Az emberi jogi dokumentumokba foglalt, államutódlás esetén alkalmazható rendelkezések két csoportba sorolhatók: egyrészt az állampolgársághoz való jogra, valamint az attól való megfosztás tilalmára, másrészt pedig a diszkrimináció tilalmára vonatkozó szabályokra. A hontalanság kiküszöbölése ezen a ponton azért nem választandó külön, mivel az csak az állampolgársághoz való jog biztosítása kapcsán jelenik meg egyes dokumentumokban, külön elvként vagy kívánalomként egyetlen instrumentumban sem fogalmazódik meg.
1.1. Állampolgársághoz való jog és az attól való önkényes megfosztás tilalma
Az állampolgársághoz való jog az egyik legfontosabb emberi jog, melyre az államutódlás hatással van azáltal, hogy az államutódlással érintett személyek állampolgársága gyakran kollektíven megváltozik. Az állampolgársághoz való jog, valamint az állampolgárság megszerzéséhez való jog megfogalmazása az emberi jogi dokumentumokban az államutódlás
812 Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Yugoslavia), International Court of Justice, Preliminary Objections, Judgment of 11 July 1996.
I.C.J. Reports 1996, 612.
172
során hontalanná váló személyek számára egyfajta védelmet biztosít, azonban e védelem kiüresedhet, ha nincsen megnevezve, mely állam kötelezettsége e jogok biztosítása.
Államutódlás során az elődállam állampolgárságának elvesztése önmagában nem tekinthető önkényes megfosztásnak, így az állampolgárságtól való önkényes megfosztás tilalma abban az államutódlási esetben releváns, ha valamely utódállam jogutódja az elődállamnak. Az állampolgárság megváltoztatásának jogától való önkényes megfosztás nagy hangsúlyt kap, mivel számos esetben előfordul, hogy az egyén az államutódlás során kapott új állampolgársága helyett szeretné visszaszerezni az régi állampolgárságát, amennyiben az elődállamnak van jogutódja – például területátadás vagy elszakadás esetén –, vagy az utódállam, illetve másik utódállam állampolgárságát kívánja megszerezni – például szétválás elszakadás vagy területátadás esetén.
1.1.1. Univerzális védelmi szint
Az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának813 – amely az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozata, de idővel szokásjogi úton kötelező erejűvé vált814 – 15. cikke szólt először univerzális szinten az állampolgársághoz való jogról, mint emberi jogról a következőképpen:
„1. Minden embernek joga van valamely állampolgársághoz.
2. Senkit nem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani.”815
A kilenc hónappal korábban elfogadott regionális, nem kötelező erejű dokumentum, az Ember Jogainak és Kötelezettségeinek Amerikai Nyilatkozata816 minden bizonnyal hatással volt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának tervezetének megalkotásakor, miután a dokumentum a háttéranyagok közé is bekerült.817 Ám megjegyzendő, hogy az állampolgársághoz való jogra, annak megváltoztatásának jogára, valamint a hontalanságra
813 The Universal Declaration of Human Rights, G.A. Res. 217A, 183rd plen. mtg., 10 December 1948. U.N.
Doc. A/RES/217A (III).
814 Az állampolgársághoz való jogot megfogalmazó 15. cikk kapcsán erről lásd bővebben Gunnar G. Schram:
Article 15. In: The Universal Declaration of Human Rights: A Commentary (ed.: Asbjǿrn Eide, Gudmundur Alfredsson, Göran Melander, Lars Adam Rehof, Allan Rosas). Scandinavian University Press, Oslo, 1992. 233.
815 The Universal Declaration of Human Rights, G.A. Res. 217A, 183rd plen. mtg., 10 December 1948. U.N.
Doc. A/RES/217A (III), Article 15.
816 American Declaration of the Rights and Duties of Man, O.A.S. Res. III, Ninth International Conference of American States, Bogotá, 2 May1948.
817 American Declaration on the Rights and Duties of Man, Commission on Human Rights, 3rd Session, E/CN.4/122, 10 June 1948.
