A második és a harmadik csoport közötti lehetséges

Már korábban, az in rerum natura kifejezés rabszolgákhoz kötődő előfordulá-sának vizsgálata során szükséges volt idézni egy Gaius-helyet, amely szerint a rabszolganő gyermeke nem minősül gyümölcsnek. Ehhez némiképp hasonló érvelést követ Iavolenus véleménye, amelyben a kérdés az, hogy amennyiben valaki bilincsbe ver egy szabad embert akként, hogy őt birtokolja, vajon ezáltal birtokolni fog-e mindent, amit a bilincsbe vert ember a birtokában tart.

Iav. D. 41, 2, 23, 2 (1 epist.)

Item quaero, si vinxero liberum hominem ita, ut eum possideam, an omnia, quae is possidebat, ego possideam per illum. respondit:

419 Ezt állítja Waldstein is, az irodalom alapján azzal magyarázva mindezt, hogy operae mint cselekvés, munka a külvilágban csak ennek eredménye oldaláról volt megfogható: a munka, különösen pedig a szellemi munka valamely kézzel fogható eredményre kellett, hogy vezes-sen ahhoz, hogy a rómaiak kezdeni tudjanak vele valamit. Ekként – mint önmagában nem fi zikai létező – csak a követelhetőség napjától tekinthető létezőnek. Ld. részletesen iroda-lommal W (1986) i. m. 218. Waldstein lényegében ezt az álláspontot fogalmazta meg tíz évvel korábbi munkájában is, azzal, hogy ebben a körben rámutatott arra is, hogy az operae megjelöléssel illetett cselekvések létezése attól függ, hogy maga a cselekvések az ezekre vonatkozó jogi kötelezettség tartalmi szempontból egymásnak megfelelnek-e. Vö.

W (1976) i. m. 33–34. Ezzel ellentétesen Pescani alapján V (1970) i. m. 226.;

B (2001) i. m. 271.

420 Létezik egy harmadik, az operae kérdésével foglalkozó szöveg is (Paul. D. 38, 1, 20 pr.

[40 ad ed.]), amelyben a rerum naturára hivatkozás az operae esedékességének kérdéséhez képest eltérő tartalommal jelenik meg. Paulus ezen a helyen visszautal Sabinusnak a praetor urbanus edictumához írt kommentárjából származó véleményére (vö. Paul. D. 38, 1, 18 [40 ad ed.]), amely szerint az operae teljesítésére a libertinus a sajátjából is köteles, ha azonban saját létfenntartási szükségleteit maga nem képes kielégíteni, a patronus kell, hogy élelmezést nyújtson számára. Vagyis a rerum naturára utalás ehelyütt sokkal inkább az operae fi zikai teljesíthetőségére utal. Vö. W (1986) i. m. 221²¹.

si vinxeris hominem liberum, eum te possidere non puto: quod cum ita se habeat, multo minus per illum res eius a te possidebuntur:

neque enim rerum natura recipit, ut per eum aliquid possidere possimus, quem civiliter in mea potestate non habeo.

A jogász rámutat arra, hogy szabad embert nem lehet birtokolni, ebből adó-dóan az sem kerül az őt megbéklyózó birtokába, ami a szabad emberé, mivel a rerum natura szerint olyan személy által, aki felett nem áll fenn civiliter hatalom, semmit sem lehet birtokolni. Mint ismeretes, klasszikus jog szerint főszabály szerint akkor beszélhetünk birtokról, ha a birtokos corpore et animo hatalmában tartja az adott dolgot. Előfordulhat ugyanakkor, hogy a hatalom-gyakorló nevében hatalomalatti birtokol – ilyenkor is megvan azonban a corpus és az animus is, olyan formában azonban, hogy a birtoklásra animo dominii, ugyanakkor corpore fi lii vagy servi kerül sor.⁴²¹ Ezt az esetkört egyes források – így a vizsgált Iavolenus-textus is – a potestas kérdésével társítják, és kitűnik belőlük, hogy ezekben az esetekben a potestas a birtoklásnak előfeltétele.⁴²² Ennek indoka, hogy a vizsgált szöveg kifejezetten tagadja a hatalomgyakorló általi birtokszerzés lehetőségét azon az alapon, hogy a hatalomalatti személyt a hatalomgyakorló nem birtokolja.⁴²³ Összességében ebből a szövegből is egy olyan elgondolás érződik ki, amely azt hangsúlyozza, hogy nem pusztán a sza-bad ember feletti birtok nem létezik, hanem azért nem állhat szasza-bad ember egy másik személy birtokában, mert ez abszurd; nem felel meg az objektív valóság követelményének. Cuena Boy még ennél is többet állít, amikor arra hívja fel a fi gyelmet, hogy ebben a szövegben a rerum natura egyenesen a lex naturae,

