A metanolra épülő energiarendszer alapjai

3.1. A metanol tulajdonságai és eddigi vegyipari alkalmazásai

A metanol kémiailag a legegyszerűbb alkohol, mely a metánmolekula egy hidrogénje helyén hidroxil-csoportot tartalmaz. Képlete: CH3-OH.

3.3.1.1. ábra Forrás: LBTS

Egyéb kémiai elnevezései: metil-alkohol, karbinol, faszesz, fa-alkohol, hidroxi-metán. Közönséges oldószer, tiszta, színtelen, jellegzetes szagú gyúlékony folyadék (standard körülmények között), amely vízzel, más alkoholokkal és éterrel korlátlanul elegyíthető. Levegővel keveredve robbanó elegyet képezhet. Molekulája

viszonylag kicsi. Mivel szaga és íze nem tér el az etanolétól, könnyen összetéveszthető vele, forráspontja adagja, szájon át történő bevitelnél átlagosan 30 és 240 ml között van. Fokozott egyéni érzékenység esetén ennél sokkal kisebb mennyiség, akár 1–2 ml metanol is már vakságot okozhat. Mérgező hatását nem közvetlenül a metanolmolekula, hanem a szervezetben rövid idő alatt létrejövő bomlástermékei – a formaldehid és a hangyasav – váltják ki.

Környezeti hatások: a metanol ismert környezeti koncentrációi alapján a vízi vagy szárazföldi ökoszisztémákra nézve nem okoz jelentősebb kockázatot, kivéve havária jellegű esemény, pl. kiömlés esetén. Mint illékony anyag, legnagyobb mennyiségben a légkört terheli. Talajba jutását követően párologhat a levegőbe, vagy kiváló vízoldékonysága révén beszivároghat a talajvíz mélyebb rétegeibe. A metanol a környezetben fényoxidációs és biológiai folyamatok révén könnyen lebomlik, mind aerob, mind anaerob körülmények között. Sok mikroorganizmus képes a metanolt a növekedéséhez felhasználni, így sós- és édesvízi környezetben, üledékben, talajban, talajvízben és ipari szennyvízben egyaránt biodegradálható. Utóbbi tulajdonság kétség kívül kedvező.

A metanol jelenlegi alkalmazásai: leggyakrabban más vegyületek szintéziséhez, gyártásához mint alapanyagot használják. A három legfontosabb vegyület, amit metanolból állítanak elő: formaldehid, metil-tercier-butil-éter (MTBE) és ecetsav. A metanol teljes mennyiségének kb. 40%-ából formaldehidet állítanak elő. Ugyanakkor számos további terméknek az alapanyagául szolgál: dimetil-éter (DME), műanyagok, festékek, (papírgyártáshoz használt) fehérítő, üzemanyagok. Metanolt hasznának sok gyógyszeripari és agrokémiai folyamatban extrakcióhoz, mosáshoz, szárításhoz és kristályosításhoz. Alkalmazták ablakmosó folyadékokban, bár mérgező jellege miatt ez visszaszorult. Metanolt adagolnak egyes szennyvíztisztítókban a szennyvízhez, hogy a denitrifikáló baktériumokat így szénforráshoz juttassák. Szintén direkt formában metanolt használnak egyes fémfelületek tisztítására. A felhasználási területek között az üzemanyagként történő felhasználási módok egyre inkább előtérbe kerülnek, de erről részletesebben a következő fejezetekben esik szó.

3.2. Metanol (és más alkohol) a jelenlegi közlekedési rendszerben

Már az autózás kezdeteitől jelen voltak a különböző alkoholok (metanol és etanol), mint motorhajtó anyagok.

Sőt, az első autók benzinnel vagy alkohollal egyaránt képesek voltak üzemelni, de a nagy mennyiségben és olcsón elérhető kőolajból készített benzin térnyerésével az alkohol visszaszorult. A második világháború idején a német hadsereg járműveiben alkalmaztak metanolt, amit szintézisgázból állítottak elő magas hőmérsékleten és nagy nyomáson. A '70-es évek olajválságainak időszakában ismét figyelmet kapott ez az energiaforrás, mint lehetséges gépkocsi-üzemanyag.