173
teendő utalás már 1947 januárjában, a megszövegezés kezdetén szóba került.818 Később felvetődött, hogy a nyilatkozatban az állampolgársághoz való jog kihagyásával csak az állampolgárságtól való megfosztás tilalmát kellene megjeleníteni,819 melyet aztán kiegészítettek az állampolgárság megváltoztatásának jogától való megfosztással, utalva az Ember Jogainak és Kötelezettségeinek Amerikai Nyilatkozatára.820 Az állampolgársághoz való jog az ENSZ Közgyűlése Harmadik Főbizottságának vitája során, René Cassin 1948 októberében beterjesztett javaslatára821 került be újra a szövegbe, melyet többen támogattak822 a megfosztás túl negatív megfogalmazására és a hontalanok védelmére hivatkozással.823
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata tehát az állampolgársághoz való jog mellett kimondja az állampolgárság megváltoztatásának jogát, valamint az állampolgársághoz és annak megváltoztatásához való jogtól való önkényes megfosztás tilalmát. Az állampolgársághoz való jog e megfogalmazása homályos és hiányos,824 de minden bizonnyal a hontalan személyek számára kívánja biztosítani az állampolgárság megszerzéséhez való jogot. Hiányos a rendelkezés szövege annyiban, hogy nem mondja ki, mely állam kötelezettsége az állampolgárság biztosítása az egyén számára, így az állampolgársághoz való jog nagymértékben veszít jelentőségéből.825 Emellett nem kielégítő az állampolgársághoz és annak megváltoztatásához való jogtól való önkényes megfosztás tilalmának megfogalmazása sem, ugyanis az önkényesség nincs egyértelműen definiálva. Az első bekezdés értelmében önkényes lehet bármely állampolgárságtól való megfosztás, amely hontalanságot eredményez, mivel az aligha egyezne a nyilatkozat céljaival. Az állampolgárság megváltoztatásához való jog abban az esetben értelmezhető, ha az a korábbi állampolgárság szerinti államnak kötelezettséget állít fel az állampolgár elbocsátására, amennyiben az egyén azt másik állampolgárság megszerzése miatt kéri.826 Ám e jog látszólagossá válhat bizonyos esetekben,
818 Albert Verdoodt: Naissance et signification de la Déclaration Universelle des Droits de l’Homme. E. Warny, Louvain, 1964. 156-157.
819 India and the United Kingdom: Proposed Amendments to the Draft Declaration on Human Rights, Commission on Human Rights, 3rd Session, E/CN.4/99, 24 May 1948. 4.
820 Commission on Human Rights, Summary Record of the Fifty-Ninth Meeting, E/CN.4/SR.59, 10 June 1948.
7.
821 Draft International Declaration of Human Rights. France: Amendments to the Draft Declaration (E/800).
Third Committee, 3rd Session, A/C.3/244, 8 October 1948. 1.
822 Draft International Declaration of Human Rights. Recapitulation of Amendments to Article 13 of the Draft Declaration (E/800). Third Committee, 3rd Session, A/C.3/286, 18 October 1948. 1-2.
823 Verdoodt: Naissance et signification de la Déclaration Universelle des Droits de l’Homme. i. m. 159.
824 Lásd Johannes M. M. Chan: The Right to a Nationality as a Human Right. The Current Trend Towards Recognition. Human Rights Law Journal, Vol. 12. No. 1-2. (1991), 3.
825 Lásd Chan: The Right to a Nationality as a Human Right. The Current Trend Towards Recognition. i. m. 3.
826 Egyesek szerint az állam eme kötelezettség csak akkor áll fenn, ha az egyén másik állampolgárságot szerez.
Richard Plender: The Right to a Nationality as Reflected in International Human Rights Law and the Sovereignty of States in Nationality Matters. Austrian Journal of Public International Law, Vol. 49. No. 1.
(1995), 53.
174
mivel nem nyújt védelmet, ha az egyén lemond állampolgárságáról, de nem tudja megszerezni az új állampolgárságát. Államutódlás során például ez történhet, ha az érintett személyek automatikusan új állampolgárságot kapnak, azonban vissza szeretnék szerezni régi állampolgárságukat, vagy ha az utódlást követően fennálló állampolgárságuk helyett az utódállam vagy másik utódállam állampolgárságát kívánják megszerezni. Amennyiben nincs szabály az optáláshoz való jog gyakorlására, vagy az nem megfelelő, előfordulhat, hogy az egyén hontalanná válik azáltal, hogy lemond újonnan szerzett állampolgárságáról, azonban nem tudja visszaszerezni régi állampolgárságát.
