5.5 Sivatagi szarvasgombák és rokon taxonok
5.5.3 A Mattirolomyces terfezioides vizsgálatai
5.5.3.1 Ultrastruktúra
Az ultrastruktúra-jellemzők fontos rendszertani információkkal bírnak a csészegombák körében (KIMBROUGH 1994), ahogy például az az Imaia gigantea családszintű besorolá-sánál is látható volt. A Mattirolomyces/Elderia leszármazási vonal úgy tűnik, hogy nem illeszkedik a korábban elkülönített „finom skálás” Pezizaceae vonalakba (sensu H AN-SEN és mtsai. 2005). A Mattirolomyces (Temperantia) tiffanyae faj eredeti leírásában nagy hangsúlyt kapott a részletes ultrastruktúra-vizsgálat, viszont a faj téves taxonómiai besorolása miatt valójában nem a Mattirolomyces nemzetségről adott ilyen jellegű in-formációt.
A nemzetség típusfaja és – a korábban részletezett új fajleírások és átsorolások előtt – egyedüli képviselője az a Mattirolomyces terfezioides, amely hazánkban homoki szar-vasgombaként ismert, és homoki elegyes akácosok gyakori, nagy tömegben gyűjtött gombája. A szarvasgomba nagy mennyiségben képez rendszeresen termőtesteket az általunk vizsgált virginiai holdruta élőhelyén, a Kunfehértói holdrutás erdőben is. Az itt
a b c
d e f g
31. ábra: A homoki szarvasgomba (Mattirolomyces terfezioides) ultrastrukturális jellemzői. (a) Nem-aszkogén hifa, szeptumpórus unikonvex sávval (ucb), lemezes struktúrával (ls) és hatszögletű Woronin-testtel (wb). (Mérce 200 nm) (b–c) Nem-aszkogén hifák különböző alakú Woronin-testei (Mérce: b: 500 nm, c: 250 nm). (d) Aszkospóra iniciális és ennek (e) lehatároló dupla membránja (Mérce: d: 2 µm, e: 500 nm; n: sejtmag, dm: határoló membrán).
(f) Másodlagos spórafalfejlődés késői stádiuma és (g) mintázat tüskéjének fejlődése. (Mérce: f, g: 500 nm; es:
epispóra, c: sapkaanyag, másodlagos fal) (HEALY és KOVÁCS 2010, 3, 10, 11, 13, 14, 24, 25. ábrák, módosítással)
gyűjtött, különböző fejlődési állapotban lévő termőtestekből megfelelően fixált és elő-készített anyagokon vizsgálni tudtuk az ultrastrukturális jellemzőket. Általánosságban megállapítottuk, hogy a Pezizaceae családra jellemzőket (például az aszkogén és nem-aszkogén hifák szeptumpórusainak szerveződése) tudtuk azonosítani az Mattirolomyces terfezioides termőtestek TEM-vizsgálatai során (31. ábra). A homoki szarvasgomba spórafejlődésének kezdete kettős membránnal történő lehatárolódással indul (31. ábra), ami előfordul más Pezizaceae fajoknál is (például Ascodesmis (MIMS és mtsai. (1990)), viszont a sivatagi gombák egyes Terfezia fajainál a lehatárolódás egyrétegű membrán-nal kezdődik, és csak ezután épül ki a második membránréteg (JANEX-FAVRE és PARGUEY-LEDUC 1985; JANEX-FAVRE és mtsai. 1988). A homoki szarvasgomba fejlődő spórafalán, a másodlagos vastagodás közben, az ornamentáción megjelenik egy sapka-szerű elkülönülő réteg (31. ábra). Ez hasonló szerveződésű, mint ahogy számos más Pezizaceae taxonnál leírták (Hydnobolites (KIMBOROUGH és mtsai. 1991), Pachyphloeus fajok (BÓKA és mtsai. 1992), nyolc Peziza faj (DYBY és KIMBOROUGH 1987)), viszont más, mint a Terfezia fajokban, ahol ez az elkülönülő réteg nem csak az ornamentáció csúcsát, de az egész másodlagos spórafalat borította (JANEX-FAVRE és PARGUEY-LEDUC