Mára a metanolt, mint a legegyszerűbb alkoholt, alapvetően három fő módon használják a közlekedésben:

1. Direkt módon üzemanyagként vagy benzinhez keverve

Tisztán metanollal a jelenlegi autók (átalakítás nélkül) nem képesek működni, mert bizonyos koncentráció felett a metanol korrozív hatása károsítana bizonyos alkatrészeket a motorban vagy az üzemanyag-ellátó rendszer vonalán. Magas metanoltartalmú üzemanyagok, pl. M-85 (85% metanoltartalom, 15% benzin) használata mellett a metanollal kompatibilis alkatrészeket kell beépíteni. Ezek a módosítások viszonylag olcsóak, az autó új árának <1%-át teszik ki. Alacsonyabb metanoltartalmú üzemanyag-keverékek használata – elvileg – nem károsítja a hagyományos (átalakítás nélküli) motorokat, de egyes felmérések szerint a járművek üzemeltetői némileg bizalmatlanok ezen állítással szemben.

2. Dimetil-éterré (DME) történő átalakítással

A DME-t használják például az LPG gázba történő bekeveréshez (a propán helyettesítésére), de a dízelüzemanyag helyettesítőjeként is használják; mely utóbbi talán jelentősebb alkalmazást jelent. A DME-t metanolból állítják elő, dehidratálással. Ismertesek olyan előállítási módok, amelyekben a metanol szintézisét és dehidratálását egy reaktorban végzik. Az így előállított DME cetánszáma magas, tehát ideális dízelüzemű járművekhez.

3. Biodízel előállításához

A biodízel gyártásában az egyik kulcsfolyamat az átészterezés, amelyhez metanolt használnak. Az átalakított trigliceridek származhatnak növényi olajokból, állati zsiradékból. A biodízel-előállításhoz elvileg más alkoholok is alkalmazhatóak, de metanollal oldható meg legegyszerűbben a folyamat.

A metanol rendelkezik környezetvédelmi előnyökkel a hagyományos üzemanyagokkal szemben, például kisebb a légszennyező anyag kibocsátása. Az elégetlen szénhidrogének (CH) és a szén-monoxid (CO) sokkal gyártott, nagy tisztaságú etanol. Előállítása a növények cukor-, keményítő-, illetve cellulóztartalmának bontásával és erjesztésével történik. A gyártási technológiák előnye a kiterjeszthető alapanyagbázis, jelentős hátránya azonban a fermentáció során keletkező nagy mennyiségű szén-dioxid, a szétválasztó műveletek igen magas energiaigénye és a magas melléktermékhányad.) Az etanolt (és/vagy bioetanolt) használhatják a kőolaj alapú üzemanyag helyettesítőjeként vagy benzinhez keverve. Etanolból éterezési reakcióval (izobutilén hozzáadásával, ami a kőolaj-finomítás mellékterméke) jön létre az etil-tercier-butil-éter (ETBE), mint benzinhez adható oktánszámnövelő biokomponens.

A bioüzemanyagok közlekedésben való kötelező felhasználási részarányára vonatkozóan már a 2000-es évek közepétől hatályban volt EU-s előírás. (Fontos, hogy ez bioüzemanyag részarányára vonatkozik, amelybe nemcsak a fent említett motoralkoholok tartoznak, hanem például a biodízel is. Nem összetévesztendő tehát a bioetanol aránnyal.) A vonatkozó EU-s bioüzemanyag irányelv referenciaértéket határozott meg, mely 2005-re 2% volt, majd ezt évente növelve, 2010-re 5,75% bioüzemanyag részarányt kellett elérni, amely százalékos érték a forgalmazott üzemanyag fűtőértéke alapján számított energiaszázalékban. Időközben megjelent az EU megújuló energiákra vonatkozó irányelve (28/2009/EK), amely újabb kötelező célkitűzést fogalmaz meg: 2020-ra a közlekedési célú energiafelhasználáson belül 10%-ot el kell érnie a megújuló alapon előállított üzemanyagok arányának (szintén energiatartalomban kifejezve). Ebben a bioalkoholoknak és biodízelnek vélhetően nagy szerepe lesz.

Ugyanakkor meg kell említeni, hogy napjainkban igen heves viták zajlanak egyes bioüzemanyagok (köztük a bioetanol) tényleges környezeti, társadalmi és gazdasági hasznát, illetve esetleges kárait illetően. Kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy teljes életciklust és a termesztési technológiát figyelembe véve (tehát pl. intenzív műtrágyabevitelt, földhasználati mód megváltozását stb.), egyes bioüzemanyagok használata esetleg több szén-dioxid-kibocsátással jár, mint ha egyszerűen benzint használnánk. Emellett pedig, ha jó minőségű termőtalajon, ahol élelmiszernövényeket termelhetnénk, helyettük bioüzemanyag célú növényeket termesztünk, akkor ez az élelmiszerárak emelkedéséhez vezethet. E szempontokat tehát szintén fontos mérlegelni, amikor a bioüzemanyagok optimális elterjedési arányát igyekeznek meghatározni.