Az 1959. évi Gyermek jogairól szóló nyilatkozat827 szintén az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozata, azonban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával ellentétben nem vált kötelező erejűvé, így jogi jellegét tekintve ajánlás. A nyilatkozat 3. alapelve szerint:
„A gyermeknek jogosultnak kell lennie születésétől fogva valamely […]
állampolgárságra.”828
A nyilatkozat – tárgyköréből eredően – nem „minden ember”, hanem a gyermek tekintetében fogalmazza meg az állampolgársághoz való jogot. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének Harmadik Bizottságának 1959. október 6-i ülésén Thaiföld az alapelv törlését kérte a nyilatkozat tervezetéből arra hivatkozással, hogy e szakasz túl sok komplex jogi kérdést vet fel – beleértve a ius sanguinis, valamint a ius soli elvet követő államok belső jogának különbözőségét – melyeket a nyilatkozat nem tud feloldani.829 Ám később az állampolgársághoz való jog alapvető fontossága miatt módosított ezen az álláspontján.
Az 1966. évi Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya830 szintén nem fogalmazza meg általánosságban az állampolgársághoz való jogot, a 24. cikkének (3) bekezdésében csupán a gyermekek számára, és csak az állampolgárság megszerzésének jogát biztosítja831 a következőképpen:
827 Declaration on the Rights of the Child. G.A. Res. 1386, 14th plen. mtg., 20 November 1959, U.N. Doc.
A/RES/1386.
828 Uo. Principle 3.
829 Lásd Geraldine Van Bueren: The International Law on the Rights of the Child. Kluwer Law International, The Hague, 1998. 366. A thaiföldi delegált, Mr. Suphamonghon hozzászólását lásd Philip E. Veerman: The Rights of the Child and the Changing Image of Childhood. Martinus Nijhoff Publishers, Dordrecht – Boston, 1992. 171.
830 International Covenant on Civil and Political Rights, New York, 16 December 1966. Kihirdette: 1976. évi 8.
törvényerejű rendelet.
831 Lásd például Ziemele: State Continuity and Nationality: The Baltic States and Russia: Past Present and Future as Defined by International Law. i. m. 282.; Arthur Henry Robertson: The United Nations Covenant on Civil and Political Rights and the European Convention on Human Rights. The British Year Book of International Law, Vol. 43. (1968-1969), 40.
175
„Minden gyermeknek joga van arra, hogy állampolgárságot szerezzen.”832
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének Harmadik Főbizottsága a 17. és 18. ülésén tárgyalta az egyezségokmány tervezetét, mely során a travaux préparatoires-ban rávilágítottak arra, hogy a szerződő államok között egyetértés van abban, hogy mindent meg kell tenni a gyermekek esetében a hontalanság megelőzése érdekében.833 A gyermek jogairól szóló nyilatkozat rendelkezéséhez képest azonban visszalépés történt, mivel míg a nyilatkozat a gyermek állampolgársághoz való jogáról általánosságban rendelkezik, addig az egyezségokmány csak állampolgárság megszerzéséhez való jogot biztosítja, így nem nyújt védelmet az állampolgárság elvesztésekor. Az egyezségokmány tervezetének megalkotói úgy vélték, hogy a nyilatkozat 3. alapelvének átvételét nem támogatnák az államok, mivel az meglátásuk szerint azt a kötelezettséget róná a tagállamokra, hogy a területükön születő gyermeknek állampolgárságot adjanak,834 ám ezt a jelentést a nyilatkozat abban az esetben sem hordozná, ha kiterjesztően értelmeznénk. Az egyezségokmány 24. cikkének (3) bekezdése így az államok számára csupán azt a kötelezettséget írja elő, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést – mind a belső jogban, mind más államokkal együttműködve – annak érdekében, hogy a megszülető gyermekeknek legyen állampolgársága.835 Az Emberi Jogi Bizottság is utalt arra, hogy a cikk célja nem az, hogy előírja az egyén választása szerinti állampolgárság nyújtását, hanem annak biztosítása, hogy megvédje a hontalan gyermeket attól, hogy státusza miatt az állam vagy a társadalom védelmét kevésbé élvezze.836 Éppen ezért az állampolgársággal már rendelkező személyeknél több esetben nem tartotta elfogadhatónak a másik állampolgárság iránti igényt a 24. cikk (3) bekezdés alapján.837
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatához hasonlóan tehát hiányossága az egyezségokmánynak is, hogy nem határozza meg, mely állam kötelezettsége az állampolgárság nyújtása. Így nem mondható, hogy szükségszerűen azt az államot terheli a
