedő felmérése alapján kétharmadra teszi a hagyo-mányos porták arányát (Furu Á. szóbeli közlése). Mindez megerősíti a terepen is tapasz-talható benyomást, hogy az 1920-1959 között i időszak házainak jelentős része település-képi értelemben a tradicionális réteghez sorolható.

106 Megjegyzendő, hogy a torockóiak a ténylegesnél nagyobb arányban (42% kontra kb.

20 %) hasonlított ák saját házukat a főtéri klasszicista épülethez. Ez a túlzás a típus magas presztízsértékét vetíti előre.

13. ábra. A torockói házak építési korszakai a polgármesteri hivatal telekkönyve és a kérdőívekben kapott válaszok alapján, illetve a kérdőívben szereplő típusok szerint¹⁰⁶

társadalmakban a bontás-építés folyamata másként reagál a válságokra, mint a modern ingatlanpiac. Nagyon is valószínű, hogy Torockó népe a hagyományos foglalkozási rend szétbomlása idején saját házépítésbe me-nekített e munkaerejét.¹⁰⁷ Ezzel a stratégiával ideig-óráig megőrizhető volt a családi gazdaság életképessége, hiszen a házépítés vagyont hozott lét-re. Ugyanakkor veszélyt is rejtegetett , hiszen a ház nehezen mobilizálha-tó piaci befektetés, és csak versenyképes térségekben térül meg. A rossz, azaz megélhetési perspektíva nélküli helyen felépített ingatlan könnyen holt tőkévé válhat.

107 Ezt a gondolatsort korábbi kutatásaim múltba vetítése inspirálta. A magyarországi falvakban felvett interjúkból ugyanis azt a következtetést vontam le, hogy a nagy átépí-tési hullám közvetlen következménye volt az erőszakos szövetkezetesítésnek. Az embe-rek ugyanis továbbra is a saját vagyonukat szerett ék volna gyarapítani, ezért az elveszett föld helyett egyetlen megmaradt vagyontárgyukba, a portába fektett ék munkaerejüket.

( Tamáska 2011: 118, illetve Tóth 2010: 14)

14. ábra. Torockó ifj . Kós Károly (2010) által felvázolt történeti szociáltopográfi ája és a nagyrészt ezen örökség szerint strukturálódó mai településrészek

SZENTGYÖRGYI UTCA

BÁNYÁSZNEGYED

BORRÉV FELÉ

KŐVÁRI FALURÉSZ

FŐTÉR földművesek

hidegkovácsok

melegkovácsok

cigányok szekeresek

verősgazdák vasváltók

5.3. A számok nyelvén 121

A házállomány századfordulóhoz köthető cseréje a főtértől kiindulva haladt a mellékutcák felé. A főtér többé-kevésbé ma is az akkori állapoto-kat őrzi, ebből következően az épületek átlagéletkorát tekintve ez a legré-gebbi rész, 1897-as évszámmal. A mellékutcák közül a Szentgyörgyi és a bányászfalu kis utcái a legöregebbek, mindkett ő 1903-as építési átlaggal, de a fi atalabb utcák is patinásak: a két Kővár és a Szoros átlaga 1924-re esik, a Borrévi és Puskás utcáé 1928-ra.

építési idővel feltüntetett házak száma

(100%)

átlag 1850 előtt 1851–1890 1891–1919 1920–1959 1960 után

Főtér (Felső Piacsor, Alsó Piacsor,

Alsó Szurdik) 48 1897 15% 41% 15% 15% 14%

Bányász negyed

(Felső, Gatyaület, Felsőszurdik, Bányász, Új utcák)

72 1903 23% 11% 19% 19% 28%

Szentgyörgyi utca 28 1903 21% 10% 26% 29% 14%

Kővári falurész

(Felső-Kővár, Kispiac tér, Kisszurdik, Alsó-Kővár utcák, Cigánysor)

73 1924 8% 7% 22% 46% 17%

Borrév felé

(Alsó, Borrév, Puskás utcák) 39 1928 10% 15% 12% 28% 35%

15. ábra. A településrészek építési korszakainak megoszlása (N = 260 telek könyvi adatok alapján)

A korszakokat tekintve további, a történeti folyamatokat tükröző árnya-latokkal gazdagodik a kép. A számokból is világosan leolvasható a mező-gazdaságból élő Szentgyörgyi utca a századforduló környékére tehető neki-lódulása. Ezzel szemben a szintén falusias Kővár utca, illetve a Borrévi utca csak megkésve modernizálódott , legnagyobb részt csak az 1950-es évektől.

A vasipar okozta strukturális átállást leginkább a hegyoldali bányász ne-gyed érezte meg, amely ráadásul a szocialista modernizációban is kisebb lendülett el vett részt. Ennek köszönhetően nagy arányban maradtak meg régies reliktum épületek. A bányász negyed időtérképe a legkevésbé homo-gén, ami egyet jelent azzal, hogy itt a legvegyesebbek az utcaképek.