3.3. A metanol előállítási módjai I.

A metanol ipari előállítása a kezdetekben a száraz fa lepárlásával történt. A metanol faszesz (triviális) elnevezése is ezen előállítási módból származik. 2004-ben a metanoligény világviszonylatban elérte a 32 millió tonnát, de ilyen mennyiséget már nem lehet falepárlással előállítani, az előállított mennyiség pedig növekvő tendenciát mutat. Elméletileg bármilyen szénhidrogénforrás (szén, kőolaj, könnyűbenzin, koksz stb.) metanollá alakítható szintézisgáz lépés közbeiktatásával, ennek ellenére a metanolszükséglet ~90%-át jelenleg földgáz a metánból előállított szintézisgázból állítják elő.

A szintézisgázon keresztül történő előállítás általános reakcióegyenletei a következők:

CO + 2 H2 « CH3OH (exot.) CO2 + 3 H2 « CH3OH + H2O (exot.) CO2 + H2 « CO + H2O (endot.)

A kétirányú nyilak azt jelzik, hogy a reakciók megfordíthatóak, egyensúlyra vezetnek, végbemenetelüket a reakció körülményei (pl. hőmérséklet, nyomás, a szintézisgáz összetétele) határozza meg. A fentiekben azért szerepelt „általános” reakcióegyenlet megnevezés, mivel a szintézisgáz származhat bármilyen szénforrás reformálásából vagy részleges oxidációjából, azaz pl. szén, koksz, földgáz kőolaj stb. A köztük való választást főként gazdasági megfontolások határozzák meg, illetve a kiinduló energiahordozó hosszú távú elérhetősége, valamint ma már egyre inkább környezet- és klímavédelmi szempontok is.

A metanol-előállításhoz szükséges szintézisgázt 1920 környékén még főként szénből nyerték, de már a II.

világháború végétől jelentősen előretört a földgáz, amely – mivel a fentiek katalitikus reakciók – eleve kevesebb katalizátormérget (pl. kén, halogénvegyületek) tartalmaz. A jelenlegi gyártási körülményekre a kb. 50–100 atm nyomás és a 200–300 °C körüli hőmérséklet jellemző. Melléktermékek is keletkezhetnek, mint pl. dimetil-éter, magasabb szénatomszámú alkoholok stb., de ez manapság már egyre kevésbé jellemző. Ugyanakkor a magasabb minőségi osztályú metanol előállításához a szennyezőktől (melléktermékektől) való megtisztítás érdekében desztilláció lehet szükséges. A kémiai tisztaságú metanol 99,85% tisztaságú. Az oldószerként szolgáló metanolt általában nem szükséges ilyen mértékben tisztítani.

Az alábbiakban – csak felsorolás jelleggel – megadjuk, hogy a hagyományos fosszilis energiahordozókból szintézisgázon keresztül milyen előállítási módok léteznek. Ez egyben demonstrálja a sokféle előállítási lehetőséget is:

1. (földgázból) metán gőzreformálása – a legelterjedtebb technológia 2. (földgázból) metán részleges oxidációja

3. (földgázból) autoterm reformálás

4. CO2 reformálásából származó szintézisgáz (nincs szükség vízgőzre)

5. kőolajból és magasabb szénhidrogénekből származó szintézisgáz (LPG, könnyűbenzin) 6. szénből előállított szintézisgáz

7. metil-formiátos metanol-előállítás (az alacsonyabb hőmérséklet és nyomás miatt alkalmazzák)

Az utóbbi időszakban egyre többet kutatják a metán metanollá alakításának a szintézisgáz lépés kihagyásával történő módját, mivel a jelenlegi (és a fentiekben felsorolásra került) szintézisgázon keresztül történő metanolgyártás legnagyobb hátránya, hogy az első lépésnek, az erősen endoterm gőzreformálásnak nagy az energiaigénye. A folyamat mindemellett nem elég hatékony, abban az értelemben, hogy a metán átalakulása során először oxidációval CO (és CO2 is) képződik, amiből aztán redukcióval állítható elő a metanol. Az elérendő cél a metán közvetlen, metanollá történő átalakítása lenne, de ez a gyakorlatban (magas konverzió és szelektivitás mellett) nehezen megvalósítható. Viszont ezáltal a termelt metanol mennyisége növelhető lenne, az üzemek beruházási költsége pedig csökkenthető. Ide tartozik például a metán metanollá alakítása szelektív oxidációval; a metán gázfázisú katalitikus oxidációja; a metán folyadékfázisú oxidációja metanollá; a metanoltermelés monohalogénezett metánnal.