832 International Covenant on Civil and Political Rights, New York, 16 December 1966. Article 24(3).
833 Lásd A/C.3/SR.1172, A/C.3/SR.1177.
834 Lásd Jaap E. Doek: The CRC and the Right to Acquire and to Preserve a Nationality. Refugee Survey Quarterly, Vol. 25. No. 3. (2006), 26.
835 Lásd Human Rights Committee (35th session, 1989), General Comment 17, Article 24 Rights of the Child.
para. 8.
836 Human Rights Committee, Communication No. 1134/2002, Fongum Gorji-Dinka v. Cameroon, U.N. Doc.
CCPR/C/83/D/1134/2002 (2005). para. 4.10.
837 Uo.; Human Rights Committee, Communication No. 820/1998, Mr. Keshva Rajan and Mrs. Sashi Kantra Rajan v. New Zealand, U.N. Doc. CCPR/C/78/D/820/1998 (2003). para. 7.5.
176
kötelezettség, amelynek területén a gyermek született.838 Következésképpen államutódlás esetén az egyezségokmány az államutódlás időpontja előtt, illetve után született gyermekeket annyiban részesíti védelemben, hogy meg kell kapniuk valamely utódállam állampolgárságát, azonban nem határozható meg, mely utódállamot terheli az állampolgárság megadásának kötelezettsége. Emellett e rendelkezés az állampolgárság megváltozása, vagy elveszése esetére még gyermekek esetében sem vonatkoztatható,839 melyek államutódlás esetén különösen nagy hangsúlyt kapnak.
Az 1986. évi Nyilatkozat a gyermekek védelmére és jólétére vonatkozó társadalmi és jogi alapelvekről840 – amely az ENSZ Közgyűlésének határozataként létrejött ajánlás jellegű dokumentum – 8. cikke a következőt tartalmazza:
„A gyermeknek mindenkor kell rendelkeznie […] állampolgársággal […]. A gyermek nem fosztható meg nevelőotthonban elhelyezés, örökbefogadás vagy más szabály következményeként […] állampolgárságától […], hacsak a gyermek azáltal nem szerez új […] állampolgárságot […].”841
A nyilatkozat tehát kimondja, hogy a gyermeknek mindenkor rendelkeznie kell állampolgársággal, magában foglalva – a gyermek jogairól szóló nyilatkozathoz hasonlóan – az állampolgárság megszerzéséhez való jogot, és az állampolgárság elvesztése esetén a hontalanság kiküszöbölését egyaránt. Emellett az állampolgárságtól való megfosztás tilalmát is tartalmazza a gyermekre vonatkozóan, kivéve azt az esetet, ha a gyermek új állampolgárságot szerez. Vagyis a nyilatkozat kifejezetten említi, hogy a gyermek kettős vagy többes állampolgárrá váláskor megfosztható korábbi állampolgárságától.
Az 1989. évi Egyezmény a gyermek jogairól842 – mely a legtöbb részes állammal rendelkező emberi jogi nemzetközi szerződés – 7. cikke ugyancsak megfogalmazza, hogy a gyermeknek születésétől fennáll az állampolgárság megszerzéséhez való joga:
„1. A gyermeket születésekor anyakönyvezik és ettől kezdve joga van ahhoz, hogy […] állampolgárságot szerezzen […].
2. Az Egyezményben részes államok gondoskodnak arról, hogy ezeket a jogokat hazai törvényhozásuknak és a tárgyra vonatkozó nemzetközi okmányokban vállalt
838 Lásd például Blackman: State Successions and Statelessness: the Emerging Right to an Effective Nationality under International Law. i. m. 1172.; Chan: The Right to a Nationality as a Human Right. The Current Trend Towards Recognition. i. m. 5.