1985; JANEX-FAVRE és mtsai. 1988). A korábban Mattirolomyces nemzetségbe tartozó Temperantia tiffanyae fajnál viszont szerkezetében teljesen más, tubuláris szerveződésű ez a sapkaszerű réteg (HEALY 2003). A nem-aszkogén hifák pórusainál sokszor jelentős számban fordultak elő Woronin-testek, ezek között azonban többnek szögletes az alakja (31. ábra), ilyen formájú Woronin-testet, habár más tömlősgombánál előfordul (lásd CURRY és KIMBROUGH 1983; KIMBROUGH 1994), a Pezizaceae családból nem írtak le korábban. Annak ellenére, hogy nincs pontos ismeretünk arról, hogy az egyes ultrastrukturális jellemzők milyen rendszertani szinten használható karakterek a csésze-gombáknál, eredményeink összhangban vannak azzal, hogy a Mattirolomyces nemzet-ség korábbi Terfezia nemzetnemzet-ségbe való sorolása nem volt helyes, és hogy a Temperantia nemzetség ezen bélyegek alapján is markáns különbségeket mutat a Mattirolomyces terfezioides fajtól, támogatva ezzel a fentebb bemutatott nemzetségszintű szétválasztást.
5.5.3.2 Gazdanövények, szklerócium, lelőhelyek
A Mattirolomyces terfezioides hifáira jellemző egyedi ultrastrukturális bélyegeinek együttese jelentős segítség lehetett volna a homoki szarvasgomba természetes partner-növényeinek azonosítása során. Annak ellenére, hogy a szarvasgombákat általában mikorrhizaképzőknek tekintjük, és például a sivatagi szarvasgombafajok (Terfezia)
kö-zül is vannak olyanok, melyekkel beoltanak növényeket, így hozva létre termőterülete-ket (MORTE és ANDRINO 2014; HONRUBIA és mtsai. 2014), a homoki szarvasgomba táplálkozási stratégiájával és esetleges partnernövényeivel kapcsolatban számos kérdés felmerült korábban is, köztük az is, hogy a faj mikorrhizaképzőnek tekinthető-e (K O-VÁCS és mtsai. 2003). A Kunfehértói holdrutás erdő mikorrhizáltsági státuszvizsgálata-kor a gyökerek fénymikroszkópos vizsgálata alapján vizsgáltuk a szarvasgomba poten-ciális partnereit (KOVÁCS és BAGI 2001). Ennek pontosabb vizsgálatához a faj nrDNS ITS-szakaszára tervezett fajspecifikus diagnosztikai PCR segítségével vizsgáltuk a holdrutás erdőben a homoki szarvasgomba termőtestek környékén előforduló növények gyökereit. Négy fásszárú (Celtis occidentalis, Crataegus monogyna, Ligustrum vulgare,
Robinia pseudoacacia) és három lágyszárú (Muscari racemosum, Salvia glutinosa, Vio-la cyanea) növény gyökerének mintáiból kaptunk pozitív PCR-eredményt, és színtelení-téses, festéses vizsgálatok során mindegyik növény gyökerében találtunk a Mattirolomyces terfezioides kolonizációjára utaló struktúrákat (32. ábra). Sajnos azon-ban hiába került fixálásra és TEM-vizsgálat előkészítésére sok gyökérminta, ezek egyi-kében sem találtunk olyan részeket, melyeket biztosan a Mattirolomyces terfezioides kolonizált volna. A gyűjtések során érdekes, talajt is magába záró hifatömörödéseket találtunk (32. ábra), ezek kisebb-nagyobb méretűek voltak, de minden esetben növé-nyek gyökerét is magukba zárták, azokon alakultak ki (32. ábra). Feltehetően ezekre a képletekre utaltak korábbi magyarországi gyűjtések beszámolói során is, mint „rooting stalk” (KIRÁLY és BRATEK 1992). A fenti fajok közül az ostorfa, a galagonya, az akác és az ibolya gyökerein találtunk ilyen képleteket. Érdekes módon, a termőtestek minden esetben kapcsolódtak ilyen képletekhez. Emiatt ezeket a faj szkleróciumának tekinthet-tük, hasonlóan a kucsmagombáknál megfigyeltekhez (BUSCOT 1987, 1994; BUSCOT és ROUX 1987), ahol a szkleróciumként értelmezett hifa-aggregátumok szintén gyökereken
