Valahol messze élt Tutu, a tatu. Megszokott életét egyszer csak egy váratlan esemény zavarta meg. Valami koppant a hátán. Aztán megint. Gyorsan össze-gömbölyödött, mint mindig, amikor veszélyt érzett. Abbamaradt a koppanás.
Kikukucskált, körbetekintett, de nem látott senkit.
- Itt vagyok, ragyogok! - kiáltotta egy hang.
- Nem hallottad még, hogy nem illik másokat dobálni? - mondta morcosan a tatu.
- Ne haragudj! Egy sisaknak néztelek. Nem gondoltam, hogy a sisak alatt van valaki - felelte Szepi, a majmocska. - Játszol velem?
- Ez nem sisak, hanem páncél - jegyezte meg Tutu. - Nem keresnél valaki mást?
- kérdezte álmosan a tatu.
- Ne legyél már ilyen lusta! Labdázzunk! - kérte Szepi.
Azzal a majmocska előkapott a hátizsákjából egy labdát. Egy darabig dobálták, de a tatu hamar megunta.
- Inkább menjünk úszni! - javasolta Szepinek.
- Én nem tudok! - mondta riadtan a majom.
- Nem is olyan nagy dolog! - legyintett a tatu. - Majd én megmutatom, hogy kell. Ne félj, amíg engem látsz! Itt a közelben van egy sekély tavacska. Ott aztán nincs mitől tartanod!
Amikor megérkeztek, a tatu egyből a vízbe ugrott, lubickolni kezdett.
- Na, gyere már! Nagyon jó mulatság! - rikkantotta Tutu.
Szepi óvatosan beledugta az egyik lábát, majd a másikat. Ekkor Tutu hirtelen belerántotta a majmot a vízbe. Szepi megijedt és kétségbeesetten kapálózni kezdett. A tatu látta, hogy ennek a fele sem tréfa, azonnal kihúzta Szepit a partra. Amikor a majom magához tért a nagy ijedségből, így szólt:
- Ez nagyon rossz tréfa volt! Úgy megrémültem!
- Ne haragudj! Nem gondoltam, hogy annyira megijedsz, hogy ebben a sekély vízben sem tudsz lábra állni! - mondta lehajtott fejjel a tatu. - Megbocsájtasz nekem?
- Meg - felelte a majmocska. - Tudod mit? Labdázzunk úgy, hogy én itt a tó szélén állok, te meg beljebb.
Vidáman dobálták egymásnak a labdát. Szepi is lassan megbarátkozott a vízzel.
Tutu, a tatu pedig megtanulta, hogy másokat nem szabad ijesztgetni, mert nagy baj is lehet belőle.
Örömtánc
Poppi, a paradicsommadár egy távoli szigeten élt. Egy nap így sóhajtott:
- Unatkozom! Itt semmi érdekes nem történik!
Meghallotta ezt Piri, a szószátyár papagáj, aki épp arra repült.
- Még hogy nem történik semmi! Te nem is hallottad?! Tegnap megérkezett hajóval Afrikából Flamingó Felícia, a világhírű tánctanár! Ma a Parti sétányon lép fel. Utána tart egy foglakozást, ahol megtanít néhány egyszerűbb tánclépést.
Gyere velem! - rikácsolta izgatottan Piri papagáj.
A sétányig be nem állt a csőre a bőbeszédű papagájnak. A parton már ott tolongtak a kíváncsi madarak. A tömegtől kicsit távolabb Poppi megpillantotta barátnőjét, Gólya Gittát. Odasietett hozzá.
- Gyere közelebb! - hívta Gittát.
- Á! Mit keressek én ott a műlábammal? - hajtotta le a fejét Gólya Gitta.
- De hiszen már egyre ügyesebb vagy! Aki nem ismer, észre sem veszi, hogy gond van a lábaddal. Néhány egyszerűbb tánclépést te is megpróbálhatsz! - bátorította Poppi, a paradicsommadár.
Választ sem várva már húzta is magával barátnőjét. Hamarosan megjelent Flamingó Felícia. Rózsaszín szárnyát széttárta, majd kecsesen hajladozni, forogni kezdett a megszólaló zenére. Az előadást hangos tapssal, éljenzéssel jutalmazták.
Ezután következett a közös tánctanulás. Az összegyűlt madársereg próbálta utánozni az oly könnyűnek látszó mozdulatokat. Többen csetlettek-botlottak.
Flamingó Felícia türelmesen magyarázott, mosolyogva biztatta az ügyetleneb-beket. Így aztán senki sem szégyellte, ha hibázott. Gólya Gitta látván, hogy a
többieknek sem megy elsőre, óvatosan utánozni kezdett egy-két mozdulatot.
Mellé lépett Flamingó Felícia, kedvesen így szólt:
- Megy ez neked is! Nézd csak! - Megemelte szoknyácskáját, egy heget mutatott a combján. - Meglőtték a lábam, meg kellett műteni. Sokáig úgy volt, hogy többé nem táncolhatok, hisz menni is alig tudtam, de nem adtam fel. Sokat tornáztam, és most itt vagyok. Lehet, hogy csüggedt vagy, de akaraterővel sok mindent elérhetsz. Látod, sérülten is lehet táncolni!
Gólya Gitta hálásan nézett Flamingó Felíciára. Kéz a kézben óvatosan táncoltak tovább. Poppi, a paradicsommadár büszkén nézett Gittára.
Gólya Gitta megtanulta, hogy az akadályok legyőzhetőek, szorgalommal és egy kis baráti segítséggel.
Napszúrás
Zebi, a zebracsikó mamájával nyaralni indult. Amikor megérkeztek a napos tengerpartra, zebramama leterítette a plédet, felnyitotta a napernyőt. Zebi azonnal rohant a tengerbe. Fröcskölt, pancsolt.
- Zebi! Gyere ki! Bekenlek naptejjel! - hívta aggódva a mamája.
- Jó, mindjárt, csak még úszkálok egy kicsit! Olyan jó hűvös a víz! Nem lesz semmi bajom, mami! - kiabálta Zebi.
Közben a kis zebracsikó megismerkedett néhány kisállattal, akikkel vidám hancúrozásba kezdett. Belefeledkezett a játékba. Amikor megéhezett, kiment a partra.
Zebi szaladt, így aztán el is felejtette a naptejet.
- Zebi, bekented magad? - kiáltott utána anyukája.
- Igen! - füllentette a kis kópé.
Telt-múlt az idő, Zebi valami furcsát vett észre magán. Bőre viszketni, égni kezdett. A fehér csíkjai tűzpirossá váltak.
- Mami! Mi történt a fehér csíkjaimmal? - kérdezte sírva anyukájától. - És a fejem! Annyira szédülök!
- Látod, nem fogadtál szót! Leégtél, és biztosan napszúrást is kaptál. Mára vége a fürdőzésnek! Felmegyünk a hűvös szobába, ott lefekszel, meglátod, jobb lesz!
Zebi szó nélkül kullogott mamája után. Már nagyon bánta, hogy füllentett és nem hallgatott anyukájára. Két napig ki sem dugta az orrát a besötétített, hűs szobából. Amikor újra lemehetett a partra, tanulva a hibájából, egyből a nap-ernyő alá ült. Bekente magát alaposan naptejjel, a fejére fehér kalapot, a szemére napszemüveget biggyesztett. Így a pihenés utolsó napjai már boldogan teltek.