839 Lásd Crawford: Territorial Change and the Status of Inhabitants. i. m. 48-49.
840 Declaration on Social and Legal Principles relating to the Protection and Welfare of Children, G.A. Res.
41/85, 95th plen. mtg., 3 December 1986, U.N. Doc. A/RES/41/85.
841 Uo. Article 8.
842 Convention on the Rights of the Child, New York, 20 November 1989. Kihirdette: 1991. évi LXIV. törvény.
177
kötelezettségeiknek megfelelően érvényre juttassák különösen akkor, ha ennek hiányában a gyermek hontalanná válna.”843
Az egyezmény tehát amellett, hogy kimondja a gyermek jogát arra, hogy születésekor állampolgárságot szerezzen, előírja azt is, hogy az államoknak gondoskodni kell eme jog érvényre juttatásáról különösen, ha a gyermek másként hontalanná válna. Látható, hogy az emberi jogi dokumentumok közül először ez a dokumentum fordít megkülönböztetett figyelmet a hontalanság esetére. Az anyakönyvezés gyakran kulcsfontosságú az állampolgárság megszerzéséhez, mivel ezáltal regisztrálják a gyermeket az adott államban, így a Gyermek Jogainak Bizottsága nyomatékosan ajánlotta az államok számára, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy a megszülető gyermeket anyakönyvezzék.844 Államutódlás esetén az anyakönyvezés időpontja fontos lehet a megszülető gyermek állampolgárság-szerzésének szempontjából, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy az utódállam meghatározott időpont – amely gyakran az államutódlás időpontja – után született gyermek állampolgárságának megadásáról külön rendelkezik, így ha nem történik meg az anyakönyvezés, a gyermek könnyen hontalanná válhat. A cikkből kitűnik, hogy az államok szuverén joga, hogy rendelkezzenek az állampolgárság megszerzésről és elvesztéséről, azonban csak az állam által vállalt nemzetközi kötelezettségek, valamint a hontalanság kiküszöbölése követelményének érvényre juttatása mellett.845 A 7. cikk tehát nem követeli meg az államoktól a ius soli elv alkalmazását, azonban a részes államoknak gondoskodniuk kell nemzetközi okmányokban vállalt kötelezettségeiknek megfelelően – beleértve az 1961. évi hontalanság csökkentéséről szóló egyezményt is az abban részes államoknál – a gyermek számára az állampolgárság megadásáról különösen, ha ennek hiányában hontalanná válna.846
Az egyezmény a gyermek születéskori állampolgárság-szerzése mellett rendelkezik az állampolgárság megtartásához való jogáról is a 8. cikkben, mely szerint:
„1. Az Egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy törvénysértő beavatkozás nélkül tiszteletben tartják a gyermeknek saját személyazonossága – ideértve állampolgársága […] – megtartásához fűződő, a törvényben elismert jogát.
2. Ha a gyermeket törvénytelen módon megfosztják személyazonossága alkotó elemeitől vagy azoknak egy részétől, az Egyezményben részes államok megfelelő
843 Uo. Article 7.
844 Lásd Doek: The CRC and the Right to Acquire and to Preserve a Nationality. i. m. 27.
845 Lásd Ziemele: State Continuity and Nationality: The Baltic States and Russia: Past Present and Future as Defined by International Law. i. m. 283.
846 Lásd bővebben Sharon Detrick: A Commentary on the United Nations Convention on the Rights of the Child.
Martinus Nijhoff Publishers, The Hague, London, 1999. 150-152.
178
segítséget és védelmet nyújtanak ahhoz, hogy személyazonosságát a lehető legrövidebb időn belül helyreállítsák.”
A 8. cikk értelmében tehát az államoknak törvénysértő beavatkozás nélkül kell tiszteletben tartani a gyermek személyazonossága – ideértve állampolgársága – megtartásához való jogát.