A mai metanolüzemek kapacitására az jellemző, hogy legtöbbjük 100000–800000 tonna/év kapacitás közé esik, de előfordul néhány 1 millió tonna/év kapacitású üzem is, a jövőben pedig akár 3 millió tonna/év kapacitásúak is megjelenhetnek.

3.4. A metanol előállítási módjai II.

Az előző fejezetben a metanol fosszilis energiahordozókból kiinduló előállítási módjait mutattuk be. Ebben a fejezetben a metanol megújuló energiaforrásokból vagy más alternatív módon történő előállítását tárgyaljuk.

Mikrobiológia úton előállított metanol: néhány baktérium képes az élethez elengedhetetlen energia- és szénszükségletét kizárólag metánból szerezni; ezeket metánbontó baktériumoknak hívjuk (pl. Methylococcos capsulatus). A baktériumok metánfelhasználásának kulcsfontosságú lépése a metán szelektív konverziója metanollá, amelyhez oxigént használnak. Az ezt követő biológiai folyamatokban a metanol tovább oxidálódik formaldehiddé, amely vagy a biomassza részévé válik, vagy még egy oxidációs lépéssel CO2-vé alakul, és ez biztosítja a baktérium energiaigényét. A metán metanollá történő átalakításához a természet egy katalizátort biztosít, a metán monooxigenáz enzimet. Ez az enzim vizes oldatban, környezeti nyomáson és hőmérsékleten képes működni. Mesterséges körülmények között az ilyen enzimekkel végzett metanol-előállítás egyelőre kevés sikerrel kecsegtet, további kutatásokra van szükség.

Biomasszából előállított metanol: biomassza alatt bármilyen növényi vagy állati anyagot, azaz élőlények által termelt anyagokat értünk. Ebbe beletartozik a fa, a fahulladékok, a mezőgazdasági növények és azok hulladékai, a szervesanyag-tartalmú települési hulladék, az állati hulladék, a vízinövények, algák stb. Minden típusú biomassza alkalmas gázosítással történő metanoltermelésre. Az alacsony nedvességtartalmú anyagok – mint a fa és melléktermékei, a lágyszárú növények, a mezőgazdasági melléktermékek – a legalkalmasabbak. A folyamat – az elgázosítást követően – itt is szintézisgázon keresztül vezet, szinte azonos módon, mint ahogy azt a fosszilis alapanyagoknál leírtuk, ezért nem mutatjuk be újra. Figyelembe kell venni, hogy a biomasszakészletek bár megújulók, de nem kimeríthetetlenek, és egyéb fontos szempontokra is tekintettel kell lennünk (biodiverzitás, élelmiszerárak kérdése stb.).

Inkább csak az elképzelések szintjén létezik még néhány módszer, mint pl. vízinövényekből, algákból történő biomassza-termelés, de ezek vagy nagyon kezdeti stádiumban vannak, vagy reménytelenül magas költséggel termelnének metanolt. évmilliókat vesz igénybe, amíg a növényből hasznosítható fosszilis energiaforrás lesz. Olyan kémiai lehetőséget igyekeznek találni, amely már rövid idő alatt is eredményre vezet. A legígéretesebb megoldás a CO2 kémiai átalakítása metanollá, katalitikus vagy elektrokémiai hidrogénezéssel, amely később tetszőlegesen más szénhidrogénné alakítható. A vegyészek mintegy 80 éve tudják, hogy hogyan lehet metanolt CO2 és H2

felhasználásával előállítani, és jelenleg erre számos módszer ismert, technikai akadálya elvileg nem lenne. (A módszerrel szembeni jogos kritika, hogy minden CO2-ből képződött metanolmolekula mellett egy molekula víz is keletkezik, ami tulajdonképpen hidrogénveszteséget jelent. A hidrogén egyharmada elvész. Ez igencsak megkérdőjelezi a gazdaságosságot.) A nagyléptékű termelés gátja a rendelkezésre álló kiindulási anyagok, vagyis a CO2 és H2 mennyisége. CO2 elvileg többféle forrásból is származhat; pl. a fosszilis anyagokat égető erőművek füstgázából vagy más ipari létesítmények füstgázából. Esetleg magának a levegőnek a CO2

tartalmából. A hidrogént, a korábbi fejezetekben leírtaknak megfelelően, jelenleg még dominánsan megint csak fosszilis energiaforrásokból állítjuk elő. A szén-dioxid két említett forrását részletesen is tárgyaljuk, mivel ezek a CO2 „reciklálását” jelentenék.