421 Vö. pl. Paul. D. 41, 2, 1, 5 (54 ad ed.); Paul. D. eod. 44, 1 (23 quaest.)

422 Ehhez ld. M (1974) i. m. 444. A potestas és a ius kapcsolatához ld. C (1993) i.

m. 565. A szöveg tartalmára és jelentőségére nézve ellentétes álláspontot képvisel Gordon, aki szerint ez a locus egyáltalán nem a per alios birtokszerzés kérdésével foglalkozik. A nagy valószínűséggel egy pupillus által Iavolenusnak feltett kérdés Gordon szerint az lehetett, hogy egy szabad ember bilincsbe verése, ezzel birtokba vétele azt eredményezi-e, hogy a bilincsbe verő a szabad embernek a bilincsbe verésig a birtokába került vagyontárgyak felett birtokot szerez. Ekként meglátása szerint ez a szöveg nem a bilincsbe verést követően szerzett va-gyontárgyak birtokának megszerzésére vonatkozik. Részletesen ld. G (1965) i. m. 290.

423 Vö. M (1974) i. m. 447–448. Ilyen tartalmú, további források még pl. Pomp. D. 41, 1, 21 pr. (11 ad Sab.); Mod. D. 41, 1, 54, 4 (31 ad Quint. Muc.). Létezik ugyanakkor olyan responsum is, amely elismeri a birtoklás lehetőségét, vö. Paul. D. 41, 2, 1, 22 (54 ad ed.). Külön hangsú-lyozza, hogy Iavolenus a possessio és potestas kifejezéseket szinonimaként használja: minkét kifejezés a hatalom hatókörének kifejezésére szolgál, amelybe a hatalomalatti beletartozik.

Vö. M (1974) i. m. 449.

vagy a ius naturale szinonimájaként értékelhető.⁴²⁴ Ez a felfogás pedig már a korábban idézett Gaius-szöveg záró fordulatát idézi. Ott Gaius akként foglalt állást az ember és a gyümölcs elválasztásának kérdésében, hogy a gyümölcs célja, hogy az emberek hasznára váljék. Vagyis Gaius gondolatban két csoport-ra bontja az esetében szereplő releváns elemeket: emberek és gyümölcsök, és mindkettő célja és szerepe az objektív valóságot tükrözni szándékozó világban attól függ, hogy a természet milyen attribútumokkal ruházta fel ezeket egyen-ként – így érthető Cuena Boynál a ius naturalére utalás. Hangsúlyozni kell, hogy a gondolati elválasztás megtétele nem különleges jogászi bravúr, sem pedig jogászi csűrcsavar: olyan alapvető gondolati sémáról van szó, amely az ember gondolkodásának természetes velejárója.⁴²⁵

Hasonló a helyzet azon gyermekek öröklése kérdésében is, akiknek apja elveszítette a polgárjogát.

Alf. D. 48, 22, 3 (1 epit.)

Eum, qui civitatem amitteret, nihil aliud iuris adimere liberis, nisi quod ab ipso perventurum esset ad eos, si intestatus in civitate moreretur: hoc est hereditatem eius et libertos et si quid aliud in hoc genere repperiri potest. quae vero non a patre, sed a genere, a civitate, a rerum natura tribuerentur, ea manere eis incolumia.

itaque et fratres fratribus fore legitimos heredes et adgnatorum tutelas et hereditates habituros: non enim haec patrem, sed maiores eius eis dedisse.

Olyan jogot öröklés által egyik gyermek sem szerezhet, amely jogosultság átháramlásának az lett volna a feltétele, hogy az apa polgárként haljon meg.