32. ábra: A homoki szarvasgomba (Mattirolomyces terfezioides) (a) hifatömörödései gyökerek körül és egy fiatal termőtest (Mérce: 2 cm). (b) Egy hifatömörödés kézi keresztmetszete, gyökérrel együtt (Mérce: 0,5 mm). H hifa tömörödés, s: homokszemcsék, r: egy vékonyabb gyökér, c: elsődleges kéreg maradéka, p:
periderma. (c) A gomba gyenge kolonizációját sejtető hifák a Viola cyanea gyökerében (Mérce: 20 µm) (K O-VÁCS és mtsai. 2007, 1, 3, 6. ábra, módosításokkal)
a b c
fejlődtek. A hasonlóságok mellet alapvető különbségek is vannak; a kucsmagombák képeznek szkleróciumot tiszta tenyészetben is (például BUSCOT 1993; VOLK és L EO-NARD 1989), míg ilyet a homoki szarvasgombánál nem figyeltünk meg, és a hifatömörödések szerveződésében is mutatkoztak különbségek. Nincs arról tudomá-sunk, hogy a korábban bemutatott többi Mattirolomyces faj esetében találtak-e hasonló képleteket a termőtestek alatt. A képletről azonban könnyen leválnak a termőtestek, így ha nem kiássák azokat, csak „felveszik”, mikor elérik a felszínt az érés során, ez köny-nyen elkerülheti a gyűjtők figyelmét. Egyéb sivatagi szarvasgombák esetében AWAMEH
és ALSHEIKH (1979) tett említést hasonló termőtesthez kapcsolódó képletekről, melyet
„nombril-navel” megnevezéssel illettek.
A fent bemutatott széles gazdakör, különösen azt szem előtt tartva, hogy ezen növények mindegyike AM-képző, tovább erősítette azt az elképzelést, hogy a Mattirolomyces terfezioides nem tekinthető mikorrhizaképzőnek. Ha ez így van, akkor ez nagy valószí-nűséggel a nemzetség többi fajára is igaz lehet. Az ektomikorrhizás életmód filogeneti-kai áttekintése során TEDERSOO és mtsai. (2010) bizonytalan, de inkább nemleges véle-ményt formáltak, miszerint a Mattirolomyces/Elderia nagy valószínűséggel a Peziza sensu stricto csoportba rendeződik a csészegombák családján belül, mely csoportban nem ismert ECM-képző gomba.
A faj lelőhelyei sem mikorrhizás életformára utalnak. Már MATTIROLO (1887), a faj leírá-sakor is beszámolt arról, hogy a fajt mezőgazdasági művelés alatt álló földeken (például spárgatermesztő területen) is rendszeresen gyűjtik. Gyakran előkerül városi környezetben is, például a Terfezia fajok madridi gyűjteményének revíziójakor említett negyedik, Terfezia claveryi-ként tévesen határozott példányról megállapítottuk, hogy valójában a homoki szarvasgomba egy termőteste, melyet Madrid belterületén a Retiro körzetben gyűjtöttek (nem derül ki, hogy a parkban vagy máshol). Ez jelenleg a faj legnyugatibb lelőhelye. Hiába lehetett már mikroszkopikus jellemzők alapján (a spórák speciális retikuláltsága, aszkuszának alakja) sejteni, hogy nem a Terfezia nemzetségbe tartozik, a földrajzi régió miatt feltehetően nem is gondolta senki, hogy nem Terfezia fajt gyűjtött. A faj legkeletibb lelőhelye szintén egy városhoz köthető: Pekingben gyűjtöttek egy példányt (erről régóta lehetett „sejteni”, hogy valójában Mattirolomyces terfezioides), majd később Peking környéki tartományokból is előkerültek további példányok. Az ezeket megerősítő molekuláris taxonómiai vizsgálatot nemrég publikálták (WANG és mtsai. 2017).