Ipari füstgázokból származó szén-dioxid: napjainkban világszerte az emberi tevékenységekből kb. 20 milliárd tonna CO2 kerül a légkörbe évente. A kibocsátás forrásai változatosak: energiatermelés, közlekedés, ipar, lakossági fűtés, hűtés; és a kibocsátás növekedő tendenciát mutat. A CO2-t legegyszerűbben a fosszilis tüzelőanyagokkal működő hőerőművek legnagyobb koncentrációjú füstgázából lehetne kivonni, amely kb. 10–

15%(V/V) CO2-t tartalmaz. Más ipari kibocsátások füstgázai, mint a cement-, vas-, acél-, és alumíniumgyárakból származók, ugyancsak jelentős mennyiségű CO2-t tartalmaznak. A CO2-tartalom – nagy térfogatáramú – füstgázból történő kinyerése, bár nagyléptékű alkalmazáshoz még nem adaptálták, jól ismert folyamat, amelyben a CO2 szétválasztását adszorbenssel vagy szelektív membránnal oldják meg. Mivel a fentiek

mindegyike nagy volumenű és koncentrált CO2-forrás, a legtöbb CO2 kinyerésével és eltávolításával kapcsolatos módszert elsősorban a hőerőműveknél és a nehéziparban lehet megvalósítani.

A légkörből származó szén-dioxid: a légköri szén-dioxid koncentrációja az ipari forradalom előtti 270 ppm értékről 370 ppm-re nőtt. Egyes szakirodalmak szerint a metanolgyártáshoz szükséges CO2 forrása, akár a légköri CO2 tartalom is lehet. Mivel a CO2 egyensúlyi koncentrációja a világon mindenütt közel azonos, így a CO2 kivonására telepített létesítmények bárhol lehetnek (azaz földrajzilag függetlenek lehetnének a CO2

kibocsátási forrástól), de hogy ezt rögtön kövesse a metanol szintézise, ideális megoldás az lehet, ha a választás a hidrogéntermelés helyszínéhez közel esik. A növények az említett – ipari léptékhez viszonyítva igen alacsony – koncentrációtartományban is ki tudják vonni a CO2-ot a levegőből, a természet példáját követve az ember is ki tudja vonni a levegőben lévő CO2-ot, és a szénhidrogének, illetve származékaik termelésére tudja fordítani. A CO2 légkörből való kivonásának számos egyszerű, abszorbens segítségével kivitelezhető lehetősége adott, így pl. kálcium-hidroxid [Ca(OH) 2] vagy kálium-hidroxid [K(OH)] képes a CO2-dal reagálni, amelynek eredményeként karbonátok keletkeznek (CaCO3, K2CO3). Az alacsony CO2-koncentráció miatt nagy térfogatú levegőt kell érintkezésbe hozni az abszorbenssel úgy, hogy ehhez a lehető legkevesebb energiát használjuk fel, például a levegő áramlását kellene kihasználni. A CO2 megkötése után a CO2-ot az abszorberből deszorpcióval el kell távolítani, hő vagy vákuum segítségével, illetve elektrokémiai úton. A kalcium-karbonát például hő hatására kalcinálva veszti el a CO2-ot. A CO2 megkötése exoterm folyamat, azaz hő szabadul fel; a deszorpció endoterm lépés, vagy a bázis regenerálása, illetve a CO2 visszanyerése energiát igényel. A kalcium- vagy nátrium-karbonátból például jelentős energiabefektetéssel nyerhetjük vissza a CO2-ot, így ezek nem ideális adszorbensek. Az erre vonatkozó kutatások még kezdeti szakaszban vannak, illetve több kritika is érheti ezen – elméleti – előállítási módokat, amelyek a következő fejezetekben szerepelnek.

3.3.4.1. ábra Forrás: Oláh Gy.: A metanolgazdaság