E jog biztosítéka, hogy ha a gyermeket személyazonosságától törvénytelen módon megfosztják, a részes államoknak megfelelő segítséget és védelmet kell nyújtani a személyazonosság helyreállításához. Az állampolgárság megtartásához való jog az önkényes megfosztás tilalma helyett nyújt biztosítékot a hontalanná válás ellen, védelme azonban a tilalomnál gyengébb, mivel a törvénytelen megfosztás esetén az állam intézkedési kötelezettsége nem kellően konkrét. A 8. cikk további aspektusa, hogy ha a szülő törvény rendelkezése, hatósági aktus vagy más oknál fogva elveszíti állampolgárságát, az ne eredményezze a gyermek állampolgárságának automatikus elvesztését, vagyis a gyermek megtarthassa állampolgárságát különösen, ha ennek hiányában hontalanná válna.847 Államutódlás esetén e rendelkezés védelmet nyújthat azon gyermeknek, aki állampolgárságát elveszíti az államutódlás következtében, vagy szülei veszítik el állampolgárságukat, amely a gyermek hontalanná válását eredményezheti.
Az 1990. évi Nemzetközi egyezmény valamennyi vendégmunkás és családtagjaik jogainak védelméről848 az állampolgársághoz való jogot általánosságban tartalmazza, azonban sajátos személyi kör számára:
„A vendégmunkás minden gyermekének joga van […] születésének regisztrálásához és valamely állampolgársághoz.”849
Az egyezmény szabályozási tárgyköréből fakadóan a vendégmunkások gyermekeinek biztosítja az állampolgársághoz való jogot oly módon, ahogyan az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata fogalmaz „minden ember” vonatkozásában. Emellett a regisztrálási kötelezettség a már említett anyakönyvezéshez hasonlóan nyújt védelmet a gyermek számára.
A 2006. évi Egyezmény a fogyatékkal élő személyek jogairól850 a gyermek jogairól szóló egyezmény 7. cikkéhez hasonlóan tartalmazza az állampolgársághoz való jogot:
847 Lásd Doek: The CRC and the Right to Acquire and to Preserve a Nationality. i. m. 30.
848 International Convention on the Protection of the Rights of All Migrant Workers and Members of Their Families, New York, 18 December 1990.
849 Uo. Article 29.
850 Convention on the Rights of Persons with Disabilities, New York, 13 December 2006. Kihirdette: 2007. évi XCII. törvény.
179
„A fogyatékkal élő gyermekeket születésüket követően azonnal nyilvántartásba veszik, és születésüktől kezdve joguk van […] állampolgárság szerzéséhez […].”851 Az egyezmény speciális jellege miatt a 18. cikk (2) bekezdésének alanyai a fogyatékkal élő gyermekek, akiknek nyilvántartásba vételt és állampolgárság megszerzését biztosít a dokumentum. Habár a gyermek jogairól szóló egyezmény anyakönyvezést említ, a nyilvántartásba vétel hasonló védelmet nyújt a gyermekeknek államutódlás esetén, lévén tágabb az anyakönyvezés fogalmánál és magában foglalja azt. A gyermek jogairól szóló egyezménnyel megegyezik a dokumentum annyiban, hogy szintén csak az állampolgárság megszerzéséhez való jogot írja elő.
1.1.2. Regionális védelmi szint
Az 1948. évi Ember Jogainak és Kötelezettségeinek Amerikai Nyilatkozata852 – amely nem kötelező erejű dokumentum853 – az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata előtt pár hónappal született meg a bogotái konferencián.854 A nyilatkozat 19. cikke kimondja:
„Minden embernek joga van ahhoz az állampolgársághoz, amelyre törvény által jogosult, valamint ennek megváltoztatásához, és ha úgy kívánja, bármely más állam állampolgárságához, amely azt meg akarja neki adni.”
Elfogadhatónak tűnik az a megállapítás, miszerint e rendelkezés nem biztosít semmilyen más jogot, minthogy „egy személynek már lennie kell állampolgárságának valamely belső jog alapján,”855 vagyis az állampolgárság törvény általi megszerzéséhez és megváltoztatásához való jogról szól. Ennek ellenére az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottsága kimondta, hogy háború idején az állampolgárságtól való megfosztás nem igazolható büntetés, és így megsérti
851 Uo. Article 18(2).
852 American Declaration of the Rights and Duties of Man, O.A.S. Res. III, Ninth International Conference of American States, Bogotá, 2 May1948.