Minden más azonban, amely az apa polgárjogának lététől vagy nemlététől füg-getlenül objektíve megmarad (nemzetségben meglevő hely, lakóhely), illetőleg ami a rerum natura okán háramlik rájuk, az teljes egészében az övék marad, hi-szen mindez az őseiktől háramlott rájuk.⁴²⁶ A szöveg problémás jellegére Hanard

424 Ld. C B (1993) i. m. 233¹⁵: „[…] rerum natura se considera equivalente a lex naturae [ius naturale] […]”.

425 Vö. ismételten Elmélkedések 3, 11.

426 Ehhez ld. W (1967) i. m. 120–121. Bretone a konkrét esetben az etikai-jogi naturalizmus megjelenését látja; az esetben említett jogosultságok között – eredetükből adódóan – hierar-chikus viszonyt tételez fel. Bemutat olyan esetet is (Mod. D. 38, 10, 4 pr. [12 pand.], amikor a vérrokonság foka, illetőleg maga a vérrokonság függ a rerum naturától; vö. B (2001) i. m. 120. Ugyanígy B (2007) i. m. 267.

és Mantello is felhívják a fi gyelmet.⁴²⁷ Hanard éppen a szöveg kétértelműsége miatt ügyetlennek tartja a „non a patre […] tribuerentur” kifejezést: a szöveg szó szerinti értelmezése véleménye szerint arra enged következtetni, hogy a fi ú nem agnát rokona az apának – ez pedig nyilvánvalóan helytelen.⁴²⁸ A rerum natura kapcsán utal arra, hogy a törvényes gyermekek apa utáni törvényes örök-léshez, illetve az agnát rokonok általi gyámsághoz való joga a körülvevő világ megfi gyelésében, az ősi szokásokban, valamint a polgárok mindennapi, spon-tán gyakorlatában lelik alapjukat.⁴²⁹ Mantello szerint, a rerum natura Alfenus általi hivatkozása nem illik bele abba a körbe, ahol a rerum natura a ‘dolgok természet adta rendjét’, vagy ha úgy tetszik, a ‘valóság immanens és ésszerű rendjét’ jelölte. Sokkal inkább objektív rendet, elrendezettséget jelent ebben a textusban, összhangban a gens és a civitas kategóriáival.⁴³⁰ Ekként az objektív valóság leképezésén túl az ‘a genere, a civitate, a rerum natura tribuerentur’

fordulat arra utalhat, hogy az öröklés által megszerzett jogosultságok specifi kus jellegűek; éppen eredetükből adódóan kerülhet sor ezek körében öröklésre, tehát attól függetlenül, hogy az apa a polgárjogát elveszítette. Waldstein egy másik szöveg (Paul. D. 39, 3, 2 pr. [49 ad ed.]) kapcsán rámutat, hogy a textusban a lex, a natura loci, valamint a vetustas kifejezések nem véletlenül ebben a sorrendben szerepelnek.⁴³¹ Ez az észrevétel ehelyütt is hivatkozható: a gensre, a civitasra, végső soron pedig a rerum naturára hivatkozás mindannak a konkretizálása, amit az ősök hagytak hátra. Egyszersmind ezek – három, koncentrikus körhöz hasonlóan – fokozatokat is megjelenítenek, és közös bennük az a tényező, hogy nem attól a ténytől függnek, hogy az apa római polgár volt-e halála pillanatában, vagy sem. Ekként a hagyatéknak az ilyen, csak az ősökre visszavezethető része, éppen a kizárólag az apától származó hagyatéki résztől eltérő, speciális jellege miatt szállhat át az örökösökre.

427 H (1980) i. m. 176–177.; M (2007) i. m. 231.

428 H (1980) i. m. 176.

429 H (1980) i. m. 177.

430 Vö. M (2007) i. m. 231, és különösen 68. sz. jegyzet. Cuena Boy ezt a szöveget is a ius naturaléval hozza összefüggésbe. Vö. C B (1993) i. m. 233¹⁵. Eme véleményekkel némiképp ellentétesen ld. M -M (1971) i. m. 115, aki azt hangsúlyozza, hogy a natura rei körében említett res – az objektív valósághoz, vagy a ius naturaléhoz képest – sokkal inkább társadalmi viszonyok által jön létre. A natura rei a helyesnek vélt megoldás szük-ségességének értelmét csak akkor veszi fel, amikor a társadalom jogi rendjének egy olyan fontos elemét előfeltételezzük, mint amilyen a patria potestas. Ezen a ponton tehát Mayer-Maly szerint a iuris constitutio és a natura rei összeütközése tapasztalható.

431 W (1976) i. m. 39.