• Nem Talált Eredményt

A Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület magyar osztálya a Fayer László emlékezetének szentelt választmányi ülésében R ick l Gyula, az Egyesület magyar osztályának elnöke, a következőképen emlékezett meg az elhunyt érdemeiről:

Ö rökre elköltözött innen egy férfiú, k it a hatalom jelvé­

nyei nem ékesítettek, hivatalos töm jénezők nem ünnepeltek, de azért, szigorú m érték alkalm azásával is legjelesebbjeink sorába tartozónak tek in tettü k őt életében és ism erjük el ha­

lála után.

Teljesen önzetlenül szentelte m unkás életét a m agyar jogtudom ány ism eretének, m űvelésének, fejlesztésének és tan í­

tásának.

T iszteletet gerjesztő és egyéni nem es tulajdonai voltak a fegyverek, m elyekkel tisztán önerejére utalva az élet küzdő­

terére lépett.

Ezekkel nyerte el a pálm át, m int tudós és m int ember.

M ikor pedig halandó teste összeroskadt, m inden izében nem es lelke a nem zet érdem es fiainak pantheonjába em el­

kedett.

E férfiú m egdicsőült a le ln ö k ü n k : F ayer László, akihez

8 5

m inket a hazafiui és b aráti tisztelet, nagyrabecsülés és hála m aradandó kötelékei fűznek.

A hazai jogtudom ány művelése és jóságos, buzditó atyai érdeklődéssel eszközölt fáradhatlan tanítása által szerzett el- évülhetlen érdem ei az erre legilletékesebb helyeken nyernek m éltatást.

V m . _

■ ■ ■ \ %

i * « í -íf- k i- s í.,' * ; í*,. .

>- > . " V ; - , .

-• > . -- Síi.' íí;' f ’tíi ;í4rS^7:--£Csí- :

-TV..- . S'< ?. Trv'

- ^ ..-.;-r ^ j < ■ • > ^ M M

l í ^ í

■ ■ JHB I

J

•■ '* '' 7" ■ - . " -V • :

. . .

\ ‘" = 'V '- ’ ; ' 5 •■'.''•'; í 1 - ''y-y > '• ^ - ’-'-S ’ ~ s - : -7 ^ v 7 V

r.-~ --- /• "'. - ^ 1 7r^ ' ' ?\"/"'

í'vvjKf., - < -z ■•-/< -■ i-A ... . y-r ' ■. >

T - ^ . ;-V-. .f:T- ' ^-3,.. ^ . >..

I s t o j ^ s í ^ ■ v « s - z s : ■ :- := ! ■

$ • •.. ' -■>■ ..;< • ;.. . >'■

' ' *' - /■ x’ ^ ,1, v u - - ••»*• £r r^-i '. *o v_‘;..;; • ?;• ^ ..^v r^T

■i

,■- -<rr ^,.“v' •••fÄ*»r*. •.-. ; -*■**• ' *' .-C'-" - ... •^>

--v '1 , : ^ - : : ; ^ . . ^ - ;í?.-;; -j, " íw f

-i ícS í£

:-iJi '->r’ ' v. . 7 ^ % ^ ^ ^

;S-RÉSZVÉTNYILATKOZATOK

'X /'- 'X X X X ' X ■■& X X X á X X X /X X X X X X S X X

*í. ‘"-->V .

•’- T'■')■-•

■ r

TJ-j*j* 3 : '‘|tP Í llr S ■’--' -■&&,%& X.

i||Xxx -

x ä

- ,\,.>X íXSpx ■x< :x%- x ^ ^ . ^ c v

?>® X - X : ; XMXX - ,v S # 1 V

^ . p i .... V . f* v J I É I v * ,

X fe - '*v,: r*~. ■ -yí-,.É : X : ; X V X r -X -f -v : -,..Vv ~ X ' . ' .

y 4 ; 'v - 4 >--':^ A, U

: x . y y ., ....

£ ■-' . >-,-« ■ r ry: rí .-■ - * ' > s-s ■/ / • . w- : X ' X- X X XXäX X ;X: XX -«X X.

... - ^

'■m m ,>0\...