853 A dokumentum jogi státuszáról lásd bővebben Thomas Buergenthal: The Revised OAS Charter and the Protection of Human Rights. American Journal of International Law, Vol. 69. No. 4. (1975), 828-836.
854 Az 1948. március 30-tól május 2-ig tartó bogotái konferencián az amerikai államok nem csak a nyilatkozatot, hanem az Amerikai Államok Szervezetének Alapokmányát is elfogadták.
855 Lásd például Paul Sieghart: The International Law of Human Rights. Clarendon Press, Oxford, 1984. 260. A
„minden embernek joga van ahhoz az állampolgársághoz, amelyre törvény által jogosult” nemzetközi jogi szabályt említi Ruth Donner azon eset elemzésénél, amikor a Német Szövetségi Köztársaság 1949. május 23-án kelt alkotmányában foglalt, egységes német állampolgárság elismerése ellenére a Német Demokratikus Köztársaság az 1949. október 7-én elfogadott alkotmányában kimondta, hogy csak egy német állampolgárság létezik, majd az 1967. február 20-i állampolgárságról szóló törvényével létrehozta saját állampolgárságát. Lásd bővebben: Donner: The Regulation of Nationality in International Law. i. m. 288-290.
180
a nyilatkozat 19. cikkét.856 Államutódlás esetén véleményem szerint az állampolgárság megváltoztatásához való jog releváns e rendelkezésben, valamint az ehhez kapcsolódó jog a más állam állampolgárságához az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatánál említett módon.
Az 1950. évi Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről857 (továbbiakban Emberi Jogok Európai Egyezménye) az állampolgársághoz való jogot és az állampolgárságtól való önkényes megfosztás tilalmát nem tartalmazza. Az Emberi Jogok Fejlődésének Szakértői Bizottsága 1988 áprilisában elkezdte vizsgálni az állampolgársághoz való jog egyezményébe való foglalásának lehetőségét. Az elkészített és az egyezményben részes államoknak megküldött kérdőívre858 tizenhat állam válaszolt, melyek elemző összevetése az európai államok álláspontjának hasonlóságát mutatta az állampolgársághoz való jog tekintetében. Egyetértés volt abban, hogy a tervezet szövegében az alábbiakat lenne szükséges szerepeltetni: mindenkinek joga van valamely állampolgársághoz, mindenkinek joga van megszerezni annak az államnak az állampolgárságát, melynek területén született, ha máskülönben hontalanná válna, valamint senkit nem lehet önkényesen megfosztani állampolgárságától és állampolgársága megváltoztatásának jogától.859 Annak ellenére, hogy a szabályozás lehetséges módja az európai államok jelenlegi belső jogi szabályozásához többnyire igazodik, 1989 óta nem született előrelépés az egyezményhez csatolt jegyzőkönyv tervezetének megalkotásában, feltehetően azért, mert az államok nem szorgalmazzák az Emberi Jogok Európai Bíróságának ellenőrző szerepét állampolgársági kérdésekben.
A bíróság joggyakorlata azonban azt mutatja, hogy a hontalanná válás következményeire védelmet kíván biztosítani. A 8. cikk a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot860 biztosítja a következőképpen:
856 Lásd Inter-American Commission on Human Rights, Third Report on the Situation of Human Rights in Chile, OEA/Ser.L/V/II.40, Doc. 10. 1977. 33-34.
857 Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms, Rome, 4 November 1950.
Kihirdette: 1993. évi XXXI. törvény.
858 Az Emberi Jogok Fejlődésének Szakértői Bizottsága által készített kérdőívben öt fő kérdést tettek fel az államoknak:
1. Minden, az állam területén született hontalan megszerezheti az állampolgárságot?
2. Bárki megváltoztathatja állampolgárságát?
3. Bárki megfosztható önkényesen állampolgárságától?
4. Milyen módon jogosult egy hontalan nagykorú személy az állampolgárság megszerzésére?
5. Mi volt az oka, hogy nem ratifikálta az állam, többek között, az ENSZ hontalanság csökkentéséről szóló egyezményét; és amely államok ratifikálták, azok találkoztak-e bármilyen nehézséggel az egyezmény implementálása során?