^ f ? * v - v - ■'. . t 1 . - ; , i -, , . - > - - .■ i ■■ ■- '

-/■ / x. . X.. " X X -” ' - • ' X.. - : , . , - -::' ' X . X

->'-'X

,

xxxx^xxríT^x^x':ix;;gx | í > -xf-xx

x X Í X t x i " r ' x í i

XX | | x

y' 'r- x‘f i^-x^lxxxxxxfxjxxxx

; ' • S f c * - X A -X ';„ ; : V > x t * i ■' .', • ' X ' X V r " ' '- V v

-‘ -V^Rtís ;: * v- X «v’K.?!|rKvfyyjss ■’#■■'

* ' "' ^ Ä x J f e x X « XX X '-«X ''t'-x;:.-í.;.,

A budapesti Tudomány-Egyetem Tanácsa, a haláleset után tartott ülésében, A j t a i Sándor rector indítványára, Fayer László emlékét jegyzőkönyvileg megörökitette és erről az elhunytnak édes anyját értesítette.

A z elhunytnak édes anyjához továbbá a budapesti Tudomány Egyetem Jog- és Államtudományi K a ra megbízásából K m ety K ároly dékán a következő részvétiratot intézte:

Egyetem ünk jog- és állam tudom ányi k arán ak f. é. novem ber hó io-én ta rto tt II. rendkívüli ülése alulírott dékán t m eg­

bízta azzal, hogy N agyságod nagyérdem ű fiá n a k : karu nk nyil­

vános rendes tan árán ak v áratlan gyászos elhunyta alkalm á­

ból karunk n ak m eleg részvétét tolmácsoljam.

A boldogultban a jog- és állam tudom ányi kar egy kiváló tag társat, fáradhatatlan és buzgó tu dó st veszített.

A k ar nevében biztosíthatom N agyságodat, hogy a m eg­

boldogultnak m aradandó em lékét e k arn ak jelenlegi tagjai m indenkor kegyelettel fogják megőrizni.

F ogadja Nagyságod tiszteletem őszinte nyilvánítását.

9 0

Wlassics Gyula a gyászhir közvetlen hatása alatt Fayer Gyulának e sorokat i r t a :

Tisztelt Barátom ! A legm élyebb m egilletődéssel vettem a szomorú hirt, hogy felejthetetlen barátom és volt ta n á r­

társam , az Ön szeretett fivére, F a y e r László elhunyt.

Nem tudom, a tudós tan á rt vagy a m élyen érző, nem es gondolkozásu em berbarátot gyászoljam -e inkább az elhunyt kiváló férfiúban. A büntetőjog szövevényes kérdéseiben vilá­

gos itélőtehetségének fényét csak ann ak a szeretetnek m elege múlja fölül, m elylyel magához ölelt, segített, buzdított m in­

denkit, akit a tudom ányos m unkásság terén küzdeni, tö re ­ kedni látott. Nem zedékek m élyen érzett hálája kiséri felejt­

h etetlen em lékét. É n szerettem őt lelkem egész m elegével és csak m ost érzem igazán, m ennyire szerettem . . . becsültem , tiszteltem nem es jellem ét, és úgy érzem, hogy senki sem múl fölül annak a b án atn ak mély átérzésében, m ely Ö nre, a sze­

rető fivérre nehezedett, és an nak a veszteségnek értékelésé­

ben, m ely tudom ányunkat sújtotta.

V igasztalja az a tudat, hogy b án atán ak osztályosa m in­

den jó em ber, ak i valaha a felejthetetlen tan á r tanításait hallotta, írását olvasta vagy jó szivét érezte.

Az isten vigasztalja.

B udapest, 1906 novem ber 9.

Igaz b arátja Wlassics.

9 i

A z Ügyvédjelöltek Országos Egyesülete nevében dr. Zsem- bery István elnök és dr. L á n y i Márton alelnök e sorokat intéz­

ték dr. Fayer Gyulához:

Az Ü gyvédjelöltek Országos Egyesülete m egdöbbenéssel értesült azon súlyos veszteségről, m ely N agyságodat bátyja, dr. F a y e r László egyetem i tan á r ur elhunytával érte.

V eszteségében osztozik az egész tudom ányos világ; ebből k é r szerény részt egyesületünk is. Gyászoljuk a szeretett tudós tan árt, a hum ánus em bert, az em beri eszme és egyéni szabadságjogok nem es, törhetlen bajnokát.

Eszméi m egvalósitása jogi társadalm unknak feladata, s azt elősegiteni nekünk is nemes törekvésünk.

Em léke örökké él k ö z ö ttü n k !

Fogadja N agyságod az Ü gyvédjelöltek Országos E gye­

sülete nevében őszinte részvétünket.

A Berlinben tanuló magyar joghallgatók, számszerint har- minczan, a M agyar Jogászegylethez a következő levelet intézték:

Igaz m egilletődéssel értesültünk arról a pótolhatatlan veszteségről, mely F a y e r László halálával tudom ányos vilá­

gu n k at érte. A hazától való ideiglenes távollétünk csak fokozottabb m értékben ösztönöz ben nünket arra, hogy rész­

vétünket, m ely m indegyikünk lelkét betölti, kifejezésre ju ttas­

suk és ezzel az elhunyt tudós tan á r egyik legérdem esebb alkotásához, a M agyar Jogászegylethez forduljunk.

9 2

A Budapesti Ügyvédi K ö r választmánya a Jogtudományi Közlöny szerkesztőségének a következő levélben fejezte k i rész­

vétét:

A budapesti ügyvédi k ö r választm ánya m ély m egillető- déssel vette hírét egykori tagja és büntető jogtudom ányunk kiváló képviselője, F ay er László elhunytának. A jog tan í­

tásának terén úttörő volt az ő szemináriuma, a jog fejlesz­

tésében nagy része volt az ő fáradhatatlan irodalmi m unkás­

ságának, m elyet m indenkor a hum ánus irány és az em ber­

szeretet vezérelt. E m lékét szerető kegyelettel őrizzük, a tek in tetes szerkesztőségnek pedig, m elynek körében ő máso­

dik ottho nát találta és m elyet az ő halálával p ótolhatatlan veszteség ért, őszinte részvétünket fejezzük ki.

B udapesten, 1906 novem ber 19-én.

A családi hozzátartozókhoz és a Jogtudományi Közlöny szerkesztőségéhez ezeken kivü l nagy számban érkeztek részvét­

nyilatkozatok.

I.

9 4

I I .

B úcsúszavak.

A r a v a t a ln á l.

B a l o g h J e n ő .... .... .... .... .... 67

K e n e d i G é z a 72

W e i l e r B é l a 73

A s ír n á l.

V ik á r B é la ... 74

B l e u e r S a m u ... .„ _ 7 6

A z e g y e t e m e n .

K o v á t s G y u l a .... _ _ __ .„ _ .... ... .... __ 77 V á m b é r y R u s z t e m „ . __ .... _ . _ „ . .... _ _ 79

A M a g y a r J o g á s z e g y l e t b e n .

V a v r i k B é l a _ ... „ . .„ ... .... _ 8 2

A N e m z e t k ö z i B ü n t e t ő j o g i E g y e s ü l e t b e n .

R i c k l G y u l a ... _ ™ _ — 8 4

I I I .

R észv étn y ila tk oz átok.

A b u d a p e s t i T u d o m á n y - E g y e t e m T a n á c s a _ .... „ _ 8 9 A b u d a p e s t i T u d . E g y e t e m J o g - é s Á l l a m t u d o m á n y i K a r a 8 9 W l a s s i c s G y u l a ... „ . ... ... ._ ..._ ... 9 0 A z Ü g y v é d j e l ö l t e k O r s z á g o s E g y e s ü l e t e _ _ _ _ _ 91 A B e r l i n b e n t a n u l ó m a g y a r j o g h a l l g a t ó k ... „ . .„ ... 91 A B u d a p e s t i Ü g y v é d i K ö r v á la s z t m á n y a _ _ _ _ __ 9 2

•Í<-.

r ' ■ -'» . . . _ v v^j n

QKOLLU MwyrkiMa UUÜ A P l * ' r m

Io

6