859 Lásd bővebben Chan: The Right to a Nationality as a Human Right. The Current Trend Towards Recognition.
i. m. 7-10.
860 A magán- és családi élet védelmét, és esetenként az állam tartózkodási kötelezettségét az ezekbe való beavatkozástól számos dokumentum tartalmazza. Ezek nagy többsége azonban tartalmazza az állampolgársághoz való jogot, így aligha valószínű, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatához hasonló értelmezés kialakulhat. The Universal Declaration of Human Rights, G.A. Res. 217A, 183rd plen. mtg., 10 December 1948. U.N. Doc. A/RES/217A (III). Article 16(3); International Covenant on
181
„1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét […] tiszteletben tartsák.
2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.”
Első ízben 1997-ben merült fel a magán- és családi élet összekapcsolása a hontalansággal. A Bizottság egyik jelentésében megfogalmazta, hogy az egyezmény nem biztosítja az állampolgársághoz való jogot, de a hontalan státusz az egyén magán- és családi életére, legalábbis részben, hatással van, és zavarja azt.861 Az ugyanebben az évben megszületett állampolgárságról szóló európai egyezmény utalt preambulumában a 8. cikkre a következőképpen: „tudatában a családi élet tiszteletben tartására vonatkozó jognak, amint azt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 8. Cikke tartalmazza”.862 Eme utalás szintén igazolja a cikk alkalmazhatóságát a hontalanság vonatkozásában. Az Emberi Jogok Európai Bírósága két évvel később megállapította: „habár az állampolgársághoz való jogot az egyezmény és a jegyzőkönyvei nem biztosítják, […] a Bíróság nem zárja ki, hogy az állampolgárság önkényes megtagadása, bizonyos körülmények között, az Egyezmény 8. cikke alá eső kérdést vessen fel, az ilyen megtagadásnak az egyén magánéletére való hatása miatt.”863 Az állampolgárság önkényes megfosztása így az Egyezményben biztosított magánélethez való jog sérelmét eredményezheti,864 azonban fontos kiemelni, hogy a jogsérelem csak az egyén életére való következmények nyomán valósulhat meg. A bíróság ezt követően többször kimondta a fenti tételt,865 nem egyszer államutódlás Civil and Political Rights, New York, 16 December 1966, Article 17, Article 23(1); Convention on the Rights of the Child, New York, 20 November 1989. Article 8(1), Article 16; American Convention on Human Rights, San José, 22 November 1969. Article 17(1); African Charter on the Rights and Welfare of the Child, Addis Ababa, 11 July 1990. Article 10.
Néhány dokumentum az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez hasonlóan az állampolgársághoz való jogot nem, csak a családi élet védelmét tartalmazza. International Covenant on Economic, Social and Cultural Rights, New York, 16 December 1966. Article 10. Kihirdette: 1976. évi 9. törvényerejű rendelet; African Charter on Human and Peoples’ Rights, Nairobi, 27 June 1981. Article 18.
861 Kafkasli contre la Turquie, Commission Européenne des Droits de l’Homme, Requête No. 21106/92 Rapport de la Commission, 1 Juillet 1997. par. 33.
862 European Convention on Nationality, Strasbourg, 6 November 1997. Az egyezmény értelmezésére való hatására utalást lásd Tanel Kerikmäe: European Convention on Nationality and States’ Competence: The Issue of Human Rights. Juridica International (Law Review – University of Tartu), Vol. II. (1997), 26.
863 Karassev v. Finland, European Court of Human Rights, Application no. 31414/96, Decision as to the admissibility of 12 January 1999. Part The Law, 1.b).
864 Komanovics Adrienne: State Succession, Nationality, and Human Rights. Application of Article 8 of the European Convention on Human Rights to Nationality Issues. In: Biennal International Conference, Timişoara (eds.: Radu I. Motica – Lucian Bercea – Viorel Paşca). Universul Juridic, Bucureşti, 2011. 831.
865 Slivenko and Others v. Latvia, European Court of Human Rights, Application no. 48321/99, Decision as to the admissibility of 12 January 1999. para. 77.; Kuduzović v. Slovenia, European Court of Human Rights,